Jelfigyelés (jóslónapok, időjóslás) kategória bejegyzései

A globális gyógyulás esélye

Azok kedvéért, akik az utóbbi időben a közösségi oldalakon megszokott módon röviden megfogalmazott üzeneteket szeretik, összefoglaljuk a későbbiekben részletesebben kibontottakat:

  • Azt a hatalmas változást, amit a járvány okozott az életünkben, valójában mi okoztuk az életmódunkkal.
  • Azt a változást, amit a járvány elért, nekünk magunktól kellett volna megtenni.
  • Hiába hirdettünk klímavészhelyzetet, valójában nem változtattuk meg gondolkodásunkat, értékrendünket, nem vagy alig alakítottunk mindennapi életmódunkon, így működésbe lépett egy megmentő mechanizmus.
  • Megtapasztalhatjuk, hogy a természet sokkal bölcsebb, mint gondoltuk, s célja van velünk, tudatosságra ébredt lényekkel.
  • Nem élhetünk úgy, mint eddig. Nem kapjuk vissza megszokott korábbi életünket. Esélyt és felszólítást kaptunk viszont egy tudatosabb, bölcsebb, a természettel, egymással és megfogalmazandó küldetésünkkel mélyebb összhangban lévő létmódra.
  • Ennek feltérképezéséhez meg kell fejtenünk a járvány üzenetét, amihez új látásmódot kell elsajátítanunk.

 

Új látásmód tanulása

Az látszik körülöttünk, hogy amennyire fenekestül felfordult a világ, amennyire tótágast áll minden körülöttünk, annyira kell nekünk is szemléletmódot váltanunk. Ez azt jelenti, hogy nagyon kifelé fordult, vágyak orientálta, fogyasztásfókuszú látásmódunkból vissza kell térnünk egy egészségesebb, természetesebb látásmódhoz. Például érdemes látnunk azt, hogy nem a járvány a baj, hanem a járvány a tünet. A járványnak is jelzőfunkciója van, a baj gyökerét máshol, magunkban, a szemléletmódunkban, a tudatunkban kell keresni. Ha megtanuljuk ezt a fajta szemléletet, feleslegessé válik a tünet.

Ez a tanulás a kulcsszó. Ahhoz, hogy a belátás megszülessen, azaz értsük, hogy miért is kell a világnak és nekünk átélnie a járvány okozta változást, valóban „be-látásra” van szükség, azaz befelé tekintésre, önvizsgálatra. Ha ez nem történik meg, akkor regresszióként élhetjük meg az eseményeket, életünkben lefokozottságot, megrekedést tapasztalhatunk, passzív átélői leszünk az eseményeknek. Akkor fenyegetést jelent a járvány, amely alapjaiban rengeti meg megszokott korábbi életformánkat. Ha azonban aktív benső figyelemmel belül, a tudatunkban változást hozunk létre, értelmet nyer a folyamat és bekövetkezik az a fejlődés, ami miatt az egész létrejött, ami miatt ezt most meg kell élnünk.

A megértés végett következetesen egy olyan ősi, archaikus, a külső történéseket, összefüggéseket bensőségesen, a tudatunktól nem elvonatkoztató látásmódot alkalmazunk, amely a mai világban radikálisan újszerűnek tűnik és hat. Pedig jelen van még valamelyest életünkben, még abban is, hogy jelzésértékű, hogy ezek a gondolatok épp akkor öltenek testet a betűk egymásutániságában, amikor az északi féltekén a tavaszi napéjegyenlőséget követően elkezd nőni a fény, s évente ismétlődő örök harcában épp legyőzi a világosság a sötétséget.

Ez a látásmód jelenik meg az archetípusos gyógyászat szemléletmódjában is. Az archetípusos gyógyászat a testi tünetek és a mögöttük álló lelki-szellemi folyamatok összefüggéseivel foglalkozik. A pszichoszomatikus medicinán alapul, olyan elméleten, amely a testi, lelki, szellemi, sőt társadalmi és természeti kölcsönhatásokat is vizsgálja az emberi betegség keletkezésében, lefolyásában és kezelésében.

Az archetípusos gyógyászat megközelítését nem csak egyéni, hanem társadalmi szinten is igyekszünk most alkalmazni, mintegy kísérletképpen, hogy közelebb kerüljünk a koronavírus járvány üzenetének megértéséhez.

 

A tünetek nem betegségek

A betegséget, mint tudjuk, tünetek jelzik. A tünet azonban nem maga a betegség, a tüneteknek jelzőfunkciója van, s ha e jelzéseket helyesen értjük, utat mutathatnak nekünk a betegség és a gyógyulás felé. A betegségek mindig üzenetet hordoznak. Értelmetlen betegség nem létezik. Ebből következik, hogy értelmére rákérdezhetünk. A betegség az embert egy általa még nem elfogadott valósággal akarja megbarátkoztatni. Segítségével fejlődésünk útján passzív módon léphetünk előbbre. Passzív módon, mert hiányzott belőlünk a kellő tudatosság, az éberség, hogy idejében észrevegyük, kövessük a szubtilis, finom szinteken elinduló, változtatást igénylő folyamatot, ezért az végül már a legdurvább, tehát az anyagi-testi színtéren kellett, hogy megnyilvánuljon.

Eszerint a koronavírus által okozott, globálisan tapasztalható tünetek lelki vagy szellemi túlzás, a természetestől eltérő, deviáns (a helyes útról – via – letért), diszharmonikus létmód fizikai manifesztálódásai. A hosszan fennálló „pszichoszomatogén” működés olyan konfliktusig fokozódó szélsőséget, kibillentséget, disszonanciát ér el, hogy életbe lép a konverziós tünetképzés mechanizmusa: a dezintegráció ellensúlyozására, feloldási kísérlete gyanánt, tehát az integráció kikényszerítésére szimbólum jellegű tünet jön létre.

Betegség esetében arról van szó, hogy az ember valamit nem fogad el lelki szinten és a tudattalanjába száműzi. A lesüllyedt probléma az árnyékba, a személyiség fel/el nem ismert részébe kerül. Ha testünk a megtestesült személyes tudattalan, akkor a világ, a társadalom a megtestesült kollektív tudattalan. Ami kint van, az van mélyen bent. A járvány a kollektív tudattalanban, a társadalomban azért jelenik meg, hogy figyelmeztessen a kollektív egyensúly- és útvesztésre. Egy járvány esetén mindenki beteg, csak nem mindenkinél manifesztálódott még.

A tünetek tudatunk anyagba, világba, társadalomba, természetbe zuhant árnyékoldalai. Kijelenthetjük azt is – igaz óvatosan – immár, hogy minél nagyobb léptékben és minél távolabbról bontakozik ki, tör be a betegség tüneti szinten az életünkbe, annál mélyebb kibillentségről van szó és annál nagyobb, általánosabb mértékű gyógyulásra van szükség. Globális járvány, azaz pandémia esetén globális, azaz rendszerszintű változást kell elindítanunk.

A gyógyulás mindig az árnyékkal való találkozásból, a tudattalan tudatosításából indul el. A betegség, jelen esetben a járvány tehát valójában gyógyító, a kibillentséget helyreállító mechanizmus. A tünet abban segít, hogy felismerjük a tudati hiányosságokat — ha már egyszer látható síkra vetültek.

 

A gyógyulás útja a változás

A nyugati orvoslás hagyományosan szomatikus, azon az alapon nyugszik, hogy ha eltüntetjük a tünetet annak ellenszerével, akkor visszanyerhetjük a test egyensúlyi állapotát. Ebből kiindulva arra törekszik, hogy eltüntesse a tünetet. Tehát alapvetően a testet tekinti kiindulópontnak és nem ismeri fel, hogy a tünet az új egyensúlyt szolgálja. A holisztikus megközelítés értelmében a beteg személy, most a járvány esetében: a beteg, kibillent világ egészét kell kezelni, olyan egészként kell szemlélni, aki, ami testi, lelki, szellemi, társadalmi és más tényezők bonyolult egysége.

Nagy a különbség a betegség leküzdése és a betegség transzmutációja, azaz átváltoztatása között. A tünet leküzdése sosem vezet gyógyuláshoz, ahhoz kizárólag a betegség transzmutációja révén juthatunk el. A gyógyulás, a transzmutáció átalakulás és megoldás, a szó legmélyebb értelmében. Tudatunk tágulása nélkül a gyógyulás nem lehetséges, hiszen a gyógyulás mindig valami hiányzó tudati bekebelezését jelenti. Ez a hiányzó pedig sokszor egy hatni akaró, de elutasított archetipikus energia, amely előre akar vinni, de ehelyett megreked.

Az ember mindig valamelyik ősprincípiumtól betegszik meg, soha nem a baktériumoktól, a vírusoktól, a mérgektől vagy hasonlóktól. Az emberiség betegségét, a járványt sem a vírus okozta végső soron, hanem a túlzásokkal élő életvitele mögött megjelenő hiány. A betegség oka valamilyen princípium túlsúlya vagy éppen hiánya, illetve egy princípium külsődleges aspektusainak túlzása a mélyebbek megélése helyett. Ahol túlzás, szélsőség van, ott annak ellenpólusa hiányzik. Ha a túlsúlyra jutó tartalmat ellensúlyozzuk, vagyis a tudatból hiányzó tartalmat megtaláljuk, tudatosítjuk, integráljuk, a betegség tünetei feleslegessé válnak.

Az archetípusos gyógyítás alapelve, hogy valódi gyógyulás csak akkor lehetséges, ha az érintett – személy vagy társadalom – tudatosítja és integrálja nem tudatosított felének (az árnyékvilágának) a tünetben rejtőző részét. A gyógyulás egy olyan tudatosodási folyamattal kapcsolódik össze, amely megbékíti a beteget azzal az archetípussal, őselvvel, erővel, amely őt megbetegítette. Az archetípusok önmagukon túlmutatnak, a bennük rejlő energia egy mély rendeződést, igazulást indíthat el, mégpedig azáltal, hogy értéket közvetítenek, olyan értéket, amely túlmutat az egyszeri, itteni és mostani létezésen és magasabb emberi képességek, látásmód kibontakoztatását teszi lehetővé. Nem csak passzív módon lehet befogadni ezeket az erőket, hanem tudatosan meg is nyithatjuk magunkat, azaz aktiválni is lehet őket üzeneteik tudatosításával.

 

A változás lépései

A transzmutáció, a gyógyulás első lépése, hogy készen álljunk a betegséggel való együttműködésre, s a tulajdonképpeni ok kiderítésére. Előbb semmiféle kezelés nem gyógyíthat meg, legfeljebb tünetmentessé tehet. A második lépés arról szól, hogy ne hagyjuk magunkat eltéríteni a betegség „kiváltója”, azaz a vírus által, hanem keressük tovább a betegség valódi mögöttesét, a szellemi-lelki okot. A gyógyításnak mindig az a kérdés a kritériuma, hogy mit akar a betegség a beteg tudomására hozni? Mit nem akar az érintett: a globálisan egymásba szőtt létmódú, sorsú emberiség megtanulni? A gyógyításnak éppen ezért a betegség szándékában álló tanulási folyamatot kell helyettesítenie, egyébként nem vezethet gyógyuláshoz.

Az, hogy milyen területet választ a betegség a megnyilvánulásra, milyen tünet révén üzen, főleg attól függ, hogy mit akar a tudomásunkra hozni. A tünet egy szimbólumnyelv. Ha a tüneteket, e jelzéseket helyesen értjük, utat mutathatnak nekünk a betegség és a gyógyulás felé. A tünetek, az üzenetek megismeréséhez először is egy régi-új szemléletmód, a tünet szimbólumnyelvének elsajátítására van szükség, amelynek segítségével a betegség sokkal dimenziógazdagabban értelmezhető. Ma a betegség, az emberiség diszharmonikus működésének része az is, hogy eldugultak a benső csatornáink, nem vesszük észre a szimbólumokat, nem tudjuk magunkra vonatkoztatni a jeleket, értelmezni a jelzéseket. Márpedig a tünetekre, e sajátos jelzésekre tudatosan odafigyelve, azokat – és az egyéb körülmények hatásait, összefüggéseit megértve – eljuthatunk a lelki-szellemi háttérhez és a gyógyuláshoz.

Vegyük tehát kiindulópontnak azt, hogy a tünet üzenetével, a tartalmi résszel kell foglalkoznunk, arra kell figyelnünk, hogy mire figyelmeztet a testi és világban megjelenő tünet: mi az, ami lelki-szellemi szinten hiányzik vagy ellentmondásos? Azt kell harmadik lépésben tudatosítanunk, hogy a tünet a hiányzó részt jeleníti meg, vagyis: azt birtokoljuk tünetünkben, ami a tudatunkból hiányzik. A betegség a különféle tünetek révén folyamatosan küldi az üzeneteit, láthatóvá teszi az egyébként láthatatlant. Csak az segít, javít, gyógyít, ha megértjük és megtesszük, amit a tünet üzen, tanít.

A cél a tünetekkel összefüggő konfliktusok feltárása, s a deviáns, maladaptív viselkedés módosítása tanulási mechanizmusok útján. Amikor már annyira eltávolodunk magunktól, hogy nem hajtjuk végre a szükséges korrekciót, betegség révén kényszerítjük rá magunkat a tanulásra, a megismerő folyamatokban észlelhető téves percepciók, ítéletalkotási torzulások, a hiedelmek megváltoztatására, alternatívák kidolgozására.

A negyedik lépésben megfigyeljük, mi történik, s feltesszük a kérdést: „Mire kényszerít vagy miben gátol meg a tünet? Mit tegyek vagy hagyjak abba miatta?” Egyéni helyzetben testünk, jelen járvány esetében globális társadalmi folyamataink nemcsak azt árulják el, hol nem viselkedünk „életszerűen” és mit csinálunk hibásan, hanem azt is pontosan közlik velünk, mi a teendő, hogy helyreállítsuk harmonikus viszonyunkat az élettel. Ha megvizsgáljuk a globális járvány tüneteit, lefordíthatjuk arra, hol van mind egyéni, mind kollektív, globális szinten a szélsőség.

A járvány esetében három szinten kell elvégeznünk a vizsgálatot: mi okozza a járványt, milyen tüneteket okoz a járvány a betegek esetében, azaz egyéni szinten és mit vált ki az emberiségből globális szinten, melyek a társadalmi tünetek? Milyen princípium hiányára utalhatnak ezek? A vizsgálatot, azaz az előbbiekben felvázolt szemléletmódunk alkalmazását elsőként magán a tünetet okozó víruson, majd az egyén szintjén végezzük el, hogy utána rátérjünk a globális szintű vizsgálatra az emberiség egésze számára levonható tanulságok, azaz a világ gyógyulása végett.

 

A vírus mint a hiányzó princípium szimbóluma és megjelenítője

Az új típusú, 2019-nCoV (SARS-CoV-2) névre keresztelt koronavírus egy fehérjeburok által körbevett RNS molekulából áll. Az elektronmikroszkópos felvételeken látható, hogy a vírus felszínén az S jelű glikoprotein-fehérjék koronaként helyezkednek el, okozzák azt a megjelenést, amelyről a vírust elnevezték. Ezek a fehérjetüskék olyan hatékonyan kapcsolódnak az emberi tüdőben található sejtek vérnyomás-szabályozásáért felelős receptorához, hogy azt használják a sejtbe való belépéshez. Egy olyan nem sejtes szerveződésű szubmikroszkopikus biológiai organizmusról van szó ez esetben, amely csak más élőlények sejtjeiben, parazitaként képes szaporodni. Egy köztes gazdaállatban vagy onnan az emberbe átkerülve mutálódhatott olyan kiváló közvetítő szerkezettel és kapcsolatteremtő képességgel rendelkezővé, hogy receptorkötő doménje rendkívül eredményesen kötődjön, könnyen „megkapaszkodjon” a humán gazdasejtekben.

Elegendő lenne már ez is (de majd látni fogjuk, hogy az egyéni és társadalmi tünetek is ebbe az irányba mutatnak), hogy a betegség okára, az azt okozó princípium mibenlétére következtessünk. Az ősprincípiumokra már az ókorban népenként, kultúránként különböző neveket alakítottak ki, miközben a név mögötti tartalom egyetemes maradt. Az az ősprincípium, amivel most dolgunk van, a nyugati kultúrkörben korábban elterjedt nyelven nevén nevezve: a Merkúr. A gondolkodás, a rendszerező értelem, praktikum, intellektus, szellemesség, kommunikáció, kapcsolat, mozgékonyság, kereskedelem – mindezek olyan tulajdonságaink és jelenségek, melyeket mind-mind a Merkúr határoz meg.

A Merkúr jellegzetesen az a princípium, amelynek éppen képlékenységénél, kétarcúságánál fogva két felülete létezik: egy felszínesebb és egy mélyebb. A felszínesebb túlsúlya át kell billenjen most az ellentétébe, hogy hosszabb távon helyreálljon a túlzásba esés és egyoldalúság nyomán elveszített egyensúly.

Nem véletlen, hogy a vírus tünetei a légzéssel kapcsolatban jelentkeznek. Ami nyugaton a Merkúr alapelve, az keleten Váju, energetikai szinten váta, illetve prána, a légzés és életerő energiája. Görögül a szellem pneuma, ami kapcsolatban van a lélegzéssel, a levegővel. Latinul lélegezni spirare, a szellem spiritus. Az archaikus szemléletet őrző nyelvek mellett a magyar nyelv is ugyanazt a szót használja a légzés, a lélek és a szellem kifejezésére.

A Merkúr arra utal, hogy a kapcsolatainkban, a kapcsolódásunkban vesztettük el a helyes arányt és irányt. A túlzás az extrovertáltságban, a túl sok kifelé irányuló kapcsolatban jelent meg – és ezek ellentétének hiányában. Tényleg rengeteget változtatott az életünkben az internet, a mobiltelefonok nyújtotta telekommunikáció, valamint a tér, a távolság legyőzésének rendkívül könnyen elérhetővé vált élménye, a korábban elképzelhetetlen mennyiségű utazás. Mindehhez társult még a nagy térbeli kapcsolat révén a kereskedelmi kapcsolatok bonyolult hálózata, a kontinenseken átnyúló, értékláncokon alapuló termelés, szállítás és értékesítés, amelyek túl sok függőséget alakítottak ki globális szinten. Ez régóta tudottan sebezhetővé tette megszokott és természetellenessé fejlesztett világunkat. Selyemútjainak szövevényein nem csak információk, tőke, emberek, munkaerő, hanem fegyverek, virtuális és biológiai vírusok is szabadon közlekedhetnek.

Túlzottan kifelé fordultunk ahelyett, hogy magunkkal illetve a benső világunkkal lennénk kapcsolatban? Elvesztünk a rengeteg információ közvetítésében, ahelyett, hogy a közvetlen környezetünkre, egymásra, s önmagunkra és a szellemi világra figyeltünk volna? Mindent intellektuálisan, józan logikával igyekszünk megoldani ahelyett, hogy a spirituális útmutatást vennénk alapul? Nem vettük figyelembe azt, hogy a bolygónk különböző részein élő embereket, közösségeket összekötő szálaknak nem a kiszolgáltatottságot kellene növelniük, hanem szolgálatot, felelősséget kellene ébresszenek?

A nem tudatosított, tudatban meg nem élt princípium a testi tünet kerülő útján keresztül kényszeríti ki lét- és életjogosultságát. A tünetben mindig azt kell az embernek megélnie és megvalósítania, amit voltaképpen nem akart megélni. A tünetek tehát az emberi egyoldalúságot kompenzálják. A tünetet a vírus sajátos hatásmechanizmusával teszi láthatóvá.

Amit a vírusról jelenleg tudunk még, az az, hogy a szervezetünk reakciója a vírus megjelenésére függ az immunrendszerünk erejétől, egészségünk állapotától is. Az új koronavírusról nagy általánosságban tudjuk, hogy komolyabban az időseket és a krónikus betegségekkel küzdőket támadja. A vírusos fertőzéssel szemben kevésbé ellenállóak azok is, akiknek egy betegség miatt elnyomják, mesterségesen gyengítik az immunrendszerüket. Azok veszélyeztetettek tehát leginkább, akik valamilyen betegség vagy állapot következtében immunhiányosak, akiknek az immunrendszere nem képes eléggé hatékonyan védekezni a vírus ellen.

Számos kutatás és a vírus legfrissebb, legpontosabb leírása azonban azt mutatja, hogy a fiatal felnőtteknél is ugyanúgy jelentkezhetnek komoly tünetek. Az alapvető probléma még mindig az, hogy ez a fajta koronavírus egy új kórokozó, senkinek nincs természetes immunitása vele szemben, ezért gond nélkül söpör végig rajtunk, amíg át nem esünk rajta. Egyre inkább az látszik, hogy nem az életkoron múlik kizárólag, ki mennyire lesz beteg. Az ezredfordulós és a Z-generáció egyébként is nagyobb eséllyel kapja el a vírust, mint az idősebbek, hiszen kiterjedtebb szociális hálóval rendelkezik. A vírushordozók azonban nem feltétlenül lesznek tünetmegjelenítők is.

Általánosságban elmondható, hogy a vírus okozta immunszupresszív hatás, a védekező rendszerünk meggyengítése azért történik, hogy a vírus megnyissa a benső határainkat, hogy elérjen hozzánk a tünetben hordozott információ. Így a leszakadt, tudattalanba száműzött lélekrészek integrálhatókká válnak és aki az egyensúly, a kiegészülés, az egészség, az egység felé indul el, az meggyógyul.

 

Az egyéni tanulás lehetősége

A betegségek, archetípusok megismertetnek saját korlátainkkal és saját lehetőségeinkkel. A betegség mélyebb értelme tehát az, hogy újra befelé, az értelmünk szavára figyeljünk, hogy befelé forduljunk és elmélkedjünk, még mielőtt késő lesz. A késő nem azt jelenti, hogy mindenki meghal, hanem azt, hogy nem vonjuk le és nem időben a következtetéseket. Lehetséges, hogy a vírus terjedése csak akkor fullad majd ki, amikor már senkit sem tud megfertőzni. Ez azt jelentené, hogy Föld lakosságának 40–70 százaléka fertőződne meg a betegséggel és a fertőzöttek nagyjából két százaléka halna bele a betegségbe. Lehet, hogy a járvány addig terjed majd, amíg a jelenleg gyógyultakhoz hasonlóan az emberi társadalom egészén átsöpörve a többségnek ellenállóvá válik a szervezete. A korábbi járványok során gyűjtött tapasztalatok szerint lehetséges, hogy melegebb, nedvesebb időben a járvány lecsillapodik, az életünk pedig visszatérhet a korábbi kerékvágásba, de erre nincs semmilyen garancia, túl sok még az ismeretlen tényező.

Lehet, hogy azért nem tudunk majd tanulni a járványból, mert esetleg a szokásos módon a tünetek elnyomására törekszünk. Vagyis lehet, hogy sikerülnek a szintén globális erőfeszítések és valamelyik ezen gőzerővel dolgozó kutatóintézetnek sikerül kifejleszteni a koronavírus elleni vakcinát. Ez azonban akár még hosszú hónapokig is eltarthat annak ellenére, hogy akadnak már ígéretes megoldások. Pedig a tanulás azt jelentené, hogy a tünettel kell szövetkeznünk az egészség érdekében, nem pedig az oltóanyaggal a tünet ellen.

Rendkívül lényeges felismerés és tanulás már maga az is, hogy nem szükséges a betegségnek kiváltania a gyógyulást. Mit kell tennünk ahhoz, hogy betegség nélkül is gyógyuljunk? Az biztos, hogy az is gyógyul, aki magától megteszi, végrehajtja azt, amire a járvány, az archetípus a tünetek nyelvén felszólít minket. A beállott karanténhelyzet nyomán el kell töprengenünk azon, mit üzen ez a korlátozás, miben kell korlátozni magunkat, hogy ne kényszerként éljük meg, ne kívülről legyünk rákényszerítve? Az gyógyul meg, akinek nem kell vírus, hogy megnyissa az immunrendszerét, hanem magát teszi nyitottá, kész elfogadni az új helyzetet, nem ragaszkodik a régi mintáihoz. Az eddigi túlzott kifelé fordulást visszahúzódással, befelé fordulással, a túlzott áramlást megállással, bezárkózással, azaz befelé fordulással kell ellensúlyozni. A legbiztosabb immunreakció ez lett: mindenki maradjon otthon! Gyakoroljunk önuralmat!

Mennyire természetesen hibás reakció, hogy amit tiltanak, az ellen lázadunk: két hete szabadidejében még mindenki a mobiltelefonját vagy a képernyőt bámulta, az elszórt, egyedi vagy csoportos megbetegedések fázisában az olaszoktól a magyarokig, még a tömeges megbetegedések előtt mindenki a parkokba, a szabadba tódult. Pedig a virtus vírushoz, a lázadás lázhoz vezet. Ehelyett tényleg tegyünk úgy, mintha már betegek lennénk: maradjunk veszteg! Ezért szellemes a régiesnek tűnő magyar kifejezés: vesztegzár.

Aki visszahúzódik, csökkenti a kifelé fordultságát. Minél inkább megteszi, minél inkább enged életmódjában a tünet okozta felszólításnak, minél inkább magáévá teszi a betegség üzenetét, annál kevésbé van szüksége arra, hogy meg is élje azt, hogy a tünetek szorítsák rá a belátásra, kényszerítsék ki a tanulást.

Ezt magunktól is végrehajthatjuk. Ha készen állunk arra, hogy a felismerésből tanuljunk, akkor a tüneteknek meg sem kell jelenniük ahhoz, hogy visszataláljunk önmagunkhoz. Minél drasztikusabban és intenzívebben hajtjuk végre az izolációt és a szeparációt, fejezzük ki ezáltal, hogy értjük a tünetet, annál hamarabb elérjük a hatást, hogy a külső tünetek feleslegesek legyenek.

A visszahúzódás, befelé fordulás egy újabb felszólítást hordoz. Nem, nem azt, hogy üljünk le a tévé elé kellő mennyiségű sörrel és rágcsálnivalóval a kezünkben, nézzük meg az eddig kihagyott, elmulasztott sorozatokat, játsszunk jó sok videojátékot, cseteljünk. Nem, épp ellenkezőleg: tovább kell haladnunk, nyilvánvalóan önvizsgálatot kell tartanunk. Tegyünk fel magunknak kérdéseket! Ha a térben megélhető szabadság, a szabad áramlás után most megállásra vagyunk kényszerítve, vajon miben mentünk túl messzire? Az elzártság, mint szűkület, elzáródás, a járvány, mint társadalmi trombózis azt üzeni, hogy vizsgáljuk meg, miért kell leállnunk? Inkább a külvilágban mozogtunk, ahelyett, hogy a bensőnkkel lennénk kapcsolatban? Hogyan oldhatnánk fel a tudatunkban lévő rögöt, rögeszmét, szűkületet, beszűkültséget?

Aki azt kívánja folytatni, amit korábban, csak adaptálódva a körülményekhez, ám továbbra is kifelé fordulva akarja fenntartani az aktivitást, az nem fogadja be az üzenetet. Elgondolkodhatunk, hogy a liszt, cukor, olaj, WC-papír felhalmozásában mennyire a biztonságra törekvés és a megszokott szerzési vágy vezet minket? A szerzési vágynál még mindig csak kifelé fordulunk, s általánosságban, egész elhibázott szemléletünkre, létmódunkra igaz, hogy ha a külső termékek megszerzésétől várjuk boldogságunkat, mivel ezek a termékek múlandóak, ezért a boldogságunk is szükségszerűen az lesz. Pedig épp arról is szólnak a tünetek, hogy ezt a szerzési vágyat megfékezzük, amennyire lehetséges, hozzunk létre a fogyasztásban is karantént, magunkban pedig mértéktartást, a meglévővel való megelégedettséget, hogy a matéria felől az immateriális értékek: egymás szeretete, elfogadása, a „kevesebb több”, az értékes idő felé forduljunk. A telefon helyett pedig egymás felé. Nincs kilépési lehetőség a kapcsolatból, egy légtérben kell léteznünk szeretteinkkel, újra fel kell fedeznünk egymást a korábbi mindennapok néha felszínes együttléte után. Most mindenkinek megmutatkozik a valódi arca, a visszahúzódás előhívta együttlét őszintén szembesít.

Ugyanennyire fontos, hogy ideális esetben a benső, szellemi világunk, vagy ha úgy teszik: az immanens spirituális hatalom felé forduljunk. Minél tudatosabban merül bele az ember a nálánál nagyobb természeti erők iránti alázatba, annál hatásosabb a gyógyító rituálé. A betegség arra kényszeríti az embert, hogy új utat keressen. A cél az, hogy ezt a rítust tudatosan éljük meg. Aki kifelé csökkenti szabadságát, befelé növeli. Aki képes csendben lenni, belül gazdagságot talál. A tudat mértékegysége a csend. A meditáció magánygyűjtemény.

 

A betegek gyógyulása

A koronavírus levertséggel, köhögéssel és lázzal kezdődik, légúti tüneteket okoz, tehát a tünetek nem nevezhetők atipikusnak, nagyon hasonlók a legtöbb légzőszervi fertőzés esetén megjelenő szimptómákhoz. Viszont éppen ezért sok koronavírus-fertőzés észrevétlen maradhat, a fertőzött terjesztheti a kórokozót. Szövődménye a súlyos tüdőgyulladás – orvosi nevén pneumónia -, akut légzőszervi distressz szindróma (ARDS), szeptikus sokk, veseelégtelenség, végső esetben pedig halál is lehet.

A koronavírusos tüdőgyulladásnál a gyulladás által a tüdőlebeny mind nagyobb területe válhat érintetté, eközben tüdő ödéma, vizenyősödés alakul ki: a léghólyagocskák (alveolusok) folyadékkal, úgynevezett gyulladásos izzadmánnyal (exudatummal) telnek meg. Ilyenkor az érzelmi feldolgozatlanságokat jelképező víz lelki eleme kilép a medréből a tüdőhólyagocskák kommunikációs területére és elfojtja a levegő elemét: a gondolatok fulladoznak az érzések feltorlódásakor.

A tüdőhöz az archetípusos gyógyítás tünetnyelvének ismeretében a kapcsolatteremtés, a kommunikáció, a szabadság tartozik. A gyógyulás útja a tudatosítás, a feldolgozás: a betegnek össze kell kapcsolnia a vizes lelki világát a szellős gondolati világgal és tegye lehetővé eszmecseréjüket. Hagyja, hogy érzései behatoljanak gondolatvilágába, használja értelmét úgy, hogy megnyitja a lelki feldolgozatlanságok, érzelmek előtt. A levegővételhez a tüdőszárnyaknak ki kell tágulniuk. Minden olyan dolog árt a tüdőnknek, ami ezt a tágulást akadályozza, mindenekelőtt a bezárulás, elzárkózás.

A betegnek tehát azt kell időben tudatosítania, hogy ne zárja be magát érzései világába, értelmét latba vetve keresse meg, miként reagáljon nyitottan a veszélyre. Mit kíván változtatni az életén, gondolkodásán, amíg még nem késő? Másfelől mi az, amit helyesen tett, amire támaszkodhat ahhoz, hogy erősödjön az immunrendszere? Fontos tudni, hogy a 2019-nCoV-nél, mint ahogy minden vírusos fertőzésnél, a tünetek egyik részét maga a vírus, a másikat pedig az immunrendszer rá adott reakciója okozza. Gyerekeknél azért nem jelenik meg olyan súlyosan a fertőzés, mert az ő immunrendszerüknél még nem alakultak ki ugyanazok a hatásfolyamatok, mint a felnőttekénél, ezért a tünetek egy része nem jelentkezik náluk. Mindebből az következik, hogy azt a fajta nyitott tudatállapottal való, minél kevesebb berögzültséget, kötöttséget, sőt rögeszmét hordozó, szabadabb létezést kell felébreszteni magunkban, ami az élet kezdetén járókra még jellemző.

 

A globális gyógyulás

A járvány globális szinten történő elmúlásához ugyanazt kell tenni, mint egyéni szinten: tudatosítani kell globális szinten az emberiségnek érkezett üzenetet, felszólítást. Vagyis az emberiség szintjén kell végrehajtanunk egy tanulási folyamatot. Ezen a szinten is igaz: a tünetek maguk nem betegségek, ezért a legkevésbé fontos, hogy a tüneteket megszüntessük. A tünet megszüntetése még nem gyógyítás, gyógyulás, hanem elfojtás, a szembesülés, tudatosítás elodázása. Valójában nem az ellenszérumot, a vírust elpusztító szert kell megtalálnunk, amivel ismét csak hatékonyan bizonyítanánk, hogy bár a természet fellázadhat ellenünk, de mégis csak mi vagyunk a természet urai. A végén még azt mernénk állítani, hogy a koronavírus legyőzése teszi fel a koronát civilizációnk fejlődésére. Ha így tennénk, az újra kiváltaná a még nagyobb erővel megjelenő tünetet, azaz még erőteljesebben pusztító betegségek jelenhetnek meg. Mint ahogy már toporognak is a küszöbön.

Ahogy nem elég, ha a problémánkat testi szinten akarjuk megoldani, nem eredményez megoldást az sem, ha a társadalom nem vesz tudomást a tünet mélyén rejlő üzenetről. Amikor a lélek nem vesz tudomást valamiről, energiát igyekszik megtakarítani, hogy azt másra fordítsa. Azonban később meg kell fizetnie az árat, mert a betegség rákényszeríti, hogy foglalkozzon a tünet okával, tehát csak ideig-óráig lehet halogatni a szembenézést. A járvány, a betegség azzal szembesít radikális őszinteséggel, amit idáig elodáztunk, egyúttal ezzel rávezet a tanulságra, megmutatja az utat, a feladatot is.

Globálisan a tünet éppen az, amit egy betegnek egyéni szinten nem szabad végrehajtania: bezárulás, elzárkózás. Ez teszi lehetővé a befelé nézést. Ahogy az egyénnek tudatosan búvárkodnia kell saját lelkivilágában, úgy kell globálisan is önvizsgálatot tartanunk. Mit tettünk az elmúlt évben? Miután éveken át egyre gyakoribbak voltak az elharapózó erdőtüzek Kaliforniától a mediterrán térségen keresztül Szibériáig és Ausztráliáig, a Föld tüdejének nevezett Amazonas menti kiterjedt esőerdőben minden korábbinál hatalmasabb tüzeket gerjesztettünk. A gyulladás a szervezetünkben, a tüdőnkben lelki-szellemi értelemben is, de a Föld szervezetében, a bolygónk tüdejében is akut terhelést jelent. Erre mondhatjuk azt: egyenes beszéd.

Vegyük észre, az általunk megsebzett bolygó, akinek méltán feltételezhetünk valamilyen tudatosságot, ezért nevezzük nevén: Gaia, homeopátiásan igyekszik gyógyítani. Egészen kis mértékben, mennyiségben juttatja szervezetünkbe azt, amit mi nagyban okozunk. Az emberiség összességében és hatásmechanizmusában ma a legegyszerűbb organizmusok mintájára létezik: feléljük a Földet, mint gazdaszervezetet. Azért kapjuk a SARS-CoV-2 homeopátiás szert, hogy elérkezzen hozzánk az információ és leálljunk azzal, hogy vírusként működjünk és a saját létfeltételeinket is biztosító természeti erőforrások pusztítással járó kiaknázásának lelassítása és megállítása érdekében átálljunk egy bölcs, a természettel együttlétező, a létezők között minél ártásmentesebb összhangot biztosító társadalmi létfenntartásra.

Mindebből az következik: hogy a tanulás annak felismerése, hogy nem élhetünk úgy, mint eddig. Az lenne a legjobb, hogy senki ne reménykedjen abban, hogy visszakapjuk megszokott korábbi életünket. Ha egyéni szinten vírushordozóként vagy betegként, globális szintem emberiségként nem sikerül a fentiek szerint tanulnunk, az azt jelentheti, hogy világszerte akár százmillió ember halhat bele a fertőzésbe. Ebben az esetben az élet minden területe: a gazdaság, az ipari termelés, a mezőgazdaság, a kultúra, az oktatás, akár még a politika is jelentős mértékben átalakul. Nem nullázódik le, de olyan megrögzött, merev működési módok oldódnak fel globális szinten, ami alapvető újragondolásra késztetheti az emberiséget.

Nem látszik, de valójában ez a járvány összefonódva működik a többi válsággal és azoktól elválaszthatatlanul jelenik meg. A természethez való viszonyunk, a társadalmi létezésünk, s végső soron saját tudatunk is válságos állapotban van. A természetnek okozott, az energia- és nyersanyagforrások kiaknázásával járó szenvedésben, a termőtalaj és a vízburok szennyeződésében, az ivóvízkészlet csökkenésében, az állat- és növényfajok pusztulásában és kihalásában, azaz a biodiverzitás csökkenésében, a hagyományos kultúrák háttérbe szorításában, eltűnésében, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésében, s számtalan más válságos helyzet és globális válságtünet létrejöttében óriási szerepe van az embernek. Rengeteg szenvedést okozunk magunknak, a környezetünkben élő többi lénynek és a jövőbeni nemzedékeknek a haszonelvű, rövidtávú gondolkodásunkkal és létgyakorlatunkkal. Egy ideje tudjuk: válaszúton áll az emberiség, s ha nem jutunk sürgősen a szükséges belátásokra és nem lépünk időben, a tét valóban a megmaradás lehet.

A járvány nem csak csatlakozik a korábbi válságokhoz, hanem betetőzheti is az értékrendbeli, az elhibázott gazdasági létmódbeli és a sok másféle válságot. Kivéve talán egyet: a klímaválságot, mert a termelés és fogyasztás visszafogásával máris tisztább a bolygónk. Ez jelzi a megoldást és az utat is: mindenképpen egy mértéktartóbb létezést kell kialakítanunk. Ha a tanulságokat levonva a jövőbe mutató lehetőségek felmutatása helyett csak erőltetjük a régi mintáinkat, akkor a társadalom és az emberek mentális állapota is súlyos, gyógyíthatatlan sebeket szerezne. Mint minden válság, ez a járvány is nagy kihívás és lehetőség is. Minden betegség mindig „teljessé” akar tenni, amikor nagy lelki nyomást gyakorol, hogy megkeressük a kiutat egy rossz helyzetből.

 

Egy újabb járvány megelőzése

Egy gyógyulást követően nem lehet úgy élni, mint korábban, mert az azt jelentené, hogy nem tanultunk a leckéből. A gyógyulás ennélfogva nem lehet a tünetek szőnyeg alá söprése, hanem az elvesztett rend felismerése és helyreállítása. Nem a korábbi életmódot kell visszaállítani, ami szélsőség volt, s egy újabb betegséget hívna be, hanem egy újat, ami tudatosabb és egyensúlyosabb.

Minden testi és társadalmi gyógyulás csak akkor tekinthető valóban annak, ha hozzá lelki és szellemi változás is csatlakozik. Másképp az ősprincípiumokat irányító sorshatalmak, avagy ezek manifesztációjaként Gaia arra kényszerül, hogy ugyanazt a feladatot más és más formában megismételje, hiszen az eddigi leckék nem érték el céljukat: a viselkedés megváltozását. Ha nem kezeljük az okot, akkor a tünet máshol vagy más alakban fog újra felbukkanni. Ha „sikeresen” próbálkozunk azzal, hogy eltüntessük a hibás magatartásra utaló tüneteket, azután éppen úgy folytatjuk, mint eddig, azzal azt érjük el, hogy újabb betegségek keressenek fel bennünket, amelyek rá akarnak kényszeríteni, hogy végre a helyes útra lépjünk.

Fontos, hogy mélyebbre tekintsünk, kollektív önvizsgálatot tartsunk és meglássuk azokat az okokat, amelyek a klímaválsághoz és az összes, hasonlóképpen megoldásért kiáltó kihíváshoz vezettek. A válság kialakulásának okai nagyrészt a minket, embereket a természettől elkülönülten elképzelő, elhibázott működésünkből fakadnak, abból, hogy az emberiség a természet urának hirdetve magát, önző és felelőtlen tettek sorozatát követi el és jelenlegi pusztító létgyakorlatával halmozza a szenvedéseket gyarapító tragikus vétségeket.

Régóta akkumulálódnak az elmúlt évszázadok nemzedékei által elkövetett tettek káros következményei, aminek hatásaiban mi, ma élő nemzedékek most közösen osztozunk. Tetteinknek következménye van, amelyekkel találkoznunk kell. Induljon el annak széleskörű tudatosítása, hogy önző, öntelt és elbizakodott hozzáállásunk, szűklátókörű, hosszú távon kockázatos döntéseink és a javak termelésére és szerzésére irányuló mindennapi cselekedeteink sodorták veszélybe az emberi kultúra és tágabban a földi élet jövőjét.

A veszéllyel való szembenézés vissza nem térő lehetőséget is tartogathat számunkra, lehetőséget arra, hogy megálljunk. A kikényszerített megállás alázatosabbá tesz, szembesít esendőségünkkel, létünk törékenységével, s egy nagyobb, eddig megtagadott hatalommal, a természet erejével. És szembesít a hübriszünkkel is: a távolság legyőzésében rejlő mámor, az anyagból anyagot gyártás, a technológiai találmányokban tobzódás feleslegességével. Úgy tűnik, tényleg nem halogathatjuk tovább, eljött az idő az újratervezésre és a közös cselekvésre, hogy egy igazságosabb, kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb világ megteremtését tűzzük ki célként magunk elé.

A földi élet hosszú távon történő fenntartása érdekében nélkülözhetetlen annak tudatosítása, hogy a korlátlan gazdasági növekedésen és a versengést, ezáltal egyenlőtlenséget teremtő technológiai fejlődésen túl más, magasabb, közösen felismerhető erkölcsi alapállásból fakadó szempontok is léteznek. Hozzunk létre egy olyan új, nem versengésre épülő, környezettudatos gazdasági működést, amely lehetővé teszi a társadalmi különbségek csökkentését. Ehhez az önközpontú viszonyulás féken tartásán, a kölcsönös érdekfelismerésen és az együttműködésen alapuló, újfajta gazdasági szerkezetet szükséges kialakítanunk. Olyan ésszerű életvezetést kell megcéloznunk, amely tiszteletben tartja az emberiség szimbiotikus kapcsolatát a Föld ökológiájával és természeti körfolyamataival.

Az ember tudatos lényként dönthet sorsa és a többi lény sorsa felől, s ez felelősséggel is jár. A létezők kölcsönösen összefüggő, egymásra utalt hálózatot alkotnak, ezen hálózat egyes elemeinek pusztítása az egész háló szétszakadásához vezet. Ezzel pedig megsemmisíthetjük azt a rendszert, ökoszisztémát, amely az emberi lét fennmaradását is biztosítaná. A többi létformának ugyanúgy joga van az élethez, mint az embereknek. Teremtsük meg annak lehetőségeit, hogy mindinkább tudatossá váljon az emberi lények, tágabban a létezők egysége, s hogy melyek azok a feladatok, amelyek tudatosságra és együttérzésre, tervezésre és döntésre képes emberi mivoltunkból, ezzel összefüggésben pedig egyetemes felelősségünkből fakadóan ránk hárulnak a többi létező felé.

Ma a kihívások minden korábbinál nagyobb összefogást igényelnek, az egyes emberi cselekedetek kevesek lennének a hibák kiküszöböléséhez, az evolúciós és civilizációs zsákutcából való kijutáshoz, az élet megmentéséhez. Ugyanakkor az is biztos, hogy az össztársadalmi szinten hozott változtatások nem vezethetnek eredményre, ha az egyes emberek nem változtatnak az általánosságban a vágyak kielégítésére és a kényelem keresésére irányuló mindennapi életmódjukon. Szükségszerű annak tudatosítása, hogy mindenkinek elkerülhetetlenül áldozatot kell hozni a jövőbeni nemzedékek érdekében, le kell mondanunk vágyainkról, jelenlegi életünk számos megszokott eleméről, csökkenteni kell a fogyasztásunkat és meg kell tanulnunk önmérsékletet tanúsítani, azaz mindinkább tudatossá kell válnunk. Fel kell ismernünk, hogy nem a vágyak gerjesztése és zabolátlan kielégítése eredményezi a boldogságot, hanem a megelégedettség, a mások iránti segítőkészség és képességeink kibontakoztatása.

Ennek érdekében össze kell gyűjteni és bárki számára hozzáférhetővé kell tenni mindazokat a környezeti és természeti értékek megóvására, az újrahasznosításra, az erőforrások és eszközök közösségi megosztására irányuló megoldásokat és viselkedésmintákat is, amelyekkel ki-ki a saját életében, személyes életterében hozzájárulhat ahhoz, hogy megszokott hétköznapi, úgynevezett rutincselekvéseink és azok következményei kapcsán is nagyobb morális felelősséggel, minden érző lény iránti szolidaritással és tudatossággal nyilvánuljunk meg.

Kezdjük el oktatni és terjeszteni azokat a módszereket, amelyekkel elkezdődhet a gyógyítás. Azaz tegyünk lépéseket azon hibás működés felszámolása és a helyes megoldások alkalmazása irányába, amelyek képesek a tudatosságunkat megváltoztatni. A járvány, a betegség abban segít, hogy tökéletesebbé váljunk, hogy megtegyünk bizonyos lépéseket, amelyek a fejlődésünkhöz szükségesek – és ez az igazi gyógyulás, az, amikor a betegség után közelebb kerülünk a helyesebb élethez, mint ahogy előtte voltunk.

Mielőtt ez az írás profetikus kiáltvány jelleget öltene, fontos hangsúlyozni azt is, hogy lehet, hogy nem elég ez a járvány ahhoz, hogy megrendítsen és elgondolkodtasson mindenkit. Nem könnyű kilépnünk a komfortzónánkból, elhagynunk megszokott cselekvési mintáinkat, felülvizsgálni indítékainkat, magunkra alkalmaznunk a tanulságot. Főleg nem az globális méretekben, különösen akkor, amikor oly nagy a jelenlegi működésünk tehetetlenségi nyomatéka és oly erőteljesek lesznek az elvonási tüneteink. Ám mindezek után mégis érthető, miért érdemes elgondolkodnunk azon, hogy talán paradox módon egy vírus okozta járvány teszi majd egészségesebbé a világot és a tudatunkat.

Valóban különleges pillanatban élünk, hogy irányt váltsunk és emberibb jövőt alakítsunk ki. Minél nagyobbat változtatunk, annál nagyobb az esély, hogy sikerül is. Bízzunk abban, hogy ez a történés, közös trauma, ami hétköznapi szinten megrendítő félelmet és bizonytalanságot gerjeszt, kellő inspirációt nyújt a cselekvéshez, egy új kezdethez. Ne feledjük, az inspiráció azt is jelenti: belégzés, befogadás.

Csörgő Zoltán

A Hold szimbolikája és hagyományai

A Hold az éjszaka bolygója, a Nap társa avagy ellentéte, ahogy a nappalhoz, evilághoz a Nap tartozik, úgy az éjszakához, az alvilághoz a Hold. Ugyanez az egymást kiegészítő kettősség a nemekben is megjelenik: a Nap a férfi teremtő erejét jelképezi, míg a Hold a nő befogadó képességét. A mitikus kozmológiában ugyanis a férfi a Nap és a nő a Hold. A Nap és Hold viszonyát jól szimbolizálja, amikor a forgós-forgatós karakterű páros táncokban férfi a nőt a karja alatt vagy maga mellett megforgatja. Néhány évszázada még az elhunytak fejéhez állított fejfa is az első pillantásra jelezte, hogy a sírban ki nyugszik: a nőknél Holdat, „kontyot”, vagy tulipános életfát, férfiaknál Napot, koronát, madaras életfát faragtak a tetejére.

fejfaholdas

A mítoszok szerint – és így lehetett ez az eltűnt pogány magyar mítoszokban is – a világ teremtésekor, keletkezésekor az eredetileg különbségnélküli mindenség kétfelé osztódott, férfira és nőre. Később ez a hasadás ismétlődik meg az utódaik, leszármazottaik között, a Nap és a Hold ekkor ikrekként jelennek meg a különböző mitikus hagyományokban. Az ikrek isteni apától és földi anyától születnek, ég és föld szent nászából, egyesüléséből jönnek létre és immáron ők testesítik meg azt a két alapprincípiumot, amelyek az eredeti ősegység kettéhasadásakor megjelent a világban. Hasonló szimbólumként, egymást feltételező, feladataikban egymást kiegészítő ikrekként jelenik meg a magyar eredetmonda két ősapja, Magor és Hunor. Ők is két elvet képviselnek és a nép két törzsökét jelképezik: a magyarokat és a hunokat és ez az elv jelent meg később a kettős fejedelemség intézményében is, ahol a szakrális uralkodó a Kündü, a „Nap”, a világi, katonai vezető pedig a Gyula, mint Hold. Kiegészítik egymást, mint a papok és harcosok, sajátos feladatokkal, szembenállás nélkül.

Egy mesében a királynak születnek aranyhajú gyermekei, ikrek, akiknek csillag van a homlokán, Nap és Hold a két mellén. Ez a kettősség jelenik meg az életfa-Világfa ábrázolásokon is, ahol a csúcs mellett jobbra és balra a Napot és a Holdat ábrázolták, vagy a téli napfordulón, napköszöntő regősénekekben ünnepelt, égből alászálló, a Napot homlokán, a Holdat oldalán viselő csodaszarvas jelképében: „Homlokomon vagyon fölkelő fényes nap, oldalamon vagyon árdeli szép hold…”.

A szarvas, mint elsősorban holdállat életfaszerűen ábrázolt agancsával, melyet ciklikusan elejt és újranöveszt, a változással, a női minőséget kifejező életfával van összefüggésben. A Hold is a ciklikus változásával leginkább a nőkre van nagy hatással, így a nőiség, a női elv szimbóluma, az átalakulás, a termékenység jelképe is lett. Ennek révén került kapcsolatba a Hold a születés és halál, az asszonyi tevékenység és a növényi élet képzeteivel. Méliusz Péter írt egy titokzatos növényről, a Holdfűről, mely „a bábák – azaz a női bölcsességet őrző szülést segítő nők – babonás füve”. Az analógiás gondolkodás a növény elnevezésében is működött, hiszen a Hold az anyasággal függ össze, a Holdfű az Égi anya, Boldogasszony szent növénye lehetett. Az inkvizíciós perekben a Holdu nevű, minden bizonnyal a női erőkkel is különleges kapcsolatot ápoló mágus meztelen asszonyokkal gyűjtötte a gyógynövényeket.

Míg a Nap az év, a Hold a hónapok meghatározója. A Hold körülbelül egy hónap alatt járja végig az állatövet, a tizenkét jegyet, innen a hónap nevünk is, ami a Hold-napból rövidült le. A holdfázisoknak fontos szerepük volt a naptár heti időszakainak kialakulásában is, hiszen épp egy-egy hét, míg a Teliholdból félhold lesz, majd Újhold, azután újra félhold. A pogány időkben a Holdnak nem volt olyan jelentős szerepe egyes ünnepek idejének meghatározásában, mint a zsidó-keresztény időszámítás bevezetése után, amelynél például az eredetileg a tavaszi napéjegyenlőséghez kötődő Húsvét, mint a természet újjáéledése ünnepének esetében utóbb már a Hold járását is figyelembe veszik (így az a napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra esik).

Holdas kazettás mennyezet

A Holdat nagy tiszteletben tartották, de persze nem a Holdat, hanem az általa képviselt szellemet, erőt, ami a Holddal együtt magának a természetnek az életét is meghatározza. A Hold ciklikus változásához kapcsolódó hiedelmek, a Holdhoz igazodó mágikus gyakorlat a közelmúltig igen eleven volt. Ezekhez az is hozzájárult, hogy a Holdra és általában az égitestekre úgy tekintettek, mint amelyek jelzik azt a hatást, ami a földi jelenségek állapotát, változásait befolyásolja. A Holdat a növekedés és csökkenés okozójának tekintették, pontosan számon tartották a mozgását. A fogyó-növő Holddal sokféle cselekvést és történést hoztak analógiás párhuzamba.

A gyermek jellemét, sorsát, életét meghatározza a régiek szerint az, hogy milyen Holdállásnál született. Akkor örültek, ha Teliholdkor látta meg a napvilágot a gyermek, mert ez azt jelentette, hogy életrevaló, erős, jellemes, derék ember válik belőle. Az Újholdkor született gyermek ezzel szemben nem sok életerővel születik, élhetetlen, gyámoltalan lesz, rest és esetleg gerinctelen. „Holdfogytán született, kötélen hal meg” – mondták régen. A változó jellemű embert is a Hold minőségével jellemezték: „A Hold hol nő, hol fogy, hol megszarvasodik, de azért nehezen lehetne rá köntöst akasztani”.

A mágikus, analógiás gondolkodásra alapozva a Hold alakváltozásához igazították régen az emberek a tetteiket is, hogy szerencsés legyen a kimenetelük. Az Újholdat köszöntötték, térdet hajtottak a Hold felé, letérdeltek előtte, imádkoztak hozzá. Az Újhold, amikor nőni kezdett a Hold, a kezdet ideje volt, ilyenkor kezdtek például bizonyos mezőgazdasági és házimunkákba, költözésbe, innentől növeltek, párhuzamosan a Hold növekedtével. Ha hosszú hajat akartak a lányoknak, akkor csak Újholdkor vágták a hajukat. Újholdkor kellett elkezdeni a hízlalást.

Fogyasztani Teliholdkor kezdtek, a takarítást, mosást is ekkorra időzítették. De a harcokat is, mert ilyenkor lehetett fogyasztani az ellenséget is – tudjuk, hogy a hunok csak Holdtöltekor kezdtek háborúba és fogyó Holdra abba is hagyták a harcot. A holdtöltét alkalmasnak tartották a gyermek elválasztására. Azt is mondták, hogy ha holdtöltekor nincs az ember zsebében pénz, akkor a következő időszakban bizony fogytán lesz a „pénzmagnak”.

Egy sajátos apály-dagály jelenség zajlik a Hold telésével-fogyásával analóg módon a növényekben. A fogyó Hold a növények föld alatti részébe gyűjti az erőt, ezért a gyógyfüveket gyökerükért Újholdkor szedték. A Telihold, a Hold legfényesebb állapota a növények föld feletti, éghez legközelebbi részeibe, leveleikbe, virágaikba összepontosítja, emeli a gyógyerőt, a levelet, virágot ezért Teliholdkor gyűjtöttek, amikor a növények ereje épp fenn volt. Búzát vetni mágikus erejű analógiák alapján egyesek szerint Teliholdkor a legjobb, hogy a kalászok is tele legyenek másfelől ilyenkor „a két fény, azaz hold és nap látható…” az égen. Mások azt is javasolták, hogy két-három nappal Újhold előtt vagy ugyanennyivel utána kell magot vetni, hogy szépen növekedjen a növény. Általános érvényű volt, hogy a föld feletti terményeket hozó növényeket vetették növő Holddal, a föld alatt termőket pedig fogyó Holddal.

Holdas kazettás mennyezet2

A XVIII. század végén Nagyváthy János azt ajánlja: „Ujságon legjobb vetni és Hold fogytán aratni. Hold töltén behordani”. Székely szokás volt a „holdvilágon aratás”: mikor besötétedett, a gazda és a dologra fogható háziak szekérre ültek és énekszó mellett indultak el a faluban. Mindig akadt, aki hozzájuk csatlakozzon. Éjfélre végeztek, s ugyanígy szekereztek haza. A fák gondozásánál is a Hold állását vették figyelembe. Újholdkor ültették a fát, hogy a növő Holddal nőjön, Újholdkor metszették is, amikor a fák ereje lefelé, a föld felé húzódik az ágakból.

A Teliholdnak és a fogyó Holdnak a népi gyógyászatban, a tisztátalanságok eltüntetésében és a kártevők eltávolításában, a féregűzésben volt még jelentős szerepe. A böjt kezdete is olykor a Hold fogyásának kezdetéhez kapcsolódott. A hold változásaival – újból a hasonlóság elve alapján – hozták összefüggésbe a gyógyszer vagy gyógyítás hatásosságát is. Zay Anna írta az 1700-as évek elején tanácsként orvosságos könyvébe: „Ha Iffiú az Aszszony Ember ujságon éllyen az orvossággal, ha harmintz Esztendőn már fejül vagjon hold töltén, ha 40 Esztendő tájban Hold fogjtán kell élni az orvosságokkal, mert ha erre nem vigyászsz ezzel való élés nem használ…” A Holdhoz fordultak a betegség elmúlasztásáért, az egészség visszaszerzéséért is. A betegség úgy fogyjon, ahogy a Hold fogy, úgy erősödjön az ember, ahogy a Hold telik. Az egészségvarázsló ráolvasások kívánságaiban párhuzamba állították a betegség elmúltának óhaját a Hold újulásával, növekvésével. A betegségek közül elsősorban a bőrbajok: szeplő, szemölcs, májfolt, tyúkszem gyógyítása történt töltekor. Tyúkszem gyógyítása érdekében például Újholdkor felvettek egy marék port, lesimították vele a kezükön lévő tyúkszemet és háromszor mondják: „Amit látok újuljon, amit nem látok múljon”.

A következő ráolvasást is Újholdkor – a megjelenő Hold megpillantásakor, keresztútnál –  kellett mondani: „Új hold, új király, vidd el az én nyavalyám!”. Hosszabb változatban, mikor nem betegségmúlasztó céllal mondták:

„Uj Hód: uj Király!

Aggyá neköm

Jó heteket,

Jó hetekbe’

Jó napokat,

Jó napokba’

Jó órákat,

Jó órákba

Jó szöröncsét,

Azután mög

Jó egésség!”

A pogány elemek megőrző, ráolvasásként is használt archaikus népi imából az is kiderül, hogy a világos és sötét erőket a hagyományos világképben meg is személyesítették. Miként a Napot, a Holdat is olykor Istenként avagy királyként tisztelték. Talán a hódol szavunk is összefügg ezzel. A Holdkirály a magyar népmesékben is megjelenik. Árgilus királyfi, amikor elrabolt feleségét indul visszaszerezni, sógoraitól, a Nap-, a Hold- és a Szélkirálytól kap egy botot, mely félig arany, félig ezüst és szüntelen forog, mert Napból, Holdból és Szélből van. Az Égitestszabadító típusú mesékben a hős a sárkányok megölésével a fogságukba jutott Csillagot, a Holdat és a Napot szabadítja meg.

Az erők szintjén a Holdhoz a víz tartozik – ezért is tartja ellenőrzése alatt a ciklikusság elvén működő, vissza-visszatérő folyamatokat, mint az apály-dagály jelenségét. A fémek közül az ezüst, az égtájak közül az észak, az évszakok közül a tél rendelődik hozzá. A világ(- és tudat)szintek közül pedig az alvilág (az ösztönvilág, a tudatalatti). Az alvilágban, a halottak világában minden fordított, ami itt jobb, ott bal, a világos sötét, amikor itt nappal van, ott éjszaka, s a Nap Holdként világít, miként a Hold a holtak világának, a Holt-világnak a Napja. Maga a Hold név is talán a holtból ered, lehet, hogy egyfajta holt Napnak tekintették. (E szavak nagyon jól mutatják azt a folyamatot, ahogy az eredetileg egyhangzású, analógiát, mély összefüggéseket felmutató, a végső azonosságot alakilag is kifejező szavak különváltak, az összefüggés halványulásával, az ősi világkép és látás felbomlásával párhuzamosan, távolodni kezdtek egymástól.) A Holdhoz az alvilági állatok tartoznak: a kígyók, békák, sőt a holló, amely nevében is rejt kapcsolatot a Holddal és a halállal.

Ha valaki olyan vízből iszik, amelyben a Hold tükröződik, akkor hamarosan meghal. A Holdban régen fát vágó ember, vagy kapcáját szárító pásztor alakját látták, ők, mint a Holdon lakó lények büntetésből kerültek oda, ünnepen, vagy Újholdkor fát vágtak illetve a kapcájukat szárították holdvilágkor, az ilyen tiszteletlen embert a Hold felszívja. Aki pedig sokáig néz az Újholdra, az holdkóros lesz.

Aki ünnepnap éjjelén a Hold felé tartva keresztülnéz a halott csontján, a lyukon át meglátja ellensége arcát. Ez ismét csak a túlvilági eredetű tudáshoz való hozzáférés lehetőségét jelzi. Az Újhold és a Telihold a szellemi képességek megerősítésének, megnyilvánításának, mágikus-misztikus szertartásoknak kedvező időszak. A beavatás a megelőző tisztító szertartásokat követően leggyakrabban kozmikus időponthoz, napfordulóhoz, Teliholdhoz igazított szertartás során történt. Beavatóhelyek is kapcsolódhattak a Hold erejéhez, ilyen lehet a pilisi szent hely, a Holdvilágárok.

Hold

Időjárást is jósoltak a Hold alakjából, ez megfigyelésre, valós tapasztalatokra épült, amit a Hold éppen felvett formájával állítottak analógiás kapcsolatba. Olyannyira, mintha a Hold nemcsak a föld termékenységét biztosító eső ura, hanem forrása is lenne: ha a Holdnak udvara van, vagy ha a Holdkaréj inkább függőleges, azaz lefelé görbül, akkor „csüngőre”, „csurgóra” áll, onnan ki fog folyni a víz, eső lesz, míg ha inkább vízszintes, akkor teknő módra áll, felfogja az esőt, szárazság lesz, vagy ha csurgóra áll, azaz lefelé görbül, akkor eső lesz. Tartós szárazság idején holdtöltekor a falu legvénebb asszonyának alsószoknyáját vitték a legközelebbi forráshoz, patakhoz, ott megáztatták, majd füstön megszárították.

A hold- és napfogyatkozás okára vonatkozóan az egész magyar nyelvterületen gazdag eredetmagyarázó hagyomány volt ismert. Úgy vélték, napfogyatkozást az okoz, ha a Hold verekszik a Nappal. Ezt gondolták akkor is, amikor a feljegyzések szerint 1880-ban, Budafok határában figyeltek meg – valószínűleg csak részleges – napfogyatkozást: „látták, hogy a Nap… háromszor volt alól, mégis felül került.” Egyes vidékeken azt állították, hogy a Hold fogyatkozását az okozza, hogy a markoláb nevű lény eszi. Holdfogyatkozáskor az udvarra kitett vízzel teli tányér, vödör víztükrében farkasokat lehet látni, amelyek a Holdat harapdálják.

A hagyomány szerint Mátyás királynak volt egy Holdas nevű lova, amelynek a Hold volt a homlokán és éjjel, amerre ment, az világított neki. Egy török táltos egyszer elrabolta. Mátyás sok kincset ígért annak, aki visszaszerzi. De ki és hol találja meg? „Ott, hol ha keresik, sem találják, ha megtalálják, sem látják, s ha látják, sem ismerik meg…, vízen túl, erdőn innen, hegyen alul, völgyön felül, aki a hét számot érti és hét hetet szolgált a Tündérországban, olyan ember megismerheti.” Egy ilyen ember volt: Kampó táltos, aki vissza is szerezte Holdast, attól kezdve nagy tiszteletben tartotta őt a király.

A Vízöntő

A Vízöntő, archaikus kifejezéssel: a Kanta a legaktuálisabb csillagjegy abból a szempontból, hogy az emberiség szellemtörténeti megközelítésben a Vízöntő világhónapjában, világkorszakában él. Ezért kezdjük a jegyek bemutatását – mindig a Nap adott jegybe lépésekor – a Vízöntővel.

vízöntő

Szimbolikája: Halvány csillagai miatt nehezen felismerhető az égbolton. Általában kancsót tartó férfialakként ábrázolják, amint vizet önt a Fluvius Aquariusba (a Vízöntő folyója). Ez a „folyó” a Vízöntő lábától elvezet a Déli Hal (Pisces Australis) csillagkép fényes csillagához, a Fomalhaut-hoz.

Egyiptomban a Nílus forrásvidékének istenét tisztelték benne. Babilonban Gula vízistennővel azonosították. A görög-római mitológiában Ganümédészt jelképezi. Ganümédész Trósz trójai király és Kallirhoé nimfa fia. Ganümédész apja nyáját legeltette az Ida-hegy erdős lankáin, amikor Zeusz, elbűvölve rendkívüli szépségétől sas képében elragadta, felvitte az Olümposzra és megtette égi pohárnoknak. A lakomákon ő töltögette a nektárt az isteneknek. Ganümédészért kárpótlásul az apja megkaphatta Zeusztól a világ legjobb lovait vagy a Héphaisztosz készítette arany szőlővesszőt. A mítosz egyik változata szerint Ganümédész felkerült az égre az állatöv Vízöntő csillagképének részeként.

A Vízöntő szemben az Oroszlánnal: a szabad, kötetlen bolond szemben a királlyal.

Vízöntő4

A Vízöntő eleme: levegő. Uralkodó bolygói: Szaturnusz és Uránusz.

Évköri-életkori analógia: gyerekkor.

Kozmikus és természeti helyzet: még javában tart a tél, a dermedtség, fagyottság, kihűlés folyamatai jellemzőek, s bár az emelkedő Nap fénye tovább nő, a sötétség még sokkal erősebb. Amikor a Nap a Vízöntő jegyébe lép, már lassan érezhető a kikelet közeledte. Érdemes a jeleket is figyelni hosszú távú terveinkkel kapcsolatban. Január 22-én a bortermelők egyes falvakban „vincevesszőt” metszettek, vízbe tették a meleg szobában és a hajtás módjából jósoltak előre a várható termésre. Az ereszről lógó jégcsapok hossza pedig a kender hosszát mutatja. Ha január 26-án szép, derült idő van, akkor még hosszan eltart a tél. Terveink kimenetelére vonatkozóan is figyelhetjük a jeleket – régen a családtagoknak pogácsát sütöttek, melybe tollat tűztek és akié megperzselődött, az betegségre számíthatott.

Vízöntő2

Hagyományos (külső) ünnepek: Gyertyaszentelő, Farsang – minden megszokott társadalmi szabály meghaladása – ez volt az ókori Szaturnáliák célja. Ez kiegészült a középkorban a jóféle evés-ivásokkal és az élet örömteli oldalának domborításával, amikor a halálnak a szemébe lehet nevetni. A maszkok segítenek az átlényegülésben és a mindennapi életünkben átélt szerepeink feloldásában.

Úgy tartják, február 2-án a medve előjön a barlangjából. Ha azonban derült idő van és meglátja árnyékát, visszamegy, mert tudja, még akár 40 napig is elhúzódhat a tél. Február 4-ét tartják a tél leghidegebb napjának. Kövérhéten régen dobszó mellett, zajkeltéssel űzték el a még uralmon lévő tél sötét erőit. Ilyenkor előhozták a kamrából a félretett élelmet is.

Belső ünnep: az esztendő második hónapját régen Böjtelő havának is mondták. Február 10-én kezdődik a Húsvét belső ünnepe előtti negyven napos böjt ideje. Hagyományosan a Húsvétot előzi meg a böjt, ez viszont visszaállítja a kozmikus és természeti folyamatokhoz való alkalmazkodás rendjét, mert a tavaszi napéjegyenlőségig tart, a fény győzelméig a sötétség felett. Erre készítjük fel testünk, lelkünk, szellemünk a benső tisztulással, hogy végül bennünk is győzzön a világosság, a tudatosság fénye.

Vízöntő1

Feladatok, lehetőségek: szilárd kitartás egy tevékenység mellett és törekvés annak befejezésére, célratörés, racionalitás, áttörés, felszabadulás, kötöttségektől megszabadulás, függetlenség megteremtése, eredetiségre törekvés, újítás, szenvtelenség, elszemélytelenedés, szuverenitás, csoport felé fordulás, küzdés a legemelkedettebb emberi célokért, ellentétek fölé emelkedés, eloldódás minden földi nehézségtől. Kedvező időszak olyan dolgokkal való foglalatosságra, amelyek hosszú lefolyásúak, közlekedésre, barátkozásra. Kedvezőtlen karrierépítésre.

Szellemi feladat a jegyben: felszabadulás, kötöttségektől megszabadulás, beleértve az én-t is. Elszemélytelenedés. Küzdés a legemelkedettebb emberi célokért. Ellentétek fölé emelkedés.

A Vízöntő-időszak meditációs mantrája: „Satian inenamen anantam Brahma.” – „Brahma az örök igazság és tudás.”

Gyertyaszentelő – a farkastól a mormotáig

medve

Ma tartós volt a köd, felhős az ég, esélye sem volt annak, hogy a barlangjukból előjövő medvék meglássák az árnyékukat. Mindez egy egyszerű kód alapján azt jelenti, hogy idén korán jön a tavasz.  A népi időjóslás szerint ugyanis február másodikán bújik elő a medve a barlangjából, s attól függően, hogy ezen a napon borult vagy napos az időjárás, azaz látja-e az árnyékát vagy sem, következtetéseket lehet levonni a tél hosszát illetően. Fordított időjósló nap a mai: az a jó, ha nem napos az idő – akkor köszönt be korábban a tavasz.

Maga az ünnep eredete az ókorig nyúlik vissza, amikor több nép is ezen időpontban, ami félúton van a tél első és a tavasz első napja között, tartja a tavasz eljövetelének várakozásteli ünneplését. A keltáknál e nap egyike lett a négy, évszakokon átnyúló ünnepnek, Imbolc éppen félidőben van a kelta újév, a Samhain és a nyár kezdetét jelző Beltane között.

Az ókori Rómában a Lupercalia nevű pásztorünnep esett februárra és ez a birodalom szétesése után is megmaradt. A Lupercalián, ahogy a neve is utal rá, a rómaiak totemisztikus farkasősét (Lupa) ünnepelték. Jelentős szerepet kapott az ünnepen a megtisztulás is, ekkor még a természet rituális megtisztulását értették alatta. A hónap neve is innen ered: Februus a megtisztulás istene a római mitológiában Az ünnepet végül I. Gelasius pápa nyomta el az V. század végén, ám ekkorra már a keresztények átvettek megtisztulási szertartásokat a pogányoktól.

lupercalia

A Lupercalia egyébként február 14-én volt, akárcsak a korai keresztény megtisztulási ünnepek, de amikor I. Gyula pápa a 4. század közepén kihirdette, hogy Jézus nem január 6-án, hanem december 25-én született, a negyvennapos intervallum miatt február 2-re csúszott a Lupercalia keresztény változata. Az ünnep azért került Jézus születése utáni, előbb tehát Vízkereszt, majd a Karácsony utáni negyvenedik napra, mert a zsidó hagyomány szerint a szülő nő negyven nap alatt tisztult meg. Urunk bemutatása (Praesentatio Domini) ünnepének is nevezik, mert Mária ekkor a mózesi törvényben előírt módon bemutatta a jeruzsálemi templomban a tisztulási áldozatot, s gyermekét fölajánlotta Istennek. A Találkozás (Hüpapante) ünnepe is, mert a templomban az idős Anna és Simon hódolt Jézus előtt, kijelentve, hogy ő a „fény”.

A megtisztulást célzó jelleget egyébként a VI. században intézményesítette I. Jusztinianosz bizánci császár, aki egy Konstantinápolyban dúló járvány idején elrendelte, hogy február 2-án Szűz Mária tisztulásának emlékére ünnepet kell tartani. Mária megtisztulásának ünnepéhez (purificatio Beatae Mariae Virginis) a VII. században kapcsolódott a körmenet, a XI. század környékén pedig a gyertyák megszentelésének szokása – a katolikus naptárban február 2. azóta is Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe.

urunkbemutatasa

Gyertyaszentelő Boldogasszony tehát egy katolikus ünnep február 2-án, amikor a közösség Jézus bemutatását ünnepli. A katolikus templomok körül sok helyen ilyenkor körmenetet tartanak és közben zsoltárokat énekelnek. Ilyenkor kerül sor a gyertyaszentelésre is. A hagyományos néphit szerint a pap által megszentelt gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat. Ugyanakkor a gyertyában nehéz nem észrevenni a pogány eredetet: a kelták és más népek fénnyel köszöntötték a tavaszt és mint sok más ünnepükön, tüzet gyújtottak, hogy a fény védelmet nyújtson gonosz szellemektől.

Szintén a pogányok ötlete volt, hogy a vadállatokat összekössék a tavaszvárással. A Lupercalián a Romulust és Remust szoptató farkasőst is ünnepelték, a galloknál és a germánoknál a medve, illetve egyes területeken a borz és a pacsirta került képbe. Hogy pontosan mikor lett időjós az állatokból, azt nem tudni. Míg a magyarok a medvének hisznek, a németek a sündisznót részesítették előnyben, minden esetben olyan állatot, amelyik téli álmot alszik és az előbújásuk jelképezi a küszöbön álló tavaszt.

Észak-Amerikában a sündisznóból mormota lett, Pennsylvania első telepesei ugyanis németek voltak, akik az Újvilágba magukkal vitték a szokást, csak éppen sündisznót nem találtak hozzá, ezért az ott élő erdei mormotát (Marmota monax) tették a február 2-ai népi hiedelem tárgyává. A mormotanapot azóta Amerika- és Kanada-szerte ünneplik, 1841-es a legkorábbi említése.

Amerikában komoly kultusza van egyes városok mormotáinak. Saját mormotája van többek között az észak-karolinai Charlotte-nak (Charlotte Királynő), Atlantának (Beauregard Lee Tábornok), a wisconsini Sun Prairie-nek (Jimmy, A Mormota) és New Yorknak (Staten Island Chuck). Patinája miatt kétségtelenül a punxsutawney-i ceremóniára és az ottani Phil nevű mormotára irányul a legtöbb figyelem.

mormota3

Sokak kedvence a többrétű spirituális szimbolikát magába sűrítő Idétlen időkig című film, amely Punxsutawneyban játszódik. A Bill Murray főszereplésével 1993-ban készült film eredeti címe, a Mormotanap is Philre utal, aki nemzedékről nemzedékre örökített tehetséggel rendelkezik. Családjának őse ugyanis az az első időjós, akit 130 éve fogtak szolgálatba az emberek, azóta a képesség továbbörökítését célzó tenyésztésért a Punxsutawney Mormota Klub felel.

Minden év február 2-án tehát egy hangos és mókás ünnepségen a Punxsutawney Philnek nevezett mormotát a szmokingot és cilindert viselő gazdái előhúzzák, no nem a cilinderből, hanem az odújából. Phil ekkor belesuttogja jóslatát gazdája fülébe, aki bejelenti azt az izgatottan várakozó tömegnek. Természetesen Phil gazdái titokban előre eldöntik a jóslatot. Mi pedig azt dönthetjük el, hogy miképpen élvezzük a most már végképp bizonyosan egyre rövidülő telet.

mormota2

Titkos hagyomány az is, ami bele van kódolva az ünnepeink rendjébe, hogy a Nap és a Hold fénnyel összefüggő, ciklikusan ismétlődő teremtő “játékának” részeként régen figyelembe vették a Vízöntő újholdat. A keleti hagyományok őrizték meg legtisztábban ezek időszak évkezdő jellegét (lásd kínai holdújévkezdet): ilyenkor a legkevesebb fény a világban, innen indul a növekedési ciklus az Oroszlán jegy teliholdjáig. Idén pedig valóban egészen közel esett az újhold február másodikához.

 

Indul a tűz kakas éve!

tűz kakas éve

A kínai zodiákus története a legendák szerint nagyon érdekesen indult: Buddha hívta össze az állatokat, hogy elbúcsúzzon tőlük, mielőtt elhagyja földi létét és végleg távozik a nirvánába. Most ne gondoljunk bele, milyen lett volna, ha a világ összes állata megjelenik egy helyen – abba se, milyen tumultus és hangzavar lehetett Noé bárkáján, pedig ott minden fajból csak egy pár kapott meghívást -, már csak azért se, mert mindössze tizenkét állat jelent meg, hogy elköszönjön tőle. Hogy Buddha kimutassa tettükért az elismerését, úgy döntött, hogy minden évet róluk nevez el érkezési sorrendjük szerint: patkány, bivaly, tigris, nyúl, sárkány (bizony, Kínában eme mitikus lény valós állatnak számít!), kígyó, ló, kecske, majom, kakas, kutya, s végül a disznó.

Egy másik történet szerint – és ez lehet mégis az eredetibb –a Jáde Uralkodó hívta össze az állatokat, hogy együtt ünnepeljék az év kezdetét és ő nevezte el sorban róluk a tizenkét évből álló földi ciklus egy-egy tagját. A kínai hagyomány szerint az egész évet jellemzi az, hogy mely állat éve következik, mert az évet „uraló” állat az abban az időszakban zajló – társadalmi, kulturális, politikai, kapcsolati, munka-, szellemi – folyamatokra rányomja bélyegét.

A dolgot elsőre látásra tovább bonyolítja, hogy figyelembe veszik egy-egy évnél a kínai hagyomány szerinti öt elemet is. A tűz, fa, fém, víz, föld évei („mennyei szár”) és a tizenkét állatjegy („földi ág”) kombinációi alakítanak ki egy-egy hatvan esztendőre szóló ciklust.

kínai asztrológia

A több ezer éves kínai hold-kalendárium évkezdete minden esztendőben változó: attól függ, hogy a téli napforduló utáni első holdhónapban mikor következik be az első Újhold. A kínai évkönyvek azt mutatják, hogy körülbelül i.e. 650-ben tértek át (legalábbis egyes területeken) arról, hogy az év kezdetét a téli napfordulót követő első újholdtól számítsák, arra, hogy az év kezdetét a téli napfordulót megelőző újholdtól számítsák. Manapság az ünnepeket egy olyan év alapján számítják, ami a téli napfordulót követő második újholdkor kezdődik. Amikor elkezd nőni a Hold fénye is, az a teljes megújulás jelképe. Ez a nap bárhová eshet január vége és február közepe között. Ennél fogva a a kínai hagyomány szerinti évek hossza sem egyforma: némelyik hosszabb, másik rövidebb néhány nappal.

Érdemes tudatosítani, hogy a kínai asztrológia különbözik a nyugati asztrológiától: sokkal kevésbé jelentős a jövőbelátás szándéka, inkább az a cél, hogy megvizsgáljuk, hogyan működhetünk együtt azokkal az erőkkel, amelyek meghatározó módon igazgatják a világi és a személyes folyamatokat. Lássuk mindezek után, mik lesznek a főbb jellemzői ennek az évnek!

tűz kakas

A kakas a kínai asztrológia szerinti 12 állatövi jegy közül sorrendben a tizedik. A kakas-kultusz gyökerei a régmúltba vezetnek Kínában, ezért is érthető, hogy a kakasról is elneveztek egy asztrológiai jegyet.

A kínaiak hagyománya szerint a kakas öt erénye a következő: költészet, katonai vitézség, bátorság, jóindulat és megbízhatóság. A kakas további pozitív tulajdonságai: óvatos, bátor, hűséges, alapos, intelligens, család szerető, nagyra hivatott, segítőkész, mély érzésű, céltudatos, igazságos. Természetesen negatív jellemvonásokkal is rendelkezik, mégpedig lehet becsmérlő, kritikus vagy éppen túlzottan szókimondó.

tűz kakas3

Mi több: a kakas lehet kakaskodó is. A kakas nem szereti a kritikát, és nem tér ki a konfliktusok elől. A kakas elfogyasztja a kártevő rovarokat. Kína térképét hagyományosan gyakran hasonlítják egy kakashoz, mely csőrével Japán felé mutat – Japán alakja pedig egy gilisztáéra hasonlít.

2017-ben tehát ebből kiindulva politikai feszültségek is keletkezhetnek. A hatvan évenkénti történelmi sorsmintázatokat tekintve nem kizárt, hogy a világban sor kerül természeti katasztrófákra, nagy tüzekre, robbanásokra, nukleáris jellegű incidensekre, fertőzésekre. A kakas évében sokan viselnek valami pirosat a testükön, hogy távol tartsák a bajt.

tűz kakas2

Az biztos, hogy a tűz kakas az energiái révén ebben az évben mozgalmasságot hoz, óriási életkedv árad szét, az indulatok és az érzelmek nagy hullámokban törhetnek fel. Mivel a tűz kakas általában az optimizmus, az innováció és a haladás jelképe, lehet, hogy energiái inkább tudományos újdonságokban öltenek testet. Legyünk máris derűlátóak: összességében mégis jó kilátásokkal kecsegtet az év, hiszen a kakas a világosság, a tisztaság, az ifjúság és a remény szimbóluma. A tűz kakas pedig ugyan a harciasságnak, ám ugyanakkor a bölcsességnek is a megjelenítője, vagyis ezek sajátos keveréke miatt 2017 remek év arra, hogy akik készen állnak arra, hogy meglévő tudásukkal lehetőségeikből a lehető legtöbbet hozzák ki magukból, azok számára a siker garantált lesz az év során.

A tűz kakas évében fordítsunk több figyelmet az egészség megőrzésére, különösen a gyulladásokból eredő szövődményekre. A kakas éve kedvező időpont a küzdősportok elkezdéséhez. Ez utóbbi is arra utal, hogy az idei évben fontos az önuralom fejlesztése, fékeznünk kell indulatainkat és jobban átgondolni mondanivalónkat és tetteinket.

tűz kakas

Az észak-kínai Tajjüan város egyik bevásárlóközpontjának hét méter magas, Donald Trumpra hasonlító kakasszobra

Lucaszék, lucakalendárium, lucapogácsa és lucabúza – praktikák a sötét erők ellen és a jövő megtudakolására

lucabuza

Valamivel több, mint négyszáz évvel ezelőtt, a ma is használatos naptárunk életbeléptét megelőzően ez a gonoszjárónak tartott nap volt az esztendő legrövidebb napja, a téli napforduló napja. Ekkor voltak a leghosszabbak az éjszakák, vagyis a sötétség uralma teljessé vált, ugyanakkor e napon bukkant elő alvilágjárása után a Tejút-Világfa hasadékából a megújult s így újjászületett Nap is. Ez a nap tehát kettős természetű, akárcsak Luca alakja a néphagyományban.

Luca neve azt jelenti: fényesség, tehát aki meghozza az eddig uralkodó sötétségbe a fény, a világosság, a nappalok várva várt növekedését, másrészt van egy boszorkányszerű, rontó formája is, a leprafehér lucaasszony. Egykor nem is igen adták újszülöttnek ezt a nevet, mert attól tartottak, hogy hamar meghalna, „elvinné a luca a lelkét”. Korán reggel, de akár estig beállóan Luca napján is kiseprűzték a házból a látogatóba érkező fehérszemélyt, mert „lucaszerű lehet a lelke” és a beállító nők egyébként sem jeleznek jót a jövő esztendei termés felől. Jobban örültek a kotyolóknak, azoknak a fiúgyermekeknek, akik házról-házra járva szavalták „vaskos” termékenységserkentő varázsmondókájukat.

A téli varázsló szokások tehát leginkább Luca napjára sűrűsödtek. A mágikus hagyomány e napi hiedelmei is bajelhárításra, termékenységvarázslásra vagy időjárásra vonatkoztak, ilyen, hogy csak a legfontosabbakat említsük, a lucakalendárium, a lucaszék és a lucabúza kezdetvarázsló cselekményei.

A lucakalendárium az időjárás figyeléséből áll össze: a Lucától Karácsonyig tartó tizenkét napos időszak minden egyes napjának természete, enyhesége vagy éppen borússága, szárazsága vagy csapadékossága a következő esztendő egy-egy hónapjának felel meg. Az időjósló hagymakalendárium elkészítése már bonyolultabb, a lucaszékével vetekszik. Tizenkét hagymahéj szükséges hozzá, tizenkétrétű vöröshagymának is csak a harmadik rétege az, ami jó. A héjakat szép sorjában ki kell rakni az ablakközbe, sót hinteni beléjük, majd balról jobbra haladva lehet olvasni a hónapokat: amelyikben átnedvesedett a só, ott hó vagy eső várható. Helyenként régen megjegyezték, hogy Luca napja a hét melyik napjára esik és azon a napon egy egész éven át a gazdasszony az apróbb lábasjószág megmaradását és szaporaságát kérve fordult az éghez.

lucaszék

A három lábú, kerek ülőkéjű lucaszék hagyományosan tizenháromféle fából készül, vas nélkül. Lassan kell bíbelődni vele, Luca napján kell elkezdeni az összeeszkábálását és a lucatizenketted végeztével, éppen Karácsonyra kell befejezni. A keresztúton vagy az e napi ünnepségen kört kell köré húzni és így ráállva – azaz tulajdonképpen felülemelkedve a szokványos létezés szintjén rápillantást nyerni a valóságra – meg lehet látni az emberek közt a rontó szándékú boszorkányok más módon láthatatlan disznófejét vagy szarvait. De meg lehet pillantani régi, lyukas fakanálon, koporsódeszkán keresztülnézve is gonoszt, ám abban a pillanatban sarkon kell fordulni és mákot szórva – hogy a kíváncsiskodót utol ne érjék, mert a boszorkányoknak minden mákszemet fel kell szedniük – hazarohanni. “Mákja van”, ha megmenekül, mert ha utolérik, akkor biz’ megrontják, tán még el is veszejtik…

A jövőtudakoláshoz szükséges lucapogácsa úgy készült, hogy sütés előtt mindenki kiválasztott egy-egy pogácsát, libatollat dugtak bele és akié perzselten bukkant elő a kemencéből, az halálra számíthatott. Lehetett lucacédulákat is rájuk tenni és amelyik épen maradt, az azon szereplő férfinév jelezte, hogy ki lesz a leány jövendőbelije. Naponta is lehetett egyet-egyet ezekből tűzbe vetni és a Karácsonyra maradó egyetlenen szerepelt a majdani kérő neve.

Ősi természetvarázslásból ered, hogy e napon lucabúzát sarjaztatnak. Lapos tányérban búzaszemeket csíráztatnak meleg helyen, amit szájukba vett vízzel táplálnak és ezt is mondogatják mellé: “Néköm kinyerem, jószágomnak legelője, ződ mezeje.” Ha hosszúra nő Karácsonyestére a szára, mikor is égő gyertya mellé a vacsoraasztalra teszik, az jó, “szalmás” termést jelez a jövő esztendei aratásra és jó egészséget mind a családnak, mind a jószágnak. De rontás ellen is foganatosnak tartották, lehetett beteg állattal is etetni.

fokhagymakoszoru

S akinek mindez nem lenne elég, figyeljenek a további varázscselekményekre: este, lefekvés előtt el kell tenni a söprűt, a boszorkányok lovát, fokhagymát kell nyelni rontás ellen és érdemes fokhagymát tenni a párna alá. Külön érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy igencsak alkalmas időpont ezen éjszaka az álmok figyelésére…

 

A lezárás-újrakezdés szimbólumai és rítusai

 riteofpassage

„Hogyan kell felvenni a régi élet fonalát? Hogyan folytatod tovább, ha a szíved mélyén kezded megérteni, hogy nincs már visszaút? Vannak dolgok, melyeket az idő sem képes meggyógyítani soha, olyan, túlságosan mély sebeket ütnek…”

J.R.R. Tolkien

Elveszítjük egy szerettünket? Elköltözünk, otthagyjuk megszokott otthonunkat, környezetüket? Szakít velünk a párunk? Kirúgnak az évek óta betöltött állásból? Befejeződik egy életszakasz, mert lezárul a kamaszkor, vége a szinglilétnek, itt az életközépi válság, mert felnőttek a gyerekek, készülni kell a nyugdíjazásra? Egy hagyományos közösségben hajdan léteztek azok a rítusok, amelyek segítettek egy-egy lezárásban, elengedésben, elgyászolásban. Ezekből ma is tanulhatnánk, átemelhetnénk elemeket a világunkba, valamint ezek mintájára újakat is kitalálhatunk.

A modern kor embere elveszítette a rítust, avagy az legfeljebb utánzásban merül ki. Ettől még működhet, de összehasonlíthatatlan a szertartások hatása, ha tudatosság társul hozzájuk. Nem tudunk gyászolni, elválni, lezárni, nem tudjuk, miként engedjünk el személyeket, meghaladásra ítélt élethelyzeteket, s hogyan kezdjünk új életet nélkülük. Ennek oka rendszerint az, hogy nem merjük megélni és ezért tudatunk mélyének titkos rekeszeibe száműzzük érzéseinket. A változás sokszor félelmet ébreszt, veszteséggel és fájdalommal jár. Ha nem engedjük meg magunknak ezeket az érzéseket, azok valójában nem szűnnek meg, csak eltűnnek, ám a mélyből még nagyobb károkat tudnak okozni, mert hatásukra a legváratlanabb helyzetekben érthetetlen döntéseket hozhatunk. A legnagyobb gond az, hogy ha függőben tartunk ügyeket, lezáratlanul hagyunk folyamatokat, akkor az új, a további fejlődésünket biztosító élmények sem tudnak megjelenni életünkben.

watching

Ha egy kultúrában, mint a nyugati társadalmakban hiányoznak vagy kiüresednek, tartalmukat vesztik az átmenetet egyébként segítő, megtámogató rítusok, ceremóniák, akkor megrekedés, regresszió, fixáció tünetei jelenhetnek meg az egyének pszichés életében, megszaporodnak a közösségekben az éretlen, alulintegrált személyiségek. A környezetünkkel harmonikus viszonyt kialakítani, teljes életet élni nem lehet úgy, hogy megfeledkezünk a lezárulásról, ami az élethez elválaszthatatlanul hozzátartozik. Ha a teljes élet megéléséhez szükséges lezárulás-beteljesülés tudata hiányzik, elvész valami az egészből.

Fel kell ébresztenünk magunkban azt, amit a szakemberek úgy hívnak: adaptációs képesség. Ez nem felejtést jelent, nem azt, hogy „hűtlenek” leszünk a múltunkhoz vagy valakihez, aki fontos volt nekünk, hanem megtanulunk nélküle élni. Újra örülni tudunk a Napnak, a szélnek, az esőnek, a gyereknevetésnek, új embereknek, akik fontossá válhatnak, új élménylehetőségeknek. Esélyt adunk egy új, meghitt kapcsolatnak, legfőképpen saját magunkkal. A mai ember – gyengülő hitével, természettudományos gondolkodásával – keresi az utat, hogyan tudná elfogadni és feldolgozni a lezárulás kihívását. A mi dolgunk keresni és megtalálni az új rítust, ami segít kifejezni és megérteni ezt.

ego

A rítusok az idő folyamatos megújítására szolgálnak. A szertartások alatt megáll a profán idő, a mindennapok, a jelenkor történelmi ideje. Az archaikus kultúrák rendszerében egy életperiódus lezárásának és az újrakezdésnek a rítusai, amelyeket átmeneti szertartásoknak is neveznek, a különböző státuszváltozással járó folyamatok, az elutazás, az életet végigkísérő életkori változások: a születés, az élet és a halál rítusai.

Az átmeneti rítusok struktúrája a cselekedetek és az eszközkészlet alapján egymástól egészen távoli kultúrákban is sok hasonlóságot mutatnak. Sőt néha ugyanazokat az alapvonásokat hordozzák: bármennyire is különböznek részleteikben, komplexitásukban, vagy a lebonyolítás kötöttségében, mindegyikük lezajlásában ugyanazon séma ismétlődik.

Az átmenetet biztosító rítusok abban megegyeznek egymással, hogy a folyamatuk, felépítésük hasonló, mert három egymástól jól elkülöníthető részre bonthatók: 1. elválasztó rítus, 2. határhelyzeti vagy eltávolító rítus, 3. befogadó, beépítő rítus. Úgy is megfogalmazható ez, mint az újjászületés három trimesztere: szembesülés a traumával, aktív megküzdés, új életcél megtalálása.

Aztec mask

A változásokat saját koreográfiával és dramaturgiával leképező, olykor a kívánt változásokat a szertartásokkal éppen előhívó, a bekövetkezésüket elősegítő cselekedetekben a szimbolikus jelleg dominál, de sok konkrét, a helyre és időre, a cselekvés elvégzésének mikéntjére vonatkozó elemmel. Ezek által válik ugyanis lehetővé az átkelés az egyik létállapotból és a hozzá tartozó élmény- és cselekvési mezőből a másikba. Archetipikus mintaként működnek szinte ezek, s lényegi mozzanatai a sajátos modernkori jelenségekben is tetten érhetők.

Az átmeneti rítusokra azért van szükség, hogy megkönnyítsék az egyéni életben beálló kríziseket, melyeket a változás idéz elő. Ezek lassítják a hirtelen átmenetet. Az élet szentségeinek nevezett szertartások megkönnyítik az emberek számára a változások átélését, mintegy hidat képeznek két ellentétes helyzet között, mert kész közösségi formákat, szerepeket bocsátanak az egyén rendelkezésére. Az alkalmazott tárgyakban is hasonlóak, mert a keresztelőnek, az esküvőnek és a temetésnek egyaránt fontos kelléke a gyertya és a fehér szövet a tisztaság, világosság jelképeként.

ajtórésfények

Ezek a rítusok egy hagyományos közösségben szigorúan szabályozottak, vagyis kivitelezésük nem tetszőleges, nincs alávetve mérlegelésnek, egyedi döntésnek. A mi társadalmunk kevesebb kötöttséget hordoz, de a kevesebb béklyó mellett kevesebb a támasz is. Ugyanakkor szabadon felhasználhatók a régi és a kreatívan kitalált új elemek, hogy egyensúlyt teremtsünk múlt és jövő, hidat építsünk a megvalósult és az új lehetőségek közé.

Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány olyan egyszerre archaikus és posztmodern – eszközkészletében ősi és új, ideáljaiban, céljaiban örök – szimbólumot, rítust, amelyekből szükség esetén válogathatunk, attól függően, mit találunk alkalmasnak arra, hogy segítsék az elfogadást, fel tudjuk dolgozni a veszteséget, át tudjunk térni az „új időszámításra”.

  1. Elválasztó rítusok

Jellemzői: szembesülés a traumával, érzékenység, természetes negatív hangoltságú tudatállapot, izolálódás, énvédő mechanizmusokat erősítő beszűkülés, belépés a szent időbe.

Ebben a szakaszban a rítus a korábbi, elhagyandó állapotból vezeti ki az embert. A változás tudomásulvétele a feladat. Elfogadjuk egy-egy életszakaszunk törvényszerű befejeződését, kapcsolatunk megszakadását.

félarc

Lehetséges rítusok, szimbolikus cselekvések:

Rendteremtés – ez általában nem számít rítusnak, ám amennyiben a szertartást úgy határozzuk meg, mint egy magasabb rend kialakítását, akkor fontos fázis „a kozmosz megteremtése” a kialakult káoszban. Így tudatossá válhat, hogy a krízis a fejlődés motorja, s esélyt adunk az élmények feldolgozására.

Levélírás – mindazt, amit fogalmakkal meg tudunk ragadni, ki tudunk fejezni, hasznos, ha leírjuk. Megírhatjuk egy levélben, még akkor is, ha nem adjuk fel, mert akinek írjuk, már nem is kapná meg.

Szimbólumok használata – azt a másfajta létállapotot, amibe a változás miatt kerültünk, kifejezhetjük szimbólumokkal. Megváltoztathatjuk környezetünket, átfesthetjük szobánk falát, de mint hagyományosan, ruhaviseletünkkel és annak színeivel is jelezhetjük, hogy világos számunkra a törvényszerű átalakulás.

Szimbólumok megfigyelése – megfigyelhetjük, hogy milyen szimbólumok jelennek meg környezetünkben, esetleg hangsúlyos gyakorisággal, s hogy ezek a jelképek hogyan függhetnek össze a mindennapjainkkal, élethelyzetünkkel, milyen üzenetet hozhatnak, hogy a megértés és ezáltal a tanulság és továbblépés megszülessen bennünk.

szerzet

Álommunka – álmaink lejegyzése és értelmezése olyan bepillantást tehet lehetővé a személyiségünkbe, melynek felszabadító hatása lehet.

Amplifikáció – életünk időszerű kihívásainak analógiába állítása mítoszokkal magyarázatot kínálhat arra, hogy miért is kell átélnünk épp azt, ami válságot hozhatott számunkra. A mítoszokban és a mesékben gyakran felfedezhetünk olyan részleteket, melyek a szimbólumok és képek intenzív hatásának köszönhetően segítséget nyújthatnak, hogy megtaláljuk a mintaszerű megoldást, ami akár jelentősen lerövidítheti a feldolgozás idejét.

Főleg ez utóbbi három olyan eszköz, amelyet a válságkezelés egész folyamatában, tehát mindhárom szakaszban hatékonyan alkalmazhatunk.

 

  1. Határhelyzeti vagy eltávolító rítusok

Jellemzői: aktív megküzdés, az ismeretlen megtapasztalása, kötődések feloldása, transzformációja, pszichés és spirituális törés megszüntetése, projekciók visszavonása.

Átalakító fázis, ami lehet átmeneti, várakozó állapot, egyfajta lebegés a senkiföldjén, de lehet tudatos változás, átkelés is. Ez utóbbit idő- és térbeli folyamatokkal is összhangba hozhatjuk.

az embermag

– Negyven nap – ez (alkímiai kifejezéssel élve) az Opus Magnum, a Nagy Mű létrehozásának ideje (archetipikus időmennyiségnek tekintve a majdnem hat hetet, hiszen összefüggésbe hozható a lélek túlvilági vándorlásával), amely idő alatt megtörténhet az átalakulás, elengedés.

– Éjfél – az ekkor végrehajtott cselekedetek által az időfolyamból az adott időszakasz szimbolikusan kiemelődik, kimerevítődik, segíti a múlt és a jövő szétválasztását, a lezárást és újrakezdést.

– Küszöb – az átmenet szertartásainak a szerkezetét a legérzékletesebben téri metaforákkal jelenítik meg: egy terület elhagyásával, egy új területre való belépéssel, amely a határ, rendszerint küszöb átlépésében jelenik meg. A szertartásban különös jelentőségű a küszöb átlépése, amely két fizikai vagy szimbolikus illetve szociális (társadalmi, közösségi) tér, mozgás és idő, néha két szoba, máskor két év, két élménymód, két élettér stb. között húzódik. Ebben az értelemben a rituálék a sikeres küszöbátlépést segítik, mint sajátos átzsilipelő műveletek.

alley

– Zarándokút – Válasszunk ki egy célt és tegyük meg az utat odáig. Lehet csak néhány órás is az út, de tarthat több napig is. Segít megmozdulnunk, megmozgatni az álló energiáinkat. Szélesíti a látókörünket és a cél felé haladás segít abban is, hogy meghatározzuk életünk következő elérendő vagy éppen magasabb célját, céljait is.

 

  1. Befogadó, beépítő rítus

Jellemzői: egyre magasabb szinten megnyilvánuló integráció, az egyensúlyi állapot visszaállítása, megteremtése új szinten. Fejlődési potenciál mozgósítása, önmeghaladás elérése, magasabb dimenziók és célok tudatosítása, visszatérés a mindennapokba.

Anima Animus

Az új állapotba vezető befogadó rítusok révén szorongásaink csökkennek, elkezdjük megérteni, hogy mi miért történik az életünkben. Megtörténik a gyász, a feldolgozás által a belenyugvás, nappali helyzetünk konstruktívan változik, életmódunk javul.

A lezárás konkrét rítusa – amennyiben egy kapcsolat zárul le és a kezdeti érthető érzelmi hullámvölgyek után konstruktívan együttműködve képesek a felek az elfogadás felé haladni, együtt is végrehajthatják az olyan szertartásokat, amelyek az elválást segítik. Ilyen lehet az, hogy egy közösnek tekintett gyertya lángjáról meggyújtanak másik két gyertyát, majd eloltják az első lángját. Kettétörhetnek egy kenyeret is, érvényt és jelentést szerezve a mondásnak: “kenyértörésre kerül sor”. Amennyiben nincs igény ilyen közös szertartásra, az egyedül is végrehajtható, kivitelezhető.

tükör

– Benső beszélgetés – lehetőséget teremthetünk arra, hogy pozitív belső párbeszédet alakítsunk ki. (A negatív az a gondolataink nonstop zsivaja, hangzavara, ami éppen azért zajlik, hogy elmeneküljünk a megoldás elől.) Ennek eredménye fogja eldönteni, mit tekintsünk megoldásnak, előrelépésnek, s hogy miként álljunk hozzá a feladatunkhoz. A belső párbeszédünkben megszemélyesítve késztethetjük kommunikációra akár egymással sokszor ellentétben élő én-részeinket is. Megeshet, hogy ezek konkrét személyekként kivetülve jelennek meg közvetlen környezetünkben és egy-egy ilyen kapcsolat lezárása jelezheti egyes én-részeink integrációját vagy énszintünk meghaladottságát is.

– Tisztulás – jelentős szimbolikus mozzanat az átlépéshez kötődő megtisztulás, ez gyakran fizikai cselekvésekben is megjelenik. A szimbolikus tisztító aktus vízzel vagy tűzzel történik. A vízbe való alámerülés és felmerülés magát a születést, míg a tűz, a tűz fölött való átemelés, átlépés, átugrás mint imitált elégetés a halált, a tisztítótűzön való átkelést szimbolizálja.

– Áldozat – ilyen lehet az, amikor elégetjük korábbi életszakaszunk vagy kapcsolatunk valamely relikviáját, szimbolikus tárgyát, de el is temethetjük vagy eltörhetjük, esetleg más módon megsemmisíthetjük azt. Az eladományozás ugyancsak konstruktív módszer.

scullbutterflyeye

– Búcsú – ennek vidámsága már jelezheti, hogy túljutottunk egy nehéz szakaszon. Hagyományosan a temetés után például tort tartottak, ami megemlékezéssel egybekötött közös evést-ivást jelentett.

Egy magasabb szinten kialakított új rend, harmónia a jelei annak, hogy sikerrel megtörtént az átmenet, átkelés.

nature-way

A cél, hogy a szertartásokban megnyilvánított tudatosságunk hozzásegítsen ahhoz, hogy átalakítható legyen a kötöttségekben, ragaszkodásokban lefoglalt erő. A felszabadulásból, eloldottságból származó nyitottság pedig felhasználható legyen a tudat szabadabb, emelkedettebb állapotának megvalósítása érdekében.

 

 

Szellemi, lelki és testi évkezdetek

1910

Ki ne szeretne minél többet ünnepelni? Jó hírünk van: nem kell nagyon elmerülnünk az alibigyártásban ahhoz, hogy az évkezdetet is háromszor, három szinten és három időpontban élhessük át, méghozzá minden évben. Ehhez mindössze a kialakult hagyományokhoz igazodó ünnepek rendjét és az ember lelki felépítését kell ötvöznünk.

Ebből a szempontból beszélhetünk szellemi, lelki és testi évkezdetről. A szellemi a legelső, amely összhangban zajlik a kozmikus és természeti folyamatokkal: ez lenne az ünnep eredeti ideje, a téli napforduló, december 21-e másnapja. A Nap ekkorra már átlépett a Nyilas jegyéből a Bak jegyébe, s túllépett azon a mélyponton is, amit régen a Nap halálval és újjászületésével azonosítottak. December 22-étől már nő a fény a világban, s bár kezdetben még alig észrevehetően, de egyre hosszabbak a nappalok is. A fény összefügg a tudatossággal, a szellemi újévkor az ünnep szimbolikusan megfogalmazott üzeneteként ezért önmagunk legmélyén élhetjük meg az újjászületést. A legjobb ilyenkor befelé figyelni, gyertyát gyújtani és meditálni.

Screen shot 2015-12-31 at 22.19.49

Már csak azért is, mert az évkezdet visszautal a világ kezdetére is: az akkori káosz ilyenkor megismétlődik. Az újévünnepeken az ókorban ezért volt szokás a hierarchiák eltörlése (a római Szaturnálián a szolgák egyetlen napig urakként viselkedhettek, uraik pedig teljesítették parancsaikat), a tüzek kioltása, a lopás megengedettsége, a halottak előjövetelének képzete, az orgiák, mivel ezek mind-mind a differenciálatlan kezdet sajátságaira utaltak, lehetővé téve ezáltal azt, hogy tabula rasát, tiszta kezdetet teremtve az újesztendő a Világteremtéssel azonosulva az idő „megfiatalítását” jelentse.

Az óévbúcsúztató, majd újévüdvözlő, jelfigyelő-jósló szokások gyakorlásában mindig az volt a cél, hogy mágikus módon segítsék elő a következő esztendő sikerét az emberek életében. Ez volt az „omen principii”, a kezdetvarázslás, kezdetjóslás: ki mit csinál, kivel mi történik elsőnek újév napján, azt fogja tenni, az fog vele történni az egész esztendőben.

Ha három évkezdetet ünnepelünk, akkor más és más lehet a hagyományos jelfigyelés iránya is. A szellemi újévkor, azaz december 22-én a külső jelek a következő évi szellemi folyamatainkról adnak hírt. Ráadásul ez a nap kiváltképp alkalmas arra, hogy ne csupán megfigyeljük a jövőre vonatkozó jeleket, hanem alakítsuk is az egész évünket azáltal, hogy olyan tevékenységet végzünk, olyan tetteket hatunk végre, amelyek révén az egész évünket tudatossabbá, emelkedettebbé, egyszóval szellemibbé tehetjük.

A lelki újév kezdete december 25-e, Karácsony hagyományos ünnepe. Ilyenkor szeretteinkre figyelhetünk, ami a közösségi találkozás, együtt végrehajtható szertartás napja és alkalma. Megajándékozzuk egymást, karácsonyfát állítunk, díszítünk, – amellyel egyúttal kifejezzük azt is, hogy életünk tengelyébe az emelkedést, fény felé fordulást állítjuk -, együtt étkezünk családunkkal és mincezekkel felidézzük azt, hogy a szeretet az, ami összekapcsolhat minket minden létezővel. A jelfigyelés kapcsán ez a nap a következő évi lelki, érzelmi folyamatainkat tükrözi.

Screen shot 2015-12-31 at 22.19.28

A világi újévkezdethez természetesen Szilveszter illetve január 1-e kapcsolódik. Mikor trombitával, petárdával vagy éppen pezsgősdugódurrantással, koccintással, egyszóval zajkeltéssel temetjük az óévet, ősi gonoszűző, bőségvarázsló mágikus eljárások emlékeit őrizzük ezekben a szokásokban.

Szilveszterkor érdemes egy szellemi mozdulattal épp az ellenkezőjét tenni annak, mint amit a világban mindenki: korán lefeküdni, s mivel ez a legkevésbé „jelentős” nap, aludni hajnalig. Miközben pedig mindenki épp hazakóvályog, kidől, elterül, napfelkeltekor elkezdhetjük az esztendő egészére vonatkozó tudatosságfokozó gyakorlatunkat: a legjobb ilyenkor meditációval, esetleg jógával kezdeni a napot és az évet. Így egészen biztos, hogy ezen a napon is lesz valaki, aki „felkelti a Napot”.

Az e napi jelek a következő évi világi, illetve a testi folyamatokra vonatkozóan hordoznak üzenetet. Manapság a szilveszter a fogadalomtételek napjává is vált. Szokás e napon éjfélig megfogadni valamit, s persze ez rendszerint valaminek a befejezését, például egy rossz szokás abbahagyását szokta jelenteni. Mindenki érzi ilyenkor, hogy határnap Szilveszter, valami véget ér, lezárul, ezért ki is használható ez a határ, mintegy mágikusan: ahogy lezárul az óév, bezárul a múlt kapuja, lerakhatjuk, amit tovább már nem kívánunk cipelni, ami már fölösleges, s tiszta lappal, megújultan léphetünk az újév elé. A tiszta lap után az már más lapra tartozik, hogy ki-ki mennyire volt kitartó az újesztendőre vonatkozó fogadalma teljesítésében…

Screen shot 2015-12-31 at 22.19.04

Aki végigfigyeli mindhárom napot, az teljes képet kaphat arra vonatkozóan, hogy miként bontakoztathatja ki az aktuálisan benne rejlő lehetőségeket egy teljesebb, tudatosabb élet megteremtése érdekében.

„A hajnali harangszónak giling-galangója

hirdetgeti, hogy az évnek itt a fordulója!

Ezért hát jó egészséget, bort, búzát és békességet

Mindenkinek kérek ez új esztendőben!”

1910b

 

 

 

Szárnyakat adó Újhold

Rio de Janeiro

Rio de Janeiroban készült ez a kép az Újholdról, amint éppen mintha “szárnyakat kölcsönözne” a város, sőt Brazília híres jelképének, a Megváltó Krisztus szobrának, a világ egyik legismertebb műalkotásának, amely Jézust kitárt karjaival keresztet formálva ábrázolja.

A Hold ciklikus változásához kapcsolódó hiedelmek, a Holdhoz igazodó mágikus gyakorlat a közelmúltig igen eleven volt.  A Holdat a növekedés és csökkenés okozójának tekintették, pontosan számon tartották a mozgását. A fogyó-növő Holddal sokféle cselekvést és történést hoztak analógiás párhuzamba.

Újhold

A mágikus, analógiás gondolkodásra alapozva a Hold alakváltozásához igazították régen az emberek a tetteiket is, hogy szerencsés legyen a kimenetelük. Az Újholdat köszöntötték, térdet hajtottak a Hold felé, letérdeltek előtte, imádkoztak hozzá. Az Újhold, amikor nőni kezdett a Hold, a kezdet ideje volt, ilyenkor kezdtek például bizonyos mezőgazdasági és házimunkákba, költözésbe, innentől növeltek, párhuzamosan a Hold növekedtével. Ha hosszú hajat akartak a lányoknak, akkor csak Újholdkor vágták a hajukat. Újholdkor kellett elkezdeni a hízlalást.

A hagyományok arra tanítanak, hogy Újholdkor legyen tiszta, határozott szándék bennünk, hogy milyen értéket, képességet kívánunk magunkban Teliholdig növelni. Újholdhoz a következő tevékenyégek tartoznak: kezdés, hajvágás, körömvágás, szerződéskötés, költözés. Újholdkor és Újholdtól ajánlott: telítés, növesztés, bővítés indítása, tervezés, védelem, erőgyűjtés, gyógyítás, masszázs, regenerálás, erősítés.

Újhold

A Hold az éjszaka bolygója, a Nap társa avagy ellentéte. Ahogy a nappalhoz, evilághoz a Nap tartozik, úgy az éjszakához, az alvilághoz a Hold. Ugyanez az egymást kiegészítő kettősség a nemekben is megjelenik: a Nap a férfi teremtő erejét jelképezi, míg a Hold a nő befogadó képességét. A mitikus kozmológiában ugyanis a férfi a Nap és a nő a Hold. A Hold a ciklikus változásával leginkább a nőkre van nagy hatással, így a nőiség, a női elv szimbóluma, az átalakulás, a termékenység jelképe is lett. Ennek révén került kapcsolatba a Hold a születés és halál, az asszonyi tevékenység és a növényi élet képzeteivel.

Újhold

Egy sajátos apály-dagály jelenség zajlik a Hold telésével-fogyásával analóg módon a növényekben. A fogyó Hold a növények föld alatti részébe gyűjti az erőt, ezért a gyógyfüveket gyökerükért Újholdkor szedték. Két-három nappal Újhold előtt vagy ugyanennyivel utána vetettek magot, hogy szépen növekedjen a növény. Általános érvényű volt, hogy a föld feletti terményeket hozó növényeket vetették növő Holddal, a föld alatt termőket pedig fogyó Holddal. A fák gondozásánál is a Hold állását vették figyelembe. Újholdkor ültették a fát, hogy a növő Holddal nőjön, Újholdkor metszették is, amikor a fák ereje lefelé, a föld felé húzódik az ágakból.

A Teliholdnak és a fogyó Holdnak a népi gyógyászatban, a tisztátalanságok eltüntetésében és a kártevők eltávolításában, a féregűzésben volt még jelentős szerepe. A böjt kezdete is olykor a Hold fogyásának kezdetéhez kapcsolódott. A Holdhoz fordultak a betegség elmúlasztásáért, az egészség visszaszerzéséért is. A betegség úgy fogyjon, ahogy a Hold fogy, úgy erősödjön az ember, ahogy a Hold telik.

Újhold

A következő ráolvasást is Újholdkor – a megjelenő Hold megpillantásakor, keresztútnál – kellett mondani:

„Uj Hód: uj Király!

Aggyá neköm

Jó heteket,

Jó hetekbe’

Jó napokat,

Jó napokba’

Jó órákat,

Jó órákba

Jó szöröncsét,

Azután mög

Jó egésség!”

Időjárást is jósoltak a Hold alakjából, ez megfigyelésre, valós tapasztalatokra épült, amit a Hold éppen felvett formájával állítottak analógiás kapcsolatba. Olyannyira, mintha a Hold nemcsak a föld termékenységét biztosító eső ura, hanem forrása is lenne: ha a Holdnak udvara van, vagy ha a Holdkaréj inkább függőleges, azaz lefelé görbül, akkor „csüngőre”, „csurgóra” áll, onnan ki fog folyni a víz, eső lesz, míg ha inkább vízszintes, akkor teknő módra áll, felfogja az esőt, szárazság lesz, vagy ha csurgóra áll, azaz lefelé görbül, akkor eső lesz.

Napfogyatkozás napéjegyenlőségkor – avagy jön a Markoláb!

markoláb

A tizenhat évvel ezelőtti, 1999. augusztus 11-ei teljes napfogyatkozás kapcsán született az alábbi írás, amely időtállónak bizonyult. Kiderült ugyanis, hogy a hagyományra és a szimbólumok világára vonatkozó kutatás során egy olyan modell jött létre, amely egyfelől egy ősi világlátás rekonstruálására tett kísérlet, másfelől útmutatás lehet, hiszen a régi szokások értelmezésével nemcsak az archaikus gondolkodás megértése volt célunk, hanem ezen alapulva a belőlük fakadó belátások átemelése is a mába.

A kutatás közben tehát világossá vált, hogy az analógiákat alkalmazó látásmód a jelenben is alkalmazható, teljes világképet nyújt, ami segít a mai világi és tudati folyamataink megértésében. Kiváló lehetőséget nyújt ezért annak megtapasztalására, miként telítődnek benső élményekkel a felismerés nyomán a hagyomány szimbólumai, így eligazíthatnak minket egy-egy sorsfordítónak ígérkező időszakban.

A mostani napfogyatkozás szimbolikáját alaposan átszínezi, értelmezését gazdagítja, hogy a kulminációja 13 órával előzi meg a Nap Kos jegybe lépését, vagyis a tavaszi napéjegyenlőséget. Azaz mielőtt a Fény, a mitikus Naphős győzedelmeskedhetne a Sötétség felett, utóbbi tesz még egy erőteljes és sikeres próbálkozást, hogy eltakarja a Napot, a fény, a világos erők, az élet forrását.

Nézzük meg a jelenségek szintjén, hogy mi történik a napfogyatkozás óráiban! Egyszer csak fényes nappal elkezd besötétedni, a Nap fénye, ahogy korongjába behatol egy sötét folt, mind halványabb lesz. A Hold árnyéka elkezd kúszni a Földön és ezeken a helyeken beáll néhány percre az éjszaka. A Nap helyén egy fekete lyuk tátong. A napfogyatkozást átélők lelkét ilyenkor valóban ősi, mélyről jövő, atavisztikus aggodalom lephette meg.

Nem csoda, hiszen lényegében kifordul a világ, a szokásos földi színtéren olyan dolog történik, ami az Alvilágban szokásos: nappal lesz éjszaka. Az Alvilág ugyanis az archaikus világlátás szerint fordítottja evilágnak. A túlvilágon a Nap nem világít, ami itt világos volt, ott sötét lesz, így a nappalok és az éjszakák rendje megfordul. Az égen megjelenő sötét folt azt jelképezi, hogy a fonákká vált világban fenn az égen jelenik meg az Alvilág nyílása. A nyílásból pedig előbújik az Alvilág ura.

napfogyatkozás2

A napfogyatkozáskor néhol tiszta kútvizet öntöttek fehér tálba vagy tányérba és annak színén látták, hogy a benne tükröződő égen kutya vagy farkas kapkod a Nap után. A leginkább elterjedt hiedelmek szerint a Napot valamilyen állat eszi vagy ellenséges lény, szörny üldözi, természetfeletti lény nyeli el. Ennek nevét még a palócok tudják leginkább: ő a Markoláb, egy kincsőrző sárkánnyal rokon lény. A mesében is sárkány a naplopó, sárkány rabolja el a Napot s köszönt teljes sötétség az országra. (A király fele királyságát és lányát ígéri annak, aki visszahozza. Szépmezőszárnya megöli a sárkányt, felereszti az égre a Napot, az őt üldöző sárkányanyát, a vasorrú bábát a világkovácsa segítségével pusztítja el: forró ólmot önt hatalmasra kitátott szájába…)

A nép a napfogyatkozáskor zörejt, lármát gerjesztett, hogy a sárkányt elijesztve a Napot tőle megmentse, vagy bezárkóztak a házaikba. Mivel a napfogyatkozás „káros legalább termésre, jószágra”, ezért „különös kénköves harmat vagy esőtől félve, nyájakat haza hajtják, kutakat befödik”, máshol úgy tartották, hogy „a nap előtt sárkány repül át, vizelete azon ártalmas harmat, amely döghalált hoz, s azért kell a kutakat befödni”.

Ugyan a kutakat is azért fedték be – mivel azok le-, egyben feljáróként szolgálnak az Alvilág és evilág között -, hogy a sárkány ne jöjjön fel, a sötét erők ne árasszák el a világot. A napfogyatkozás elkerülésére, de legalább a sötétség ellen, térnyerése megakadályozására – mint mindig, amikor a Napot, a fényt szándékoztak erősíteni, támogatni, például a téli és nyári napfordulókor -, mágiát alkalmaztak, máglyát raktak, nagy tüzet gyújtottak. Olykor, hogy az eltűnő Napot helyettesítsék, sugaras műnapot készítettek szalmából, ágakból, majd meggyújtották, s körben sétáltak – lényeg, hogy szertartást végeztek az éber tudatosság megtartására…

napfogyatkozás3

A régi feljegyzések szerint a napfogyatkozásban az emberek mindig Isten büntetését látták. Rettegés lett úrrá rajtuk, attól tartva, hogy „a Nap végleg elfogy, veszedelemben léte által, a világ végkimenetele bekövetkezik”. Úgy vélték, napfogyatkozást az okoz, ha „az ördög az Istentől kicsal egy kis parazsat”, vagy a boszorkány veszi le az égről, vagy éppen a Hold verekszik a Nappal. Ezt gondolták akkor is, amikor a feljegyzések szerint 1880-ban, Budafok határában láttak – az utolsó, 1842-es teljes után valószínűleg csak részleges – napfogyatkozást: „látták, hogy a Nap… háromszor volt alól, mégis felül került.”

A hagyományos magyar világképben a világ hármas felosztása, az alsó világ, a középső, földi világ és a fölső világ a benső tapasztalásban egymást meghaladó tudatállapotokat jelképez. A mitikus képzet hármassága tudati analógiája szerint a tudattalan, tudatos és a kiterjesztett tudatosság szintjeinek felel meg leginkább. Így az Alvilág a tudattalan a személyiség sötét, rejtett oldalát, a középső világ a hétköznapi tudatot, a felső világ a transzcendens bölcsességet szerzett, kiteljesedett emberi tudatállapotot jelképezi.

Az alsó és a felső világ szembenállnak egymással, mint a sötétség és világosság eredői is, így világosság és sötétség harca a tudatos én harca a világosság segítségével a nem tudatosított, idegennek megélt, elutasított erőkkel a megismerésért és kiteljesedésért. Az igazi szellemi integráció magja az emberi természet sötét, el nem fogadott, látni nem akart oldalán található. Az Alvilágban rejlenek az igazi lehetőségek, felismerések, ott, ahol valami taszít, zavar, s aminek az elfogadásáért, önmagunk igazabb, teljesebb mivoltának felismeréséért meg kell küzdeni. Erről szól a régi kanászdal is: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.”

Mit tehetünk akkor, ha az öntudat erejét jelképező Nap eltűnik? Hol rejlik ebben az eseményben lehetőség az önnön tudatosságának kiterjesztését szándékozó számára, mikor a pokol, az alvilág jön el hozzánk? Mire kínálkozhat egyáltalán esély olyankor, amikor a sötét erők árasztják el a világot, vagyis a kellően fel nem készült, fel nem ismert erőivel szemben nem felvértezett embert félelemteli módon elönti saját benső sötétsége?

Semmiképpen sem pusztán arra, hogy a fogyatkozó Napot nézzük. A régi közmondás szerint „fogyva nézik a napot” – vagyis a Napot akkor nézik legjobban, mikor fogyatkozik, egyébként észre sem veszik. A legtöbb ember úgy él, hogy valójában se lát, se hall, s csak akkor tűnik fel számára valami addig természetes dolognak az eltűnte, mikor már nincs. A napfogyatkozás is ilyen és bármennyire is tudja az ember, hogy majd csak előbukkan a Nap, a zsigeri rettegés benső katasztrófahelyzetet okozhat, sőt a tudat megrázkódtatását a világ, mint a tudat tükörképe is visszajelezheti. Az 1880-as napfogyatkozás után azt írták még a tizenkét évvel később mindössze három mondatban lejegyzett tudósítás végére: „Délután földindulás volt, mintha hinnán (hintán) lettek volna”.

napfogyatkozás

Bármily fájdalmas és szenvedésteli, átalakulás csak valami halála, elpusztítása révén következhet be. Ahogy régen mondták, a sárkány, a Markoláb „valamit megint a föld alá akar rabolni” és „minden napfogyatkozással valami eltűnik a világból” – vagyis önmagunkból. Valami az égi történéssel párhuzamosan meghal bennünk – a legjobb, ha tudatosan fogyasztunk el valamit magunkból és az a mi szándékunk szerint tűnik el belőlünk, s nem találomra.

Volt olyan elképzelés is, hogy a napfogyatkozáskor „a sárkánykígyóval a garabonciás megy a Nap elejébe”. A sötét erő tehát meglovagolható, egy magasabb, meghódítható tudatosság érdekében igába fogható. Régen a kutakat zárták le – a legjobb, ha mi önmagunkat zárjuk be a sötétbe, alámerülünk önnön Alvilágunkba egy „dudás-mozdulattal”. Így tudunk a kezdetnél még teljesebben, megújultan visszatérni – ahogy majd számunkra a Nap is fényesebben, kerekebben ragyog majd minden korábbinál, mikor – jó eséllyel – előbukkan.