Wanshart Erika: A csörögefánk szakrális szimbolikája I.

„Egyetlen tárgy sem rejtélyes. A titkot a szemünk rejti.”

Elizabeth Bowen

 

Bevezető

Az ízlelés élménye gyerekkoromtól kezdve fontos volt számomra. No, nem azért, mert annyira falánk lányka lettem volna, inkább válogatósnak tartottak. Talán éppen ezzel függhet össze az a megismerési vágy, mely már egész korán a tűzhely közelébe terelt: elfogyasztani az ételt, amibe tudtam, hogy mi minden kerül, s hogyan készül, korai éveimtől vonzott. Az alapanyagokat kevergetni, fűszerezni, a tésztát gyúrni vagy formázni, ez mind örömforrás volt számomra. Voltak személyes kedvenceim, mint például az egyszerű vajas kifli, a bonyolultabb császármorzsa vagy a fahéjas bundásalma és természetesen a fánk, ami nálunk rendszerint csörögefánkot jelentett. Korán észrevettem, hogy sokat számít családunkban, ki mit és mennyit fogyaszt az ételekből és hogyan reagál az ízekre. Az is feltűnt, hogy a nagy étvágyat elismerik, a finom ízeket elővarázsoló háziasszonyt pedig látványosan dicsérik. Ha ünnep volt vagy épp vendégsereg gyűlt nálunk, nagyanyám vagy anyám –attól függően, hogy ki vállalta a kihívást – nagy figyelemmel választotta ki az ételsort, s a konyhai előkészületek olybá tűntek, mintha egy műterembe kerültem volna, ahol művészi gonddal mérlegelik, miből mennyit mérnek ki.

Ám a kedvencem mégis az volt, amikor nagyanyám mellett kuktáskodtam, ugyanis a konyhai munkálatokat anyámmal egymás között felosztva nagyanyám vállalta a süteménykészítés csodáját. Isteni sütik kerültek ki sütőjéből, nekem pedig már akkor is az édesség volt az egyik gyengém. Ezért aztán rendszeresen ott sürögtem, forogtam a nagyanyai kötény sarkai körül és lestem tésztaillatú kezének szakavatott mozdulatait. Persze én voltam az első, aki – többnyire már nyersen – megkóstolta az eredményt és erre a privilégiumra gondosan ügyeltem is. Élmény volt számomra, ahogy a szentistvánkörúti lakás egyébként hideg konyhája jelenlétében felmelegszik, mert ez az illatos meleg csodálatos biztonságot nyújtott.

Egyik kiemelkedő élményem a fánksütésekhez kapcsolódik, hiszen egy évben egyszer, a hideg februárban porcukros, meleg fánkot ebédelni csodálatosan élvezetes volt. Nagyanyám előre megosztotta velem titkát, hogy mikor lát majd neki a tésztagyúrás – mint most már tudom – alkimista folyamatának. A művelet mindig azzal kezdődött, hogy egy szép színes selyemsállal bekötötte a fejem, majd a sajátját is. Ezután hogy lefoglaljon, feladatokkal látott el: segítettem kimérni az alapanyagokat, a régi mérleg rozsdás nyelve csak úgy ugrált a súlyok alatt. Gyúrhattam és nyújthattam a tésztát, majd áhítattal figyeltem a mágikus folyamatot, ahogyan a konyharuha alatt emelkedik, gömbölyödik, mint egy várandós nő hasa, mely hasonló melegséget, gondoskodást, figyelmet igényel. Kelesztés után a tésztát gyengéden megnyomkodtuk, mely ettől nagyokat sóhajtott. Azóta is minden alkalommal lenyűgöz, ahogyan életre kel az anyag, amit elegyítettem, alkottam. Valódi teremtő folyamattá varázsolódott számomra a főzés, sütés és most is imádom nézni, amint az asztal körül ülők élvezettel fogyasztják, amit készítettem. A főzéssel a szeretetünket mutatjuk ki, vigyázunk azokra, akiket fontosnak tartunk az életünkben.

A csörögefánk rombuszformáját derelyevágóval metszettük ki, minden rombusz közepén egy vágást ejtettünk és az egyik sarkát áthúztuk középen. Ezután a tésztát meleg olajban piros ropogósra sütöttük, tálra szedtük, s onnan mintha mind fityiszt mutatott volna. No, erről hiába kérdeztem nagyanyámat, aki – egyébként valószínűleg tényleg – nem tudott már ennek a formának az eredetéről semmit.

Majd jó időre feledésbe merült számomra a csörögefánk és alakjának titka, életem sokféle eseménye máshová terelte figyelmem. Mígnem egy éve, februárban Milánóban járva egy pékség kirakatában rácsodálkoztam egy hatalmas tál csörögéhez hasonló porcukros csodára. És bár a forma más volt, az illat- és íz élmény nagyon is hasonló, s ezzel felidéződtek bennem gyermekkorom szeretett emlékei, benne az izgalmas formához kapcsolódó kérdésekkel. Olaszországban és Magyarországon készítenek fánkot, ezt már tudjuk, amint azt is, hogy Amerikában szintén nagy kedvenc, de vajon hol ismerik még? Szimbolizálhat-e számunkra valamit a fánk? És ha igen, akkor mit? A magyar néphagyomány szerint januárban és februárban készítenek édes tésztát, de miért éppen ekkor? Fánk és fánk között is van különbség például formában, puhaságban, ízvilágban. De a csöröge miért ennyire más alakú? Alig tudom elképzelni, hogy a többi fánk-kedvelő embernek még nem tűnt fel a fityiszforma, hiszen mind ismerjük a kézjelet, amikor a hüvelykujj kidugásával a mutató- és középső ujj között a férfi nemi szervre utalunk. És az előző gondolathoz kapcsolódva hogy-hogy nem tűnt fel még az sem – tudtommal – senkinek, hogy ez a szélén cakkos, középen hosszában bevágott rombuszforma mennyire emlékeztet a klasszikus női nemi szerv ábrázolásra? Hogy lehet egy tradicionális ételnek ilyen formája? És miért nem találok róla információt, pedig az analógia mindkét esetben olyan egyértelmű? Lehet, hogy egy ősi rituális ételről van szó, ami átvészelve a századokat a mai tányérokon is felbukkan? Sorolhatnám még a kérdéseket, amik felvetődtek bennem, de inkább nem teszem, mivel elhatároztam, hogy utánajárok ennek a gyermekkoromtól megfejtetlen misztikumnak. Magam is kíváncsi vagyok, hogy mi fog ebből „kisülni”.

 

Szimbólumok és rítusok

 

„Nem szavak és nem törvények uralják a világot, hanem jelek és jelképek.”

Konfucius

 

A szimbólum szó hallatán a legtöbb embernek valamilyen misztikus dolog jut az eszébe. Pedig vannak jelképek, amelyek általános érvényűek – például a stop tábla -, ezek jelentése nem igényel magyarázatot. És természetesen vannak kultúránként sajátos jelentéssel bíró szimbólumok is, ezeket abban az esetben tudjuk értelmezni, ha ismerjük az adott kultúrát. Témánkkal, a csörögefánkkal kapcsolatban szükségesnek tartom a szimbólumok világát megemlíteni és annak lényegét összefoglalni, mert a fánk önmagában is tekinthető, mégpedig az egész világon ismert ételként általános érvényű szimbólumnak. A csörögefánk különleges formája miatt határozott üzenetet küld számunkra. Meséjét, ha sikerül lefordítanunk, izgalmas világok tárulnak elénk. Ebben az esetben a magyar néphagyomány is segítségünkre lehet.

A rítus szintén ebbe az írásba illeszkedő fogalom, hiszen ha a fánk szimbólum, akkor azt emelkedett, vagyis rítusokkal körbeírt, szertartásos körülmények között volt szokás elfogyasztani. A csörögefánk elkészítésének üzenetközvetítő ereje volt, fogyasztása az évkörben egy meghatározott időszakhoz kapcsolódott, ezért rituális ételként tekinthetünk rá. Így tehát a rítus, azaz a szertartás fogalmát is körüljárjuk, hogy a lényeges felismerésektől ne fosszuk meg magunkat. Továbbá igyekszem röviden keretbe fogni az archaikus világlátást, az ezt megjelenítő mágikus gesztusokat, mint – a csörögefánkhoz szükséges – sütés-főzés alkimista műveletét és azt, hogy miként varázsolhatjuk étkezésünket erőforrássá. A csöröge szimbólumának megértése érdekében szükséges a fánk, mint rituális étkezés hagyományos időpontját és így a farsang, mint ünnep rövid összefoglalását belevenni dolgozatomba, hogy mindezek után kilyukadjunk a nemiség univerzális szimbólumainál.

Mindezek ismeretében, ha látásmódunkban a szimbólumok kulcsokká válnak és segítségükkel megtörténik egy újfajta kibontakozás a megértésben, akkor sikerrel megkísérelhetjük azt más esetekben is, mivel az analógiás látás tanulható. Ezen keresztül életünk irányai kitágulnak, izgalmas kalanddá varázsolhatjuk napjainkat. Mert hiszen kit nem nyűgöz le, ha addig láthatatlan varázsszálak szövedéke között megpillanthatja az életet át- és átszövő erők működésének mintázatát? Természetesen nem szeretnék túl sokat ígérni, ezért lássuk a tényeket.

A definíciók általában szavak száraz egymás után való felsorolása, ám itt és most szükségesnek tartom pontosan meghatározni a mára már szinte ismeretlen szimbólum szó fogalmát. A szimbólum minden esetben mély, többrétegű megközelítést biztosít. Maga a szimbólum  szó a görög ’szümbolon’ vagy ’szümballein’ – mellé állít, összetesz, csatlakozik – szóból ered. Ennek fizikai megvalósulása például egy érme, amit két ember félbetör annak reményében, hogy egyszer újra találkoznak. Ha ez bekövetkezik, a két fél érme összeillesztése jelzi a két személy közötti kapcsolatot. Így a szimbólum eredeti jelentése: ami összehozza az embereket.[1] Általános értelemben véve a jelképek gondolati, érzelmi tartalmakat közvetítenek az egymással érintkezők között. A szimbólum legmagasabb értelmében metafizikai igazságokat jelöl, tehát a hétköznapi valóságon túlra mutat. Felfogásuk egyfajta beavatódás, mert átváltozást, fordulatot – metanoiát -, megtisztulást idéznek elő az ember tudatában. Ez azonban csak akkor történik meg, ha az ember a szimbólum tartalmát, üzenetét önmagára vonatkoztatja, úgy éli át, mint ami róla szól. Az ember azért hozott létre szimbólumokat, hogy általuk a megtapasztalt, de másképpen kifejezhetetlen dolgokat kifejezze. Ezért szimbólumokat folyamatosan alkot az ember.

A jelképek legmeghatározóbb jellegzetessége a hagyományozódás, „amelyet a közösséghez tartozó egyén a szocializációs folyamat során képességeinek és lehetőségeinek megfelelően passzívan, illetve aktívan vesz át.”[2] A szimbólumok jelentései az önmagunkra vonatkoztatás és megélés nélkül idővel elhomályosulhatnak. Az utóbbi századokban a legtöbb nép már csak megszokásból vagy egyáltalán nem gyakorolja az ősöktől származó szokásokat. Az idők során fokozatosan elhalványodnak a szimbolikus cselekedetek tartalmai és ezzel együtt leszűkül az a kör, amire a hiedelmek irányulnak. A rítusok eredeti jelentése megkopott, kiveszett belőle a szertartásosság. Természetesen napjainkban is megtalálható a rituálé, de átalakult formában. Ilyen például a koncert, sportesemény, fesztivál, parádé, ami összefogja emberek csoportját. Ezeknek, bár a rítus szó eredeti jelentéséhez már nincs köze, viszont morális erejük továbbra is megmaradt és hatással vannak a mindennapi életre.[3]

A szimbolikus rituálék során létrejövő közösségi cselekvésekben a csoporttagok kinyilváníthatják és közösen megélhetik értékeiket vallási és világi formában egyaránt. „A rituális szimbólumok, a szimbolikus rítusok a vágy rítusai. Az emberi vágyak elérésének mágikus eszközei is, az emberi vágyak elérésének, beteljesülésének remény-rítusai. A rituális szimbólumok nem statikus jelképek, ellenkezőleg, dinamikájukban, mozgó állapotukban válnak jelképpé, üzenet hordozóvá.”[4] Léteznek örök érvényű szimbólumok, melyek minden kultúra embere számára ugyanazt jelentik és ezek segítségével a törés áthidalható, az ünnepeknek és szertartásaiknak az újra értelmezés lehetőségével megkísérelhetjük visszaadni eredeti értelmüket. A mai kor embere már csak külsőségeiben követi az ősi szokásokat, mert saját individuális életstílust alakított ki. Igaz ez ünnepeire is, melyekből nem hiányoznak a szertartások, de már nem érti ezek lényegi üzenetét. Ami hiányzik az életéből, az az egység megélésének lehetősége, miközben tudattalanul érzi a hasadást önmaga és a világ között. Hiszen a rítusok teszik lehetővé, hogy valamit – eseményt, fordulatot, mítoszt – újra és újra aktualizáljunk, mert ez visszatéríti az embert az eredethez. Ahogy Bocock angol szociológus megfogalmazta, a rituálé nélküli élet „haszonelvű, technokrata és hideg, mentes az emberi érzésektől”[5]

A régi idők embere megszentelt térben és időben élt, ily módon zajlott életének ritmusa. Mindkettő, a tér és az idő megszentelése is kozmikus történésekhez igazodott.[6] A külső világban megtapasztalt rend ugyanúgy a benső rendeződést segítette, mint ahogy az időben, az egymást követő szertartások rendjében megélt ritmus is. Ez tér és teremtés, rendszer és szertartás, ritmus és rítus titokzatos összefüggése. A rítus visszakapcsol az egységhez, s ezért kiemel a hétköznapokból, átlényegít, segíti az önmeghaladást, a tudatosságot, esetleg próbatételeket, élményt nyújt. A szertartás maga az élet megszentelése.

A minket körülvevő világ nagyon ritkán semleges, mert vagy káoszt eredményez és rendezetlenné teszi az életet vagy céllal és útmutatással segíti az embert. A régi idők embere tudta ezt, ezért az ünnepeken túl az életében bekövetkező nagyobb eseményeket, átmeneteket is rítusokkal szentelte meg: ezek az úgynevezett átmenet rítusai, melyek az élet legfontosabb sarokpontjaira jellemzők. A kifejezés Arnold van Gennep nevéhez fűződik és a francia ’rites de passage’ kifejezés magyar megfelelője.[7]  Az ember életének fontos átmeneteihez fűződő rítusok összességét jelenti: a születéstől, az esküvőn át, a temetésig. Az átmeneti rítusok legfőbb feladata, hogy az identitásváltást megkönnyítsék az ember számára, hiszen ekkor változik a közösségben elfoglalt szerep és az ezzel összefüggő feladatkört. Ezen írás szempontjából az átmeneti rítusok értelmezését a házasságkötés, mint az emberi élet egy sarokpontja szempontjából tartom fontosnak megemlíteni.

[1] Csíkszentmihályi Mihály. – Halton, Eugene: Tárgyaink tükrében; Libri, Budapest, 2011

[2] Pál József – Újvári Edit: Szimbólumtár. Balassi, Budapest, 2005. 9. o.

[3] Turner, Victor: A rituális folyamat. Osiris, Budapest, 2002

[4] Balázs Lajos: Rituális szimbólumok, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012

[5] Robert Bocock: Ritual in Industrial Society: A Sociological Analysis of Ritualism in Modern England. Allen and Unwin, London,1974. 37.o.

[6] Mircae Eliade: A szent és a profán, Helikon Kiadó, Budapest, 2014

[7] van Gennep, Arnold: Átmeneti rítusok, L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2007

Megjelent: Láthatatlan szálak. Tisztelgő kötet Mireisz László 70. születésnapjára. Symbolon Kiadó, 2020

A koronavírus járvány üzenete

Könnyen lehet, hogy ha vége a koronavírus járványnak, a romok eltakarítása után egy új korszak köszönt ránk, vagy legalábbis már nem tudunk oda visszatérni, ahol abbahagytuk. Ha nem történnek meg azok a változások, amelyeket most az Univerzum kér tőlünk, akkor nem tanultunk semmit az egészből és könnyen azt tapasztalhatjuk majd, hogy újabb és keményebb csapásokkal, nehézségekkel kell majd szembenéznünk.

Írásunkban a szimbolikus látásmód segítségével szeretnénk rávilágítani az Univerzum üzenetére ebben a kialakult helyzetben. Vajon mit is üzenhet számunkra ez az egész Földet behálózó koronavírus járvány?

Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy ez a járvány is a halak korszakból a vízöntő korszakba való átmenet egyik állomása; és talán abban sem tévedünk, ha arra gondolunk, hogy a jelenlegi generációknak óriási felelőssége van a korszakváltás átmenetének lezajlásában. Történelmi időket élünk, ami nagymértékben meg fogja határozni az emberiség előtt álló jövő alakulását.

Egy ideje már jól látható, hogy a régi tradicionális értékek eltűnőben vannak. Ősi hagyományainkról mondunk le egyik pillanatról a másikra, gyökértelenné téve ezáltal az életünket. Lemondunk az ősök tudásáról, a letisztult tapasztalatról, több évszázados ünnepeinkről és helyette üres szokásokat veszünk fel. Míg régen a fontos döntéseknél mindig kikérték az öregek, a bölcsek véleményét, manapság sok esetben megmosolyogjuk régi életszemléletüket, megmosolyogjuk a hagyományt még ápolni próbálókat.
A koronavírus járvány érdekes helyzetet teremtett. Fókuszba kerültek az idősek, hiszen egyelőre úgy tűnik, őket veszélyezteti leginkább ez a vírus. Óvnunk, védenünk kell most az időseket. De mit is üzenhet ez számunkra szimbolikusan?

Embertársaink közül az idősek azok, akik a régit képviselik, ők azok, akik emlékeikkel, történeteikkel vissza tudnak kapcsolni bennünket dédszüleink, a felmenőink világába. Ugyanúgy, ahogyan most védelmezzük, óvjuk őket, ugyanúgy kellene védelmeznünk, óvnunk értékes hagyományainkat, tradíciónkat. Ahogyan nem mondhatunk le az idősekről, nem mondhatunk le az ősi értékekről sem. Ahogyan próbáljuk az öregeket a járvány utáni időkre átmenteni, ugyanúgy kell ősi hagyományaink lényegét is átmenteni a ránk köszöntő új korszakba.

A járvány rámutat szimbolikusan, hogy a jelenlegi generációknak fel kell kutatni a még megmaradt ősi tradíciók értékeit, tanításait, és újra élővé kell tenni azokat a jelen kornak megfelelően. Mint ahogyan, most nem hagyhatunk magára egyetlen egy idős embert sem, és tartanunk kell velük a kapcsolatot, segítenünk kell nekik, ugyanúgy kell felkutatnunk elfeledett, elhanyagolt hagyományainkat, kapcsolódnunk kell hozzájuk, és élő energiával kell feltölteni azokat a modern kor feltételeinek, kereteinek megfelelően. Ha ezt nem tesszük meg, ha nem mentjük át ősi értékeinket az elkövetkezendő új korszakba, akkor egy gyökértelen, az eredethez visszakapcsolódni képtelen közegben találhatjuk magunkat. Természetesen „nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek”. De ehhez mégis csak az őseink hátrahagyott értékei felé kell fordulnunk.

A jelenkori emberiség figyelme nagyon nagy mértékben kifelé fordult. Az emberi tömegek legnagyobb része elfordult belső világától. Mindent kint keresünk, mindent kint akarunk megoldani. Kint keressük a boldogulásunkat, a boldogságunkat és kint keressük az értékeket is, és leginkább arra a táplálékra hagyatkozunk, amit a szánkon keresztül kívülről juttatunk be a testünkbe. A testiség, a külsőségek kultusza rendkívüli mértékben felértékelődött. Például a jelenkori jóga legnagyobb része testi gyakorlatok sorozatává silányult, alig van ez alól kivétel. De lehetne még hozni számtalan más területről sok-sok másik példát. Sokak szemében a belső világnak manapság nagyon csekély értéke van. Mint sok más, ez is nagyon nagymértékben kibillent az egyensúlyból.

A vírus terjedésével egyre több embert szólítanak fel az otthonmaradásra, a külvilágban való mozgás korlátozására. A vírus befelé terel bennünket. De ha meg akarjuk érteni az idők szavát, akkor fel kell ismernünk, hogy nem csak az otthonunk, a falak közé való visszahúzódásra akar felszólítani bennünket a járvány, hanem valóban befelé kell fordulnunk, egyre inkább vissza kell vonnunk a külső érzékszerveinkről a figyelmet. Csak megjegyezzük, hogy éppen ezért – az idők szavával összhangban – nem kielégítő megoldás az online térbe való menekülés, hiszen az továbbra is nagyon intenzíven kifelé fordítja a tudatot. Valódi befelé fordulásra van most szükség. Újra fel kell fedeznünk belső világunk értékét, fontosságát. Itt az idő!

Tudjuk jól, hogy a tradicionális szellemi tanítások nagy része azt hangsúlyozza, hogy minden belülről fakad. A belső világ valójában megelőzi a külsőt. A külső világ valójában egy belső világnak a következménye.

A befelé fordulás gyakorlása során el kell engednünk a külvilágot, a külső dolgokat a külső érzékszervek visszavonása által. (Nagyon sok embernek kell most feladnia kényszerűségből, vagy akár önként eddigi megélhetését, életmódját, külső szokásait.) A befelé fordulás egyrészt segíti a külső dolgok elengedését, másrészt szembesít belső dolgainkkal, segíthet abban, hogy egyre közelebb kerüljünk valódi önmagunkhoz. Ha nem ismerjük belső világunkat, annak működését, akkor valójában semmit sem tudunk önmagunkról.

A belső világot ugyanúgy ápolni, gondozni, fejleszteni, építeni kell, mint ahogyan nagy rutinnal megtesszük ezt a külső világunkkal. Ha a belső világunkat elhanyagoljuk, olyanná válik, mint egy elhanyagolt kert, átláthatatlan, kiismerhetetlen dzsumbujjá, amelyben az értékes, nemes, hasznos növényeket kiszorítják az invazív, élősködő típusú növények. Sajnos a jelenlegi emberiség nagy részének ilyenné vált a tudata. Az, hogy a külső világ folyamatai így elszabadultak az életünkben – és itt most nem csak a koronavírus járványra gondolunk –, hogy számos jelenség irányítása egyre inkább kicsúszni látszik az emberiség kezéből, az bizony azt is jelzi, hogy az emberiség nagy részének jelen pillanatban rendkívül rendezetlen a tudata, nincs rálátása a belső tudati folyamataira.

Vissza kell térni a belső kerthez is, erre is szólít minket a kialakult helyzet. Újra bíznunk kell belső erőnkben, újra fel kell fedeznünk, hogy tudatunk megismerése, egyre tudatosabb irányítása teremti meg annak a feltételeit, hogy külvilágunk dolgai egyre rendezettebb, egyensúlyosabb, uraltabb formát öltsenek. El kell döntenünk, hogy a ránk váró, általunk felépített új korszakban az elszabadult, fékevesztett folyamatoknak engedünk-e teret belsőnk irányításának elvesztése miatt, ezzel kiszolgáltatottabbá téve létezésünket, vagy meghallva az idők szavát, egy új rendezett, egyensúlyra épülő emberibb világot varázsolunk önmagunk köré. Döntenünk kell! Most!!!

A vírusnak jelenleg nincs hatásos külső ellenszere. Ez nagyon fontos dolgot jelent! Valódi külső segítség nincs. Csak önmagunkra, belső világunkra, belső önbizalmunkra és az abból kifejlődő, abból táplálkozó immunrendszerünkre támaszkodhatunk. Ezért is kell minél nagyobb rendet, egyensúlyt teremtenünk belül.

Azt is észre kell vennünk, hogy a jelenlegi időkre az egoizmus túlburjánzása rendkívüli módon felerősödött. Az emberiség kibillentsége ebben is óriási. Az az ember, akinek túlburjánzott az egója, képtelen a közösségi életre és tetteit, cselekedeteit csak önző egyéni érdekei motiválják. Csak önmaga boldogulását helyezi előtérbe akár többi embertársa hátrányára.

Ahogy terjed a vírus, egyre több szájmaszkot viselő emberrel lehet találkozni. Ebben is fel lehet fedezni egy szimbolikus üzenetet.

Egy ember énképét a külvilágban leginkább az arca jeleníti meg. A maszkkal eltakart arc úgymond „arctalanná” teszi az embert. Olyan, mintha azt üzenné ez a jelenség, a maszkot viselő embertömegek képe, hogy a jelenkori emberiségnek bizony visszább kell venni az ego önzésének mértékéből. Egyre inkább a közösség alapú létmódokat, életcélokat kell előtérbe helyezni. Háttérbe kell szorítani az ego túlkapását, az „én” helyett egyre inkább a „mi”-re kell helyeznünk a hangsúlyt. Talán mondanunk sem kell, ahhoz, hogy visszább tudjunk venni a túlfűtött ego önzéséből és pusztításából, ahhoz nagyfokú belső tudati munkálkodásra van szükség. Valódi be-látásnak, befelé-látásnak kell megszületnie ehhez. A belátásból eredően pedig valódi lemondásokat kell meghoznunk az életünkben, az emberi közösségünk érdekében.

Azzal is egyre tudatosabban kell szembesülnünk, hogy életünket, külső világunkat oly mértékben elszennyeztük, hogy lassan nem lesz alkalmas a természetes létezés, az élet számára. Olyan szennyezetté vált a világunk, hogy akár tudunk róla, akár nem, pillanatról pillanatra mérgek között kell élnünk. De létmódunkból, életvitelünkből, táplálkozási szokásainkból eredően testünk is teli van szennyeződésekkel, mérgekkel. De nem szabad itt megállnunk a felsorolásban, mert az elménk, a tudatunk is teli van úgynevezett tudatmérgekkel (lustaság, tompaság, harag, irigység, félelem, nemtörődömség, türelmetlenség, stb.).

A koronavírus miatt meghozott intézkedések, korlátozások hatására elkezdett tisztulni a bolygó. Ez arra hívja fel a figyelmünket, hogy a korlátozásokat a saját belső életünkben is meg kell lépnünk. Egyrészt testi szinten, hogy tisztuljon a test a felhalmozódott szennyeződésektől, másrészt nagyobb világosság jöjjön létre az elmében.

Hogy mindez megtörténjen, visszább kell fognunk a táplálkozásunkat, és biztosítanunk kell a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelt a kioldáshoz. De a tudat külső táplálását is visszább kell fognunk. Ha rátapadunk a képernyőre és a különböző médiafelületekről korlátlanul hagyjuk, hogy áramoljanak tudatunk felé a különféle tartalmak, akkor azzal csak fokozzuk elménk elszennyeződését. Ha igazán meg akarunk tisztulni, akkor testi és tudati szinten is korlátozásokat kell bevezetnünk. A döntés és a cselekvés rajtunk áll.

Ha tömören, egyetlen szóval akarnánk összegezni, mi az, aminek okán az emberiség idáig jutott, akkor a megfelelő szó a MÉRTÉKTELENSÉG. Fel kell ismernünk, hogy a mértéktelenség mindent elpusztít, társadalmakat, életet, mindent. Mértéktelenség és értéktelenség kéz a kézben járnak.

Rend, fegyelem, figyelem, önkorlátozás, visszafogás, visszahúzódás – mind kívül, mind belül. Ezek most a kulcsszavak.

Maradjunk otthon, a valódi otthonunkban legbelül, fedezzük fel újra a belső tájat és ne csak azért, mert erre felszólítottak, hanem leginkább azért, hogy a belső otthonmaradás nyugalmában, csendjében ujjászülethessünk.

Forgó Róbert
2020. március 29.

A globális gyógyulás esélye

Azok kedvéért, akik az utóbbi időben a közösségi oldalakon megszokott módon röviden megfogalmazott üzeneteket szeretik, összefoglaljuk a későbbiekben részletesebben kibontottakat:

  • Azt a hatalmas változást, amit a járvány okozott az életünkben, valójában mi okoztuk az életmódunkkal.
  • Azt a változást, amit a járvány elért, nekünk magunktól kellett volna megtenni.
  • Hiába hirdettünk klímavészhelyzetet, valójában nem változtattuk meg gondolkodásunkat, értékrendünket, nem vagy alig alakítottunk mindennapi életmódunkon, így működésbe lépett egy megmentő mechanizmus.
  • Megtapasztalhatjuk, hogy a természet sokkal bölcsebb, mint gondoltuk, s célja van velünk, tudatosságra ébredt lényekkel.
  • Nem élhetünk úgy, mint eddig. Nem kapjuk vissza megszokott korábbi életünket. Esélyt és felszólítást kaptunk viszont egy tudatosabb, bölcsebb, a természettel, egymással és megfogalmazandó küldetésünkkel mélyebb összhangban lévő létmódra.
  • Ennek feltérképezéséhez meg kell fejtenünk a járvány üzenetét, amihez új látásmódot kell elsajátítanunk.

 

Új látásmód tanulása

Az látszik körülöttünk, hogy amennyire fenekestül felfordult a világ, amennyire tótágast áll minden körülöttünk, annyira kell nekünk is szemléletmódot váltanunk. Ez azt jelenti, hogy nagyon kifelé fordult, vágyak orientálta, fogyasztásfókuszú látásmódunkból vissza kell térnünk egy egészségesebb, természetesebb látásmódhoz. Például érdemes látnunk azt, hogy nem a járvány a baj, hanem a járvány a tünet. A járványnak is jelzőfunkciója van, a baj gyökerét máshol, magunkban, a szemléletmódunkban, a tudatunkban kell keresni. Ha megtanuljuk ezt a fajta szemléletet, feleslegessé válik a tünet.

Ez a tanulás a kulcsszó. Ahhoz, hogy a belátás megszülessen, azaz értsük, hogy miért is kell a világnak és nekünk átélnie a járvány okozta változást, valóban „be-látásra” van szükség, azaz befelé tekintésre, önvizsgálatra. Ha ez nem történik meg, akkor regresszióként élhetjük meg az eseményeket, életünkben lefokozottságot, megrekedést tapasztalhatunk, passzív átélői leszünk az eseményeknek. Akkor fenyegetést jelent a járvány, amely alapjaiban rengeti meg megszokott korábbi életformánkat. Ha azonban aktív benső figyelemmel belül, a tudatunkban változást hozunk létre, értelmet nyer a folyamat és bekövetkezik az a fejlődés, ami miatt az egész létrejött, ami miatt ezt most meg kell élnünk.

A megértés végett következetesen egy olyan ősi, archaikus, a külső történéseket, összefüggéseket bensőségesen, a tudatunktól nem elvonatkoztató látásmódot alkalmazunk, amely a mai világban radikálisan újszerűnek tűnik és hat. Pedig jelen van még valamelyest életünkben, még abban is, hogy jelzésértékű, hogy ezek a gondolatok épp akkor öltenek testet a betűk egymásutániságában, amikor az északi féltekén a tavaszi napéjegyenlőséget követően elkezd nőni a fény, s évente ismétlődő örök harcában épp legyőzi a világosság a sötétséget.

Ez a látásmód jelenik meg az archetípusos gyógyászat szemléletmódjában is. Az archetípusos gyógyászat a testi tünetek és a mögöttük álló lelki-szellemi folyamatok összefüggéseivel foglalkozik. A pszichoszomatikus medicinán alapul, olyan elméleten, amely a testi, lelki, szellemi, sőt társadalmi és természeti kölcsönhatásokat is vizsgálja az emberi betegség keletkezésében, lefolyásában és kezelésében.

Az archetípusos gyógyászat megközelítését nem csak egyéni, hanem társadalmi szinten is igyekszünk most alkalmazni, mintegy kísérletképpen, hogy közelebb kerüljünk a koronavírus járvány üzenetének megértéséhez.

 

A tünetek nem betegségek

A betegséget, mint tudjuk, tünetek jelzik. A tünet azonban nem maga a betegség, a tüneteknek jelzőfunkciója van, s ha e jelzéseket helyesen értjük, utat mutathatnak nekünk a betegség és a gyógyulás felé. A betegségek mindig üzenetet hordoznak. Értelmetlen betegség nem létezik. Ebből következik, hogy értelmére rákérdezhetünk. A betegség az embert egy általa még nem elfogadott valósággal akarja megbarátkoztatni. Segítségével fejlődésünk útján passzív módon léphetünk előbbre. Passzív módon, mert hiányzott belőlünk a kellő tudatosság, az éberség, hogy idejében észrevegyük, kövessük a szubtilis, finom szinteken elinduló, változtatást igénylő folyamatot, ezért az végül már a legdurvább, tehát az anyagi-testi színtéren kellett, hogy megnyilvánuljon.

Eszerint a koronavírus által okozott, globálisan tapasztalható tünetek lelki vagy szellemi túlzás, a természetestől eltérő, deviáns (a helyes útról – via – letért), diszharmonikus létmód fizikai manifesztálódásai. A hosszan fennálló „pszichoszomatogén” működés olyan konfliktusig fokozódó szélsőséget, kibillentséget, disszonanciát ér el, hogy életbe lép a konverziós tünetképzés mechanizmusa: a dezintegráció ellensúlyozására, feloldási kísérlete gyanánt, tehát az integráció kikényszerítésére szimbólum jellegű tünet jön létre.

Betegség esetében arról van szó, hogy az ember valamit nem fogad el lelki szinten és a tudattalanjába száműzi. A lesüllyedt probléma az árnyékba, a személyiség fel/el nem ismert részébe kerül. Ha testünk a megtestesült személyes tudattalan, akkor a világ, a társadalom a megtestesült kollektív tudattalan. Ami kint van, az van mélyen bent. A járvány a kollektív tudattalanban, a társadalomban azért jelenik meg, hogy figyelmeztessen a kollektív egyensúly- és útvesztésre. Egy járvány esetén mindenki beteg, csak nem mindenkinél manifesztálódott még.

A tünetek tudatunk anyagba, világba, társadalomba, természetbe zuhant árnyékoldalai. Kijelenthetjük azt is – igaz óvatosan – immár, hogy minél nagyobb léptékben és minél távolabbról bontakozik ki, tör be a betegség tüneti szinten az életünkbe, annál mélyebb kibillentségről van szó és annál nagyobb, általánosabb mértékű gyógyulásra van szükség. Globális járvány, azaz pandémia esetén globális, azaz rendszerszintű változást kell elindítanunk.

A gyógyulás mindig az árnyékkal való találkozásból, a tudattalan tudatosításából indul el. A betegség, jelen esetben a járvány tehát valójában gyógyító, a kibillentséget helyreállító mechanizmus. A tünet abban segít, hogy felismerjük a tudati hiányosságokat — ha már egyszer látható síkra vetültek.

 

A gyógyulás útja a változás

A nyugati orvoslás hagyományosan szomatikus, azon az alapon nyugszik, hogy ha eltüntetjük a tünetet annak ellenszerével, akkor visszanyerhetjük a test egyensúlyi állapotát. Ebből kiindulva arra törekszik, hogy eltüntesse a tünetet. Tehát alapvetően a testet tekinti kiindulópontnak és nem ismeri fel, hogy a tünet az új egyensúlyt szolgálja. A holisztikus megközelítés értelmében a beteg személy, most a járvány esetében: a beteg, kibillent világ egészét kell kezelni, olyan egészként kell szemlélni, aki, ami testi, lelki, szellemi, társadalmi és más tényezők bonyolult egysége.

Nagy a különbség a betegség leküzdése és a betegség transzmutációja, azaz átváltoztatása között. A tünet leküzdése sosem vezet gyógyuláshoz, ahhoz kizárólag a betegség transzmutációja révén juthatunk el. A gyógyulás, a transzmutáció átalakulás és megoldás, a szó legmélyebb értelmében. Tudatunk tágulása nélkül a gyógyulás nem lehetséges, hiszen a gyógyulás mindig valami hiányzó tudati bekebelezését jelenti. Ez a hiányzó pedig sokszor egy hatni akaró, de elutasított archetipikus energia, amely előre akar vinni, de ehelyett megreked.

Az ember mindig valamelyik ősprincípiumtól betegszik meg, soha nem a baktériumoktól, a vírusoktól, a mérgektől vagy hasonlóktól. Az emberiség betegségét, a járványt sem a vírus okozta végső soron, hanem a túlzásokkal élő életvitele mögött megjelenő hiány. A betegség oka valamilyen princípium túlsúlya vagy éppen hiánya, illetve egy princípium külsődleges aspektusainak túlzása a mélyebbek megélése helyett. Ahol túlzás, szélsőség van, ott annak ellenpólusa hiányzik. Ha a túlsúlyra jutó tartalmat ellensúlyozzuk, vagyis a tudatból hiányzó tartalmat megtaláljuk, tudatosítjuk, integráljuk, a betegség tünetei feleslegessé válnak.

Az archetípusos gyógyítás alapelve, hogy valódi gyógyulás csak akkor lehetséges, ha az érintett – személy vagy társadalom – tudatosítja és integrálja nem tudatosított felének (az árnyékvilágának) a tünetben rejtőző részét. A gyógyulás egy olyan tudatosodási folyamattal kapcsolódik össze, amely megbékíti a beteget azzal az archetípussal, őselvvel, erővel, amely őt megbetegítette. Az archetípusok önmagukon túlmutatnak, a bennük rejlő energia egy mély rendeződést, igazulást indíthat el, mégpedig azáltal, hogy értéket közvetítenek, olyan értéket, amely túlmutat az egyszeri, itteni és mostani létezésen és magasabb emberi képességek, látásmód kibontakoztatását teszi lehetővé. Nem csak passzív módon lehet befogadni ezeket az erőket, hanem tudatosan meg is nyithatjuk magunkat, azaz aktiválni is lehet őket üzeneteik tudatosításával.

 

A változás lépései

A transzmutáció, a gyógyulás első lépése, hogy készen álljunk a betegséggel való együttműködésre, s a tulajdonképpeni ok kiderítésére. Előbb semmiféle kezelés nem gyógyíthat meg, legfeljebb tünetmentessé tehet. A második lépés arról szól, hogy ne hagyjuk magunkat eltéríteni a betegség „kiváltója”, azaz a vírus által, hanem keressük tovább a betegség valódi mögöttesét, a szellemi-lelki okot. A gyógyításnak mindig az a kérdés a kritériuma, hogy mit akar a betegség a beteg tudomására hozni? Mit nem akar az érintett: a globálisan egymásba szőtt létmódú, sorsú emberiség megtanulni? A gyógyításnak éppen ezért a betegség szándékában álló tanulási folyamatot kell helyettesítenie, egyébként nem vezethet gyógyuláshoz.

Az, hogy milyen területet választ a betegség a megnyilvánulásra, milyen tünet révén üzen, főleg attól függ, hogy mit akar a tudomásunkra hozni. A tünet egy szimbólumnyelv. Ha a tüneteket, e jelzéseket helyesen értjük, utat mutathatnak nekünk a betegség és a gyógyulás felé. A tünetek, az üzenetek megismeréséhez először is egy régi-új szemléletmód, a tünet szimbólumnyelvének elsajátítására van szükség, amelynek segítségével a betegség sokkal dimenziógazdagabban értelmezhető. Ma a betegség, az emberiség diszharmonikus működésének része az is, hogy eldugultak a benső csatornáink, nem vesszük észre a szimbólumokat, nem tudjuk magunkra vonatkoztatni a jeleket, értelmezni a jelzéseket. Márpedig a tünetekre, e sajátos jelzésekre tudatosan odafigyelve, azokat – és az egyéb körülmények hatásait, összefüggéseit megértve – eljuthatunk a lelki-szellemi háttérhez és a gyógyuláshoz.

Vegyük tehát kiindulópontnak azt, hogy a tünet üzenetével, a tartalmi résszel kell foglalkoznunk, arra kell figyelnünk, hogy mire figyelmeztet a testi és világban megjelenő tünet: mi az, ami lelki-szellemi szinten hiányzik vagy ellentmondásos? Azt kell harmadik lépésben tudatosítanunk, hogy a tünet a hiányzó részt jeleníti meg, vagyis: azt birtokoljuk tünetünkben, ami a tudatunkból hiányzik. A betegség a különféle tünetek révén folyamatosan küldi az üzeneteit, láthatóvá teszi az egyébként láthatatlant. Csak az segít, javít, gyógyít, ha megértjük és megtesszük, amit a tünet üzen, tanít.

A cél a tünetekkel összefüggő konfliktusok feltárása, s a deviáns, maladaptív viselkedés módosítása tanulási mechanizmusok útján. Amikor már annyira eltávolodunk magunktól, hogy nem hajtjuk végre a szükséges korrekciót, betegség révén kényszerítjük rá magunkat a tanulásra, a megismerő folyamatokban észlelhető téves percepciók, ítéletalkotási torzulások, a hiedelmek megváltoztatására, alternatívák kidolgozására.

A negyedik lépésben megfigyeljük, mi történik, s feltesszük a kérdést: „Mire kényszerít vagy miben gátol meg a tünet? Mit tegyek vagy hagyjak abba miatta?” Egyéni helyzetben testünk, jelen járvány esetében globális társadalmi folyamataink nemcsak azt árulják el, hol nem viselkedünk „életszerűen” és mit csinálunk hibásan, hanem azt is pontosan közlik velünk, mi a teendő, hogy helyreállítsuk harmonikus viszonyunkat az élettel. Ha megvizsgáljuk a globális járvány tüneteit, lefordíthatjuk arra, hol van mind egyéni, mind kollektív, globális szinten a szélsőség.

A járvány esetében három szinten kell elvégeznünk a vizsgálatot: mi okozza a járványt, milyen tüneteket okoz a járvány a betegek esetében, azaz egyéni szinten és mit vált ki az emberiségből globális szinten, melyek a társadalmi tünetek? Milyen princípium hiányára utalhatnak ezek? A vizsgálatot, azaz az előbbiekben felvázolt szemléletmódunk alkalmazását elsőként magán a tünetet okozó víruson, majd az egyén szintjén végezzük el, hogy utána rátérjünk a globális szintű vizsgálatra az emberiség egésze számára levonható tanulságok, azaz a világ gyógyulása végett.

 

A vírus mint a hiányzó princípium szimbóluma és megjelenítője

Az új típusú, 2019-nCoV (SARS-CoV-2) névre keresztelt koronavírus egy fehérjeburok által körbevett RNS molekulából áll. Az elektronmikroszkópos felvételeken látható, hogy a vírus felszínén az S jelű glikoprotein-fehérjék koronaként helyezkednek el, okozzák azt a megjelenést, amelyről a vírust elnevezték. Ezek a fehérjetüskék olyan hatékonyan kapcsolódnak az emberi tüdőben található sejtek vérnyomás-szabályozásáért felelős receptorához, hogy azt használják a sejtbe való belépéshez. Egy olyan nem sejtes szerveződésű szubmikroszkopikus biológiai organizmusról van szó ez esetben, amely csak más élőlények sejtjeiben, parazitaként képes szaporodni. Egy köztes gazdaállatban vagy onnan az emberbe átkerülve mutálódhatott olyan kiváló közvetítő szerkezettel és kapcsolatteremtő képességgel rendelkezővé, hogy receptorkötő doménje rendkívül eredményesen kötődjön, könnyen „megkapaszkodjon” a humán gazdasejtekben.

Elegendő lenne már ez is (de majd látni fogjuk, hogy az egyéni és társadalmi tünetek is ebbe az irányba mutatnak), hogy a betegség okára, az azt okozó princípium mibenlétére következtessünk. Az ősprincípiumokra már az ókorban népenként, kultúránként különböző neveket alakítottak ki, miközben a név mögötti tartalom egyetemes maradt. Az az ősprincípium, amivel most dolgunk van, a nyugati kultúrkörben korábban elterjedt nyelven nevén nevezve: a Merkúr. A gondolkodás, a rendszerező értelem, praktikum, intellektus, szellemesség, kommunikáció, kapcsolat, mozgékonyság, kereskedelem – mindezek olyan tulajdonságaink és jelenségek, melyeket mind-mind a Merkúr határoz meg.

A Merkúr jellegzetesen az a princípium, amelynek éppen képlékenységénél, kétarcúságánál fogva két felülete létezik: egy felszínesebb és egy mélyebb. A felszínesebb túlsúlya át kell billenjen most az ellentétébe, hogy hosszabb távon helyreálljon a túlzásba esés és egyoldalúság nyomán elveszített egyensúly.

Nem véletlen, hogy a vírus tünetei a légzéssel kapcsolatban jelentkeznek. Ami nyugaton a Merkúr alapelve, az keleten Váju, energetikai szinten váta, illetve prána, a légzés és életerő energiája. Görögül a szellem pneuma, ami kapcsolatban van a lélegzéssel, a levegővel. Latinul lélegezni spirare, a szellem spiritus. Az archaikus szemléletet őrző nyelvek mellett a magyar nyelv is ugyanazt a szót használja a légzés, a lélek és a szellem kifejezésére.

A Merkúr arra utal, hogy a kapcsolatainkban, a kapcsolódásunkban vesztettük el a helyes arányt és irányt. A túlzás az extrovertáltságban, a túl sok kifelé irányuló kapcsolatban jelent meg – és ezek ellentétének hiányában. Tényleg rengeteget változtatott az életünkben az internet, a mobiltelefonok nyújtotta telekommunikáció, valamint a tér, a távolság legyőzésének rendkívül könnyen elérhetővé vált élménye, a korábban elképzelhetetlen mennyiségű utazás. Mindehhez társult még a nagy térbeli kapcsolat révén a kereskedelmi kapcsolatok bonyolult hálózata, a kontinenseken átnyúló, értékláncokon alapuló termelés, szállítás és értékesítés, amelyek túl sok függőséget alakítottak ki globális szinten. Ez régóta tudottan sebezhetővé tette megszokott és természetellenessé fejlesztett világunkat. Selyemútjainak szövevényein nem csak információk, tőke, emberek, munkaerő, hanem fegyverek, virtuális és biológiai vírusok is szabadon közlekedhetnek.

Túlzottan kifelé fordultunk ahelyett, hogy magunkkal illetve a benső világunkkal lennénk kapcsolatban? Elvesztünk a rengeteg információ közvetítésében, ahelyett, hogy a közvetlen környezetünkre, egymásra, s önmagunkra és a szellemi világra figyeltünk volna? Mindent intellektuálisan, józan logikával igyekszünk megoldani ahelyett, hogy a spirituális útmutatást vennénk alapul? Nem vettük figyelembe azt, hogy a bolygónk különböző részein élő embereket, közösségeket összekötő szálaknak nem a kiszolgáltatottságot kellene növelniük, hanem szolgálatot, felelősséget kellene ébresszenek?

A nem tudatosított, tudatban meg nem élt princípium a testi tünet kerülő útján keresztül kényszeríti ki lét- és életjogosultságát. A tünetben mindig azt kell az embernek megélnie és megvalósítania, amit voltaképpen nem akart megélni. A tünetek tehát az emberi egyoldalúságot kompenzálják. A tünetet a vírus sajátos hatásmechanizmusával teszi láthatóvá.

Amit a vírusról jelenleg tudunk még, az az, hogy a szervezetünk reakciója a vírus megjelenésére függ az immunrendszerünk erejétől, egészségünk állapotától is. Az új koronavírusról nagy általánosságban tudjuk, hogy komolyabban az időseket és a krónikus betegségekkel küzdőket támadja. A vírusos fertőzéssel szemben kevésbé ellenállóak azok is, akiknek egy betegség miatt elnyomják, mesterségesen gyengítik az immunrendszerüket. Azok veszélyeztetettek tehát leginkább, akik valamilyen betegség vagy állapot következtében immunhiányosak, akiknek az immunrendszere nem képes eléggé hatékonyan védekezni a vírus ellen.

Számos kutatás és a vírus legfrissebb, legpontosabb leírása azonban azt mutatja, hogy a fiatal felnőtteknél is ugyanúgy jelentkezhetnek komoly tünetek. Az alapvető probléma még mindig az, hogy ez a fajta koronavírus egy új kórokozó, senkinek nincs természetes immunitása vele szemben, ezért gond nélkül söpör végig rajtunk, amíg át nem esünk rajta. Egyre inkább az látszik, hogy nem az életkoron múlik kizárólag, ki mennyire lesz beteg. Az ezredfordulós és a Z-generáció egyébként is nagyobb eséllyel kapja el a vírust, mint az idősebbek, hiszen kiterjedtebb szociális hálóval rendelkezik. A vírushordozók azonban nem feltétlenül lesznek tünetmegjelenítők is.

Általánosságban elmondható, hogy a vírus okozta immunszupresszív hatás, a védekező rendszerünk meggyengítése azért történik, hogy a vírus megnyissa a benső határainkat, hogy elérjen hozzánk a tünetben hordozott információ. Így a leszakadt, tudattalanba száműzött lélekrészek integrálhatókká válnak és aki az egyensúly, a kiegészülés, az egészség, az egység felé indul el, az meggyógyul.

 

Az egyéni tanulás lehetősége

A betegségek, archetípusok megismertetnek saját korlátainkkal és saját lehetőségeinkkel. A betegség mélyebb értelme tehát az, hogy újra befelé, az értelmünk szavára figyeljünk, hogy befelé forduljunk és elmélkedjünk, még mielőtt késő lesz. A késő nem azt jelenti, hogy mindenki meghal, hanem azt, hogy nem vonjuk le és nem időben a következtetéseket. Lehetséges, hogy a vírus terjedése csak akkor fullad majd ki, amikor már senkit sem tud megfertőzni. Ez azt jelentené, hogy Föld lakosságának 40–70 százaléka fertőződne meg a betegséggel és a fertőzöttek nagyjából két százaléka halna bele a betegségbe. Lehet, hogy a járvány addig terjed majd, amíg a jelenleg gyógyultakhoz hasonlóan az emberi társadalom egészén átsöpörve a többségnek ellenállóvá válik a szervezete. A korábbi járványok során gyűjtött tapasztalatok szerint lehetséges, hogy melegebb, nedvesebb időben a járvány lecsillapodik, az életünk pedig visszatérhet a korábbi kerékvágásba, de erre nincs semmilyen garancia, túl sok még az ismeretlen tényező.

Lehet, hogy azért nem tudunk majd tanulni a járványból, mert esetleg a szokásos módon a tünetek elnyomására törekszünk. Vagyis lehet, hogy sikerülnek a szintén globális erőfeszítések és valamelyik ezen gőzerővel dolgozó kutatóintézetnek sikerül kifejleszteni a koronavírus elleni vakcinát. Ez azonban akár még hosszú hónapokig is eltarthat annak ellenére, hogy akadnak már ígéretes megoldások. Pedig a tanulás azt jelentené, hogy a tünettel kell szövetkeznünk az egészség érdekében, nem pedig az oltóanyaggal a tünet ellen.

Rendkívül lényeges felismerés és tanulás már maga az is, hogy nem szükséges a betegségnek kiváltania a gyógyulást. Mit kell tennünk ahhoz, hogy betegség nélkül is gyógyuljunk? Az biztos, hogy az is gyógyul, aki magától megteszi, végrehajtja azt, amire a járvány, az archetípus a tünetek nyelvén felszólít minket. A beállott karanténhelyzet nyomán el kell töprengenünk azon, mit üzen ez a korlátozás, miben kell korlátozni magunkat, hogy ne kényszerként éljük meg, ne kívülről legyünk rákényszerítve? Az gyógyul meg, akinek nem kell vírus, hogy megnyissa az immunrendszerét, hanem magát teszi nyitottá, kész elfogadni az új helyzetet, nem ragaszkodik a régi mintáihoz. Az eddigi túlzott kifelé fordulást visszahúzódással, befelé fordulással, a túlzott áramlást megállással, bezárkózással, azaz befelé fordulással kell ellensúlyozni. A legbiztosabb immunreakció ez lett: mindenki maradjon otthon! Gyakoroljunk önuralmat!

Mennyire természetesen hibás reakció, hogy amit tiltanak, az ellen lázadunk: két hete szabadidejében még mindenki a mobiltelefonját vagy a képernyőt bámulta, az elszórt, egyedi vagy csoportos megbetegedések fázisában az olaszoktól a magyarokig, még a tömeges megbetegedések előtt mindenki a parkokba, a szabadba tódult. Pedig a virtus vírushoz, a lázadás lázhoz vezet. Ehelyett tényleg tegyünk úgy, mintha már betegek lennénk: maradjunk veszteg! Ezért szellemes a régiesnek tűnő magyar kifejezés: vesztegzár.

Aki visszahúzódik, csökkenti a kifelé fordultságát. Minél inkább megteszi, minél inkább enged életmódjában a tünet okozta felszólításnak, minél inkább magáévá teszi a betegség üzenetét, annál kevésbé van szüksége arra, hogy meg is élje azt, hogy a tünetek szorítsák rá a belátásra, kényszerítsék ki a tanulást.

Ezt magunktól is végrehajthatjuk. Ha készen állunk arra, hogy a felismerésből tanuljunk, akkor a tüneteknek meg sem kell jelenniük ahhoz, hogy visszataláljunk önmagunkhoz. Minél drasztikusabban és intenzívebben hajtjuk végre az izolációt és a szeparációt, fejezzük ki ezáltal, hogy értjük a tünetet, annál hamarabb elérjük a hatást, hogy a külső tünetek feleslegesek legyenek.

A visszahúzódás, befelé fordulás egy újabb felszólítást hordoz. Nem, nem azt, hogy üljünk le a tévé elé kellő mennyiségű sörrel és rágcsálnivalóval a kezünkben, nézzük meg az eddig kihagyott, elmulasztott sorozatokat, játsszunk jó sok videojátékot, cseteljünk. Nem, épp ellenkezőleg: tovább kell haladnunk, nyilvánvalóan önvizsgálatot kell tartanunk. Tegyünk fel magunknak kérdéseket! Ha a térben megélhető szabadság, a szabad áramlás után most megállásra vagyunk kényszerítve, vajon miben mentünk túl messzire? Az elzártság, mint szűkület, elzáródás, a járvány, mint társadalmi trombózis azt üzeni, hogy vizsgáljuk meg, miért kell leállnunk? Inkább a külvilágban mozogtunk, ahelyett, hogy a bensőnkkel lennénk kapcsolatban? Hogyan oldhatnánk fel a tudatunkban lévő rögöt, rögeszmét, szűkületet, beszűkültséget?

Aki azt kívánja folytatni, amit korábban, csak adaptálódva a körülményekhez, ám továbbra is kifelé fordulva akarja fenntartani az aktivitást, az nem fogadja be az üzenetet. Elgondolkodhatunk, hogy a liszt, cukor, olaj, WC-papír felhalmozásában mennyire a biztonságra törekvés és a megszokott szerzési vágy vezet minket? A szerzési vágynál még mindig csak kifelé fordulunk, s általánosságban, egész elhibázott szemléletünkre, létmódunkra igaz, hogy ha a külső termékek megszerzésétől várjuk boldogságunkat, mivel ezek a termékek múlandóak, ezért a boldogságunk is szükségszerűen az lesz. Pedig épp arról is szólnak a tünetek, hogy ezt a szerzési vágyat megfékezzük, amennyire lehetséges, hozzunk létre a fogyasztásban is karantént, magunkban pedig mértéktartást, a meglévővel való megelégedettséget, hogy a matéria felől az immateriális értékek: egymás szeretete, elfogadása, a „kevesebb több”, az értékes idő felé forduljunk. A telefon helyett pedig egymás felé. Nincs kilépési lehetőség a kapcsolatból, egy légtérben kell léteznünk szeretteinkkel, újra fel kell fedeznünk egymást a korábbi mindennapok néha felszínes együttléte után. Most mindenkinek megmutatkozik a valódi arca, a visszahúzódás előhívta együttlét őszintén szembesít.

Ugyanennyire fontos, hogy ideális esetben a benső, szellemi világunk, vagy ha úgy teszik: az immanens spirituális hatalom felé forduljunk. Minél tudatosabban merül bele az ember a nálánál nagyobb természeti erők iránti alázatba, annál hatásosabb a gyógyító rituálé. A betegség arra kényszeríti az embert, hogy új utat keressen. A cél az, hogy ezt a rítust tudatosan éljük meg. Aki kifelé csökkenti szabadságát, befelé növeli. Aki képes csendben lenni, belül gazdagságot talál. A tudat mértékegysége a csend. A meditáció magánygyűjtemény.

 

A betegek gyógyulása

A koronavírus levertséggel, köhögéssel és lázzal kezdődik, légúti tüneteket okoz, tehát a tünetek nem nevezhetők atipikusnak, nagyon hasonlók a legtöbb légzőszervi fertőzés esetén megjelenő szimptómákhoz. Viszont éppen ezért sok koronavírus-fertőzés észrevétlen maradhat, a fertőzött terjesztheti a kórokozót. Szövődménye a súlyos tüdőgyulladás – orvosi nevén pneumónia -, akut légzőszervi distressz szindróma (ARDS), szeptikus sokk, veseelégtelenség, végső esetben pedig halál is lehet.

A koronavírusos tüdőgyulladásnál a gyulladás által a tüdőlebeny mind nagyobb területe válhat érintetté, eközben tüdő ödéma, vizenyősödés alakul ki: a léghólyagocskák (alveolusok) folyadékkal, úgynevezett gyulladásos izzadmánnyal (exudatummal) telnek meg. Ilyenkor az érzelmi feldolgozatlanságokat jelképező víz lelki eleme kilép a medréből a tüdőhólyagocskák kommunikációs területére és elfojtja a levegő elemét: a gondolatok fulladoznak az érzések feltorlódásakor.

A tüdőhöz az archetípusos gyógyítás tünetnyelvének ismeretében a kapcsolatteremtés, a kommunikáció, a szabadság tartozik. A gyógyulás útja a tudatosítás, a feldolgozás: a betegnek össze kell kapcsolnia a vizes lelki világát a szellős gondolati világgal és tegye lehetővé eszmecseréjüket. Hagyja, hogy érzései behatoljanak gondolatvilágába, használja értelmét úgy, hogy megnyitja a lelki feldolgozatlanságok, érzelmek előtt. A levegővételhez a tüdőszárnyaknak ki kell tágulniuk. Minden olyan dolog árt a tüdőnknek, ami ezt a tágulást akadályozza, mindenekelőtt a bezárulás, elzárkózás.

A betegnek tehát azt kell időben tudatosítania, hogy ne zárja be magát érzései világába, értelmét latba vetve keresse meg, miként reagáljon nyitottan a veszélyre. Mit kíván változtatni az életén, gondolkodásán, amíg még nem késő? Másfelől mi az, amit helyesen tett, amire támaszkodhat ahhoz, hogy erősödjön az immunrendszere? Fontos tudni, hogy a 2019-nCoV-nél, mint ahogy minden vírusos fertőzésnél, a tünetek egyik részét maga a vírus, a másikat pedig az immunrendszer rá adott reakciója okozza. Gyerekeknél azért nem jelenik meg olyan súlyosan a fertőzés, mert az ő immunrendszerüknél még nem alakultak ki ugyanazok a hatásfolyamatok, mint a felnőttekénél, ezért a tünetek egy része nem jelentkezik náluk. Mindebből az következik, hogy azt a fajta nyitott tudatállapottal való, minél kevesebb berögzültséget, kötöttséget, sőt rögeszmét hordozó, szabadabb létezést kell felébreszteni magunkban, ami az élet kezdetén járókra még jellemző.

 

A globális gyógyulás

A járvány globális szinten történő elmúlásához ugyanazt kell tenni, mint egyéni szinten: tudatosítani kell globális szinten az emberiségnek érkezett üzenetet, felszólítást. Vagyis az emberiség szintjén kell végrehajtanunk egy tanulási folyamatot. Ezen a szinten is igaz: a tünetek maguk nem betegségek, ezért a legkevésbé fontos, hogy a tüneteket megszüntessük. A tünet megszüntetése még nem gyógyítás, gyógyulás, hanem elfojtás, a szembesülés, tudatosítás elodázása. Valójában nem az ellenszérumot, a vírust elpusztító szert kell megtalálnunk, amivel ismét csak hatékonyan bizonyítanánk, hogy bár a természet fellázadhat ellenünk, de mégis csak mi vagyunk a természet urai. A végén még azt mernénk állítani, hogy a koronavírus legyőzése teszi fel a koronát civilizációnk fejlődésére. Ha így tennénk, az újra kiváltaná a még nagyobb erővel megjelenő tünetet, azaz még erőteljesebben pusztító betegségek jelenhetnek meg. Mint ahogy már toporognak is a küszöbön.

Ahogy nem elég, ha a problémánkat testi szinten akarjuk megoldani, nem eredményez megoldást az sem, ha a társadalom nem vesz tudomást a tünet mélyén rejlő üzenetről. Amikor a lélek nem vesz tudomást valamiről, energiát igyekszik megtakarítani, hogy azt másra fordítsa. Azonban később meg kell fizetnie az árat, mert a betegség rákényszeríti, hogy foglalkozzon a tünet okával, tehát csak ideig-óráig lehet halogatni a szembenézést. A járvány, a betegség azzal szembesít radikális őszinteséggel, amit idáig elodáztunk, egyúttal ezzel rávezet a tanulságra, megmutatja az utat, a feladatot is.

Globálisan a tünet éppen az, amit egy betegnek egyéni szinten nem szabad végrehajtania: bezárulás, elzárkózás. Ez teszi lehetővé a befelé nézést. Ahogy az egyénnek tudatosan búvárkodnia kell saját lelkivilágában, úgy kell globálisan is önvizsgálatot tartanunk. Mit tettünk az elmúlt évben? Miután éveken át egyre gyakoribbak voltak az elharapózó erdőtüzek Kaliforniától a mediterrán térségen keresztül Szibériáig és Ausztráliáig, a Föld tüdejének nevezett Amazonas menti kiterjedt esőerdőben minden korábbinál hatalmasabb tüzeket gerjesztettünk. A gyulladás a szervezetünkben, a tüdőnkben lelki-szellemi értelemben is, de a Föld szervezetében, a bolygónk tüdejében is akut terhelést jelent. Erre mondhatjuk azt: egyenes beszéd.

Vegyük észre, az általunk megsebzett bolygó, akinek méltán feltételezhetünk valamilyen tudatosságot, ezért nevezzük nevén: Gaia, homeopátiásan igyekszik gyógyítani. Egészen kis mértékben, mennyiségben juttatja szervezetünkbe azt, amit mi nagyban okozunk. Az emberiség összességében és hatásmechanizmusában ma a legegyszerűbb organizmusok mintájára létezik: feléljük a Földet, mint gazdaszervezetet. Azért kapjuk a SARS-CoV-2 homeopátiás szert, hogy elérkezzen hozzánk az információ és leálljunk azzal, hogy vírusként működjünk és a saját létfeltételeinket is biztosító természeti erőforrások pusztítással járó kiaknázásának lelassítása és megállítása érdekében átálljunk egy bölcs, a természettel együttlétező, a létezők között minél ártásmentesebb összhangot biztosító társadalmi létfenntartásra.

Mindebből az következik: hogy a tanulás annak felismerése, hogy nem élhetünk úgy, mint eddig. Az lenne a legjobb, hogy senki ne reménykedjen abban, hogy visszakapjuk megszokott korábbi életünket. Ha egyéni szinten vírushordozóként vagy betegként, globális szintem emberiségként nem sikerül a fentiek szerint tanulnunk, az azt jelentheti, hogy világszerte akár százmillió ember halhat bele a fertőzésbe. Ebben az esetben az élet minden területe: a gazdaság, az ipari termelés, a mezőgazdaság, a kultúra, az oktatás, akár még a politika is jelentős mértékben átalakul. Nem nullázódik le, de olyan megrögzött, merev működési módok oldódnak fel globális szinten, ami alapvető újragondolásra késztetheti az emberiséget.

Nem látszik, de valójában ez a járvány összefonódva működik a többi válsággal és azoktól elválaszthatatlanul jelenik meg. A természethez való viszonyunk, a társadalmi létezésünk, s végső soron saját tudatunk is válságos állapotban van. A természetnek okozott, az energia- és nyersanyagforrások kiaknázásával járó szenvedésben, a termőtalaj és a vízburok szennyeződésében, az ivóvízkészlet csökkenésében, az állat- és növényfajok pusztulásában és kihalásában, azaz a biodiverzitás csökkenésében, a hagyományos kultúrák háttérbe szorításában, eltűnésében, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésében, s számtalan más válságos helyzet és globális válságtünet létrejöttében óriási szerepe van az embernek. Rengeteg szenvedést okozunk magunknak, a környezetünkben élő többi lénynek és a jövőbeni nemzedékeknek a haszonelvű, rövidtávú gondolkodásunkkal és létgyakorlatunkkal. Egy ideje tudjuk: válaszúton áll az emberiség, s ha nem jutunk sürgősen a szükséges belátásokra és nem lépünk időben, a tét valóban a megmaradás lehet.

A járvány nem csak csatlakozik a korábbi válságokhoz, hanem betetőzheti is az értékrendbeli, az elhibázott gazdasági létmódbeli és a sok másféle válságot. Kivéve talán egyet: a klímaválságot, mert a termelés és fogyasztás visszafogásával máris tisztább a bolygónk. Ez jelzi a megoldást és az utat is: mindenképpen egy mértéktartóbb létezést kell kialakítanunk. Ha a tanulságokat levonva a jövőbe mutató lehetőségek felmutatása helyett csak erőltetjük a régi mintáinkat, akkor a társadalom és az emberek mentális állapota is súlyos, gyógyíthatatlan sebeket szerezne. Mint minden válság, ez a járvány is nagy kihívás és lehetőség is. Minden betegség mindig „teljessé” akar tenni, amikor nagy lelki nyomást gyakorol, hogy megkeressük a kiutat egy rossz helyzetből.

 

Egy újabb járvány megelőzése

Egy gyógyulást követően nem lehet úgy élni, mint korábban, mert az azt jelentené, hogy nem tanultunk a leckéből. A gyógyulás ennélfogva nem lehet a tünetek szőnyeg alá söprése, hanem az elvesztett rend felismerése és helyreállítása. Nem a korábbi életmódot kell visszaállítani, ami szélsőség volt, s egy újabb betegséget hívna be, hanem egy újat, ami tudatosabb és egyensúlyosabb.

Minden testi és társadalmi gyógyulás csak akkor tekinthető valóban annak, ha hozzá lelki és szellemi változás is csatlakozik. Másképp az ősprincípiumokat irányító sorshatalmak, avagy ezek manifesztációjaként Gaia arra kényszerül, hogy ugyanazt a feladatot más és más formában megismételje, hiszen az eddigi leckék nem érték el céljukat: a viselkedés megváltozását. Ha nem kezeljük az okot, akkor a tünet máshol vagy más alakban fog újra felbukkanni. Ha „sikeresen” próbálkozunk azzal, hogy eltüntessük a hibás magatartásra utaló tüneteket, azután éppen úgy folytatjuk, mint eddig, azzal azt érjük el, hogy újabb betegségek keressenek fel bennünket, amelyek rá akarnak kényszeríteni, hogy végre a helyes útra lépjünk.

Fontos, hogy mélyebbre tekintsünk, kollektív önvizsgálatot tartsunk és meglássuk azokat az okokat, amelyek a klímaválsághoz és az összes, hasonlóképpen megoldásért kiáltó kihíváshoz vezettek. A válság kialakulásának okai nagyrészt a minket, embereket a természettől elkülönülten elképzelő, elhibázott működésünkből fakadnak, abból, hogy az emberiség a természet urának hirdetve magát, önző és felelőtlen tettek sorozatát követi el és jelenlegi pusztító létgyakorlatával halmozza a szenvedéseket gyarapító tragikus vétségeket.

Régóta akkumulálódnak az elmúlt évszázadok nemzedékei által elkövetett tettek káros következményei, aminek hatásaiban mi, ma élő nemzedékek most közösen osztozunk. Tetteinknek következménye van, amelyekkel találkoznunk kell. Induljon el annak széleskörű tudatosítása, hogy önző, öntelt és elbizakodott hozzáállásunk, szűklátókörű, hosszú távon kockázatos döntéseink és a javak termelésére és szerzésére irányuló mindennapi cselekedeteink sodorták veszélybe az emberi kultúra és tágabban a földi élet jövőjét.

A veszéllyel való szembenézés vissza nem térő lehetőséget is tartogathat számunkra, lehetőséget arra, hogy megálljunk. A kikényszerített megállás alázatosabbá tesz, szembesít esendőségünkkel, létünk törékenységével, s egy nagyobb, eddig megtagadott hatalommal, a természet erejével. És szembesít a hübriszünkkel is: a távolság legyőzésében rejlő mámor, az anyagból anyagot gyártás, a technológiai találmányokban tobzódás feleslegességével. Úgy tűnik, tényleg nem halogathatjuk tovább, eljött az idő az újratervezésre és a közös cselekvésre, hogy egy igazságosabb, kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb világ megteremtését tűzzük ki célként magunk elé.

A földi élet hosszú távon történő fenntartása érdekében nélkülözhetetlen annak tudatosítása, hogy a korlátlan gazdasági növekedésen és a versengést, ezáltal egyenlőtlenséget teremtő technológiai fejlődésen túl más, magasabb, közösen felismerhető erkölcsi alapállásból fakadó szempontok is léteznek. Hozzunk létre egy olyan új, nem versengésre épülő, környezettudatos gazdasági működést, amely lehetővé teszi a társadalmi különbségek csökkentését. Ehhez az önközpontú viszonyulás féken tartásán, a kölcsönös érdekfelismerésen és az együttműködésen alapuló, újfajta gazdasági szerkezetet szükséges kialakítanunk. Olyan ésszerű életvezetést kell megcéloznunk, amely tiszteletben tartja az emberiség szimbiotikus kapcsolatát a Föld ökológiájával és természeti körfolyamataival.

Az ember tudatos lényként dönthet sorsa és a többi lény sorsa felől, s ez felelősséggel is jár. A létezők kölcsönösen összefüggő, egymásra utalt hálózatot alkotnak, ezen hálózat egyes elemeinek pusztítása az egész háló szétszakadásához vezet. Ezzel pedig megsemmisíthetjük azt a rendszert, ökoszisztémát, amely az emberi lét fennmaradását is biztosítaná. A többi létformának ugyanúgy joga van az élethez, mint az embereknek. Teremtsük meg annak lehetőségeit, hogy mindinkább tudatossá váljon az emberi lények, tágabban a létezők egysége, s hogy melyek azok a feladatok, amelyek tudatosságra és együttérzésre, tervezésre és döntésre képes emberi mivoltunkból, ezzel összefüggésben pedig egyetemes felelősségünkből fakadóan ránk hárulnak a többi létező felé.

Ma a kihívások minden korábbinál nagyobb összefogást igényelnek, az egyes emberi cselekedetek kevesek lennének a hibák kiküszöböléséhez, az evolúciós és civilizációs zsákutcából való kijutáshoz, az élet megmentéséhez. Ugyanakkor az is biztos, hogy az össztársadalmi szinten hozott változtatások nem vezethetnek eredményre, ha az egyes emberek nem változtatnak az általánosságban a vágyak kielégítésére és a kényelem keresésére irányuló mindennapi életmódjukon. Szükségszerű annak tudatosítása, hogy mindenkinek elkerülhetetlenül áldozatot kell hozni a jövőbeni nemzedékek érdekében, le kell mondanunk vágyainkról, jelenlegi életünk számos megszokott eleméről, csökkenteni kell a fogyasztásunkat és meg kell tanulnunk önmérsékletet tanúsítani, azaz mindinkább tudatossá kell válnunk. Fel kell ismernünk, hogy nem a vágyak gerjesztése és zabolátlan kielégítése eredményezi a boldogságot, hanem a megelégedettség, a mások iránti segítőkészség és képességeink kibontakoztatása.

Ennek érdekében össze kell gyűjteni és bárki számára hozzáférhetővé kell tenni mindazokat a környezeti és természeti értékek megóvására, az újrahasznosításra, az erőforrások és eszközök közösségi megosztására irányuló megoldásokat és viselkedésmintákat is, amelyekkel ki-ki a saját életében, személyes életterében hozzájárulhat ahhoz, hogy megszokott hétköznapi, úgynevezett rutincselekvéseink és azok következményei kapcsán is nagyobb morális felelősséggel, minden érző lény iránti szolidaritással és tudatossággal nyilvánuljunk meg.

Kezdjük el oktatni és terjeszteni azokat a módszereket, amelyekkel elkezdődhet a gyógyítás. Azaz tegyünk lépéseket azon hibás működés felszámolása és a helyes megoldások alkalmazása irányába, amelyek képesek a tudatosságunkat megváltoztatni. A járvány, a betegség abban segít, hogy tökéletesebbé váljunk, hogy megtegyünk bizonyos lépéseket, amelyek a fejlődésünkhöz szükségesek – és ez az igazi gyógyulás, az, amikor a betegség után közelebb kerülünk a helyesebb élethez, mint ahogy előtte voltunk.

Mielőtt ez az írás profetikus kiáltvány jelleget öltene, fontos hangsúlyozni azt is, hogy lehet, hogy nem elég ez a járvány ahhoz, hogy megrendítsen és elgondolkodtasson mindenkit. Nem könnyű kilépnünk a komfortzónánkból, elhagynunk megszokott cselekvési mintáinkat, felülvizsgálni indítékainkat, magunkra alkalmaznunk a tanulságot. Főleg nem az globális méretekben, különösen akkor, amikor oly nagy a jelenlegi működésünk tehetetlenségi nyomatéka és oly erőteljesek lesznek az elvonási tüneteink. Ám mindezek után mégis érthető, miért érdemes elgondolkodnunk azon, hogy talán paradox módon egy vírus okozta járvány teszi majd egészségesebbé a világot és a tudatunkat.

Valóban különleges pillanatban élünk, hogy irányt váltsunk és emberibb jövőt alakítsunk ki. Minél nagyobbat változtatunk, annál nagyobb az esély, hogy sikerül is. Bízzunk abban, hogy ez a történés, közös trauma, ami hétköznapi szinten megrendítő félelmet és bizonytalanságot gerjeszt, kellő inspirációt nyújt a cselekvéshez, egy új kezdethez. Ne feledjük, az inspiráció azt is jelenti: belégzés, befogadás.

Csörgő Zoltán

Symbolon-idézet (1400. támogatónk köszöntésére)

„Mindent látott, hallott, tapasztalt – jelenvalót és régenvoltat;

mély kútforrása bölcsességnek: mindent tudott, mindent megértett;

átallátott minden homályon, a titkok sűrű takaróján,

átallátott hétszer hét burkon, mely elfödi a bölcsességet.

A rejtett írást fölkutatta, betemetett nyomokra bukkant,

emlékek rönkjét emelé ki a hajdankor özönvizéből;

veszélyes, messze útra indult, melyre tudásszomj ösztökélte

s midőn megtért, úti kalandjait időtálló táblákra véste.”

(A Gilgames-eposz kezdő sorai, Rákos Sándor fordítása)

Jógatábor az istenek partján

A délolasz Calabria régió az Appennini-félsziget délnyugati végében fekszik egyharmad magyarországnyi területen. Körben 800 kilométer hosszúságú tengerpart veszi körül, nyugaton a Tirrén-tenger, keleten a Jón-tenger mossa partjait, keleten pedig a Tarantói-öböl határolja. Szicíliától a Messinai-szoros választja el. Öt megyéje közül mi a két legdélebbit járjuk be kirándulásaink alkalmával, valamint elmegyünk a Lipari-szigetekre is.

Capo Vaticano üdülőhelyet a világ 100 legszebb tengerpartja közé választottak. Ezt a partszakaszt úgy hívják: Costa degli Dei, az Istenek partja. Méltán viseli ezt a nevet, tengerparti fekvéséből adódóan védett, nyugodt, békés hangulatú és gazdag természeti kincsekkel bír. Egy ősi legenda szerint a hajósok rendszeresen Capo Vaticanoban kötöttek ki, akik a Messinai-szoroson való átkelésre készültek. A tengerparti település szikláinak egyik barlangjában élt egy jós, akitől jövendölést kértek arra vonatkozóan, hogy szerencsésen átkelhetnek-e a szoroson elkerülve Szkülla és Kharübdisz viziszörnyek pusztításait.

Capo Vaticano ősidők óta lakott terület. Területén megfordultak már görög gyarmatosítók, különböző itáliai törzsek, rómaiak és normannok egyaránt. A 19. században Itália egyesítéséig a Szicíliai Köztársaság részét alkotta. Capo Vaticanóban és közelében több különböző strand, fürdőzőhely ismert. Ezek közül legkeresettebb: Grotticelle. A település nevezetes, 1870-ben épült világítótornya a terület legmagasabb pontján található. A közelében kialakított kilátópontról elénk tárul a település lélegzetelállító látképe.

A 2019-es év sem telhet tengerparti Symbolon jógatábor nélkül: tíz napot töltünk májusban az olasz csizma orrában, az Istenek partján! Segítünk, hogy tíz napra magad mögött hagyd hétköznapjaid nyűgeit, monoton és sokszor feszültséggel teli rutinjait. Segítünk új barátokra lelni, gyönyörű tájakat bejárni, s hogy semmi másra ne legyen gondod, mint hogy ellazulj, feltöltődj, újjászüless. Segítünk, hogy visszatérve innentől még sokáig egy pizza látványa is csodálatos emlékekkel töltsön el és mosolyt csaljon az arcodra.

Időpont: 2019. május 7-16.

Szállás: közvetlen tengerparti üdülő apartmanjai***

További információk, s képek a tengerről, a szállásról:

https://www.facebook.com/events/513043189171993/permalink/569467973529514/

Jelentkezés:
Erika Wanshart
06303467886, erika.wanshart@gmail.com

Csörgő Zoltán
06309912766, csorgo.zoltan@tkbf.hu

Várunk szeretettel erre a kivételes programra!

10. Hvar szigeti Symbolon jógatábor

Vruboska

2018 nyarán visszatérünk kezdeteinkhez, hiszen ismét egyetlen turnusban és újra júniusban szervezzük meg Hvar szigeti ájurvédikus jóga- és életmódtáborunkat.

A környezet gyönyörű, a sziget sorban végiglátogatandó történelmi és kulturális központjai pedig mintha szándékosan, de titokzatos módon lennének összehangolva a csakrákkal! Ehhez kapcsolódnak témáink is: a jógikus életmód (ájurvéda) elsajátítása és hétköznapokban való alkalmazása, jóga- és meditációgyakorlatok, a csakrák, a tudatszintek és az archetípusok összefüggéseinek élményteli megismerése.

Stari Grad

IDŐPONT: 2018. június 16-25.

ÁRAK: 320 euro euro/fő/9 éj, 18 év alatt a szállásdíj 50%, 5 év alatt pedig nincs! Az ár tartalmazza a szállás, teremhasználat, jógaórák, hangtál-terápia, meditációk, előadások, helyi látványosságok ismertetésével egybekötött városlátogatások és a többi közös programon való részvétel díját! Az ár nem tartalmazza az utazás és étkezés költségeit! A jelentkezés feltétele 150 euro előleg befizetése személyesen vagy utalással. Az előleg befizetésének határideje 2018. május 20. (illetve a férőhelyek betelése).

SZÁLLÁS: 2–5 fős, klímával felszerelt, fürdőszobás, konyhás apartmanokban.

Vrboska5

Vrboska, a szálláshelyünk négyszáz lakosú halászfalu, védett öbölben, érintetlen sűrű fenyőerdő közepén épült. Hajdan Velence téli kikötője volt, csatornák és azokat összekötő hidak teszik néhol Velencéhez hasonló hangulatúvá.

ÉTKEZÉS: egyénileg

UTAZÁS: Egyénileg hálókocsis vonattal vagy autóval. Telekocsik megszervezését támogatjuk!

Hvart az Adria egyik gyöngyszemeként a Föld tíz legszebb szigete közé sorolják. Türkizkék öblök, olivaligetek, szőlőskertek, zöldellő pineaerdők, valamint kábító illatú rozmaringok és levendulamezők csodálatos egyvelege. A mediterrán jellegzetességeket külön-külön újra mindig felfedezhetjük a dalmát szigetvilágban, ám itt Hvar-szigetén együtt fordulnak elő, felejthetetlen összképet alkotva.

Vrboska8

Hvar szigete nagyon különleges, mert olyan erők hatnak ott, amelyek csak szent helyeken érezhetők. Mitől lenne szent Hvar? A régmúltja, az ősidőkbe visszanyúló kultúrája miatt? Tény, hogy a sziget történelme jócskán tartogat meglepetéseket. A fekvése miatt? De hiszen többszáz kisebb-nagyobb sziget van Dalmáciában! Mitől misztikus mégis ez a sziget? “Látók” azt mondják, hogy a sziget alatt egy hatalmas drágakő van és az sugározza gyógyító erejét… Aki ennél valamivel kézzelfoghatóbb magyarázatot szeretne, az eljátszhat velünk együtt a gondolattal, hogy a szent helyek energiáját gyakran azzal magyarázzák, hogy Gaia, a Föld nevű élőlény valamely csakrájával állnak kapcsolatban. Hvar szigetén mintha mind a hét csakra, erőközpont meglenne, amelyek a sziget “hegygerince” mentén összpontosulnak! Mindhez a sziget érdekesebb-jelentősebb települései is kapcsolódnak. Mi a táborban eme szakrális életút, energiaösvény mentén látogatjuk végig majd ezeket, városnézésekkel, természetjárásokkal, keresve-találva a csakrák működésének nyomait, s hozzákapcsoljuk napi gyakorlatainkat, szertartásainkat témáinkat, előadásainkat is, hogy minél emelkedettebbek legyenek erőink és mi magunk is.

vrboska_island_hvar

PROGRAMOK: napi két jógaóra, tibeti hangtálterápia, ájurvéda, Transzformáció önismereti Játék, jóganidra, előadások, meditáció a természet szent erőközpontjaiban, film-est, helyi látványosságok ismertetésével egybekötött városlátogatások és kirándulások, strandolás-pihenés-töltődés, szuper csapat…

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: https://www.facebook.com/events/174904123092248/?active_tab=about

JELENTKEZÉS:

Wanshart Erika: erika.wanshart@gmail.com, (30) 346 7886,

Csörgő Zoltán: csorgo.zoltan@tkbf.hu, (30) 991 2766

Hvar város9

A Kos jegy szimbolikája

kos2

Csillagképet már Kr. e. második évezredben elneveztek a kosról (Kos korszak). A kos a tavaszünnepek áldozati állata (Isten báránya, húsvéti bárány). Az asszírok kos-áldozattal ünnepelték a tavaszi napéjegyenlőséget. A Kos csillagképhez (Aries, Árész, Mars) több mítosz is kapcsolódik: az aranygyapjú mondakör (az aranygyapjas kos megmenti Phrixosz-t, argonauták vállalkozása Iászón vezetésével az aranygyapjú megszerzésére), Árész és Athéné szembenállása (mindketten a csillagkép védnökei).

A Kos hónapnak Árész, a Háború istene az ura. Római nevén ő Mars, innen ered a március elnevezés. A tavasz beköszönte nem csak békés mezőgazdasági munkák kezdetét jelenthette, hanem a harc megkezdésére is jelt adhatott.

 Kos3

A Kos eleme: tűz. Uralkodó bolygója: Mars.

Évköri-életkori analógia: felnőttkor kezdete, párválasztás.

Kozmikus és természeti helyzet: A Kos jegy kezdete a tavaszi napéjegyenlőség idejére esik, ahhoz a kozmikus helyzethez illeszkedik, amikor kiegyenlítődik a nappalok és éjszakák hossza, ekkor eldől a küzdelem a fény és a sötétség között, ezután tovább nőnek a nappalok, a világosság. A természet folyamataiban ekkor a zsendülés, csírázás, rügyezés, virágzás indul be.

A Kos jegyében a harcias természetű Mars isten uralkodik. Mars az égen vörös színű bolygóként látható, a magyarok úgy is nevezik: Vérszemű vagy Hadakozó csillag, maga a hadisten pedig mint Hadúr jelenik meg. Uralma nyomán ilyenkor hirtelen nagy erőnövekedés tapasztalható meg a világban, minden duzzad a friss élniakarástól. A hónap közepe után már zsákban hozzák a meleget, vagyis testünkben nőni kezd a hő, a tűz, a harc hőfoka – nem véletlen, hogy egykor tavasszal indultak meg a nagy hadivállalkozások.

kos5

Hagyományos (külső) ünnepek: A magyarok valaha a Nap járásához igazították ünnepeiket. Tiszta szoláris naptárukban a Húsvét napja a tavaszújév kezdete, a fény tavaszi győzelme lehetett, a szokások, szertartások szimbolikája is ezt támasztja alá. Nem volt mozgó ünnep, ami változtatja az időpontját, csak mióta a keresztény luniszoláris időszámítás van érvényben. Az utóbbi századokban a tavaszi napéjegyenlőség helyett a Húsvét minden évben a tavaszi napéjegyenlőség utáni teliholdat követő vasárnapra esik, s egyesül benne a Naphős sötétségen aratott győzelme feletti öröm és az ősi tavaszünnepi tisztulás- és termékenységvágy.

Ezzel a nappal véget ér a böjt, a húsvéti ünnep nevében is az rejlik, hogy a tisztulás után az emberek ismét vehetnek magukhoz, azaz ehetnek húst.

Március 25-e Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. A Napot tisztelő magyarok nőistenségét átvette a kereszténység is és Máriával azonosították, ez alkalmat adott arra, hogy alakjában ősi tartalmak éljenek tovább. Boldogasszony az életet adó, lelket termő női világfa, a Tejút asszonyi mása, aki épp a tavaszpontkor fogan meg, hogy a kilenc hónappal később, a téli napfordulókor megszülje a Napgyermeket. E nap a fák szemzése, a “gyümölcsoltás” napja, amikor a termés, a termékenység növelése érdekében “mesterségesen megtermékenyítik”, teremtő módon termővé teszik a gyümölcsfákat. Ami ekkor kezdődik, az december 25-én születik meg és ér az égbe a fény születésével egybekapcsolódva.

Belső ünnep: Húsvét belső ünnepén a tudat fényteli természetét köszöntjük, az újjáéledt és megtisztult életerőket, amelyek révén az évkörnek a külső világban is legaktívabb, eddig megszületett terveink megvalósulását leginkább megtámogató negyedévét kezdhetjük el.

Kos4

Feladatok, lehetőségek: kezdés, elindítás, kezdeményezés, egyenesség, szembefordulás, benső küzdelem, harc, győzelem, életerő megalapozása, lendületesség, érvényesülés, versenyzés, bizonyítás. Kedvező időszak technikai dolgokra, vetésre. Kedvezőtlen: házépítésre, viták elrendezésére, hivatalos és bírósági ügyek intézésére.

Szellemi feladat a jegyben: cselekvésben megtalált önazonosság, én-kifejezés.

A Kos-időszak meditációs mantrája: „Aham Brahma asmi.” – „Én vagyok Brahma.”

A Hold szimbolikája és hagyományai

A Hold az éjszaka bolygója, a Nap társa avagy ellentéte, ahogy a nappalhoz, evilághoz a Nap tartozik, úgy az éjszakához, az alvilághoz a Hold. Ugyanez az egymást kiegészítő kettősség a nemekben is megjelenik: a Nap a férfi teremtő erejét jelképezi, míg a Hold a nő befogadó képességét. A mitikus kozmológiában ugyanis a férfi a Nap és a nő a Hold. A Nap és Hold viszonyát jól szimbolizálja, amikor a forgós-forgatós karakterű páros táncokban férfi a nőt a karja alatt vagy maga mellett megforgatja. Néhány évszázada még az elhunytak fejéhez állított fejfa is az első pillantásra jelezte, hogy a sírban ki nyugszik: a nőknél Holdat, „kontyot”, vagy tulipános életfát, férfiaknál Napot, koronát, madaras életfát faragtak a tetejére.

fejfaholdas

A mítoszok szerint – és így lehetett ez az eltűnt pogány magyar mítoszokban is – a világ teremtésekor, keletkezésekor az eredetileg különbségnélküli mindenség kétfelé osztódott, férfira és nőre. Később ez a hasadás ismétlődik meg az utódaik, leszármazottaik között, a Nap és a Hold ekkor ikrekként jelennek meg a különböző mitikus hagyományokban. Az ikrek isteni apától és földi anyától születnek, ég és föld szent nászából, egyesüléséből jönnek létre és immáron ők testesítik meg azt a két alapprincípiumot, amelyek az eredeti ősegység kettéhasadásakor megjelent a világban. Hasonló szimbólumként, egymást feltételező, feladataikban egymást kiegészítő ikrekként jelenik meg a magyar eredetmonda két ősapja, Magor és Hunor. Ők is két elvet képviselnek és a nép két törzsökét jelképezik: a magyarokat és a hunokat és ez az elv jelent meg később a kettős fejedelemség intézményében is, ahol a szakrális uralkodó a Kündü, a „Nap”, a világi, katonai vezető pedig a Gyula, mint Hold. Kiegészítik egymást, mint a papok és harcosok, sajátos feladatokkal, szembenállás nélkül.

Egy mesében a királynak születnek aranyhajú gyermekei, ikrek, akiknek csillag van a homlokán, Nap és Hold a két mellén. Ez a kettősség jelenik meg az életfa-Világfa ábrázolásokon is, ahol a csúcs mellett jobbra és balra a Napot és a Holdat ábrázolták, vagy a téli napfordulón, napköszöntő regősénekekben ünnepelt, égből alászálló, a Napot homlokán, a Holdat oldalán viselő csodaszarvas jelképében: „Homlokomon vagyon fölkelő fényes nap, oldalamon vagyon árdeli szép hold…”.

A szarvas, mint elsősorban holdállat életfaszerűen ábrázolt agancsával, melyet ciklikusan elejt és újranöveszt, a változással, a női minőséget kifejező életfával van összefüggésben. A Hold is a ciklikus változásával leginkább a nőkre van nagy hatással, így a nőiség, a női elv szimbóluma, az átalakulás, a termékenység jelképe is lett. Ennek révén került kapcsolatba a Hold a születés és halál, az asszonyi tevékenység és a növényi élet képzeteivel. Méliusz Péter írt egy titokzatos növényről, a Holdfűről, mely „a bábák – azaz a női bölcsességet őrző szülést segítő nők – babonás füve”. Az analógiás gondolkodás a növény elnevezésében is működött, hiszen a Hold az anyasággal függ össze, a Holdfű az Égi anya, Boldogasszony szent növénye lehetett. Az inkvizíciós perekben a Holdu nevű, minden bizonnyal a női erőkkel is különleges kapcsolatot ápoló mágus meztelen asszonyokkal gyűjtötte a gyógynövényeket.

Míg a Nap az év, a Hold a hónapok meghatározója. A Hold körülbelül egy hónap alatt járja végig az állatövet, a tizenkét jegyet, innen a hónap nevünk is, ami a Hold-napból rövidült le. A holdfázisoknak fontos szerepük volt a naptár heti időszakainak kialakulásában is, hiszen épp egy-egy hét, míg a Teliholdból félhold lesz, majd Újhold, azután újra félhold. A pogány időkben a Holdnak nem volt olyan jelentős szerepe egyes ünnepek idejének meghatározásában, mint a zsidó-keresztény időszámítás bevezetése után, amelynél például az eredetileg a tavaszi napéjegyenlőséghez kötődő Húsvét, mint a természet újjáéledése ünnepének esetében utóbb már a Hold járását is figyelembe veszik (így az a napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra esik).

Holdas kazettás mennyezet

A Holdat nagy tiszteletben tartották, de persze nem a Holdat, hanem az általa képviselt szellemet, erőt, ami a Holddal együtt magának a természetnek az életét is meghatározza. A Hold ciklikus változásához kapcsolódó hiedelmek, a Holdhoz igazodó mágikus gyakorlat a közelmúltig igen eleven volt. Ezekhez az is hozzájárult, hogy a Holdra és általában az égitestekre úgy tekintettek, mint amelyek jelzik azt a hatást, ami a földi jelenségek állapotát, változásait befolyásolja. A Holdat a növekedés és csökkenés okozójának tekintették, pontosan számon tartották a mozgását. A fogyó-növő Holddal sokféle cselekvést és történést hoztak analógiás párhuzamba.

A gyermek jellemét, sorsát, életét meghatározza a régiek szerint az, hogy milyen Holdállásnál született. Akkor örültek, ha Teliholdkor látta meg a napvilágot a gyermek, mert ez azt jelentette, hogy életrevaló, erős, jellemes, derék ember válik belőle. Az Újholdkor született gyermek ezzel szemben nem sok életerővel születik, élhetetlen, gyámoltalan lesz, rest és esetleg gerinctelen. „Holdfogytán született, kötélen hal meg” – mondták régen. A változó jellemű embert is a Hold minőségével jellemezték: „A Hold hol nő, hol fogy, hol megszarvasodik, de azért nehezen lehetne rá köntöst akasztani”.

A mágikus, analógiás gondolkodásra alapozva a Hold alakváltozásához igazították régen az emberek a tetteiket is, hogy szerencsés legyen a kimenetelük. Az Újholdat köszöntötték, térdet hajtottak a Hold felé, letérdeltek előtte, imádkoztak hozzá. Az Újhold, amikor nőni kezdett a Hold, a kezdet ideje volt, ilyenkor kezdtek például bizonyos mezőgazdasági és házimunkákba, költözésbe, innentől növeltek, párhuzamosan a Hold növekedtével. Ha hosszú hajat akartak a lányoknak, akkor csak Újholdkor vágták a hajukat. Újholdkor kellett elkezdeni a hízlalást.

Fogyasztani Teliholdkor kezdtek, a takarítást, mosást is ekkorra időzítették. De a harcokat is, mert ilyenkor lehetett fogyasztani az ellenséget is – tudjuk, hogy a hunok csak Holdtöltekor kezdtek háborúba és fogyó Holdra abba is hagyták a harcot. A holdtöltét alkalmasnak tartották a gyermek elválasztására. Azt is mondták, hogy ha holdtöltekor nincs az ember zsebében pénz, akkor a következő időszakban bizony fogytán lesz a „pénzmagnak”.

Egy sajátos apály-dagály jelenség zajlik a Hold telésével-fogyásával analóg módon a növényekben. A fogyó Hold a növények föld alatti részébe gyűjti az erőt, ezért a gyógyfüveket gyökerükért Újholdkor szedték. A Telihold, a Hold legfényesebb állapota a növények föld feletti, éghez legközelebbi részeibe, leveleikbe, virágaikba összepontosítja, emeli a gyógyerőt, a levelet, virágot ezért Teliholdkor gyűjtöttek, amikor a növények ereje épp fenn volt. Búzát vetni mágikus erejű analógiák alapján egyesek szerint Teliholdkor a legjobb, hogy a kalászok is tele legyenek másfelől ilyenkor „a két fény, azaz hold és nap látható…” az égen. Mások azt is javasolták, hogy két-három nappal Újhold előtt vagy ugyanennyivel utána kell magot vetni, hogy szépen növekedjen a növény. Általános érvényű volt, hogy a föld feletti terményeket hozó növényeket vetették növő Holddal, a föld alatt termőket pedig fogyó Holddal.

Holdas kazettás mennyezet2

A XVIII. század végén Nagyváthy János azt ajánlja: „Ujságon legjobb vetni és Hold fogytán aratni. Hold töltén behordani”. Székely szokás volt a „holdvilágon aratás”: mikor besötétedett, a gazda és a dologra fogható háziak szekérre ültek és énekszó mellett indultak el a faluban. Mindig akadt, aki hozzájuk csatlakozzon. Éjfélre végeztek, s ugyanígy szekereztek haza. A fák gondozásánál is a Hold állását vették figyelembe. Újholdkor ültették a fát, hogy a növő Holddal nőjön, Újholdkor metszették is, amikor a fák ereje lefelé, a föld felé húzódik az ágakból.

A Teliholdnak és a fogyó Holdnak a népi gyógyászatban, a tisztátalanságok eltüntetésében és a kártevők eltávolításában, a féregűzésben volt még jelentős szerepe. A böjt kezdete is olykor a Hold fogyásának kezdetéhez kapcsolódott. A hold változásaival – újból a hasonlóság elve alapján – hozták összefüggésbe a gyógyszer vagy gyógyítás hatásosságát is. Zay Anna írta az 1700-as évek elején tanácsként orvosságos könyvébe: „Ha Iffiú az Aszszony Ember ujságon éllyen az orvossággal, ha harmintz Esztendőn már fejül vagjon hold töltén, ha 40 Esztendő tájban Hold fogjtán kell élni az orvosságokkal, mert ha erre nem vigyászsz ezzel való élés nem használ…” A Holdhoz fordultak a betegség elmúlasztásáért, az egészség visszaszerzéséért is. A betegség úgy fogyjon, ahogy a Hold fogy, úgy erősödjön az ember, ahogy a Hold telik. Az egészségvarázsló ráolvasások kívánságaiban párhuzamba állították a betegség elmúltának óhaját a Hold újulásával, növekvésével. A betegségek közül elsősorban a bőrbajok: szeplő, szemölcs, májfolt, tyúkszem gyógyítása történt töltekor. Tyúkszem gyógyítása érdekében például Újholdkor felvettek egy marék port, lesimították vele a kezükön lévő tyúkszemet és háromszor mondják: „Amit látok újuljon, amit nem látok múljon”.

A következő ráolvasást is Újholdkor – a megjelenő Hold megpillantásakor, keresztútnál –  kellett mondani: „Új hold, új király, vidd el az én nyavalyám!”. Hosszabb változatban, mikor nem betegségmúlasztó céllal mondták:

„Uj Hód: uj Király!

Aggyá neköm

Jó heteket,

Jó hetekbe’

Jó napokat,

Jó napokba’

Jó órákat,

Jó órákba

Jó szöröncsét,

Azután mög

Jó egésség!”

A pogány elemek megőrző, ráolvasásként is használt archaikus népi imából az is kiderül, hogy a világos és sötét erőket a hagyományos világképben meg is személyesítették. Miként a Napot, a Holdat is olykor Istenként avagy királyként tisztelték. Talán a hódol szavunk is összefügg ezzel. A Holdkirály a magyar népmesékben is megjelenik. Árgilus királyfi, amikor elrabolt feleségét indul visszaszerezni, sógoraitól, a Nap-, a Hold- és a Szélkirálytól kap egy botot, mely félig arany, félig ezüst és szüntelen forog, mert Napból, Holdból és Szélből van. Az Égitestszabadító típusú mesékben a hős a sárkányok megölésével a fogságukba jutott Csillagot, a Holdat és a Napot szabadítja meg.

Az erők szintjén a Holdhoz a víz tartozik – ezért is tartja ellenőrzése alatt a ciklikusság elvén működő, vissza-visszatérő folyamatokat, mint az apály-dagály jelenségét. A fémek közül az ezüst, az égtájak közül az észak, az évszakok közül a tél rendelődik hozzá. A világ(- és tudat)szintek közül pedig az alvilág (az ösztönvilág, a tudatalatti). Az alvilágban, a halottak világában minden fordított, ami itt jobb, ott bal, a világos sötét, amikor itt nappal van, ott éjszaka, s a Nap Holdként világít, miként a Hold a holtak világának, a Holt-világnak a Napja. Maga a Hold név is talán a holtból ered, lehet, hogy egyfajta holt Napnak tekintették. (E szavak nagyon jól mutatják azt a folyamatot, ahogy az eredetileg egyhangzású, analógiát, mély összefüggéseket felmutató, a végső azonosságot alakilag is kifejező szavak különváltak, az összefüggés halványulásával, az ősi világkép és látás felbomlásával párhuzamosan, távolodni kezdtek egymástól.) A Holdhoz az alvilági állatok tartoznak: a kígyók, békák, sőt a holló, amely nevében is rejt kapcsolatot a Holddal és a halállal.

Ha valaki olyan vízből iszik, amelyben a Hold tükröződik, akkor hamarosan meghal. A Holdban régen fát vágó ember, vagy kapcáját szárító pásztor alakját látták, ők, mint a Holdon lakó lények büntetésből kerültek oda, ünnepen, vagy Újholdkor fát vágtak illetve a kapcájukat szárították holdvilágkor, az ilyen tiszteletlen embert a Hold felszívja. Aki pedig sokáig néz az Újholdra, az holdkóros lesz.

Aki ünnepnap éjjelén a Hold felé tartva keresztülnéz a halott csontján, a lyukon át meglátja ellensége arcát. Ez ismét csak a túlvilági eredetű tudáshoz való hozzáférés lehetőségét jelzi. Az Újhold és a Telihold a szellemi képességek megerősítésének, megnyilvánításának, mágikus-misztikus szertartásoknak kedvező időszak. A beavatás a megelőző tisztító szertartásokat követően leggyakrabban kozmikus időponthoz, napfordulóhoz, Teliholdhoz igazított szertartás során történt. Beavatóhelyek is kapcsolódhattak a Hold erejéhez, ilyen lehet a pilisi szent hely, a Holdvilágárok.

Hold

Időjárást is jósoltak a Hold alakjából, ez megfigyelésre, valós tapasztalatokra épült, amit a Hold éppen felvett formájával állítottak analógiás kapcsolatba. Olyannyira, mintha a Hold nemcsak a föld termékenységét biztosító eső ura, hanem forrása is lenne: ha a Holdnak udvara van, vagy ha a Holdkaréj inkább függőleges, azaz lefelé görbül, akkor „csüngőre”, „csurgóra” áll, onnan ki fog folyni a víz, eső lesz, míg ha inkább vízszintes, akkor teknő módra áll, felfogja az esőt, szárazság lesz, vagy ha csurgóra áll, azaz lefelé görbül, akkor eső lesz. Tartós szárazság idején holdtöltekor a falu legvénebb asszonyának alsószoknyáját vitték a legközelebbi forráshoz, patakhoz, ott megáztatták, majd füstön megszárították.

A hold- és napfogyatkozás okára vonatkozóan az egész magyar nyelvterületen gazdag eredetmagyarázó hagyomány volt ismert. Úgy vélték, napfogyatkozást az okoz, ha a Hold verekszik a Nappal. Ezt gondolták akkor is, amikor a feljegyzések szerint 1880-ban, Budafok határában figyeltek meg – valószínűleg csak részleges – napfogyatkozást: „látták, hogy a Nap… háromszor volt alól, mégis felül került.” Egyes vidékeken azt állították, hogy a Hold fogyatkozását az okozza, hogy a markoláb nevű lény eszi. Holdfogyatkozáskor az udvarra kitett vízzel teli tányér, vödör víztükrében farkasokat lehet látni, amelyek a Holdat harapdálják.

A hagyomány szerint Mátyás királynak volt egy Holdas nevű lova, amelynek a Hold volt a homlokán és éjjel, amerre ment, az világított neki. Egy török táltos egyszer elrabolta. Mátyás sok kincset ígért annak, aki visszaszerzi. De ki és hol találja meg? „Ott, hol ha keresik, sem találják, ha megtalálják, sem látják, s ha látják, sem ismerik meg…, vízen túl, erdőn innen, hegyen alul, völgyön felül, aki a hét számot érti és hét hetet szolgált a Tündérországban, olyan ember megismerheti.” Egy ilyen ember volt: Kampó táltos, aki vissza is szerezte Holdast, attól kezdve nagy tiszteletben tartotta őt a király.

A Vízöntő

A Vízöntő, archaikus kifejezéssel: a Kanta a legaktuálisabb csillagjegy abból a szempontból, hogy az emberiség szellemtörténeti megközelítésben a Vízöntő világhónapjában, világkorszakában él. Ezért kezdjük a jegyek bemutatását – mindig a Nap adott jegybe lépésekor – a Vízöntővel.

vízöntő

Szimbolikája: Halvány csillagai miatt nehezen felismerhető az égbolton. Általában kancsót tartó férfialakként ábrázolják, amint vizet önt a Fluvius Aquariusba (a Vízöntő folyója). Ez a „folyó” a Vízöntő lábától elvezet a Déli Hal (Pisces Australis) csillagkép fényes csillagához, a Fomalhaut-hoz.

Egyiptomban a Nílus forrásvidékének istenét tisztelték benne. Babilonban Gula vízistennővel azonosították. A görög-római mitológiában Ganümédészt jelképezi. Ganümédész Trósz trójai király és Kallirhoé nimfa fia. Ganümédész apja nyáját legeltette az Ida-hegy erdős lankáin, amikor Zeusz, elbűvölve rendkívüli szépségétől sas képében elragadta, felvitte az Olümposzra és megtette égi pohárnoknak. A lakomákon ő töltögette a nektárt az isteneknek. Ganümédészért kárpótlásul az apja megkaphatta Zeusztól a világ legjobb lovait vagy a Héphaisztosz készítette arany szőlővesszőt. A mítosz egyik változata szerint Ganümédész felkerült az égre az állatöv Vízöntő csillagképének részeként.

A Vízöntő szemben az Oroszlánnal: a szabad, kötetlen bolond szemben a királlyal.

Vízöntő4

A Vízöntő eleme: levegő. Uralkodó bolygói: Szaturnusz és Uránusz.

Évköri-életkori analógia: gyerekkor.

Kozmikus és természeti helyzet: még javában tart a tél, a dermedtség, fagyottság, kihűlés folyamatai jellemzőek, s bár az emelkedő Nap fénye tovább nő, a sötétség még sokkal erősebb. Amikor a Nap a Vízöntő jegyébe lép, már lassan érezhető a kikelet közeledte. Érdemes a jeleket is figyelni hosszú távú terveinkkel kapcsolatban. Január 22-én a bortermelők egyes falvakban „vincevesszőt” metszettek, vízbe tették a meleg szobában és a hajtás módjából jósoltak előre a várható termésre. Az ereszről lógó jégcsapok hossza pedig a kender hosszát mutatja. Ha január 26-án szép, derült idő van, akkor még hosszan eltart a tél. Terveink kimenetelére vonatkozóan is figyelhetjük a jeleket – régen a családtagoknak pogácsát sütöttek, melybe tollat tűztek és akié megperzselődött, az betegségre számíthatott.

Vízöntő2

Hagyományos (külső) ünnepek: Gyertyaszentelő, Farsang – minden megszokott társadalmi szabály meghaladása – ez volt az ókori Szaturnáliák célja. Ez kiegészült a középkorban a jóféle evés-ivásokkal és az élet örömteli oldalának domborításával, amikor a halálnak a szemébe lehet nevetni. A maszkok segítenek az átlényegülésben és a mindennapi életünkben átélt szerepeink feloldásában.

Úgy tartják, február 2-án a medve előjön a barlangjából. Ha azonban derült idő van és meglátja árnyékát, visszamegy, mert tudja, még akár 40 napig is elhúzódhat a tél. Február 4-ét tartják a tél leghidegebb napjának. Kövérhéten régen dobszó mellett, zajkeltéssel űzték el a még uralmon lévő tél sötét erőit. Ilyenkor előhozták a kamrából a félretett élelmet is.

Belső ünnep: az esztendő második hónapját régen Böjtelő havának is mondták. Február 10-én kezdődik a Húsvét belső ünnepe előtti negyven napos böjt ideje. Hagyományosan a Húsvétot előzi meg a böjt, ez viszont visszaállítja a kozmikus és természeti folyamatokhoz való alkalmazkodás rendjét, mert a tavaszi napéjegyenlőségig tart, a fény győzelméig a sötétség felett. Erre készítjük fel testünk, lelkünk, szellemünk a benső tisztulással, hogy végül bennünk is győzzön a világosság, a tudatosság fénye.

Vízöntő1

Feladatok, lehetőségek: szilárd kitartás egy tevékenység mellett és törekvés annak befejezésére, célratörés, racionalitás, áttörés, felszabadulás, kötöttségektől megszabadulás, függetlenség megteremtése, eredetiségre törekvés, újítás, szenvtelenség, elszemélytelenedés, szuverenitás, csoport felé fordulás, küzdés a legemelkedettebb emberi célokért, ellentétek fölé emelkedés, eloldódás minden földi nehézségtől. Kedvező időszak olyan dolgokkal való foglalatosságra, amelyek hosszú lefolyásúak, közlekedésre, barátkozásra. Kedvezőtlen karrierépítésre.

Szellemi feladat a jegyben: felszabadulás, kötöttségektől megszabadulás, beleértve az én-t is. Elszemélytelenedés. Küzdés a legemelkedettebb emberi célokért. Ellentétek fölé emelkedés.

A Vízöntő-időszak meditációs mantrája: „Satian inenamen anantam Brahma.” – „Brahma az örök igazság és tudás.”

Az álomfogó, álomcsapda, álomőrző eredetéről, szimbólumairól

álomfogó indián8.Minden női lélekből érdemes úra és újra elővarázsolni az archaikus világlátást, amely az életet bölcsen és letisztulva szemléli. Az indián kultúrából származó álomfogókészítés a nők dolga volt, így hát ennek a szép szimbólumnak a felidézésével, készítésével magunk is megélhetjük a bennünk lévő ős-asszonyi lelket. Erre az időre indián asszonyokká válunk, akik az élet legfőbb energiáit együttműködő alázattal irányítják, vezetik, csomózzák, miközben az gyermekeket, férfiakat egyaránt segítő mágikus tárggyá alakul ujjaink között…indián_lányAz álomfogó (ojibwe nyelven asabikeshiinh vagy bawaajige nagwaagan) az észak-amerikai kultúrában kézzel készített mágikus tárgy. Célja, hogy a rossz álmokat elűzve csak a jókat engedje át.  S hogy ez mi okból lehetett annyira fontos az indiánok számára? Az archaikus, azaz ősi érzésvilág szerint  alváskor a lélek elhagyja testét, ezért kiszolgáltatottabb a rossz erők számára. Ez veszélyes egy olyan közösségben, ahol létfontosságú az éberség, az önuralom, az önirányítás, hiszen ki vagyunk téve a természet erőinek és viselkedésünkkel az egész közösség sorsát befolyásoljuk. 

Az álomfogó alapját egy nagyjából kilenc centiméteres fakarika képezi, melyre laza hálót szőnek. A hagyomány szerint a hálót vörös pamutszállal fűzték, s ezt vérpipaccsal és vad szilva belső kérgével színeztek, más esetben állati ínból is készülhetett. Ezt tovább díszítik olyan személyes és mágikus erővel felruházott tárgyakkal, mint például madarak tollai, kövek vagy újabban gyöngyök. Az álomfogók az Ojibwe (odzsibvé), más néven Chippewa (csippeva) törzstől erednek, mely hagyományt később a cseroki és kajova törzsek vitték tovább.

Frances Densmore antropológus tanulmányozta az Ojibwe törzset, s a következőket írta le Chippewa Customs című könyvében: “Ezek a tárgyak, melyek a pókhálót szimbolizálják, a gyermekek bölcsõje felett függnek. Azt mondják, hogy elkapnak és megtartanak bármi gonoszat, ahogy a pók hálója elkap és megtart bármit, ami vele kapcsolatba lép.”
álomfogó14.Az ojibwe törzsnek, akiknek lakóhelye a Nagy Tavak környékén volt,  megvan a maga misztikus legendája az álomfogók létrejöttéről, készítéséről és használatáról. A hálós karikák azt a Pók Asszonyt jelképezik, aki a bölények irányítója. Elképzelésük szerint az ősi világban az indián törzsek egy pont körül helyezkedtek el, ma ezt a helyet Teknős Szigetként ismerjük. Legendáik szerint a Pók Asszony (Asibikaashi) segített elhozni a Napot (Wanabozhoo bring giizis) az embereknek. Pók Asszony a mai napig hajnalhasadás előtt megépíti különleges lakhelyét, hogy hálójában úgy kapja el a napfelkeltét, amint az álomfogó kapja el a rossz álmokat. Amikor az Ojibwe törzs szétvált Észak-Amerika négy sarkában, Pók Asszonynak nehéz volt megtennie az utat mindegyik bölcsőhöz, így az anyák, nővérek és a nagyanyák (Nokomik) vették át a mágikus hálók szövésének gyakorlatát az új csecsemőkért.

A kör forma jelképezi azt, ahogy a Nap minden nap megteszi útját az égen.  Az álomfogó közepén mindig van egy lyuk, ahol a jó álmok átjuthatnak és a lelógó tollak segítségével egyenesen az álmodó fejébe áramolnak. Az álomfogó megszűr minden rossz álmot (bawedjigewint) és segít alvás közben minden jó gondolatnak belépni az elménkbe. A napfény első sugarainál a rossz álmok eltűnnek.

Hagyományosan az álomfogóra tollak is kerülnek, általában a közepéből is kiindul egy, ami a levegő minőséget, s a légzést egyaránt szimbolizálja. Az ojibwék elképzelése szerint, ha egy kisgyermek látja, hogyan játszik a szél a tollal, ez szórakoztató és egyben jó lecke is, hogy megtanulja, mennyire fontos az élethez nélkülözhetetlen levegő. álomfogó indián5.A tollak lehetnek bármely madártól, ám szimbolikusan a bagoly tollát bölcsességért a nők tollának, a sas tollát a bátorságért a férfiak tollának tartották. A nemek szerinti felosztás üzete: érdemes odafigyelnünk, hogy a kiválasztott toll milyen tulajdonságokat hív elő belőlünk. Később köveket is felhasználtak az álomfogók készítéséhez, s általában négy követ, melyek a négy irányt jelképezte.

Az eredetileg az ágy fölé akasztott álomfogó som vagy fűzfa ágából készített fa karika idővel kiszárad, mely összehúzza az álomfogó hálóját, s ez bizony a fiatalság mulandóságát szimbolizálja. Tehát az álomfogó sem él örökké és kiszáradásával jelzi, hogy egy gyermek átlépett a felnőttkorba.   álomfogó9.Az indiánok hittek benne, hogy az álomfogó kiszűri a rossz álmokat. A jókat átengedi, a rosszakat csapdába ejti. Ám egyes indián varázslók a jósálmok kiszűrésére is használták. Ilyenkor az álomcsapdát a megfelelő anyagba kellett mártani, amilyen például a föld, a só, a homok, a vér, a víz…

A hagyomány szerint az álomfogó készítéshez tiszta gondolatokra és békés lélekre van szükség, mert amilyen energiákkal készül, olyanok uralkodnak majd benne. Ezért az otthon készített álomfogót saját energiáinkkal ruházhatjuk fel. Természetesen egy ilyen tárgyat illik felszentelni: érdemes éjszakára az ablakba kifüggeszteni, hogy a hold, s ilyen mód az éjszaka és az álmok szimbolikus uralkodójának erejéből töltődhessen. Szerencsés telihold vagy újhold idején megtenni ezt a gesztust. Végül álomfogónkat fentről lefelé hintsük meg fehér sóval, hogy így az égiektől eredő tiszta és jó álmainkat segítse lehozni a földre.

Mivel az 1960-70-es évek pánindián mozgalma során az amerikai őslakosok többi népcsoportja is átvette ezt a szokást, így az álomfogó a különböző indián törzsek egységének szimbóluma lett.álomfogó indián9.