Etnoszimbológia/szellemi néprajz kategória bejegyzései

Szentivánéj, az “eltolt” nyári napforduló – avagy az aranyvirág titka

tuzugras

Egyes ünnepek esetében – ilyen a Karácsony vagy a most közelgő Szentivánéj – a napjainkban szokásos ünneplés néhány nappal későbbre esik, mint az a természeti esemény, amely hajdan kijelölte az ünnep időpontját. Vagyis “lekésünk” arról az erővel telített kozmikus pillanatról, amely egy időszak lezárultát és egy új kezdetét jelzi.

Szentivánéj esetében ez a fény növekedésének lezárulását jelenti, innentől kezdve a fény már csökken a világban, s elindul a sötétség gyarapodása. Ebből ugyan sokáig nem veszünk észre semmit, legfeljebb nyár végére válik igazán szembetűnővé, hogy a Nap egyre később kel és egyre korábban nyugszik. Ám hajdan a természet közelségében, azzal összhangban élő  vagy arra törekvő emberek igyekeztek a fényt – azaz a tudatosságot – annak legkiteljesedettebb fokán megragadni, hogy az év sötét időszakában táplálkozzanak  annak erejéből.

maglya

Ilyen pecsét a tudatosság legvilágosabb fokán az a tűz is, amit hajdan a faluközösségek a falvak határában, a kozmoszt jelentő település és a káoszt jelentő természet, az ismert és ismeretlen, evilág és túlvilág határán gyújtottak. Míg a fényteli időszak kezdetén májusfát állítottak, hogy azt megmászva felvegyék a kapcsolatot a teremtőerőkkel, a Világfát, a világ tengelyét jelképezte az a rúd is, amelyet a nyári napforduló idején vettek elő. A kőrisfa rudat a másik, a női kellék, a kerék lyukán dugták át, tolták keresztül, majd a kereket két szűz legény kezdte forgatni, míg a kerékagy átforrósodva meggyulladt ettől és így támadt a tűz.

A kerék az idő kerekét jelenítette meg, ennek forgása kelti a világ szakadatlan pörgését, mert az idő az év fertályához érkezve megújhodásra szorul. De lehet a kerék az égi fénykerék is, hiszen a Nap ekkor pályája legmagasabb pontjára ér, a leghosszabb ideig látható az égen. Fordulat is ezen legrövidebb éjszaka, amikor átbillen a nagy fényesség és innentől fogyni kezd, visszahúzódik maggá, hogy majd Karácsonykor megújhodjon. Fontos tehát, hogy mind teljesebb legyen a világosság, s mind kisebbre szűküljön a sötétség hatalma, ezért a nyári napforduló (utóbb három nappal később, Szent Iván napján tartott) ünnepe az egyetlen ünnep, amelynek központi pillanata az esti tűzgyújtás.

IF

Mindez Rák havában történik, de a jegy érvényének igazi kezdete a delelőpontra esik, amikor a legmagasabbra emelkedő Nap pontban délben az égbolt közepén látható. Ez a termés beérésének kezdete, termékeny időszak, amikor az anyaföld, az anyatermészet bőkezűen osztja, ontja, adja áldását. A gyógynövények is ekkor telítettek leginkább világossággal, gyógyerővel, ekkor érik el hatóerejük teljességét, a füvek szedésére tehát a legjobb alkalom.

Az ünnep napjának hajnalán, amikor megkerülték a földeket, s gyógyfüveket gyűjtöttek az emberek, különös gonddal keresték az aranyospatrácot, mert úgy tartották, az ilyenkor megszólal, s a többi fű titkát is kibeszéli. A mezőn szedett virágokból, füvekből koszorút is kötöttek és a ház elejére akasztották tűzvész ellen, mert ekkortól volt elemében a nyár: a nyár a tűzelem évszaka. A frissen gyűjtött gyógyfüvekből a máglyába is szórtak, amit a falu határában vagy egy dombon, halmon, netán magasabb hegy tetején raktak, vagy a hegy tövében forrásnál, esetleg kútnál a faluvégi réten – mert a máglya örömtűz, a máglyarakás nem egyszerű játék a tűzzel, hanem mélységes értelmű szertartás. A cél a Nap erejének megerősítése, a fény megtartása a világban, a sötétség visszaszorításával tisztítás és gyógyítás is egyben. A kút lejárat az alsó világba, mely a sötétséget jelképező sárkányok, kígyók lakhelye. Az efféle alvilági lények ellen kellett megfüstölni a forrásokat, kutakat, a tűzre tett illatos füvekkel elűzni a sárkányokat, hogy „a vetésben ne tegyenek fergeteggel kárt, hogy a kutakat, forrásokat ne itassák tele méreggel”.

šA tűzrevalót: régi fát, rossz zsúpot, szalmát, de a parázsra szánt almát is gyerekek kéregették, gyűjtötték össze. A felnőttek, mielőtt az almát odaadták volna, háromszor feldobták a levegőbe. A legények közül a legnépszerűbb vagy legidősebb, nemegyszer maga a pünkösdi király lett a toborzó legény, aki összegyűjtötte a falu legényeit. Az ünnep előtti hetekben hántott nyírfahéjakat felfűzték egy botra, s amikor az első csillag megjelent, ezekkel a lobbogatókkal, lobogányokkal kimentek a falu határába, hogy megrakják a hatalmas máglyát. Helyenként hét, máshol tizenkét rakásba tették a szalmát és a szalmarakásokba füveket kevertek, de a nagy máglyát négyszögre rakálták, szabályos négyszög alakúra, s néhol máglyára tették a májusfát vagy az előző esztendei aratókoszorút is. A tűz sarokpontjaihoz kor s nem szerint telepedett a nép, miként a dal is szól:

Tüzét megrakáljuk, négy szögre rakáljuk,

Egyik szögén ülnek szép öreg emberek,

Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok,

Harmadikon ülnek szép ifjú legények,

Negyediken ülnek szép hajadon lányok.

Mikor kész lett a máglyarakás, egy leány háromszor körüljárta vízzel és ezzel szentelte meg, míg a toborzó legény is háromszor kerülte meg tűzzel, majd meggyújtotta. A tűzgyújtáskor hosszú, többrészes éneket énekeltek. A legények legelsőbbike ezalatt a máglyáról meggyújtotta a maga lobbogatóját, majd tovább adta a lángot a többieknek, hogy azután a tűz körül táncolva lángoló seprűiket jobbjukkal körbeforgassák és fel-felhajigálják mind magasabbra a koromsötét, csupán csillagoktól szikrázó égbe. Az aláhulló parazsat eltaposták, mondván, hogy lábuk eztán ki ne sebesedjék.

szentivan

Az ugrálás talán nem pogánykori szokás, mindenesetre amikor már lohadt a tűz ereje, s a lángok sem nyújtóztak akkorát, elkezdtek általszökdösni a máglya felett. Háromszor ugorták át a tüzet, néha közösen is, s közben kívántak valamit, például azt, hogy minden szomorúságuk égjen el. Úgy tartották, a tűz gonoszűző erejű, megvéd a köd, a jégeső, a dögvész ellen, megóv bajtól, kórtól, de meg is gyógyít a betegségekből, jó még fekély ellen is és mindemellett bőséges termést is hoz. Néhol a lányok ugrottak először, csak aztán a férfiak, mert a gonosz előbb rontja meg a lányokat. A lányok ugrásából férjhezmenetelükre jósolgattak, hiszen aki ügyesnek bizonyult és bátorságot is tanúsított, azt bizony ki is szemelték ilyenkor asszonynak. Ugrálás közben párosító énekeket daloltak, amelyben az éppen ugró leányt összedalolták, összeénekelték egy deli legénnyel. Anyák ugyanakkor csecsemőjüket vitték keresztül, tűzzel szenteltek ősi szokás szerint, hogy gyermekük ellenálló legyen a betegségekkel szemben

Mikor már ki-kihúnytak a lángok, de még perzselt a parázs, beledobták az almát és másféle gyümölcsöket. Ezeket azután kikaparták, mert jók torok- és hasfájás ellen, gyógyerejűek, hiszen a tűz minden szennyet eltávolított belőlük és ugyanakkor erejével telítette őket. Az alma gyógy- és gyermekóvó szer, gyerekek azért kapták, hogy egészségesek maradjanak. Ezekben a napokban viszont nem ehettek cseresznyét és nem ehettek a sült almákból sem azok az anyák, akiknek meghalt a gyermekük, hogy az kaphasson a túlvilágon. Mindemögött a lélekmagvakat termő világfa képzete rejlik, mert a cseresznye úgy terem, mint e fán a lélek, az alma pedig mint egy kis Nap – mint aranyalma – maga az örök élet… Ezért futottak később a sült almákkal a temetőbe és tettek a sírokra is belőlük, nemcsak áldozatképpen az elhunytak szellemeinek.

A még parázsló tűzbe frissen szedett virágokat is szórtak s gyógyfüveket pároltak fölötte. Virágos bodzafaágat tartottak például a tűzbe, s így megpárolva később daganatra tették. Az ugyanígy megfüstölt vasfű, fodormenta és tisztesfű teája mellfájás ellen jó s hatékony szer. Leginkább mégis ez utóbbit, tisztesfüvet tartottak a tűz füstje fölé, nem véletlenül, mert tisztel, tisztít, tiszta szavainknak mély a kapcsolata a tűzzel. „Kelés ne legyen testemen…, törés ne legyen lábamon…” – mondták közben az igézőt, s a lányok a végén a tisztesfüvet égnek dobálva azt is kiáltották: „Ilyen nagy legyen a mi kenderünk.”

IF

A csávából, fáklyából maradt üszkös csutakokkal hazafelé megkerülték a határt, a vetéseket, majd a búzában vagy a káposztaföldön állították fel őket üszög s hernyólepés ellen. A káposztát a máglya mellett forrt vízzel is locsolták később. Néhol eztán a kenderföldre mentek a leányok a legényekkel, ahol egyenként a kenderbe heveredtek. Azt tartották, hogy amelyikük után a lehevert kender feláll, az egy éven belül férjhez megy, illetve megházasodik. Máshol éjféltájban, amikor már kialudt a tűz, csak a leányok indultak a kenderföldekre és a sötétben minden leány két szál kendert összekötött. Kilenc nap múlva megnézték: akié virágos, annak legény, akié magos, annak özvegyember lesz az ura.

Úgy tartották, hogy az éjjelen a föld alatt lévő arany meggyullad és ami rozsda vagy salak van rajta, kékes lánggal elég róla. Az arany ott lángol fel, ahol a guruló kerék megáll vagy ahová a felkelő nap első sugara esik. Ez a kép azonban már a mi tetteinkről szól.

Sok minden eldől ezen az éjszakán, hiszen a kinti fényhez, a legmagasabbra hágott Nap erejéhez mérten a tudatosságunk is elérheti legtisztább, legvilágosabb állapotát, amikor önnön benső középpontunkban megszilárdulva, mint ahogy a kerék illeszkedik a tengelyre, a teremtés pillanatából szemlélhetjük a világot. S miként a kút körül, a sötétségben lángra kap a hatalmas máglya, mi is körbejárhatjuk, megvilágíthatjuk cselekedeteinket, hogy átitassuk önnön mélyünket a tudatosság fényével. Elégethetjük, ami múlandó, tűzre vethetjük ami úgyis az enyészeté, elhamvaszthatjuk a vágyakat, szenvedélyeket, amelyek forgásban tartják a világ kerekét, a kerek mindenséget. (Ezt minden reggel és este, napkeltekor és napszentületkor is megtehetjük egy gyertyagyújtással.) Mondják, e hó utolsó napján megszakad a búza töve, azaz most már nem nő tovább. Most jő tehát a betakarítás ideje, a szüret, tetteink gyümölcseinek learatása.

Naphős

Az évkör, a Nap útja az életünkről szól. Amíg a világosság nő a világban, a hosszabbodó nappalokkal, a fény növekedésével a tudatosságunkat fokozzuk. Ám amikor a Nap is alábbszáll, s mind közelebb jár a déli látóhatárhoz, a természetet, a magba sűrűsödést követve bennünk is alászállás, magunkba szállás, visszahúzódás, elmélyedés, befelé tekintés és elengedés kell következzék, hogy amikor eljő a sötétség, akkorra meglegyen a biztos alapunk, ne kelljen kívül támasztékot keresni létezésünkhöz, önmagunkban megálljunk kötöttségek nélkül és minden ragaszkodástól mentesen, eloldottan képesek legyünk átvinni a csak az örök lényeget tartalmazó tudatosságunkat a túlsó partra.

A régiek úgy tartják, aki a nyári napforduló éjjelén kilesi az aranyos páfrány virágzását, virágját leszedi és megőrzi, az megérti az állatok beszédét. A páfrány éjfélkor virít, a virrasztót rendszerint elnyomja az álom és egy kis madár letépi az éppen kifeslő virágot. A virág fénye olyan, mint a Napnak világossága és „mindentudó táltos lesz abból, aki meglátja”.

A székely zászló és a szimbólumhasználati jog

szekely-zaszlo

Igen, ilyen is van: szimbólumhasználati jog. Manapság leggyakrabban a székely zászló kapcsán merül fel ez a kifejezés. Székelyföldön a magyar zászló mellett a székely zászlót is használják a mindennapokban a székelyek az identitásuk kifejezésére. Használata révén nem a piros-fehér-zöld zászló, egy magyar állami szimbólum tűnik fel Romániában, mint a helyi magyarok szimbóluma, hanem a székely zászló szimbolizálhatja a székely autonómiatörekvéseket.

A zászló a sajátos székely önazonosság- és közösséghez tartozás tudathoz kapcsolódik, s elterjedéséhez hozzájárult, hogy a román állami hatóságok zaklatni kezdték a zászlót kitűző székelyföldi közintézmények vezetőit. Ők – mintha ez csak olaj lett volna a tűzre – az eljárás ellen tiltakozva még többen tűzték ki azt. 2013-ban egy román bíróság akkor jogerősnek tekintett  ítéletében törvényellenesnek mondta ki, hogy egy polgármesteri hivatalra Románia és az Európai Unió zászlaja mellett a székely zászlót is kitűzzék. Idén a zászlóper végére most talán pont kerül: a döntéshozók kimondták, hogy a székely zászló kitűzése nem ellenkezik egyetlen hatályos törvénnyel sem. Remélhetőleg a most született ítélet precedens-értékű lesz, s mindenki számára világossá válik, hogy nem lehet mondvacsinált törvényi értelmezések mögé bújva egy teljes közösség szimbólumhasználati jogát ellehetetleníteni.

Hosszú út vezetett odáig, hogy a székelyeknek saját zászlójuk legyen. Leggyakrabban a kék alapon arany nap és ezüst hold változatot használják, ezek a XVI. század végéről fennmaradt zászlók és egyenruhák tanúsága szerint kimondottan székely szimbólumszínek. Az égszínkék alapú székely zászló 2004 óta a Székely Nemzeti Tanács hivatalos lobogója, mely az egyetlen székely családból származó erdélyi fejedelem, Székely Mózes 1601-ből ismert névjeles zászlaja alapján készült.

szekely-mozes-zaszloja

Az arany sávval hasított kék színű zászló a XVII. század elején Székelyudvarhelyen tűnt fel először, Hans von Aachen német festőnek a goroszlói csatáról (1601. augusztus 3.) festett allegorikus képén maradt fenn. A névjegyet (a „Zekel”, azaz a „Székely” Mózesre utaló Z. M. monogramot) kiváltották a székely szimbólumokkal. A mai arany sáv vélhetően az Erdélyi Fejedelemség régi zászlójára utal, melyről csak annyi feljegyzés maradt, hogy aranyos színű volt, de más források is arról tudósítanak, hogy Erdély színei a kék és az arany voltak.

székely zászló2

Az arany-égszínkék-ezüst színeket használó mellett a székely zászlónak egy másik változata is ismert, a vörös és fekete kétsávos zászló. A színek fontos jelentéssel bírnak, hiszen a vörös az erő és a vér, a fekete a föld és a gyász színei. Ezek voltak korábban a csatába vonuló székelyek harci színei, de ezek a székelyhímzések,  a női népviselet alapszínei is.

Ennek a régi székely eredetűnek tartott zászlónak a keletkezése még nem teljesen tisztázott. A hivatalos zászlót tervező Kónya Ádám művelődéstörténész szerint ez a vörös-fekete zászló nem lehet régi, hiszen az 1950 előtti forrásokban nem esik rá utalás, így lehet, hogy a csíki kommunisták találták ki a hatvanas években, amikor a megyésítés után meg kellett alkotni a megyék címereit. Akkor a Hargita megyei illetékes intézménynél úgy gondolhatták, hogy a helyi hagyományokra utaló jelként be lehetne vinni a vörös-fekete színkombinációt Hargita megye címerébe. A későbbiekben azután ezt azonosították a hagyományos székely zászlóval – tévesen.

Régi székely zászló

Sokan vitatták és vitatják manapság is, hogy a székelységnek egyáltalán volt-e egységesen használt, saját közösségét szimbolizáló zászlója. Régen a zászlók a hatalom egyes birtokosait – az uralkodót, vagyis a királyt – képviselték, de már a középkorban feltűnnek bizonyos kiváltságos népcsoportok, városok, céhek közös ismertetőjegyeként is. Ugyanakkor a hadi zászlók a csatatereken tájékozódási pontot jelentettek a katonáknak. A székelységnek, mint olyan népnek, akinek a legfőbb kötelessége a katonáskodás volt, bizonyára a legrégibb időktől kezdve voltak hadijelvényei, különböző színű zászlói, de hogy ezek milyenek voltak, s a szövetükön, vagy a zászlók rúdjainak csúcsán ott volt-e az „ősi”-nek vélt Nap és a Hold, tárgyi és írott források hiányában kellően el nem dönthető.

Az biztos, hogy egyes székelyföldi városoknak, illetve a székely székeknek  voltak saját jelképeik és voltak olyan kék-fehér vízszintes sávokból álló hadizászlók is, amelyeken a székely jelképek (csillag, Nap, Hold) már a 17. században feltűntek. A Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport kutatásait összegző  katalógus szerint a régi székely zászló piros alapszínű lehetett, amelyre a régi székely címer  volt festve vagy hímezve. A címeren egy felhőből kinyúló páncélos kar aranykoronát, szívet és levágott medvefőt átszúró tőrt vagy kardot tart. A medvefőt ezüst növekvő holdsarló és hatágú aranycsillag veszi közre.

a-szekely-nemzet-zaszlaja

A munkacsoport ugyanakkor megállapítja, hogy a 2004-es zászló egyes elemei azonosak, vagy legalábbis hasonlítanak az Erdélyi Fejedelemség idején használt hadizászlók színeire és a korabeli székely címer (kék mezőben arany Nap és növekvő félhold) szimbólumaira. Az új zászló is tehát alig néhány éve született, és a székelység korábbi jelképeiből eddig nem látott módon tartalmaz elemeket. Közös vonása minden zászlóváltozatnak, hogy megtalálható rajtuk a székelyek két fontos történelmi motívuma, sárga színnel a Nap és ezüsttel a Hold.

Mindkét ma használatos változaton rajta van a nyolcágú Nap-csillag, mely a jelenlegi nyolc székely széket jeleníti meg a székely egység és egyenlőség jelképeként. Ez a nyolcágú csillag – mint láttuk – eredetileg hatágú volt. Vajon ez a Nap vagy az Esthajnalcsillag, azaz a Vénusz? A Nap a férfias teremtő erő szimbóluma. A Nap és Hold együtt hagyományosan a teljességet szimbolizálják (mint a Szentkorona Pantokrátor képén). Ha csillagnak látjuk, azaz Vénusznak gondoljuk, akkor a Holddal együtt arra utalhat, hogy az ősi Anyaisten, Boldogasszony tisztelete húzódhat meg e jelképek mögött. Ugyanakkor – mint említettük – 1659-ben törvényileg is kimondták az országgyűlésen, hogy a székelység pecsétjén „légyen egy fél hold és nap”.

Ha valóban stilizált ábrázolású Napról (úgynevezett „napcsillagról”) van szó, akkor érdemes felidézni, hogy a heraldikai napot  a címereken és a zászlókon sugaras korongként ábrázolják, s általában nyolc egyenes és nyolc lángszerű sugara van. Sokan kifogásolják így, hogy nem a Nap, hanem egy olyan csillag van a 2004-es zászlón, amely nem is a nyolcágú heraldikai csillagra, hanem a székely szőttesek motívumvilágára emlékeztet inkább. A csillagnak pedig nem két sarkán, hanem egy sarkán kellene állnia. Nyilván előbbi a duális erőket, általában a kettősséget jelképezi, szemben a végső egységet, abszolútumot megjelenítő Nappal.

A 2004-es zászlóval kapcsolatban sokat vitatták azt is, hogy „telő” vagy „fogyó” Holdat ábrázoltak-e a székelyekhez köthető korábbi szimbólumokon. A szakma egyértelműen megállapította, hogy akárcsak a legrégebbi címereken, pecséteken, a 2004-es zászló növekvő vagy „telő” Holdja heraldikailag helyes. A telőben levő Hold pedig a székelyek hitének, reményének és bizakodásának a szimbóluma.

székely zászló

 

„Az ember lóvá tesz, de a ló emberré” – A ló összetett szimbolikája

Odin, a germánok felséges istene2

A ló szinte minden kultúrában és minden korban az erő, a hatalom, a gyors mozgás, a dinamizmus szimbóluma, valamint a szabadságot, a bátorságot, a kitartást, a bölcsességet, az eleganciát és megbízhatóságot jelképezi. A történelem előtti korokban inkább csak csodálták ezt a sebesen száguldó élőlényt, magasztalták kecsességét és magát a létezését. Az őskori barlangfestményeken is megjelenő legősibb jelentései a fénnyel és a vízzel kapcsolatosak. A kanca elsősorban az anyaistenség, a khthonikus erő, a föld termékenységének szimbóluma, a lunáris földistennő megtestesítője. A csődör szoláris jellegű, a férfiasság és a nyers erő kifejezője.

ló barlangrajzon

A bronzkortól vannak bizonyítékok, hogy háziállatként tartották a lovakat. Békében megbecsült társai, háborúban pedig segítői voltak az embernek. A lovak fontos szerepet játszottak a népek vándorlásában. A ló megüléséből és a kocsi elé fogásából következő világtörténelmi fordulat áll kiemelt kultikus jelentőségének hátterében is.

A legtöbb kultúra őrzi a lóimádat valamilyen elemeit: amuletteken, díszítőelemeken és természetesen mítoszokban is. A lónak a mitológiákban elfoglalt egyetemes jelentőségét az emberiség életében óriási fordulatot hozó szerepe is indokolja.

Egy ősi legenda szerint a lovak az ember legrégibb társai. „Miután a föld így szépen elkészült volt, Úr-Isten fölnyúlt az égbolt tetejébe, s letört egy kis darabot a Napból. Ebből formálta az első embert és az első asszonyt. S mivel még maradt a kezében egy kis törmelék a napdarabkákból, ebből a törmelékből teremtette meg az ember és az asszony két hűséges szolgáját: a lovat és a kutyát.”

A történelem folyamán a harcosok élete ló nélkül elképzelhetetlen volt. Egymás társai voltak, akármerre is vetődtek a világban. A legismertebb az ókori uralkodó, Nagy Sándor esete, aki tizenkét éves korában megszelídítette Bukephalosz nevű lovát, az akhaltekini csődört.

Bucephalus

Olyan szoros barátság alakult ki kettejük között, hogy a ló a gazdáját az egész világon át elkísérte, együtt harcoltak, győztes csatákat vívtak, új földrészt hódítottak meg, így a ló is jelentős szerepet kapott az ókor legnagyobb birodalmának létrehozásában. Bukephalosz leszármazottait még sok száz éven keresztül számon tartották és Bukephala néven várost is elneveztek róla. Lóval kapcsolatos Nagy Sándor apjának neve, a Philipposz (Fülöp) is, jelentése: lókedvelő.

A görög mítoszok szerint a tengerek ura, Poszeidón születésekor anyja, Rheia egy csikót etet meg Kronosszal, az atyával, ami a lóáldozat igen ősi eredetét jelzi. Poszeidón mélyvízi palotáinak istállóiban tartja bronzpatájú, fehérsörényű lovait, arany szekerét, s amikor kihajtat velük, lecsillapodnak a viharos hullámok és az istent tengeri lények táncolják körül. Amikor Démétér, a gabonaistennő kanca alakban keresi az alvilágba rabolt lányát, Perszephónét, Poszeidón maga is csődörré változik és a kancává változó Démétér földistennőt üldözi szerelmével.

Poszeidón a Medúszával nemzi a híres szárnyas lovat, Pégaszoszt (Pegazust). Amikor Perszeusz lefejezi Meduszát, akkor ugrik ki a nyakából. Pallasz Athéné egy arany kötőféket ad Bellerophónnak (eredeti nevén: Hipponoosz, azaz Lóismerő avagy A ló természete által vezetett), Sziszüphosz unokájának, hogy azzal szelidítse meg a lovat.

Bellerophón itatja Pégaszoszt

Pégaszosz hű segítőtársa Bellerophónnak Khimaira elpusztításában és az amazónok elleni harcban, ugyanis a vadállat tüze és az amazónok nyilai nem érnek olyan magasra, mint amilyen magasan Pégaszosz repül. Bellerophón halála után Pégaszosz az Olimposzon lakik mint az istenek segítőtársa. Pégaszosz patájának dobbantása nyomán fakad a Hippokréné-forrás (jelentése: lóforrás), amelynek a vize a költői ihletet biztosítja.

Héraklész nyolcadik hőstette Diomédész emberevő kancáinak megfékezése volt.

Egy másik mítosz szerint az örökké féltékeny Héra párt keresett magának, hogy megbosszulja Zeusz félrelépéseit. Zeusznak fülébe jutott e terv és egy felhőből megformázta Héra alakját, majd ezt elküldte a légyottra. A kiszemelt Ixión lefeküdt a felhő-istennővel, s ebből a vad románcból született Kentaurosz, aki előszeretettel tette magáévá vadlovak kancáit. Így félig ember, félig ló alakú teremtmények jöttek a világra.

kentaur

Az ember- és lótestet egyesítő kentaur az alul ló, felül íját feszítő ember. Az állati rész a földhöz, az anyaghoz kötött, ló-alteste képviseli a lendületet, az ösztönös és tüzes energiát. A ló a megzabolázható ösztönök szimbóluma, a felfelé nyilazó emberi felsőtest – individualitás – pedig a Napot célozza, a szellemi irányultságot. Szellemében már ember, ugyanakkor még benne lakoznak ösztönei, érzéki vágyai, köztük a belső gőg. A szellem és test, isteni és állati lét közötti ember a nyers természeti erő, féktelenség és a bölcsesség egyesülésének, vagyis a tudás vad ösztönök feletti győzelmének lehetőségét hordozza. Kétféle célt jelenít meg tehát a kentaur: a horizontálisat a ló, a vertikálisat az ember. A szellemi műveletek szempontjából a kettőt egyesíteni kell. Ha a törekvő túlzottan az égre figyel, a ló rész megbokrosodhat, elveszíti az irányvezetést, irányítást. Ha az ember az ösztönerőket követi, s nem veszi figyelembe a létezés magasabb szempontjait, csak horizontális létezést valósíthat meg, látszatszabadságot, a földi létezés szintjén a testi kötöttségek alól sem szabadul fel, tudata kötött marad a fizikai létezés bilincseiben. Ebből kell egységet teremteni, hogy a két ellentétes vonulat összebékíthető, rendezett legyen, ennek előfeltétele a befelé figyelés. Ezt a két irányultságot olykor a lovak színeivel fejezték ki. Platónnál a fehér, szárnyas ló a felszálló, halhatatlan lélek szimbóluma, míg a test földhözragadtságát kifejező fekete ló a lélek magasba emelkedésének gátlója.

A lovak hamar belekerültek az ember vallásos szertartásaiba is. Egyes nomád népek, így az indoárják körében szokás volt, hogy szertartásos körülmények között elengedtek egy lovat és ahol az állat megállt lepihenni vagy legelni, azt a helyet tekintették szent helynek. A bráhmanizmusban a ló fénylő istenek jelképe lett, elsősorban a Napé, amely fehér ló alakját öltötte (Aitaréja-bráhmaná, VI,35). A Brihadáranjaka upanisadban kozmikus szimbólum: „az év az áldozati ló egész teste; háta az Ég, hasa a Levegő, szügye a Föld, oldalai az égtájak, bordái a mellékégtájak, végtagjai az évszakok” (I.1).

asvamedha

A ló az egyik legnagyobb érték, ezért a lóáldozat a legjelentősebb állatáldozat is volt: „Így tehát a lóáldozat azonos a Nap melegével” (Brihadáranjaka upanisad, I. 2). A Satapatha Bráhmana szerint „valójában az asvamédha (lóáldozat) minden, aki pedig bráhman létére semmit nem tud az asvamédháról, az semmiről sem tud semmit, nem bráhman és gyalázatot érdemel.” A lóáldozatot, melynek értelme a teremtés drámájának, az istenség (Pradzsápati) világgá alakulásának újrajátszása, s ezzel az ország felvirágoztatása, a termés bőségének biztosítása volt, csak teljes dicsőségében uralkodó király végezhette. Az előkészítés egy évig tartott, ezalatt a kiszemelt mén szabadon élt a ménesben és négyszáz ifjú ügyelt arra, hogy kancával ne érintkezzen. A szertartás három napig tartott: különböző rituális műveletek után a második napon a ménnek kancákat mutattak, majd befogták egy kocsiba, melyet az uralkodó egy kis tavacskán hajtott keresztül, ezt követően pedig számos más állatot áldoztak föl. Végül a ceremóniák során, mágikus mondókák által istenné avatott lovat megfojtották. Ekkor négy királynő, száz-száz udvarhölgyével körtáncot lejtett a tetem körül, a főfeleség pedig melléfeküdt és egy lepel alatt közösülést utánzott. Ezután a lovat szétdarabolták.

A lóáldozatok, a lóvérben való fürdés igen elterjedt volt a földön a Kaukázus rézkori népeitől az írországi keltákig. A babiloni Újév-ünnepen (Akitu) a zikkurat altemplomában eljátszott teremtésmítoszban Marduk Napisten fehér lóról vágta ketté Tiámat, az ősszörny „képviselőjét”, akiből a világ teremtődött. Eközben az őskáoszt és az áldozati aktust szimbolizálva az utcákon egy négylovas kocsit eresztettek szabadjára, eredetileg valószínűleg kocsissal együtt, akivel a megvadított lovak addig vágtattak, míg a kocsi szétzúzódott, s a benne ülő halálát lelte.

Quadriga Solis2

Gyakori az ősi mítoszokban az az elképzelés, hogy lovak húzzák a Nap szekerét az égen, így a ló gyakran összekapcsolódik a Nap minőségével, útjával, mozgásával, a fénnyel, a termékenységgel. A ló a babiloni kultúrában Mithrász és Marduk napisten szekerét húzza. A görög-római mítoszokban a Quadriga Solis, a négy ló vontatta napszekér a hajnalt, a Nap megjelenését jelzi, a szekeret húzó ló szintén szoláris jellegű. A szanszkrit „asva” jelentése ló és hét. A Nagymedve csillagkép hét csillaga, a „Hét Bölccsel”, más vonatkozásban pedig a Nap szekerét húzó hét lóval áll összefüggésben.

A hindu hagyományok szerint Varunát, az óind mitológia kozmikus vizeket teremtő istenét, a világrend őrzőjét ló alakban tisztelték. Visnu utolsó inkarnációját fehér ló alakjában képzelik el, amely megváltást és békét hoz a földre. A Jadzsur Véda az egész kozmoszt ló alakjában írja le: „a ló feje a hajnal, szeme a nap, lehellete a lég, kinyitott szájából jő a hőség, teste az év, oldalai a világrészek, lábai a négy évszak, csontjai a csillagok”.

Létrejöttek lovas kultúrájú népek, amely a lótartásra, lótenyésztésre, a lovon vívott harcra épültek, ez lett legfőbb jellemzőjük. A ló e népeknél fontos gazdasági szerepe mellett kultikus jelentőséggel is bírt. A lovaskultúrák azonosító jegye, a ló a történelem során az emberiség szimbolikus gondolkodásának egyik legmeghatározóbb és legerősebb archetípusává vált. Számos nép a ló transzcendens szimbolikai értékrendjének az ismeretét a lovaskultúráktól vette át.

A fehér ló az ókori népek hitrendszerében gyakori jelkép. A kínai buddhizmusban is nagy jelentősége van a fehér lónak. A Fehér Ló Templom az első buddhista templom Kínában, Luoyangban. A monda szerint Mingdi császár egy éjjel álmot látott: egy 12 láb magas, arany férfit, akinek a feje felett arany fény ragyogott. A császár elmesélte álmát egyik miniszterének, aki azt mondta, hogy a császár álmában valószínűleg Buddha jelent meg. Császári küldöttség utazott Indiába, hogy többet tudjanak meg a buddhizmusról. Három év elteltével a küldöttség két buddhista szerzetessel tért vissza, akik egy fehér lovat hoztak ajándékba a császárnak. A következő évben már hozzá is láttak az első buddhista templom megépítésének, melyet azután több is követett nemcsak Kínában, hanem több ázsiai országban is.

Uffington White Horse2

A fehér ló tisztelete a keltáknál is fennmaradt. A ló isteni tulajdonságait jeleníti meg a híres 110 méter hosszú kép az oxfordshire-i Uffington mellett egy domboldalon. Valószínűleg az atrebátok törzsi szimbóluma, amelyet a törzsnek és területének jelképes védelmére alkottak meg. A közelben magasodik Dragon Hill, a Sárkány-hegy, amelyről a hagyomány azt tartja, hogy ott ölte meg Szent György a sárkányt.

Hérodotosz beszámolója szerint a perzsa mágusok fehér lovakat áldozva jövendöltek, az áldozati szertartás során pedig az „istenek leszármazási rendjét” énekelték. A perzsák szent fehér lovaik nyerítéséből jósoltak. Hét perzsa vezér abban egyezett meg, hogy az legyen közülük a király, akinek lova napfelkeltekor elsőnek fog nyeríteni, Dareiosz lova megszerezte gazdájának a királyságot.

A hétköznapi használaton túl tehát misztikus erőt is tulajdonítottak a lovaknak. Ez az erő megnyilvánul abban is, hogy a ló a gazdáját annak halála után is szolgálja, sőt lelkét ő viszi a túlvilágra. A lovakat Kínától a Kárpát-medencéig gazdáikkal együtt temették el, hogy elkísérjék és szolgálják őket a túlvilágon is.

dél-itáliai sírfestmény Kr.e.4.sz

Dél-itália ókori sírjaiban a halottat gyakran ábrázolták úgy, amint harcosként egy fekete lovon lovagol szomorú arckifejezéssel és petyhüdt karokkal. A lovasnomád népeknél a sírba helyezett ló, amellyel az elhunyt utolsó útját tette meg, az élet túlvilági folytatását fejezte ki. Lenyúzott bőre magát az állatot jelképezi, a lófej pedig az élet alapelvét hordozza. A lókoponyát varázserejűnek tartották.

A ló, mivel a halott lelkét is utaztatja, szállítja a túlvilágra, isteni hírvivőként is megjelenik. A szibériai népek hitében a ló lélekvezető. A sámán dobja, a sámánutazás legfontosabb eszköze, rituális nevén olykor: „hószín hátasló” az áldozati fehér ló bőréből készült.

szamojéd sámán

A ló a beavatottságot, a révülési képességet jelképezte az emberek számára, amely végül is kialakította a táltos ló jelképrendszerét. A germán hitvilágban Ódin, a csata és a halál, a bölcsesség, a varázslat, az ihlet és a jóslás istenének szent állata a táltosszerű nyolclábú fekete ló, Szleipnir, a Suhanó.

Sleipnir

Az ősmagyarság kultuszai közül a krónikások (Anonymus, Kézai Simon) szerint lótisztelet volt a legfontosabb. Fehér lovon vásárolta meg csellel Árpád Szvatopluktól, a morvák fejedelmétől az ország északi területeit. Egy történet szerint a honfoglaló vezérek közül Ond, Ketel és Tarcal, egy Bodrog-menti hegyre versenyt lovagoltak. A győztes Tarcal – akiről a hegy a nevét is nyerte – és társai „pogány szokás szerint egy kövér lovat öltek le, és nagy áldomást csaptak”. A lóáldozat szokása, a lóval, lovas élettel összefüggő valamennyi képzetünk mélyen gyökerezik hagyományunkban. Pogány áldozati szokások feléledéséről tudósít a krónika az I. Endre trónra lépte körüli restaurációs kísérlet idején, melyet a békési Vata vezetett: Vata buzdítására a nép „lóhúst kezdett enni”, azaz visszatért a lóáldozat szokásához.

A lónak a régi magyarság felfogásában élő mitikus jelentőségét legjobban a népmeséink érzékeltetik. A magyar népmesékben szereplő csont és bőr gebéből újjászülető, hőst segítő táltosló a földöntúli hatalmak megtestesülése, a táltos egyik formája. A közönséges gebének tűnő táltosló ha táltos emberhez kerül, annak rendkívüli segítőjévé válik, repül, parazsat eszik, tüzet okád, hasonlatossá válik a tűzhöz, szélhez, melyek mind a szellemivé válás metamorfózisait tükrözik. A táltos ló karaktere, a ma is létező „megtáltosodik” kifejezés egyértelműen az átváltozás, a magasabb szintre jutás képességére utal.

Az Égigérő fa-típusú mesékben a réz-, ezüst-, arany- és gyémántszőrű paripa a mesehős segítő szellemeként jelenik meg, amikor a világfa vagy életfa mentén a fémekkel, színekkel jelzett bolygószférákba, a „hetedik égig” akar eljutni. Egyik közismert népdalunkban pedig a ló napszimbólum, aki elhomályosítja a csillagokat: „Felnyergelem aranyszőrű lovamat, lovamat de lovamat, lerugatom véle a csillagokat”.

Ember és ló közt különleges kapcsolat áll fönn. Létezik egy mondás: „Az ember lóvá tesz, de a ló emberré”. A ló valószínűleg nélkülözhetetlen szerepet töltött be emberré válásunkban. A ló teszi lehetővé, hogy olyan feladatokat is el tudjunk végezni, amik amúgy meghaladnák erőnket és hogy olyan távolságokra eljussunk, ahová nélküle nem tudnánk. A ló olyan állat, aki sohasem veszítette el hatalmát, a háziasítás során sem.

Ha a ló valamilyen formában megjelenik az életünkben, az gyors, meglepetésszerű fejlődést és a tudat kitágulását, a megkötő feltételek alóli felszabadulását eredményezheti. Lelkesedést és derűlátást kölcsönöz, erőt ad a kockázatok felvállalásához. Utat mutat arra: hogyan nyerhetjük vissza vagy sokszorozhatjuk meg életerőnket.

(Az írás a 2016-os Javas Falinaptárhoz készült)

A lezárás-újrakezdés szimbólumai és rítusai

 riteofpassage

„Hogyan kell felvenni a régi élet fonalát? Hogyan folytatod tovább, ha a szíved mélyén kezded megérteni, hogy nincs már visszaút? Vannak dolgok, melyeket az idő sem képes meggyógyítani soha, olyan, túlságosan mély sebeket ütnek…”

J.R.R. Tolkien

Elveszítjük egy szerettünket? Elköltözünk, otthagyjuk megszokott otthonunkat, környezetüket? Szakít velünk a párunk? Kirúgnak az évek óta betöltött állásból? Befejeződik egy életszakasz, mert lezárul a kamaszkor, vége a szinglilétnek, itt az életközépi válság, mert felnőttek a gyerekek, készülni kell a nyugdíjazásra? Egy hagyományos közösségben hajdan léteztek azok a rítusok, amelyek segítettek egy-egy lezárásban, elengedésben, elgyászolásban. Ezekből ma is tanulhatnánk, átemelhetnénk elemeket a világunkba, valamint ezek mintájára újakat is kitalálhatunk.

A modern kor embere elveszítette a rítust, avagy az legfeljebb utánzásban merül ki. Ettől még működhet, de összehasonlíthatatlan a szertartások hatása, ha tudatosság társul hozzájuk. Nem tudunk gyászolni, elválni, lezárni, nem tudjuk, miként engedjünk el személyeket, meghaladásra ítélt élethelyzeteket, s hogyan kezdjünk új életet nélkülük. Ennek oka rendszerint az, hogy nem merjük megélni és ezért tudatunk mélyének titkos rekeszeibe száműzzük érzéseinket. A változás sokszor félelmet ébreszt, veszteséggel és fájdalommal jár. Ha nem engedjük meg magunknak ezeket az érzéseket, azok valójában nem szűnnek meg, csak eltűnnek, ám a mélyből még nagyobb károkat tudnak okozni, mert hatásukra a legváratlanabb helyzetekben érthetetlen döntéseket hozhatunk. A legnagyobb gond az, hogy ha függőben tartunk ügyeket, lezáratlanul hagyunk folyamatokat, akkor az új, a további fejlődésünket biztosító élmények sem tudnak megjelenni életünkben.

watching

Ha egy kultúrában, mint a nyugati társadalmakban hiányoznak vagy kiüresednek, tartalmukat vesztik az átmenetet egyébként segítő, megtámogató rítusok, ceremóniák, akkor megrekedés, regresszió, fixáció tünetei jelenhetnek meg az egyének pszichés életében, megszaporodnak a közösségekben az éretlen, alulintegrált személyiségek. A környezetünkkel harmonikus viszonyt kialakítani, teljes életet élni nem lehet úgy, hogy megfeledkezünk a lezárulásról, ami az élethez elválaszthatatlanul hozzátartozik. Ha a teljes élet megéléséhez szükséges lezárulás-beteljesülés tudata hiányzik, elvész valami az egészből.

Fel kell ébresztenünk magunkban azt, amit a szakemberek úgy hívnak: adaptációs képesség. Ez nem felejtést jelent, nem azt, hogy „hűtlenek” leszünk a múltunkhoz vagy valakihez, aki fontos volt nekünk, hanem megtanulunk nélküle élni. Újra örülni tudunk a Napnak, a szélnek, az esőnek, a gyereknevetésnek, új embereknek, akik fontossá válhatnak, új élménylehetőségeknek. Esélyt adunk egy új, meghitt kapcsolatnak, legfőképpen saját magunkkal. A mai ember – gyengülő hitével, természettudományos gondolkodásával – keresi az utat, hogyan tudná elfogadni és feldolgozni a lezárulás kihívását. A mi dolgunk keresni és megtalálni az új rítust, ami segít kifejezni és megérteni ezt.

ego

A rítusok az idő folyamatos megújítására szolgálnak. A szertartások alatt megáll a profán idő, a mindennapok, a jelenkor történelmi ideje. Az archaikus kultúrák rendszerében egy életperiódus lezárásának és az újrakezdésnek a rítusai, amelyeket átmeneti szertartásoknak is neveznek, a különböző státuszváltozással járó folyamatok, az elutazás, az életet végigkísérő életkori változások: a születés, az élet és a halál rítusai.

Az átmeneti rítusok struktúrája a cselekedetek és az eszközkészlet alapján egymástól egészen távoli kultúrákban is sok hasonlóságot mutatnak. Sőt néha ugyanazokat az alapvonásokat hordozzák: bármennyire is különböznek részleteikben, komplexitásukban, vagy a lebonyolítás kötöttségében, mindegyikük lezajlásában ugyanazon séma ismétlődik.

Az átmenetet biztosító rítusok abban megegyeznek egymással, hogy a folyamatuk, felépítésük hasonló, mert három egymástól jól elkülöníthető részre bonthatók: 1. elválasztó rítus, 2. határhelyzeti vagy eltávolító rítus, 3. befogadó, beépítő rítus. Úgy is megfogalmazható ez, mint az újjászületés három trimesztere: szembesülés a traumával, aktív megküzdés, új életcél megtalálása.

Aztec mask

A változásokat saját koreográfiával és dramaturgiával leképező, olykor a kívánt változásokat a szertartásokkal éppen előhívó, a bekövetkezésüket elősegítő cselekedetekben a szimbolikus jelleg dominál, de sok konkrét, a helyre és időre, a cselekvés elvégzésének mikéntjére vonatkozó elemmel. Ezek által válik ugyanis lehetővé az átkelés az egyik létállapotból és a hozzá tartozó élmény- és cselekvési mezőből a másikba. Archetipikus mintaként működnek szinte ezek, s lényegi mozzanatai a sajátos modernkori jelenségekben is tetten érhetők.

Az átmeneti rítusokra azért van szükség, hogy megkönnyítsék az egyéni életben beálló kríziseket, melyeket a változás idéz elő. Ezek lassítják a hirtelen átmenetet. Az élet szentségeinek nevezett szertartások megkönnyítik az emberek számára a változások átélését, mintegy hidat képeznek két ellentétes helyzet között, mert kész közösségi formákat, szerepeket bocsátanak az egyén rendelkezésére. Az alkalmazott tárgyakban is hasonlóak, mert a keresztelőnek, az esküvőnek és a temetésnek egyaránt fontos kelléke a gyertya és a fehér szövet a tisztaság, világosság jelképeként.

ajtórésfények

Ezek a rítusok egy hagyományos közösségben szigorúan szabályozottak, vagyis kivitelezésük nem tetszőleges, nincs alávetve mérlegelésnek, egyedi döntésnek. A mi társadalmunk kevesebb kötöttséget hordoz, de a kevesebb béklyó mellett kevesebb a támasz is. Ugyanakkor szabadon felhasználhatók a régi és a kreatívan kitalált új elemek, hogy egyensúlyt teremtsünk múlt és jövő, hidat építsünk a megvalósult és az új lehetőségek közé.

Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány olyan egyszerre archaikus és posztmodern – eszközkészletében ősi és új, ideáljaiban, céljaiban örök – szimbólumot, rítust, amelyekből szükség esetén válogathatunk, attól függően, mit találunk alkalmasnak arra, hogy segítsék az elfogadást, fel tudjuk dolgozni a veszteséget, át tudjunk térni az „új időszámításra”.

  1. Elválasztó rítusok

Jellemzői: szembesülés a traumával, érzékenység, természetes negatív hangoltságú tudatállapot, izolálódás, énvédő mechanizmusokat erősítő beszűkülés, belépés a szent időbe.

Ebben a szakaszban a rítus a korábbi, elhagyandó állapotból vezeti ki az embert. A változás tudomásulvétele a feladat. Elfogadjuk egy-egy életszakaszunk törvényszerű befejeződését, kapcsolatunk megszakadását.

félarc

Lehetséges rítusok, szimbolikus cselekvések:

Rendteremtés – ez általában nem számít rítusnak, ám amennyiben a szertartást úgy határozzuk meg, mint egy magasabb rend kialakítását, akkor fontos fázis „a kozmosz megteremtése” a kialakult káoszban. Így tudatossá válhat, hogy a krízis a fejlődés motorja, s esélyt adunk az élmények feldolgozására.

Levélírás – mindazt, amit fogalmakkal meg tudunk ragadni, ki tudunk fejezni, hasznos, ha leírjuk. Megírhatjuk egy levélben, még akkor is, ha nem adjuk fel, mert akinek írjuk, már nem is kapná meg.

Szimbólumok használata – azt a másfajta létállapotot, amibe a változás miatt kerültünk, kifejezhetjük szimbólumokkal. Megváltoztathatjuk környezetünket, átfesthetjük szobánk falát, de mint hagyományosan, ruhaviseletünkkel és annak színeivel is jelezhetjük, hogy világos számunkra a törvényszerű átalakulás.

Szimbólumok megfigyelése – megfigyelhetjük, hogy milyen szimbólumok jelennek meg környezetünkben, esetleg hangsúlyos gyakorisággal, s hogy ezek a jelképek hogyan függhetnek össze a mindennapjainkkal, élethelyzetünkkel, milyen üzenetet hozhatnak, hogy a megértés és ezáltal a tanulság és továbblépés megszülessen bennünk.

szerzet

Álommunka – álmaink lejegyzése és értelmezése olyan bepillantást tehet lehetővé a személyiségünkbe, melynek felszabadító hatása lehet.

Amplifikáció – életünk időszerű kihívásainak analógiába állítása mítoszokkal magyarázatot kínálhat arra, hogy miért is kell átélnünk épp azt, ami válságot hozhatott számunkra. A mítoszokban és a mesékben gyakran felfedezhetünk olyan részleteket, melyek a szimbólumok és képek intenzív hatásának köszönhetően segítséget nyújthatnak, hogy megtaláljuk a mintaszerű megoldást, ami akár jelentősen lerövidítheti a feldolgozás idejét.

Főleg ez utóbbi három olyan eszköz, amelyet a válságkezelés egész folyamatában, tehát mindhárom szakaszban hatékonyan alkalmazhatunk.

 

  1. Határhelyzeti vagy eltávolító rítusok

Jellemzői: aktív megküzdés, az ismeretlen megtapasztalása, kötődések feloldása, transzformációja, pszichés és spirituális törés megszüntetése, projekciók visszavonása.

Átalakító fázis, ami lehet átmeneti, várakozó állapot, egyfajta lebegés a senkiföldjén, de lehet tudatos változás, átkelés is. Ez utóbbit idő- és térbeli folyamatokkal is összhangba hozhatjuk.

az embermag

– Negyven nap – ez (alkímiai kifejezéssel élve) az Opus Magnum, a Nagy Mű létrehozásának ideje (archetipikus időmennyiségnek tekintve a majdnem hat hetet, hiszen összefüggésbe hozható a lélek túlvilági vándorlásával), amely idő alatt megtörténhet az átalakulás, elengedés.

– Éjfél – az ekkor végrehajtott cselekedetek által az időfolyamból az adott időszakasz szimbolikusan kiemelődik, kimerevítődik, segíti a múlt és a jövő szétválasztását, a lezárást és újrakezdést.

– Küszöb – az átmenet szertartásainak a szerkezetét a legérzékletesebben téri metaforákkal jelenítik meg: egy terület elhagyásával, egy új területre való belépéssel, amely a határ, rendszerint küszöb átlépésében jelenik meg. A szertartásban különös jelentőségű a küszöb átlépése, amely két fizikai vagy szimbolikus illetve szociális (társadalmi, közösségi) tér, mozgás és idő, néha két szoba, máskor két év, két élménymód, két élettér stb. között húzódik. Ebben az értelemben a rituálék a sikeres küszöbátlépést segítik, mint sajátos átzsilipelő műveletek.

alley

– Zarándokút – Válasszunk ki egy célt és tegyük meg az utat odáig. Lehet csak néhány órás is az út, de tarthat több napig is. Segít megmozdulnunk, megmozgatni az álló energiáinkat. Szélesíti a látókörünket és a cél felé haladás segít abban is, hogy meghatározzuk életünk következő elérendő vagy éppen magasabb célját, céljait is.

 

  1. Befogadó, beépítő rítus

Jellemzői: egyre magasabb szinten megnyilvánuló integráció, az egyensúlyi állapot visszaállítása, megteremtése új szinten. Fejlődési potenciál mozgósítása, önmeghaladás elérése, magasabb dimenziók és célok tudatosítása, visszatérés a mindennapokba.

Anima Animus

Az új állapotba vezető befogadó rítusok révén szorongásaink csökkennek, elkezdjük megérteni, hogy mi miért történik az életünkben. Megtörténik a gyász, a feldolgozás által a belenyugvás, nappali helyzetünk konstruktívan változik, életmódunk javul.

A lezárás konkrét rítusa – amennyiben egy kapcsolat zárul le és a kezdeti érthető érzelmi hullámvölgyek után konstruktívan együttműködve képesek a felek az elfogadás felé haladni, együtt is végrehajthatják az olyan szertartásokat, amelyek az elválást segítik. Ilyen lehet az, hogy egy közösnek tekintett gyertya lángjáról meggyújtanak másik két gyertyát, majd eloltják az első lángját. Kettétörhetnek egy kenyeret is, érvényt és jelentést szerezve a mondásnak: “kenyértörésre kerül sor”. Amennyiben nincs igény ilyen közös szertartásra, az egyedül is végrehajtható, kivitelezhető.

tükör

– Benső beszélgetés – lehetőséget teremthetünk arra, hogy pozitív belső párbeszédet alakítsunk ki. (A negatív az a gondolataink nonstop zsivaja, hangzavara, ami éppen azért zajlik, hogy elmeneküljünk a megoldás elől.) Ennek eredménye fogja eldönteni, mit tekintsünk megoldásnak, előrelépésnek, s hogy miként álljunk hozzá a feladatunkhoz. A belső párbeszédünkben megszemélyesítve késztethetjük kommunikációra akár egymással sokszor ellentétben élő én-részeinket is. Megeshet, hogy ezek konkrét személyekként kivetülve jelennek meg közvetlen környezetünkben és egy-egy ilyen kapcsolat lezárása jelezheti egyes én-részeink integrációját vagy énszintünk meghaladottságát is.

– Tisztulás – jelentős szimbolikus mozzanat az átlépéshez kötődő megtisztulás, ez gyakran fizikai cselekvésekben is megjelenik. A szimbolikus tisztító aktus vízzel vagy tűzzel történik. A vízbe való alámerülés és felmerülés magát a születést, míg a tűz, a tűz fölött való átemelés, átlépés, átugrás mint imitált elégetés a halált, a tisztítótűzön való átkelést szimbolizálja.

– Áldozat – ilyen lehet az, amikor elégetjük korábbi életszakaszunk vagy kapcsolatunk valamely relikviáját, szimbolikus tárgyát, de el is temethetjük vagy eltörhetjük, esetleg más módon megsemmisíthetjük azt. Az eladományozás ugyancsak konstruktív módszer.

scullbutterflyeye

– Búcsú – ennek vidámsága már jelezheti, hogy túljutottunk egy nehéz szakaszon. Hagyományosan a temetés után például tort tartottak, ami megemlékezéssel egybekötött közös evést-ivást jelentett.

Egy magasabb szinten kialakított új rend, harmónia a jelei annak, hogy sikerrel megtörtént az átmenet, átkelés.

nature-way

A cél, hogy a szertartásokban megnyilvánított tudatosságunk hozzásegítsen ahhoz, hogy átalakítható legyen a kötöttségekben, ragaszkodásokban lefoglalt erő. A felszabadulásból, eloldottságból származó nyitottság pedig felhasználható legyen a tudat szabadabb, emelkedettebb állapotának megvalósítása érdekében.

 

 

Szellemi, lelki és testi évkezdetek

1910

Ki ne szeretne minél többet ünnepelni? Jó hírünk van: nem kell nagyon elmerülnünk az alibigyártásban ahhoz, hogy az évkezdetet is háromszor, három szinten és három időpontban élhessük át, méghozzá minden évben. Ehhez mindössze a kialakult hagyományokhoz igazodó ünnepek rendjét és az ember lelki felépítését kell ötvöznünk.

Ebből a szempontból beszélhetünk szellemi, lelki és testi évkezdetről. A szellemi a legelső, amely összhangban zajlik a kozmikus és természeti folyamatokkal: ez lenne az ünnep eredeti ideje, a téli napforduló, december 21-e másnapja. A Nap ekkorra már átlépett a Nyilas jegyéből a Bak jegyébe, s túllépett azon a mélyponton is, amit régen a Nap halálval és újjászületésével azonosítottak. December 22-étől már nő a fény a világban, s bár kezdetben még alig észrevehetően, de egyre hosszabbak a nappalok is. A fény összefügg a tudatossággal, a szellemi újévkor az ünnep szimbolikusan megfogalmazott üzeneteként ezért önmagunk legmélyén élhetjük meg az újjászületést. A legjobb ilyenkor befelé figyelni, gyertyát gyújtani és meditálni.

Screen shot 2015-12-31 at 22.19.49

Már csak azért is, mert az évkezdet visszautal a világ kezdetére is: az akkori káosz ilyenkor megismétlődik. Az újévünnepeken az ókorban ezért volt szokás a hierarchiák eltörlése (a római Szaturnálián a szolgák egyetlen napig urakként viselkedhettek, uraik pedig teljesítették parancsaikat), a tüzek kioltása, a lopás megengedettsége, a halottak előjövetelének képzete, az orgiák, mivel ezek mind-mind a differenciálatlan kezdet sajátságaira utaltak, lehetővé téve ezáltal azt, hogy tabula rasát, tiszta kezdetet teremtve az újesztendő a Világteremtéssel azonosulva az idő „megfiatalítását” jelentse.

Az óévbúcsúztató, majd újévüdvözlő, jelfigyelő-jósló szokások gyakorlásában mindig az volt a cél, hogy mágikus módon segítsék elő a következő esztendő sikerét az emberek életében. Ez volt az „omen principii”, a kezdetvarázslás, kezdetjóslás: ki mit csinál, kivel mi történik elsőnek újév napján, azt fogja tenni, az fog vele történni az egész esztendőben.

Ha három évkezdetet ünnepelünk, akkor más és más lehet a hagyományos jelfigyelés iránya is. A szellemi újévkor, azaz december 22-én a külső jelek a következő évi szellemi folyamatainkról adnak hírt. Ráadásul ez a nap kiváltképp alkalmas arra, hogy ne csupán megfigyeljük a jövőre vonatkozó jeleket, hanem alakítsuk is az egész évünket azáltal, hogy olyan tevékenységet végzünk, olyan tetteket hatunk végre, amelyek révén az egész évünket tudatossabbá, emelkedettebbé, egyszóval szellemibbé tehetjük.

A lelki újév kezdete december 25-e, Karácsony hagyományos ünnepe. Ilyenkor szeretteinkre figyelhetünk, ami a közösségi találkozás, együtt végrehajtható szertartás napja és alkalma. Megajándékozzuk egymást, karácsonyfát állítunk, díszítünk, – amellyel egyúttal kifejezzük azt is, hogy életünk tengelyébe az emelkedést, fény felé fordulást állítjuk -, együtt étkezünk családunkkal és mincezekkel felidézzük azt, hogy a szeretet az, ami összekapcsolhat minket minden létezővel. A jelfigyelés kapcsán ez a nap a következő évi lelki, érzelmi folyamatainkat tükrözi.

Screen shot 2015-12-31 at 22.19.28

A világi újévkezdethez természetesen Szilveszter illetve január 1-e kapcsolódik. Mikor trombitával, petárdával vagy éppen pezsgősdugódurrantással, koccintással, egyszóval zajkeltéssel temetjük az óévet, ősi gonoszűző, bőségvarázsló mágikus eljárások emlékeit őrizzük ezekben a szokásokban.

Szilveszterkor érdemes egy szellemi mozdulattal épp az ellenkezőjét tenni annak, mint amit a világban mindenki: korán lefeküdni, s mivel ez a legkevésbé „jelentős” nap, aludni hajnalig. Miközben pedig mindenki épp hazakóvályog, kidől, elterül, napfelkeltekor elkezdhetjük az esztendő egészére vonatkozó tudatosságfokozó gyakorlatunkat: a legjobb ilyenkor meditációval, esetleg jógával kezdeni a napot és az évet. Így egészen biztos, hogy ezen a napon is lesz valaki, aki „felkelti a Napot”.

Az e napi jelek a következő évi világi, illetve a testi folyamatokra vonatkozóan hordoznak üzenetet. Manapság a szilveszter a fogadalomtételek napjává is vált. Szokás e napon éjfélig megfogadni valamit, s persze ez rendszerint valaminek a befejezését, például egy rossz szokás abbahagyását szokta jelenteni. Mindenki érzi ilyenkor, hogy határnap Szilveszter, valami véget ér, lezárul, ezért ki is használható ez a határ, mintegy mágikusan: ahogy lezárul az óév, bezárul a múlt kapuja, lerakhatjuk, amit tovább már nem kívánunk cipelni, ami már fölösleges, s tiszta lappal, megújultan léphetünk az újév elé. A tiszta lap után az már más lapra tartozik, hogy ki-ki mennyire volt kitartó az újesztendőre vonatkozó fogadalma teljesítésében…

Screen shot 2015-12-31 at 22.19.04

Aki végigfigyeli mindhárom napot, az teljes képet kaphat arra vonatkozóan, hogy miként bontakoztathatja ki az aktuálisan benne rejlő lehetőségeket egy teljesebb, tudatosabb élet megteremtése érdekében.

„A hajnali harangszónak giling-galangója

hirdetgeti, hogy az évnek itt a fordulója!

Ezért hát jó egészséget, bort, búzát és békességet

Mindenkinek kérek ez új esztendőben!”

1910b

 

 

 

Tömegpánik az ördög megkövezése közben

jamarat

Az iszlám világban óriási fontosságot tulajdonítanak a háddzsnak, vagyis a szent városba, a szaúd-arábiai Mekkába történő zarándoklatnak. Az Öt Oszlop néven ismert vallási kötelezettségek sorában a mekkai zarándoklat az iszlám hit ötödik oszlopa és egyben legjelentősebb megnyilatkozása, amely minden arra fizikailag és anyagilag képes muzulmán számára előírja, hogy életében legalább egyszer, amikor egészsége is engedi és amennyiben távolléte nem okoz nagy nehézséget családjának, meg kell tennie a háddzst.

haddzs

A még Mohamed próféta által kialakított szertartásrendnek megfelelően tartott háddzsra minden évben több millióan érkeznek a világ minden részéről. A nagy zarándoklatra Szaúd-Arábiában mára egy egész iparág épült. Mivel óriási és felfokozott hangulatú tömeg gyűlik össze a világ minden részéről, a háddzs szinte időről időre több száz áldozatot követelő balesetekkel jár együtt.

Jamarat6

A zarándoklatok során elérendő szent helyek a legmagasabb tudatállapot, a hit, a bölcsesség és a szeretet szimbólumai, analógiái. Érdekes, hogy a háddzs során a hívők két olyan szakrális pontot érintenek, amelyek a transzcendens “értéküket”, minőségüket tekintve totálisan ellentmondanak egymásnak és kifejezik a duális erők ellentétét. Ez a két hely Mekka és Mina. Mindkét helyen voltaképpen kövek testesítik meg ezeket a polaritásokat.

Fekete kő

Az egyik, a pozitív pólus a Szent Mecsetben (Masjid al-Haram) középen álló ókori, kocka formájú kőépítménybe (Kaaba), a legfőbb szentélybe beépített „alapkő”, a látható és megérinthető, megcsókolható, 30-40 centiméter átmérőjű, tojás alakú, Allah földre szállt jobb kezének tekintett, másfelől az Ádám és Éva Édenből való kiűzetésekor aláhullott, eredetileg fehér és az eredendő bűnt magába szívó, s ettől fekete kő. A másik pedig Minában az előbbitől mindössze nyolc kilométerre található három kőoszlop.

Jamarat4

A Mina szó arabul szerelmet, vágyakozást jelent, amely arra a muszlim legendára nyúlik vissza, hogy Ádám és Éva éppen ezen a helyen találkoztak újra egymással kétszáz esztendővel azután, hogy Allah kiutasította őket a Paradicsomból. Mina pusztasága a muzulmánok számára másfelől egyúttal az a szent hely is, ahol Ábrahám hite erejét bizonyította Allah színe előtt. Ábrahámot itt kísértette meg az ördög, hogy ne engedelmeskedjen az Úr parancsának fia, a muzulmánok szerint nem Izsák, hanem Izmael (Ismaa‘eel) megölését illetően.

Jamarat8

A legenda szerint ezen a helyen összesen háromszor jelent meg az ördög, nem csak Ábrahám prófétát, hanem feleségét, majd végül fiát is megkísértette, de ők megvetésük jeleként hét-hét kavicsot vetettek rá. A rítus szinte minden esetben a mítosz, a hajdanvolt esemény eljátszása, felelevenítése, ezért a zarándokok a megkísértéseknek megfelelő számú, azaz három darab, a gonoszt, a sátánt (Iblisz) szimbolizáló, tizennyolc méter magas dzsamra-kőoszlopra dobják kavicsaikat. A zarándokok ezzel jelképezik, hogy ők is ellentmondanak a Sátánnak és morális erőt merítenek ebből a tettből.

Jamarat3

A legtöbb baleset a háddzs során Minában szokott történni, mégpedig éppen az ördög megkövezésének szertartásán (Dzsamarát).

Jamarat régi   Jamarat régi2

Ez a szertartás a mekkai zarándoklat “hagyományosan” legveszélyesebb része. 2004-ben az ördögöt szimbolizáló oszlopokat megváltoztatták, hengeres formákból elliptikus falakat alkotva, ami érdekes fejlemény, mintha tudatosan változtatták volna meg az egységet, egypólusosságot szimbolizáló oszlopot a kettősséget jelképező ellipszis-formára.

Jamarat

A megkövezés egy hídról történik, amelynek többemeletes épületét pedig azért hozták létre 2007-ben, hogy a zarándokok áradatát egyenletesen elosztva elkerüljék a korábban gyakran előforduló szerencsétlenségeket, ugyanis a hídról sokan lezuhantak már.

Jamarat9

Tavaly harmincöt hívő vesztette életét, mert megfulladt az oszlopok körül tolongó tömegben, vagy társai agyontaposták. Idén, az iszlám időszámítás 1436. évében, dzú al-hiddzsa hónap 8. és 13. napja közötti zarándoklaton legkevesebb 717 halott esett áldozatul a tömegnyomornak, mégpedig épp Minában, ahová a zarándokok a háddzs tizedik és egyben a legfelfokozottabb napján vonulnak a Muzdalifa völgyében töltött éjszaka után. A tülekedés most a 204-es utcán alakult ki, amely a Minán át a kövezés helyszínére vezető két út egyike. Ott egy felüljáró lábánál a sűrű tömeg okozta káoszban a zarándokok egyszerre kezdtek futni, de hogy miért, annak oka ismeretlen, a Mekka című újság főszerkesztője szerint “egyesek az ördög megkövezésére kijelölt időpontokon kívül akartak feljutni a Dzsamarát-hídra”. Több százan taposták agyon egymást.

Jamarat2

Az egy bizonyos rendeltetési helyre való utazás számos hagyománykörben úgy jelenik meg, mint a belső lelki fejlődés és az ismeretszerzés metaforája. A zarándokutak során a fizikai és lelki értelemben vett utazás párhuzamosan történik. A zarándok elhagyja az otthon és a család biztonságát, hogy elutazzék valahová, ahol kapcsolatba kerülhet valamely más, felsőbbrendű világgal; talán abban a hiszemben, hogy ezáltal gyógyulást nyer fizikai vagy lelki bajaira, esetleg az égi hatalmak segédkezet nyújtanak személyes problémáinak vagy kellemetlenségeinek megoldásához.

Jamarat

A muzulmán zarándoklat, a háddzs is valójában a spirituális békesség ideje lenne, fontos kikötés például, hogy a résztvevők nem vitatkozhatnak, nem hordhatnak fegyvert és nem háborúzhatnak ez idő alatt, nem használhatnak illatosító szereket, nem vághatják le körmüket és hajukat, valamint nem borotválkozhatnak. A férfiak varrás nélküli kétrészes, lepelszerű fehér ruhát viselnek, amelynek neve (ihram) ugyanaz, mint annak a szent állapotnak, amibe a hívek kerülnek, szimbolikusan felöltenek. A ruha a feltámadást jelképezi és egyben egységet teremt a hívők között, megszüntetve a társadalmi különbségeket. A háddzs alatt a zarándok világi életét felfüggesztve csak Istennek él.

 

Szárnyakat adó Újhold

Rio de Janeiro

Rio de Janeiroban készült ez a kép az Újholdról, amint éppen mintha “szárnyakat kölcsönözne” a város, sőt Brazília híres jelképének, a Megváltó Krisztus szobrának, a világ egyik legismertebb műalkotásának, amely Jézust kitárt karjaival keresztet formálva ábrázolja.

A Hold ciklikus változásához kapcsolódó hiedelmek, a Holdhoz igazodó mágikus gyakorlat a közelmúltig igen eleven volt.  A Holdat a növekedés és csökkenés okozójának tekintették, pontosan számon tartották a mozgását. A fogyó-növő Holddal sokféle cselekvést és történést hoztak analógiás párhuzamba.

Újhold

A mágikus, analógiás gondolkodásra alapozva a Hold alakváltozásához igazították régen az emberek a tetteiket is, hogy szerencsés legyen a kimenetelük. Az Újholdat köszöntötték, térdet hajtottak a Hold felé, letérdeltek előtte, imádkoztak hozzá. Az Újhold, amikor nőni kezdett a Hold, a kezdet ideje volt, ilyenkor kezdtek például bizonyos mezőgazdasági és házimunkákba, költözésbe, innentől növeltek, párhuzamosan a Hold növekedtével. Ha hosszú hajat akartak a lányoknak, akkor csak Újholdkor vágták a hajukat. Újholdkor kellett elkezdeni a hízlalást.

A hagyományok arra tanítanak, hogy Újholdkor legyen tiszta, határozott szándék bennünk, hogy milyen értéket, képességet kívánunk magunkban Teliholdig növelni. Újholdhoz a következő tevékenyégek tartoznak: kezdés, hajvágás, körömvágás, szerződéskötés, költözés. Újholdkor és Újholdtól ajánlott: telítés, növesztés, bővítés indítása, tervezés, védelem, erőgyűjtés, gyógyítás, masszázs, regenerálás, erősítés.

Újhold

A Hold az éjszaka bolygója, a Nap társa avagy ellentéte. Ahogy a nappalhoz, evilághoz a Nap tartozik, úgy az éjszakához, az alvilághoz a Hold. Ugyanez az egymást kiegészítő kettősség a nemekben is megjelenik: a Nap a férfi teremtő erejét jelképezi, míg a Hold a nő befogadó képességét. A mitikus kozmológiában ugyanis a férfi a Nap és a nő a Hold. A Hold a ciklikus változásával leginkább a nőkre van nagy hatással, így a nőiség, a női elv szimbóluma, az átalakulás, a termékenység jelképe is lett. Ennek révén került kapcsolatba a Hold a születés és halál, az asszonyi tevékenység és a növényi élet képzeteivel.

Újhold

Egy sajátos apály-dagály jelenség zajlik a Hold telésével-fogyásával analóg módon a növényekben. A fogyó Hold a növények föld alatti részébe gyűjti az erőt, ezért a gyógyfüveket gyökerükért Újholdkor szedték. Két-három nappal Újhold előtt vagy ugyanennyivel utána vetettek magot, hogy szépen növekedjen a növény. Általános érvényű volt, hogy a föld feletti terményeket hozó növényeket vetették növő Holddal, a föld alatt termőket pedig fogyó Holddal. A fák gondozásánál is a Hold állását vették figyelembe. Újholdkor ültették a fát, hogy a növő Holddal nőjön, Újholdkor metszették is, amikor a fák ereje lefelé, a föld felé húzódik az ágakból.

A Teliholdnak és a fogyó Holdnak a népi gyógyászatban, a tisztátalanságok eltüntetésében és a kártevők eltávolításában, a féregűzésben volt még jelentős szerepe. A böjt kezdete is olykor a Hold fogyásának kezdetéhez kapcsolódott. A Holdhoz fordultak a betegség elmúlasztásáért, az egészség visszaszerzéséért is. A betegség úgy fogyjon, ahogy a Hold fogy, úgy erősödjön az ember, ahogy a Hold telik.

Újhold

A következő ráolvasást is Újholdkor – a megjelenő Hold megpillantásakor, keresztútnál – kellett mondani:

„Uj Hód: uj Király!

Aggyá neköm

Jó heteket,

Jó hetekbe’

Jó napokat,

Jó napokba’

Jó órákat,

Jó órákba

Jó szöröncsét,

Azután mög

Jó egésség!”

Időjárást is jósoltak a Hold alakjából, ez megfigyelésre, valós tapasztalatokra épült, amit a Hold éppen felvett formájával állítottak analógiás kapcsolatba. Olyannyira, mintha a Hold nemcsak a föld termékenységét biztosító eső ura, hanem forrása is lenne: ha a Holdnak udvara van, vagy ha a Holdkaréj inkább függőleges, azaz lefelé görbül, akkor „csüngőre”, „csurgóra” áll, onnan ki fog folyni a víz, eső lesz, míg ha inkább vízszintes, akkor teknő módra áll, felfogja az esőt, szárazság lesz, vagy ha csurgóra áll, azaz lefelé görbül, akkor eső lesz.

Tomatina – az össznépi paradicsomcsata fesztiválja

Tomatina 1

A spanyolországi Buñolban minden augusztus utolsó szerdáján rendezik meg a Tomatina fesztivált. Idén is több tízezren érkeztek a világ közel száz országából a Valencia melletti kisvárosba, hogy részesei lehessenek a világ legnagyobb és leghíresebb, élelmiszerrel vívott csatájának. A szigorú városatyák már második éve huszonkétezer főben limitálják a paradicsomos hadviselők számát, akik fejenként tíz eurót fizetnek, hogy dobálózhassanak a paradicsommal.
 A kisváros egyébként kilencezer fős lakossága több mint harminc-negyvenezerre duzzad ilyenkor a parádé alkalmával.

Tomatina 9

Hogy legyen némi archaikus, szakrális jellege a fesztiválnak, a nap kezdetén egy oszlop tetején elhelyeznek egy sonkát, amit meg kell szerezni. Ez a májusfaállításra emlékeztethet minket, s valóban, mi mást is jelképezne a pózna, mint a világfát, világtengelyt (axis mundit), amin keresztül az éggel, a Teremtővel lehet felvenni a kapcsolatot? Az oszlop ott is be van kenve zsírral, tehát nem is olyan könnyű feladat a megmászása. Amikor végre valaki megszerezte a sonkát, vízágyúk kezdenek gondoskodni arról, hogy mindenki elég vizes legyen.

Tomatina 8

Ezután tömeges vetkőzés és ruhadobálás kezdődik, majd amikor már mindenki (férfiak) félmeztelen, akkor érkezik a paradicsom igen nagy mennyiségben. Akár ősi termésbetakarítást, szüretet felidéző ünnepnek is tekinthetnénk a fesztivált jellegzetességei alapján.

Tomatina

Az esemény persze inkább a túlérett fogyasztói társadalom szimbóluma, hiszen rengeteg étel megy veszendőbe. Idén százhetvenötezer (!) kilónyi paradicsommal zajlott a vidám csata. A környékbeli gazdák hat nyitott kamionra pakolják túlságosan is megérett paradicsomjaikat, amit azért paradicsomlégyártáshoz nyilván lehetne használni. A jókora járművek egymást követve gurulnak, a kocsikról lapátolják a paradicsomot az emberek közé, akik közben ezt kiabálják (a spanyolajkúak): “Tomate, tomate queremos tomate!”. A kérésükre hamarosan paradicsommal ellátott, harcra kész résztvevők ezután egy órán keresztül féktelenül tombolva, ösztöneiket szabadon eresztve paradicsommal takarják be az épp levetett civilizációs máz alatti rétegeiket.

Tomatina

 

Boldogan hajigálják egymást, mígnem már paradicsomban érezhetik magukat, de csak szó szerint: a fergeteges buli tetőfokán több ezres tömeg fülig érő szájjal bokáig gázol és tocsog, vagy éppen hever a főtéri paradicsompürében.

Tomatina5

A városvezetés azért ajánlásokat is megfogalmaz a résztvevők számára: mindenekelőtt a paradicsomra érdemes rátaposni, mielőtt valaki felé dobnák, így csökkenthető a sérülés kockázata. A másik, hogy szerencsés használt, sőt utoljára használni kívánt ruhákba öltözni, mert azok utána maradandóan piros színt öltenek. Nem árt jól zárt cipőbe bújni, de ami ennél lényegesebb: szemüveget viselni, mert a paradicsomlé savas és nagy mennyiségben maró hatású.

Tomatina 7

A fesztivál végén mindenki békés és boldog, hiszen a dobálás jó feszültséglevezető gyakorlat is.

Tomatina 4

A csata gongütésig tart, ekkor mindenki feltápászkodik és hosszas csúszkálás közepette, kimerülten elindul a folyó felé. A tisztálkodáshoz a város vezetősége zuhanyokat állíttat fel erre az eseményre, továbbá a tűzoltóság és a helyi lakosok is segítik a fáradt tömeget megszabadulni a ragacsos pürétől. Ezután a város takarító-alakulata megkezdi a munkálatokat, hogy másnapra tiszták legyenek az utcák, melyek úsznak a paradicsomban.

Tomatina

Több elmélet is létezik eme furcsa népünnepély eredetével kapcsolatban, hogy melyik az igaz, senki sem tudhatja biztosan. Egyesek szerint Szent Lajost, a város védőszentjét ünneplik ezen a módon, bár ez a magyarázat nem túl logikus. Mások szerint egyszer a zöldségesek annyira összevesztek, hogy paradicsommal dobálták meg egymást. A legvalószínűbb az, hogy 1945-ben egy Franco ellenes tüntetés alkalmával épp akkor szabadultak el az indulatok, amikor a demonstrálók egy zöldséges előtt haladtak el és a kézre eső paradicsomokat kezdték dobálni. Nem dinnyéket és nem uborkákat vagy narancsokat, hanem paradicsomot, s mivel a paradicsom a vörös színével valóban felidézi a vér látványát, ez azt az illúziót kelthette, hogy itt vér és valódi harc folyik, miközben mégsem esik senkinek komoly sérülése. A tüntetésből fieszta lett, a helybeliek mondhatni rákaptak a dolog ízére, s egy évvel később már szándékosan mentek ki az utcára otthonról hozott paradicsomot dobálni. Annak ellenére, hogy a rendőrség betiltotta a csatát, minden évben ugyanazon a napon megismétlődött a dolog, így 1959-ben a hatóság is megadta magát. Onnantól a paradicsomcsata hivatalos esemény a fesztiválnaptárban, évről évre nagyobb érdeklődést keltve a világban.

 

Szimbólumok útközben – 2015. június 23. Vrboska, Hvar sziget, Horvátország

Szentivánéji tűz

Szentivánéji tűz, mégpedig hagyományos módon: a faluból innen-onnan összeszedett használhatatlan fából (ablakok, ajtók, asztalok, régi gerendák, deszkák) rakott máglya gyullad fel a XVI. századi Irgalmas Miasszonyunk templom (Horvátország legszebb erődtemploma) mellett, közepén a Világtengelyt (axis mundi) jelképező májusfa áll.

Szentivánéji máglya

A tűz sok nép hagyományához hasonlóan itt is fénykeltő, -teremtő és -fenntartó céllal ég. A Nap ekkor pályája legmagasabb pontjára ér, a leghosszabb ideig látható az égen. Fordulat is ezen legrövidebb éjszaka, amikor átbillen a nagy fényesség és innentől fogyni kezd, visszahúzódik maggá, hogy majd Karácsonykor megújhodjon. Fontos tehát, hogy mind teljesebb legyen a világosság (azaz eredendően a tudatosság), s mind kisebbre szűküljön a sötétség hatalma, ezért a nyári napforduló (utóbb három nappal később, Szent Iván napján tartott) ünnepe az egyetlen ünnep, amelynek központi pillanata az esti tűzgyújtás.

Szentivánéji tűz 2

Szent és profán, meztelenség

meztelenkedés

A meztelenség szabadságot tükröző szimbóluma és a szent helyek profanizálásának tilalma okoz most feszültséget Malajziában, sőt világszerte. Néhány nappal azt követően, hogy június elején földrengés rázta meg Borneó szigetét, a malajziai rendőrség őrizetbe vett négy külföldi állampolgárt, akiket azzal vádolnak, hogy meztelenül fényképezkedtek az ország legmagasabb hegycsúcsán és ezzel megsértették a hegy szellemét, tehát ők idézték elő a végzetes földmozgást. Az elkövetőket négy napra vették őrizetbe, amíg lefolytatják ellenük a szeméremsértő viselkedésük miatt indított vizsgálatot – közölte Jalaluddin Abdul Rahman, a földrengés sújtotta észak-borneói Sabah szövetségi állam rendőrfőnöke.

A földrengés tizennyolc túrázót megölt a hegyen és több mint százan rekedtek fenn a 4095 méter magas Kinabalu-hegyen, Délkelet-Ázsia egyik legmagasabb, az UNESCO Világörökségi listáján is szereplő hegycsúcsán. Tény, hogy néhány héttel korábban többek között kanadai, holland és német turisták mászták meg a malájok által szent hegynek titulált csúcsot, majd ott meztelenre vetkőztek és így fotózkodtak. A képek nem kerültek azonnal nyilvánosságra, azonban a földrengés előtt pár nappal elkezdtek terjedni a közösségi oldalakon.

Vetkőző turisták a Kinabalu hegyen

A szövetségi állam miniszterhelyettesének, Tan Sri Joseph Pairin Kitingannak határozott meggyőződése, hogy egyértelmű az összefüggés a szent Kinabalu-hegyet megsértő, a csúcson meztelenre vetkőző külföldi turisták és a több ember halálát okozó földrengés között. A miniszterhelyettes a következőt nyilatkozta: „A földrengés megerősítés arra nézve, hogy a Kinabalu-hegy szent, és ott nem szabad könnyelműen viselkedni. A földmozgást megelőzően nagy madárrajokat láttam repülni. Egy idő után sejtettem, hogy valami rossz fog történni. A következő napon éppen a repülőtér felé tartottam, amikor lecsapott a földrengés. Szinte biztos, hogy van kapcsolat a meztelenkedő turisták és a tragikus eset között. Erre úgy kell tekintenünk, mint egy figyelmeztetésre, miszerint tisztelni kell a helyi szokásokat és hitet.”

A hagyományos társadalmakban a jelfigyelés, például a madarak röptéből történő jóslás ugyanolyan elterjedt cselekedet volt, mint a meztelenség mágiája. A rituális meztelenség leggyakrabban az apotropaikus, azaz bajelhárító, démonűző, gonosztávoltartó mágia eszköztárába tartozó „bekerítő” cselekmények tartozéka volt: a ház vagy egy terület meztelenül történő körülfutása tisztító, gyógyító, elhárító hatású volt tűzvész vagy éppen járvány veszélye esetén.

A meztelenség – a születés meztelenségének imitálásával – az újnak, az újjászületésnek a szimbóluma, ezért megújító, vagy éppen termékenységnövelő hatású is volt az európai paraszti mágiában is. A növénytermesztést kísérő mágia előírása szerint egyes növényeket ültetni, vetni meztelenül volt ajánlatos. A kereszténység előtti Európában a vallási és mágikus szertartások némelyikét – leginkább azokat, melyek a termékenységgel kapcsolatosak -, meztelenül végezték. Általánosan elterjedt szokás volt például meztelenül táncolni a mezőn a gabona termékenységének biztosítása érdekében.

A meztelenség továbbá szimbolikus erejű állapot, a korlátozatlanság és a szabadság szimbóluma. Így jelent meg egyes pogány szertartásokban is, de például Assisi Szent Ferenc is egyik első radikális prédikációját anyaszült meztelenül adta elő az Assisi San Ruffino katedrálisban összegyűlt tömeg előtt. A meztelenségnek a szakralitással való összekapcsolódása tehát nem csak a kereszténységtől oly távol álló pogány vallások esetében fordult elő. Szakrális funkciót templomok falán is betöltött: bejáratok közelében szoborként ez esetben is a sötét, ördögi erők távoltartása volt a cél.

Santiago de Compostela

A meztelenség az egyenlőséget is jelképezi. Bármennyire is különböző társadalmi és kulturális háttérrel rendelkezünk, ruhák nélkül mindannyian egyszerűen csak emberek vagyunk. A meztelenség a különféle szerepeinktől, hamis énképeinktől való megszabadulást is elősegíti, amint az a nudista-kultuszban megjelenik a természetesség kultiválása mellett.

meztelenkedés a Machu Picchunál

A borneói meztelenkedés nem egyedülálló eset: jelenleg népszerű, sőt itt-ott, például a perui Machu Picchunál trenddé vált pőrére vetkőzni. A Facebookon már létrejött egy oldal „Naked At Monuments” névvel és bár még viszonylag kevés követője van, elképzelhető, hogy szélesebb körben is el fog terjedni a nudista fotózkodás. Egyes országok hatóságai kétségbeesett küzdelmet folytatnak ez ellen, több-kevesebb sikerrel. A turistalátványosságoknál történő meztelenkedés azonban semmiképpen sem szakrális jelenség, éppen ellenkezőleg: blaszfémia, megszentségtelenítés. Nem a szabadság, hanem a szabadosság kifejezése.