Dalí híres bajsza még halála után közel harminc évvel is ép

Dalí2

Kevés olyan jellegzetes védjegy keletkezett a XX. században, ami olyan emlékezetes lenne, mint Salvador Dalí bajsza. Még ma is alig akad valaki, aki ha ránéz egy arcképére, s a képen meglátja hosszú, vékony, viaszos bajuszát, ne azonosítaná be a legtitokzatosabb és egyúttal legexhibicionistább festőt. Öt évvel ezelőtt 14 000 brit bevonásával készült egy felmérés, amely szerint Salvador Dalí bajsza a leghíresebb a világon. A megkérdezettek 24%-a említette a spanyol festő bajuszát elsőként. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy Dalí barátja, Philippe Halsman egy egész könyvre való humoros fotót készített az ikonikus bajuszról, a fotósorozat kötete 1954-ben jelent meg.
Salvador Dalí nem csak életében volt rendkívül kreatív és extrém az ötletek terén, de saját életmű kiállításáról és temetkezéséről is jó előre intézkedett. Azt viszont egészen biztosan nem ő tervezte meg, hogy halála után 27 évvel felnyissák a kriptáját. A festő bebalzsamozott holttestét nem csak épen, jól konzervált állapotban találták, hanem híres bajsza is sértetlen, pont úgy, 10 óra 10 perces szögben áll, mint ahogy életében is…

Dalí

Mauna, a nemes csend

mauna2
“Az igazság nem csinál zajt.”
Manapság számunkra már természetes és észrevétlen a külső és benső hangok kavalkádja, mert megszoktuk, ebben nőttünk fel. Körülöttünk valami minden percben megszólal: motorhang, fékcsikorgás, sziréna, valami csattog, mormog, búg, egy csap sikolt és tv szól… S hogy bírjuk a tempót, felvesszük a zajokkal a ritmust: beszélünk, beszélünk, beszélünk, hisz eljött a szólás szabadságának ideje. De legalább olyan fontos a hallgatás szabadsága is.
 
Ha csendben figyelünk, észrevesszük, hogy gondolataink folyamatosan áramlanak, s amelyik érzelmileg megérint, azt kiragadjuk és elindul egy hosszú szerpentinen utazó asszociációs lánc, mely benső monológ.
 
Csendben lenni önuralommal jár. És csendben lenni jó. Mert ha tovább figyelünk, észrevesszük azt is, hogy a csend csodálatosan hangos: lélegzetünk és testünk hangjai mind felerősödve érkezik, hozzánk szól, nekünk üzen. A külső csend hallgatással ötvözve gyógyító erejű, hiszen önmagunkra figyelünk, s idővel megfejtjük testünk, elménk üzeneteit, mire van igazán szükségünk. A csend fejleszti az akaraterőt, segít kontroll alatt tartani a teremtő gondolati energiát és az elme békéjéhez vezet. Képesek leszünk tudatosan uralkodni beszédünkön, így rengeteg energiát spórolunk meg.
 
Benső csendességünk energiatakarékos üzemmódját többféleképpen elérhetjük.
 
mauna3Az életünk iránti ősbizalmat és elfogadást erősítjük magunkban azzal, ha a nap folyamán többször, tudatosan lehunyjuk szemeinket néhány percre. Így visszavonva erőinket elengedhetjük az irányítás kényszerét. Tekintetünk hatalmas erejét harmonizálhatjuk rendszeres befelé pillantással, melynek ajándékaként tisztánlátásunk, azaz intuíciónk erősödik majd.
 
Csendességet hoz a visszafogott táplálkozás, ugyanis a csendben lét a böjt egy igen magasrendű formája. Egyrészt nem ragadunk zajosan magunkhoz mindent, ami kéznél van, s habzsolható. Másrészt a kevesebb és csendben elköltött táplálék időt és energiát biztosít az alapos feldolgozáshoz testi és lelki szintéren egyaránt. A könnyű étkezés és csendben emésztés több energiát hagy.
 
Sétáljunk a szabadban és bátran lélegezzünk nagyokat, mélyen, örömmel. A természetben szükségtelen a beszéd, inkább érdemes üzeneteit fogadnunk: madarak csicsergését, levelek susogását, a fák törzsének csavarodását, színeket és illatokat… Mindezeket ajándékként emeljük át életünk hétköznapi színterére, járásunk az indiánokéhoz hasonlóan legyen könnyű és csendes.
 
A jógában a mauna nagyon fontos, hiszen a jóga az önismeret, önuralom, a benső erő megtalálásának útja, s ez csak nemes benső erőtérben, azaz, csendben történhet meg. A csend fogalma összefüggésben van a jóga egy másik fontos fogalmával, a pratjáhárával, s ez az érzékek uralása, amikor tudatosan megszűrjük, hogy érzékszerveink kapuin – ezek a látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, gondolkodás – milyen információkat engedünk be- és kiáramolni. Ez a folyamat békét, kiegyensúlyozott lelkiállapotot, erőt, örömöt hoz, miközben hozzásegít tudati energiáink megtisztulásához, s így kapu Valódi Önmagunkhoz.
 

“A csend egy nagy birodalom, ami felfedezésre vár. Segít, hogy felfedezz nagyon-nagyon sok titkos dolgot önmagadon. A zavaró tényezőiden túl, megtanít, hogy hogyan juss rajta túl, hogyan találd meg a valódi csendedet.” Szvámi Véda

mauna

 

Szimbólum, csoda, varázs – Beszélgetés Csörgő Zoltánnal

– Hogyan és mikor jelent meg életedben a jóga?
– Először inkább áttételesen, szinte utalásszerűen, de szerencsére elég korán. Édesanyám jógázott, eljárt Dely Károlyhoz. Nála ez csak egy módon, a durva valóságból való elvágyódásként magyarázható érdeklődésből fakadt, hiszen az ötvenes években felnövekedvén kezdett rendkívüli vonzalmat érezni India irányába, s szeretett volna minél többet megtudni róla. Számomra ez annyiban jelentett segítséget, hogy amikor tizenéves koromban az én érdeklődésem is megjelent, akkor az ilyen témájú könyvekért csak fel kellett nyúlnom a polcra, mert azok otthon elérhetőek voltak számomra.
– Hogyan hatott rád ez a világ akkoriban?
– Nem bigott, beszűkült, dogmákkal telezsúfolt szemléletmódot, hanem egy nagyon nyitott és befogadókész, sok irányba tájékozódó mintát kaptam szüleimtől. Ezért számomra a természetes az volt, hogyha bármi felé megnyílik az érdeklődésem, akkor annak utánajárjak, utána olvassak. Ez az indíttatás a még mindig velem lévő, pozitív értelemben vett gyermeki kíváncsiságomból is fakad. Egy mindent megérteni akarás és összefüggésekben látás az, ami kezdetektől vezérel engem. Ez legkorábban egy állandó kérdezésben nyilvánult meg, szerencsére a szüleim nem állítottak le, nem unták meg és nem ölték ki belőlem a tudni akarás vágyát. Az első eszmélésem azzal kapcsolatos, hogy megpróbáltam definiálni: mi végre van ez a világ. De legfőképpen, hogy mi az emberi élet célja benne. Akkoriban még nagyon messze esett a válaszom a maitól. Az első éveimben sokat betegeskedtem, nagyon sok időt töltöttem kórházban. Feltehetően ez is befelé figyelő, érzékeny állapotot alakított ki nálam. Minden bizonnyal ennek köszönhető az is, hogy nem fogadtam el kész válaszokat, hanem mintegy önmagamra támaszkodva igyekeztem meglelni saját igenjeimet, nemjeimet vagy miértjeimet. A nagyszüleim által gyakorolt, s némiképp elvárt Isten-tisztelet bennem ellenkezést szült. Az ellenkezéssel függ össze az, hogy egy materialista és ateista világmagyarázat kezdett kialakulni bennem.
– Mikor kezdett ez változni?
– Ezek a kérdések természetesen a későbbiek során is foglalkoztattak. Tizennégy éves koromban volt egy fordulat, amikor elkezdtem pedzegetni magamban addigi sokszor próbára tett világnézetem és az idealizmus találkozási pontjait. Egészen pontosan felállítottam azt a zombi-teróriaként ismert tételt, amivel évekkel később és jóval idősebben Raymond Kurzweil híresült el Amerikában, majd világszerte. Az érdekelt, hogy van-e az anyagin túl is valóság. Erre a választ két év múlva, tizenhat évesen tudtam megadni, amikor egyértelművé vált számomra, hogy a valóságnak van egy láthatatlan, szellemi vetülete is.

IMG_0957

– Nagyon szerencsés helyzet, hogy ez már tizenhat évesen felcsillant…
– Másoknak az nagyon szerencsés, hogy kiskorukban belenőnek egy ilyen világszemléletbe. Lehet, hogy nem kérdőjelezik meg, de számukra teljes világmagyarázatot nyújt. Nekem meg kellett ezért küzdenem. Annyiban mondhatni korábban is idealista voltam, hogy azt gondoltam: a világ egy javuló állapot felé tart, egyre jobb és jobb társadalmat, együttélést hoznak létre azok az emberek, akik a tudomány révén egyre többet tudnak meg a világról és a végén mindent meg fognak oldani. Ekkorra letisztult bennem, hogy nincs így, s nem lesz, nem lehet így. Hiszen éppen azoktól a céloktól és értelemadási műveletektől távolodunk, amiket elkezdtem nagyon fontosnak tartani az életemben: az emberéletnek célja a belső, önismeretre épülő, a természettel és a világgal való együttműködő összhang kialakítása lenne. Egyértelmű lett számomra, hogy az emberéletnek messze magasabb rendű célja van, mint pusztán az anyagi világba való építkezés, javak termelése-fogyasztása. Ebben az életszakaszomban történt az is, hogy olvastam a buddhizmusról egy bekezdést és tökéletesen beleillett abba a szemléletbe, amit akkoriban kezdtem kikristályosítani magamnak a világról.
– Milyen mélységekben ismerkedtél meg a buddhizmussal?
– Ez leginkább egy életre szóló kihívás, hiszen ez egy folyamat. Ha belegondolok, hogy néhány évvel ezelőtt mit tudtam a buddhizmusról, s mit tudok most és ha összevetem azzal, amit remélhetőleg néhány év múlva tudni fogok, akkor mindenféleképpen reményre ad okot, hogy ez egy tisztuló folyamat. Egy biztos: a buddhizmus világos és egyértelmű útmutatásokat ad az emberi létezés lehetőségeiről és az emberi tudat kibontakoztatásának folyamatáról. Ha a mi kultúránk alapját jelentő kereszténységben meglennének mély ismeretek a magasabbrendű, az ember szabadságot és méltóságot egyaránt biztosító tudatállapotokról és elérésük módszereiről, hiszen ez az, ami számomra igazán lényeges, akkor feltehetően keresztény meditációs gyakorlatokat folytatnék. Ám sajnos a mi kultúránk nagyon keveset őrzött meg abból a kifinomultságból és alaposságból, ami a buddhizmusra jellemző a belső világunk megismerésére vonatkozóan.

– Egyik alapítója vagy A Tan Kapuja Buddhista Egyháznak. Kérlek, mesélj erről, hogy alakult ez így?

 – Harminc évvel ezelőtt, amikor elvittek katonának, Láma Anagarika Govinda a Fehér felhők útján című könyvét csomagoltam be magamnak a kevés tárgy közé, amit magammal vihettem. Igazán jó választás volt, menedéket leltem benne éppen hányatottá váló életemben. A leszerelésem után újságíró iskolába jártam, s ott kötöttem barátságot Szatmáry Zoltánnal, aki már tagja volt egy buddhista közösségnek, ő hívott el az egyház alapításakor. Az egyház máig origóm, centrumom a sok másfelé kalandozás ellenére, vagy talán éppen azért, mivel a jógával, szimbólumrendszerekkel, transzperszonális pszichológiával való ismerkedésem mellett mindig ez kínált valódi megérkezést, közösségélményt.

– Milyen tárgyakat tanítasz a buddhista főiskolán?
– Legelőször a buddhizmus és archetípusok kapcsolatáról tartottam egy szemináriumot nagyjából tíz évvel azután, hogy egyáltalán elkezdtem tanítani. Az elmúlt újabb tíz évben ehhez sorakoztak fel időnként olyan tantárgyak, amelyeket jómagam nem tanultam sehol, tehát szinte a semmiből kellett felépíteni a tananyagokat. Természetesen támaszkodhattam a Szuttantára, tehát a Buddha megőrzött szavaira, valamint külföldi szerzők műveire, no meg a saját tapasztalataimra. Ilyen téma mindenekelőtt a buddhista pedagógia, amelyhez az élményanyagot kezdetben és sokáig a buddhista gyerektáborok és gyerekfoglalkozások adták, s csak az utóbbi években segít elmélyíteni ismereteimet, de minden korábbinál intenzívebben az elindított buddhista hittanoktatás. Az ökológiai kihívásokra adható buddhista válaszok szintén régóta foglalkoztatnak, újabban pedig a buddhista etika segít eligazodni a buddhizmus mai alkalmazásában. E három tantárgy voltaképpen az elkötelezett buddhizmus szellemiségét és gyakorlati terepét képviseli számomra, hiszen nem csak tanítani szeretném ezeket a tárgyakat, hanem minél inkább képviselni is az életvitelemben. Az oktatás és az erdőközeli ház, ahol élünk, lehetőséget is nyújt erre. Néhány évig tanítottam a Kína kultúrája és a Buddhizmus Kínában tantárgyakat is annak ellenére, hogy nem vagyok sinológus, ám, meglett az értelme, hogy a főiskola vezetése rám bízta ezeket a témákat, mert így természetesen alaposan és egyéb kutatásaimat is inspiráló módon elmélyedhettem ennek a manapság végképp megkerülhetetlen ősi és máig virágzó civilizációnak a szellemiségében.
– A buddhizmus valóban mély és sokrétű filozófiai tudomány és gyakorlatrendszer. Ám akkor hogyan lehet elképzelni azt, hogy gyermekeknek is tanítod? Hiszen kidolgoztad a buddhista oktatás módszertanát, s ennek mentén szervezed a buddhista hittanoktatást országszerte az iskolákban.
– Talán mivel itt tartok magam is: megpróbálom végre az egyszerű alapösszefüggéseket átlátni. De komolyabban: a gyermekek nagyon egyenesek és megérzik, ha valaki nem hiteles ismereteket közvetít feléjük, olyanokat, amelyekről maga sincs teljesen meggyőződve. Ilyen szempontból nyugodt vagyok, mert a buddhizmusnak azok az erkölcsi- és szemléletmódbeli alapjai, amiket tanítunk a gyerekeknek, s amiket az erkölcstanoktatás kapcsán tantervszerűen összegeztünk, nem a legszofisztikáltabb részeihez tartoznak a buddhizmusnak. Viszont ezek azok, amelyek életre szóló útmutatást adhatnak nekik arról, hogy ne a külső világtól várják a boldogságukat és örömeiket, hanem tisztában legyenek azzal, hogy ez csakis a benső állapotaik megfigyelésével és alakításával érhető el és senkit nem hibáztathatnak, ha nem érzik teljesnek az életüket.

– Ennek a teljes, örömteli, sőt hozzátehetjük, egészséges életnek a lehetőségét állítják középpontjukba a Hvar szigeti nyári jóga- és életmódtáborok, amelyeknek pároddal együtt egyik szervezője és táborvezetője vagy immár hatodik éve. A jóga miként illeszkedik az életedbe?
– Attól függ, hogy milyen jógáról beszélünk. Számomra a jóga – ahogy arra a szó etimológiája is utal – analóg a religio szó jelentésével: visszakapcsolódás, összekapcsolódás a transzcendens világgal, magasabb önmagunkkal, a teremtő szellemmel. Ilyen szempontból egy egyetemes módszerről van szó, s így azt is nyugodtan állíthatjuk, hogy a jóga törekvése minden vallási hagyományban kimutatható. Feltételezem, hogy bár ez a fajta törekvés a többi vallás alapját is jelenti, a jógára jellemző módszertan a többségükben háttérbe szorult már. Az más kérdés, hogy a jógát, mint nagyon letisztult és koncentrált gyakorlatrendszert úgy ismerjük, hogy a hinduizmus őrizte meg számunkra. Ám ugyanilyen alapon állíthatjuk azt is, hogy a taoizmus és a buddhizmus is megőrizte a jógának bizonyos gyakorlatait. Amit köznyelven jógának nevezünk, az valóban arra a szemléletmódra és gyakorlatrendszerre épül, ami a hindu darshana filozófiákban gyökerezik és főképpen a szánkhja szemléletmódból fakadó célkitűzés és praxis kapcsolódik hozzá. Természetesen számomra ez nincs ellentétben sem a buddhizmussal, sem a taoizmussal vagy éppenséggel a keresztény misztikával illetve egyéb szellemi hagyományokkal, melyekben igyekszem valamelyest tájékozottságra szert tenni, hiszen az emberi tudat egyetemes. És ha az emberi tudat egyetemes, akkor egyetemes lehetőségek birtokában van, hogy kibontakoztassa mindazt a potenciált, képességet, ami benne rejlik. Ennek különböző korokban különböző gyakorlatrendszerei és hozzá kapcsolódó filozófiái alakultak ki. Számomra rendkívül izgalmas tudni azt, hogy a különböző szellemi hagyományok mélyén voltaképpen egy egységes emberi törekvés lelhető fel. Hajlok arra, hogy elfogadjam az egyik legjelentősebb 20. századi felfedezést, ami sajnos jellemzően a mai széttagolt világban nem hathatta át a közgondolkodást, hasonlóan a kvantumfizikához vagy a jungi, eliadei archetípus-tanhoz kapcsolódó felismerésekhez, ez pedig az, hogy van egy egyetemes emberi létállapot, egy szellemi alapállapot, amelyre vonatkozó ismereteket ennek az őstudásnak a különböző korokra és népekre alkalmazott vetületeiként a vallások tartják fenn és örökítik át. Engem mindenkor a közös alap érdekel.

– Ennek a „közös alapnak” a keresése a kíváncsiságod mozgatója?
– Az összefüggésekben látás és a teljes világmagyarázat igénye vezetett el engem oda, hogy nagyon sok mindenben kipróbáljam magamat az életemben. Dolgoztam könyvtárosként, újságíróként, marketing managerként, információs társadalomkutatóként és szervezőként, s még néhány további, már-már extrém érdekesség lehet azzal kapcsolatban, hogy mi minden fér bele egy ember akárcsak fél életébe: voltam Franciaországban és a Himalájában idegenvezető, Albániában ENSZ-szakértő, a Pannon Egyetemen pedig az elektronikus közigazgatás gyakorlatát tanítottam. Ezek egymástól nagyon távolinak tűnő területek, mégis ezekben a kihívás és önmeghaladás lehetőségeit kerestem. Alapelvem, hogy ahol megnyílik egy ajtó, ott belépek. Kíváncsiságom visz bele sokszor kalandosnak tűnő helyzetekbe, ahol a lehetetlent kísértem meg és teszem próbára magamat. Talán azért, hogy bebizonyítsam magam számára azt, hogy végtelen lehetőségei vannak az emberi létezésnek. Szent meggyőződésem, hogy nagyon képlékeny és változásra kész a természetünk. Ami nagyon távol áll tőlem, az az, hogy véglegesnek, lezártnak, késznek gondoljam magamat. Ebből egyébként az is következik, hogy lehet, hogy egy év múlva ugyanezekre a kérdésekre más válaszokat adnék, remélhetőleg elmélyültebbeket és átgondoltabbakat. Több belátást tartalmazókat. Meggyőződésem, hogy ebben az alakuló folyamatban hatalmas szerepe van a biztos családi háttérnek és annak, hogy a párom támogatja ezt és minden lehetőséget biztosít ahhoz a belső kibontakozáshoz, amelyben nemcsak partner, hanem igazi társ, akivel a céljaink és szemléletünk ritka konstellációban egyesülnek. Az ő támogatása, párhuzamos folyamatai, ezek megoszthatósága nélkül sokkal nehezebben születnének meg a lényegbe hatoló belátások.

– Említetted a családot: mesélsz fiaidról?
– Három fiam van és persze ez is szimbolikus: a mesebeli királynak is három fia van. Csodásak, szabadok, öntörvényűek és kamaszok. Jó látni kibontakozásukat és jó segíteni őket ebben a folyamatban, ahogy remélhetőleg rátalálnak arra, miként lehet kibontakoztatni egyre jobban a velük született tehetségeket képességekké, s hogyan találják meg a célt és értelmet, ami miatt ők megszülettek a világban. Meggyőződésem, hogy mint ők is, mint jómagam is és mint minden ember olyan céllal kellett, hogy megszülessünk, hogy van, amit csak mi adhatunk hozzá ahhoz, hogy – és itt most figyelem, meg kell kapaszkodni, mert végtelenül idealista megközelítés következik – a világ teljesebbé, ha úgy tetszik igazabbá, szebbé és boldogabbá váljon. A magam részéről például csodálatos részt venni olyan hatalmas, nálamnál nagyobb szellemi erőknek a munkálkodásában, amelyek úgy tűnik, hogy jó eszköznek találnak ahhoz, hogy valami tisztább, teljesebb és bölcsebb valósuljon meg a világban például a táborainkon keresztül.

– Már értem! Ezek a szellemi erők hoznak tehát annyi színességet, életet a táborba!
– És mindenki, aki részt vesz, mert együtt hozzuk létre évről évre azt az élménygazdagságot, ami erőforrásunkká is válhat sokáig a táborok zárószertartása után. Igazán nagy szerencse számomra, hogy azokat az érdeklődési területeimet tudom elmélyíteni, meglátásaimat közvetíteni, amelyek számomra is a legfontosabbak az életben. Ilyenek a tudat természetére vonatkozó felfedezések, az összehasonlító vallásbölcseletből származó meglátások, az ájurvédikus életmód közel huszonöt éve megismert módszereiből fakadó tapasztalatok és megéltségek, a meditáció és egyéb tudatosságot növelő gyakorlatok és ne felejtsük ki a szimbólumokat, amelyek az érdeklődésem fókuszpontjában vannak. Uralkodó tudatfunkcióm az intuíció és úgy gondolom, hogy elég sokat köszönhetek ennek, mert a legtöbb felismerésem nem egy logikus sorrendiségben egymás után állított következtetéssorozatból születik, hanem villámcsapásszerű meglátás, amely hatalmas energiával képes feltölteni engem. A szimbólumok világában és az analógiás látás lehetőségében éppen az nyűgöz le, hogy miként képes kapcsolatot teremteni a belső, teljesebb, immanens és a külső megnyilvánuló világ között. Számomra a szimbólumok az egyik legizgalmasabb és legtitokzatosabb, talán úgy is mondhatnánk, hogy legmisztikusabb terület, ahol csodás összefüggésekre lehet rátalálni. Maga a jóga is tekinthető úgy, mint szimbólumrendszer, hiszen szimbólumok sokaságát alkalmazza gyakorlatai során. Az ászanák is tekinthetők szimbólumoknak, nem beszélve természetesen a mantrákról, amelyek hangszimbólumok vagy a mudrákról, amelyek kéz- és/vagy testszimbólumok. A szimbólumok a középkori kabbala tanítása szerint kódok, melyeket Isten rejtett el a világban annak érdekében, hogy vissza lehessen találni hozzá. Az írásmagyarázók szerint Isten megteremtette a világot, de kivonult belőle, ám utalásokat, jeleket hagyott maga után, hogy vissza lehessen találni hozzá. Ez csodás játékká képes emelni az emberi létezést. Egyszerre komoly és varázslatos játékká, aminek a folyamatában minden egyes fellelt és önmagunkra vonatkoztatott szimbólummal teljesebbé, ugyanakkor nyitottabbá, tágabbá, ha úgy tetszik: istenközelibbé tudjuk magunkat tenni.

– A varázslatos játékosság hogyan jelenik meg a Hvar szigeti táborokban?
– Ezt egy sajátos és villámcsapásszerű, váratlan meglátást alkalmazva úgy játsszuk végig a jógatáborunkban, hogy magára a szigetre úgy tekintünk, mint egy a Teremtő által azért létrehozott jelenségre, hogy benne mezokozmikus szinten fellelhessük azokat az analógiákat, amelyek a makrokozmoszra, a világmindenségre és a mikrokozmoszra, az emberre jellemzőek. Ez a hét tudatszint, a hét csakra. És milyen érdekes, hogy a szigeten végighúzódik egy hegygerinc, s e gerinc mentén fel lehet lelni a településekben, kulturális emlékhelyekben és egyéb látnivalókban megnyilvánuló erőközpontokat, amelyek éppen ugyanilyen arányban és elhelyezkedésben, az emberi testre vetítve a gerinc mentén is fellelhetők. Nem kell persze ezt komolyan venni, az régen rossz lenne, ha ezt szó szerint és dogmatikusan igaznak vennénk. Viszont arra nagyon jó, hogy nyitottá, játékossá tegyen minket és részt vegyünk a világ csodás és varázslatos megismerésében. Miközben a tábor során végiglátogatjuk ezeket a helyeket, töltekezhetünk az ottani szellemi élményekből, történelmi és kulturális felfedezésekből. Mindez segíti, hogy legyen mihez kapcsolnunk azokat a nagyon is konkrét, mély tapasztalásokat, amelyeket a párom vezetésével tartott napi kétszeri jógagyakorlás során az egyes csakrákhoz fűződően magunkban megtapasztalunk, megélünk.

Pünkösd, Szentháromság, Bhagavad-gíta és Plútó – az első atomrobbantás titkos spirituális története

ancient_war

Az Egyesült Államok első nukleáris fegyver tesztjét, aminek időpontját rendszerint az atomkorszak kezdetének tekintik, 1945. július 16-án hajtották végre. Az esemény elég különös módon a Trinity nevet kapta. A névadó maga Robert Oppenheimer, amerikai fizikus, az atombomba egyik atyja volt. Amikor megkérdezték, mi legyen a kísérlet kódneve, hirtelen John Donne költeménye jutott az eszébe és kibökte: „Szentháromság”. A XVII. századi angol metafizikus költő Szent szonettekből álló sorozatának 14. darabjában valóban érdekes kezdő sorok olvashatók:

“Döngesd szívem, Szentháromság, ne csak

kopogtass; védj, sugallj, ne csak ragyogj;

hogy állni tudjak, dönts le, haragod

küldd rá, cibálj, égess, új létet adj.”

A pünkösdi eseményre is utaló költemény jól jelzi, hogy Oppenheimer, aki egy bunkerben (Baker bunker) kialakított irányító központból figyelte az eseményeket, tudta, hogy akkora jelentőségű kísérletet hajtanak végre, amelyhez szavakat és szimbólumokat csak a vallások legmagasabb szintű kinyilatkoztatásaiból lehet találni. A Szentháromság ráadásul az Oppenheimer által jól ismert hindu istentriászra is utalhat: Brahmára, a teremtőre, Visnura, a fenntartóra és Sivára, a pusztítva újrateremtőre.

 siva1

Robert Oppenheimer később egy 1965-ös tévéinterjúban így idézte fel, mit élt át az első amerikai nukleáris robbantás során, amikor látta az égigérő gombaalakú felhőt:

“Tudtuk, hogy a világ már soha nem lesz olyan mint azelőtt. Néhányan nevettek, voltak páran, akik sírtak, a többség csendben maradt. Nekem eszembe jutott egy sor a hinduk szent könyvéből, a Bhagavad-Gitából, amikor Visnu próbálja a herceget rábeszélni, hogy tegye, amit tennie kell. Hogy meggyőzze, magára öltötte sokkarú alakját és így szólt: Most én lettem a halál, a világok pusztítója. Azt hiszem, így vagy úgy, mindannyian erre gondoltunk”.

Vekerdi József magyar fordításában ez a rész így hangzik: A Végzet vagyok, a feltámadt világveszítő, s most megjelentem, hogy elsöpörjem a világokat.” (B.G. 11.32) Egyesek még azt is tudni vélik, hogy a műből, amelynek jelentősége a hinduizmuson belül hasonló mértékű, mint a keresztény vallásban a Bibliáé, még ezek a pár sorral fentebbi gondolatok is bevillantak neki: Mintha az égen egyszerre ezer Nap fénye tűnne fel, annak a tündöklése hasonlíthatna e Nagy Lélek ragyogásához.” (B.G. 11.12)

Oppenheimer

Két nappal a Trinity-teszt előtt Oppenheimer a reményeit és a félelmeit állítólag ugyancsak Bhagavad Gitából vett (maga által fordított, ezért a magyar fordításban egyelőre beazonosíthatatlan) idézettel fejezte ki:

A csatában, az erdőben és a hegyi szakadék mélyén,
A végtelen sötét tengeren, dárdák és nyilak árnyékában
Álomban, zavarodottságban vagy fájdalmas szégyenben
A korábban végzett jócselekedetek megvédik az embert.

Mindebben nem csak az tükröződik, hogy egy fizikus mennyire ismerte a szent szövegeket – egyébként a Bhagavad-Gítá filozófiai mélységeit a nyugati világban korábban is sok gondolkodó nagyra értékelte, beleértve példának okáért Hegelt, vagy Albert Einsteint -, hanem az is, hogy tudta, az elsőként felszabadítandó erő ugyanolyan tiszteletet parancsoló, fenséges, hátborzongatóan hatásos, félelmetes és vonzó, mint az istenivel, a szenttel való találkozás, a transzcendens intenzitás átélése.

Az ember öröktől fogva vágyódik az isteni titokban való részesedésre. Ám a nukleáris energia felszabadítása végső soron nem az isteni teremtő erő kapujának megnyitását jelentette. Ezt jól elárulja az az elnevezés, amely az energia forrására utal. Trinity egy implóziós-szerkezetű plutóniumbomba volt. A plutónium elem a nevét Plútóról kapta, aki az alvilág istene a római mitológiában. Számos vonásában egybeolvadt a görögök Hádészével. Ahogy a görögök Hádész esetében, úgy a rómaiak is gyakran magát az alvilágot, a holtak birodalmát is Plútónak nevezték. Igaz, hogy Plútó a föld alatti kincsek, a még fel nem tárt bányák istene is, ám legendák szerint az isten a halottak hozzátartozóinak fájdalomkönnyeiből és sóhajaiból alkotta meg a föld érceit.

Pluto

Hogy milyen előjelű erőt szabadítottunk fel, jól jelzi a háború végén Hirosimában és Nagaszakiban ledobott két bomba, valamint hogy a háború alatt és után számos titkos és orvosi etikába ütköző sugárkísérletet hajtottak végre embereken, ezek közül nagyon sok halálos kimenetelű volt. Az atomerőművekből származó plutóniumhulladék és a hidegháborúban gyártott és később leszerelt atomfegyverek radioaktív hulladékának tárolása pedig még ma is komoly környezetvédelmi probléma.

 

8-9. Hvar szigeti Symbolon ájurvédikus jógatábor

Vrboska

Idén nyáron is két választható időpontban tölthetünk 10 vagy akár 20 napot gyönyörű környezetben jógával és további nagyszerű programokkal! Idei újdonságaink: a jógikus életmód (ájurvéda) elsajátítása és hétköznapokban való alkalmazása, jóga- és meditációgyakorlatok, a csakrák, a tudatszintek és az archetípusok összefüggéseinek élményteli megismerése.

Amennyiben táborunk felkeltette érdeklődésedet, akkor bizonyára már Te is többször próbálkoztál kisebb-nagyobb életmódváltással, melyek pillanatnyi eredményei immár a feledés homályába merültek.

Ájurvédikus jógatáborunkban azonnal alkalmazható praktikákat sajátíthatsz el, melyek segítségével saját alkatodnak megfelelő ideális formád és egészséges életmódod alakíthatod ki.

A táborban tanultakat otthon is alkalmazhatod, így jó eséllyel tartós eredményt érhetsz el. Veszteni való nincs, hiszen nyerhetsz egy új életformát, néhány finom receptet, bevezetést a jógatechnikák világába, számos barátot és egy felejthetetlen nyaralást.

A jógagyakorlások mentális és energetikai témák köré épülnek.

Szeretettel hívunk erre a kiváló hangulatú, élményekkel teli táborba, melynek a tündérien békés Vrboska városkája ad otthont.

Vrboska5

A tenger és napsütés szerelmesei valamint az aktív pihenésre vágyók számára is tökéletes választás. Táboraink tematikus programjai mellett szabadidőnkben romantikus öblökben strandolunk, sétálunk a pálmafás utcákon, kirándulunk a gyönyörű városkákba, s ezeken túl – bérléssel – még kerékpározásra is lehetőség nyílik.

Ha egyedül tervezel jönni, nagyon jó hír, hogy idén a MÁV minden nap indít hálókocsis vonatokat jó áron Splitbe. Innen a gyönyörű Adrián komppal hajózva érhető el a szigetek közül az egyik legnagyobb gyöngyszem, Hvar. Táborunkban az utazást telekocsikkal folytatjuk, tehát semmiképp sem leszel egyedül!

Párok, gyermekes családok és a senior korosztály jelentkezését is várjuk, hiszen az élmények és a feltöltődés mindenkinek jár! Évről évre nagyszerű érzés látni, hogyan kovácsolódik össze a csapat egy nagy családdá!

Az autóval tervezőket bíztatjuk a telekocsi lehetőségére, hiszen így már az utazás is közös élménnyé válik, s a költségek is megoszlanak!

Hvar város1o

Biztosítsd helyed és töltsd úgy az augusztust, ahogy már régen szeretted volna!

IDŐPONTOK: 2017. július 29-augusztus 7., 2017. augusztus 9-18.

ÁRAK: 290 euro euro/fő/9 éj, 18 év alatt 209 euro /fő /9éj. 5 év alatti gyermeknek nincs költsége. Az ár tartalmazza a szállás, teremhasználat, jógaórák, hangtál-terápia, meditációk, előadások, helyi látványosságok ismertetésével egybekötött városlátogatások és a többi közös programon való részvétel díját! Az ár nem tartalmazza az utazás és étkezés költségeit! A jelentkezés feltétele 100 euro előleg befizetése személyesen vagy utalással. Az előleg befizetésének határideje 2017. július 23. (illetve a férőhelyek betelése).

Vrboska8

SZÁLLÁS: 2–5 fős, klímával felszerelt, fürdőszobás, konyhás apartmanokban.

ÉTKEZÉS: egyénileg

UTAZÁS: Egyénileg hálókocsis vonattal vagy autóval. Telekocsik megszervezését támogatjuk!

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: https://www.facebook.com/events/855028811300914/

Stari Grad

JELENTKEZÉS: 
Wanshart Erika: erika.wanshart@gmail.com, (30) 346 7886
Csörgő Zoltán: csorgo.zoltan@tkbf.hu, (30) 991 2766

Jóga határok nélkül – interjú Wanshart Erikával

Wanshart Erikára igazán ráillik első pillantásra a jellemzés, hogy törékeny teremtés. De csak első pillantásra. Rögtön társul hozzá, tekintete alapján, hogy biztosan mély megéltséggel és belátásokkal rendelkezik, olyanokkal, amelyek alapján néha nem is eviláginak tűnik. Pedig mindez számos nagyon is evilági sorskihívás eredménye. Egy gyógyíthatatlanak tartott autoimmunbetegségből, a lupusból való felépülése során talált rá a jógára. Olyan ember tehát, aki egy személyben is képes igazolni a jóga csodáját, erejét és a benne rejlő lehetőségeket.

Wanshart Erika

– Hogyan találkoztál a jógával?

– Gyermekem születése után, húsz éves koromtól több mint egy évtizeden keresztül súlyos betegségben szenvedtem, többször a halál küszöbére is eljutva, annak eredményeként, hogy fokozatosan minden szervemet megtámadta a kór. Ez azzal járt, hogy hosszú időn keresztül nem láttam vagy például nem tudtam, s lényegében újra kellett tanulnom járni. Éppen ezért amikor egyszer láttam egy műsort a tévében, amiben körülbelül harminc percen keresztül jógagyakorlatokat mutattak be, egyszerűen lenyűgözött az emberekből áradó harmónia. Már abból is erővel töltekeztem, hogy néztem. Akkor eszembe sem jutott, hogy van annyi erő a testemben, hogy el tudjam végezni ezeket a gyakorlatokat. Viszont nap, mint nap leültem megnézni ezt a műsort. Egy hirtelen ötlet hatására, mivel nem tűntek akkor egyszeriben olyan bonyolultnak, elkezdtem végezni a látottakat. Egyedül és titokban. Ugyan könnyűnek néztek ki a testtartások, de az elején nagyon nehezen mentek, mégis sikerélményt jelentett.

– Tudtad előtte, mi az a jóga?

– Furcsán hangozhat: nem vagy talán mindig is. Mindenesetre egy idő után rájöttem, hogy amikor fájdalmaim voltak, hasonló testtartásokba helyezkedtem, mint az ászanák. Persze nem a fél lábon állásra gondolok. Majd az is feltűnt, hogy a jógázásra jellemző mély belső figyelem nagyon hasonló arra, amikor a betegségem idején minél mélyebbre húzódva önmagamban megfigyelni voltam kénytelen benső folyamataimat. Meditációról van szó mindkét esetben.

A jó élmények a hatására, hogy ki mertem tenni magam, sőt jobb lett a közérzetem, minden nap elvégeztem a tévében látott gyakorlatsorokat, s a végén elkezdtem felvenni videóra. Egy idő után már akkor is gyakoroltam, amikor nem volt tévéadásban. Minden reggel, de volt, hogy kétszer-háromszor is elvégeztem a gyakorlatsorokat. Pozitív hatása annyira nyilvánvaló volt, hogy elkezdett mélyebben érdekelni, szerettem volna tudni, mik ezek a testtartások, honnan jönnek, kik alkották meg, miért épp ezeket választották, s mi a lényegi üzenetük. Először könyvekből ismerkedtem, tájékozódtam, majd kicsivel később megtudtam, hogy létezik a buddhista főiskola, ahol a jógát rendszeresen lehet gyakorolni és mélyebben lehet megismerkedni a keleti gondolkodásmóddal, filozófiával.

– Mikor jártál a főiskolára?

– 2006 és 2010 között. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán megismerhettem más jógairányzatokat is, s ami még fontos volt, hogy jógatanár mellett gyakorolhattam. Ez azért lényeges, mert egészen pontos, személyre szabott instrukciókat kaptam, ami még hatásosabbá tette a jóga gyakorlását. Ennek hatására döntöttem el, hogy magam is jógaoktató leszek. 2011-ben beiratkoztam az Anahita Jóga és Szellemi Központban egy 200 órás jógaoktató képzésre és azóta is tanulok.

– Mióta  oktatsz jógát?

– Nyolc éve kezdtem el jógaórákat tartani, amikor úgy éreztem, hogy nyolc év gyakorlás után már a saját tapasztalataimból tudok meríteni és adni a hozzám fordulóknak. Közben én is töltekezem mindig újra és újra, mert amit adok, az nem csak az én tudásom, hanem mintha egy magasabb erő csatornája lehetnék.

gómukhászana

– Egyéni jógaórákat is tartasz.

– Igen, hiszen mindenki más. Vagy ahogy Mérő László fogalmazott: „mindenki másképp egyforma”. Ám ez a „másképp” komoly figyelmet kap a jógában. Nagyon jók a csoportos órák, ám időnként egy-egy egyéni foglalkozás során személyre szabott gyakorlatsorral, ászanákkal és légzőgyakorlatokkal a hangsúlyt a gyengébb területekre helyezve intenzívebben lehet oldani az energiablokkokat. Ezek betegségeket is tudnak okozni. Azaz érdekes, talán sorsszerű, korábbi életszakaszomból, élményeimből fakadó, hiszen súlyos betegségből gyógyultam meg saját akaraterőmnek és némi csodának köszönhetően, hogy betegségekkel küszködő emberek kérnek tőlem, mint jógaoktatótól tanácsot. Ilyenkor nem csak a saját tapasztalataimra, ebből fakadó empatikus készségemre hagyatkozom, hanem más irányú tanulmányaimra is építkezem, például a jungi szemléletre, az archetípusos gyógyításra és a szimbolikus látásmódra, hiszen ez a jóga világát kiegészítve, s hozzá illeszkedve segíti egy új, egészséges szemlélet- és életmód kialakítását. Az alapképzésen túl a jógában is igyekszem folyamatosan képezni magam. Időközben elvégeztem egy ájurvédikus jógaterapeuta képzést, s nemrég fejeztem be a gerincterápiás jógaoktatói továbbképzésemet. És már tudom azt is, hogy mi lesz a következő tanfolyam.

– A korábbi saját élményeid megmagyarázhatják, hogy miért épp a terápiás irányba indultál el. De mi alapján választottad az ájurvédát és a gerincterápiát?

– A válasz egyszerű: mindkettő kikerülhetetlen, ha az ember jógaterápiával szándékozik foglalkozni. Ájurvéda magyarul annyit jelent, hogy az „élet tudománya” és az önmegfigyelésen alapuló jógikus életmód a lényege. Az ájurvéda – a jógához hasonlóan – több ezer éves tudomány, melyben úgy a mikro-, mint a makrokozmosz minőségeinek megfigyelését hihetetlen finom szintekre emelték. Világ és ember ebben a megközelítésben analóg, tehát amit megfigyelek a környezetemben, azt magamra is vonatkoztathatom. Az ájurvédikus gyógyítás alapja a személyes alkat meghatározása. Amint ezt megismerjük, máris tehetünk kiegyensúlyozott létezésünk érdekében, például helyes étkezéssel, megfelelő életmód kialakításával és jógagyakorlatokkal.  Bár ebben a rendszerben a legfontosabb a prevenció, a megelőzés, az ájurvéda segítségével sikeresen lehet betegségeket gyógyítani. Jóga és ájurvéda olyanok, mint a kötél két szára – egymástól elválaszthatatlanok.

 háromszög_em

Modern világunkban a helytelen életmód következtében sokan szenvednek gerincproblémáktól. Egy átlagos jógaórán például akár többen is vehetnek úgy részt, hogy „csak úgy” rendszeresen fáj a derekuk. Nagyon fontos, hogy az oktató tisztában legyen azzal, hogy kivel mit, milyen gyakorlatot végeztethet, s mit pedig nem. Egyébként a két terápiás rendszer csodálatosan összefügg és kiegészíti egymást, hiszen az ájurvédikus egyéni alkat többnyire meghatározhatja azt, hogy kinek alakul ki gerincbetegsége, s még azt is, hogy a gerincoszlopon hol. Tehát mindez ötvözhető és személyre szabható lehetőségeket kínál.

Magasabb szinten a légzés is elegendő lehet a gyógyuláshoz. A Buddha szerint a légzés tudatosságának gyakorlata, az ánápánaszati önmagában elegendő a megvilágosodás eléréséhez, ami szintén gyógyulás, mégpedig a legmagasabbrendű. De sejtésem szerint a légzés figyelmes végzése ugyanolyan fontos az egészség visszanyeréséhez vagy fenntartásához, mint az, hogy elegendő folyadékot fogyasszunk. Sajnos egyikkel sincs tisztában ma az emberek nagy része.

– Miért gondolják azt az emberek, hogy tudnak lélegezni, amikor nem?

– Mindenki tud lélegezni, ám a hétköznapi lélegzésünk általában nem tudatos. A hatha jóga foglalkozások szerves része a légzőgyakorlat, melynek hatása nagyon intenzív. A légzés maga az élet: ami nem lélegzik, az nem él. A nagy és alapos lélegzetvétel energiával telíti a testünket és ugyanígy a mély és alapos kilégzés megszabadít a feszültségektől.

– Ha már itt tartunk, elmondanád részletesen, hogyan történik ez?

– Életünk minden percében valamilyen érzelmet élünk meg. Minden érzelem, hatással van légzésünkre, mely – abban az esetben, ha nem tudatos figyelemmel kísért – az átélt érzelemtől felszínesebb, kapkodóbb lesz és ez oxigénhiányos állapothoz vezet. Amikor szervezetünkben csökken az oxigénmennyiség, szinte azonnal elveszítjük egyensúlyunkat, s ennek szorongás a következménye. A szorongást gyakran követi légszomj és a tehetetlenség érzése. Amikor az ember megpróbál valamit tenni ez ellen, küzd, mert már annyira nincs levegő, s ebben a mozzanatban az izmait kezdi el használni azért, hogy kicsit több levegőhöz jusson. Ha ez az erőfeszítés mégsem eredményes, jön a reménytelenség, a depresszió és a teljes kimerültség állapota. Még rosszabb esetben ezt követi a pánik. Ilyen érzelmi állapotban a mély légzés szinte lehetetlen, az ember csak felszínesen kapkod levegő után. Mindez nem tudatos szinten zajlik a legtöbb embernél. Mivel nem tudatos, megrögzött gondolati és érzelmi mintáinkat ismételjük, a test bizonyos részein az izommerevség, majd az oxigénhiányos, kibillent egyensúlyi állapot állandósul, s így energiablokk keletkezik. A cél a test és izmainak tudatos irányítása, vagyis ennek visszaszerzése, s ehhez kiváló módszer a jóga, mely gyakorlataiban a feszes izmokat nyújtva fellazítja azokat. A mély és tudatos légzés ebben a mozzanatban nagyon fontos támogató erő.

– Ez valóban nagyon pontos leírás volt! Komoly figyelem kell ahhoz, hogy ezt végig lehessen követni. Összességében miként fogalmaznád meg, mit adhat a ma emberének a jóga?

– Ugyanazt, mint évezredekkel ezelőtt. De mégsem. Hiszen régen a megvilágosodás volt a célja egy jóginak, manapság az egészséges, tudatos élet. Persze lehet, hogy a kettő végső soron ugyanaz. Nagyon fontos ebben az egészséges önismeret, jó értelemben vett, azaz helyes önérvényesítés, vagy inkább önkiteljesítés és felelősségvállalás a tetteinkért. A jóga egy olyan egyetemes testi-szellemi megközelítés, módszer, ami minden korban, most a harmadik évezred hajnalán is egyre több embert megszólít, mert lehet vallási hovatartozástól, származástól, életkortól vagy éppen testsúlytól függetlenül végezni. Az a sokféle jógairányzat, ami megjelent nyugaton, meg is nehezítheti a döntést, hogy melyiket válasszuk. Ugyanakkor a buddhizmusban van egy kifejezés: upája. Azt jelenti, hogy ügyes módszer. Ez alkalmazható a jógára is:  mindenki önmaga adottságainak megfelelően megtalálhatja benne azt, ami számára fontos ahhoz, hogy egy értékesebb, teljesebb életet valósítson meg. Kiemelten fontosnak tartom, hogy ne idealizáljuk a jóga célját, hiszen itt is lehet maga az út a cél. Vagyis nem gondolom, hogy rengeteg, kínzó gyakorlás után csak sokára érjük el azt, amit szeretnénk. Figyelemmel feltöltött jógagyakorlásunk kezdetektől megajándékoz belső élményekkel.

igazítás

– Miért a hatha-jóga?

– A hatha jóga, ha nagyon tudatos és az összes elemet tartalmazza, vagyis a tisztító- és légzőgyakorlatokon, a testtartásokon keresztül a meditációt, a tudatosságtól az energiát megkötő gyakorlatokig, akkor ez maga a rádzsa-jóga, amit a legmagasabb szintű jógairányzatnak, a “királyi útnak” tartanak. Ha olyan fokú tudatosság és elmélyültség társul tehát a hatha jógához, ami a mindennapokat is kíséri utána és olyan fokú spirituális ébredéshez vezet, ami gyökeresen képes megváltoztatni egy létmódot, az maga a “királyi út”.

– Körülnézve a világunkban feltűnő, divatossá váló újabb módszerek “piacán”, ahol létezik már a speed-fitness is, nem gondolod, hogy ennek mintájára felgyorsult élettempójú világunkban létjogosult lehetne akár a speed-jóga is?

– Amikor egy órás mozgásszükségletet húsz percben végzünk el? Ha jól sejtem, nem gondolod te sem komolyan a kérdést. A jóga nem csak mozgásszükségletről szól. A torna és általában a sport, valamint a jóga abban ugyan hasonlít egymásra, hogy mindkettő az izmokat használja, de a jógában a tudatosság a lényeg. Ahol a figyelem, ott a tudatosság. A feszes izmokból az energiablokk, ahogy az előbb említettem már, csak a tudatos mozgás és a figyelmes légzés erejével oldható ki, amely pozitívan kihat utána életünk minden szintjére. Hogy egy ilyen fokú tudatosság megjelenjen és felépüljön, ahhoz idő kell, le kell lassítani magunkat. Létezik olyan, hogy jóga-idő, amikor a testtartások végzése közben egy más figyelmi állapotba helyezkedünk. A gyakorlatokban mintha lelassítanánk az időt, azaz épp ellentétes az, amit el akarunk érni, mint amit a körülöttünk rohanó világ sulykol, elvár tőlünk. Ebben a lelassult állapotban felismerhetjük és élesebben láthatunk rá rossz, hibás, mindennapi testhasználatunkra, de ezen túl megrögzött gondolati, érzelmi sémáinkra is.  A lelassulás másrészt segíti számunkra az összpontosítás folyamatát. Ez hétköznapi életünk során is kulcs, hiszen összpontosított, koncentrált erőnk nélkül hogyan tartjuk fenn figyelmünket azon, ami fontos? És e-nélkül hogy derül ki, hogy igazán mi a fontos, mi épít, mi gazdagít? Mi az, amivel életünket teljesebbé téve a világhoz is hozzáadhatjuk mindazt, amit csak mi adhatunk hozzá? Ezt a kiteljesítő teremtésfolyamatot a jógában dharmának, életünk céljának hívják. Harmadrészt a lelassulásnak következménye lehet az is, hogy egyes ászanákba helyezkedve az ember nemcsak hogy lelassítja, ám kiírja magát az időből, hiszen teljesen azonosulva egy mozdulat összes rétegével megérkezünk a jelen pillanatba. A pillanatban lét hatalmas erő, mely segít elindítanunk öngyógyító és regeneráló folyamatainkat. A lényeg tehát, hogy képesek vagyunk önmagunk megváltoztatására testi és lelki szinten és képesek vagyunk megtanulni belső működéseink észlelését, majd azok értelmezését. Egy biztos: a sokféle irányzatnak köszönhetően mindenki megtalálhatja a számára legalkalmasabb, legmegfelelőbb jóga-utat, ami mindig másra és másra helyezi a hangsúlyt.

– A te életedben most hova esik a hangsúly?

– A jógában arra, hogy minél pontosabban tudjam végezni a testtartásokat, hiszen az ászanák erővonalak, amelyek mentén magasabb eszenciákkal töltődhetünk. Minél tovább vagyunk egy pontosan kivitelezett testhelyzetben, annál inkább feltöltődhetünk, hozzáférhetünk a bennünk rejlő energiához. Ezt szeretném megmutatni másoknak. Ennek ellenére nem szabad a jóga világát túl bonyolultnak tekinteni, s nem szükséges olyan spiritualitással sem feltölteni, amely nem időszerű adott élethelyzetünkben. Nagyon magával ragadó a jógában az is, ami már a buddhizmusban megérintett, hogy az ember önmagára számíthat, támasztékmentesen. Ha valaki gyakorol, annak van hatása, ha nem gyakorol, nincs hatása. Önmagunkon túl is azonban hatalmas erők vesznek körül bennünket, melyek segítenek, inspirálnak. Fontos az is, hogy amit megéltem, abból átadjak valamit másoknak: hogy határtalan lehetőségeink vannak, s meg lehet gyógyulni gyógyíthatatlannak tekintett betegségből. Nekem célom az is, hogy a jóga által minél jobban megismerjem önmagamat, minél tudatosabb lehessek és tágítsam azokat a szilárd falaknak vélt határokat, amelyek valójában nincsenek is.

Fűben, fában orvosság…

fitotherapy2

…tartották a régi gyógyítók és bár a népi gyógyászatra jellemző volt az is, hogy a betegségek okait kívülről érkező rontásban találja meg és ez ellen ráolvasásokat alkalmazzon, mindig is jelen volt egy olyan vonulat, amely azt kereste, hogy milyen erők vezettek a testi-lelki-szellemi harmónia megbomlásához, ami végül is testi színtéren a szervezet működésének megzavart összhangját eredményezte. Tudták, hogy ezt a zavart a kellő egyensúly megteremtése érdekében gyógynövényekkel közvetlenül lehet kezelni.

A gyógyulás elsősorban az ember saját erőfeszítésének a következménye, de különböző, a finomabb testekre ható gyógyszerekkel, így kiváltképp gyógynövényekkel elősegíthető. Ezek támogatják az ember belső átalakulását, lelkének megtisztítását, szellemi erejének megerősítését, hogy újra helyreállítsa a megbomlott harmóniát.

A magyarországi gyógynövények évszázadokon keresztül híresek voltak gyógyító hatásaikról. Éppúgy balgaság lenne azonban ennek okát a talaj minőségében vagy a kedvező éghajlatban keresni, mint azt mondani, hogy maga az elért gyógyulás a növényben található hatóanyagnak köszönhető. Mert miként a gyógynövénynek sem a hatóanyaga gyógyít végső soron, hanem a mögötte, fölötte lévő erő, úgy a Kárpát-medencének is, fogalmazzunk úgy, szellemi klímája volt az, ami oly keresetté tette messze földön is az itt termett gyógyfüveket.

fitotherapy3

A gyógynövények ismeretében évezredek tudása összegződik. Régen úgy gondolták, hogy aki ismeri a füvek titkait, annak különleges hatalom van a kezében. A táltosokról például az a hír járta, hogy a növények tudását hét éves korukban sírra feküdve álmodják meg vagy a füvek emberi nyelven szólalnak meg nekik. Az, hogy a síri csendben meg lehet álmodni e titkos ismeretet, arról szól számunkra, hogy a gyógynövények tudásukat és erejüket hétköznapi világon túli szférákból hozzák. Ha csak úgy közelítjük ezt meg, hogy a növények kötik meg a fényt, máris érthetőbb, hogy ők közvetítik hozzánk annak nemcsak energiáját, hanem szellemi tartalmát is. Végső soron pedig a test természetes gyógyulási képességét támogatják azzal, hogy a szervezetünk működésében megnyilvánuló bölcsességet és életerőt összekapcsolják a szellemi világ erejével.

Az is fontos, hogy mikor szedjük és hogyan készítjük el a gyógynövényekből a gyógyszereinket. A hagyomány megőrizte azt a bölcsességet, hogy a növényekhez különleges lélekkel kell közeledni. Aki éber és szemfüles, annak bizonyos jeles napok éjjelén megszólalnak a füvek és mindegyik kinyilvánítja a maga hasznát. Régen Szent György napját illetve éjszakáját (április 23.) tartották a legalkalmasabb időnek a gyűjtésre, de a két hónappal később, Szent Ivánkor (június 24.), a nyári napforduló idején szedett fű is jó hatású.

fitotherapy

Gyógynövények szedésénél a Hold mozgását is tartsuk szem előtt. A virágot, a termést és általában a növény föld feletti részeit napsütésben, teljesen kinyílt állapotában, Teliholdkor vagy közvetlenül előtte, telő Holdnál, míg a gyökeret Újholdnál érdemes gyűjteni. Tiszta helyről, tiszta szándékkal, derűs hangulatban szedegessünk. A gyűjtést lehetőleg napsütéses időben, a növény száraz állapotában (eső és harmat felszáradása után) végezzük. Esőben ne szedjünk, mert kihígul a nektár, de esős idő után egy nappal már lehet. A hagyomány szerint a Hold nektárja a Naptól válik elixírré.

A gyógynövénygyűjtés szakértelmet és gondos, lelkiismeretes munkát kíván. Ismerni kell a gyógynövényeket, tisztában kell lenni azzal, hogy mely részét mikor és hogyan kell begyűjteni, hogyan kell szárítani, kezelni. A gyógynövényeknek nem minden része tartalmaz azonos minőségű és mennyiségű hatóanyagokat. Egyeseknek a virágát, a levelét, a gyökerét vagy a termését, másoknak pedig esetleg két-háromféle részét is érdemes gyűjteni.

fitoterapia-01

Szigorúan követendő szabályok: nem szabad a virágokhoz leveleknek vagy a levelekhez virágoknak keveredni; a szárastól gyűjthető részek ne legyenek gyökerestől kiszedettek, a gyökereken sem hagyhatók meg a föld feletti részek, szárak, levelek maradványai. A virágokat általában kinyílottan kell gyűjteni, de itt is akadnak kivételek. Kocsányostól gyűjthető a bodza virágzata, de az akác virágait a fürtökről le kell fosztani. Minél rövidebb kocsányrésszel gyűjtendő az orvosi székfű (kamilla) virágzata. A galagonya virágait kivételesen a cserje lombleveleivel együtt kell gyűjteni.

A terméseket általában éretten, kocsányrészek nélkül kell leszedni. Termést és magot a déli hőségtől eltekintve, a teljes érés idején, egész nap lehet gyűjteni. A virágos, leveles hajtásokat (füveket) általában akkor kell gyűjteni, amikor virágaik üdén nyílnak. De a fészkesvirágzatú füveket (például: aranyvessző, aggófű, fehér üröm) a virágok teljes kinyílása előtt be kell gyűjteni, mert ezek a száradás alatt még továbbfejlődnek. Gyűjtésnél a szárakat ott kell letörni vagy levágni, ahol még vékonyak és levelesek. A félcserjéknek (például kakukkfű) csakis az az évi, lágy szárú hajtásait kell gyűjteni az alsóbb, elfásodott, levéltelen szárrészek nélkül.

fitoterapia

A leveleket virágzás előtt vagy alatt, délelőtt érdemes gyűjteni, ha a harmat már felszáradt, s akkor, amikor már fejlettek, épek és egészségesek. A hosszú nyelű levélfajtákat (például: acsalapu, martilapu, szamóca, tüdőfű) rövid, legfeljebb két-három centiméteres nyélrésszel kell lecsipegetni. A gyökerek és a gyökértörzsek általában ősztől tavaszig (októbertől áprilisig) gyűjthetők, csak ekkor adnak használható drogot, hiszen az életerő az évnek ebben a felében lefelé, a gyökerekbe áramlik. Természetesen ezt befolyásolja, hogy mikor válik fagyottá, vagy hóval belepetté a föld.

Gyógynövénygyűjtésnél ügyeljünk arra, hogy csak egészséges, tiszta, féregmentes növényeket gyűjtsünk. Használjunk vesszőkosarat, papírdobozt, zacskót vagy hálót, de nem szabad műanyagot használni, mert a növény befülled és a szárítás közben megfeketedik. Ne gyűjtsünk műtrágyázott szántóföldön, legelőn, szennyezett vizek partján, nagyforgalmú autópályák vagy utak, ipartelepek, illetve vasúti töltések környékén. Tiszta papírra kiterítve, szellős, naptól védett helyen száríthatjuk meg a növényeinket, majd a teljes kiszáradás után, légmentesen, fénytől és nedvességtől védve tárolhatjuk, például befőttesüvegben.

fitoterapia2

A bogyókat, gyökereket, kérget forráspont alatt főzzük 10-15 percig, a levelet, virágot forrázzuk. Akár a már elkészült főzet is alkalmas a forrázásra, így kombinálhatjuk a főzendő és a forrázandó növényi részeket egy készítményen belül. A régi gyógyítók szerint a hét vagy kilencféle fűből készített szer a hatásos, tudták, hogy a több hasonló hatású gyógynövény keveréke meghatványozza a hatást. Általában egy liter vízhez összességében egy evőkanálnyi keverékkel számolhatunk.

Az egyes gyógynövényeket és hatásukat megismerhetjük a számos különböző gyógynövényismertető könyvből, azok a legjobbak, amelyek a hagyományos és a mai modern orvoslás szerint megállapított kórképekhez illesztve is képesek hatékony terápiás információt szolgáltatni.

Őskor és Őskönyv – az Istenhez vezető további út térképei

Aki kicsit és érdeklődik a szimbólumok gazdag világa iránt és intuíciójától vezetve vagy a Gondviselés kegyelméből rátalál Olga Tokarczuk valamely könyvére, abban a kezdeti revelációtól a rajongásig terjedő skálán keletkezhetnek a felfedezés nyomán az elragadtatottságtól áthatott érzések különböző stációi.

Olga Tokarczukot kevesen ismerik, pedig elismert író. Ez persze nem von le semmit a nagyságából. Olyan nyelven ír – és itt most nem anyanyelvére célzunk – és olyan mélységeket és magasságokat képes megragadni a leghétköznapibb szinten is titkok sokaságát őrző és teremtő emberi létezésből, hogy olvasása már maga is beavatás. Nem túlzás e kifejezés, ma már adekvát módon használhatjuk nem csak – ha könyvekről van szó – a szent könyvek és kinyilatkoztatások kapcsán, hanem minden olyan esetben, amikor olyan szellemi többlet, összefüggéslátás és létértelmezésbeli nyitás történik, ami elemel és felemel, újraértelmez és feltölt.

Az egyik fontos eleme Tokarczuk művei hatásmechanizmusának a globális létélmény. Olyan benső hangon szól hozzánk, amely bármelyikünké lehetne és ezzel – ha készen állunk – rögvest ismerősséget ébreszt fel. Kategorikus imperatívusza az, hogy „vedd észre a csodát!”. Globális olyan szempontból is, hogy műveinek mondanivalója univerzálisan átélhető és értelmezhető, segítenek abban, hogy tisztábban lássuk a maga teljességében a világot, látható és láthatatlan rétegeivel egyaránt.

Tokarczuk

Tokarczukról ráadásul elhinném, hogy bármely kor műveltségében járatos. Nyilván köszönhető ez mitológiai érdeklődésének, karöltve a jungiánus pszichológiában szerzett jártasságával. Ám ennél még többről van szó: ehhez egyfelől évszázadok szellemtudományában szerzett rengeteg, akár enciklopédikus szintű ismeretet tükröző apró történetek, utalások is kellenek (a középkori alkímiától a kabbaláig, amelyek amúgy is szinkretikus megtermékenyítő hatást gyakoroltak egymásra), s egy másfajta tükrözés is – ami sosem lehet trükközés -, mégpedig az önreflexió.

Ebben nyilván szerepe van a terapeuta múltjából nem törvényszerűen következő nagyfokú önismeretnek, amit méltán feltételezhetünk Tokarczukról. Olyan aprólékosan követ finom rezdüléseket, általában és megszokottan gyors, sokaknak leginkább észrevétlen lelki mozzanatokat, amely képességre csakis szigorú introspekciós célú munkálatokkal lehet eljutni. Ez a folyamat pedig nem áll meg a köznapi értelemben vett lelkiségnél, érzelmeknél, ennek köszönhető, hogy a valóságba kevert misztériumban transzcendens távlatok nyílnak meg, ráadásul úgy, hogy a természetfeletti egészen természetessé válik.

Néha ez lenyűgöző könnyedséggel, játékossággal és mégis, örömteli katarziscsikkantásokat okozó meghökkentéssel zajlik. Erre igen jellemző példa a Nappali ház, éjjeli házból: „…És kezdtük sorolni azokat az állatokat, amelyeket valamilyen okból nem teremtett meg az isten. Annyi madarat kihagyott, annyi földben élő állatot. Marta végül kijelentette: neki legjobban az a nagy, mozdulatlan állat hiányzik, amely éjszaka az útkereszteződésnél ül. Nem mondta meg, hogy hívják.”

Nappali házOlga Tokarczuk világot teremt a műveivel. Nem teljesen úgy, ahogy egyébként minden jobb író teszi. Alázattal bánik a szavakkal, mert szinte érződik, ahogy szavanként és nagyon tudatosan teremtve ír. Valahogy úgy, ahogy az Őskönyv egyik szereplőjének, Gauche, a néma fiúnak a gondolatait érzékelteti: „…úgy érezte, hogy a szavakban rejlik az emberek minden ereje. Ezért nagyon komolyan vette a szavakat, őszintén tisztelte őket, mintha azonosak volnának a dolgokkal. Vagy még komolyabban: mintha többet jelentenének, mint a jelölt dolgok. Hiszen magát a dolgot korlátozza valahol, hogy természete szerint anyagi és konkrét, a szó pedig a dolog mágikus tükörképe, és másik világban lakik… Milyen az a másik világ? Ezt még elképzelni sem tudta. Úgy gondolta, a szó a dolgok lelke, ezen keresztül teremtenek kapcsolatot az emberekkel. Ha megismerjük a szót – megismerjük a dolgot. Ha kimondjuk a szót – hatalmunkba kerítjük a dolgot. Ha kapcsolatot teremtünk a szavak között – akkor új rendszerré állnak össze a dolgok, új világ teremtődik. Amikor a szavak érzelmekkel telítődnek, hangulattal színeződnek, jelentéssel, hangzással, dallammal gazdagodnak – akkor keletkezik minden létező…”

Tokarczuk a műfaji szabályokhoz is tartja magát, azaz soha nem magyarázza meg a varázslatos elemek jelenlétét. Talán mindezek miatt szokás Tokarczuk művészetét egy Kelet-Közép-Európában (és általában Európában) ritkább irodalmi vonulathoz, a mágikus realizmushoz hasonlítani. Az összevetés jogos, amennyiben tényleg érződik Borges és más latin-amerikai szerzők hatása. Ám nem utánozza az irodalmi fejleményeiket, hanem a legjobb értelemben hasznosítja és továbbgondolja. Ilyen például az Őskor és más időkben Popielski földbirtokos világjátéka, ami alapvetően keresztény (misztikus) szemléletű, mégis egy zsidó rabbin keresztül jut el a regény avagy elbeszélésfolyam egyik visszatérő, fő szereplőjéhez.

A másik sajátos élmény, ami érheti az olvasót az az, amikor a Tokarczukra jellemző saját hangja erőteljesen megnyilvánul, ilyenkor mintha dimenziót váltanánk a varázslatos világgal való találkozáshoz: rendkívül kreatív világlátással, részletgazdagon érzékeltet olyan – mesebelinek, de mindenképp képzeletbelinek tűnő – folyamatokat, jelenségeket, amelyek kapcsán azt gondolhatjuk: igen, miért is ne lehetne így? Már csak azért is, mert fellelhetők a néprajzi vagy mágikus-misztikus analógiák. Szintén az Őskor…-ban írja le érzékletesen a hullámsírból (konkrétan: vizihullából) a viziszellem keletkezésének történetét. „A víziszellem egy Pluszcz nevű paraszt lelke. Pluszcz valamelyik augusztusban fulladt a tóba – túlságosan felhígította a vérét a vodka, amit ivott. (…) A részeg test börtönébe zárt, kábult lélek, feloldozatlanul és az Istenhez vezető további út térképe nélkül, kutyaként ottmaradt a káka közt hűlő test mellett. Az ilyen lélek vak és tehetetlen. Makacsul vissza-visszaszáll a testbe, hisz nem ismer más létmódot. Csakhogy hiányzik neki a vidék, ahonnan származik, ahol mindig is volt, és ahonnan kitaszították az anyagi világba. Emlékszik rá és sokszor eszébe jut, jajveszékel és vágyakozik, de nem tudja, hogyan térjen vissza. Hullámokban tör rá a kétségbeesés. Ilyenkor elhagyja a már oszlásnak indult testet, és saját szakállára keresi az utat. Kóborol a keresztutakon, országutakon, stoppolni próbál. Különféle alakokat ölt.”

Őskor

Vagy ugyanitt olvasunk arról, hogy Őskor, ami természetesen a világ közepe, ám ezen túl, kicsit kevésbé természetesen: az egyetlen település a világon, mert az azt övező falon túl minden más voltaképpen csak az emberek képzeletében létezik, bármi, ami úgy tűnik, hogy ott átélik akár éveken át, az csak olyan természetű, mint az álom.

Őskor egyszerre nagyon ősi és pogány és közelmútbeli, szinte kortárs és még keresztény is. Egy falu, ahol lelke van embernek, állatnak, a falu határait a négy égtáj felől őrző angyaloknak és még tárgyaknak, például épületnek vagy kávédarálónak is, s ehhez az animista látásmódhoz illően és jelentőséggel kap szinte minden önálló fejezetet, de legalábbis nézőpontot vagy egy lényeglátó leírást. Mindig az egészben látás igényével, például így „…Az emberek azt hiszik, intenzívebben élnek, mint az állatok, a növények vagy pláne a tárgyak. Az állatok ösztönösen érzik, hogy intenzívebben élnek a növényeknél és a tárgyaknál. A növények azt álmodják, hogy intenzívebben élnek, mint a tárgyak. A tárgyak meg csak léteznek, és ez a létezés minden másnál inkább – élet…”

Sokszor az is elegendő ahhoz, hogy Tokarczuk megrendítsen és felrázzon, hogy képes megtalálni a megfelelő szavakat egy rendkívül szubtilis finomságú élmény leírásához. Ilyenkor rácsodálkozhatunk, hogy „ezt le lehetett írni?” a képességnek a szó szerinti értelmében és nem arra vonatkoztatva, hogy szabad-e. Máskor pedig filozófiai és metafizikai mélységeket jár be olvasóival (főleg Az Őskönyv nyomában-ra jellemző), de ezt is meghökkentően teszi, úgy árnyalja az adott témát és úgy késztet önálló gondolatokra, hogy egy határozott, összefüggéseivel, megalapozottságával egészen örökérvényűnek tűnő igazságot néhány bekezdéssel később egy másik szereplő épp ellentétes (vagy kiegészítő) látásmódjával akár megcáfol (vagy szembeállít). Így egyik világmagyarázat, nézőpont, vagy szereplő sem nő központivá, válik mindenekfelettivé.

Őskönyv

Ha belekezdünk Tokarczuk műveinek olvasásába, magyar nyelven (ami ha magával ránt a varázs, néhány nap vagy hét alatt ki is teljesedhet, azaz ennyi idő alatt bőven el lehet olvasni magyarul eddig megjelent négy kötetét, a még nem említettet is: Sok dobon játszani), biztos az élmény: többek leszünk általuk. Kiegészülünk, kibővül tudatunk, s nem csak a sorjázó metaforák, szimbólumok révén, hanem valahogy úgy, ahogy az Őskönyv kapcsán fejtegeti a szerző (ha komolyan gondoljuk, hogy az olvasás egyúttal egy könyv újraalkotása, újraírása is): „…Túllép önmagán az ember, ha könyvet ír, mert merész kísérletet tesz arra, hogy meghatározza és megnevezze önmagát. Ezért mindenki csak annyit ér, mint a könyv, amit megírt. (…) Vagyis ha Isten írta az Őskönyvet, akkor túllépett önmagán és művén, a teremtésen. Könyvbe foglalta minden bölcsességét, kezdettelenségét és végtelenségét, a világ törvényeit – s ezzel önmagát írta le. Visszaverődött benne, mint a tükörben, és meglátta, ki is ő. Az Őskönyv tehát Isten tudatának kibővítése, és istenibb, mint Isten maga…”

 

József Attila Eszmélet című verséről

Több mint harminc év telt el azóta, hogy papírra vetettem az alább következő sorokat azzal a céllal, hogy megkíséreljem József Attila emblematikus versének újszerű értelmezését. Egy olyan létszemlélet alkalmazására törekedtem, ami akkoriban kezdett az éledezésen túl a kozmikus rend megtapasztalásának igényével immár kikristályosodni bennem. Még egész ifjú voltam, ennél fogva eltökélt, hogy a rendszerváltás utáni útkeresés közepette a bármely kor embere számára érvényes célokat és értelmet keressem. Ebben a kibontakozó, érlelődő folyamatban éppen megmámorosodtam Hamvas Béla Scientia Sacra című művétől.

Nem túlzás azt állítanom, hogy a fiatalságra általában amúgy is jellemző lelkesedés olyan nyomokat hagyott eme íráson, amelyek megmosolyogtató naivitásról is tanúskodnak. Ám talán mégsem lesz érdektelen a fiók mélyéről előásva teljesen változatlanul közreadni az elemzést. Ha másért nem, hát azért, hogy némely esetleg valódi intuitív meglátásról árulkodó gondolata nyomán a mai, jócskán forrongó és az eltévedés esélyét bőven hordozó világi események közepette felcsillanjon egy értékesebb életre törekvés lehetősége.

József Attila

József Attila: Eszmélet

1

Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend –
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj – egy nap süt idebent.

3

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek –
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

4

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

5

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

6

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ – ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad –
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére –
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8

Fülelt a csend – egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot –
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

9

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt –
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

10

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor – ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

11

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém –
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

12

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

1933-1934 tele

Jozsef-Attila-Bp-1935

József Attila Eszmélet című verséről mondták már számtalanszor, hogy filozófiai költemény, holott közelebb áll az igazsághoz, ha azt írom: metafizikai. Miért teszek itt rögtön különbséget? Mert a kettő között éppen annyi a távolság, mint ég és föld között.

„A metafizika… az abszolút univerzális szellem megnyilatkozása”, míg „a történeti idő filozófiái metafizikájukat vesztett residuuumok, amelyek nem éber tudást hoznak, hanem kába álomképeket gondolnak el”. „A metafizika szerve… a misztikus intuíció, ez az énfölötti képesség, …amely nyitva csak az univerzális valóság felé áll” (Hamvas). A költő akkor igazán költő, ha közvetít. Ha közvetít és összeköt: összeköti az eget a földdel, magasan a filozófia fölött érti és érzi a világ jelenségeit, hiszen „a költő… megszerkeszti magában… a harmóniát” (A város peremén).

Megtévesztő a dolog első látásra, hiszen valóban vélhetnénk úgy: az Eszmélet filozofikus költemény, amennyiben a lét nagy kérdéseire keresi a választ, azon kérdésekre, amelyeket Gauguin egyik festménye címében így fogalmazott meg: „Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk?”. De József Attila ennél többet is tesz. Nemcsak keres, hanem talál, s ami főbb: kinyilatkoztat. Azaz megmutatja: mit kell tennünk, hogy feleszméljünk. Nem csak azt mondja meg: ki vagyok, hanem azt is: ki lehetnék (hogy az egzisztencialista Heideggerre utaljak, aki ugye Marx és Freud mellett leginkább hatott József Attilára). Nos, ettől lesz metafizikai a költemény.

József Attilának a lét értelmére adott válasza, önmegvalósítási programja tág vonalakban megfelel egy indiai bölcs, bizonyos Gótama Sziddhárta herceg felébredése, Buddhává válása után hirdetett Négy Nemes Igazságának, ami körülbelül így hangzik: Az élet szenvedés. A szenvedés oka a létszomj. Ha a létszomjot megszüntetjük, megszűnik a szenvedés. A megszüntetés útja pedig a Nemes Nyolcrétű Ösvény. Nem tudni, József Attila az innenső vagy a túlsó partról üzen-e költeményével. Végső soron mindegy. Felszólítás, miként Sákjamunié: ha ezt és ezt teszed, akkor önmagadra lelsz.

Rendkívüli feszültség, zaklatottság, néhol csapongó következetlenség nyilvánul meg a versben. Ezt a váratlan váltások jelzik, a szentenciaszerű mondatokban megjelenő gondolatszálak hirtelen megszakadása. Jelen állapotot leíró mozzanatok közé helyenként emlékező szakaszok törnek be, amelyek ugyanakkor a gondolatmenetből való látszólagos kizökkenés, kibillenés ellenére éppen megerősítik a korábban leírt felismerés érvényességét.

A költemény tizenkét szakaszt foglal magában. A tizenkettő a hagyományban az időben létező, megnyilvánuló kozmosz száma. A tizenkettes szám az örök körforgást is szimbolizálja. A napot a babilóniaiak eredetileg tizenkét órára osztották, egy óra százhúsz percet foglalt magában. Az év tizenkét hónapból áll, elteltével egyfajta megújulás, újjászületés, újrakezdés zajlik. A rímképlet is a kezdethez való visszatérést mutatja: a b a b b a b a.

A költemény első szakaszának kezdete: „Földtől eloldja az eget a hajnal…” sem más, mint a KEZDET – az ószövetségi Teremtés Könyve. Maga a Biblia is így indul: „Kezdetkor teremtette isten az eget és a földet, …elválasztotta a világosságot a sötétségtől”. Ez a mindennap megismétlődő teremtő mozzanat. Tudatunk minden reggel újrakeletkezik és megteremti maga körül a naponta elpusztuló és újraszülető világot. A teremtés állandó aktualitás. Az utolsó két sor: „Az éjjel rászálltak a fákra, mint kis lepkék, a levelek” – ez a kisgyermek gondolkodásában megjelenő animizmust eleveníti meg, amikor a természeti jelenségek eredetére keres választ: minden egyes levél külön létező.

A végtelen játékosság folytatódik a következő szakaszban is. Az álom az egyetlen területe életünknek, ahol tökéletes a rend. Az emberben lüktet valami „homályos” sejtés: a dolgok mögött igazabb valóság rejlik. „Az álomban belépünk a mélyebb, általánosabb, igazibb, örökebb emberbe, aki még a kezdeti éjszaka derengésében áll, ahol ő volt még a teljesség, és a teljesség őbenne volt, benne a különbség nélküli, minden én-szerűségtől mentes természetben.” (Jung) Ébredés után az a sejtés marad csak meg bennünk, amikor magunk körül a „vas világ” rendjét tapasztaljuk. Hésziodosz korunkat, a hagyomány apokaliptikus korát vaskornak nevezte. Ez az indiai tradícióban a Káli yuga, az elsötétedés korszaka, amikor a külső és belső világot egyaránt a sötétség hatja át. „Nappal hold kel bennem s ha kinn van az éj – egy nap süt idebent” – zárul a szakasz. A nappal a hold hidegségének világa. Ami gyenge fényt látunk, az érzéki csalódás: visszaverődés. A Nap bennünk él: ez az elérhető teljesség, amelyre – mint Platón szerint az ideákra – visszaemlékezünk, ami felé az anamnézis ösztönöz, hajt minket.

A taoizmus háromféle embert különböztet meg. Ebből kettő érdekel minket, mivel a közbülső átmeneti állapot. A „kis ember” alávetett a világ változásainak, a „szellemi emberre” ezek nincsenek hatással. Más szóval: az ember vagy emelkedő, vagy süllyedő. Vagy-vagy, mint Kierkegaardnál. Vagy a szellemi lét elérhető teljessége, vagy az anyagi lét pillanatnyi mámora. Erről szól a harmadik szakasz. És miért a kockánál kell bizonyosabbat keresni? A kocka ugyanaz, mint a négyzet, csak három dimenzióban. A négyzet, a négyesség a hármas szám, vagy a kör teljességének megtörése, a szellem anyagba és időbe kötése.

A negyedik szakasz a Káli yuga és a szamszára leírása. A kettő összefügg, minél előrehaladottabb, érvényesebb az egyik, annál inkább köt a másik. A Káli yugában a dolgok kuszaságban, zavarban léteznek, a lények pedig a szellemtől egyre inkább elzárva, eredetüket feledve a létforgatagba süllyednek a szabadulás mind kevesebb reménye nélkül. A szamszárában a halál az úr, minden, ami a jelenben megjelenik, múlandó, a pusztulás kiszabatott rá.

Teljesen elvonatkoztatva az ötödik szakaszban megjelenő emlékkép történetiségének érzelmezési szintjétől, hiszen minket a metafizikai tartalom érdekel, itt a kulcsszó a „holtan”. „Holtan lestem az őrt…” Az a fajta figyelem ez, ahol a figyelő, mint személy, mint individuum eltűnik, megszűnik. Ahol nincs én, ott lehet csak teljes a figyelem. A káosz az az ősállapot, amely még nem szeparálódott. Üres: még bármi történhet. Tabula rasa. Az önmegvalósítás útján ezt az állapotot meg kell élni, vissza kell találni oda, ahonnan a dolgok fakadnak, énünket el kell veszíteni, hogy örökre elnyerjük – de immáron az igazit. A kínai alkímiának is az a végcélja, hogy az embert visszavezesse az ürességbe.

Az egész költeményben mind a válaszból, mind a programból legtöbbet a hatodik szakasz tartalmaz: „Im itt a szenvedés belül” – Az élet szenvedés. „Ám ott kívül a magyarázat” – A dolgok elvesztése, úgy hisszük, önmagunk elvesztését jelenti. Pedig a léleknek káprázata a világ. Maya, ahogy az indiai tradíció tanítja. Aki ezen túllát, azt képes megérinteni a metafizika: „ami a természeten túl van”. Közönséges állapotban azonban a világ mindmegannyi jelensége, dolga fogódzó az ember számára. Igen, fogódzó, amely ugyanakkor a múlandósághoz láncolja. A szabadulást a nemragaszkodás jelenti, a vágyak, a „szív lázadásának” leküzdése. Addig „sebed a világ”, addig nem lehetsz egészséges, egész-séges: nem birtokolhatod a teljességet. Mit kell tehát konkrétan tenni? „…úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ.” Buddha ezt úgy mondta: „Építő, látlak tégedet. Házat többé nem építesz. Minden gerendád összetört, a háznak tornya szétesett…” (Dhammapáda 153-154.) A ház maga a szamszára. És a ház építője vagy a háziúr? Nos, ez az illúzió, a káprázat.

A hetedik szakaszban a karmát és a dharmát fogalmazza meg. „…törvényt szőtt a múlt szövőszéke” – jelenünket múltbeli tetteink határozzák meg. Vagyis: ki mint vet, úgy arat. Minden tettünk által vagy előrelépünk, vagy hátra az úton, amely teljesebb önmagunk felé visz. A dharma a világ törvényes rendje. Az egyetemes törvény, nagyjából megfelel a kínaiak Taojának. „A lét dadog, csak a törvény a tiszta beszéd” (Óda). „…a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol” – az egyetemes törvény az analógiában mutatkozik, nyilatkozik meg. „Az analógia az dolgok között lévő érzékfölötti azonosság”, „a tények, események és jelenségek között hiánytalan kapcsolat és meg nem szüntethető összefüggés van, annyira, hogy egyik a másikkal felcserélhető” (Hamvas). „Az, ami fent van, az ugyanaz, mint ami lent van és ami lent van, az ugyanaz, mint ami fent van” – áll a Smaragdtáblán. „Etad vai tat” – Ez nem más, mint az. Vagy: „Hen panta einai” – Minden egy – mondta Hérakleitosz.

Az előbbi titokzatosan egybecsendül a nyolcadik szakasz elejével is: „Fülelt a csend – egyet ütött”. A továbbiakban: amíg az ember a földi létbe süllyed, addig csak képzelheti a szabadságot. A szokványos valóság börtön. A „fölnéztem az égre”, „a törvény szövedéke fölfeslik”, „ifjúságod fölkeresheted”, „amint fölállok” – szerepel egymást követően a hetedik és nyolcadik szakaszban. Mindben a fölfelé hatoló mozzanat jelentkezik. Ha az önmegvalósítás útját egy vertikális síkon képzeljük el, akkor ez az egyre magasabb létállapotokba való jutást jelenti.

„…A szabadság nagy csendjét hallgatom, s valami furcsa módon nyitott szemmel érzem, hogy testként folytatódom a külső világban – nem a fűben, a fákban, hanem az egészben” (Alkalmi vers). Az egység állapotának leírásával kezdődik a kilencedik szakasz. Ez az az állapot, amikor meglátom minden létezőben magamat, hiszen én sírok és én nevetek, nincs objektív és szubjektív, minden én vagyok. „A mindenséggel mérd magad!” (Ars poetica). A világ, mint tőlem különálló létező érzékcsalódás: „csak a képzetet lehet feledni”. A szeretetre viszont rá lehet hagyatkozni. A szeretet vezérel. „Nem tudok mást, mint szeretni…” „A szeretet az, ami a káprázatban sokká lett lelket egyesíti”, „Az Istenhez való hasonlóság legmagasabb foka az emberben nem a szellem, hanem a szív ébersége: a szeretet” (Hamvas). Az alkimisták célja, mint tudjuk, az aranycsinálás volt, a Bölcsek Kövének megtalálása. Utóbbi a tudás, mely az aranycsináláshoz kell. Ami fontos azonban: elsősorban a belső aranyat kereszték, az arany pedig eképpen a materia prima, az örök, első és egyetlen szubsztancia, az anyagtól, időtől független emberi szellem. Nem kétséges: azt csak harccal, határozott erőfeszítéssel lehet megszerezni. Ezért kell „fegyvert veretni belőled, arany öntudat!”.

A tizedik szakasz rideg, kemény sorai mögött a függetlenségnek, a szabadságnak hihetetlen mélységű vágya szólal meg. Ki lehet „meglett ember”? Jézus ezt mondta: „Aki apját és anyját nem gyűlöli, nem lehet tanítványom”. Itt: „akinek szívében nincs se anyja, se apja”. Minden kötöttségtől szabadulni kell. A kondíciókat meg kell szüntetni, a korlátokat le kell dönteni, le kell bontani magunkban – különben a halál lesz erősebb. A halál, a végérvényes elmúlás tudata azonban eszméltető, mozgató erő. Kihívás. Feladatot ad. „Életben tart a halálfélelem” (Modern szonett). „A halál tudata feltétele az autentikus létezésnek” (Heidegger). „Mert a mindenség ráadás csak, az élet mint áradás csap a halál partszegélyein” (Flórának). Aki ennek tudatában él, aki valóban „tudja, hogy az életet halálhoz ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor”, aki tehát mindenről lemond, minden vágyat megszüntet magában, az élni vágyást, a létszomjat is – az nyeri el az örök életet.

A tizenegyedik szakaszban végtelenül ironikus kép elevenedik meg. A disznó képében megjelenő látszatboldogságot, a „disznóboldogságot”, mint a Számadásban, csak elutasítani lehet: ez az állati lét öntudatlan vegetációja.

A tizenkettedik, utolsó szakaszban a vasút képében újból a szamszára jelenik meg. Csuang-ce így ír a bölcs emberről: „nézi a dolgok jövés-menését”. „Erre sok vonat jön-megy és elnézem, hogy’ szállnak fényes ablakok a lengedező szösz-sötétben”. Ez a teljes szabadság. Kívül lenni a lét forgatagán, vagy akár a szamszára középpontjában, a kerék, a forgás centrumában lenni, ahol semmi sem mozdul – és onnan figyelni, kívülről, meghatározottságok nélkül a dolgok keletkezését és elmúlását: „Így iramlanak örök éjben kivilágított nappalok s én álok minden fülke-fényben, és könyöklök és hallgatok”.

Végére maradt a kezdet: a cím. Az eszmélet ugyanazt jelenti, amit úgy írnak le Indiában: szamádhi, vagy Japánban: szatori, amit a görögök úgy neveztek: epopteia. Azaz: felébredés, megszabadulás, éberré válás – megvilágosodás.

Ki tudja, mit látott József Attila a „rebbenő igazság nagy fényében”? Miért lett öngyilkos? Talán ugyanazon okból, amiért a Salinger több írásában is felbukkanó, egyes utalások szerint a szatorit is megélő hőse, Seymour Glass kioltotta az életét az Ilyenkor harap a banánhal című elbeszélés legvégén: az emberek közötti kapcsolatteremtés képtelensége miatt. „A semmiből vissza ne rántsatok. Gondoljátok meg. Ezen a világon nincs senkim, semmim. S mit úgy hívtam: én, az sincsen” (Ki-be ugrál).

Nem tudni tehát, sikerült-e József Attilának megvalósítania önmagát, elérni a teljességet. Egy biztos: költészetében sikerült.

1991