W.Erika összes bejegyzése

Az álomfogó, álomcsapda, álomőrző eredetéről, szimbólumairól

álomfogó indián8.Minden női lélekből érdemes úra és újra elővarázsolni az archaikus világlátást, amely az életet bölcsen és letisztulva szemléli. Az indián kultúrából származó álomfogókészítés a nők dolga volt, így hát ennek a szép szimbólumnak a felidézésével, készítésével magunk is megélhetjük a bennünk lévő ős-asszonyi lelket. Erre az időre indián asszonyokká válunk, akik az élet legfőbb energiáit együttműködő alázattal irányítják, vezetik, csomózzák, miközben az gyermekeket, férfiakat egyaránt segítő mágikus tárggyá alakul ujjaink között…indián_lányAz álomfogó (ojibwe nyelven asabikeshiinh vagy bawaajige nagwaagan) az észak-amerikai kultúrában kézzel készített mágikus tárgy. Célja, hogy a rossz álmokat elűzve csak a jókat engedje át.  S hogy ez mi okból lehetett annyira fontos az indiánok számára? Az archaikus, azaz ősi érzésvilág szerint  alváskor a lélek elhagyja testét, ezért kiszolgáltatottabb a rossz erők számára. Ez veszélyes egy olyan közösségben, ahol létfontosságú az éberség, az önuralom, az önirányítás, hiszen ki vagyunk téve a természet erőinek és viselkedésünkkel az egész közösség sorsát befolyásoljuk. 

Az álomfogó alapját egy nagyjából kilenc centiméteres fakarika képezi, melyre laza hálót szőnek. A hagyomány szerint a hálót vörös pamutszállal fűzték, s ezt vérpipaccsal és vad szilva belső kérgével színeztek, más esetben állati ínból is készülhetett. Ezt tovább díszítik olyan személyes és mágikus erővel felruházott tárgyakkal, mint például madarak tollai, kövek vagy újabban gyöngyök. Az álomfogók az Ojibwe (odzsibvé), más néven Chippewa (csippeva) törzstől erednek, mely hagyományt később a cseroki és kajova törzsek vitték tovább.

Frances Densmore antropológus tanulmányozta az Ojibwe törzset, s a következőket írta le Chippewa Customs című könyvében: “Ezek a tárgyak, melyek a pókhálót szimbolizálják, a gyermekek bölcsõje felett függnek. Azt mondják, hogy elkapnak és megtartanak bármi gonoszat, ahogy a pók hálója elkap és megtart bármit, ami vele kapcsolatba lép.”
álomfogó14.Az ojibwe törzsnek, akiknek lakóhelye a Nagy Tavak környékén volt,  megvan a maga misztikus legendája az álomfogók létrejöttéről, készítéséről és használatáról. A hálós karikák azt a Pók Asszonyt jelképezik, aki a bölények irányítója. Elképzelésük szerint az ősi világban az indián törzsek egy pont körül helyezkedtek el, ma ezt a helyet Teknős Szigetként ismerjük. Legendáik szerint a Pók Asszony (Asibikaashi) segített elhozni a Napot (Wanabozhoo bring giizis) az embereknek. Pók Asszony a mai napig hajnalhasadás előtt megépíti különleges lakhelyét, hogy hálójában úgy kapja el a napfelkeltét, amint az álomfogó kapja el a rossz álmokat. Amikor az Ojibwe törzs szétvált Észak-Amerika négy sarkában, Pók Asszonynak nehéz volt megtennie az utat mindegyik bölcsőhöz, így az anyák, nővérek és a nagyanyák (Nokomik) vették át a mágikus hálók szövésének gyakorlatát az új csecsemőkért.

A kör forma jelképezi azt, ahogy a Nap minden nap megteszi útját az égen.  Az álomfogó közepén mindig van egy lyuk, ahol a jó álmok átjuthatnak és a lelógó tollak segítségével egyenesen az álmodó fejébe áramolnak. Az álomfogó megszűr minden rossz álmot (bawedjigewint) és segít alvás közben minden jó gondolatnak belépni az elménkbe. A napfény első sugarainál a rossz álmok eltűnnek.

Hagyományosan az álomfogóra tollak is kerülnek, általában a közepéből is kiindul egy, ami a levegő minőséget, s a légzést egyaránt szimbolizálja. Az ojibwék elképzelése szerint, ha egy kisgyermek látja, hogyan játszik a szél a tollal, ez szórakoztató és egyben jó lecke is, hogy megtanulja, mennyire fontos az élethez nélkülözhetetlen levegő. álomfogó indián5.A tollak lehetnek bármely madártól, ám szimbolikusan a bagoly tollát bölcsességért a nők tollának, a sas tollát a bátorságért a férfiak tollának tartották. A nemek szerinti felosztás üzete: érdemes odafigyelnünk, hogy a kiválasztott toll milyen tulajdonságokat hív elő belőlünk. Később köveket is felhasználtak az álomfogók készítéséhez, s általában négy követ, melyek a négy irányt jelképezte.

Az eredetileg az ágy fölé akasztott álomfogó som vagy fűzfa ágából készített fa karika idővel kiszárad, mely összehúzza az álomfogó hálóját, s ez bizony a fiatalság mulandóságát szimbolizálja. Tehát az álomfogó sem él örökké és kiszáradásával jelzi, hogy egy gyermek átlépett a felnőttkorba.   álomfogó9.Az indiánok hittek benne, hogy az álomfogó kiszűri a rossz álmokat. A jókat átengedi, a rosszakat csapdába ejti. Ám egyes indián varázslók a jósálmok kiszűrésére is használták. Ilyenkor az álomcsapdát a megfelelő anyagba kellett mártani, amilyen például a föld, a só, a homok, a vér, a víz…

A hagyomány szerint az álomfogó készítéshez tiszta gondolatokra és békés lélekre van szükség, mert amilyen energiákkal készül, olyanok uralkodnak majd benne. Ezért az otthon készített álomfogót saját energiáinkkal ruházhatjuk fel. Természetesen egy ilyen tárgyat illik felszentelni: érdemes éjszakára az ablakba kifüggeszteni, hogy a hold, s ilyen mód az éjszaka és az álmok szimbolikus uralkodójának erejéből töltődhessen. Szerencsés telihold vagy újhold idején megtenni ezt a gesztust. Végül álomfogónkat fentről lefelé hintsük meg fehér sóval, hogy így az égiektől eredő tiszta és jó álmainkat segítse lehozni a földre.

Mivel az 1960-70-es évek pánindián mozgalma során az amerikai őslakosok többi népcsoportja is átvette ezt a szokást, így az álomfogó a különböző indián törzsek egységének szimbóluma lett.álomfogó indián9.

Mauna, a nemes csend

mauna2
“Az igazság nem csinál zajt.”
Manapság számunkra már természetes és észrevétlen a külső és benső hangok kavalkádja, mert megszoktuk, ebben nőttünk fel. Körülöttünk valami minden percben megszólal: motorhang, fékcsikorgás, sziréna, valami csattog, mormog, búg, egy csap sikolt és tv szól… S hogy bírjuk a tempót, felvesszük a zajokkal a ritmust: beszélünk, beszélünk, beszélünk, hisz eljött a szólás szabadságának ideje. De legalább olyan fontos a hallgatás szabadsága is.
 
Ha csendben figyelünk, észrevesszük, hogy gondolataink folyamatosan áramlanak, s amelyik érzelmileg megérint, azt kiragadjuk és elindul egy hosszú szerpentinen utazó asszociációs lánc, mely benső monológ.
 
Csendben lenni önuralommal jár. És csendben lenni jó. Mert ha tovább figyelünk, észrevesszük azt is, hogy a csend csodálatosan hangos: lélegzetünk és testünk hangjai mind felerősödve érkezik, hozzánk szól, nekünk üzen. A külső csend hallgatással ötvözve gyógyító erejű, hiszen önmagunkra figyelünk, s idővel megfejtjük testünk, elménk üzeneteit, mire van igazán szükségünk. A csend fejleszti az akaraterőt, segít kontroll alatt tartani a teremtő gondolati energiát és az elme békéjéhez vezet. Képesek leszünk tudatosan uralkodni beszédünkön, így rengeteg energiát spórolunk meg.
 
Benső csendességünk energiatakarékos üzemmódját többféleképpen elérhetjük.
 
mauna3Az életünk iránti ősbizalmat és elfogadást erősítjük magunkban azzal, ha a nap folyamán többször, tudatosan lehunyjuk szemeinket néhány percre. Így visszavonva erőinket elengedhetjük az irányítás kényszerét. Tekintetünk hatalmas erejét harmonizálhatjuk rendszeres befelé pillantással, melynek ajándékaként tisztánlátásunk, azaz intuíciónk erősödik majd.
 
Csendességet hoz a visszafogott táplálkozás, ugyanis a csendben lét a böjt egy igen magasrendű formája. Egyrészt nem ragadunk zajosan magunkhoz mindent, ami kéznél van, s habzsolható. Másrészt a kevesebb és csendben elköltött táplálék időt és energiát biztosít az alapos feldolgozáshoz testi és lelki szintéren egyaránt. A könnyű étkezés és csendben emésztés több energiát hagy.
 
Sétáljunk a szabadban és bátran lélegezzünk nagyokat, mélyen, örömmel. A természetben szükségtelen a beszéd, inkább érdemes üzeneteit fogadnunk: madarak csicsergését, levelek susogását, a fák törzsének csavarodását, színeket és illatokat… Mindezeket ajándékként emeljük át életünk hétköznapi színterére, járásunk az indiánokéhoz hasonlóan legyen könnyű és csendes.
 
A jógában a mauna nagyon fontos, hiszen a jóga az önismeret, önuralom, a benső erő megtalálásának útja, s ez csak nemes benső erőtérben, azaz, csendben történhet meg. A csend fogalma összefüggésben van a jóga egy másik fontos fogalmával, a pratjáhárával, s ez az érzékek uralása, amikor tudatosan megszűrjük, hogy érzékszerveink kapuin – ezek a látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, gondolkodás – milyen információkat engedünk be- és kiáramolni. Ez a folyamat békét, kiegyensúlyozott lelkiállapotot, erőt, örömöt hoz, miközben hozzásegít tudati energiáink megtisztulásához, s így kapu Valódi Önmagunkhoz.
 

“A csend egy nagy birodalom, ami felfedezésre vár. Segít, hogy felfedezz nagyon-nagyon sok titkos dolgot önmagadon. A zavaró tényezőiden túl, megtanít, hogy hogyan juss rajta túl, hogyan találd meg a valódi csendedet.” Szvámi Véda

mauna

 

Szimbólum, csoda, varázs – Beszélgetés Csörgő Zoltánnal

– Hogyan és mikor jelent meg életedben a jóga?
– Először inkább áttételesen, szinte utalásszerűen, de szerencsére elég korán. Édesanyám jógázott, eljárt Dely Károlyhoz. Nála ez csak egy módon, a durva valóságból való elvágyódásként magyarázható érdeklődésből fakadt, hiszen az ötvenes években felnövekedvén kezdett rendkívüli vonzalmat érezni India irányába, s szeretett volna minél többet megtudni róla. Számomra ez annyiban jelentett segítséget, hogy amikor tizenéves koromban az én érdeklődésem is megjelent, akkor az ilyen témájú könyvekért csak fel kellett nyúlnom a polcra, mert azok otthon elérhetőek voltak számomra.
– Hogyan hatott rád ez a világ akkoriban?
– Nem bigott, beszűkült, dogmákkal telezsúfolt szemléletmódot, hanem egy nagyon nyitott és befogadókész, sok irányba tájékozódó mintát kaptam szüleimtől. Ezért számomra a természetes az volt, hogyha bármi felé megnyílik az érdeklődésem, akkor annak utánajárjak, utána olvassak. Ez az indíttatás a még mindig velem lévő, pozitív értelemben vett gyermeki kíváncsiságomból is fakad. Egy mindent megérteni akarás és összefüggésekben látás az, ami kezdetektől vezérel engem. Ez legkorábban egy állandó kérdezésben nyilvánult meg, szerencsére a szüleim nem állítottak le, nem unták meg és nem ölték ki belőlem a tudni akarás vágyát. Az első eszmélésem azzal kapcsolatos, hogy megpróbáltam definiálni: mi végre van ez a világ. De legfőképpen, hogy mi az emberi élet célja benne. Akkoriban még nagyon messze esett a válaszom a maitól. Az első éveimben sokat betegeskedtem, nagyon sok időt töltöttem kórházban. Feltehetően ez is befelé figyelő, érzékeny állapotot alakított ki nálam. Minden bizonnyal ennek köszönhető az is, hogy nem fogadtam el kész válaszokat, hanem mintegy önmagamra támaszkodva igyekeztem meglelni saját igenjeimet, nemjeimet vagy miértjeimet. A nagyszüleim által gyakorolt, s némiképp elvárt Isten-tisztelet bennem ellenkezést szült. Az ellenkezéssel függ össze az, hogy egy materialista és ateista világmagyarázat kezdett kialakulni bennem.
– Mikor kezdett ez változni?
– Ezek a kérdések természetesen a későbbiek során is foglalkoztattak. Tizennégy éves koromban volt egy fordulat, amikor elkezdtem pedzegetni magamban addigi sokszor próbára tett világnézetem és az idealizmus találkozási pontjait. Egészen pontosan felállítottam azt a zombi-teróriaként ismert tételt, amivel évekkel később és jóval idősebben Raymond Kurzweil híresült el Amerikában, majd világszerte. Az érdekelt, hogy van-e az anyagin túl is valóság. Erre a választ két év múlva, tizenhat évesen tudtam megadni, amikor egyértelművé vált számomra, hogy a valóságnak van egy láthatatlan, szellemi vetülete is.

IMG_0957

– Nagyon szerencsés helyzet, hogy ez már tizenhat évesen felcsillant…
– Másoknak az nagyon szerencsés, hogy kiskorukban belenőnek egy ilyen világszemléletbe. Lehet, hogy nem kérdőjelezik meg, de számukra teljes világmagyarázatot nyújt. Nekem meg kellett ezért küzdenem. Annyiban mondhatni korábban is idealista voltam, hogy azt gondoltam: a világ egy javuló állapot felé tart, egyre jobb és jobb társadalmat, együttélést hoznak létre azok az emberek, akik a tudomány révén egyre többet tudnak meg a világról és a végén mindent meg fognak oldani. Ekkorra letisztult bennem, hogy nincs így, s nem lesz, nem lehet így. Hiszen éppen azoktól a céloktól és értelemadási műveletektől távolodunk, amiket elkezdtem nagyon fontosnak tartani az életemben: az emberéletnek célja a belső, önismeretre épülő, a természettel és a világgal való együttműködő összhang kialakítása lenne. Egyértelmű lett számomra, hogy az emberéletnek messze magasabb rendű célja van, mint pusztán az anyagi világba való építkezés, javak termelése-fogyasztása. Ebben az életszakaszomban történt az is, hogy olvastam a buddhizmusról egy bekezdést és tökéletesen beleillett abba a szemléletbe, amit akkoriban kezdtem kikristályosítani magamnak a világról.
– Milyen mélységekben ismerkedtél meg a buddhizmussal?
– Ez leginkább egy életre szóló kihívás, hiszen ez egy folyamat. Ha belegondolok, hogy néhány évvel ezelőtt mit tudtam a buddhizmusról, s mit tudok most és ha összevetem azzal, amit remélhetőleg néhány év múlva tudni fogok, akkor mindenféleképpen reményre ad okot, hogy ez egy tisztuló folyamat. Egy biztos: a buddhizmus világos és egyértelmű útmutatásokat ad az emberi létezés lehetőségeiről és az emberi tudat kibontakoztatásának folyamatáról. Ha a mi kultúránk alapját jelentő kereszténységben meglennének mély ismeretek a magasabbrendű, az ember szabadságot és méltóságot egyaránt biztosító tudatállapotokról és elérésük módszereiről, hiszen ez az, ami számomra igazán lényeges, akkor feltehetően keresztény meditációs gyakorlatokat folytatnék. Ám sajnos a mi kultúránk nagyon keveset őrzött meg abból a kifinomultságból és alaposságból, ami a buddhizmusra jellemző a belső világunk megismerésére vonatkozóan.

– Egyik alapítója vagy A Tan Kapuja Buddhista Egyháznak. Kérlek, mesélj erről, hogy alakult ez így?

 – Harminc évvel ezelőtt, amikor elvittek katonának, Láma Anagarika Govinda a Fehér felhők útján című könyvét csomagoltam be magamnak a kevés tárgy közé, amit magammal vihettem. Igazán jó választás volt, menedéket leltem benne éppen hányatottá váló életemben. A leszerelésem után újságíró iskolába jártam, s ott kötöttem barátságot Szatmáry Zoltánnal, aki már tagja volt egy buddhista közösségnek, ő hívott el az egyház alapításakor. Az egyház máig origóm, centrumom a sok másfelé kalandozás ellenére, vagy talán éppen azért, mivel a jógával, szimbólumrendszerekkel, transzperszonális pszichológiával való ismerkedésem mellett mindig ez kínált valódi megérkezést, közösségélményt.

– Milyen tárgyakat tanítasz a buddhista főiskolán?
– Legelőször a buddhizmus és archetípusok kapcsolatáról tartottam egy szemináriumot nagyjából tíz évvel azután, hogy egyáltalán elkezdtem tanítani. Az elmúlt újabb tíz évben ehhez sorakoztak fel időnként olyan tantárgyak, amelyeket jómagam nem tanultam sehol, tehát szinte a semmiből kellett felépíteni a tananyagokat. Természetesen támaszkodhattam a Szuttantára, tehát a Buddha megőrzött szavaira, valamint külföldi szerzők műveire, no meg a saját tapasztalataimra. Ilyen téma mindenekelőtt a buddhista pedagógia, amelyhez az élményanyagot kezdetben és sokáig a buddhista gyerektáborok és gyerekfoglalkozások adták, s csak az utóbbi években segít elmélyíteni ismereteimet, de minden korábbinál intenzívebben az elindított buddhista hittanoktatás. Az ökológiai kihívásokra adható buddhista válaszok szintén régóta foglalkoztatnak, újabban pedig a buddhista etika segít eligazodni a buddhizmus mai alkalmazásában. E három tantárgy voltaképpen az elkötelezett buddhizmus szellemiségét és gyakorlati terepét képviseli számomra, hiszen nem csak tanítani szeretném ezeket a tárgyakat, hanem minél inkább képviselni is az életvitelemben. Az oktatás és az erdőközeli ház, ahol élünk, lehetőséget is nyújt erre. Néhány évig tanítottam a Kína kultúrája és a Buddhizmus Kínában tantárgyakat is annak ellenére, hogy nem vagyok sinológus, ám, meglett az értelme, hogy a főiskola vezetése rám bízta ezeket a témákat, mert így természetesen alaposan és egyéb kutatásaimat is inspiráló módon elmélyedhettem ennek a manapság végképp megkerülhetetlen ősi és máig virágzó civilizációnak a szellemiségében.
– A buddhizmus valóban mély és sokrétű filozófiai tudomány és gyakorlatrendszer. Ám akkor hogyan lehet elképzelni azt, hogy gyermekeknek is tanítod? Hiszen kidolgoztad a buddhista oktatás módszertanát, s ennek mentén szervezed a buddhista hittanoktatást országszerte az iskolákban.
– Talán mivel itt tartok magam is: megpróbálom végre az egyszerű alapösszefüggéseket átlátni. De komolyabban: a gyermekek nagyon egyenesek és megérzik, ha valaki nem hiteles ismereteket közvetít feléjük, olyanokat, amelyekről maga sincs teljesen meggyőződve. Ilyen szempontból nyugodt vagyok, mert a buddhizmusnak azok az erkölcsi- és szemléletmódbeli alapjai, amiket tanítunk a gyerekeknek, s amiket az erkölcstanoktatás kapcsán tantervszerűen összegeztünk, nem a legszofisztikáltabb részeihez tartoznak a buddhizmusnak. Viszont ezek azok, amelyek életre szóló útmutatást adhatnak nekik arról, hogy ne a külső világtól várják a boldogságukat és örömeiket, hanem tisztában legyenek azzal, hogy ez csakis a benső állapotaik megfigyelésével és alakításával érhető el és senkit nem hibáztathatnak, ha nem érzik teljesnek az életüket.

– Ennek a teljes, örömteli, sőt hozzátehetjük, egészséges életnek a lehetőségét állítják középpontjukba a Hvar szigeti nyári jóga- és életmódtáborok, amelyeknek pároddal együtt egyik szervezője és táborvezetője vagy immár hatodik éve. A jóga miként illeszkedik az életedbe?
– Attól függ, hogy milyen jógáról beszélünk. Számomra a jóga – ahogy arra a szó etimológiája is utal – analóg a religio szó jelentésével: visszakapcsolódás, összekapcsolódás a transzcendens világgal, magasabb önmagunkkal, a teremtő szellemmel. Ilyen szempontból egy egyetemes módszerről van szó, s így azt is nyugodtan állíthatjuk, hogy a jóga törekvése minden vallási hagyományban kimutatható. Feltételezem, hogy bár ez a fajta törekvés a többi vallás alapját is jelenti, a jógára jellemző módszertan a többségükben háttérbe szorult már. Az más kérdés, hogy a jógát, mint nagyon letisztult és koncentrált gyakorlatrendszert úgy ismerjük, hogy a hinduizmus őrizte meg számunkra. Ám ugyanilyen alapon állíthatjuk azt is, hogy a taoizmus és a buddhizmus is megőrizte a jógának bizonyos gyakorlatait. Amit köznyelven jógának nevezünk, az valóban arra a szemléletmódra és gyakorlatrendszerre épül, ami a hindu darshana filozófiákban gyökerezik és főképpen a szánkhja szemléletmódból fakadó célkitűzés és praxis kapcsolódik hozzá. Természetesen számomra ez nincs ellentétben sem a buddhizmussal, sem a taoizmussal vagy éppenséggel a keresztény misztikával illetve egyéb szellemi hagyományokkal, melyekben igyekszem valamelyest tájékozottságra szert tenni, hiszen az emberi tudat egyetemes. És ha az emberi tudat egyetemes, akkor egyetemes lehetőségek birtokában van, hogy kibontakoztassa mindazt a potenciált, képességet, ami benne rejlik. Ennek különböző korokban különböző gyakorlatrendszerei és hozzá kapcsolódó filozófiái alakultak ki. Számomra rendkívül izgalmas tudni azt, hogy a különböző szellemi hagyományok mélyén voltaképpen egy egységes emberi törekvés lelhető fel. Hajlok arra, hogy elfogadjam az egyik legjelentősebb 20. századi felfedezést, ami sajnos jellemzően a mai széttagolt világban nem hathatta át a közgondolkodást, hasonlóan a kvantumfizikához vagy a jungi, eliadei archetípus-tanhoz kapcsolódó felismerésekhez, ez pedig az, hogy van egy egyetemes emberi létállapot, egy szellemi alapállapot, amelyre vonatkozó ismereteket ennek az őstudásnak a különböző korokra és népekre alkalmazott vetületeiként a vallások tartják fenn és örökítik át. Engem mindenkor a közös alap érdekel.

– Ennek a „közös alapnak” a keresése a kíváncsiságod mozgatója?
– Az összefüggésekben látás és a teljes világmagyarázat igénye vezetett el engem oda, hogy nagyon sok mindenben kipróbáljam magamat az életemben. Dolgoztam könyvtárosként, újságíróként, marketing managerként, információs társadalomkutatóként és szervezőként, s még néhány további, már-már extrém érdekesség lehet azzal kapcsolatban, hogy mi minden fér bele egy ember akárcsak fél életébe: voltam Franciaországban és a Himalájában idegenvezető, Albániában ENSZ-szakértő, a Pannon Egyetemen pedig az elektronikus közigazgatás gyakorlatát tanítottam. Ezek egymástól nagyon távolinak tűnő területek, mégis ezekben a kihívás és önmeghaladás lehetőségeit kerestem. Alapelvem, hogy ahol megnyílik egy ajtó, ott belépek. Kíváncsiságom visz bele sokszor kalandosnak tűnő helyzetekbe, ahol a lehetetlent kísértem meg és teszem próbára magamat. Talán azért, hogy bebizonyítsam magam számára azt, hogy végtelen lehetőségei vannak az emberi létezésnek. Szent meggyőződésem, hogy nagyon képlékeny és változásra kész a természetünk. Ami nagyon távol áll tőlem, az az, hogy véglegesnek, lezártnak, késznek gondoljam magamat. Ebből egyébként az is következik, hogy lehet, hogy egy év múlva ugyanezekre a kérdésekre más válaszokat adnék, remélhetőleg elmélyültebbeket és átgondoltabbakat. Több belátást tartalmazókat. Meggyőződésem, hogy ebben az alakuló folyamatban hatalmas szerepe van a biztos családi háttérnek és annak, hogy a párom támogatja ezt és minden lehetőséget biztosít ahhoz a belső kibontakozáshoz, amelyben nemcsak partner, hanem igazi társ, akivel a céljaink és szemléletünk ritka konstellációban egyesülnek. Az ő támogatása, párhuzamos folyamatai, ezek megoszthatósága nélkül sokkal nehezebben születnének meg a lényegbe hatoló belátások.

– Említetted a családot: mesélsz fiaidról?
– Három fiam van és persze ez is szimbolikus: a mesebeli királynak is három fia van. Csodásak, szabadok, öntörvényűek és kamaszok. Jó látni kibontakozásukat és jó segíteni őket ebben a folyamatban, ahogy remélhetőleg rátalálnak arra, miként lehet kibontakoztatni egyre jobban a velük született tehetségeket képességekké, s hogyan találják meg a célt és értelmet, ami miatt ők megszülettek a világban. Meggyőződésem, hogy mint ők is, mint jómagam is és mint minden ember olyan céllal kellett, hogy megszülessünk, hogy van, amit csak mi adhatunk hozzá ahhoz, hogy – és itt most figyelem, meg kell kapaszkodni, mert végtelenül idealista megközelítés következik – a világ teljesebbé, ha úgy tetszik igazabbá, szebbé és boldogabbá váljon. A magam részéről például csodálatos részt venni olyan hatalmas, nálamnál nagyobb szellemi erőknek a munkálkodásában, amelyek úgy tűnik, hogy jó eszköznek találnak ahhoz, hogy valami tisztább, teljesebb és bölcsebb valósuljon meg a világban például a táborainkon keresztül.

– Már értem! Ezek a szellemi erők hoznak tehát annyi színességet, életet a táborba!
– És mindenki, aki részt vesz, mert együtt hozzuk létre évről évre azt az élménygazdagságot, ami erőforrásunkká is válhat sokáig a táborok zárószertartása után. Igazán nagy szerencse számomra, hogy azokat az érdeklődési területeimet tudom elmélyíteni, meglátásaimat közvetíteni, amelyek számomra is a legfontosabbak az életben. Ilyenek a tudat természetére vonatkozó felfedezések, az összehasonlító vallásbölcseletből származó meglátások, az ájurvédikus életmód közel huszonöt éve megismert módszereiből fakadó tapasztalatok és megéltségek, a meditáció és egyéb tudatosságot növelő gyakorlatok és ne felejtsük ki a szimbólumokat, amelyek az érdeklődésem fókuszpontjában vannak. Uralkodó tudatfunkcióm az intuíció és úgy gondolom, hogy elég sokat köszönhetek ennek, mert a legtöbb felismerésem nem egy logikus sorrendiségben egymás után állított következtetéssorozatból születik, hanem villámcsapásszerű meglátás, amely hatalmas energiával képes feltölteni engem. A szimbólumok világában és az analógiás látás lehetőségében éppen az nyűgöz le, hogy miként képes kapcsolatot teremteni a belső, teljesebb, immanens és a külső megnyilvánuló világ között. Számomra a szimbólumok az egyik legizgalmasabb és legtitokzatosabb, talán úgy is mondhatnánk, hogy legmisztikusabb terület, ahol csodás összefüggésekre lehet rátalálni. Maga a jóga is tekinthető úgy, mint szimbólumrendszer, hiszen szimbólumok sokaságát alkalmazza gyakorlatai során. Az ászanák is tekinthetők szimbólumoknak, nem beszélve természetesen a mantrákról, amelyek hangszimbólumok vagy a mudrákról, amelyek kéz- és/vagy testszimbólumok. A szimbólumok a középkori kabbala tanítása szerint kódok, melyeket Isten rejtett el a világban annak érdekében, hogy vissza lehessen találni hozzá. Az írásmagyarázók szerint Isten megteremtette a világot, de kivonult belőle, ám utalásokat, jeleket hagyott maga után, hogy vissza lehessen találni hozzá. Ez csodás játékká képes emelni az emberi létezést. Egyszerre komoly és varázslatos játékká, aminek a folyamatában minden egyes fellelt és önmagunkra vonatkoztatott szimbólummal teljesebbé, ugyanakkor nyitottabbá, tágabbá, ha úgy tetszik: istenközelibbé tudjuk magunkat tenni.

– A varázslatos játékosság hogyan jelenik meg a Hvar szigeti táborokban?
– Ezt egy sajátos és villámcsapásszerű, váratlan meglátást alkalmazva úgy játsszuk végig a jógatáborunkban, hogy magára a szigetre úgy tekintünk, mint egy a Teremtő által azért létrehozott jelenségre, hogy benne mezokozmikus szinten fellelhessük azokat az analógiákat, amelyek a makrokozmoszra, a világmindenségre és a mikrokozmoszra, az emberre jellemzőek. Ez a hét tudatszint, a hét csakra. És milyen érdekes, hogy a szigeten végighúzódik egy hegygerinc, s e gerinc mentén fel lehet lelni a településekben, kulturális emlékhelyekben és egyéb látnivalókban megnyilvánuló erőközpontokat, amelyek éppen ugyanilyen arányban és elhelyezkedésben, az emberi testre vetítve a gerinc mentén is fellelhetők. Nem kell persze ezt komolyan venni, az régen rossz lenne, ha ezt szó szerint és dogmatikusan igaznak vennénk. Viszont arra nagyon jó, hogy nyitottá, játékossá tegyen minket és részt vegyünk a világ csodás és varázslatos megismerésében. Miközben a tábor során végiglátogatjuk ezeket a helyeket, töltekezhetünk az ottani szellemi élményekből, történelmi és kulturális felfedezésekből. Mindez segíti, hogy legyen mihez kapcsolnunk azokat a nagyon is konkrét, mély tapasztalásokat, amelyeket a párom vezetésével tartott napi kétszeri jógagyakorlás során az egyes csakrákhoz fűződően magunkban megtapasztalunk, megélünk.

Symbolon jóga – Ardha-csandrászana 2, egylábas félholdállás

 Yoga

A régi időkben a jógik megfigyelték saját magukat, így derült ki, hogy a lélekben folyó változások megváltoztatják a testtartást, az izmok tónusát, s ez akár betegséget is okozhat. Észrevették azt is, hogy ha különböző testtartásokat vesznek fel, akkor megváltozik lelki működésük is. Ha a testet a megszokott helyzetéből kimozdítva másmilyen tartásba helyezzük, a betegségek, melyek minden esetben lelki eredetűek, megszűnnek.

A jóga szellemében ha a testrészek szimbólumairól van szó, akkor azt keressük, hogy milyen lelki folyamat nyilvánul meg azon az adott területen és pontosan hogyan. Vannak testtájak, amelyek általánosan a legtöbb embernél ugyanazt a dolgot fedik, s így vannak betegségek, amelyeknek lehet találni egy valószínű okot. Ám minden ember annyira egyéni belső folyamatokkal rendelkezik, hogy bizonyos tüneteket nem lehet általánosítani. Ezért fontos megtanulnunk az önmegfigyelés folyamatát, melyet a jóga segítségével érdemes magas fokra fejlesztenünk.

félhold

Ezek mellett a különböző testtartásoknak történeti tartalmuk is van. Sok gyakorlatot harcosokról, uralkodókról vagy állatokról neveztek el, így megjelenítve egy-egy adott tudati minőséget, állapotot. Ezért tehát minden ászana, azaz testtartás egyben szimbólum.

ardha chandrasana

Az Ardha-csandrászana 2, az egylábas félholdállás egyik kihívása egyensúlyunk megőrzése. Karjainkkal a föld és az ég irányába egyformán nyújtózunk, ami szimbolikusan és a valóságban is segíti a földi és égi világ közötti egyensúlyunk megtalálását, amit ha sikerül létrehoznunk, az magabiztosságot és tiszta tudatállapotot eredményez. A fej felfelé fordítása mutatja életutunk irányát, ami az ég, az Isvara pranidhana, Isten irányába való teljes odaadás felé mutat, s ezért tudatunkat befelé fordító minőség. Az ászana segítségével a körforgást, a Hold energiák változékonyságát, ciklikusságát tudatosíthatjuk, mely erősíti a jin, azaz a női energiák dinamikáját. Kapcsolódik az Ida nádihoz, ezért fokozza a paraszimpatikus idegrendszer működését. Bár minősége finom, hűvös és lágy, mégis határozott erőt kíván a gyakorlótól a testtartásba való belehelyezkedés.

Ardha-csandrászana 2

Ez az ászana imádság, tisztelet a világot mozgató női energia előtt!

Ardha-csandrászana 2c

Energetikai szinten a testtartás harmonizálja a gyökér- és köldökcsakrát. Fizikai szinten az oldalra nyújtás mozdulata stimulálja a gerincvelő és ezen keresztül a teljes idegrendszer működését, a belső szervek masszírozásával pedig aktiválja azokat. Segíti a vérképzést, a méregtelenítést és az emésztést, erősíti a hátizmokat, energetizálja az alsó gerinctájékot és a lábizmokhoz kapcsolódó idegeket, erősíti a térdeket. Nyújtja a csípő körüli izmokat, így segíti nyitni ezt a területet, mely a reprodukciós szervek vérellátását serkenti, működésüket harmonizálja.

Ardha-csandrászana 2b

 

Síva 2. Isteni szimbólumai, attribútumai, s azok üzenetei

Síva a kifogyhatatlan teremtőerő forrása. Erejét és teljességét üzeni az is, hogy felruházták jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt. Alakja olyan ellentétes elemeket egyesít, mint a pusztítás és az ezzel járó kegyetlenség, másfelől azonban óvó, védelmező és teremtőisten. Ezen látszólagos ellentétek alakját paradoxszá tehetik, így üzenve szimbolikusan, hogy meghaladta az emberi természet látszatvalóságát.  Mítoszaiban hiszékeny és a legegyszerűbb eszközökkel jókedvre lehet deríteni, ám jelleme bonyolultsága miatt rendszerint konfliktushelyzetekbe kerül. Természetének ezt a két, látszólag ellentmondó oldalát megfoghatjuk úgy, mint egyazon karakter két arculatát.

shíva2

Nevének jelentése: „kegyes”, „üdvözítő”. Állandó mellékneve a „pusztító”. A Síva szó két szótagja a „sí” és a „va” olyan kedvező, hogy kiejtésük folytán minden gonosz és rossz dolog megsemmisül. Próbáljuk ki!

Síva utasítása a törvény, kedvtelései pedig a legszentebb és legdicsőségesebb tettek.

Magába olvasztva a „jó” és a „rossz” tulajdonságokat, ezzel a mozdulattal tulajdonképpen túllép emberi világunk dualitásán, megvalósítva a tökéletes meditáció állapotát, a megvilágosodást. Szimbólumként alakja ezért lehetőséget nyújt, hogy legmélyebb tartalmához közel kerülve felfedezzük önmagunk mélyén ezeket az erőket.

Mindezt máris elősegíti az, hogy Síva az ábrázolásain meditációs pozícióban, vagyis fél- vagy teljes lótuszülésben – szanszkritul padmászanában – ül. Ennek a testtartásnak hagyományosan olyan hatásokat tulajdonítanak, mint az összes betegség megsemmisítése, a halál legyőzése és a „feltételekhez kötött lét óceánjának átszelése”.

A padmászanát a padmáról vagyis a lótuszvirágról nevezték el, ami az istenség szimbóluma. A növény a víz mélyén gyökerezve, virágát a víz felszínén hozza, jelképesen így üzenve számunkra, hogy mind a tudattalan, mind pedig a tudatos tartalmak ismerete a cél, s hogy azokból, mint lehetőségekből gyönyörű, tiszta virágot bonthatunk. Az indiai írások a csakrákat – az isteni erő testen belüli finomfizikai központjait – szintén lótusznak nevezik.

lótuszvirág

Fizikai szinten ez az ászana, azaz a testhelyzet harmonizálja a farok- és keresztcsonti idegeket, mivel a test súlya nyomást fejt ki a gerinc alsó szakaszára. Mindez nyugtatóan hat a központi idegrendszer működésére és amennyiben a hát illetve a gerinc erőfeszítés nélkül felveszi természetes, két S ívű, ám egyenes tartását, az nagyban elősegíti a prána, vagyis az életenergia áramlását a gáttól a fejtetőig, másként kifejezve, a gyökércsakrától a koronacsakráig.

Úgy tartják, hogy a lótuszülés a hasi szervek működését is segíti és serkenti. Ez a folyamat természetesen nem csak fizikai szinten fejti ki jó hatását, hiszen amikor egy ászanáról azt mondjuk, hogy segíti az emésztés és a feldolgozás folyamatait, azt mindig fizikai, lelki és szellemi értelemben is értjük. Vagyis ez a testhelyzet segíti napi lelki-szellemi élményeink tanulságainak felfedezését, bevonását is fejlődésünk intenzív folyamatába. A lótuszülésben a test egy szilárd háromszöget alkot, ami megakadályozza a jóginit (a jóga női gyakorlóját) vagy a jógit (a jóga férfi gyakorlóját), hogy kimozduljon a felismerések és az életenergia áramlásainak erejéből.

A padmászana a meditáció folyamatát tehát azzal segíti, hogy, lezárja, s így mintegy lombikba zárja az emberi test energiarendszerét, ezért az előzőleg szétszórt életerő koncentrálttá válik. Ezzel a minőséggel és az egyenes háttal, a keresztbe tett lábakkal éber és figyelő, koncentrálni képes állapotban tartjuk a tudatot. E sok pozitív hatás miatt a padmászanát – a sirsászana, vagyis a fejenállás mellett – a legmagasabb szintű, „királyi” ászanaként tartják számon.

Síva tehát ebben a nagyhatású testhelyzetben ül kimozdíthatatlanul és elmélyülten. Az élet viszontagságai és kihívásai nem befolyásolják. Léte üzenet a kettősségnélküliség, az ellentétek feletti és az anyagi világon túli teljes létezés állapotáról. Síva ábrázolása, arcvonásaiból érezhető bölcs nyugalma, meditációs testtartása jelképezi a tökéletes benső harmóniát és arra utal, hogy felúlmúlhatatlan spirituális ereje van.

Az ábrázoláson Síva mögött a Himálaja hófödte csúcsai, s lakhelye, a Kailásza-hegy látszik. A hatalmas hegy az elme tisztaságát szimbolizálja. Ha az elme nyugtalan és zavart, akkor az ember nem képes felfedezni saját isteni magasrendűségét, pedig valódi célunk és feladatunk életünk során ennek felismerése és megvalósítása. A nagy hegy által szimbolikusan megjelenített, s ábrázolt valódi Önmagunk meglátása, felismerése, ha csak a pillanat törtrészére is, felemelő, meghatározó, valódi transzformáló erővel bíró élmény.  Mindezt akadályozza gondolataink állandó áramlása, hullámzása, aminek következtében különböző minőségű érzéseinkben hánykolódunk, s vetődünk hol ilyen, hol amolyan lelkiállapotba. Önmegismeréshez csak a tiszta gondolatfolyamok, majd a gondolatfelettiség vezetnek.

Síva képviseli tehát a teljes nyugalmat, tisztaságot, kiegyensúlyozottságot és kettősség nélküliséget. Tudata az istenség – uttama purusa – tudatállapota. Ezt jelenti szimbolikusan a hegy magas, tiszta hófödte csúcsa.

Síva arccal dél felé ül.  A déli égtájhoz a tűz elem minősége kapcsolódik, amiben a nap teremtőereje, az élet, a halál és az újjászületés varázsereje kap teret. A tűz rombol és teremt, a felesleges salakot elégeti és felszínre kerül az arany. A tűz a lelki nemesedés, a jobbá válás szimbóluma. A tűz elemhez tartozó állatok a főnix, a sólyom, a páva, az oroszlán és a méh.

A tűz elem legmagasabb szintű megtestesítője isteni minőségben pedig maga Síva, mivel a lemondást és a csapongó, alacsony minőségű tudat  elpusztítását képviseli, hozzásegítve minket egy nemesebb, magasabbrendű tiszta tudati kincs megalkotásához. Síva ábrázolása, mint egy szimbolikus tudati térkép, utat mutat mindennek lehetséges eléréséhez.

.