Wanshart Erika: A csörögefánk szakrális szimbolikája IX. – Rítus és mágia

„Brahman legmagasabb alakja a táplálék.”

Upanisadok

 

A magyar csöröge szót legelőször 1565-ben jegyezték fel. A név feltehetően a forró zsírban sülő tészta hangjára vagy a keményre, szárazra sült tésztadarabok zörgésére utal. Régi ünnepi étel, melyet farsang és jeles családi események alkalmával – lakodalom, keresztelő – fogyasztottak. Egyesek szerint Erdélyből terjedt el a többi magyarlakta vidéken, de más vélemények alapján a palócok között is régóta ismert volt, sőt, talán még Kínáig is visszavezethető az eredete. Ami biztos, hogy a csörögéhez hasonló sütemény sok más európai népnél is hagyományos ünnepi, főleg februárban, farsangkor fogyasztott édességnek számít. Tudjuk, hogy nevéhez – a szalagosfánkhoz hasonlóan – számos babona kötődik, mivel hasonlóan nagy mágikus erőt tulajdonítanak neki.

A csörögefánkot számos néven ismerhetjük, mint például forgácsfánk, herőce, herőke, pánkó, siska, krepli, huppancs, de a legismertebb elnevezése talán a pampuska. Amikor azt halljuk, hogy fánk, akkor a klasszikus gömbölyűre formált, kívül piros, belül foszlós, esetleg közepén lyukas szalagosfánkra asszociálhatunk – nos, a csöröge nem ilyen. A hagyományos csörögefánk rombuszalakú, mely formát derelyemetszővel alakítják ki, majd középen egy vágást ejtve rajta egyik csücskét áthúzzák a bemetszésen. Az, amit minden esetben ildomos használni az elkészítéséhez, a derelyemetélő, hiszen az általa kialakítható egyenetlen szél szimbolikusan a női fanszőrzetet jeleníti meg. Formázás után a tésztát forró zsírban vagy manapság olajban piros ropogósra sütik, majd porcukorral szórják, lekvárral fogyasztják. Ennek a fánknak formájából kifolyólag is valóban nagy jelentősége és konkrét üzenete volt a párválasztás és lakodalom idején.[1]

A csörögefánk szimbolikus, mesteri rítusa, azaz elfogyasztása a fiatalok szexuális életének sorsváltozását hozta mindenki tudomására. Mindezt fontos volt jelképes nyelvezettel is közölni, mivel a nemiségről való nyílt beszéd nem volt divat a régi időkben.[2] Ezért ez csak jelképekkel, metaforákkal történhetett meg. A csörögénél a látvány az, ami sejtelmes, ami élcelődő beszédet indíthat el, soha nem fordítva. A csörögefánkot a pár a közösség előtt elfogyasztva az együttevés mágiáját alkalmazta. E rítus célja a közösséggel való kommunikáció, egy korábbi állapotot lezárása és a felek rávezetése, hogy értsék, nemiségükben, életükben új létállapot következik. Étkezés során a múlt megelevenedik előttünk, érzések, benyomások, rég elfeledettnek hitt tartalmak válnak elérhetővé. Olyan érzelmi töltetről van szó, mely a szimbólummá debütált ételt különleges jelentőséggel, sőt, hatalommal ruházza fel.

Legmélyebb lelki élményeink és a személyiség ősszerkezete a táplálkozással függnek össze.[3] Leslie A. White szerint a szimbólumalkotás és alkalmazás az, ami az embert emberré teszi. És kétségkívül az ember az egyetlen faj, ami az ostyában és a borban istene húsát és vérét látja vagy a kovászos tészta kelésében az asszony gyermekáldástól növekvő hasának dagadását avagy a férfiúi fallosz duzzadását véli felfedezni.[4]

És ezzel eljutottunk a csörögefánk valódi jelentéséhez. A fánk ugyanis kelttésztából készült sütemény. A kelttészta a régi időkben a kovász jelenlétét feltételezte. „A kovász nagyon helyhez kötött élelmiszer. A képlékeny, híg tésztát kiteszik a levegőre, hogy alávessék az adott vidéken található bármiféle ’kelesztő’ hatásának és hagyják, hogy megerjedjen. Ezt azután belegyúrják a hozzádagasztott sűrűbb tésztába, majd megvárják, hogy a dagasztás után megkeljen. Így az emberek igen különleges jártasságra tettek szert lakóhelyük mikroflórájával kapcsolatban.”[5] A kovász alapját mindig egy előzőleg készült, visszamaradt tésztadarab jelentette, amit hozzágyúrtak a frissen készült tésztához. A kovász ezért olyan, mint egy mester-tanítvány átadási vonal: tartalmazza az életet, s mindazt, ami a múltban jól sikerült, táplált és fenntartott. A kelttészta a kovásztól kelt nagyra, no és a figyelemtől, törődéstől. A mindezek melegétől növekedő édes tésztát pedig valóban analógiába hozhatjuk a várandós anya hasával. A fánkban jelenlévő édes íz a teljesség, a kezdeti összeolvadás, s ezért a paradicsomi állapot jelképe. Az édes íz fogyasztásával segítjük a testi szövetek épülését, de segít felkelteni a boldogság, biztonság és a szeretet érzését is. Az édes íz önkifejezési eszköz, mely az élet élvezetére, az édes életre enged asszociálni. Fogyasztásával életünk első ízélményét, az anyatej ízét is megidézzük. Ezért az édes íz nőies, a nő princípiumát kapcsoljuk hozzá. A férfias íz a csípős, mely a Naphoz, a tűzhöz, a tisztasághoz, végül is önmagunk uralmához enged kapcsolódni bennünket.

A nő szimbolikusan maga is étel. Ennek magyarázata a nő tápláló képessége, amikor saját testéből választja ki gyermekének a tejet, mintegy önmagával táplálva csecsemőjét. Forgács idézi Babarczy Eszter Emlékpogácsa című novellájának részletét: „… harmatos lányok vagyunk, őszibarackok és mosolygós almák, nádszálkarcsú, eperszájú, gesztenyebarna, fonottkalácsnyi copffal ékes, egyszóval ennivaló lányok…”[6] Ha ezek után felidézzük, hogy a farsangi időszak régen a házasságkötések ideje is volt, akkor az eddigi ismereteink segíthetik rányitni tekintetünket valami eleddig rejtett összefüggésre. Hiszen a lányok fánkot adtak annak a fiúnak, akit kiszemeltek maguknak, a fiúk pedig „fánkocskának” becézték kedvesüket. Leánnyal egy farsangi fánkot megfelezni egyenlő volt a szerelmi vallomással. A farsangi fánk szimbóluma, jele volt az eljegyzésnek is, mivel a fánk körül képződő aranycsík jegygyűrűt jelképezett. A lányos házaknál a fánk receptje, elkészítési módja anyáról lányra szállt, a receptet őrizték és még bizalmasaiknak sem árulták el. Érthető, hiszen a mágikusan működő tudás nem árusítható. Vízkereszt napján a régi magyar lányos házaknál farsangi fánkkal kínálták az oda udvarló, házasulandó fiatalembert. A fánkot ették azért, hogy a szél ne vigye el a háztetőt vagy éppen azért, hogy a gyümölcsösben kipusztuljanak az ürgék. Előfordult, hogy eltették az első elkészült fánkdarabot, porrá őrölték, orvosságot is készítettek belőle.

Ám volt és van a csörögefánknak a jelképes lakodalmi étkeken is túlmutató jelentése. Ez a fánk ugyanis az univerzális egység szimbóluma, a hierogámia, a szent egyesülés, ég és föld nászának jelképe.

[1] Jókai az És mégis mozog a földben így ír a csörögéről: „Sőt még az is megtörténik, hogy poszpásznak barátfülét hoznak fel, amit csörögének, herőcének, forgácsfánknak, borkorcsolyának s nem tudom még mi mindenfélének is neveznek szerteszét az országban, ami napkeleti virágnyelven azt jelenti, hogy szívesen látott vendég van a háznál.”

[2] Bakó Ferenc: i.m. 69.o.: Bizonyos lakodalmi étkek […] a bekövetkező elhálásra utalnak”

[3] Forgács Attila: i.m. 169.o.

[4] Bourdieu, Pierre: A mezők logikája, In: Olvasókönyv a szociológia történetéhez, Új Mandátum Kiadó, Budapest 2000

[5] Blackhirst, Rodney: i.m. 35.o.

[6] Forgács: i.m. 183.o.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.