A farmosi békamentés, avagy hogy lett Pepe a fehér felsőbbrendűség egyik szimbóluma, a káoszhozó avatár?

békamentés

Farmos község határában terül el a Farmosi Nagy-nádas, melyet évről évre kétéltűek tízezrei keresnek fel szaporodási célzattal. A nádasba a közelben lévő gyepekről vonulnak az állatok, ahol évközben élnek, illetve a telet földbe ásva hibernáltan töltik. Vonulási útjukat a 311-es út illetve a vasúti vágányok keresztezik. Segítség nélkül kétéltűek tömegei esnének áldozatul a forgalomnak.  A vonuló kétéltűek 95%-a barna ásóbéka. Megmentésük érdekében minden évben felállítják az ideiglenes terelőkerítést, mely megakadályozza a békákat abban, hogy feljussanak az útra. A kerítés tövébe vödröket ásnak le, melyekbe az éjszakai vonulás során belepottyannak az állatok, megmentőik pedig reggel összegyűjtjük a „csapdába” esett kétéltűeket és együtt viszik át őket a mocsárhoz.

bekamentes-farmoson

A magyar néphagyományban megőrződtek azon elemek, amelyek a békák védelmével kapcsolatosak. A Hagyománytár című könyv szócikke szerint: a béka a bagolyhoz hasonlóan felemás tartalmakat hordozó jelkép, ott is, itt is alakváltozatai, fajtái hoznak ellentétes jelentést, ott a fülesbagoly és a kuvik, itt leginkább, ha nem is tisztán elhatárolhatóan, de alapvetően a zöldbéka és a varangyosbéka az ellentétes erők, jó, rossz, szellemi világ és alvilág megjelenítői, megtestesítői. Az ambivalencia talán abból adódik, hogy a békának, mint szimbólumnak valószínűsíthető egy archaikusabb és egy későbbi „rétege”, jelentésszintje. Az ősibbről tudhatunk kevesebbet, erről maradtak fenn szerényebb nyomok, utalások egy-két mondában, ez jön elő a mesék ősi rétegeiből.

béka

A csallóközi néphit szerint a vízi lelkek, azaz szellemek, tündérek – akik valaha a földön éltek palotáikban, de az emberek romlottsága miatt süllyedtek váraik a víz alá, azaz ezek a szubtilis erők túlvilágivá váltak – néha béka képében jelennek meg a földön. Egy monda arról szól, hogy egyszer két leány szénát gyűjtött a Duna-parton, amikor ebédeltek, egy terhes béka ment hozzájuk, az egyik undorodott tőle, a másik megszánta és enni adott neki. Később egy szegény ember jött hozzá, meghívta komaasszonynak, azaz keresztanyának, a férfi levitte a Duna mélyére egy szép palotába, ahol csodás világ volt, ott feküdt gyermekágyban egy nő, akivel megülték a születési tort s a lány a mélységből rengeteg kinccsel tért vissza. Egy másik mondában a vándorló hős bolygótüzet látott maga előtt, ami egy kőhöz vezette, ott fájdalmas hangot hallott, a követ félretolva tüzes békát lelt, ami megszabadulva az átoktól, kárhozattól szép nővé vált.

béka

Nem véletlen tehát, hogy egyes helyeken nem engedték agyonütni a békát. Bács megyében ha terhes asszony békát csap agyon, tizennéggyel több lesz a vétke. Az ősibb képlet tehát az lehetett, ahol a békában elátkozott, szerencsétlen lelket láttak, ami szimbolikusan a tudat mélyére került értékekről szól, arról a felszabadítható bölcsességről, létünkről szóló igaz tudásról és erőről, amit nem tudatos részünk tudatossá tételével nyerünk megismert lehetőségeink megvalósításához. Ezt és a szentséget mindenben felismerő bölcsességet jelképezi a béka fejében (hasonlóan megint csak a kígyóéhoz) található békakő, ami nagyon értékesnek tartott védőszer, aranyba is foglalták, mint egy kassai polgár végrendeletéből kiderül: három aranygyűrű közül „egikbe vagion egy békakw”.

A Szeged vidéki néphit szerint a békát nem szabad bántani, mert a föld mérgét szívja el… Ha a szőlőtőkék alatt sok békát láttak, akkor jó szőlőtermés volt várható – ez az egyetlen egyértelműen pozitív jele a felbukkanásának.

Heket

Nem csak a magyar hagyományban jelent meg a béka pozitív jelképként. Béka volt Hápi Nílus-isten állati kísérője. A korai időkből előkerült békaszobrok valószínűleg őt, Heket istennőt ábrázolják, olykor nem csak békaként, hanem békafejű nőként. Amulettjein az előbbi, templomokban az utóbbi ábrázolás volt szokásban. A Nílus áradása a megújuló életet jelentette, ez idővel egybekapcsolódott a békák megjelenésével is. Az ókori egyiptomiak megfigyelhették, ahogy ez a kétéltű az év egy bizonyos időszakában, az áradás visszavonulását követően, tömegesen jön elő a Nílusból, látszólag újjászületik, valószínűleg ezért kapcsolták össze a termékenységgel és az új élet eljövetelével.

Heket

Heket a magzat méhbeli fejlődéséért volt felelős, segédkezett a szülésnél is. Ahogy Hórusz születését egyre inkább összefüggésbe hozták Ozirisz feltámadásával, Heket is egyre inkább a feltámadással kapcsolatos istennő lett. Az Újbirodalom idején a béka hieroglifát használták a halottak neve mögött szereplő „újra élő” kifejezés írására. Innen ered, hogy amulettjein megjelent az “Én vagyok a feltámadás” felirat, ami miatt később a korai keresztények is használták.

Kákosy László egyiptológus szerint: “Heket egyiptomi béka-istennő, a szülő nők egyik patrónája keresztény agyaglámpásokon, az ún. béka-mécseseken él tovább. E típusból igen sok maradt fenn, egyes darabokon a János evangélium szavai (11:25) olvashatók: „Én vagyok a feltámadás” („Ego eimi anaszteszisz”).  A békához tehát pogány és keresztény időkben egyaránt az új élet szimbolikája kapcsolódott.”  A kopt békaformájú, kereszttel, Isten bárányával, olykor félholddal díszített feltámadás-mécsesek arra utalnak tehát, hogy a béka a korai kereszténységben továbbélt mint az újjászületés jelképe.

béka-mécses

Fekete alapon három aranybékát tulajdonítottak Pharamund királynak, a Merovingok ősének. A legenda szerint Pharamund Clovis dédapja volt és egy folyóisten leszármazottjának tartották. A Clovis által alapított Meroving dinasztia misztikus értelmet tulajdonított a békának. Innen eredhetnek azok az ősi mesék is, melyekben a királyfi békává változik, majd újra herceg lesz… A béka még a 16. században is előfordul feltámadási jelképként, noha IX. Gergely pápa már 1233-ban fellépett a “békázó” eretnekek ellen…

békaherceg

Az indiai altaji és kínai hiedelmek szerint a világot egy nagy béka hordozza a hátán és ő az anyag szimbóluma. A kínaiak holdistennek tekintették, lábai a Hold fázisainak alakulását jelképezték, az esőt, a nedvességet, a gazdagságot és a pénzszerzést kötötték hozzá. Ünnepét, amely egyben a házasulandók ünnepe is volt, szeptemberben vagy októberben, holdtöltekor tartották. Az egyik legfontosabb és legnépszerűbb Feng Shui szimbólum is a béka. A kínaiak nyelvén a háromlábú szerencsehozó békát Chan Chu-nak hívják és azt tartják róla, hogy bár külseje zord, de ez a kis béka mégis szeretetre méltó és olyannyira pozitív energiákat hordoz, hogy egészséget és vagyont hoz a házba. A gazdagságot segíti, ajánlott jóban lenni vele, ezért jó, ha a béka mindig egy pénzérmét tart a szájában.

Feng Shui béka

Végezetül egy érdekes sikertörténet. Pepe, a mémvilágban régóta ismert, karakteres arcú béka ártalmatlan képregény-mellékszereplőből vált tíz év alatt az amerikai elnökválasztási harc egyik legkülönösebb tényezőjévé, hiszen a béka idővel a fiatalos és cool új amerikai szélsőjobboldal, az alt-right kabalafigurájaként lett közismert. A békát Donald Trumppal is egyre többet hozták összefüggésbe támogatói, az azóta megválasztott elnök pedig nem szégyellte a kapcsolatot, sőt Twitterére többször is kirakott Pepés rajongói képeket.

Trump béka

Pepével az új jobboldal könnyen megjegyezhető szimbólumot kapott, amit a mémvilág elvárásainak megfelelően abszurd viccnek is éppúgy lehetett tartani, akárcsak a hozzá társított  ironikus vagy komolyan gondolt szélsőséges üzeneteket. Ezt a folyamatot végül az tetőzte be, amikor a legnagyobb amerikai antirasszista szervezet, az ADL (Anti-Defamation League) felvette Pepét gyűlöletjelképeket gyűjtő adatbázisába.

Pepe

Újabban több jel mutat arra, hogy Pepével Heketet hackelték meg, kitalálva egy Kek (olykor Kukot vagy Kekut) nevű ősi egyiptomi istenséget és létrehozva a fiktív kultuszát. Amerikában sokan már egykor valóban létezőnek tekintik Kek egyházát, amelynek középpontjában egy androgün isten áll, Egyiptom nyolc ősi istensége közül az, aki a sötétség istene.  Az ismeretlent és a káoszt képviseli, akit gyakran festenek le békaként vagy békafejű emberként.

Eme szürreális álvallásos mitológia szerint Pepe béka a káosz békafejű egyiptomi istenének megtestesülése, modern avatárja, aki arra használja az ősi egyiptomi varázslást, hogy befolyásolja a világot, teljesítsen olyan kívánságokat, amelyek ismétlődő számmal érnek véget. Újjászületve most a fehér faj élcsapatát ruházta fel a „meme magic” hatalmával, hogy felforgassa a világot. A mém-mágia lényege, hogy egy jól eltalált, vagy eltérített mémmel hátszél nélkül, az internet legkoszosabb bugyraiból is meg lehet hackelni a nyilvánosságot.

Kek

Amerikában most tehát sokan azt gondolják, hogy megmentik a világot, mások szerint a káosz erői szabadultak el. Itt Magyarországon elég a farmosi békák megmentésére összpontosítani.

 

A pareidoliáról – Valóban becsapna minket az elménk?

Philip Ball tudományos író számos könyvet írt már az agyunk, a szemünk és a minták szimbiotikus kapcsolatáról úgy a természetben, mint az általunk épített világban. Most azt magyarázza el, hogyan érzékeljük a minket körülvevő formák és színek által alkotott mintákat, mi történik az agyunkban, amikor mintát látunk, hogyan ismeri fel az agyunk a mintákat és miért van az, hogy még ott is hajlamosak vagyunk szabályszerűséget felfedezni, ahol nincsen? Vagyis: miért törekszünk természetünknél fogva valamilyen fokú rendre a környezetünkben a káosz közepette?

 Philip-Ball

Hányszor kell egy motívumnak ismétlődnie ahhoz, hogy az agyunk mintaként ismerje fel?

Ez a tudomány számára egy alapvető kérdés. Hányszor kell valaminek előfordulnia ahhoz, hogy gyanítható legyen, nem véletlen egybeesésről, hanem egy természeti törvény működéséről van szó? A kérdésre nincsen meghatározott válasz, ugyanis az általunk látottakkal kapcsolatos intuícióinkhoz van köze – ahhoz az érzéshez, hogy fennáll valamiféle rend körülöttünk. Ez az intuíció olyan erős bennünk, hogy hajlamosak vagyunk ott is mintákat látni, ahol nincsenek. Valódi rendszerességet vélünk felfedezni még olyan formákban is, amelyekben egyáltalán nem fordul elő ismétlődő minta, például egy fában: bár a formájuk véletlenszerűnek tűnik, mégis egyfajta mélyebb szabályszerűséget sejtünk bennük, miszerint ugyanaz az alapforma ismétlődik egyre kisebb méretben, ahogy a törzstől a gallyak vége felé haladunk.

Miféle mentális gimnasztikát végez az agyunk mintafelismeréskor?

Bármilyen – természeti vagy egyéb – látvány hatalmas mennyiségű vizuális információval szembesít minket. Valahogy értelmeznünk kell ezt az információtömeget ahhoz, hogy a világban navigálni tudjunk. Az agyunk tehát állandóan találgat a legjobb tudása szerint. Ezért feltételezünk folytonosságot ott is, ahol nem látjuk – például, hogy a repülőgép, ami eltűnik egy felhő mögött, ugyanaz a gép, amelyik a másik oldalon kibújik mögüle, és hogy a kettő között egyenes úton halad. Ez triviálisan egyértelműnek hangzik, de rengeteg ehhez hasonló gyakorlatot végzünk – nem utolsósorban azért, mert bizonyos tárgyakra mindig csak részleges rálátásunk van, mivel más tárgyak részei eltakarják előlünk. Az agyunk nagyon hamar megtanulja csoportosítani a látómezőnkben észlelt tárgyakat. Az erre vonatkozó szabályokat a 20. század elején vezette le egy bécsi pszichológuscsoport, akik gestaltpszichológusoknak hívták magukat. Úgy találták, hogy azokat a tárgyakat tesszük egy csoportba, amik ugyanolyan színűek, vagy közel vannak egymáshoz, vagy egyforma méretűek. Így lehetséges az is, hogy a csíkokat “csíkos mintának” látjuk, nem pedig úgy észleljük, hogy “egy csík…még egy csík…hoppá, még egy”.

pareidolia4

Származik  evolúciós hasznunk abból, hogy így leegyszerűsítjük a minket körülvevő világot?

Az agyunk ehhez hasonló csoportosító mechanizmusok alapján működik – igazából nem tudjuk, hogy egyesek közülük tanultak, vagy egyszerűen “eleve így vagyunk beprogramozva”. Ezek a legjobb tudásunk szerinti találgatások lehetővé teszik számunkra, hogy előrejelzéseket tehessünk a környezetünkkel kapcsolatban, ennélfogva evolúciós szempontból igenis van hasznuk. Innen ered a mintaérzékünk, és részben ezzel magyarázható az is, hogy miért találjuk kellemesnek a mintákat: Mivel előnyünk származik abból, hogy “ki tudjuk őket szúrni”, kifejlődött bennünk egyfajta neurális “jutalmazási rendszer”, ami kellemes érzettel jutalmaz minket, amikor sikerül. Pontosan ugyanez a dolog történik hangi inger esetén is, ezért vagyunk képesek értelmezni azt a hihetetlenül bonyolult hangjelet, ami a zene, ezért lelünk benne örömet. A zene igazából egy nagyon jó példa annak bemutatására, hogy született mintakereső lények vagyunk.

Mi a helyzet az otthonainkkal – az emberek rendteremtő hajlama is ennek a szükségletnek a része, hogy a dolgokat szín és  minta szerint csoportosítsuk?

Mindenkinek máshol található a rend- és minta”küszöbe”. Az is meglehetősen szubjektív, hogy kinek mi a rend. Ezek az egyszerűtől – gondoljunk a minimalizmusra – a komplexig – amely a dolgozószobám leírásának egy udvarias módja lenne – terjedő spektrumon helyezkednek el. Ezen a spektrumon valahol mindenki talál magának egy élhető kompromisszumot.

pareidolia

Megnyugtatja az agyat, ha körbevesszük magunkat letisztult, következetesen ismétlődő mintákkal? Vagy szükségünk van bizonyos fokú rendetlenségre vagy diszharmóniára?

A szabályosság valóban megnyugtatja az embert. De érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb, ember által kreált minta nem a lehető legegyszerűbb, általában kicsit bonyolultabbak. Gondoljunk a tapéták mintázatára: Szabályosak (szükségszerűen azok, hiszen nyomtatni kell őket), de a mintázat elég komplex is lehet, nem csak négyzetekből vagy vonalakból áll.

Ha a környezetünk a végletekig le lenne egyszerűsítve, és csak fehér terekből és rácsokból állna, az nyugtató hatással lenne az agyunkra, vagy épp ellenkezőleg, megőrülnénk tőle?

Általános érvényű megállapítás mindenféle ingerre – köztük a művészettel, a zenével, és az otthonainkkal – hogy az emberek jobb szeretnek egyfajta középutas kompromisszumot kötni. Ez is az agyunk egyik tulajdonságáról árulkodik: Az ingernek létezik egy ideális szintje, amit a legkellemesebbnek találunk. Ha ez a szint túl alacsony, akkor unatkozunk, ha viszont túl magas, akkor összezavarodunk.

Megjelent: 2016. október 27.

Forrás:

https://mashol.net/2017/02/22/mintak-es-felismeresuk-miert-sejtunk-ott-is-szabalyszeruseget-ahol-nincs/

Amelie mackójától a tortillán látható Jézusig – a pareidoliáról

Amelie pareidolia

Amelie a felhőkben állatok, mackó, nyuszi alakját látja. Emlékszünk erre a gyermeki látásmódot mélyen tükröző jelenetre az Amelie csodálatos élete című filmből. Ha mackót nem is, de nyuszit évezredek óta mutatnak nagyszülők unokáiknak a Holdon, újabban pedig sokan arcot, sőt női alakot vélnek felfedezni a Mars felszínének mintázatában.

pareidolia Mars  pareidolia nő a Marson

Mennyire illúzióromboló lenne ilyenkor hozzátenni: – Hiszen ez csak pareidolia!

Mi? Pa-re-i-do-li-a! – szótagolná egy pszichológus, hogy világosan értsük, miről van szó. Azután esetleg elmagyarázná: a pareidolia egy olyan illuzórikus érzet, amely homályos és bizonytalan ingereket (többnyire hangokat vagy képeket) konkrétnak, világosnak és tisztán kivehetőnek tüntet fel. Az említett ismertebb példákhoz esetleg máris magyarázatot fűzne: a híres „Mars-arc” csak egy sziklaformáció, melyet a bolygó felett a Cydonia régióban fotóztak, amiről néhányan azt gondolták, hogy egy ember arcának a tudatosan megformált képe. De híres eset az is, amikor egy új-mexikói nő Jézus Krisztus arcát látta kirajzolódni egy odaégetett tortillán. Persze emberek ezrei zarándokoltak el, hogy megnézzék a bekeretezett lepény elszíneződéseiből előtűnő Megváltót. A sikeren felbuzdulva ma már szakmányban gyártják is az ilyet.

Tortilla-Jesus

A pareidolia szó a görög “para” és az “eidolon” szavakból származik, együtt ebben a kontextusban azt jelenti az összetett szó: „rendellenes kép, forma”. A pareidolia pedig mint pszichológiai jelenség az apophenia egy altípusa, utóbbi azt jelenti, hogy mintázatot fedezhetünk fel véletlenszerűen létrejövő adathalmazban is. A pszichológusok szerint valójában nincsenek ilyen mintázatok, ám az nem véletlen, hogy mit látunk bele a képekbe.

Rorschach

Erre épül a híres Rorschach-teszt, amely az irányított pareidolia formája, ugyanis olyan tintapacákat vettek be ebbe a projektív a tesztbe, amelyekből szándékosan nem lehet semmit egyértelműen kivenni, de mivel az ember belső gondolatait vagy érzéseit kivetíti a kártyákra, azok a tudatos irányítást kikapcsolva intenzíven előhívhatók. Vagyis a pareidolia jelenségét használják fel, hogy megkíséreljenek belelátni az emberek mentális állapotába.

smiley4

Az irányított pareidolia esete ilyen szempontból az is, amikor az emoticonok között ránézünk két körbe foglalt pöttyre és egy görbére és azt mondjuk: ez mosoly. Ilyen szempontból az emberi agynak ez egy figyelemreméltó képessége, amire tudatosan nem is figyelünk, mégis napi szinten érzékeljük és használjuk.

pareidolia

Az a jelenség tehát, hogy arcokat, és más formákat látunk véletlenszerű mintákban ott, ahol az valójában nem is létezik, az agy egyfajta különleges képessége, mely mindenkit érint.

pareidolia isten_szeme

Még a csillagászok is meg tudnak ihletődni: Isten Szemének neveztek el egy állítólag háromezer évente előforduló csillagközi formációt, melyet a NASA Hubble-teleszkópja kapott le néhány ezer fényév távolságból. A Hubble által küldött információk alapján alkotott kép a Helix Nebulát (Csiga-köd) ábrázolja, amely a Földhöz legközelebbi planetáris köd – alig 450 fényévre van tőlünk. Közepében egy Napunkhoz hasonló csillag haldoklik, amely időnként igen erős napszél formájában hatalmas mennyiségű anyagot vet ki a környező térbe.

pareidolia pareidolia pareidolia pareidolia

Carl Sagan szerint, aki történetesen csillagász, az ember hajlama, hogy egy koszos ablakba, a falakon lévő foltokba, vagy egy odaégetett pirítósba, felhőkbe, fahéjas süteményekbe, zöldségekbe és gyümölcsökbe, fákba és sziklákba és más hasonlókba arcokat lásson bele, evolúciós okokra vezethető vissza. Ez csak egy túlélési technika, az emberi lények kifejezetten arra vannak hangolva születésüktől fogva, hogy az arcfelismerés alapján különböztessék meg az embereket. Ebből adódik, hogy az emberek minimális adatokból is képesek összeállítani és felismerni emberi arcokat, akár nagy távolságból és csekély láthatóság mellett, de ez oda is vezethet, hogy véletlenszerű képeket értelmeznek, vagy fény és árnyékmintákból arcokat alakítanak ki.

pareidolia pareidolia

A legutóbbi kutatásokban a résztvevőknek mutattak egy sorozat képet, néhány nyilvánvaló arccal és pár véletlenül kiválasztott mintával. Az eredmények azt mutatták, hogy az emberek hajlamosak belelátni arcokat a mintákba, ha arra számítanak, hogy látni fognak valamit – ez olyan, mintha valaki mondaná nekik, vagy befolyásolná őket, hogy ott bizony van egy arc.

pareidolia pareidolia

2014-ben IgNobelt ért a Miért látunk Jézust a pirítósban című kutatás, amelyben kínai-kanadai kutatók azt próbálták megérteni, mi történik az emberek agyában akkor, amikor ékes példáit tapasztalják ennek a jelenségnek. Azt találták, hogy az emberekben olyan erős az arcfelismerés képessége, hogy még a leghalványabb utalásokat is azonnal arccá alakítják. A húsz emberen elvégzett funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálat kimutatta, hogy a megfigyeltek 34 százalékban észleltek arcot az eléjük tett, egyébként nem arcot ábrázoló képeken.

pareidolia    pareidolia

A kutatók azt is felfedezték, hogy az agyban ugyanaz a terület felelős a valódi arcok felismeréséért, mint a pareidoliában. Vannak, akiknek talán fejlettebb ez a területe, Finnországban viszont  tanulmányok mutatták ki, hogy azok, akik spirituálisabb emberek, hajlamosabbak többnek látni a képeket, mint azok, akik nem. Az is lehet, hogy nem minden esetben pareidoliáról van szó, hanem az analógiás látás képességéről, amely azzal jár, hogy nem belelátunk, hanem felfedezünk valóban létező mintázatokat a környezetünkben. Nyilván nehéz elválasztani egymástól a kettőt, hiszen a hatásmechanizmus nagyon is hasonló, ám míg az előbbiben pszichológiai esetről van szó, amelyet agyi folyamatokra vezetnek vissza, addig az analógiás látás egy olyan képesség, amelyet évezredeken keresztül kultiváltak a vallási hagyományok és nem egy esetben fejlesztendőnek is tartották.

pareidolia

Utóbbi képesség tehát úgy működik, hogy eleve létező, szándékosan elrejtett, értelmes, üzenetet hozó szimbólumokat lásson meg valaki a világban, kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy a Mátrixban Neo képes volt látni a véletlenszerűnek látszó, gyorsan pergő számsorokból  kirajzolódó világot. Jobb utalást hordoz erre a zsidó misztika: a kabbala középkorból eredő tanításai szerint Isten kódokat rejtett el az általa elhagyott teremtett világban, hogy az ember visszataláljon hozzá.

 symbol

Jorge Luis Borges, az élete harmadát vakon töltő argentin író, költő, filozófus pedig Novalistól idéz: “Az a legnagyobb varázsló, aki oly mértékben el tudja kápráztatni magát, hogy valós jelenségnek tartja önnön képzelgését. Nem ez a mi esetünk?” Majd hozzáteszi: “De ez, mondom én. Mi magunk (a bennünk működő osztatlan istenség) álmodtuk meg a világot. Erősnek, titokzatosnak, láthatónak álmodtuk meg, térben szilárdnak, időben maradandónak; ám ott hagytunk az építményben néhány parányi, örök, ésszerűtlen repedést, hogy tudjuk: hamis.”

symbol

Figyelemreméltó útmutatás lehet, hogy a szimbólumok lehetővé teszik, hogy intuíció révén felismertté váljon egy összefüggés-láncolat, amelynek egy külső megnyilvánulása a világ számos jelensége, de a szimbólumrendszerek ismerete révén egyre egyszerűbbnek és egyre rendezettebbnek tűnhet a valóságunk. A mai, végletesen széttöredező világban talán mégis nagy hasznunkra lehet ez a képesség.

 

 

Hősi életút a mai korban – Utószó Hajdu Ráfis Gábor: Hit és gyógyulás című posztumusz kötetéhez

 

HRG_2014-198x300

2017. január 7-e, Vízkereszt másnapja. Most ér véget a Szent Efrém Férfikar ünnepi előadása a Szent István bazilikában. A magasztos, emelkedett, szakrális zene dallamai kapcsán is arra gondolok, hogy ha történetesen úgy alakult volna, hogy egy ilyen este valakit felhívhatok, tartson velem a koncertre, akkor Gábornak biztosan telefonálhattam volna. S nem csak nem lepődött volna meg, hanem ha családi programjai és feladatai engedik, ő Pilisszántóról, én Pesthidegkútról indulva hamar találkoztunk volna, hogy együtt menjünk el a fagyos idő, az alig fűtött templom és a kései kezdés ellenére a koncertre.

Barátainkról sok mindent tudhatunk, de maradhatnak fehér foltok, így nem vagyok tisztában Gábor zenei ízlésével. Mégis, az, hogy érdeklődésünk jórészt azonos irányú volt, s hogy Gábor is a régmúlt átmentett értékei felé mutatott elkötelezettséget és nyitottságot, elég lett volna, hogy elhívjam. De már nem hívhatom el. Ő számomra nemzedékünk, korosztályunk – akik lassan az ötvenedik év betöltésére készülünk – első halottja. Egy évben születtünk, éppen ezért rendített, rengetett meg két évvel ezelőtti váratlan halála.

Éveken keresztül dolgoztunk együtt, s ez a közös munka abban jelent meg, hogy fórumot biztosítottam az ebben a kötetben összegyűjtve megjelenő tanulmánysorozata számára és előadáslehetőséget is szerveztem neki, ahol például kutatásai alapján teljesen új dimenziókkal gazdagíthatta az aszklépioszi gyógyításról eddig kialakult képet. A hit és gyógyítás címet ehhez képest szűknek éreztem, úgy sejtem, s ebben már-már intuitív bizonyosságom van, hogy valójában a gyógyítás-gyógyulás és – e szavak etimológiai kapcsolataitól is elválaszthatatlan – javítás-javulás transzcendens vonatkozásai érdekelték.

Hozzám hasonlóan mentálhigiénikus szakemberré képezte ki magát, ami kellő alapot, ugyanakkor tág szemléleti megközelítést biztosított felesleges megkötések nélkül a segítő tevékenységhez. A görög orvosisten ennek jelképe és inspirálója lehetett: a benső átalakulás segítésének és az ettől elválaszthatatlan – szimbolikusan értett – isteni erőkből töltekezésnek a gyógyító módszere kapcsolódhatott hozzá.

Gyakran hosszú út vezet odáig, hogy valaki rátaláljon élete olyan mélységű értelmére, hogy az például a mások iránti segítés szándékában kristályosodjon ki. Gábor életének is jelentős szakaszai teltek tapasztalatszerzéssel. Ennek a folyamatnak minden egyes állomása értelmet nyerhetett a későbbiekben. Megtanulhatta például az emberi közösségek közötti erőtereket, beleláthatott a társadalmi hierarchiában valamely kitüntetett helyen – mindegy is, feljebb vagy lejjebb – állók kiszolgáltatottságába. Felismerései más létstratégiához vezethették, kivonult, szakított addigi pályájával, elkezdte felszabadítani magát, lehetőséget keresett függetlensége mind nagyobb fokú megvalósítására.

Túllépett az apai örökségen, s a harcművészetben megélt önuralom ideája segített levetni kora béklyóit is. Meghaladta a felvilágosodás elindította szemléleti dogmákat, így felismerte, hogy az ember nem társadalmi helyzetéből, környezetéből fakadó erők által ide-oda lökött lény, hanem autonóm szellemi folyamat, amely kibontakozásban, önfejlődésben van. Visszanyúlt ezért útmutatásért, önértelmezésért a korábbi korok eszményeihez és eközben tágította énhatárait, mások felé mindinkább szolgálatban megélve azt. Így váltak élete utolsó évtizedében élete pilléreivé a korábbi tanítás mellett a gyógyítás és írás is.

Ez a folyamat olyan szinten alakította át őt magát, amely a mai korban valóban ritkaság. Személyfeletti erők keltek benne életre, individualitáson túli transzcendens tartalmakhoz fért hozzá intuitív meglátások formájában, olyan áramlatokhoz, amelyek archetipikus mélységekből táplálkoztak, s átalakították sorsmintázatát és közel vitték örök előképek megéléséhez. Létével, sorsával bizonyító erejűen felmutatta, hogy sok szempontból szellemtől eltávolodott korunkban is érvényes a teljességre irányuló törekvés.

Nem csak első halottja nemzedékemnek, de első tanítója is, legalábbis abban az értelemben, ahogy ő írta egyik tanulmányában: „…a halál nem más, mint az élet édestestvére, A tükör, amelybe őszintén belepillantva bármikor mérlegre tehetjük életünk eddigi súlyát és értékeit. Barátaink, szeretteink halála sem más, mint az utolsó tanítás, amellyel a távozó még megajándékoz bennünket végső búcsúzásakor.”

Nekem a temetésén mondandó beszédre készülve adott lehetőséget, hogy először az ő sorsát érteni szándékozva világossá válhasson, mennyire „vegytisztán” jeleníthet meg egy ma élő ember archaikus, sőt időtlen tartalmakat. Hálámat azzal fejezhetem ki, ha e meglátásokat összegzem most e könyv utószavában is.

Mindenekelőtt a hős archetípusa bontakozott ki benne, annak jellegzetességeivel, amelyek csírájukban már ott láthatók utólag élete korai eseményeiben is, de amelyek a későbbiekben kaptak igazán jelentős tápot. A mitológiai analógiák feltárása azért is fontos, mert segít megérteni azt a folyamatot, ahogy a hős minőségeiből, jellemvonásaiból egyre több nyilvánult meg benne. A görög hősmítoszok a dolgok mélyére, avagy magasára kívánnak mutatni és szereplői nem egyszerűen egy-egy egyedi ember, hanem az emberi mivolt koncentrátumai, archetípusos megjelenítői. Ám ez a koncentrátum életre kelhet egy-egy emberben, mégpedig egy kortárs személyben is, hiszen ezek a minőségek, amelyek által valamennyien erősebbé válhatunk és fejleszthetjük magunkat, ősi mintákként a mai napig bennünk élnek, vagy inkább helyesebb azt írni: szunnyadnak.

Vagyis a hős archetípusa ma is élénken működik: a korábbi mitikus hősök helyett ma élő személyek jelenítik meg. Minél inkább hasonlít az életünk a mitikus hősök életére, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy sorsunkat ezek a személyfeletti, örök áramok határozzák meg. A személyiség maga ugyanis egyre kevésbé megfogható, definiálható, mind szubtilisabb jelenség lesz azzal párhuzamosan, ahogy archetípusos meghatározottságát tetten érhetjük.

Ennek teszünk most kísérletet Gábor sorsa vonatkozásában.

A mítoszok leggyakrabban a tudattalanból az adott kultúrában élők számára küldött üzenetek, amelyek modellt nyújtanak, hogy miként győzhetik le az általános emberi nehézségeket, problémákat. A hősök történetei megmutatják a belső fejlődés útjait, erkölcsi példákként szolgálnak. Mindezeken túl – s Gábor élete erre példa – a hős prototípusának részévé, manifesztációjává, potenciális hordozójává, rituális inkarnációjává lehet válni. Ezzel életre lehet kelteni az archetipikus energiát, ami összesűrűsödik, kikristályosodik, képpé válik a prototípusban. Ez a megadott minta szerinti létmódváltás és azonosulás olyan szakrális intenzitást érhet el, hogy az egyén alkalmassá váljon arra, hogy létezésében orientációt nyerve önmagában aktualizálja és totalizálja a hős archetípusát.

Gáboré heroikus élet volt, mégpedig a hérosz szó eredeti, „védelmező”, „védő” vagy „őr” jelentése szerint. Ha végigvesszük a hős életútjának jellegzetességeit, akkor számosat találunk, ami Gábornál is megjelent. Ilyen az, hogy részleges anya-, illetve apadeprivációban nőnek fel (kamaszkora kezdetén halt meg édesapja). Avatási próbatételeken mennek keresztül, kiválóságuk vagy erejük gyorsan nő – Gábor hamar magas szintre jutott egy harcművészeti ösvényen. A mítoszok arra utalnak, hogy a héroszt a megpróbáltatások sorozata erősíti meg, amely eredményeként képessé válik azon nehéz feladatok megoldására, amelyekkel az élet állítja szembe.

Önnön fokozása, kereteinek folyamatos túlfeszítése nélkül a hős-archetípus nem tud egy adott személyiségben uralomra jutni. Erre az önfelfokozásra azért van szükség, mert a hősnek saját személyes körein messze túlmutató feladatot kell elvégeznie. Az igazi hős önakaratáról lemond, s erejét egy magasabb akarat, egy eszmény szolgálatába állítja. A hérosz a képességeit tehát nem a saját érdekében, hanem az emberiség javára használja. Az „istenek” akaratát hivatott teljesíteni a földön, az emberek közt, rendet teremtve az életben és érvényesítve benne az igazságot, a mértéket, a törvényeket, szemben a diszharmóniával.

A hősnek olykor elrejtett kincset kell keresnie, ami a még nem kinyilatkoztatott isteni lényeg és az ezoterikus ismeret. A hérosz értékcentrikus ember – ez azt jelenti, hogy a megsejtett isteni értékrendet kívánja világba formálni. A hős mindezek révén az emberek szószólójává válik, közvetítővé: szent és profán, a múlt értékei és a jelen között. Jó példa erre Gábor esetében éppen ez a kötet.

Gábor hősként a harcot benső küzdelemmé nemesítette, amelynek csak külső manifesztációja volt a harcművészet. Arról, hogy a külső jelek sokszor mennyiben tükrözik a benső eredményeket, sokat elmond, hogy Gábor 3. danos kyokushin karate mester volt. A benső küzdelem mellett azonban, ha kellett, nemes ügyek, értékek mellett küzdelemben is kiállt a hatóságokkal szemben, a benső ereje birtokában szükség esetén beleállt a konfliktusba.

A hős magasabb tudatossági szinten olyan, aki saját sorsát ismeri és vállalja. A hősi minta az ideális megoldás útját mutathatja meg az én számára, számos próbán, válságon át. Gyakran kerül mégis veszélyhelyzetbe. Miközben istenszerű attribútumokat ölt magára, ennek ára az önmaga képességeinek meghaladása és az így beteljesedő sorsszerűen rövid élet. A hősök többsége váratlan halált hal. A halál azonban az érettség, beteljesültség jelévé válik.

Vannak olyan jellegzetességek, amelyekről csak Gábor nyilatkozhatna, mi legfeljebb sejtéseket fogalmazhatunk meg. Ilyen az, hogy a hősöknek „szabad bejárásuk van az isteni világba”. A mítoszoknak az is érdekes tanulsága, hogy a nehézségek, bajok oka sokszor a hős egyoldalúsága. Egy mai hős kapcsán a baj okát inkább a benne élő archetípus és a külső szerepe(k) közötti eltérésekben kereshetjük. Nem tudhatjuk, Gábor mennyiben őrlődött korunk Szküllája és Kharübdisze: a belső indíttatása és a külső világ elvárása között. Balesetei figyelmeztethették, mennyire nehéz feladat előbbinek megfelelni a mai korban.

„A heroikus tradíció a maga egészében pedig ki­zárja a békét, a nyugalmat és a boldogságot. Ez a küzdelem-halhatatlanság: az örök harc, az erőfeszí­tés megnyilatkozása. A nagy tettben akar istenülni.” – írja Hamvas Béla. Majd folytatja: „A hérosz tudja, hogy a heroikus élet feltétlenül tragikus. Az aranykor pedig idillikus. De a hérosz az istenülésnek fenséges megsemmisülés-alakját választja, és a hangtalan elmúlás-alakot elveti.”

Nyilvánvalóan ez volt Gábor vitalitásának, élet- és alkotóerejének forrása. Mindezzel természetesen nem Gábor alakját kívánom eszményíteni, felmagasztosítani, hiszen férj volt és apa és szomszéd – vagyis ember, mint mi. Ám mivel emberek vagyunk, előttünk is ott áll a lehetőség, hogy megnyissuk magunkat a kozmikus távlatok, transzcendens magasságok és a kreativitást tápláló források felé.

Azzal, hogy a benne élő aktív archetípushoz kapcsolódott, Gábor is kreatív energiát szabadított fel. Ám a hősi létmód egyben kijelölte a bejárandó út rövidségét is. Gábor gyors és intenzív életet élt. Egy élet értékét ugyanakkor nem a hossza adja, hanem a többiekért végzett szolgálat és a tudatosság mértéke. S hogy milyen nyomot hagyunk a világban. Ilyen nyom ez a könyv is – váljon minél több ember számára a megszabadulás és kiteljesedés útmutatójává!

Csörgő Zoltán

Hajdu Ráfis Gábor

Hajdu Ráfis Gábor: Hit és Gyógyulás című könyvének interaktív kerekasztal beszélgetéssel összekapcsolt bemutatóját 2017. március 4-én (szombat) 10 órakor tartjuk a Nyitott Műhelyben (1123 Budapest XII. kerület Ráth György utca 4.).

Az első hangulatjel: a smiley helyett a krokodil szíve

smiley3

A napokban röppent fel a hír, hogy a „legrégebbi hangulatjel” címet immár nem egy angol költő, Robert Herrick 1648-as keltezésű, „A szerencséhez” című versének kéziratában talált jelének ítélnék, hanem szlovák kutatók felfedezése alapján egy tizenhárom évvel korábbi smileynak. A hajdan a Magyar Királyság területén fekvő, ma Szlovákiához tartozó Trencsén archívumának kutatói – ha igaz – megtalálták a világ talán valóban legrégebbi hangulatjelét. A jelet a város akkori jegyzője, Jan Ladislaides rajzolta le, még 1635-ben, közvetlenül az aláírása után.

A kis körbe tett két pont és vonalka ma egyértelműen a smiley, azaz a mosolygós arc szimbóluma. Igaz, hogy a dokumentumban nem teljesen egyértelmű, hogy mosolyog a száj, a dokumentumból mégis az derül ki, hogy a jegyző elégedett volt az eléje tett számlákkal, ezért a kutatók az elégedettség szimbólumát látják benne.

smiley1

A kutatók azonban megfeledkeznek egy fontos tényről, azaz jelről. Ez pedig a szív. A szívet több ezer év óta használjuk ebben a formában, lényegében azonos tartalommal, mondanivalóval, üzenettel. A szív régóta az érzelmekhez, a szeretethez, szerelemhez kapcsolódó jelkép. A szerelem a „szívből jön” – de honnan származik a jel, amit egészen másképp ábrázolunk, mint ahogy az emberi szív a valóságban kinéz?

szív2

A szív ma is ismert formája egyiptomi eredetű, az ottani orvosok, vagy helyesebben kórboncnokok tevékenysége nyomán találták esztétikusabbnak, kifejezőbbnek a szimmetrikus, azaz harmonikusabb krokodilszívet, mint az aszimmetrikus emberi szívet. Azóta telhettek az évszázadok, stilizált ábrázolási formája világszerte közismert jele maradt az érzelmeknek, s közülük is annak, amelyet a legmélyebbnek, legtalányosabbnak is tarthatunk: a szerelemnek.

szív (2)

Bár a hangulatjelek a modern kor teremtményei, s elsősorban a digitális világhoz köthetők, megalkotásukban mégis évezredes hagyományokra támaszkodtak. Az első digitális emojikat 1999-ben kreálták japán mérnökök az NTT Docomo szolgáltató megbízásából.

emoji5

Mindössze tizenkét színt használtak hozzájuk, egy kis grafika csupán tizenkétszer tizenkét pixeles volt. Ugyanakkor ott vannak közöttük a mai kedvelt jelek előfutárai, a smiley, a győzelem jele, sőt még a koktélos pohár is megtalálható, igaz, nagyfokúan stilizálva.

emoji4

A New York-i MoMA (Museum of Modern Art) kurátorai ezeket az első hangulatjeleket egyfajta műalkotásnak tekintik, ezért egy kiállításon be is mutatnak 176-ot ezekből.

emoji3

Manapság olyan fontos szerepre tettek szert, hogy mintegy hatmilliárd ilyesfajta jelet küldözgetnek egymásnak az emberek nap mint nap az Unicode által támogatott több mint 2000 szabvány emojiból. A hangulatjelek egyfajta kódhalmazt jelentenek a digitális írásbeliségben, amit nagyon könnyű dekódolni. Időt lehet spórolni az alkalmazásukkal, hiszen egy gombnyomással egész szavakat, sőt mondatokat lehet velük helyettesíteni. Teret biztosítanak a kreativitásra is, no nem úgy, hogy többet teszünk egymás mellé, fokozva a kifejezni kívánt érzelmet, hanem látványosan és kifejezőn válogatva közülük megfelelő sorrendbe lehet állítani őket – így akár még történeteket is el lehet mondani velük. Folyamatosan gazdagodik a vizuális retorika jel- és kifejezőkészlete, csupán szívből is számos közül választhatunk, attól függően, hogy a szerelem vagy a benne dúló egyéb érzelmek közül mit szeretnénk kifejezni.

szívek (2)

Gyertyaszentelő – a farkastól a mormotáig

medve

Ma tartós volt a köd, felhős az ég, esélye sem volt annak, hogy a barlangjukból előjövő medvék meglássák az árnyékukat. Mindez egy egyszerű kód alapján azt jelenti, hogy idén korán jön a tavasz.  A népi időjóslás szerint ugyanis február másodikán bújik elő a medve a barlangjából, s attól függően, hogy ezen a napon borult vagy napos az időjárás, azaz látja-e az árnyékát vagy sem, következtetéseket lehet levonni a tél hosszát illetően. Fordított időjósló nap a mai: az a jó, ha nem napos az idő – akkor köszönt be korábban a tavasz.

Maga az ünnep eredete az ókorig nyúlik vissza, amikor több nép is ezen időpontban, ami félúton van a tél első és a tavasz első napja között, tartja a tavasz eljövetelének várakozásteli ünneplését. A keltáknál e nap egyike lett a négy, évszakokon átnyúló ünnepnek, Imbolc éppen félidőben van a kelta újév, a Samhain és a nyár kezdetét jelző Beltane között.

Az ókori Rómában a Lupercalia nevű pásztorünnep esett februárra és ez a birodalom szétesése után is megmaradt. A Lupercalián, ahogy a neve is utal rá, a rómaiak totemisztikus farkasősét (Lupa) ünnepelték. Jelentős szerepet kapott az ünnepen a megtisztulás is, ekkor még a természet rituális megtisztulását értették alatta. A hónap neve is innen ered: Februus a megtisztulás istene a római mitológiában Az ünnepet végül I. Gelasius pápa nyomta el az V. század végén, ám ekkorra már a keresztények átvettek megtisztulási szertartásokat a pogányoktól.

lupercalia

A Lupercalia egyébként február 14-én volt, akárcsak a korai keresztény megtisztulási ünnepek, de amikor I. Gyula pápa a 4. század közepén kihirdette, hogy Jézus nem január 6-án, hanem december 25-én született, a negyvennapos intervallum miatt február 2-re csúszott a Lupercalia keresztény változata. Az ünnep azért került Jézus születése utáni, előbb tehát Vízkereszt, majd a Karácsony utáni negyvenedik napra, mert a zsidó hagyomány szerint a szülő nő negyven nap alatt tisztult meg. Urunk bemutatása (Praesentatio Domini) ünnepének is nevezik, mert Mária ekkor a mózesi törvényben előírt módon bemutatta a jeruzsálemi templomban a tisztulási áldozatot, s gyermekét fölajánlotta Istennek. A Találkozás (Hüpapante) ünnepe is, mert a templomban az idős Anna és Simon hódolt Jézus előtt, kijelentve, hogy ő a „fény”.

A megtisztulást célzó jelleget egyébként a VI. században intézményesítette I. Jusztinianosz bizánci császár, aki egy Konstantinápolyban dúló járvány idején elrendelte, hogy február 2-án Szűz Mária tisztulásának emlékére ünnepet kell tartani. Mária megtisztulásának ünnepéhez (purificatio Beatae Mariae Virginis) a VII. században kapcsolódott a körmenet, a XI. század környékén pedig a gyertyák megszentelésének szokása – a katolikus naptárban február 2. azóta is Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe.

urunkbemutatasa

Gyertyaszentelő Boldogasszony tehát egy katolikus ünnep február 2-án, amikor a közösség Jézus bemutatását ünnepli. A katolikus templomok körül sok helyen ilyenkor körmenetet tartanak és közben zsoltárokat énekelnek. Ilyenkor kerül sor a gyertyaszentelésre is. A hagyományos néphit szerint a pap által megszentelt gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat. Ugyanakkor a gyertyában nehéz nem észrevenni a pogány eredetet: a kelták és más népek fénnyel köszöntötték a tavaszt és mint sok más ünnepükön, tüzet gyújtottak, hogy a fény védelmet nyújtson gonosz szellemektől.

Szintén a pogányok ötlete volt, hogy a vadállatokat összekössék a tavaszvárással. A Lupercalián a Romulust és Remust szoptató farkasőst is ünnepelték, a galloknál és a germánoknál a medve, illetve egyes területeken a borz és a pacsirta került képbe. Hogy pontosan mikor lett időjós az állatokból, azt nem tudni. Míg a magyarok a medvének hisznek, a németek a sündisznót részesítették előnyben, minden esetben olyan állatot, amelyik téli álmot alszik és az előbújásuk jelképezi a küszöbön álló tavaszt.

Észak-Amerikában a sündisznóból mormota lett, Pennsylvania első telepesei ugyanis németek voltak, akik az Újvilágba magukkal vitték a szokást, csak éppen sündisznót nem találtak hozzá, ezért az ott élő erdei mormotát (Marmota monax) tették a február 2-ai népi hiedelem tárgyává. A mormotanapot azóta Amerika- és Kanada-szerte ünneplik, 1841-es a legkorábbi említése.

Amerikában komoly kultusza van egyes városok mormotáinak. Saját mormotája van többek között az észak-karolinai Charlotte-nak (Charlotte Királynő), Atlantának (Beauregard Lee Tábornok), a wisconsini Sun Prairie-nek (Jimmy, A Mormota) és New Yorknak (Staten Island Chuck). Patinája miatt kétségtelenül a punxsutawney-i ceremóniára és az ottani Phil nevű mormotára irányul a legtöbb figyelem.

mormota3

Sokak kedvence a többrétű spirituális szimbolikát magába sűrítő Idétlen időkig című film, amely Punxsutawneyban játszódik. A Bill Murray főszereplésével 1993-ban készült film eredeti címe, a Mormotanap is Philre utal, aki nemzedékről nemzedékre örökített tehetséggel rendelkezik. Családjának őse ugyanis az az első időjós, akit 130 éve fogtak szolgálatba az emberek, azóta a képesség továbbörökítését célzó tenyésztésért a Punxsutawney Mormota Klub felel.

Minden év február 2-án tehát egy hangos és mókás ünnepségen a Punxsutawney Philnek nevezett mormotát a szmokingot és cilindert viselő gazdái előhúzzák, no nem a cilinderből, hanem az odújából. Phil ekkor belesuttogja jóslatát gazdája fülébe, aki bejelenti azt az izgatottan várakozó tömegnek. Természetesen Phil gazdái titokban előre eldöntik a jóslatot. Mi pedig azt dönthetjük el, hogy miképpen élvezzük a most már végképp bizonyosan egyre rövidülő telet.

mormota2

Titkos hagyomány az is, ami bele van kódolva az ünnepeink rendjébe, hogy a Nap és a Hold fénnyel összefüggő, ciklikusan ismétlődő teremtő “játékának” részeként régen figyelembe vették a Vízöntő újholdat. A keleti hagyományok őrizték meg legtisztábban ezek időszak évkezdő jellegét (lásd kínai holdújévkezdet): ilyenkor a legkevesebb fény a világban, innen indul a növekedési ciklus az Oroszlán jegy teliholdjáig. Idén pedig valóban egészen közel esett az újhold február másodikához.

 

Időbe vetett szimbólumok – még egyszer a Moszkva/Széll Kálmán téri óráról

óraragasztás

Szimbólumaink egy része időtlen idők óta jelen van életünkben, mások a technika vagy kulturális divatok változásával tűnnek el, nyomot legfeljebb egy-két nemzedék emlékezetében hagyva. A Napot mi ruháztuk fel természetes fel- és eltűnéséből adódó időegység-jelleggel, ám ennek örök szimbóluma mellett percnyi léttel bírtak a homokórák, a kakukkos órák, a kvarcórák – s így lesz a Moszkva téri órával is.
A hajdani szimbólumról két éve írtunk a leszerelése kapcsán.
Akkori pozitív hangvételünk idejétmúlttá vált, a felállított obeliszk messze nem teljesíti azt, amit anno ígértek a tér átalakítói. Eredetileg ugyanis azt tervezték, hogy az oszlopra teljes méretű interaktív kijelző került volna, amellyel a városlakók interaktívan kapcsolatba is tudtak volna lépni. Ki tudja, milyen hatása lett volna a közösségek életére, ez már nem derül ki, mert nem valósult meg, nem volt elég pénz a kivitelezésére. Megint maradt a szokásos “kicsit savanyú, de miénk”, azaz egyszerűbb változat – ami egy idő után viszont már nem működött megfelelően.
A mostani óra által hónapokig mutatott időanomáliákon felbuzdulva a Kerekidő Lovagjai elnevezésű Facebook-csoport “Mentsük meg a Széll Kálmán tér-idő kontinuumot” címmel közös óraragasztást hirdetett nemrégiben a Széll Kálmán téri óra idővel kikapcsolt tartóoszlopára. Volt, aki “Az ismeretlen idő emlékművévé” keresztelte át az oszlopot.
Hogy a hajdani óra mekkora nosztalgikus és szimbolikus erővel bír, azt jól jelzi, hogy valaki a tér felújításakor lebontott és elszállított régi óra zöld és fehér papírból készült mását helyezte el a jelenlegi óra oszlopán (Túry Gergely fotója).

Indul a tűz kakas éve!

tűz kakas éve

A kínai zodiákus története a legendák szerint nagyon érdekesen indult: Buddha hívta össze az állatokat, hogy elbúcsúzzon tőlük, mielőtt elhagyja földi létét és végleg távozik a nirvánába. Most ne gondoljunk bele, milyen lett volna, ha a világ összes állata megjelenik egy helyen – abba se, milyen tumultus és hangzavar lehetett Noé bárkáján, pedig ott minden fajból csak egy pár kapott meghívást -, már csak azért se, mert mindössze tizenkét állat jelent meg, hogy elköszönjön tőle. Hogy Buddha kimutassa tettükért az elismerését, úgy döntött, hogy minden évet róluk nevez el érkezési sorrendjük szerint: patkány, bivaly, tigris, nyúl, sárkány (bizony, Kínában eme mitikus lény valós állatnak számít!), kígyó, ló, kecske, majom, kakas, kutya, s végül a disznó.

Egy másik történet szerint – és ez lehet mégis az eredetibb –a Jáde Uralkodó hívta össze az állatokat, hogy együtt ünnepeljék az év kezdetét és ő nevezte el sorban róluk a tizenkét évből álló földi ciklus egy-egy tagját. A kínai hagyomány szerint az egész évet jellemzi az, hogy mely állat éve következik, mert az évet „uraló” állat az abban az időszakban zajló – társadalmi, kulturális, politikai, kapcsolati, munka-, szellemi – folyamatokra rányomja bélyegét.

A dolgot elsőre látásra tovább bonyolítja, hogy figyelembe veszik egy-egy évnél a kínai hagyomány szerinti öt elemet is. A tűz, fa, fém, víz, föld évei („mennyei szár”) és a tizenkét állatjegy („földi ág”) kombinációi alakítanak ki egy-egy hatvan esztendőre szóló ciklust.

kínai asztrológia

A több ezer éves kínai hold-kalendárium évkezdete minden esztendőben változó: attól függ, hogy a téli napforduló utáni első holdhónapban mikor következik be az első Újhold. A kínai évkönyvek azt mutatják, hogy körülbelül i.e. 650-ben tértek át (legalábbis egyes területeken) arról, hogy az év kezdetét a téli napfordulót követő első újholdtól számítsák, arra, hogy az év kezdetét a téli napfordulót megelőző újholdtól számítsák. Manapság az ünnepeket egy olyan év alapján számítják, ami a téli napfordulót követő második újholdkor kezdődik. Amikor elkezd nőni a Hold fénye is, az a teljes megújulás jelképe. Ez a nap bárhová eshet január vége és február közepe között. Ennél fogva a a kínai hagyomány szerinti évek hossza sem egyforma: némelyik hosszabb, másik rövidebb néhány nappal.

Érdemes tudatosítani, hogy a kínai asztrológia különbözik a nyugati asztrológiától: sokkal kevésbé jelentős a jövőbelátás szándéka, inkább az a cél, hogy megvizsgáljuk, hogyan működhetünk együtt azokkal az erőkkel, amelyek meghatározó módon igazgatják a világi és a személyes folyamatokat. Lássuk mindezek után, mik lesznek a főbb jellemzői ennek az évnek!

tűz kakas

A kakas a kínai asztrológia szerinti 12 állatövi jegy közül sorrendben a tizedik. A kakas-kultusz gyökerei a régmúltba vezetnek Kínában, ezért is érthető, hogy a kakasról is elneveztek egy asztrológiai jegyet.

A kínaiak hagyománya szerint a kakas öt erénye a következő: költészet, katonai vitézség, bátorság, jóindulat és megbízhatóság. A kakas további pozitív tulajdonságai: óvatos, bátor, hűséges, alapos, intelligens, család szerető, nagyra hivatott, segítőkész, mély érzésű, céltudatos, igazságos. Természetesen negatív jellemvonásokkal is rendelkezik, mégpedig lehet becsmérlő, kritikus vagy éppen túlzottan szókimondó.

tűz kakas3

Mi több: a kakas lehet kakaskodó is. A kakas nem szereti a kritikát, és nem tér ki a konfliktusok elől. A kakas elfogyasztja a kártevő rovarokat. Kína térképét hagyományosan gyakran hasonlítják egy kakashoz, mely csőrével Japán felé mutat – Japán alakja pedig egy gilisztáéra hasonlít.

2017-ben tehát ebből kiindulva politikai feszültségek is keletkezhetnek. A hatvan évenkénti történelmi sorsmintázatokat tekintve nem kizárt, hogy a világban sor kerül természeti katasztrófákra, nagy tüzekre, robbanásokra, nukleáris jellegű incidensekre, fertőzésekre. A kakas évében sokan viselnek valami pirosat a testükön, hogy távol tartsák a bajt.

tűz kakas2

Az biztos, hogy a tűz kakas az energiái révén ebben az évben mozgalmasságot hoz, óriási életkedv árad szét, az indulatok és az érzelmek nagy hullámokban törhetnek fel. Mivel a tűz kakas általában az optimizmus, az innováció és a haladás jelképe, lehet, hogy energiái inkább tudományos újdonságokban öltenek testet. Legyünk máris derűlátóak: összességében mégis jó kilátásokkal kecsegtet az év, hiszen a kakas a világosság, a tisztaság, az ifjúság és a remény szimbóluma. A tűz kakas pedig ugyan a harciasságnak, ám ugyanakkor a bölcsességnek is a megjelenítője, vagyis ezek sajátos keveréke miatt 2017 remek év arra, hogy akik készen állnak arra, hogy meglévő tudásukkal lehetőségeikből a lehető legtöbbet hozzák ki magukból, azok számára a siker garantált lesz az év során.

A tűz kakas évében fordítsunk több figyelmet az egészség megőrzésére, különösen a gyulladásokból eredő szövődményekre. A kakas éve kedvező időpont a küzdősportok elkezdéséhez. Ez utóbbi is arra utal, hogy az idei évben fontos az önuralom fejlesztése, fékeznünk kell indulatainkat és jobban átgondolni mondanivalónkat és tetteinket.

tűz kakas

Az észak-kínai Tajjüan város egyik bevásárlóközpontjának hét méter magas, Donald Trumpra hasonlító kakasszobra

Lucaszék, lucakalendárium, lucapogácsa és lucabúza – praktikák a sötét erők ellen és a jövő megtudakolására

lucabuza

Valamivel több, mint négyszáz évvel ezelőtt, a ma is használatos naptárunk életbeléptét megelőzően ez a gonoszjárónak tartott nap volt az esztendő legrövidebb napja, a téli napforduló napja. Ekkor voltak a leghosszabbak az éjszakák, vagyis a sötétség uralma teljessé vált, ugyanakkor e napon bukkant elő alvilágjárása után a Tejút-Világfa hasadékából a megújult s így újjászületett Nap is. Ez a nap tehát kettős természetű, akárcsak Luca alakja a néphagyományban.

Luca neve azt jelenti: fényesség, tehát aki meghozza az eddig uralkodó sötétségbe a fény, a világosság, a nappalok várva várt növekedését, másrészt van egy boszorkányszerű, rontó formája is, a leprafehér lucaasszony. Egykor nem is igen adták újszülöttnek ezt a nevet, mert attól tartottak, hogy hamar meghalna, „elvinné a luca a lelkét”. Korán reggel, de akár estig beállóan Luca napján is kiseprűzték a házból a látogatóba érkező fehérszemélyt, mert „lucaszerű lehet a lelke” és a beállító nők egyébként sem jeleznek jót a jövő esztendei termés felől. Jobban örültek a kotyolóknak, azoknak a fiúgyermekeknek, akik házról-házra járva szavalták „vaskos” termékenységserkentő varázsmondókájukat.

A téli varázsló szokások tehát leginkább Luca napjára sűrűsödtek. A mágikus hagyomány e napi hiedelmei is bajelhárításra, termékenységvarázslásra vagy időjárásra vonatkoztak, ilyen, hogy csak a legfontosabbakat említsük, a lucakalendárium, a lucaszék és a lucabúza kezdetvarázsló cselekményei.

A lucakalendárium az időjárás figyeléséből áll össze: a Lucától Karácsonyig tartó tizenkét napos időszak minden egyes napjának természete, enyhesége vagy éppen borússága, szárazsága vagy csapadékossága a következő esztendő egy-egy hónapjának felel meg. Az időjósló hagymakalendárium elkészítése már bonyolultabb, a lucaszékével vetekszik. Tizenkét hagymahéj szükséges hozzá, tizenkétrétű vöröshagymának is csak a harmadik rétege az, ami jó. A héjakat szép sorjában ki kell rakni az ablakközbe, sót hinteni beléjük, majd balról jobbra haladva lehet olvasni a hónapokat: amelyikben átnedvesedett a só, ott hó vagy eső várható. Helyenként régen megjegyezték, hogy Luca napja a hét melyik napjára esik és azon a napon egy egész éven át a gazdasszony az apróbb lábasjószág megmaradását és szaporaságát kérve fordult az éghez.

lucaszék

A három lábú, kerek ülőkéjű lucaszék hagyományosan tizenháromféle fából készül, vas nélkül. Lassan kell bíbelődni vele, Luca napján kell elkezdeni az összeeszkábálását és a lucatizenketted végeztével, éppen Karácsonyra kell befejezni. A keresztúton vagy az e napi ünnepségen kört kell köré húzni és így ráállva – azaz tulajdonképpen felülemelkedve a szokványos létezés szintjén rápillantást nyerni a valóságra – meg lehet látni az emberek közt a rontó szándékú boszorkányok más módon láthatatlan disznófejét vagy szarvait. De meg lehet pillantani régi, lyukas fakanálon, koporsódeszkán keresztülnézve is gonoszt, ám abban a pillanatban sarkon kell fordulni és mákot szórva – hogy a kíváncsiskodót utol ne érjék, mert a boszorkányoknak minden mákszemet fel kell szedniük – hazarohanni. “Mákja van”, ha megmenekül, mert ha utolérik, akkor biz’ megrontják, tán még el is veszejtik…

A jövőtudakoláshoz szükséges lucapogácsa úgy készült, hogy sütés előtt mindenki kiválasztott egy-egy pogácsát, libatollat dugtak bele és akié perzselten bukkant elő a kemencéből, az halálra számíthatott. Lehetett lucacédulákat is rájuk tenni és amelyik épen maradt, az azon szereplő férfinév jelezte, hogy ki lesz a leány jövendőbelije. Naponta is lehetett egyet-egyet ezekből tűzbe vetni és a Karácsonyra maradó egyetlenen szerepelt a majdani kérő neve.

Ősi természetvarázslásból ered, hogy e napon lucabúzát sarjaztatnak. Lapos tányérban búzaszemeket csíráztatnak meleg helyen, amit szájukba vett vízzel táplálnak és ezt is mondogatják mellé: “Néköm kinyerem, jószágomnak legelője, ződ mezeje.” Ha hosszúra nő Karácsonyestére a szára, mikor is égő gyertya mellé a vacsoraasztalra teszik, az jó, “szalmás” termést jelez a jövő esztendei aratásra és jó egészséget mind a családnak, mind a jószágnak. De rontás ellen is foganatosnak tartották, lehetett beteg állattal is etetni.

fokhagymakoszoru

S akinek mindez nem lenne elég, figyeljenek a további varázscselekményekre: este, lefekvés előtt el kell tenni a söprűt, a boszorkányok lovát, fokhagymát kell nyelni rontás ellen és érdemes fokhagymát tenni a párna alá. Külön érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy igencsak alkalmas időpont ezen éjszaka az álmok figyelésére…

 

Nyitott szellemű és edzett idegzetűeknek – a csokimikulásról

csokimikufallosz

A hatvanas évek óta a december 6-ai ajándékozás Magyarországon elképzelhetetlen csokimikulás nélkül. A pszichoanalízis elmélete szerint a kereskedelmi kínálaton túl az is hozzájárul az elképesztő méretű fogyasztásukhoz, hogy nem zárható ki a tudattalan kapcsolat a figura és a mágikus indíttatású termékenységi kultuszok között.

A csokimikulásnál a szín és a forma: a vörös és a hosszúkás–hengeres alakzat jelenti a kapcsolatot – vagyis az, hogy erősen a falloszra, a férfi nemiszervre emlékeztet. Nyilvánvaló, hogy ettől még a csokimikulást nem kell eldobnunk és bűntudattal emlékeznünk arra, hányszor adtuk gyerekeknek, hiszen így működik a tudattalan: látványba, jelekbe kódolt módon üzen legtöbbször felismerhetetlenül. Tagadhatatlan, hogy van egy rétegünk, amely felfogja ezeket, ezért is ajándékozzuk előszeretettel, de legalábbis teremtettünk már-már kultuszt belőle.

mikul

A néphagyomány és a tömegkultúra egyszerű kódokkal dolgozik: a csokibábu sikerében tehát szerepet kaphat az ember archetipikus gondolkodása, ami a májusfát, a guzsalyt, a kemencébe tolt sütőlapátot vagy a farsangi tuskót is képes fallikus szimbólummá tenni.