Wanshart Erika: A csörögefánk szakrális szimbolikája V. – Az étkezés mint mágikus cselekedet

„Mondd meg mit eszel, megmondom ki vagy.”[1]

 

Manapság időnk nagy részét töltjük orális tevékenységekkel: eszünk, iszunk vagy beszélünk és vannak, akik ezeket előszeretettel kombinálják. Sőt, folyamatosan rágcsálunk, például rágógumit, napraforgómagot, chipszet, s van, aki a körmét. Az orális örömforrások folyamatosan rendelkezésünkre állnak. Abraham Maslow elméletében a táplálkozást, mint az élethez alapvető szükségletet írja le.[2] Egyes elterjedt nézőpontok szerint az étel az önjutalmazás eszközeként is felhasználható. Népszerű az az álláspont is, miszerint az étkezés családi és társas viszonyulásaink kifejező eszköze. Sigmund Freud a születéstől az első életévig tartó időszakot orális szakasznak nevezte, ami a személyiség fejlődését irányító szexualitás első kifejeződése. A száj körüli terület ingerlésére már a 7,5 hetes magzat is reagál, a születést követően pedig az anya-gyermek kapcsolat legelső megnyilvánulása a táplálkozáshoz, a szoptatáshoz kapcsolódik, ami, Forgács Attila szavaival élve „a meghitt szeretet archaikus egysége.”[3]

A táplálkozás alapvető fontosságát mutatja a nyelvünkben megjelenő sokféle étkezéssel kapcsolatos metafora: van, aki nagy kanállal eszi az életet, a szerelmesek nyalják-falják egymást, egyesek szerint a gyerekek olyan aranyosak, hogy meg kell zabálni őket és vannak hölgyek, akik nagyon kívánatosak, olykor pedig nem értjük, hogy egyesek mit esznek annyira másokon. A száj, mint étkezésünk elsődleges színtere már az élet kezdeti szakaszától a pozitív vagy negatív érzelmek megnyilvánulásának helye és eszköze. Amikor mosolygunk, szeretetünket, boldogságunkat juttatjuk kifejezésre. Ha szomorúak vagyunk, ajkaink lefelé görbülnek, ha dühösek leszünk, ajkainkat összeszorítjuk, jókedvűen pedig teli szájjal nevetünk. Ezért a minket körülvevő világhoz való kapcsolatunk legközvetettebb módja az ajkak és a hozzá kapcsolódó evés.

A régi világban ismeretlen fogalom volt a rohanás, a gyorséttermek, miként az utcai, sietős egy-két falatot bekapó életérzés is. Manapság eljutottunk oda, hogy tanulmányokkal szükséges bizonyítani, hogy a családi, baráti összejövetelek pozitív hatással vannak az egészségünkre, mert például csökkentik a vérnyomás és a stressz szintjét. Az étkezés, amellett, hogy tápanyagpótló tevékenység és ősi örömforrás, számos funkciót hordozhat magában. Az étkezés meghitt pillanat, a hosszan elnyújtott étkezés pedig – természetesen a megfelelő mennyiséggel kombinálva – az egészségünk egyik kulcsa lehet.

A közös étkezés mindig összetartozást jelképez. A hagyományos társadalmakban a közös étkezéshez a jól végzett munka megkoronázása tartozott és még manapság is élő például a disznótoros, a szüreti ebéd vagy a halotti tor tradíciója. Az éves ünnepkör idején a családok mindig együtt ültek az ünnepi asztalhoz. Az emberi élet sorsfordulóikor pedig a tágabb közösség is részt vett az ünneplésben, s így az étkezésben. Minden alkalomnak megvolt a neki megfelelő étek, s ezzel az étel szimbolikus üzenetet közvetített, amit a közös lakománál együtt elfogyasztva az egész közösség tudatosított és elfogadott. Az étkezéseknek ily módon megvolt a megfelelő, mindenki által ismert koreográfiája.

Az evés jelenti a bekebelezést, hiszen amikor eszünk, akkor a világ egy darabját magunkévá tesszük, hogy a bensővé tett világból erőre kapva növekedjünk, s – kívül-belül egyaránt – építkezzünk, emelkedjünk. Éppen ezért fontos az is, hogy mit fogyasztunk, nem véletlenül szól a régi közmondás: „az vagy, amit megeszel”. Az étkezés tehát olyan mágikus folyamat, melynek során az ételre hatunk, mintegy testi lombikunkba zárva vivőerővé átalakítjuk. Ha ezzel a gondolkodásmóddal tekintünk a hagyományos társadalmak közös, ünnepi, rituális étkezéseire, akkor kapunk egy megfejtő kódot, hogy eleink miként, milyen mágikus eszközökkel élve működtek együtt és hatottak egyben világuk erőire. Ezért az ünnepi, szertartásos étkezés elsősorban szent rítus és csak másodsorban táplálkozás. Milyen kifejezően ragadja ezt meg egy jógi: „Étkezéskor az ember ugyanabban a testhelyzetben ül, mint meditációban és ugyanazt a lelkiállapotot tartja fenn.”[4]

[1] Brillat-Savarin, Jean Anthelme: Az ízlés fiziológiája, Singer és Wolfner Kiadó, Budapest, 1912.

[2] Maslow, Abraham: A lét pszichológiája felé, Ursus Libris Kiadó, Budapest, 2016

[3] Forgács Attila: Az evés lélektana, Akadémia Kiadó, Budapest, 2016

[4] Szvámí Véda Bhárati: Isten. Filosz, Budapest, 2008. 48.o.

Megjelent: Láthatatlan szálak. Tisztelgő kötet Mireisz László 70. születésnapjára. Symbolon Kiadó, 2020

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.