Jelfigyelés (jóslónapok, időjóslás) kategória bejegyzései

Valentin-/Bálint-napi hagyományok

 szívfelhő

Nem gondolnánk – mert az él bennünk, hogy a Bálint-napi ünneplés a rendszerváltás után „érkezett” Magyarországra és vált Valentin-napként ismertté és népszerűvé -, hogy magyar népi hiedelmek is kapcsolódnak Bálint napjához. Nemcsak akkor kezdődött a szerelem és a Bálint nap összekapcsolása, amikor évekkel ezelőtt először jelentek meg a piros és fényes, szív-alakú lufik és a kígyózó sorok február 14-én a virágboltok előtt, hanem bizony ennek évszázados, sőt, bátran mondhatjuk: évezredes hagyományai vannak!

HeartStones

Szinte biztos egyébként, hogy ennek a napnak a szerelemmel kapcsolatos hagyománya is római eredetű a néphitben, hiszen az nagyon sok elemet megőrzött évezredek távolából a rómaiak ünnepeiből. A szerelem Valentin-napi ünneplésének szokása részben a pogány Lupercalia ünnephez kötődhet, másfelől keresztény hagyományok is táplálták.

Lupercaliát, ezt az ősi pásztorünnepet nem február 14-én, hanem 15-én tartották és termékenységi rítusok kapcsolódtak hozzá. Elnevezésének eredetét illetően több elmélet létezik: egyesek szerint Faunus hitvese, Luperca istennő az ünnep névadója, míg más vélekedések alapján a farkas jelentésű latin „lupus” szóból származik. Az ünnepet egyrészt a nyájakat a farkasoktól megvédő Faunussal, a termékenységistennel hozták összefüggésbe, másrészt e napon – a Rómát alapító ikerpárt – Romulust és Rémust tápláló nőstényfarkasra is emlékeztek.

Lupercalia

A valamikori Lupercalia ünnepeken Faunus papjai kecskéket és kutyát áldoztak fel istenük tiszteletére. Az ünnepi lakoma után az áldozati állatokból – februa nevű, innen e hónap neve – szíjat hasítottak, majd a Palatinus dombot mezítelenül körbefutva, eme bőrszíjakkal minden útjukba kerülő nőt megcsapkodtak, hogy azok termékenyek legyenek.

Az ünnep fénypontja a Juno istennő tiszteletére megtartott sorsolás volt. Felírták a város összes eladó lányának nevét, majd a papírokat összegyűjtötték egy nagy vázába. Ezután a fiúk sorra húztak egy nevet, s az így kialakult párok a monda szerint legalább a következő Lupercaliáig együtt maradtak. A párválasztás után tánc és vidám mulatság következett. Feltehetően tehát ez az ünnepélyes párosító játék a mai Valentin napi szokások egyik előfutára.

Saint-Valentinus

Későbbi hagyomány, hogy az ünnepet Szent Valentin orvos és ókeresztény püspök gyógyításával és halálával hozzák összefüggésbe. Valójában három vagy négy Valentinus, azaz Bálint nevű szentet is ünnepelhetünk ezen a napon, akiknek életéről azonban keveset tudunk. A legenda szerint az egyikük, egy római pap, imádkozásával meggyógyított egy beteg fiút, mire az szüleivel együtt megtért. Ekkoriban Claudius császár úgy határozott, hogy a nőtlen férfiak jobb harcosok, mint a családosak, ezért a fiatalabbak számára egyszerűen megtiltotta a házasságkötést. Bálint azonban igazságtalannak gondolta ezt és Claudius akarata ellenére titokban továbbra is összeadta a fiatal párokat. Amikor a császár rájött, hogy mit tesz, halálra ítélte őt. Más történetek szerint viszont Valentin segített a keresztényeket kiszöktetni a rómaiak börtöneiből, ahol a foglyokat rendszeresen verték és kínozták. Az valószínű, hogy Bálintot a keresztényüldözés során fejezték le 269-ben. Előtte még a börtönőr leányának visszaadta látását. Mielőtt kivégezték, a leánynak egy üzenetet küldött: „A Te Valentinod(tól)” – így vált ez az üzenet világszerte ismertté.

Szent Bálint 2

Egy másik, a Interamnában, a mai Terniben élt Valentinus püspök ugyancsak vértanúhalált halt, ő addig csodálatos gyógyításaival hívta fel magára a figyelmet, s a város kormányzójával való konfliktusa miatt kellett meghalnia. A harmadik vértanú pedig Africa provinciában élhetett. Volt továbbá egy 5. századi hittérítő, aki többször is sikertelenül próbálta megtéríteni a mai bajorországbeli Passau lakosságát és ezért az Alpokban remeteként fejezte be életét. Végképp homályba merült, hogyan került ő kapcsolatba az epilepsziában szenvedőkkel, tény, hogy az ebben szenvedők Közép-Európa-szerte évszázadokon keresztül hozzá fohászkodtak.

Szent Bálint 3

Ők mind osztoznak tehát február 14-én, alakjuk a középkor évszázadai során eggyé olvadt a köztudatban, vonásaik, legendáik viszonylag hamar összegződtek egy rokonszenves, hősies és legfőképpen romantikus, nem mellesleg egy jó ideig epilepsziapatrónus figurában.

Mindenesetre Gelasius pápa rendelte el 496-ban, hogy attól kezdve Szent Valentin napját február 14-én ünnepeljék és azt a megtisztulás ünnepévé tette, abban a reményben, hogy ezzel háttérbe szorítja a még élő pogány rítusokat. Szent Bálint a szerelmesek, a lelki betegek és az epilepsziától szenvedők védőszentje lett. Bár 1960-tól kétségbe vonják, egyáltalán létezett-e ez a bizonyos Szent Bálint Itáliában a szerelmesek napjának előestéjén Terni városába sereglenek az ifjú szerelmesek, hogy a város bazilikájában, San Valentino sírjánál jelentsék be jegyességüket.

Bár a Bálint-nap hagyománya egyre jobban hódít a világban, a legnagyobb kultusza az angolszász területeken van, ahol Valentint a szerelmesek védőszentjévé kiáltották ki.
 Elsőként a Canterburyi meséket jegyző Geoffrey Chaucer angol író vetette papírra 1381-es, II. Richárd angol uralkodó eljegyzésére írt költeményében, a Bolondok parlamentjében azt a „népi hagyományt”, miszerint a madarak párválasztásával is egybeeső Szent Bálint napján a szerelmesek vágytól fűtött üzeneteket küldözgetnek egymásnak. A későbbi kutatások azonban sem Angliában, sem máshol nem bukkantak ilyen tradíció nyomára, így feltehető, hogy költeményével maga Chaucer volt a hagyomány megteremtője.

A középkorban mindenesetre e naphoz az a szokás kapcsolódott, hogy a szerelmesek megajándékozták egymást. Az angolok 1446-ban már biztosan ünnepelték ezt a napot. Az 1700-as években divatossá váltak a Valentin-verseskötetek. Az amerikaiak ugyancsak ekkortól kezdték a kézírásos „valentine”-üdvözlőlapokat írni. Az első tömegszériában készült lapok viszont az 1840-es években jelentek meg. Amerikában főbenjáró bűnnek számít, ha a férj elfeledkezik a Valentin-napról és nem kedveskedik feleségének. A fiatal lányok pedig közkedveltségüket mérhetik le azon, hány üdvözlőkártyát kapnak e jeles napon.

Valentine tree, love, leaf from hearts

Kevés olyan nap van persze a kalendáriumban, amely ne adna alkalmat valamely hagyomány felelevenítésére, s a legtöbb szokás a természet megfigyeléséből, sokszor a napi időjárás megfigyeléséből indul ki. Ilyen a Bálint-napi termésjóslás is: hideg, száraz idő esetén bőséges termés várható, s ha a madarak csiripelése messzire hallatszik, jó idő lesz.

galambok 2

Ez a nap is tehát a tavasz közeledtét jelzi, a tavaszét, amikor a természet újraéled. Ezért is mondták régen, hogy ha ezen a napon a vadgalambok visszatérnek, az a közelgő tavasz hírnöke. A galamb szerelemjelkép, de ennél kevésbé áttételesen, még jellegzetesebben is megjelenik a néphagyományban a szerelem, hiszen egyes vidékeken még ma elterjedt hiedelem, hogy e napon választanak párt a verebek. Voltak olyan területek, ahol ezen a napon szokás volt a madarakat magokkal, aszalt gyümölccsel etetni, illetve tyúkokat is ekkor ültettek, hogy sok legyen az aprójószág.

Nemcsak kotlóst „ültettek” ekkor, hanem fát is: a termékenységhez, terméshez kapcsolódott az a hagyomány, hogy a gyümölcsfa-csemetéket is ezen a napon ültették, azok így gyorsabban megerősödtek, megeredtek, hamarabb rügyeztek, gazdagabb termést hoztak. Muravidéken a fákra pedig termékenységvarázsló céllal perecet, aprósüteményeket aggattak és a gyerekek együtt ünnepeltek, ujjongtak a madarakkal. Napkelte előtt pedig szintén termésbővítő szertartásként a szőlőtermesztők megkerülték a szőlőt és megmetszették a föld négy sarkán a tőkéket.

Ehhez az ünnephez is számos babona tartozik, melyek legtöbbje fiatal lányoknak adott hajdan segítséget ahhoz, hogyan találják, hódítsák és tartsák meg életük remélt párját. Az egyik ilyen például, mely szerint ha a lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjüket. Ha pedig már megvan a jelölt, jöhet a következő babona: olyan almát kell fogyasztaniuk, melynek kilenc magva van. Amennyiben a gyümölcsöt elfogyasztották, magvait pedig beleszórták a kiválasztott férfi zsebébe, a szerelem szinte biztos volt.

szerelmi ajándék

A szerelmi boszorkánykodás része lehetett az is – főleg ha az előző praktikák nem lettek volna sikeresek -, hogy ebben az időszakban kellett felvenni a hóból a kiszemelt férfiú lábnyomát. A lábnyomot el kellett ásni a küszöb alá, így a küszöböt átlépő férfi még abban az évben biztosan megkérte – a népi hagyomány szerint – a hajadon leányzó kezét. Persze azt a leányzónak kellett elérnie, hogy a legény átlépje azt a bizonyos küszöböt…

A legbiztosabb és legilledelmesebb módja a legény beinvitálásának, ha megkínálják valamivel – lehetőleg maga az eladó sorban lévő leány – a házban sütött finomságok közül. Az ételeket persze szintén felhasználták különféle varázslásokra. A farsangi pogácsákba sütött „szerelmi serkentők” hivatottak a férfi szerelmét lángra lobbantani, ha a küszöb alá ásott lábnyom nem vált volna be. A szerelemre áhítozó leányok a legválogatottabb dolgokat sütötték bele az ételekbe. A néprajzi adatok között sok minden szerepel – részletekbe most inkább ne menjünk!

Feltehetően a dob és a szita, avagy rosta is a szerelmi varázslás eszköze volt, a varázslásban betöltött fontosságuk – és a visszafelé mondás, a fordított sorrend mágiájának – emlékét megőrizte a gyermekdal:

„Szita, szita, péntek,

Szerelem csütörtök,

Dob szerda”.

A Bálint-nap rendszerint még épp beleesik a farsangi időszakba, a farsang pedig tudvalevőleg a párválasztás ideje. A hajdan megvolt hagyományok mellett az ajándékozásnak ugyan valóban nincs régi múltja hazánkban, de ma már láthatjuk, hogy a Bálint-nap elkezdett beépülni az ünnepeink, szokásaink sorába. Azért még a szabadságunk is megvan arra, hogy mindenki egyénileg döntse el, mit kezd vele. Az igazi szerelem és szeretet naptártól függetlenül is figyelmessé tesz.

valentin

 

 

Vízkereszt, a csodák ünnepe

 

Vízkereszt2

Honnan ered Vízkereszt ünnepe? Meddig volt ezen a napon Jézus születésnapja? Miért került el innen? Milyen új tartalommal kellett megtölteni az ünnepet? Hogy függ mindez össze a csodával?

„Minden csoda, vagy semmi sem az” – mondta Török Sándor (s ez az idézet szerepel azon budai ház falán elhelyezett emléktáblán is, ahol élt) nagyon bölcsen néhány évtizeddel ezelőtt. Titokzatosan igaz mondás ez, de a titkokat, misztériumokat kedvelő ókoriak másképp értelmezték a csodát (leginkább úgy, mint legtöbbünk): a csoda kiemelkedés a hétköznapi létezésból, bepillantás az isteni világ működésének rendjébe. Még kiemelt napja is lett az évkörben a csodának, mégpedig január 6-a. A legkorábbi hagyomány, ami ehhez a naphoz fűződik, római eredetű: e napot a rómaiak Augustus császár tiszteletére szentelték. Később, a III. században erre a napra tették a keleti egyházban Krisztus születése napját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték. Az ünnep neve régi szóval Epiphania lett, ami azt jelenti: megvilágosodás, ráébredés, látomás, jelenés, megnyilatkozás. A pogány görög kultuszokban a visszatérő napfényt köszöntő téli ünnepkör részeként az istenség megjelenését és annak évenkénti megünneplését jelentette.

A görög misztériumvallások hatottak a kereszténység kialakulására, ezért alkalmazták az Epiphania szót Jézus életével kapcsolatban is. Mégpedig három értelemben, mert Jézus háromszor „nyilvánult”, „nyilatkozott meg” e napon: az első mindjárt a születése, a második a megkeresztelkedésének alkalma, a harmadik a kánai mennyegző.

nemet-festo-18.-sz.-kanai-mennyegzo

Körülbelül száz évig, a IV. századig ünnepelték csak Jézus születésnapját január 6-án. Később ugyanis Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését a „Legyőzhetetlen Nap” pogány ünnepével, a népszerű Mithras napisten születésnapjával egyeztesse, ezért Epiphania hamarosan új jelentést kapott. A római katolikus naptár szerint Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenésének napjához kötik a nyugati egyházban a háromkirályok vagy napkeleti bölcsek látogatását a kis Jézusnál. Ez a látogatás is epiphánia, megnyilvánulás, megjelenés, hiszen Gáspár, Menyhért és Boldizsár a Jézus születésekor megjelent betlehemi csillagot követve, uralkodónak kijáró tisztelettel hódolt a gyermek és édesanyja, Mária előtt.

EpifaniaValószínűleg a háromkirályok ajándékozása miatt Dél-Európában, a spanyoloknál és az olaszoknál az ajándékozás fő napja nem is a Szenteste vagy Karácsony reggele, hanem a Vízkereszt napja, avagy annak előestéje. Spanyolországban Vízkeresztkor a gyerekek kitisztított, kifényesített cipőiket a küszöb elé téve ajándékaikat a Háromkirályoktól várják. Itália egyes vidékén La Befana, vagyis a Vízkereszt szülötte hozza az ajándékokat. Az olaszoknál a Befana szó eredetileg boszorkányt jelent, aki Vízkereszt éjjelén végigrohan az utcákon, s bár eredetileg rontást vitt magával mindenfelé, később a kis Jézuséhoz, sőt a Mikuláséhoz hasonló szerepet vállalt: a jó gyerekeknek ajándékot, a rosszaknak virgácsot hoz.

Keleten Epiphania Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedésének ünnepe lett, s ez volt az az alkalom, amikor Jézus „istenfiúi természete” megnyilvánult, hiszen Jézus, miután felmerült a folyó vizéből, beavatása, átalakulása után „látta, hogy megnyílnak az egek, és a Lelket mint galambot leszállni rá. Az égből hallatszott: -Te vagy az én fiam, benned kedvem telik.” (Mk 1,9-11). Ezért nevezik e jelet nemcsak epiphániának, hanem teofániának, Isten megjelenésének is.

joachim-patinir-jezus-megkeresztelese

Jézus keresztelkedésének emlékére a Vízkereszt ünnepi keresztelések napja volt. A keleti egyháznál a Jézus érintésétől megszentelt Jordán emlékezetére megkeresztelték a folyókat is. Görög, bolgár és szerb papok vonultak pompás körmenet élén a folyó partjára, s ott a szertartás részeként fából vagy jégből faragott keresztet vetettek a vízbe, amit azután edzett testű hívek egymással versengve halásztak ki.

Vízkereszt

Az ünnep magyar Vízkereszt nevét szintén azon szokás miatt kapta, amely szerint tömjént és vizet szenteltek e napon. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján (január 5.) végezték a templomban. A víz és tömjén szentelésébõl alakult ki a házszentelés: üvegben is vittek haza a megszentelt vízből, hogy meghintsék vele a házat a gonosz szellemek ellen.

A házszentelésnek az egyház által megtűrt népi előírásait a termékenységgel kapcsolatos hiedelmek táplálták. Ezek szerint ugyanis a szentelő pap és a háziak viselkedésétől függött a tyúkok éves tojáshozama, a kender növekedése, sőt a házbéli fiatalok párkeresésének sikere is. A házak megszentelése általában igen látványosan zajlott le. Eszerint egy pap kíséretében angyaloknak és háromkirályoknak öltözött fiatalok jártak házról házra és egy Krisztus születését ábrázoló kép előtt verssel, énekkel köszöntötték az „Új királyt”. Eközben a papok alamizsnát – úgynevezett lélekpénzt – gyűjtöttek. Így alakult ki a háromkirályjárás szokása. A csillagozás és a csillagének éneklése a XVI. század óta dokumentált szokás. Egyes vidékeken egészen a közelmúltig jártak gyermekek a kirúgható csillaggal háromkirályok képében köszönteni.

A Vízkeresztkor szentelt vizet háromkirályok vizének is nevezték. Gyógyító hatásában is hittek, jónak tartották mindenféle betegségre, de a ház apraja-nagyja főleg azért kortyolt belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól. A vízzel megszentelték a ház mellett az ólakat is. Januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmaradt a következő Vízkeresztre, azt a kútba öntötték. E napon írták fel krétával mágikus rontástávoltartó formulaként a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét (G + M + B) és az esedékes évszámot az ajtóra. Úgy vélték, ez a felirat megvédi a házat villámcsapás és a boszorkányok rontása ellen.

háromkirályjárás

A hagyomány szerint Jézus isteni mivoltának harmadik kinyilatkoztatása szintén e naphoz kötődik: megkeresztelése után egy évvel ekkor mutatta be első csodatételét. Jézus elérkezettnek látta az időt, hogy bemutassa, mire képes, megnyilvánítsa isteni hatalmát, s e napon bor lett a vízből a kánai menyegzőn. Ezért nevezték ezt a napot epiphánia mellett bethfániának is: háznál való megjelenésnek.

Ez az időszak hagyományosan az esküvők ideje is. Vízkereszt egyfelől tehát a „karácsonyi tizenketted”, a tizenkét napos karácsonyi ünnepkör zárónapja, de új kezdet ideje is: ekkor indul a farsangi időszak és egyúttal világszerte a báli főszezon, amely hamvazószerdáig, azaz a húsvét előtti negyvenedik napig tart. Napjainkban hazánkban egy újabb szokás is társul Vízkereszthez, jelezvén az ünnepi időszak végét: a karácsonyfa díszeinek leszedése.

Mint az év sok, különleges ünnepi alkalmához, ehhez a naphoz is kapcsolódott időjárásjóslás. Régen úgy tartották, ha vízkeresztkor esik az eső, akkor hosszú lesz a tél, férges lesz a mák. Hideg, fagyos eső esetén rossz termésre lehetett számítani, viszont korai tavaszban reménykedtek. Vízkereszthez kapcsolódik a következő időjósló mondás: „Ha Vízkeresztkor megcsillan a víz a kerékvágásban, nem lesz hosszú a tél.”

Csörgő Zoltán

December 22. az év „legelső” első napja!

teli-napfordulo

Az évnek ezt az időszakát tudatossággal és többlettartalommal tölthetjük fel, ha három szinten, s három alkalommal éljük meg az évkezdetet. Ezzel a nagyon is gyakorlatias megközelítéssel az ember szellemi-lelki-testi felépítésének megfelelően alakíthatjuk sorsunkat, valamint mély összhangot teremthetünk a kozmikus és természeti folyamatokkal, miközben gazdagíthatjuk a kialakult hagyományokhoz igazodó ünnepeinket is.

Az, hogy mikor van az év kezdete, sokak számára nem kérdés, hiszen mikor lenne máskor, mint január 1-én?! Pedig a január elsejei évkezdés hosszú történeti fejlődés eredménye. A télközépre eső, karácsonyi, újévi (a téli napfordulónak megfelelő) évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból terjedt el. A honfoglaló magyarság évkezdete például a tavaszi napéjegyenlőség is lehetett a nomadizáló életmódnak megfelelően, de a téli napforduló is fontos ünnepük lehetett a fény születéséhez kapcsolódóan, hiszen ilyenkor engedték el a Nap madarait, a kerecsensólymokat – s talán ebből származik Karácsony ünnepünk neve is.

Magyarországon a XVI. századig karácsonykor kezdődött az év. Amikor a hivatalos évkezdés napja is január elseje lett, az újévi szokások részben átkerültek erre a napra, részben a karácsonyi ünnepen maradtak.

teli-napfordulo

Az újévünnepeken az ókortól kezdve a társadalmi hierarchia eltörlése (a szolgák egyetlen napig urakként viselkedhettek, uraik pedig teljesítették parancsaikat), a tüzek kioltása, a lopás megengedettsége, a halottak előjövetelének képzete, az orgiák mind-mind a differenciálatlan kezdet sajátságaira utalt, lehetővé téve ezáltal azt, hogy tabula rasát teremtve az újesztendő a Világteremtéssel azonosulva az idő „megfiatalítását” jelentse.

Az évkezdő napokhoz hagyományosan jósló és serkentő cselekedetek, szokások illenek, melyek az új év tudatos megélésére figyelmeztetnek. A szokások gyakorlásában a cél, hogy mágikus módon segítsék elő a következő esztendő sikerét az emberek életében, akik rengeteg, mára elfeledett értelmű különböző varázslásokkal – megfelelő ételek fogyasztása, démonűző zajkeltés a pezsgődugó durrantásával és petárdázással – igyekeznek szerencsehozóvá tenni a következő esztendőt, s kitudni a jövő évi sorsot.

Elődeink életét nagymértékben meghatározták a különböző, természeti megfigyeléseken alapuló vagy éppen keresztény, esetleg pogány eredetű hiedelmek. A szokások, babonák többsége a nagyobb ünnepekhez és eseményekhez kapcsolódott, így a Karácsony, a szilveszter és az újév kapcsán is számos hiedelem élt és él a mai napig a köztudatban. A néphit szerint olyan lesz az egész évünk, amilyen annak az első napja. A szemetet például tilos ilyenkor kivinni, azzal ugyanis a pénzt és a szerencsét is kiöntenénk, de pénzt sem szabad kölcsönadni hasonló okok miatt. Ha orvost hívunk ezen a napon, akkor a babona szerint az egész év betegeskedéssel telik majd, de hasonlóan tilos veszekedni is, hiszen az is kihat majd az év további részére. A házimunka szintén kerülendő, az ezen a napon történő teregetés, mosás, varrás vagy fonás ugyanis akár az egyik családtag halálát is okozhatja!

A házimunkák és a különböző tevékenységek végzése mellett a népi hiedelem szerint az sem mindegy, hogy kit engedünk be a házunkba ezen a napon, vagy hogy kivel hogyan találkozunk. Állítólag ha január elsején az első látogatónk nő, akkor szerencsétlen évünk lesz, ám a férfiak szerencsét hoznak. Az időjárás szempontjából is nagy jelentősséggel bírt az év első napja elődeink számára, úgy tartották ugyanis, hogy ha ezen a napon süt a nap, akkor egész évben szép idő lesz és enyhe a tél, ha pedig csillagos az ég ennek a napnak az estéjén, akkor az azt jelzi, hogy nem kell sokat várni a tavaszra.

Ezeknek a mágikus szokásoknak az eredetileg a “pars pro toto”, azaz rész az egészben mágikus gyakorlatát alkalmazó megközelítése azonban elmélyíthető, kiterjeszthető, s érvényesen megélhető mai világunkban is. Mi is alkalmazhatjuk a jelfigyelést: ami ezen a napon történik, olyan lesz az egész évünk.

teli-napfordulo

A három évkezdetként megélhető időpont közül az első a “szellemi újévkezdet”. Valódi lény(eg)ünk szempontjából a kozmikus folyamatokhoz igazodva ez az ünnep eredeti ideje, ez az év első napja: a téli napforduló, december 21-e másnapja, amikor a fény megszületik, s növekedni kezd a világban. Mivel a fény, a világosság a tudatunk természetét jelöli, ez a nap a legbenső folyamatainkkal van kapcsolatban. Az ünnep szimbolikusan megfogalmazott üzeneteként önmagunk legmélyén élhetjük meg az újjászületést. A legjobb e napon gyertyát gyújtani és elmélyedni, bensőségesen átélni a megújulás és megtisztulás élményét. A nap során hozzánk érkező, megfigyelhető külső jelek a következő évi szellemi folyamatainkról adnak hírt. Mindaz, amit környezetünkben tapasztalunk, arról hoz üzenetet, hogy milyen szintre jutottunk tudatos lényünk kifejlesztésében és milyen feladatok és lehetőségek várnak ránk a következő egy évben. Ez a Karácsony eredeti és “igazi” alkalma, amit “benső Karácsonynak” is nevezhetünk, utalva az élmény alapvetően szellemünkkel összefüggő mivoltára.

“Külső Karácsony” a hagyományos időpontban tartott ünnep. December 25-e a lelki újév kezdete, ami a közösségi találkozás, együtt végrehajtható szertartás napja és alkalma. Ilyenkor áljük át szeretteinkkel az együvé tartozás örömét, fejezzük ki ezt az ajándékozás szertartásával, örvendezünk a feldíszített karácsonyfánál, s fogasztjuk el ünnepi ételeinket. Ez a nap a következő évi lelki, érzelmi szinten zajló folyamatait tükrözi. A legjobb tehát, ha megteremtjük az alkalmát a lelki kiegyensúlyozottságnak, s mindent elkövetünk az örömteliség élményének átéléséért annak jegyében, hogy tudjuk: “a boldogsg titka az, hogy boldoggá tegyük a környezetünkben élőket”.

A világi újévkezdethez természetesen Szilveszter illetve január 1-e kapcsolódik.  Az e napi jelek a következő évi világi, illetve a testi folyamatokra vonatkozóan hordoznak üzenetet. Ugyanez vonatkozik fogadalmainkra: azokat is a megfelelő időpontban indíthatjuk el, attól függően, hogy azok szellemi, lelki vagy éppen testi, világi indíttatásúak.

Aki végigfigyeli mindhárom napot, az teljes képet kaphat arra vonatkozóan, hogy miként bontakoztathatja ki az aktuálisan benne rejlő lehetőségeket egy teljesebb, tudatosabb élet megteremtése érdekében.

A Borbála-ág szimbolikája és mágiája

 

 

 

cseresznyeág

 

Az advent népszerű szentjeihez fűződő profán hiedelmek jó részének semmi köze az illető szent életéhez, legendájához. Az éjszakák mostanában a leghosszabbak, tehát ez az időszak varázslatra a legalkalmasabb. Maga a katolikus egyház is ajánlja a szentek (András, Borbála, Luca, stb.) segítségül hívását, míg a néphit is éltetett hagyományos jósló, varázsoló gyakorlatot ekkortájt, amelyben egyesült a kereszténység előtti pogány mágikus szemlélet és a keresztény mágia. Valahogy úgy, hogy az említett napok szentjének nevével és hatalmával kapcsolatba hozták saját mágikus várakozásaikat, ám nem feltétlenül az egyház tanításai alapján.

Mágikus hatalmat tulajdonítottak eme megszentelt időszakban Borbála napjának is. December negyedik napjához évszázadokon át sok hiedelemszokás fűződött, ezek a magyar nyelvterületen csak szórványosan terjedtek el. Az egyik ilyen népszokás, hogy a lányok termés-, de leginkább szerelmi jósló céllal, például egy legényre gondolva – a néhány nappal korábbi Katalin, András, vagy a későbbi Luca napjához hasonlóan – egy cseresznye-, vagy alma-, barack-, orgona-, esetleg mandulaágat vágtak – de az aranyvessző, a jázmin, a birsalma esetleg a fűzbarka ága is megfelelt. Volt, ahol a lányoknak mezítláb, egy ingben kellett a kertbe kimenniük termőrügyes gyümölcsfagallyért, majd behozniuk a meleg szobába.

A levágott ágak végét ferdére metszették és úgy fektették őket meleg vízzel teli fürdőkádba. Az ágakat azután hol hólével töltött üvegbe, hol olyan vázába állították, amibe langyos vizet töltöttek, s egy kevés cukrot és egy rézpénzt is tettek a vízbe. A vázát néhol a kemence tetejére tették, hogy még inkább megtévesszék a faágban behozott természetet, s elfeledje, hogy valójába tél van.

Ha az ág kizöldült, az azt jelezte, hogy a következő évben lánykérés lesz. Akinek pedig megkérik a kezét, az ugye örömben fog élni… Vagyis a kizöldült, sőt kivirágozott ág a várható boldogság jele, üzenete volt. Ha azonban nem nyíltak ki a rügyek, akkor a leányzónak várnia kellett még egy évet, hogy újra próbálkozhasson. Ha valaki jövendőbelije nevére volt kíváncsi, akkor kilenc féle gyümölcsfaágat kellett vágnia, mindegyiket férfinévvel ellátnia, s azután buzgón figyelnie, hogy karácsonyig milyen nevű ág hajt ki először, mert olyan neve lesz az urának.

Az ág vágásának szokását Szent Borbála legendájának talán az a mozzanata ihlette, hogy a leány, amikor tömlöcbe zárták, állítólag egy cseresznyefaágat rejtett el a ruhájában. Az ágat az ivóvizes kupájával locsolta és a kivégzés napjára a cseresznyefaág virágba szökött. Egy másik változat szerint a fogságba vetett és megkínzott szűznek mennyei vőlegényeként megjelent Jézus, vigasztalta, erősítette, fejére pedig a vele való misztikus egyesülés jelképeként a Paradicsom virágaiból menyegzői virágkoszorút helyezett, mire a lány testéről eltűntek a kínzások nyomai, összes sebei meggyógyultak. A Borbála-nap legfontosabb népi hagyománya, a Borbála-ág vágása tehát ezen legendás események valamelyikére utal.

A zöld ág a folyton megújuló élet archaikus jelképe. Az ág a “rész az egészben” elve alapján hordozza az életfával, világfával azonosított Boldogasszony védő erejét is. A zöld ág ősi szimbólumának vallásos tartalma is van: az ártatlanság, a szüzesség, a kegyelmi állapot jelképe.

Manapság inkább azért virágoztatunk Borbála-ágakat, hogy Karácsonyra virág legyen a házban, ha nincs másféle virág, mely színt, vidámságot visz a téli napok szürkeségébe. Mi is kipróbálhatjuk persze az “ágmágiát”, vághatunk rügyező ágat, akár úgy, mint Németországban, ahol az a szokás, hogy a gyümölcsfákról a család minden egyes tagja számára vesszőt vágnak. Azt mondják, szerencsés lesz annak a következő éve, akinek elsőként hajt ki az ága. Azt a gyermeket pedig, akinek Karácsonyra a legtöbb virág nyílik a vesszején, Mária pártfogoltjának tekintették.

Még este sem késő ágat vágni, de esetleg a Borbála-napot követő reggel is érvényes időpont lehet. Talán a “rézpénz” sem olyan fontos… De ne feledjük minden második nap kicserélni a vázában a vizet, s akkor a Borbála-ág pontosan Karácsonyra virágba borulhat. Ha pedig virágba borul, akkor kedvre derülhetünk, mert az bizony jót jelezhet nekünk eljövendő egész évünkre. Az is lehet, hogy amikor vágjuk az ágat, kívánunk valamit – s leshetjük, mit üzen a természet a kívánságunk teljesülésével kapcsolatban. De élhetünk az analógiás mágia módszerével is: amennyire kinyílik vagy kivirágzik az águnk, annyi életerővel rendelkezünk, sőt: annyira vagyunk készek arra, hogy szellemi törekvéseink eredményesek legyenek.

Szent Márton napja a néphagyomány szimbólumkincsében

szmarton4

Az igazán jelentős belső történéseink vagy tükrözik a kozmikus léptékű természeti folyamatokat, vagy túllépnek a jelen időn, s kapaszkodót, mintát keresnek az emlékezetté nemesült, szimbólumokba, ünnepekbe sűrűsödött múltban.
Így van ez az őszt lezáró, (egykor) adventnyitó Márton-napon is. A termést betakarították, s az öreg, hanyatló Nap fénye lassan elköszön a természetben. Rövidülnek a nappalok, csökken a világosság, s ahogy kinn egyre inkább nő a sötétség, befelé kell fordulni és bent szükséges őrizni a tudatosság lángját. Márton napja a Skorpió utolsó dekádjának kezdete, benne van a mélység és a magasság, az élet búcsúztatása és a mindenekfeletti életöröm. Néphagyománya csupa élet: lakodalom, áldomásozás, amelyeknek tartalma sokkal inkább szakrális, s mélyebbre vezet minden főleg ma dívó gazdasági, s egyéb szempontoknál.
Az csak felszínes magyarázat, hogy a paraszti gazdaságokban Márton-napon levágták a jószág egy részét, mert már nem lehetett kihajtani a legelőre és a takarmány túlságosan sokba került. Ennél sokkal mélyebb ok, hogy Márton – aki a köpenyét megosztotta egy koldussal és ez a tette tette mélyen emberivé és követhető példaképpé az egyszerű nép számára – példája nagylelkűségre ösztönzött. A szokáshagyomány ezt a mindennapokban jó ideig számontartotta. A 17. században például Sopronban a bordézsma szedése előtt, Márton napján a bérlők megvendégelték a városi tanács tagjait és a dézsmaszedő tisztségviselőket, s bizonyára nem csak azért, hogy azután ezek is gyakorolják a nagylelkűséget velük szemben…
November 11-e a néphagyományban a gazdasági év zárása, az elszámolás, a jobbágytartozás lerovásának ideje, melyet kiadós liba-lakomákkal és munkatilalommal ünnepeltek. A falvakban ünnepélyesen bírót választottak maguk közül az új évre. Ekkor jártak le a munkaszerződések is. Ilyenkor kaptak a pásztorok, kanászok, kondások éves járandóságot, a “Mártongarast”, a bocskorpénzt, meg a természetbeni juttatásokat, hogy megteljen télre a kamrájuk. A pásztorok minden háztól szentmárton-rétest kaptak Zalában. A mesterek vacsorát adtak a legényeiknek. Mivel a boltokban ezen a napon gyújtottak először gyertyát, az ínycsiklandozó sültet “gyertyapecsenyének” is mondták.
Szent Márton napján a pásztorok vesszőt adtak ajándékba a gazdáknak. Ez volt a Szent Márton vesszeje. Köszöntőt is mondtak, a gazda megfizette a bélesadót vagy rétespénzt. Márton vesszeje többágú volt, úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. A bősi gazdák a disznóól tetejébe szúrták dögvész ellen. Tavasszal ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat.
Néhol Márton-nap a cselédfogás és a legeltetés határnapja, valamint vásárnap. A kalotaszegi falvakban a jószág behajtása alkalmából Márton-napi bált rendeztek. Ezen a vidéken igen gyakori a Márton név, ezért mint névnapot is ünneplik névnapköszöntőkkel.
A márton-napi időből jósoltak is: “Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél lesz, ha barnán kemény tél várható.” Máshol ha “Márton fehér lovon jár”, akkor felkészülhetünk a havazásra. Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” További e naphoz fűződő időjóslás: “ha jókedvű Márton, kemény lesz a tél”.
Más megfigyelésekből a következő évi szőlő- és bortermésre próbáltak következtetni: ha a szőlő levele Márton napján még zöld, akkor enyhe télre lehet számítani. Ahogy Márton napján az ereszcsatornák zúgnak, úgy zörögnek majd a prések jövőre. Ahány csepp eső hull a szőlőtőkére, olyan sok szőlő lesz rajta ősszel. Márton-nap a téli évnegyed kezdőnapja, negyvenes nap: karácsony rámutató napja. Egyúttal a tél sőt a következő évi termés ellentétes rámutatónapja: ha esik az eső, akkor a következő évben mégis szűk termés és kevés bor lesz.
Végezetül jó tudni, talán még időben érkezik a hír: aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Ám tudjuk, hogy mindannyian álmodunk, legfeljebb nem emlékszünk: boldog tehát az lesz, aki reggel ébredve emlékszik is álmára.