Homo Symbolicus kategória bejegyzései

Dalí híres bajsza még halála után közel harminc évvel is ép

Dalí2

Kevés olyan jellegzetes védjegy keletkezett a XX. században, ami olyan emlékezetes lenne, mint Salvador Dalí bajsza. Még ma is alig akad valaki, aki ha ránéz egy arcképére, s a képen meglátja hosszú, vékony, viaszos bajuszát, ne azonosítaná be a legtitokzatosabb és egyúttal legexhibicionistább festőt. Öt évvel ezelőtt 14 000 brit bevonásával készült egy felmérés, amely szerint Salvador Dalí bajsza a leghíresebb a világon. A megkérdezettek 24%-a említette a spanyol festő bajuszát elsőként. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy Dalí barátja, Philippe Halsman egy egész könyvre való humoros fotót készített az ikonikus bajuszról, a fotósorozat kötete 1954-ben jelent meg.
Salvador Dalí nem csak életében volt rendkívül kreatív és extrém az ötletek terén, de saját életmű kiállításáról és temetkezéséről is jó előre intézkedett. Azt viszont egészen biztosan nem ő tervezte meg, hogy halála után 27 évvel felnyissák a kriptáját. A festő bebalzsamozott holttestét nem csak épen, jól konzervált állapotban találták, hanem híres bajsza is sértetlen, pont úgy, 10 óra 10 perces szögben áll, mint ahogy életében is…

Dalí

Mauna, a nemes csend

mauna2
“Az igazság nem csinál zajt.”
Manapság számunkra már természetes és észrevétlen a külső és benső hangok kavalkádja, mert megszoktuk, ebben nőttünk fel. Körülöttünk valami minden percben megszólal: motorhang, fékcsikorgás, sziréna, valami csattog, mormog, búg, egy csap sikolt és tv szól… S hogy bírjuk a tempót, felvesszük a zajokkal a ritmust: beszélünk, beszélünk, beszélünk, hisz eljött a szólás szabadságának ideje. De legalább olyan fontos a hallgatás szabadsága is.
 
Ha csendben figyelünk, észrevesszük, hogy gondolataink folyamatosan áramlanak, s amelyik érzelmileg megérint, azt kiragadjuk és elindul egy hosszú szerpentinen utazó asszociációs lánc, mely benső monológ.
 
Csendben lenni önuralommal jár. És csendben lenni jó. Mert ha tovább figyelünk, észrevesszük azt is, hogy a csend csodálatosan hangos: lélegzetünk és testünk hangjai mind felerősödve érkezik, hozzánk szól, nekünk üzen. A külső csend hallgatással ötvözve gyógyító erejű, hiszen önmagunkra figyelünk, s idővel megfejtjük testünk, elménk üzeneteit, mire van igazán szükségünk. A csend fejleszti az akaraterőt, segít kontroll alatt tartani a teremtő gondolati energiát és az elme békéjéhez vezet. Képesek leszünk tudatosan uralkodni beszédünkön, így rengeteg energiát spórolunk meg.
 
Benső csendességünk energiatakarékos üzemmódját többféleképpen elérhetjük.
 
mauna3Az életünk iránti ősbizalmat és elfogadást erősítjük magunkban azzal, ha a nap folyamán többször, tudatosan lehunyjuk szemeinket néhány percre. Így visszavonva erőinket elengedhetjük az irányítás kényszerét. Tekintetünk hatalmas erejét harmonizálhatjuk rendszeres befelé pillantással, melynek ajándékaként tisztánlátásunk, azaz intuíciónk erősödik majd.
 
Csendességet hoz a visszafogott táplálkozás, ugyanis a csendben lét a böjt egy igen magasrendű formája. Egyrészt nem ragadunk zajosan magunkhoz mindent, ami kéznél van, s habzsolható. Másrészt a kevesebb és csendben elköltött táplálék időt és energiát biztosít az alapos feldolgozáshoz testi és lelki szintéren egyaránt. A könnyű étkezés és csendben emésztés több energiát hagy.
 
Sétáljunk a szabadban és bátran lélegezzünk nagyokat, mélyen, örömmel. A természetben szükségtelen a beszéd, inkább érdemes üzeneteit fogadnunk: madarak csicsergését, levelek susogását, a fák törzsének csavarodását, színeket és illatokat… Mindezeket ajándékként emeljük át életünk hétköznapi színterére, járásunk az indiánokéhoz hasonlóan legyen könnyű és csendes.
 
A jógában a mauna nagyon fontos, hiszen a jóga az önismeret, önuralom, a benső erő megtalálásának útja, s ez csak nemes benső erőtérben, azaz, csendben történhet meg. A csend fogalma összefüggésben van a jóga egy másik fontos fogalmával, a pratjáhárával, s ez az érzékek uralása, amikor tudatosan megszűrjük, hogy érzékszerveink kapuin – ezek a látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, gondolkodás – milyen információkat engedünk be- és kiáramolni. Ez a folyamat békét, kiegyensúlyozott lelkiállapotot, erőt, örömöt hoz, miközben hozzásegít tudati energiáink megtisztulásához, s így kapu Valódi Önmagunkhoz.
 

“A csend egy nagy birodalom, ami felfedezésre vár. Segít, hogy felfedezz nagyon-nagyon sok titkos dolgot önmagadon. A zavaró tényezőiden túl, megtanít, hogy hogyan juss rajta túl, hogyan találd meg a valódi csendedet.” Szvámi Véda

mauna

 

A pareidoliáról – Valóban becsapna minket az elménk?

Philip Ball tudományos író számos könyvet írt már az agyunk, a szemünk és a minták szimbiotikus kapcsolatáról úgy a természetben, mint az általunk épített világban. Most azt magyarázza el, hogyan érzékeljük a minket körülvevő formák és színek által alkotott mintákat, mi történik az agyunkban, amikor mintát látunk, hogyan ismeri fel az agyunk a mintákat és miért van az, hogy még ott is hajlamosak vagyunk szabályszerűséget felfedezni, ahol nincsen? Vagyis: miért törekszünk természetünknél fogva valamilyen fokú rendre a környezetünkben a káosz közepette?

 Philip-Ball

Hányszor kell egy motívumnak ismétlődnie ahhoz, hogy az agyunk mintaként ismerje fel?

Ez a tudomány számára egy alapvető kérdés. Hányszor kell valaminek előfordulnia ahhoz, hogy gyanítható legyen, nem véletlen egybeesésről, hanem egy természeti törvény működéséről van szó? A kérdésre nincsen meghatározott válasz, ugyanis az általunk látottakkal kapcsolatos intuícióinkhoz van köze – ahhoz az érzéshez, hogy fennáll valamiféle rend körülöttünk. Ez az intuíció olyan erős bennünk, hogy hajlamosak vagyunk ott is mintákat látni, ahol nincsenek. Valódi rendszerességet vélünk felfedezni még olyan formákban is, amelyekben egyáltalán nem fordul elő ismétlődő minta, például egy fában: bár a formájuk véletlenszerűnek tűnik, mégis egyfajta mélyebb szabályszerűséget sejtünk bennük, miszerint ugyanaz az alapforma ismétlődik egyre kisebb méretben, ahogy a törzstől a gallyak vége felé haladunk.

Miféle mentális gimnasztikát végez az agyunk mintafelismeréskor?

Bármilyen – természeti vagy egyéb – látvány hatalmas mennyiségű vizuális információval szembesít minket. Valahogy értelmeznünk kell ezt az információtömeget ahhoz, hogy a világban navigálni tudjunk. Az agyunk tehát állandóan találgat a legjobb tudása szerint. Ezért feltételezünk folytonosságot ott is, ahol nem látjuk – például, hogy a repülőgép, ami eltűnik egy felhő mögött, ugyanaz a gép, amelyik a másik oldalon kibújik mögüle, és hogy a kettő között egyenes úton halad. Ez triviálisan egyértelműnek hangzik, de rengeteg ehhez hasonló gyakorlatot végzünk – nem utolsósorban azért, mert bizonyos tárgyakra mindig csak részleges rálátásunk van, mivel más tárgyak részei eltakarják előlünk. Az agyunk nagyon hamar megtanulja csoportosítani a látómezőnkben észlelt tárgyakat. Az erre vonatkozó szabályokat a 20. század elején vezette le egy bécsi pszichológuscsoport, akik gestaltpszichológusoknak hívták magukat. Úgy találták, hogy azokat a tárgyakat tesszük egy csoportba, amik ugyanolyan színűek, vagy közel vannak egymáshoz, vagy egyforma méretűek. Így lehetséges az is, hogy a csíkokat “csíkos mintának” látjuk, nem pedig úgy észleljük, hogy “egy csík…még egy csík…hoppá, még egy”.

pareidolia4

Származik  evolúciós hasznunk abból, hogy így leegyszerűsítjük a minket körülvevő világot?

Az agyunk ehhez hasonló csoportosító mechanizmusok alapján működik – igazából nem tudjuk, hogy egyesek közülük tanultak, vagy egyszerűen “eleve így vagyunk beprogramozva”. Ezek a legjobb tudásunk szerinti találgatások lehetővé teszik számunkra, hogy előrejelzéseket tehessünk a környezetünkkel kapcsolatban, ennélfogva evolúciós szempontból igenis van hasznuk. Innen ered a mintaérzékünk, és részben ezzel magyarázható az is, hogy miért találjuk kellemesnek a mintákat: Mivel előnyünk származik abból, hogy “ki tudjuk őket szúrni”, kifejlődött bennünk egyfajta neurális “jutalmazási rendszer”, ami kellemes érzettel jutalmaz minket, amikor sikerül. Pontosan ugyanez a dolog történik hangi inger esetén is, ezért vagyunk képesek értelmezni azt a hihetetlenül bonyolult hangjelet, ami a zene, ezért lelünk benne örömet. A zene igazából egy nagyon jó példa annak bemutatására, hogy született mintakereső lények vagyunk.

Mi a helyzet az otthonainkkal – az emberek rendteremtő hajlama is ennek a szükségletnek a része, hogy a dolgokat szín és  minta szerint csoportosítsuk?

Mindenkinek máshol található a rend- és minta”küszöbe”. Az is meglehetősen szubjektív, hogy kinek mi a rend. Ezek az egyszerűtől – gondoljunk a minimalizmusra – a komplexig – amely a dolgozószobám leírásának egy udvarias módja lenne – terjedő spektrumon helyezkednek el. Ezen a spektrumon valahol mindenki talál magának egy élhető kompromisszumot.

pareidolia

Megnyugtatja az agyat, ha körbevesszük magunkat letisztult, következetesen ismétlődő mintákkal? Vagy szükségünk van bizonyos fokú rendetlenségre vagy diszharmóniára?

A szabályosság valóban megnyugtatja az embert. De érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb, ember által kreált minta nem a lehető legegyszerűbb, általában kicsit bonyolultabbak. Gondoljunk a tapéták mintázatára: Szabályosak (szükségszerűen azok, hiszen nyomtatni kell őket), de a mintázat elég komplex is lehet, nem csak négyzetekből vagy vonalakból áll.

Ha a környezetünk a végletekig le lenne egyszerűsítve, és csak fehér terekből és rácsokból állna, az nyugtató hatással lenne az agyunkra, vagy épp ellenkezőleg, megőrülnénk tőle?

Általános érvényű megállapítás mindenféle ingerre – köztük a művészettel, a zenével, és az otthonainkkal – hogy az emberek jobb szeretnek egyfajta középutas kompromisszumot kötni. Ez is az agyunk egyik tulajdonságáról árulkodik: Az ingernek létezik egy ideális szintje, amit a legkellemesebbnek találunk. Ha ez a szint túl alacsony, akkor unatkozunk, ha viszont túl magas, akkor összezavarodunk.

Megjelent: 2016. október 27.

Forrás:

https://mashol.net/2017/02/22/mintak-es-felismeresuk-miert-sejtunk-ott-is-szabalyszeruseget-ahol-nincs/

Amelie mackójától a tortillán látható Jézusig – a pareidoliáról

Amelie pareidolia

Amelie a felhőkben állatok, mackó, nyuszi alakját látja. Emlékszünk erre a gyermeki látásmódot mélyen tükröző jelenetre az Amelie csodálatos élete című filmből. Ha mackót nem is, de nyuszit évezredek óta mutatnak nagyszülők unokáiknak a Holdon, újabban pedig sokan arcot, sőt női alakot vélnek felfedezni a Mars felszínének mintázatában.

pareidolia Mars  pareidolia nő a Marson

Mennyire illúzióromboló lenne ilyenkor hozzátenni: – Hiszen ez csak pareidolia!

Mi? Pa-re-i-do-li-a! – szótagolná egy pszichológus, hogy világosan értsük, miről van szó. Azután esetleg elmagyarázná: a pareidolia egy olyan illuzórikus érzet, amely homályos és bizonytalan ingereket (többnyire hangokat vagy képeket) konkrétnak, világosnak és tisztán kivehetőnek tüntet fel. Az említett ismertebb példákhoz esetleg máris magyarázatot fűzne: a híres „Mars-arc” csak egy sziklaformáció, melyet a bolygó felett a Cydonia régióban fotóztak, amiről néhányan azt gondolták, hogy egy ember arcának a tudatosan megformált képe. De híres eset az is, amikor egy új-mexikói nő Jézus Krisztus arcát látta kirajzolódni egy odaégetett tortillán. Persze emberek ezrei zarándokoltak el, hogy megnézzék a bekeretezett lepény elszíneződéseiből előtűnő Megváltót. A sikeren felbuzdulva ma már szakmányban gyártják is az ilyet.

Tortilla-Jesus

A pareidolia szó a görög “para” és az “eidolon” szavakból származik, együtt ebben a kontextusban azt jelenti az összetett szó: „rendellenes kép, forma”. A pareidolia pedig mint pszichológiai jelenség az apophenia egy altípusa, utóbbi azt jelenti, hogy mintázatot fedezhetünk fel véletlenszerűen létrejövő adathalmazban is. A pszichológusok szerint valójában nincsenek ilyen mintázatok, ám az nem véletlen, hogy mit látunk bele a képekbe.

Rorschach

Erre épül a híres Rorschach-teszt, amely az irányított pareidolia formája, ugyanis olyan tintapacákat vettek be ebbe a projektív a tesztbe, amelyekből szándékosan nem lehet semmit egyértelműen kivenni, de mivel az ember belső gondolatait vagy érzéseit kivetíti a kártyákra, azok a tudatos irányítást kikapcsolva intenzíven előhívhatók. Vagyis a pareidolia jelenségét használják fel, hogy megkíséreljenek belelátni az emberek mentális állapotába.

smiley4

Az irányított pareidolia esete ilyen szempontból az is, amikor az emoticonok között ránézünk két körbe foglalt pöttyre és egy görbére és azt mondjuk: ez mosoly. Ilyen szempontból az emberi agynak ez egy figyelemreméltó képessége, amire tudatosan nem is figyelünk, mégis napi szinten érzékeljük és használjuk.

pareidolia

Az a jelenség tehát, hogy arcokat, és más formákat látunk véletlenszerű mintákban ott, ahol az valójában nem is létezik, az agy egyfajta különleges képessége, mely mindenkit érint.

pareidolia isten_szeme

Még a csillagászok is meg tudnak ihletődni: Isten Szemének neveztek el egy állítólag háromezer évente előforduló csillagközi formációt, melyet a NASA Hubble-teleszkópja kapott le néhány ezer fényév távolságból. A Hubble által küldött információk alapján alkotott kép a Helix Nebulát (Csiga-köd) ábrázolja, amely a Földhöz legközelebbi planetáris köd – alig 450 fényévre van tőlünk. Közepében egy Napunkhoz hasonló csillag haldoklik, amely időnként igen erős napszél formájában hatalmas mennyiségű anyagot vet ki a környező térbe.

pareidolia pareidolia pareidolia pareidolia

Carl Sagan szerint, aki történetesen csillagász, az ember hajlama, hogy egy koszos ablakba, a falakon lévő foltokba, vagy egy odaégetett pirítósba, felhőkbe, fahéjas süteményekbe, zöldségekbe és gyümölcsökbe, fákba és sziklákba és más hasonlókba arcokat lásson bele, evolúciós okokra vezethető vissza. Ez csak egy túlélési technika, az emberi lények kifejezetten arra vannak hangolva születésüktől fogva, hogy az arcfelismerés alapján különböztessék meg az embereket. Ebből adódik, hogy az emberek minimális adatokból is képesek összeállítani és felismerni emberi arcokat, akár nagy távolságból és csekély láthatóság mellett, de ez oda is vezethet, hogy véletlenszerű képeket értelmeznek, vagy fény és árnyékmintákból arcokat alakítanak ki.

pareidolia pareidolia

A legutóbbi kutatásokban a résztvevőknek mutattak egy sorozat képet, néhány nyilvánvaló arccal és pár véletlenül kiválasztott mintával. Az eredmények azt mutatták, hogy az emberek hajlamosak belelátni arcokat a mintákba, ha arra számítanak, hogy látni fognak valamit – ez olyan, mintha valaki mondaná nekik, vagy befolyásolná őket, hogy ott bizony van egy arc.

pareidolia pareidolia

2014-ben IgNobelt ért a Miért látunk Jézust a pirítósban című kutatás, amelyben kínai-kanadai kutatók azt próbálták megérteni, mi történik az emberek agyában akkor, amikor ékes példáit tapasztalják ennek a jelenségnek. Azt találták, hogy az emberekben olyan erős az arcfelismerés képessége, hogy még a leghalványabb utalásokat is azonnal arccá alakítják. A húsz emberen elvégzett funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálat kimutatta, hogy a megfigyeltek 34 százalékban észleltek arcot az eléjük tett, egyébként nem arcot ábrázoló képeken.

pareidolia    pareidolia

A kutatók azt is felfedezték, hogy az agyban ugyanaz a terület felelős a valódi arcok felismeréséért, mint a pareidoliában. Vannak, akiknek talán fejlettebb ez a területe, Finnországban viszont  tanulmányok mutatták ki, hogy azok, akik spirituálisabb emberek, hajlamosabbak többnek látni a képeket, mint azok, akik nem. Az is lehet, hogy nem minden esetben pareidoliáról van szó, hanem az analógiás látás képességéről, amely azzal jár, hogy nem belelátunk, hanem felfedezünk valóban létező mintázatokat a környezetünkben. Nyilván nehéz elválasztani egymástól a kettőt, hiszen a hatásmechanizmus nagyon is hasonló, ám míg az előbbiben pszichológiai esetről van szó, amelyet agyi folyamatokra vezetnek vissza, addig az analógiás látás egy olyan képesség, amelyet évezredeken keresztül kultiváltak a vallási hagyományok és nem egy esetben fejlesztendőnek is tartották.

pareidolia

Utóbbi képesség tehát úgy működik, hogy eleve létező, szándékosan elrejtett, értelmes, üzenetet hozó szimbólumokat lásson meg valaki a világban, kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy a Mátrixban Neo képes volt látni a véletlenszerűnek látszó, gyorsan pergő számsorokból  kirajzolódó világot. Jobb utalást hordoz erre a zsidó misztika: a kabbala középkorból eredő tanításai szerint Isten kódokat rejtett el az általa elhagyott teremtett világban, hogy az ember visszataláljon hozzá.

 symbol

Jorge Luis Borges, az élete harmadát vakon töltő argentin író, költő, filozófus pedig Novalistól idéz: “Az a legnagyobb varázsló, aki oly mértékben el tudja kápráztatni magát, hogy valós jelenségnek tartja önnön képzelgését. Nem ez a mi esetünk?” Majd hozzáteszi: “De ez, mondom én. Mi magunk (a bennünk működő osztatlan istenség) álmodtuk meg a világot. Erősnek, titokzatosnak, láthatónak álmodtuk meg, térben szilárdnak, időben maradandónak; ám ott hagytunk az építményben néhány parányi, örök, ésszerűtlen repedést, hogy tudjuk: hamis.”

symbol

Figyelemreméltó útmutatás lehet, hogy a szimbólumok lehetővé teszik, hogy intuíció révén felismertté váljon egy összefüggés-láncolat, amelynek egy külső megnyilvánulása a világ számos jelensége, de a szimbólumrendszerek ismerete révén egyre egyszerűbbnek és egyre rendezettebbnek tűnhet a valóságunk. A mai, végletesen széttöredező világban talán mégis nagy hasznunkra lehet ez a képesség.

 

 

Az első hangulatjel: a smiley helyett a krokodil szíve

smiley3

A napokban röppent fel a hír, hogy a „legrégebbi hangulatjel” címet immár nem egy angol költő, Robert Herrick 1648-as keltezésű, „A szerencséhez” című versének kéziratában talált jelének ítélnék, hanem szlovák kutatók felfedezése alapján egy tizenhárom évvel korábbi smileynak. A hajdan a Magyar Királyság területén fekvő, ma Szlovákiához tartozó Trencsén archívumának kutatói – ha igaz – megtalálták a világ talán valóban legrégebbi hangulatjelét. A jelet a város akkori jegyzője, Jan Ladislaides rajzolta le, még 1635-ben, közvetlenül az aláírása után.

A kis körbe tett két pont és vonalka ma egyértelműen a smiley, azaz a mosolygós arc szimbóluma. Igaz, hogy a dokumentumban nem teljesen egyértelmű, hogy mosolyog a száj, a dokumentumból mégis az derül ki, hogy a jegyző elégedett volt az eléje tett számlákkal, ezért a kutatók az elégedettség szimbólumát látják benne.

smiley1

A kutatók azonban megfeledkeznek egy fontos tényről, azaz jelről. Ez pedig a szív. A szívet több ezer év óta használjuk ebben a formában, lényegében azonos tartalommal, mondanivalóval, üzenettel. A szív régóta az érzelmekhez, a szeretethez, szerelemhez kapcsolódó jelkép. A szerelem a „szívből jön” – de honnan származik a jel, amit egészen másképp ábrázolunk, mint ahogy az emberi szív a valóságban kinéz?

szív2

A szív ma is ismert formája egyiptomi eredetű, az ottani orvosok, vagy helyesebben kórboncnokok tevékenysége nyomán találták esztétikusabbnak, kifejezőbbnek a szimmetrikus, azaz harmonikusabb krokodilszívet, mint az aszimmetrikus emberi szívet. Azóta telhettek az évszázadok, stilizált ábrázolási formája világszerte közismert jele maradt az érzelmeknek, s közülük is annak, amelyet a legmélyebbnek, legtalányosabbnak is tarthatunk: a szerelemnek.

szív (2)

Bár a hangulatjelek a modern kor teremtményei, s elsősorban a digitális világhoz köthetők, megalkotásukban mégis évezredes hagyományokra támaszkodtak. Az első digitális emojikat 1999-ben kreálták japán mérnökök az NTT Docomo szolgáltató megbízásából.

emoji5

Mindössze tizenkét színt használtak hozzájuk, egy kis grafika csupán tizenkétszer tizenkét pixeles volt. Ugyanakkor ott vannak közöttük a mai kedvelt jelek előfutárai, a smiley, a győzelem jele, sőt még a koktélos pohár is megtalálható, igaz, nagyfokúan stilizálva.

emoji4

A New York-i MoMA (Museum of Modern Art) kurátorai ezeket az első hangulatjeleket egyfajta műalkotásnak tekintik, ezért egy kiállításon be is mutatnak 176-ot ezekből.

emoji3

Manapság olyan fontos szerepre tettek szert, hogy mintegy hatmilliárd ilyesfajta jelet küldözgetnek egymásnak az emberek nap mint nap az Unicode által támogatott több mint 2000 szabvány emojiból. A hangulatjelek egyfajta kódhalmazt jelentenek a digitális írásbeliségben, amit nagyon könnyű dekódolni. Időt lehet spórolni az alkalmazásukkal, hiszen egy gombnyomással egész szavakat, sőt mondatokat lehet velük helyettesíteni. Teret biztosítanak a kreativitásra is, no nem úgy, hogy többet teszünk egymás mellé, fokozva a kifejezni kívánt érzelmet, hanem látványosan és kifejezőn válogatva közülük megfelelő sorrendbe lehet állítani őket – így akár még történeteket is el lehet mondani velük. Folyamatosan gazdagodik a vizuális retorika jel- és kifejezőkészlete, csupán szívből is számos közül választhatunk, attól függően, hogy a szerelem vagy a benne dúló egyéb érzelmek közül mit szeretnénk kifejezni.

szívek (2)

Gyertyaszentelő – a farkastól a mormotáig

medve

Ma tartós volt a köd, felhős az ég, esélye sem volt annak, hogy a barlangjukból előjövő medvék meglássák az árnyékukat. Mindez egy egyszerű kód alapján azt jelenti, hogy idén korán jön a tavasz.  A népi időjóslás szerint ugyanis február másodikán bújik elő a medve a barlangjából, s attól függően, hogy ezen a napon borult vagy napos az időjárás, azaz látja-e az árnyékát vagy sem, következtetéseket lehet levonni a tél hosszát illetően. Fordított időjósló nap a mai: az a jó, ha nem napos az idő – akkor köszönt be korábban a tavasz.

Maga az ünnep eredete az ókorig nyúlik vissza, amikor több nép is ezen időpontban, ami félúton van a tél első és a tavasz első napja között, tartja a tavasz eljövetelének várakozásteli ünneplését. A keltáknál e nap egyike lett a négy, évszakokon átnyúló ünnepnek, Imbolc éppen félidőben van a kelta újév, a Samhain és a nyár kezdetét jelző Beltane között.

Az ókori Rómában a Lupercalia nevű pásztorünnep esett februárra és ez a birodalom szétesése után is megmaradt. A Lupercalián, ahogy a neve is utal rá, a rómaiak totemisztikus farkasősét (Lupa) ünnepelték. Jelentős szerepet kapott az ünnepen a megtisztulás is, ekkor még a természet rituális megtisztulását értették alatta. A hónap neve is innen ered: Februus a megtisztulás istene a római mitológiában Az ünnepet végül I. Gelasius pápa nyomta el az V. század végén, ám ekkorra már a keresztények átvettek megtisztulási szertartásokat a pogányoktól.

lupercalia

A Lupercalia egyébként február 14-én volt, akárcsak a korai keresztény megtisztulási ünnepek, de amikor I. Gyula pápa a 4. század közepén kihirdette, hogy Jézus nem január 6-án, hanem december 25-én született, a negyvennapos intervallum miatt február 2-re csúszott a Lupercalia keresztény változata. Az ünnep azért került Jézus születése utáni, előbb tehát Vízkereszt, majd a Karácsony utáni negyvenedik napra, mert a zsidó hagyomány szerint a szülő nő negyven nap alatt tisztult meg. Urunk bemutatása (Praesentatio Domini) ünnepének is nevezik, mert Mária ekkor a mózesi törvényben előírt módon bemutatta a jeruzsálemi templomban a tisztulási áldozatot, s gyermekét fölajánlotta Istennek. A Találkozás (Hüpapante) ünnepe is, mert a templomban az idős Anna és Simon hódolt Jézus előtt, kijelentve, hogy ő a „fény”.

A megtisztulást célzó jelleget egyébként a VI. században intézményesítette I. Jusztinianosz bizánci császár, aki egy Konstantinápolyban dúló járvány idején elrendelte, hogy február 2-án Szűz Mária tisztulásának emlékére ünnepet kell tartani. Mária megtisztulásának ünnepéhez (purificatio Beatae Mariae Virginis) a VII. században kapcsolódott a körmenet, a XI. század környékén pedig a gyertyák megszentelésének szokása – a katolikus naptárban február 2. azóta is Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe.

urunkbemutatasa

Gyertyaszentelő Boldogasszony tehát egy katolikus ünnep február 2-án, amikor a közösség Jézus bemutatását ünnepli. A katolikus templomok körül sok helyen ilyenkor körmenetet tartanak és közben zsoltárokat énekelnek. Ilyenkor kerül sor a gyertyaszentelésre is. A hagyományos néphit szerint a pap által megszentelt gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat. Ugyanakkor a gyertyában nehéz nem észrevenni a pogány eredetet: a kelták és más népek fénnyel köszöntötték a tavaszt és mint sok más ünnepükön, tüzet gyújtottak, hogy a fény védelmet nyújtson gonosz szellemektől.

Szintén a pogányok ötlete volt, hogy a vadállatokat összekössék a tavaszvárással. A Lupercalián a Romulust és Remust szoptató farkasőst is ünnepelték, a galloknál és a germánoknál a medve, illetve egyes területeken a borz és a pacsirta került képbe. Hogy pontosan mikor lett időjós az állatokból, azt nem tudni. Míg a magyarok a medvének hisznek, a németek a sündisznót részesítették előnyben, minden esetben olyan állatot, amelyik téli álmot alszik és az előbújásuk jelképezi a küszöbön álló tavaszt.

Észak-Amerikában a sündisznóból mormota lett, Pennsylvania első telepesei ugyanis németek voltak, akik az Újvilágba magukkal vitték a szokást, csak éppen sündisznót nem találtak hozzá, ezért az ott élő erdei mormotát (Marmota monax) tették a február 2-ai népi hiedelem tárgyává. A mormotanapot azóta Amerika- és Kanada-szerte ünneplik, 1841-es a legkorábbi említése.

Amerikában komoly kultusza van egyes városok mormotáinak. Saját mormotája van többek között az észak-karolinai Charlotte-nak (Charlotte Királynő), Atlantának (Beauregard Lee Tábornok), a wisconsini Sun Prairie-nek (Jimmy, A Mormota) és New Yorknak (Staten Island Chuck). Patinája miatt kétségtelenül a punxsutawney-i ceremóniára és az ottani Phil nevű mormotára irányul a legtöbb figyelem.

mormota3

Sokak kedvence a többrétű spirituális szimbolikát magába sűrítő Idétlen időkig című film, amely Punxsutawneyban játszódik. A Bill Murray főszereplésével 1993-ban készült film eredeti címe, a Mormotanap is Philre utal, aki nemzedékről nemzedékre örökített tehetséggel rendelkezik. Családjának őse ugyanis az az első időjós, akit 130 éve fogtak szolgálatba az emberek, azóta a képesség továbbörökítését célzó tenyésztésért a Punxsutawney Mormota Klub felel.

Minden év február 2-án tehát egy hangos és mókás ünnepségen a Punxsutawney Philnek nevezett mormotát a szmokingot és cilindert viselő gazdái előhúzzák, no nem a cilinderből, hanem az odújából. Phil ekkor belesuttogja jóslatát gazdája fülébe, aki bejelenti azt az izgatottan várakozó tömegnek. Természetesen Phil gazdái titokban előre eldöntik a jóslatot. Mi pedig azt dönthetjük el, hogy miképpen élvezzük a most már végképp bizonyosan egyre rövidülő telet.

mormota2

Titkos hagyomány az is, ami bele van kódolva az ünnepeink rendjébe, hogy a Nap és a Hold fénnyel összefüggő, ciklikusan ismétlődő teremtő “játékának” részeként régen figyelembe vették a Vízöntő újholdat. A keleti hagyományok őrizték meg legtisztábban ezek időszak évkezdő jellegét (lásd kínai holdújévkezdet): ilyenkor a legkevesebb fény a világban, innen indul a növekedési ciklus az Oroszlán jegy teliholdjáig. Idén pedig valóban egészen közel esett az újhold február másodikához.

 

Időbe vetett szimbólumok – még egyszer a Moszkva/Széll Kálmán téri óráról

óraragasztás

Szimbólumaink egy része időtlen idők óta jelen van életünkben, mások a technika vagy kulturális divatok változásával tűnnek el, nyomot legfeljebb egy-két nemzedék emlékezetében hagyva. A Napot mi ruháztuk fel természetes fel- és eltűnéséből adódó időegység-jelleggel, ám ennek örök szimbóluma mellett percnyi léttel bírtak a homokórák, a kakukkos órák, a kvarcórák – s így lesz a Moszkva téri órával is.
A hajdani szimbólumról két éve írtunk a leszerelése kapcsán.
Akkori pozitív hangvételünk idejétmúlttá vált, a felállított obeliszk messze nem teljesíti azt, amit anno ígértek a tér átalakítói. Eredetileg ugyanis azt tervezték, hogy az oszlopra teljes méretű interaktív kijelző került volna, amellyel a városlakók interaktívan kapcsolatba is tudtak volna lépni. Ki tudja, milyen hatása lett volna a közösségek életére, ez már nem derül ki, mert nem valósult meg, nem volt elég pénz a kivitelezésére. Megint maradt a szokásos “kicsit savanyú, de miénk”, azaz egyszerűbb változat – ami egy idő után viszont már nem működött megfelelően.
A mostani óra által hónapokig mutatott időanomáliákon felbuzdulva a Kerekidő Lovagjai elnevezésű Facebook-csoport “Mentsük meg a Széll Kálmán tér-idő kontinuumot” címmel közös óraragasztást hirdetett nemrégiben a Széll Kálmán téri óra idővel kikapcsolt tartóoszlopára. Volt, aki “Az ismeretlen idő emlékművévé” keresztelte át az oszlopot.
Hogy a hajdani óra mekkora nosztalgikus és szimbolikus erővel bír, azt jól jelzi, hogy valaki a tér felújításakor lebontott és elszállított régi óra zöld és fehér papírból készült mását helyezte el a jelenlegi óra oszlopán (Túry Gergely fotója).

Nyitott szellemű és edzett idegzetűeknek – a csokimikulásról

csokimikufallosz

A hatvanas évek óta a december 6-ai ajándékozás Magyarországon elképzelhetetlen csokimikulás nélkül. A pszichoanalízis elmélete szerint a kereskedelmi kínálaton túl az is hozzájárul az elképesztő méretű fogyasztásukhoz, hogy nem zárható ki a tudattalan kapcsolat a figura és a mágikus indíttatású termékenységi kultuszok között.

A csokimikulásnál a szín és a forma: a vörös és a hosszúkás–hengeres alakzat jelenti a kapcsolatot – vagyis az, hogy erősen a falloszra, a férfi nemiszervre emlékeztet. Nyilvánvaló, hogy ettől még a csokimikulást nem kell eldobnunk és bűntudattal emlékeznünk arra, hányszor adtuk gyerekeknek, hiszen így működik a tudattalan: látványba, jelekbe kódolt módon üzen legtöbbször felismerhetetlenül. Tagadhatatlan, hogy van egy rétegünk, amely felfogja ezeket, ezért is ajándékozzuk előszeretettel, de legalábbis teremtettünk már-már kultuszt belőle.

mikul

A néphagyomány és a tömegkultúra egyszerű kódokkal dolgozik: a csokibábu sikerében tehát szerepet kaphat az ember archetipikus gondolkodása, ami a májusfát, a guzsalyt, a kemencébe tolt sütőlapátot vagy a farsangi tuskót is képes fallikus szimbólummá tenni.

 

Hírek a szimbólumok világából – Matt a sakknak?

   Sakk

Vitát váltott ki Szaúd-Arábiában, miután a legfőbb vallási vezető a muszlimok számára tiltottnak nevezte a sakkozást, ami megítélése szerint időpocsékolás és egyben pénzpazarló tevékenység. „A sakkozás az emberek közötti ellenségeskedéshez vezet,  gyűlöletkeltésre alkalmas és akadályozza a vallási kötelezettségek elvégzését” – idézi a vallási vezetőt a brit The Independent napilap. A vallási vezető a sakkozást a szerencsejátékhoz hasonlította, amit a Korán tilt. A sakkra kimondott átok azonban nem jelenti azt, hogy a sakkozást betiltják az arab országban,  de a vallási vezető felvetése máris élénk vitát váltott ki. Ennek ellenére, mint azt Mus Bin Thaily, a Szaúdi Sakkszövetség elnöke elmondta, a terveknek megfelelően Mekkában pénteken elkezdődött és zavartalanul folytatódik a sakkbajnokság.

Különös, hogy épp egy arab országban tiltanák be a sakkot, hiszen az Indiából eredő sakk perzsa, majd arab közvetítéssel kerül Európába, amit a „sakk-matt” kifejezés is bizonyít. Ahogy Titus Burckhardt is elemzi, a perzsa „shah” kifejezés királyt jelent , az arab „mat” pedig azt, hogy meghalt. A muzulmán világban eddig több mint ezer éven keresztül a sakk olyan szellemi elfoglaltság lehetett, amely nem csak a stratégiai gondolkodást fejlesztette, hanem az önmeghaladás művészetét is.

Sakk a perzsa udvarban

Az arabok, akik a perzsáktól vették át, nagy befolyással voltak a sakkjáték fejlődésére. Már 700 táján feljegyezték a „vakon” történő sakkozás rítusát, amelynek során a játékosok egyike, vagy mindkettő nem nézte a sakktáblát, illetve beszámoltak sakkversenyekről. Az, hogy a bábuk geometrikus formákat öltöttek és levetkőzték antropomorf jellegüket, „faragott képüket”, az arab kultúrának köszönhető.

Ahhoz, hogy a sakkban potenciális veszélyforrást lássanak, az kellett, hogy elfeledjék azt a mély szimbolikát, amely a sakkban rejlik. A sakk ebből a szempontból nem játék, avagy annyiban, amennyiben a Teremtő kegyelméből a mindenség is az. Ez a mindenség az, amit megjelenít a sakktábla. A négyzetháló vizuálisan a teret jelöli, ahol a dolgok megjelenhetnek, a helyet ahol a lehetőségek megtestesülhetnek. A sakktábla elemi szerkezetében a sötét és világos kockák képviselik a világ duális erőktől áthatott voltát, váltakozásuk az erők ciklikus és dinamikus váltásaira utalnak. A sakktáblán zajló játék pedig maga az élet, amint megpróbálja győzelemhez juttatni, egy spirituálisnak is nevezhető logika mentén az ellentétek fölé emelni a végső soron a tudat önmaga fölötti uralmát jelképező királyt.

A sakktábla így valójában egy kozmikus diagram, egy mandala. A sakkjáték ennélfogva pedig egy meditációs eszköz, a külső és belső világ természete fölötti kontempláció segítője lehet. A sakkjátékban zajló történések láthatóvá teszik a „rejtett játékot”, a benső küzdelmet, ami mintegy kivetül, manifesztté válik a játszma során. A sakkban a játékos szellemi ereje, tudása az, ami a jelképessé váló formákat, bábukat, sakkfigurákat mozgatja a tábla keretein belül . A „játékos” az ellentétes erők küzdelmében felismeri saját benső folyamatait, megfigyeli azokat és képessé válik azok irányítására, így biztosítva az önmeghaladást. A „királyi játékot” az arabok is olyan parabolának tekintették, melyben a szabadon választott tett és az elkerülhetetlen sors közötti benső kapcsolat nyilvánul meg.

Andalúziai mórok sakkoznak

A sakkjáték rituális mivolta és szimbolikus jelentése sokáig ismert volt. Az egyik legrégebbi leírás, amely a sakkjátékra vonatkozik, egy XI. századi, Bagdadban élt arab történész, Al-Mas-udi „Aranyló Puszták” című művében található. A szerző utal arra, hogy a 8×8 négyzetből álló diagram a brahmanok kasztjához kapcsolódik, másrészről a játék háborús szimbolikája a ksatrijákhoz, a harcos nemesek és hercegek kasztjához. Al-Mas-udi szerint a sakkjáték „a kormányzás és védekezés iskolája”, s hangsúlyozza, hogy a hindu szimbolika a sakktáblát „az égitestek, a bolygók, valamint a zodiákus 12 jegyének egyfajta allegóriájává tette meg egy–egy bolygónak szentelvén minden egyes mezőt”.

A nyolcasság összefügg azzal is, hogy az archaikus hindu elképzelések 8 (7+1) bolygót tartanak számon: ezek a Nap, a Hold, az öt szabad szemmel nem látható bolygó és Rahu, a fogyatkozás sötét csillaga. A tér nyolc irányának mindegyike valamely bolygó uralma alá tartozik és egy-egy istenség (déva) által megszemélyesített isteni aspektust szimbolizál.

Érdekes összefüggésre, kódra utal az is, hogy a sakktábla 64 kockából áll, az ókori Egyiptomban az Udzsat-szem, Hórusz szemének törtszámokat is jelző, 64/64-ként összegződő töredékeinek együttese adta ki a világ (látható és láthatatlan részekből álló) egészét, az egységet, a teljességet. A Változások Törvénykönyve, a Ji king jelkészletét adó, a jin–jang vonal hatos kombinációiból alkotott 64 hexagramm a valóság totalitását szimbolizálja. Az ugyancsak a taoista bölcselet látásmódját megjelenítő, kifejező Tai-csi ábra az azt alkotó jin–jang ellentéttel az univerzumban lakozó és egymást kiegészítő erők kifejező szimbóluma, ami ezáltal a duális feszültség jelenlétét tudatosítja, akárcsak a sakktábla a maga „pepitájával”.

I Ching

Hasonló szimbolikus jelentésekről és a sakkjáték ősi változatairól is olvashatunk a spanyol X. Bölcs Alfonz király „Libros de Acedex” című, 1283-ban befejezett művében. Kiderül belőle, hogy létezett 10×10 és a 12×12 mezős sakktáblás játék is. A 12×12 (összesen 144) mezős sakk szintén Indiából származik, a játék menetét kockavetés irányította és 48 figura mérkőzött egymással. A csillagászati sakk kör alakú táblán hét játékos részvételével zajlott. A sakktábla „az ég” , az Állatöv csillagképeivel megjelölt 12 szegmentumra oszlik. A hét koncentrikus kör – az égitestek működési övezetei – rangsor szerint a következők: Hold, Merkúr, Vénusz , Nap, Mars, Jupiter, Szaturnusz, amelyeket a hét játékos külön irányított. A tisztek menetmódja számkombinációkon alapult.

„Négy évszak” elnevezésű játékban négy játékos vett részt oly módon, hogy az általuk felállított figurák, amelyeket a sakktábla négy sarkában állítottak fel, körkörös irányban haladtak előre a négy őselemet, a földet, vizet, tüzet és levegőt jelző négy oldal felől a Nap mozgásának megfelelően. Ebben a játékban a sakktábla közepe jelképezte Isten városát, az abszolútumot, a Lét centrumát.

Templomos lovagok sakkoznak

Minden szellemi hagyomány erejét az adja, mennyire őrzi a Lét centruma megtalálásának fontosságát és közvetíti az oda vezető út és módszerek, gyakorlatok tudását. Ha megerősítik és vallási törvénnyé emelik a moszlim vallási vezetők azt a döntést, hogy betiltják a sakkot, akkor az azt is jelenti, hogy újabb jelentős lépést tesznek abba az irányba, hogy szakítsanak saját hagyományaikkal. Szimbolikus erejű lenne ez, az arabok számára azt jelentené, hogy tovább erősödik a fundamentalizmus, a dogmatikusság és tovább gyengül az a korábban, főleg az iszlám első századaiban létezett eleven szellemi erő, ami oly naggyá, a tudományok fellegvárává, az ókori tudást a középkori Európába is közvetítővé tette az arab birodalmat.

Sőt, mintha maga a sakk lett volna évszázadokon keresztül a szellemi erő közvetítésének eszköze. Ez az erő nagyjából akkor született újjá Európában, amikor a frank uralkodót, Nagy Károlyt a híres Harun-ar-Rasid kalifa megajándékozta egy míves sakk-készlettel. Nyugat-Európába tehát nemcsak Platón és Arisztotelész filozófiája került arab közvetítéssel, hanem a sakk is. S miközben a XII. században a keresztény egyház, Szent Bernát püspökkel az élen szembefordult a sakk művészetével, hiszen 1128. évi regulájában felszólította a rend tagjait, hogy „undorral vessék meg a sakkjátékot”, valamint száz évre rá IX. Szent Lajos az egyház kívánságára meg is tiltja alattvalóinak a sakkozást, az arabok nagy szerencsének tekintették, hogy mivel Mohamed próféta nem ismerte a sakkot, a Korán tilalmai sem emlékeztek meg róla.

Hírek a szimbólumok világából – A gigantikus Mao-szobor villámgyors enyészete

Mao-szobor

Arannyal lefestett, óriási, 37 méter magas Mao Ce-tung-szobrot építettek az év elején Kínában az ország szívében fekvő Henan tartományban. A szobrot alig néhány nap múlva lebontották, mert kiderült, hogy nem volt rá engedély. A felállított szobor költségeit a korábbi kínai hírek szerint üzletemberek állták és helyi falusiak is kinyitották a pénztárcájukat. Összesen 3 millió jüant, azaz körülbelül 135 millió forintot gyűjtöttek össze a gigászi műremek elkészítésére.

Az óriási szobrot Mao halálának negyvenedik évfordulójára állíttatták és mindössze négy napig maradhatott egyben. Ez a két szám már önmagában “magáért beszél”, de természetesen ennek is van mélyebb üzenete. A negyven számos szellemi hagyományban, vallásban kitüntetett jelentőséggel bír. Negyven évig vándorolt Mózes a népével a pusztaságban, Jézus negyven napot töltött a sivatagban. Mao is végrehajtott népével egy nagy menetelést és neki a szobra csak négy napot bírt ki a kies kínai pusztán. A “Nagy Menetelés” eredményeként került hatalomra és valósíthatta meg azt, amit egyesek győzelemnek, mások ámokfutásnak tartanak. Megerősítette a máig hatalmon lévő kommunista vezetést, másfelől lerombolta azokat a kulturális hagyományokat, amelyek korábban évezredeken keresztül Kínát nagyhatalommá tették, olyan egyedüli civilizációvá, amely az ókortól máig folytonosan létezik.

mao

Minden bizonnyal ez az ambivalens megítélés tükröződik a felállítás szándékában, majd a gyors eltávolításban. A kommunista diktátor, a Kínai Népköztársaság első elnöke, Mao Ce-tung máig igen megosztó személyiségnek számít. A nép körében úgy tűnik, helyenként még mindig ő a bölcs vezető, miközben a Kínában ma hatalmon lévők már nem vállalják fel az eszméivel való azonosulást. Hszi Csin-ping államfő ugyan a történelem “nagy alakjaként” méltatta, de elismerte, hogy követett el “hibákat”. Mao feltehetően újabb menetelést indítana a pekingi kommunisták ellen, ha látná, milyen módon valósították meg az államkapitalizmust. Ki tudja, talán azért döntötték le a szobrát, nehogy – legalább a szelleme – felálljon végre, kinyújtózzon és letiporja, amit az utódai műveltek: a gyárakat, amelyekben a dekadens Nyugat kényelmét szolgáló tárgyak milliárdjait gyártják, s a lakóparkokat, amelyekben az ebből meggazdagodó kínai milliárdosok élnek.

Tanulságos tehát összegezni, miért csak ilyen rövid ideig állhatott a szobor, amelynek “művészeti világa” évezredek szimbólumaira utal vissza. Érdemes megvizsgálni azt is, hogy függ mindezzel össze az, hogy a szobor alkotója a kifejezéskészletében az emberiség egyetemes kulturális nyelvéből miért épp azokat az elemeket választotta, amelyek meg is magyarázzák a szobor bukását.

  1. Ülő testhelyzet

A világot bejárta a kép a gigantikus szoborról, amely a kommunista vezetőt ülve ábrázolja. A talán legkorábbi szobrok, amelyek egy vezetőt ülő helyzetben ábrázolnak az ún. Memnón-kolosszusok (arabul el-Kolosszát vagy esz-Szalámát) III. Amenhotep fáraó két hatalmas ülőszobra, melyek 3400 éve állnak a thébai nekropoliszban, a Nílus partján a mai Luxor városával átellenben. A két, körülbelül 16 méter magas szoborkolosszus pár ülve ábrázolja a fáraót, amint kezeit térdén nyugtatja, az uralkodó arccal a folyó és felkelő Nap felé fordul.

Memnón-kolosszusok2

Az ülő testhelyzet azzal függ össze, hogy trónon ülve ábrázolják, s a trón az emberi nagyság és hatalom jelképe. Eredetileg a trónszékbe való ültetés a lét teljességének az elérését, az istenközelséget szimbolizálta. A trónon való ülés méltóságteljességet sugároz, nyugalmat, valamint kiemelkedést a közönséges emberek, a nép közül. Leginkább feltehetően ez utóbbira utal az, amiért Mao Ce-tungot is ülő helyzetben ábrázolták. Jó példa ez arra is, hogy egy művész képzeletében nem tudatosan jelennek meg legtöbbször ezek a minták, formák, hanem ösztönösen alkalmazza azokat a megoldásokat, amelyek az egyetemes kultúra kollektív tudattalanjában archetípusokként léteznek.

Külön érdekesség témánkhoz kapcsolódóan, hogy III. Amenhotepnek az eredetileg négyből két évezredeken át is állt kolosszális szobra mellett két másikat nem egészen két éve, 2014-ben állítottak fel Théba templomvárosában, ezek ugyanis évszázadokig darabokban hevertek, majd hatalmas erőfeszítéssel restaurálták és a Nílus nyugati partján található királyi temetkezési templomban lévő eredeti helyére állították vissza őket. Az egyik újonnan felállított szobor 11,5 méter magas, 3,6 méter széles és 250 tonnát nyom. Eredetileg a 13,5 méteres magasságot is elérhette most hiányzó kettős koronájával.

Míg III. Amenhotep uralkodása az ókori egyiptomi civilizáció csúcspontját jelzi mind politikai, mind a kulturális vívmányok tekintetében, Mao Ce-tungról nem lehet elmondani, hogy ő állna a kínai kultúra zenitjén. Ám Maót a jelek szerint ennek ellenére ma is sokan tisztelik. Az is érdekes, hogy Csusikang falu határában állt a szobor, voltaképpen a nagy semmi közepén, Tunghszü megye egy mezőgazdasági területén. Ez a terület Kína szívében található, Henan tartományban, abban a tartományban, amelyet az ötvenes években – a vezér politikájának következményeként – súlyos éhínség sújtott. Csak emiatt sok millió ember haláláért felelős Mao.

800px-Leshan_DaF0_Grand_Buddha

Kínának eddig is létezett már egy hatalmas, ülő alakos szobra. Ez a világszerte is leghíresebb, hatalmas, ülő alakos alkotás a leshani óriás Buddha, amely a Tang-dinasztia idején, a 8. században épült. A kőszobor nem csak Kína, hanem a világ legnagyobb faragott Buddha-szobra és építésének idején a világ legmagasabb szobra volt. A gigantikus építkezés során kialakított 71 méter magas szobor, amelynek a legkisebb lábujjkörmén is simán elfér egy ember, az ülő Maitréja buddhát, az eljövendő korszak buddháját ábrázolja, kezét ő is a térdén tartja.

  1. Arannyal borítás

Az arany a legértékesebb fémek egyike, ám értéke nem a használhatóságában és nem is feltétlenül a viszonylagos ritkaságában rejlik, hanem szimbolikus üzenetében. Az arany a a hagyományok és kultúrák kortól és helytől függetlenül egybehangzó megközelítésében a romolhatatlanság, elmúlhatatlanság, a kikezdhetetlenség féme, ami színét, fényét, sugárzását a Naptól kölcsönzi, annak mintegy megszilárdult energiája. Méltóság, fenség, magasztosság, tisztaság, halhatatlanság – ezek a képzetek kötődnek az idők kezdete óta az aranyhoz. Mao szobra a képek tanúsága szerint teljesen bearanyozott, ezzel utánozza nagyhírű elődjét, az olümpiai Zeusz-szobrot, amelyről azt írták, hogy aranyréteg borította. Az istenség haját, ruháját és szandálját aranyból mintázták meg. Pheidiasz 13 méter magas szobrot készített, ami egy mai négy emeletes ház magasságának felel meg. A korai feljegyzések alapján a Zeuszt ugyancsak ülő helyzetben ábrázoló szobor az egész templomhajót elfoglalta. Az Olimpiában felállított Zeusz-szobor nem hasonlított az addigi istenképekre, mert egy hatalmas, jóságos öregúr ült a trónon, egy olyan nagy erejű úr, aki bizalmat ébresztett. A leginkább jószívű apafigurát idéző ábrázolásmód nagyon hasonlít arra, ahogyan 450 évvel később a keresztények elképzelték a mindenható Úristent. Évszázadokon keresztül látogatók és hívők ezreit vonzotta a templom a világ minden tájáról.

olümpiai Zeusz-szobor2

Mao szobra feltehetőn akkor sem vonzott volna tömegeket, ha nem a puszta közepén állítják fel (ültetik le). Maoról sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy bizalmat ébresztett volna és jóságos atyafigura képzetet keltene a kínaiakban.

  1. Monumentalitás

Egy sík területen, amilyennek Csusikang falu határa a képek alapján látszik, nyilván óriási hatást kelt egy 37 méter magas szobor. Talán nem véletlen, hogy épp egy méterrel “szárnyalja túl” a világ hét ókori csodájának egyikét. A csodák közül hatodikként számontartott rodoszi kolosszus Héliosz isten óriási méretű szobra volt Rodosz városában. A szobrot eredetileg 18 méteresre tervezték, de végül 36 méteresre építették meg.

rodoszi kolosszus2

A rodoszi kolosszus magassága tíz méterrel kisebb lehetett, mint a hozzá hasonlóan egyfajta világítótoronyként is funkcionáló New York-i Szabadság-szobor, teljes nevén: “A Szabadság megvilágosítja a világot”, amit a francia szobrász, Frédéric Bartholdi ráadásul épp a rodoszi kolosszus után mintázott (és eredetileg az 1869-ben megnyitott Szuezi-csatorna bejáratához, Port Szaid kikötőjébe tervezett).

Szabadság-szobor

Témánk kapcsán ismét csak érdekes fejlemény, hogy görög, spanyol, olasz és brit tudósok, építészek és mérnökök egy csoportja részletes javaslatot terjesztett elő a kétezerháromszáz évvel ezelőtt épült és történelmi léptékkel mérve elég rövid idő, 66 év múlva egy földrengés következtében ledőlt rodoszi kolosszus újraépítésére. A kolosszus belsejében múzeumot alakítanának ki, ahol ókori emlékeket állítanának ki. Lenne benne könyvtár, kulturális központ és egy világítótorony, amelynek fénye 55 kilométerre is látható lenne. Hogy minden elférjen, a szobrot az eredetinél jóval magasabbra, 150 méteresre építenék. A szobor felszínét napelemekkel vonnák be, így a napisten teljes egészében a Napból szerezné az energiáját…

Mao szobrát hiába aranyozták be, ettől még nem emlékeztet a napistenre. Míg a világ jelentős része tisztában van azzal, hogy a diktátor politikája hatalmas károkat okozott a kínai kultúrában, Kínában a tudatosan felépített személyi kultusznak köszönhetően sokan ma is a nemzet megmentőjét látják benne.

ifjú Mao szobor

Ezt bizonyítják, illetve szolgálják a neki szentelt emlékhelyek, híres mauzóleuma, nem utolsósorban pedig az a megannyi szobor, melyet Kína területén emeltek a vezér tiszteletére. Utóbbiak egyik legmegdöbbentőbb és legmonumentálisabb példája Mao Ce-tung 32 méter magas fiatalkori szobra, melyet Hunan tartományban, Csangsa városában emeltek 2007-ben 8000 gránitkockából. 32 méter – és ez csak egy fej!

Teljes alakos, s egészében aranyból van az a nyolcvan centiméter magas, fehér márványtalapzaton nyugvó, az egykori kommunista vezért fotelben ülve ábrázoló Mao Ce-tung szobor, amely Mao születésének 120. évfordulójára, 2013-ban készült. Húsz művész nyolc hónapon át dolgozott rajta, ötven kiló aranyat, jádét és más drágaköveket felhasználva, s több mint 100 millió jüant, azaz 3,6 milliárd forintot ér.

arany Mao-szobor

Kínában hiába alkották meg az előbbi két szobrot továbbgondolva Mao új, monumentális szobrát, meglepően kevés ideig hirdethette a vezér amúgy is kétes dicsőségét és nagyságát. Ennek oka nyilván az, hogy hiányzott Maoból a III. Amenhotepéhez mérhető történelmi nagyság, a Szabadság-szobor által megjelenített szabadság-eszmény, a buddhai önmagunkra állítottság, bölcsesség és erkölcsi magasrendűség ideája, legfőképpen pedig: messzemenően hiányzott belőle az a Zeuszéhoz akárcsak halványan is mérhető transzcendens minőség, ami egy ilyen szobrot maradandóvá tehet.

Mao-fej