Az adventi koszorú szimbólumrendszere

hagyomanyos adventi koszorú

A legújabb kor adventi szimbóluma az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, négy gyertyát helyeznek rá és ezekből minden vasárnap meggyújtanak egyet-egyet. Bár ilyen koszorút alig száz éve szokás a családokban állítani, a legtöbb helyen elfelejtették már, miért kör alakúak a koszorúk és miért díszítjük őket gyertyákkal. Azzal pedig végképp nagyon kevesen vannak tisztában, hogy a koszorúkötés szokása valójában sokkal régebbi eredetű és az ősi időkből származó varázskör kialakításával függ össze.

A szokás gyökerét kutatók azt állapították meg, hogy Johann Hinrich Wichern evangélikus lelkész volt az, aki 1840-ben az általa alapított első hamburgi gyermekotthon imatermében a falakat fenyőgallyal díszítette, a mennyezetre felfüggesztett egy szekérkereket, amin huszonhárom – négy piros és tizenkilenc fehér – gyertyát helyezett el. Ezek közül minden nap egy gyertyával többet, minden hétköznap egy fehéret és minden vasárnap egy pirosat gyújtott meg, mivel advent idején naponta tartott istentiszteletet az ottani gyermekeknek.

Johann_Hinrich_Wichern
Johann Hinrich Wichern

Ez a szép ötlet gyorsan követőkre talált más gyermekotthonokban is. Évről-évre szebben és szebben díszítették fel ezeket a koszorúkat. De csak 1860-ban Berlin-Tegelben született meg az a gondolat, hogy a fakereket fűzfából font koszorúvá alakítsák, köréje fenyőgallyakat illesszenek, valamint szalagokkal fonják körbe és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tűzzenek rá a négy adventi vasárnap jelképeként. Így végül elég kicsi lett a koszorú ahhoz, hogy a családi házakban és lakásokban is helyet kapjon és hirdethesse a közeledő Karácsony örömét. Az első világháború után Németország protestáns vidékein már minden család asztalán díszlett adventi koszorú, sőt a katolikus használatára is először német területeken került sor a XX. század első felében.

Maga a koszorú a Napot és a Nap útját, az év kerekét jelképezi. A hagyományos közösségekben, hogy a Napút sarokpontjait, a Nap életének állomásait megszenteljék, a napfordulók és napéjegyenlőségek idején koszorút fontak az emberek virágokból, szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból. A koszorú vagy a kör a mindig megújuló idő, így az örökkévalóság jelképe is volt. Varázserejű tárgynak tartották, amely képes arra, hogy távol tartson minden gonosz szellemi behatást és ártó erőt a háztól. Az ősi varázslat idővel feledésbe merült, de azért a magyar falvakban sokáig fennmaradt, hogy ilyen koszorúval díszítették a nyári napforduló, illetve Szentivánéj idején az ajtókat, hogy megvédjék otthonaikat a tűzvésztől. A nem sokkal későbbi aratás végeztével az utolsó kévékből fonták azt a koszorút is, amelyet ünnepélyesen vittek végig a falu főutcáján. Szüret idején szőlőfürtökből készítettek hasonló koszorút, amelyet ugyancsak a termésért hálát adva vittek körbe. A fenyőágakból font koszorú a remény jelképe, mivel a téli napfordulókor újjáéledő Nap fénye révén nem a sötétség és a halál, hanem a világosság és az élet győzedelmeskedik.

Wichern_Adventskranz_originated_from_Germany

Ezt a fényt idézik meg a sorban, a Nap napjain, azaz vasárnaponként (vagy előző este) meggyújtandó gyertyák az adventi koszorún is. A kör a keresztényeknek is jelképezheti egyrészt az évkört, melyen átragyog Isten világossága, másrészt az egész történelem kerekét, amelyben Isten kinyilvánítja magát az embernek. A kör az időbeliség mellett az örökkévalóságot is jelképezi, valamint azt a koszorút, amit elnyerhet a hívő ember, ha befogadja Isten világosságát.

A négyes szám is a teremtett világ egészére utal: négy világkorszakra, a négy égtájra, a négy évszakra, a négy őselemre. A négy gyertya színe a katolikus hagyományban megváltozott, a liturgia színeihez alkalmazkodván a gyertyák színe egyrészt lila (viola) lett, másrészt rózsaszín. Az advent liturgiai színe a bűnbánat és a megtérés jelképeként lila, ugyanis az adventi felkészülés során ugyanúgy önmegtartóztatással, bűnbánattal készülnek a keresztények a közelgő Karácsonyra, mint Húsvét előtt. Egy gyertya, mégpedig az advent harmadik vasárnapján meggyújtandó gyertya színe rózsaszín. Ennek a vasárnapnak a neve Örömvasárnap, latinosan Gaudete vasárnap, mivel a mise bevezetése mindig “Gaudete in Domino semper”, vagyis “Örüljetek mindig az Úrban” szöveggel kezdődik. Ekkor azért szabad rózsaszínt is használni, mivel a közelgő ünnep fölött érzett öröm színe a fehér, ám ha ez lilával keveredik, akkor rózsaszín lesz belőle.

Minden vasárnap eggyel több gyertya ég a koszorún, mivel keresztény megközelítésben a négy gyertya növekvő fénye a világosságot jelképezi, amely Jézus születése révén szétárad a Földön. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon. Ma már kevesen tudják, hogy a koszorún elhelyezkedő négy gyertyát hagyományosan az előestéken, s az óramutató járásával ellentétes irányba haladva kellene meggyújtani, jelezvén, hogy az üdvtörténet mintegy „szembemegy” a történeti idővel. Továbbá az ellentétes irány a lebontó folyamatokat szimbolizálja egy körben, ami jelezheti a sötétség növekedésével szemben a fény erősödését is, legalábbis az emberek lelkében.

Minden gyertya egy fogalmat szimbolizál, valamint a katolikus szimbolika alapján egy-egy személyre vagy közösségre is utal. Advent első vasárnapjához és gyertyájához a hit kapcsolódik, s Ádám és Éva, mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást. A második gyertya a reményt idézi meg, s a zsidó népet, akiknek Isten megígérte, hogy közülük származik a Messiás. A harmadik vasárnap Örömvasárnap, vagyis az öröm kapcsolódik hozzá, “személy szerint” pedig Szűz Mária, aki megszülte a Fiút, Jézust. A negyedik vasárnap pedig a szeretetről szól, s Keresztelő Szent János alakját idézhetjük fel, aki Jézus eljövetelét hirdette és készítette az utat az emberek szívéhez.

A négy gyertyának és a négy vasárnapnak más értelmet is adhatunk. Ha az első a hitről szól, akkor e napon erősítsük meg magunkban azt a meggyőződést, hogy életünket és sorsunkat hatalmas erők irányítják, s ezek az erők képesek annál teljesebbé, gazdagabbá, harmonikusabbá tenni az életünket, minél inkább bennünk élőknek, hatóknak tapasztaljuk őket. A második a remény fényét sugározza, vagyis bizakodhatunk abban, hogy napról-napra önmagunk mind teljesebb lehetőségeinek kibontakoztatása felé haladunk. A harmadik gyertya fénye idézze fel azt az örömöt, hogy kivételes lehetőség emberként, az “Ember fiaként” megszületni és élni. A negyedik gyertya a negyedik vasárnapon pedig emlékeztessen minket arra, hogy a szeretet az a szellemi minőség, ami az összes létezővel olyan mélyen és felelősségteljesen összefűz, hogy képesek lehetünk ennek tudatában meghaladni saját határainkat és egynek érezhetjük magunkat a létezés örök áramlatával.

Csörgő Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.