Új kategória bejegyzései

Szimbólumok útközben – Tibet 2010

Tibet

2010 Tibet, Szera kolostor. Az egyetlen legális tibeti kép Tendzin Gyacoról, a 14. Dalai Lámáról, másik ismert tibeti nevén Kundunról (jelentése: jelenlét). A kép 1958 nyarának végén készülhetett, amikor letette kolostori záróvizsgáit a Szera kolostorban, mielőtt Tibet első számú vallási és hagyományosan az ország abszolút politikai vezetője egy vérbe fojtott felkelést követően 1959-ben elmenekült volna a kínai hatalom önkénye elől. Tibetben a kínai kormányzat tiltja bármilyen kép birtoklását, terjesztését a jelenleg Indiában, emigrációban élő, az erőszak helyett a békés megoldásért tett erőfeszítései okán 25 éve Nobel-békedíjas Őszentségéről, hiszen ő – bár a tibeti emigráns kormány élén már más áll – még mindig a tibeti önrendelkezés jelképe. Eközben a kínai kormány úgy tekint rá, mint egy elavult teokratikus rendszer szimbólumára.

Tudattalan – tudatalatti

tudattalan

Sokan és gyakran használják és sajnos tévesen a “tudatalatti” kifejezést a “tudattalan” helyett. Előbbi szó ivódott be a köztudatba, miközben ez is észrevétlenül hat. Érdemes ezért a médiának ezt a lehetőségét is felhasználva tisztázni, mi a különbség a kettő között és miért olyan fontos a terminológiai különbségtétel. Freud használta a tudatalatti kifejezést, ami nála a kizárólag személyes természetű elfelejtett vagy elfojtott tartalmak tárhelyének megjelölésére korlátozódott. Tanítványa, Jung megváltoztatta a kifejezést, a tudattalan nála személyfeletti is és pozitív tartalmak is a részei, s legfőképpen nem alattunk van (ami értékítéletet fejez ki), hanem “körülöttünk”. Még a fordításokban is gyakori hiba, hogy az angol unconscious-t, német Unbewusste-t automatikusan tudatalattinak fordítják. Érdemes mindezt tudatosítani, mert ezzel a tudatunkhoz és a tudattalanhoz való hozzáállásunkat, viszonyunkat is megváltoztatjuk: a szimbólumok közvetítésével elérhető tartalmai többé nem feltétlenül és csak “elfojtások”, “traumák” lesznek, hanem inspiráló erőforrások, útmutatást nyújtó, rendeződést elindító, az egyszeri, itteni és mostani létezésen túlmutató és a legmagasabb emberi képességek kibontakoztatását lehetővé tévő, értékeket közvetítő, felfedezésre váró kincsek.

George B. Marwell

Néhány hete került a könyvesboltokba George B. Marwell a Világok útvesztője című regénye. A könyv nagy sikernek ígérkezik, amelyről például azt írták, hogy „Marwell nemcsak Dan Brownnak, de Umberto Ecónak is feladta a leckét. És mindjárt az első könyvével! Bravó!” Sikerült elérnünk a szerzőt, az alábbiakban a vele készült interjú olvasható.
Csörgő Zoltán: Mi adta az ötletet, hogy a főhős, akárcsak Dan Brown bestsellereiben, egy szimbólum szakértő legyen?
George B. Marwell: Leonard Larkin a szó szigorú értelmében nem szimbólum szakértő. Bölcsészdoktor – ennyi derül ki róla a könyv lapjain, aki azonban valamilyen szinten foglalkozott szimbológiával, hiszen megtudjuk, hogy Oxfordban többek között William Blake költészetéről és a reneszánsz hermetizmusról szokott szemináriumokat tartani. A szimbológiában való jártasságának azután a történet során nagy hasznát veszi, legalább annyira, mint a filozófia területén szerzett ismereteinek.
CsZ.: Mi a szerepe a könyvedben a szimbólumoknak?
GBM: A szimbólumok teremtik meg azt a szellemi labirintust, amelyben a könyv szereplői kezdettől fogva bolyonganak, nyomukban a vállalkozó kedvű olvasóval. Odvas, kiszáradt tölgyfa szétterülő ágakkal, a három elem, Jákob létrája, az önmagába visszatérő lépcső – hogy csak a legfontosabbakat említsem. Mindegyiknek meg kell fejteni a jelentését ahhoz, hogy előre juthassunk. S ez a szellemi, vagy divatos szóval: virtuális útvesztő végül elvezet a valódihoz, egy apátság templomának kriptájából nyíló igazi labirintushoz, melyet megint csak végig kell járni, hogy a rejtélyekre fény derüljön. Természetesen a labirintus maga is fontos szimbólum, hiszen egyebek mellett azt az elemi kiúttalanságot jelképezi, melyben a világra eszmélő ember találja magát.
CsZ.: Miféle rejtélyek köré épül a történet?
GBM: Krimiről van szó, a kiinduló kérdés tehát a szokásos: ki a gyilkos? Hamarosan azonban világossá válik, hogy erre a kérdésre csak akkor lehet válaszolni, ha komolyan elgondolkodunk azon, hogy mi a valóság. Vagyis a Világok Útvesztője egy furcsa, rendhagyó krimi, amelyben a tettes által hátrahagyott nyomok a filozófia területére vezetnek. A valóság síkjáról a valóság mögé, ahol a tarot első aduján látható mágus vagy bűvész vár ránk. Egy újabb szimbólum. Kérdés, hogy fel vagyunk-e készülve erre a találkozásra.
CsZ.: Filozófus és filozófia tanár vagy. Ebből a szempontból hogyan értékeled a szimbólumok szerepét az ember életében?
GBM: A német filozófus, Ernst Cassirer szerint az ember nem annyira animal rationale, inkább animal symbolicum, vagyis szimbólumalkotó, szimbólumhasználó lény, aki viszonyát a mindenséghez és a többi emberhez szimbólumok segítségével fogalmazza meg. Ha a görög szó eredeti jelentését nézzük, azt találjuk, hogy a szimbólum egymás mellé helyezése két valaminek, ami eredetileg egy volt. A szimbólumokban való gondolkodást tehát az elveszített, de visszanyerhető egység tudata élteti. Amikor az ember szimbólumokat alkot, nyelvet, vallást, mítoszokat és művészetet teremt, egy ősi, mélyről fakadó késztetésnek enged. Gondoljunk arra, hogy az álmaink, ezek a lélek tudattalan régióiból felszálló különös buborékok szintén a szimbólumok nyelvén szólnak hozzánk. A hermetikus hagyomány azonban még tovább megy és azt mondja, hogy a kozmosz egésze is szimbolikusan van megalkotva. Egymás mellé lett helyezve egy fizikai és egy szellemi, spirituális szint, s a kettőt kölcsönös megfelelések fűzik egybe. Vagyis nem egyszerűen csináljuk a szimbólumokat, hanem már eleve itt vannak és körülvesznek bennünket, akár a csillagos égbolt. Baudelaire verssorát idézve: „Jelképek erdején át visz az ember útja”. Kevésbé poétikusan azt is mondhatnám, hogy a szimbólumok a pókháló szálai, amelyben mi vagyunk a legyek. Hogy ki a pók, azaz ki hozta létre ezt az egész szövevényt, kiderül a könyvből…
világok útvesztője

Vásárolja meg kedvezménnyel webáruházunkban!

A Skorpió időszakának szimbólumai és tudatfejlesztő lehetőségei a néphagyomány útmutatásai alapján

A Tejút hasadéka, az az elágazás, amely a Tejút és az Állatöv egyik találkozásánál, a Skorpió jegyének első felénél található, voltaképpen egy kapu. Amikor az évkörben a Nap eléri ezt a kereszteződést, ezt az időpontot november elseje, Halottak napja jelzi. A fény csökkenésével az alvilág kapuja ilyenkor kitárul. A nappalok gyors rövidülése, a sötétség elhatalmasodása a Világban az alvilági erők uralmának kezdetét jelzik. A Nap s vele a Természet megkezdi alvilági életét.
Ez az időszak analóg a mesei naphős alvilágjárásával, aki alászáll, hogy legyőzze ellenségét, a sötétséget megtestesítő sárkányt. A téli hónapok tehát különösen alkalmasak az alvilági alászállásra, azaz a befelé fordulásra, megvívni a harcot, meghalasztani a múlandót, hogy a földbe elvetett mag sorsát követve, a meghaló és új életre kelő a Nappal együtt újjászülethessünk, mert ez a tett a tudatosság kiterjesztését eredményezheti a tudattalan, nem uralt tartományokra. A sötétség uralma akkor ér véget, amikor tavasszal a Nap világossága immár a földi világban erőteljesebb, azaz győz a sötétség felett.
Az alvilág kikerülhetetlen szakasz a születések körforgásában: a léleknek a halál után a túlvilágon keresztül vezető útján egy újabb születésbe. A lélek a halál után az alvilágban, azaz azokon a területeken, amelyekre élete során tudatosságát nem tudta kiterjeszteni, önnön nem tudatosított erőivel, mint a tudat folytonosságát kioltó rémisztő halálerőkkel szembesül. A mesék tudják, mi vár a lélekre: megriad, ha nem felkészült, a démonokban saját egyensúlytalansága, uralatlansága, tisztátalansága, tisztázatlansága ölt alakot. A beavatás során a beavatott élménye ugyanaz, mint a halotté: az alvilági erőkkel, azaz saját nem uralt erőivel kell szembenéznie, így az Alvilág a körforgást leállítandó beavatás esetén a tudatosan végrehajtott halál első fázisának színtere is.
Az emberben az alvilág a testi kötődésnek, az elfojtott tudattartalmaknak, az uralatlan erőknek, az Ármány az emberbe befészkelődött önösségnek, a sötét a tudatlanságnak felel meg. Az ártó erők a tudatiságunkban, végső soron a tudatlanságunk folytán kialakuló, negatív érzelmek keltette mérgeket, betegségeket okozó, kiegyensúlyozatlan, ezért a múlandóságot, a születés és halál, végső soron az idő körforgását előidéző energiákat szimbolizálják.

Symbolon-idézet – A nyitott kapu

„Minden földi jelenség egy hasonlat és minden hasonlat egy nyitott kapu, amelyen keresztül a lélek – ha kész erre -, beléphet a világ belsejébe. Ahol te és én, ahol a nappal és az éjszaka eggyé válik. Minden embernek egyszer életében itt vagy ott útjába akad a nyitott kapu, egyszer mindenkit meglegyint a gondolat, hogy minden, ami látható, csupán hasonlat és a hasonlat mögött ott lakik a szellem és az örök élet. Persze kevesen lépnek át a kapun és kevesen adják fel a szép látszatot a sejtett, benső valóságért.”
Herman Hesse

Szent Márton napja a néphagyomány szimbólumkincsében

szmarton4

Az igazán jelentős belső történéseink vagy tükrözik a kozmikus léptékű természeti folyamatokat, vagy túllépnek a jelen időn, s kapaszkodót, mintát keresnek az emlékezetté nemesült, szimbólumokba, ünnepekbe sűrűsödött múltban.
Így van ez az őszt lezáró, (egykor) adventnyitó Márton-napon is. A termést betakarították, s az öreg, hanyatló Nap fénye lassan elköszön a természetben. Rövidülnek a nappalok, csökken a világosság, s ahogy kinn egyre inkább nő a sötétség, befelé kell fordulni és bent szükséges őrizni a tudatosság lángját. Márton napja a Skorpió utolsó dekádjának kezdete, benne van a mélység és a magasság, az élet búcsúztatása és a mindenekfeletti életöröm. Néphagyománya csupa élet: lakodalom, áldomásozás, amelyeknek tartalma sokkal inkább szakrális, s mélyebbre vezet minden főleg ma dívó gazdasági, s egyéb szempontoknál.
Az csak felszínes magyarázat, hogy a paraszti gazdaságokban Márton-napon levágták a jószág egy részét, mert már nem lehetett kihajtani a legelőre és a takarmány túlságosan sokba került. Ennél sokkal mélyebb ok, hogy Márton – aki a köpenyét megosztotta egy koldussal és ez a tette tette mélyen emberivé és követhető példaképpé az egyszerű nép számára – példája nagylelkűségre ösztönzött. A szokáshagyomány ezt a mindennapokban jó ideig számontartotta. A 17. században például Sopronban a bordézsma szedése előtt, Márton napján a bérlők megvendégelték a városi tanács tagjait és a dézsmaszedő tisztségviselőket, s bizonyára nem csak azért, hogy azután ezek is gyakorolják a nagylelkűséget velük szemben…
November 11-e a néphagyományban a gazdasági év zárása, az elszámolás, a jobbágytartozás lerovásának ideje, melyet kiadós liba-lakomákkal és munkatilalommal ünnepeltek. A falvakban ünnepélyesen bírót választottak maguk közül az új évre. Ekkor jártak le a munkaszerződések is. Ilyenkor kaptak a pásztorok, kanászok, kondások éves járandóságot, a “Mártongarast”, a bocskorpénzt, meg a természetbeni juttatásokat, hogy megteljen télre a kamrájuk. A pásztorok minden háztól szentmárton-rétest kaptak Zalában. A mesterek vacsorát adtak a legényeiknek. Mivel a boltokban ezen a napon gyújtottak először gyertyát, az ínycsiklandozó sültet “gyertyapecsenyének” is mondták.
Szent Márton napján a pásztorok vesszőt adtak ajándékba a gazdáknak. Ez volt a Szent Márton vesszeje. Köszöntőt is mondtak, a gazda megfizette a bélesadót vagy rétespénzt. Márton vesszeje többágú volt, úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. A bősi gazdák a disznóól tetejébe szúrták dögvész ellen. Tavasszal ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat.
Néhol Márton-nap a cselédfogás és a legeltetés határnapja, valamint vásárnap. A kalotaszegi falvakban a jószág behajtása alkalmából Márton-napi bált rendeztek. Ezen a vidéken igen gyakori a Márton név, ezért mint névnapot is ünneplik névnapköszöntőkkel.
A márton-napi időből jósoltak is: “Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél lesz, ha barnán kemény tél várható.” Máshol ha “Márton fehér lovon jár”, akkor felkészülhetünk a havazásra. Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” További e naphoz fűződő időjóslás: “ha jókedvű Márton, kemény lesz a tél”.
Más megfigyelésekből a következő évi szőlő- és bortermésre próbáltak következtetni: ha a szőlő levele Márton napján még zöld, akkor enyhe télre lehet számítani. Ahogy Márton napján az ereszcsatornák zúgnak, úgy zörögnek majd a prések jövőre. Ahány csepp eső hull a szőlőtőkére, olyan sok szőlő lesz rajta ősszel. Márton-nap a téli évnegyed kezdőnapja, negyvenes nap: karácsony rámutató napja. Egyúttal a tél sőt a következő évi termés ellentétes rámutatónapja: ha esik az eső, akkor a következő évben mégis szűk termés és kevés bor lesz.
Végezetül jó tudni, talán még időben érkezik a hír: aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Ám tudjuk, hogy mindannyian álmodunk, legfeljebb nem emlékszünk: boldog tehát az lesz, aki reggel ébredve emlékszik is álmára.