A legújabb kor adventi szimbóluma az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, négy gyertyát helyeznek rá és ezekből minden vasárnap meggyújtanak egyet-egyet. Bár ilyen koszorút alig száz éve szokás a családokban állítani, a legtöbb helyen elfelejtették már, miért kör alakúak a koszorúk és miért díszítjük őket gyertyákkal. Azzal pedig végképp nagyon kevesen vannak tisztában, hogy a koszorúkötés szokása valójában sokkal régebbi eredetű és az ősi időkből származó varázskör kialakításával függ össze.
A szokás gyökerét kutatók azt állapították meg, hogy Johann Hinrich Wichern evangélikus lelkész volt az, aki 1840-ben az általa alapított első hamburgi gyermekotthon imatermében a falakat fenyőgallyal díszítette, a mennyezetre felfüggesztett egy szekérkereket, amin huszonhárom – négy piros és tizenkilenc fehér – gyertyát helyezett el. Ezek közül minden nap egy gyertyával többet, minden hétköznap egy fehéret és minden vasárnap egy pirosat gyújtott meg, mivel advent idején naponta tartott istentiszteletet az ottani gyermekeknek.
Johann Hinrich Wichern
Ez a szép ötlet gyorsan követőkre talált más gyermekotthonokban is. Évről-évre szebben és szebben díszítették fel ezeket a koszorúkat. De csak 1860-ban Berlin-Tegelben született meg az a gondolat, hogy a fakereket fűzfából font koszorúvá alakítsák, köréje fenyőgallyakat illesszenek, valamint szalagokkal fonják körbe és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tűzzenek rá a négy adventi vasárnap jelképeként. Így végül elég kicsi lett a koszorú ahhoz, hogy a családi házakban és lakásokban is helyet kapjon és hirdethesse a közeledő Karácsony örömét. Az első világháború után Németország protestáns vidékein már minden család asztalán díszlett adventi koszorú, sőt a katolikus használatára is először német területeken került sor a XX. század első felében.
Maga a koszorú a Napot és a Nap útját, az év kerekét jelképezi. A hagyományos közösségekben, hogy a Napút sarokpontjait, a Nap életének állomásait megszenteljék, a napfordulók és napéjegyenlőségek idején koszorút fontak az emberek virágokból, szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból. A koszorú vagy a kör a mindig megújuló idő, így az örökkévalóság jelképe is volt. Varázserejű tárgynak tartották, amely képes arra, hogy távol tartson minden gonosz szellemi behatást és ártó erőt a háztól. Az ősi varázslat idővel feledésbe merült, de azért a magyar falvakban sokáig fennmaradt, hogy ilyen koszorúval díszítették a nyári napforduló, illetve Szentivánéj idején az ajtókat, hogy megvédjék otthonaikat a tűzvésztől. A nem sokkal későbbi aratás végeztével az utolsó kévékből fonták azt a koszorút is, amelyet ünnepélyesen vittek végig a falu főutcáján. Szüret idején szőlőfürtökből készítettek hasonló koszorút, amelyet ugyancsak a termésért hálát adva vittek körbe. A fenyőágakból font koszorú a remény jelképe, mivel a téli napfordulókor újjáéledő Nap fénye révén nem a sötétség és a halál, hanem a világosság és az élet győzedelmeskedik.
Ezt a fényt idézik meg a sorban, a Nap napjain, azaz vasárnaponként (vagy előző este) meggyújtandó gyertyák az adventi koszorún is. A kör a keresztényeknek is jelképezheti egyrészt az évkört, melyen átragyog Isten világossága, másrészt az egész történelem kerekét, amelyben Isten kinyilvánítja magát az embernek. A kör az időbeliség mellett az örökkévalóságot is jelképezi, valamint azt a koszorút, amit elnyerhet a hívő ember, ha befogadja Isten világosságát.
A négyes szám is a teremtett világ egészére utal: négy világkorszakra, a négy égtájra, a négy évszakra, a négy őselemre. A négy gyertya színe a katolikus hagyományban megváltozott, a liturgia színeihez alkalmazkodván a gyertyák színe egyrészt lila (viola) lett, másrészt rózsaszín. Az advent liturgiai színe a bűnbánat és a megtérés jelképeként lila, ugyanis az adventi felkészülés során ugyanúgy önmegtartóztatással, bűnbánattal készülnek a keresztények a közelgő Karácsonyra, mint Húsvét előtt. Egy gyertya, mégpedig az advent harmadik vasárnapján meggyújtandó gyertya színe rózsaszín. Ennek a vasárnapnak a neve Örömvasárnap, latinosan Gaudete vasárnap, mivel a mise bevezetése mindig “Gaudete in Domino semper”, vagyis “Örüljetek mindig az Úrban” szöveggel kezdődik. Ekkor azért szabad rózsaszínt is használni, mivel a közelgő ünnep fölött érzett öröm színe a fehér, ám ha ez lilával keveredik, akkor rózsaszín lesz belőle.
Minden vasárnap eggyel több gyertya ég a koszorún, mivel keresztény megközelítésben a négy gyertya növekvő fénye a világosságot jelképezi, amely Jézus születése révén szétárad a Földön. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon. Ma már kevesen tudják, hogy a koszorún elhelyezkedő négy gyertyát hagyományosan az előestéken, s az óramutató járásával ellentétes irányba haladva kellene meggyújtani, jelezvén, hogy az üdvtörténet mintegy „szembemegy” a történeti idővel. Továbbá az ellentétes irány a lebontó folyamatokat szimbolizálja egy körben, ami jelezheti a sötétség növekedésével szemben a fény erősödését is, legalábbis az emberek lelkében.
Minden gyertya egy fogalmat szimbolizál, valamint a katolikus szimbolika alapján egy-egy személyre vagy közösségre is utal. Advent első vasárnapjához és gyertyájához a hit kapcsolódik, s Ádám és Éva, mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást. A második gyertya a reményt idézi meg, s a zsidó népet, akiknek Isten megígérte, hogy közülük származik a Messiás. A harmadik vasárnap Örömvasárnap, vagyis az öröm kapcsolódik hozzá, “személy szerint” pedig Szűz Mária, aki megszülte a Fiút, Jézust. A negyedik vasárnap pedig a szeretetről szól, s Keresztelő Szent János alakját idézhetjük fel, aki Jézus eljövetelét hirdette és készítette az utat az emberek szívéhez.
A négy gyertyának és a négy vasárnapnak más értelmet is adhatunk. Ha az első a hitről szól, akkor e napon erősítsük meg magunkban azt a meggyőződést, hogy életünket és sorsunkat hatalmas erők irányítják, s ezek az erők képesek annál teljesebbé, gazdagabbá, harmonikusabbá tenni az életünket, minél inkább bennünk élőknek, hatóknak tapasztaljuk őket. A második a remény fényét sugározza, vagyis bizakodhatunk abban, hogy napról-napra önmagunk mind teljesebb lehetőségeinek kibontakoztatása felé haladunk. A harmadik gyertya fénye idézze fel azt az örömöt, hogy kivételes lehetőség emberként, az “Ember fiaként” megszületni és élni. A negyedik gyertya a negyedik vasárnapon pedig emlékeztessen minket arra, hogy a szeretet az a szellemi minőség, ami az összes létezővel olyan mélyen és felelősségteljesen összefűz, hogy képesek lehetünk ennek tudatában meghaladni saját határainkat és egynek érezhetjük magunkat a létezés örök áramlatával.
A ma élő amerikaiak többsége már nincs is tisztában a Hálaadás (Thanksgiving) ünnep eredetével, számukra ez a nap leginkább a család összejövetelét, a sültpulyka kellemes illatát jelenti. Pedig az ünnep eredetéről érdemes többet tudni, mert ez más megvilágításba helyezheti az Amerika “felfedezése” utáni betelepülés történetét. A Hálaadás története lényegében minden szempontból hamis és egy olyan pozitív mítoszt épít fel a világ talán legnagyobb genocídiuma, népirtása fölé, ami kőkemény történelem-hamisítás.
A hagyományok szerint az őszi betakarítások után adnak hálát a termésért november hónap negyedik csütörtökjén Amerikában. Ezen a négynapos hétvégén a közeli családtagok gyakran messziről hazautazva összegyűlnek, hogy együtt ünnepelhessék a hálaadást, melynek elmaradhatatlan tartozéka, szimbolikus erejű eseménye a hálaadásnapi vacsora. A hálaadást néha „pulyka napnak” (Turkey Day, T-Day) is nevezik, mivel a vacsora hagyományosan legfontosabb eleme, a pulyka egybeforrt az ünneppel. Az ünnep az Egyesült Államokban az advent, a karácsonyi vásárlási szezon kezdetét is jelzi.
Nos, amennyi pulykát lemészárolnak ilyenkor Amerikában, körülbelül ugyanannyi indián őslakosnak kellett meghalnia a világ eddigi egyik, ha nem a legnagyobb népirtása során, hogy a kontinens a felfedezők nyomában érkezőké legyen. A XVII. század elején, alig egy évszázaddal azután, hogy Kolumbusz Kristóf a lábát a földrészre tette (és hatszáz évvel azután, hogy Vörös Erik fia, Leif Eriksson kikötött ott) az európai országokból megindultak az Újvilág északi felére a kalandvágyó, gazdagságot kereső vagy jobb életet remélő emberek. Az őslakos indiánok barátságosan fogadták a jövevényeket, megtanították az európai telepeseknek a helyi halászatot és vadászatot, a kukoricatermesztés és a juharszirupkészítés mikéntjét és sok egyéb praktikus dolgot. Az első kemény telet túlélő ötvenegy telepes valószínűleg nem maradt volna életben az indiánok segítsége nélkül. A telepesek vezetője, William Bradford a bőséges termés megünneplésére ünnepséget, egy hálanapot rendezett, amelyre az indiánokat is meghívták. Ekkor még megegyeztek a földhasználatban és egymás érdekeinek tiszteletben tartásában. A következő néhány évben békésen éltek egymás mellett.
Angliában hamar híre ment az újvilágban lévő “paradicsomi” állapotoknak és ez további betelepülőket vonzott. Mivel Angliával ellentétben itt nem voltak lekerítve a földek, ezért ezeket a területeket az újonnan jöttek szabad prédának vélték, az őslakos “pogányokat” pedig ellenségnek tekintették. Az őslakosok és a földfoglaló telepesek közt hamar kitört az ellenségeskedés. A telepesek elfogták a munkaképes indiánokat, eladták rabszolgának, a számukra gondot jelentő asszonyokat, gyerekeket, öregeket pedig megölték, hogy megtisztítsák a területüket. Így történt ez 1637 novemberének végén is, amikor egyszerre hétszáz, az általuk évente megrendezett zöld kukoricaünnepre összegyűlt indiánt végeztek ki borzasztó kegyetlenséggel. Massachusetts kormányzója ennek örömére a következő napot jelölte ki a Hálaadás (Thanksgiving) napjának at https://www.philmudd.com/cevrim-sartsiz-yatirimsiz-deneme-bonusu-veren-siteler/.
Az etnikai tisztogatás őrülete, mint talán tudjuk, évszázadokon keresztül egyre fokozódott, és minden nagyobb mészárlás után kijelöltek egy Thanksgiving napot. Ezek a napok egyre csak szaporodtak, mígnem az újonnan alakult Egyesült Államok első elnöke, George Washington javasolta: az indiánok feletti győzelmek ünnepe legyen egy napon. Később, 1863-ban Abraham Lincoln nyilvánította nemzeti ünnepé a Hálaadást. Azóta ez az ünnep Amerika egyik legnagyobb ünnepe. Kapóra jött egyébként ez az ünnep ekkor, a XIX. század második felében, mivel segítette, hogy az amerikaiak megteremtsék saját nemzeti identitásukat, gyógyítsák az országot megosztó polgárháború utáni sebeket és megkönnyítsék a bevándorlók még nagyobb és sokféle eredetű tömegei számára az asszimilációt. A tizenkilencedik században divatos és egyben praktikus volt ezen a napon megtartani az esküvőt, ma már inkább az eljegyzéseket időzítik erre a jeles napra. A hálaadás kétségtelenül az összes amerikai ünnepe, hiszen vallástól teljesen független.
Eközben a XX. század kezdetétől a túlélő indiánok ellen még mindig folyamatban volt a kulturális népirtás. A gyermekeket ún. „indián bentlakásos iskolákba” kényszerítették, hogy „kiírtsák belőlük az indiánt”. A rezervátumokba zárt indiánok kötelesek voltak nevüket nyugati névre, például Tomra változtatni, fehér emberre jellemző ruhát hordani és fehér emberre jellemző hajviseletet vágni. Az indiánoknak fel kellett venniük a kereszténységet és a nyugati kultúra egyéb velejáróit.
A zarándokok partraszállásának 350. évfordulójára meghívták Frank James-t, az őslakos indiánok leszármazottját, hogy felszólaljon. Végül nem engedték, hogy elmondja beszédét. Frank segített nemzeti gyásznapot indítani minden Hálaadás napján. Ilyenkor a Hálaadás-elleni napon Plymouth kikötőben és a Mayflower makettjénél tiltakoznak a hálaadás megünneplése ellen. A nyugati parton ezrek gyűlnek össze, hogy arra kérjék az Egyesült Államokat, tartsa tiszteletben az indián jogokat ígérő szerződéseket és a nemzetközi jogot.
A keresztények számára a hálaadás tekintetében Jézus a példakép: “Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” Ehhez képest John Wayne, a western-filmek egykori nagy sztárja még néhány évtizeddel ezelőtt is képes volt kiejteni ilyen mondatot a száján: “Az indiánok annyira irigyek voltak, hogy meg akartak tartani minden földet maguknak. Kénytelenek voltunk megölni őket…”.
Ha történelmi léptékkel mérve ennyire rövid idő elég volt egy ünnep kialakulásához, meghonosodásához, majd eredetének elfeledéséhez, gondoljunk bele, a mai és talán ezután következő események alapján milyen ünnepek, szimbolikus megemlékezések jöhetnek még létre a jövőben?
Síva a kifogyhatatlan teremtőerő forrása. Erejét és teljességét üzeni az is, hogy felruházták jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt. Alakja olyan ellentétes elemeket egyesít, mint a pusztítás és az ezzel járó kegyetlenség, másfelől azonban óvó, védelmező és teremtőisten. Ezen látszólagos ellentétek alakját paradoxszá tehetik, így üzenve szimbolikusan, hogy meghaladta az emberi természet látszatvalóságát. Mítoszaiban hiszékeny és a legegyszerűbb eszközökkel jókedvre lehet deríteni, ám jelleme bonyolultsága miatt rendszerint konfliktushelyzetekbe kerül. Természetének ezt a két, látszólag ellentmondó oldalát megfoghatjuk úgy, mint egyazon karakter két arculatát.
Nevének jelentése: „kegyes”, „üdvözítő”. Állandó mellékneve a „pusztító”. A Síva szó két szótagja a „sí” és a „va” olyan kedvező, hogy kiejtésük folytán minden gonosz és rossz dolog megsemmisül. Próbáljuk ki!
Síva utasítása a törvény, kedvtelései pedig a legszentebb és legdicsőségesebb tettek.
Magába olvasztva a „jó” és a „rossz” tulajdonságokat, ezzel a mozdulattal tulajdonképpen túllép emberi világunk dualitásán, megvalósítva a tökéletes meditáció állapotát, a megvilágosodást. Szimbólumként alakja ezért lehetőséget nyújt, hogy legmélyebb tartalmához közel kerülve felfedezzük önmagunk mélyén ezeket az erőket.
Mindezt máris elősegíti az, hogy Síva az ábrázolásain meditációs pozícióban, vagyis fél- vagy teljes lótuszülésben – szanszkritul padmászanában – ül. Ennek a testtartásnak hagyományosan olyan hatásokat tulajdonítanak, mint az összes betegség megsemmisítése, a halál legyőzése és a „feltételekhez kötött lét óceánjának átszelése”.
A padmászanát a padmáról vagyis a lótuszvirágról nevezték el, ami az istenség szimbóluma. A növény a víz mélyén gyökerezve, virágát a víz felszínén hozza, jelképesen így üzenve számunkra, hogy mind a tudattalan, mind pedig a tudatos tartalmak ismerete a cél, s hogy azokból, mint lehetőségekből gyönyörű, tiszta virágot bonthatunk. Az indiai írások a csakrákat – az isteni erő testen belüli finomfizikai központjait – szintén lótusznak nevezik.
Fizikai szinten ez az ászana, azaz a testhelyzet harmonizálja a farok- és keresztcsonti idegeket, mivel a test súlya nyomást fejt ki a gerinc alsó szakaszára. Mindez nyugtatóan hat a központi idegrendszer működésére és amennyiben a hát illetve a gerinc erőfeszítés nélkül felveszi természetes, két S ívű, ám egyenes tartását, az nagyban elősegíti a prána, vagyis az életenergia áramlását a gáttól a fejtetőig, másként kifejezve, a gyökércsakrától a koronacsakráig.
Úgy tartják, hogy a lótuszülés a hasi szervek működését is segíti és serkenti. Ez a folyamat természetesen nem csak fizikai szinten fejti ki jó hatását, hiszen amikor egy ászanáról azt mondjuk, hogy segíti az emésztés és a feldolgozás folyamatait, azt mindig fizikai, lelki és szellemi értelemben is értjük. Vagyis ez a testhelyzet segíti napi lelki-szellemi élményeink tanulságainak felfedezését, bevonását is fejlődésünk intenzív folyamatába. A lótuszülésben a test egy szilárd háromszöget alkot, ami megakadályozza a jóginit (a jóga női gyakorlóját) vagy a jógit (a jóga férfi gyakorlóját), hogy kimozduljon a felismerések és az életenergia áramlásainak erejéből.
A padmászana a meditáció folyamatát tehát azzal segíti, hogy, lezárja, s így mintegy lombikba zárja az emberi test energiarendszerét, ezért az előzőleg szétszórt életerő koncentrálttá válik. Ezzel a minőséggel és az egyenes háttal, a keresztbe tett lábakkal éber és figyelő, koncentrálni képes állapotban tartjuk a tudatot. E sok pozitív hatás miatt a padmászanát – a sirsászana, vagyis a fejenállás mellett – a legmagasabb szintű, „királyi” ászanaként tartják számon.
Síva tehát ebben a nagyhatású testhelyzetben ül kimozdíthatatlanul és elmélyülten. Az élet viszontagságai és kihívásai nem befolyásolják. Léte üzenet a kettősségnélküliség, az ellentétek feletti és az anyagi világon túli teljes létezés állapotáról. Síva ábrázolása, arcvonásaiból érezhető bölcs nyugalma, meditációs testtartása jelképezi a tökéletes benső harmóniát és arra utal, hogy felúlmúlhatatlan spirituális ereje van.
Az ábrázoláson Síva mögött a Himálaja hófödte csúcsai, s lakhelye, a Kailásza-hegy látszik. A hatalmas hegy az elme tisztaságát szimbolizálja. Ha az elme nyugtalan és zavart, akkor az ember nem képes felfedezni saját isteni magasrendűségét, pedig valódi célunk és feladatunk életünk során ennek felismerése és megvalósítása. A nagy hegy által szimbolikusan megjelenített, s ábrázolt valódi Önmagunk meglátása, felismerése, ha csak a pillanat törtrészére is, felemelő, meghatározó, valódi transzformáló erővel bíró élmény. Mindezt akadályozza gondolataink állandó áramlása, hullámzása, aminek következtében különböző minőségű érzéseinkben hánykolódunk, s vetődünk hol ilyen, hol amolyan lelkiállapotba. Önmegismeréshez csak a tiszta gondolatfolyamok, majd a gondolatfelettiség vezetnek.
Síva képviseli tehát a teljes nyugalmat, tisztaságot, kiegyensúlyozottságot és kettősség nélküliséget. Tudata az istenség – uttama purusa – tudatállapota. Ezt jelenti szimbolikusan a hegy magas, tiszta hófödte csúcsa.
Síva arccal dél felé ül. A déli égtájhoz a tűz elem minősége kapcsolódik, amiben a nap teremtőereje, az élet, a halál és az újjászületés varázsereje kap teret. A tűz rombol és teremt, a felesleges salakot elégeti és felszínre kerül az arany. A tűz a lelki nemesedés, a jobbá válás szimbóluma. A tűz elemhez tartozó állatok a főnix, a sólyom, a páva, az oroszlán és a méh.
A tűz elem legmagasabb szintű megtestesítője isteni minőségben pedig maga Síva, mivel a lemondást és a csapongó, alacsony minőségű tudat elpusztítását képviseli, hozzásegítve minket egy nemesebb, magasabbrendű tiszta tudati kincs megalkotásához. Síva ábrázolása, mint egy szimbolikus tudati térkép, utat mutat mindennek lehetséges eléréséhez.
“Mi európaiak olyan zongoristákhoz hasonlítunk, akik állandóan egy oktávon klimpíroznak. A zongorának azonban hét oktávja van. Hasonlóképpen, csak szellemi és durva-érzéki képességeinket használjuk, míg tudatunk mélyén olyan lehetőségek szunnyadnak, amelyekkel a valóságot egészen másként ragadhatjuk meg és értelmezhetjük.” Willigis Jäger német bencés szerzetes és zen mester
A Transzformáció Társasjáték a legelterjedtebb, legismertebb és legszórakoztatóbb önismereti, pszichológiai-spirituális társasjáték, ami az elmúlt harminc évben az egész világon népszerűvé vált. Ez az egyedülálló kommunikációs játék önmagunk felfedezését és fejlesztését segíti elő tudatos döntések és választások során a bennünk rejlő képességek megismerésével, akadályaink meghaladásával, szellemi útmutatással. Világos, tömör, varázslatos lehetőség, amely tudattalanunk megtisztításán, képességeink, lehetőségeink vagy éppen fájdalmaink tudatosításán, intuíciónk próbára tételén és egymás segítésén keresztül képes megváltoztatni az életünket, hogy saját sorsunk irányítóivá válhassunk. A Transzformáció Társasjáték szó szerint varázslatos eszköz önmagunk megismeréséhez, az átalakuláshoz, az előrelépéshez benső utunkon.
Különlegessége más társasjátékokkal szemben, hogy míg a játékok általában versengésre késztetnek: okossággal, szerencsével, bármiképp, de le kell győzni az ellenfelet, ám itt ennek ellenkezőjét hajtjuk végre: segítjük egymást, figyelünk egymásra, visszajelzünk egymásnak, annak reménye nélkül, hogy mi jussunk be előbb a célba. A Transzformáció Társasjátékban nincs “cél” a játéktáblán, s nem is lehet kiütni a másik játékosát, s nincs ellenfél sem. Egy cél van: hogy választ találjunk az éppen legfontosabbnak tekintett kérdésünkre.
Az alábbiakban csokorba szedve összegeznénk azokat a kérdéseket, amiket kapunk az érdeklődőktől erről a nemes és különleges játékról:
– Mert átalakítást, benső átalakulást tesz lehetővé, egy korábbi fejlettségi szint meghaladását, amely lehetővé teszi, hogy ezentúl meghalljuk benső hangunkat, felfigyeljünk a jelekre és életünk addig rejtett összefüggéseire, képességgé érleljük adottságainkat és észrevegyük mások áldásos jelenlétét életünkben. Ehhez meg kell haladni a személyes szintet – programjainkat. A megrögzött szokások és kötöttségek magunk mögött hagyása az első lépés. Hétköznapi énünk gyakran beprogramozódások hatására cselekszik. Tudatában vagyunk annak, mennyi „belénk égetett” minta, séma vezérli reakcióinkat, gondolkodásmódunkat? Leggyakrabban a szülői házban, az iskolában, a vallás, társadalom, partnerek, barátok részéről sugallt ideálok, félelmek, kívánságok, előítéletek, illúziók mintáinak gyűjteményével azonosítjuk magunkat. Dühvel és félelemmel védelmezzük énünket, ami egyes megközelítések szerint pusztán tanult konstrukciókból áll. Programjainkat, mintákat meg lehet ismerni, tudatosíthatjuk magunkban például az alaptalan bűntudatunkat, büszkeségünket, kompenzációinkat, projekcióinkat. A rögzült működést csak megfelelő mélységű önismeret birtokában vagyunk képesek felismerni. A cél az “ego-rdiuszi” csomó szétvágása! Az éntudat megszokott határainak meghaladásával lebonthatjuk, ami gát, kiléphetünk a komfortzónánkból, amit eddig behatároltak szokásaink, kitágíthatjuk önismeretünket. Így hozzáférhetünk létezésünk benső gazdagságot hordozó alapjához, felismerhetjük, ami igaz és hasznos és erőforrás. Ez hozzásegíthet minket szunnyadó képességeink felébresztéséhez, valódi önmagunk eléréséhez, az önazonosság, a teljességünk megéléséhez.
Honnan ered a játék?
– A Transzformáció Társasjátékot Joy Drake és Kathy Tyler fejlesztették ki a Findhorn Alapítvány észak-skóciai központjában 1978-ban. Joy Drake-re – a játék kapcsán hamar kialakult “legendárium” szerint – inspirálólag hatott egy tibeti játék, a Karma Játék.
Miben különbözik a játék más önismereti módszerektől?
– Abban, hogy itt éppen hogy játékosan történik önmagunk megismerése. Beleértve azt is, hogy ki-ki maga szabja meg, hogy mennyire mélyre kíván hatolni lelkében, mire áll készen, mennyire kész komolyan fogadni és venni azokat az útmutatásokat, tanácsokat, amelyeket a játék vagy éppen a játékban résztvevő többi játékos közvetít felé. A Transzformáció Társasjáték lehetővé teszi, hogy a legfontosabb felismerések játékos formában szülessenek meg bennünk.
Mitől transzperszonális pszichológiai játék?
Attól, hogy a játékban résztvevők magukra úgy tekinthetnek, s ezt meg is tapasztalhatják, hogy többek annál, mint aminek a hétköznapi létezésben megélik magukat. Élményt szerezhetnek arról, hogy vannak bennünk lappangó, nem használt képességek, erőforrások, vannak lényünknek olyan feltáratlan oldalai, amelyekkel hasznos kapcsolatba lépnünk, mert ezáltal egészebbé, egészségesebbé, mi több: bölcsebbé válhatunk. Ráébredhetünk arra, hogy életünk sokkal inkább egy nagy szerves egészbe ágyazott, elválaszthatatlanul összefüggünk minden más létezővel, s legfőképpen: léteznek magasabb, elérhető tudatállapotok. Ezzel összefügg az is, hogy tapintható valósággá válik a szinkronicitás, vagyis az, hogy az egyidejűleg bekövetkező események nem véletlenül nyilvánulnak meg, üzenetük van számunkra. Az üzenet a játék során A Játék Szellemének nevezett segítőerőtől érkezik számunkra, ami végső soron talán nem más, mint valamennyiünk benső szellemi, isteni magja, eredendő és végső tudatunk, a kozmikus tudat, transzmentális tudati tér, tiszta lét, Self, Purusha, Isten – s ez vallási beállítódástól függetlenül ugyancsak megélhető valósággá válik.
Hogyan segíti a játék az önismeret növelését?
– Egy konkrét kérdés kapcsán elvezet minket egy olyan válaszhoz, amely minta tud lenni számunkra abban, hogy nem elméleti, hanem nagyon is gyakorlatias módon lehet és érdemes változtatni életünk egy bizonyos területén, hogy túlléphetünk akadályokon, s egy ilyen előrelépésnek messzesugárzó hatása lehet életünk más területeire is. A játékot négyen játsszák, akik mind segítő, tükröző funkcióval támogatják egymást, hogy ki-ki rálátást kaphasson a saját működésére és annak megértése nyomán akár új, számára lehetséges magatartási-működési módozatokat próbálhasson ki. A játék során a kérdésünkre kapott válaszból kiderülhet, hogyan tehetjük boldoggá magunkat, párkapcsolatunkat, környezetünket, vagy éppen hozzásegíthet a nekünk való igazi társ vagy hivatás, esetleg egy időszerű kihívás kapcsán a leghelyesebb, legcélravezetőbb, a sorserőinkkel leginkább összhangban lévő megoldás megtalálásához is.
Miként zajlik a játék?
– A Transzformáció Társasjáték más játékok sokaságához hasonlóan játéktáblán, bábukkal, lépéseket téve zajlik. A lépések, amiket a játékosok megtesznek, olyan mezőkre vezetnek, amelyek életük jellegzetes, visszatérő, tipikus élethelyzetei: adás, kapás, rálátás elakadásainkra, pozitív minták, támogató erők fellelése, segítés, segítség elfogadása, sőt olykor csodák, azaz rácsodálkozások az élet felszabadító gazdagságára. A mezőkre érkezve kártyákat lehet húzni, amelyek tapasztalatokat és belátásokat hozó feladatokat adnak számukra. A játékosok négy szinten haladhatnak keresztül: fizikai, érzelmi, értelmi és szellemi szinten, azaz akár egyre magasabb, de leginkább mindig a kérdéshez illő szinten kaphatnak segítséget tudatosodásukhoz.
Miként hat a játék az életünkre?
Önismereti játék, játékos önismeret: ez azt jelenti, hogy nagyon fontos meglátások születhetnek, amelyek egy lelki tisztulási, megértési, gyógyulási, szellemi fejlődési utat – felkészültségtől, készenléttől, nyitottságtól, őszinteségtől függően – nagyon meg tudnak támogatni, gyorsítani. Mindaz, amit megtapasztalhatunk a játékban, főleg a megoldások és tanulságok, utána megélhető és alkalmazható lesz játékon kívüli életünk hasonló helyzeteiben, tehát a játék során mintegy begyakorolhatjuk ezeket, próbára tehetjük magunkat. Olyannyira hatékonyan, hogy a megalapozott, átgondolt, s meghozott döntéseink olyan előrelépést tesznek lehetővé életünkben, hogy heteket, hónapokat, olykor talán (ha egy döntés pillangóhatását nézzük) éveket nyerhetünk, s elkerülhetjük a beleragadást hosszan elhúzódó, megmerevedett élethelyzetekbe.
Milyen kérdést lehet feltenni?
– A hasznos, előrevivő kérdés leginkább így kezdődik: „Mit tegyek, hogy…”, valamint tömör, benne van, amit önmagunkban változtatni szeretnénk, ami mostanában leginkább foglalkoztat minket, amire szeretnénk megoldást, választ találni (ez lehet egy megoldandó probléma, feladat, kihívás, olyan esemény, amely előtt szeretnénk tudni, mi a legszerencsésebb lépés, milyen képességekre, erőforrásokra támaszkodhatunk magunkban), vagy benne van az igény, hogy megtaláljuk benső támaszainkat szellemi, önismereti utunkon. Az a jó kérdés, ami az éppen akkor legfontosabb kihívással – például a hivatásunkkal, munkákkal, párkapcsolatunkkal, vagy éppen gyermekeinkkel, stb. – kapcsolatos. A játék során varázslatos módon erre születik meg egy válasz vagy megoldás, mindenkinek a nyitottságától, önismeretre való készségétől függően.
Kiknek ajánlható a Transzformáció Társasjáték?
– Bárkinek, aki úgy érzi, hogy külső útmutatást szeretne kapni, de nem terápiát szeretne végigjárni, hanem szeretne maga megbirkózni az életében adódott kihívással
– akik szeretnék megérteni párkapcsolatuk működését és szeretnének benne új lehetőségeket feltárni
– akik szeretnék nemcsak megérteni a bennük halmozódó feszültség okát, hanem fel is oldani azt
– akik szeretnék tudni, hogyan vezessék tovább életüket
– akik el kívánják mozdítani a blokkokat, gátakat céljaik elérése útjából, hogy megvalósítsák a sikeres, elégedett vagy éppen spontán, örömteli létezést
– akik szeretnék megérteni, miért mindig ugyanolyan helyzetben találják magukat
– akik szeretnék megtalálni a gyógyuláshoz a leghatékonyabb utat
– akik keresztúton érzik magukat és nem tudnak választani, dönteni
– akik nem találják a kivezető utat életük egy helyzetéből
– akik szeretnének megérteni valakit a környezetükben és tudni szeretnék, hogyan segíthetnének
– akik tartanak a változástól és ehhez szeretnék megtalálni benső erőforrásaikat
– akik tudni szeretnék, milyen képességeket erősítsenek meg magukban, hogy biztosabban álljanak a lábukon
– akik pálya- vagy hivatásválasztás előtt állnak és nem tudják, merre tovább
– akik egyensúlyt, ellazulást és békét keresnek stresszel telített életükben
– akik szeretnék megtapasztalni, milyen egy minden más játékhoz képest teljesen más társasjátékkal játszani, ahol nincs ellenfél, nincs cél, ahová hamarabb kellene beérni, viszont van egymásnak adható pozitív visszajelzés, ajándék, segítés
– akik egyszerűen csak szeretnének a komoly tanfolyamok és olvasmányok mellett, után társaságban is tükröt tartani maguk elé vagy rátalálni új lehetőségekre.
Mi a játékvezető szerepe?
– Kíséri legjobb tudása, a játék szabályainak ismeretében a játékosok folyamatait. Ő “facilitátor”, azaz segítő, aki leginkább A Játék Szellemének útmutató erejét segíti megnyilvánulni.
Ki vezethet Transzformáció Társasjátékot?
– Barátainak, családtagjainak bárki, ám hivatalosan, nyilvánosan és professzionálisan, részvételi díj fejében csak findhorni végzettséggel rendelkező, azaz az InnerLinks Inc. által akkreditált játékvezető vezethet játékot az egész világon. Az InnerLinks az a társaság, amely kifejlesztette a Transzformáció Társasjátékot, a Transzformáció Társasjáték név és logó védjegyjogosultja és a szerzői jogok tulajdonosa és amely számos egyéb Transzformáció Játék programot, terméket és tréninget kutat és fejleszt. A nevet és a logót szakmailag, nyilvánosan és kereskedelmileg is csak azok használhatják, akiket facilitátor tréningen képeztek ki. A védjegy- és szerzői joguk ellen vét, aki a tanúsítványuk és engedélyük nélkül használja a játék nevét és vezet nyilvánosan játékot. Az InnerLinks Inc. az általa elismert végzettséget a jártasság és a felelősségvállalás garanciájának tekinti. A hivatalos, 14 napos intenzív facilitátor tréning során a résztvevők alapos elmélyültséget szereznek a vezetés módszertanában. Vizsgát tesznek és végzettséget szereznek a játék elsajátított haladó szabályaiból, amelyek a boltokba került játék útmutatójában leírt lehetőségekhez képest sokkal kiterjedtebb és elmélyültebb használat lehetőségét nyújtják. Magyarországon tizennégy hivatásos játékvezetőt képeztek ki, ők facilitátori oklevelet kaptak és jogot ahhoz, hogy ezután a Transzformáció Társasjáték nevet és logót használva hirdessenek és vezessenek workshopokat. Közül ma már csak kevesen vezetnek rendszeresen játékot. Csörgő Zoltán közéjük tartozik, ő a játék egyik legrégebbi hazai ismerője. Első Transzformáció Társasjátékát 1990-ben játszotta, két évvel később vezetett először játékot, ekkor még csak barátainak, s 1998 óta, amióta hivatalos játékvezetői képesítést szerzett, több mint négyszázat.
– Igen, külföldön ennek létezik is több évtizede gyakorlata, akár csapatépítő tréningként, akár coachingként, mivel a Transzformáció Társasjáték lehet konkrét probléma megoldását segítő játék is főleg közép- és felsővezetőknek. Közösségi, szervezeti szinten ahhoz a felismeréshez segít hozzá minket, hogy az egyes emberekhez hasonlóan az emberi szerveződések is élő és folyton változó képződmények és valóságok, amelyek egyedi életutat járnak be és azok segítése, fejlesztése csak az egyedi sajátosságaik figyelembe vételével történhet felelősséggel. Amennyiben a Transzformáció Társasjáték egy napi szinten együttműködő szervezet bensőleg is motivált szervezetfejlesztési gyakorlataként bontakozik ki, lehetővé teszi a munkatársak számára saját képességeik fejlesztését, nagyobb alkotókészséget és egyetértést eredményez és hozzájárul egy hosszú távon állandó fejlődést előidéző működéshez.
Miként lehet jelentkezni?
– Rendszeresen meghirdetett játékainkra előzetesen érdemes bejelentkezni, mivel egy-egy játékon a résztvevők száma legfeljebb négy lehet. Jelentkezhetnek családok, ismerősök, barátok is, de van lehetőség természetesen önálló szervezésben, egyeztetett időpontban három vagy két fős játékra is, sőt egyénire is, de az már inkább személyes konzultáció keretében zajlik, ebben az esetben az egyéni játék életvezetési tanácsadásnak, avagy coachingnak minősül. Cégeknél nincs megkötés a résztvevők számát illetően, ám itt is szerencsés, ha 12-nél nincsenek többen, viszont egy ilyen játék legalább egy – esetenként több – napos.
Hol lehet játszani?
– A rendszeres programjaink esetében előre meghirdetett helyszínen találkoznak a játékokra jelentkezők és a játékvezető. Barátok, családtagok esetében a játékosok otthonában is sor kerülhet a játékra, cégek esetében pedig legtöbbször a munkahelyen vagy a tréning helyszínén zajlik a játék.
Mennyi ideig tart egy játék?
– A játék négy órás, ám kezdőknek öt órán keresztül tart a szabályok kezdeti bemutatása miatt. A játéknak azonban létezik egy egyhetes változata is, tehát kellő érdeklődés esetén tábor is szervezhető.
Mennyi a játék részvételi díja?
– Magánembereknek egy játék jelenleg 5000 forint személyenként. A cégek esetében az ár a tréning hosszától, céljától függően változhat.
Hol lehet hozzájutni a játékhoz?
Magyarországon a Magyar Transzperszonális Egyesület adta ki a játékot. Évekkel ezelőtt elfogyott az utolsó példány is. Az egyesület tervezi a játék újrakiadását, addig legfeljebb nagy szerencsével, leginkább barátok révén vagy világhálón keresztül juthat hozzá egy Transzformáció Társasjáték készlethez, aki elszántan szeretne szert tenni rá.
Hol lehet megtanulni a játék vezetését?
– Professzionális játékvezetőket csak Findhornban illetve findhorni oktatók vezetésével képeznek. Aki nem hivatásosan végzendő, hanem otthoni használatra szeretné megtanulni a játék vezetését, azok számára nem hivatalos játékvezető képzést már folytattunk. Elegendő számú jelentkező esetén a több héten keresztül tartó tanfolyamot megismételjük. Előreláthatólag erre már 2015 tavaszán sor kerülhet.
Amennyiben maradt még kérdése a lap alján található panelen keresztül felteheti vagy ugyanitt jelentkezhet játékra.
Ajándékozza meg családtagjait, barátait egy közös élménnyel! Elérhető a transzformáció játék ajándékutalvány:
A Nyilas jegy mitikus megjelenítője a kentaur – az alul ló, felül íját feszítő ember. A kentaur a lovat és lovast egybeolvasztó képzelet szülötte, s ez utal a jegy természetére. Az állati rész a földhöz, az anyaghoz kötött, ló-alteste képviseli a lendületet, az ösztönös és tüzes energiát. A ló a megzabolázható ösztönök szimbóluma, a felfelé nyilazó emberi felsőtest – individualitás – pedig a Napot célozza, a szellemi irányultságot. Szellemében már ember, ugyanakkor még benne lakoznak ösztönei, érzéki vágyai, köztük a belső gőg. A szellem és test, isteni és állati lét közötti ember a nyers természeti erő, féktelenség és a bölcsesség egyesülésének, vagyis a tudás vad ösztönök feletti győzelmének lehetőségét hordozza. Két féle célt jelenít meg tehát a kentaur: a horizontálisat a ló, a vertikálisat az ember. A szellemi műveletek szempontjából a kettőt egyesíteni kell. Ha a törekvő túlzottan az égre figyel, a ló rész megbokrosodhat, elveszíti az irányvezetést, irányítást. A megoldás: a föld elemre kell figyelni. Ha az ember az ösztönerőket követi, s nem veszi figyelembe a létezés magasabb szempontjait, csak horizontális létezést valósíthat meg, látszatszabadságot, a földi létezés szintjén a testi kötöttségek alól sem szabadul fel, tudata kötött marad a fizikai létezés bilincseiben. Ebből kell egységet teremteni, hogy a két ellentétes vonulat összebékíthető, rendezett legyen, ennek előfeltétele a befelé figyelés.
A nyíl a mindent átfogó szellem. A Skorpió-időszakban végrehajtott alámerülés és eloldódás, s az ebből adódó erőfelszabadulás teszi lehetővé a Nyilas időszakában, hogy az ég felé lőjük nyilunkat, hogy a téli napfordulókor megszülető Nap fénye benső fény legyen, hogy lelkünk szabad szellemként szárnyaljon az égbe. A csillagkép nyilát a Skorpió felé irányítja, egyben ez az irány néhány fok eltéréssel a Tejút középpontjára is rámutat. A Nyilas időszakában az ember lehetősége az, hogy nem másokra irányítja nyilait, hanem az önmagában, tudata hátsó részébe nyomott, látni nem akart területet veszi célba, amivel csak úgy szembesül, ha befelé, szimbolikusan hátranéz, megfordul (metanoia). A Nyilasnak ezt az aspektusát igen kifejező képeken ábrázolták a mohamedán asztrológusok. Az alkímiai művelet nyilas fázisa az, amelyben a lélek tüze felemészti a külső testet. Így bomlik ki a Nyilas legmagasabb szintjén a feltétlen jóakarat, igazságszeretet, segítőkészség, lelkesedés, lényeglátás, távlati szemlélet, nézőpont, rálátás.
2010 Tibet, Szera kolostor. Az egyetlen legális tibeti kép Tendzin Gyacoról, a 14. Dalai Lámáról, másik ismert tibeti nevén Kundunról (jelentése: jelenlét). A kép 1958 nyarának végén készülhetett, amikor letette kolostori záróvizsgáit a Szera kolostorban, mielőtt Tibet első számú vallási és hagyományosan az ország abszolút politikai vezetője egy vérbe fojtott felkelést követően 1959-ben elmenekült volna a kínai hatalom önkénye elől. Tibetben a kínai kormányzat tiltja bármilyen kép birtoklását, terjesztését a jelenleg Indiában, emigrációban élő, az erőszak helyett a békés megoldásért tett erőfeszítései okán 25 éve Nobel-békedíjas Őszentségéről, hiszen ő – bár a tibeti emigráns kormány élén már más áll – még mindig a tibeti önrendelkezés jelképe. Eközben a kínai kormány úgy tekint rá, mint egy elavult teokratikus rendszer szimbólumára.
“Ahogy a görögök mondják: éljünk a kairosban – vagyis a megfelelő pillanatban –, amikor az istenek, az alapvető irányelvek és szimbólumok metamorfózisa megvalósulhat.”
Sokan és gyakran használják és sajnos tévesen a “tudatalatti” kifejezést a “tudattalan” helyett. Előbbi szó ivódott be a köztudatba, miközben ez is észrevétlenül hat. Érdemes ezért a médiának ezt a lehetőségét is felhasználva tisztázni, mi a különbség a kettő között és miért olyan fontos a terminológiai különbségtétel. Freud használta a tudatalatti kifejezést, ami nála a kizárólag személyes természetű elfelejtett vagy elfojtott tartalmak tárhelyének megjelölésére korlátozódott. Tanítványa, Jung megváltoztatta a kifejezést, a tudattalan nála személyfeletti is és pozitív tartalmak is a részei, s legfőképpen nem alattunk van (ami értékítéletet fejez ki), hanem “körülöttünk”. Még a fordításokban is gyakori hiba, hogy az angol unconscious-t, német Unbewusste-t automatikusan tudatalattinak fordítják. Érdemes mindezt tudatosítani, mert ezzel a tudatunkhoz és a tudattalanhoz való hozzáállásunkat, viszonyunkat is megváltoztatjuk: a szimbólumok közvetítésével elérhető tartalmai többé nem feltétlenül és csak “elfojtások”, “traumák” lesznek, hanem inspiráló erőforrások, útmutatást nyújtó, rendeződést elindító, az egyszeri, itteni és mostani létezésen túlmutató és a legmagasabb emberi képességek kibontakoztatását lehetővé tévő, értékeket közvetítő, felfedezésre váró kincsek.
