A napokban röppent fel a hír, hogy a „legrégebbi hangulatjel” címet immár nem egy angol költő, Robert Herrick 1648-as keltezésű, „A szerencséhez” című versének kéziratában talált jelének ítélnék, hanem szlovák kutatók felfedezése alapján egy tizenhárom évvel korábbi smileynak. A hajdan a Magyar Királyság területén fekvő, ma Szlovákiához tartozó Trencsén archívumának kutatói – ha igaz – megtalálták a világ talán valóban legrégebbi hangulatjelét. A jelet a város akkori jegyzője, Jan Ladislaides rajzolta le, még 1635-ben, közvetlenül az aláírása után.

A kis körbe tett két pont és vonalka ma egyértelműen a smiley, azaz a mosolygós arc szimbóluma. Igaz, hogy a dokumentumban nem teljesen egyértelmű, hogy mosolyog a száj, a dokumentumból mégis az derül ki, hogy a jegyző elégedett volt az eléje tett számlákkal, ezért a kutatók az elégedettség szimbólumát látják benne.

A kutatók azonban megfeledkeznek egy fontos tényről, azaz jelről. Ez pedig a szív. A szívet több ezer év óta használjuk ebben a formában, lényegében azonos tartalommal, mondanivalóval, üzenettel. A szív régóta az érzelmekhez, a szeretethez, szerelemhez kapcsolódó jelkép. A szerelem a „szívből jön” – de honnan származik a jel, amit egészen másképp ábrázolunk, mint ahogy az emberi szív a valóságban kinéz?

A szív ma is ismert formája egyiptomi eredetű, az ottani orvosok, vagy helyesebben kórboncnokok tevékenysége nyomán találták esztétikusabbnak, kifejezőbbnek a szimmetrikus, azaz harmonikusabb krokodilszívet, mint az aszimmetrikus emberi szívet. Azóta telhettek az évszázadok, stilizált ábrázolási formája világszerte közismert jele maradt az érzelmeknek, s közülük is annak, amelyet a legmélyebbnek, legtalányosabbnak is tarthatunk: a szerelemnek.

Bár a hangulatjelek a modern kor teremtményei, s elsősorban a digitális világhoz köthetők, megalkotásukban mégis évezredes hagyományokra támaszkodtak. Az első digitális emojikat 1999-ben kreálták japán mérnökök az NTT Docomo szolgáltató megbízásából.

Mindössze tizenkét színt használtak hozzájuk, egy kis grafika csupán tizenkétszer tizenkét pixeles volt. Ugyanakkor ott vannak közöttük a mai kedvelt jelek előfutárai, a smiley, a győzelem jele, sőt még a koktélos pohár is megtalálható, igaz, nagyfokúan stilizálva.

A New York-i MoMA (Museum of Modern Art) kurátorai ezeket az első hangulatjeleket egyfajta műalkotásnak tekintik, ezért egy kiállításon be is mutatnak 176-ot ezekből.

Manapság olyan fontos szerepre tettek szert, hogy mintegy hatmilliárd ilyesfajta jelet küldözgetnek egymásnak az emberek nap mint nap az Unicode által támogatott több mint 2000 szabvány emojiból. A hangulatjelek egyfajta kódhalmazt jelentenek a digitális írásbeliségben, amit nagyon könnyű dekódolni. Időt lehet spórolni az alkalmazásukkal, hiszen egy gombnyomással egész szavakat, sőt mondatokat lehet velük helyettesíteni. Teret biztosítanak a kreativitásra is, no nem úgy, hogy többet teszünk egymás mellé, fokozva a kifejezni kívánt érzelmet, hanem látványosan és kifejezőn válogatva közülük megfelelő sorrendbe lehet állítani őket – így akár még történeteket is el lehet mondani velük. Folyamatosan gazdagodik a vizuális retorika jel- és kifejezőkészlete, csupán szívből is számos közül választhatunk, attól függően, hogy a szerelem vagy a benne dúló egyéb érzelmek közül mit szeretnénk kifejezni.