Mára alig van olyan virágboltja, piaca Budapestnek, ahol ne látnánk narancssárga, gömbölyded sütőtököket. Kisebbek, nagyobbak állnak glédában, némelyik már ki is van faragva: hiányzik a belseje, a héján pedig két nagy szem és egy széles mosoly, amelyek idővel még világítani is fognak a tökbe helyezett mécsestől. Idővel: ahogy közeledik Halloween. Ünnepeket is importálunk az utóbbi húsz évben, így vagyunk ezzel az Amerikában népszerű alkalommal is. Most, hogy már Magyarországon is divatba jöttek a különféle Halloween-partik, -bulik és -bálok, nem árt, ha tudjuk, miről is szólnak az ilyenkor szokásos lökött jelmezek, a világító tökfejek, a tűzijáték és a ricsaj.
Halloween az egyik legrégibb ünnep, eredete messze a régmúltba vezethető vissza. Mai formája az évszázadok során több kultúra (a római Pomona-nap, a kelta Samhain fesztivál és a keresztény mindenszentek napja) hagyományainak keveredésével alakult ki.

A keltáknál ez a nap a Samain (ejtsd: száuiny, vagy szaviny) ünnepe volt, az év utolsó és első napja. A kelta hagyomány szerint Samhain, a Nap és a halott lelkek ura ilyenkor összehívja a halottakat és megengedi, hogy az elhunytak lelkei visszatérjenek otthonaikba. A halottak különböző formában jelennek meg, a rossz lelkek, állatok figuráit öltik fel, főként macskáét. A kelták hite szerint ezen a napon tér vissza a földre azoknak a bűnösöknek a lelke is, akik az elmúlt esztendőkben haltak meg és azóta állatok testében “léteztek”.

Évszázadokkal ezelőtt a kelta újévet november 1-én ünnepelték. Az ünnepség valójában már az előző napon megkezdődött, miután a termést betakarították és a hosszú, hideg télre elraktározták. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, hatalmas új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be Samhainnak a halott lelkektől, a boszorkányoktól és a démonoktól való félelmükben.

A tűz körüli tánc jelezte a sötét időszak kezdetét. Miután kialudt a tűz, az ünneplők hazatértek, a parázsból pedig a papok minden családnak adtak egy-egy darabot, amit ők otthonaikba vittek, ahol ismét tüzet gyújtottak és egész éjszaka virrasztottak. Ezek a tüzek tartották melegen az otthonokat és hitük szerint ezek űzték távol a gonosz szellemeket.
November elsején az emberek állatbőrökkel és állatfejekkel álcázták magukat a szellemek elijesztésére. A kelták úgy tartották, hogy Samhainkor érvényüket vesztik a természeti törvények. Az ünnep előestéjén megszűnik az idő, ez a nap sem az ó-, sem az újévhez nem tartozik. Eltűnik, elmosódik a válaszfal az élők és a holtak között, s ilyenkor visszatérnek a halott lelkek és a földön járnak.

A kelták azután is megtartották szokásaikat, hogy a rómaiak az első században meghódították őket. A római katonák és családjaik sok hagyományt hoztak magukkal, melyek egyike a Pomona-nap volt, ami a gyümölcsök és kertek istennőjének ünnepe és november 1-je körül tartották. A következő évszázadok folyamán a kelta Samhain fesztivál és a római Pomona-nap hagyományai keveredtek, a szokások összefonódtak.

A következő hatás a kereszténység terjedésével érkezett. 835-ben a sokfelé még létező és elpusztíthatatlannak tűnő pogány szokások átformálása, „keresztényesítése” érdekében IV. Gergely pápa elrendelte a mindenszentek napjának november 1-én történő megünneplését. Innen ered a Halloween név: Mindenszentek = All hallows, az azt megelőző este pedig az „all hallows evening”. Ez rövidült le az idők során a mostani, közkeletű szóra: halloween.

A római katolikus egyház később november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánította. Tűzgyújtással, felvonulással ünnepelték, az emberek beöltöztek szenteknek, angyaloknak és ördögöknek. A kereszténység terjedése azonban nem feledtette a régi hagyományokat sem, a kelták leszármazottai folytatták a Samhain és Pomona napok ünneplését is, s az évek során mindezen szokások összevegyültek.

A Halloween eredetének egy szála szintén pogány kultúrában gyökerezik. A középkori boszorkányok különféle ünnepeinek egyike az úgynevezett “boszorkány-szombat” vagy “fekete-szombat” (Black Sabbath) volt, ami október 31-ére esett. A középkorban az egyház azzal támadta a Halloweent, hogy az ünneplők a sátánt szolgálják, esténként pedig boszorkányszombatot tartanak. A mai kor Halloween-partijainak legtöbb kelléke, például a fekete macska, a söprűnyél, a mágikus varázsigék ennek a fekete-szombatnak a termékei, így kialakultak az esemény ma is visszaköszönő jelképei és jelenségei: a boszorkány, a csontváz, illetve a tréfálkozás és a jóslás.

Halloween, ahogy ma ismerjük, e három ünnep keveréke, végleges formáját Amerikában nyerte el, ahol az 1845 utáni évek pusztító írországi éhínsége miatt bevándorló írek százezrei honosították meg ezt az ünnepet. Még ma is megtartják a régi rítusokat, a gyerekek jelmezbe bújnak, arcukat kimaszkírozzák vagy álarcot öltenek és úgy tesznek, mintha maguk is boszorkányok vagy kísértetek lennének. Persze a szokások lelki-szellemi háttere többnyire már elhomályosult előttük.

Az így némiképp kiüresedett, másfelől üzleti szempontokkal újratöltött hagyományt átvette minden amerikai. Egy tisztességes halloweenezőnek illik szellemnek, boszorkánynak, vámpírnak, fekete macskának vagy vérfarkasnak öltözni, de manapság inkább a farsangi jelmezek láthatóak az utcán. A gyerekek ma már akár Supermannek, vagy nyuszinak öltözve a papa kíséretében egy kosárkával felszerelkezve körbejárják a szomszédságot, “Trick or treat”-et kiabálva (“Trükk vagy fenyegetés!”, vagyis: “megvendégelsz vagy megnézheted magad!”) csokit gyűjtenek. A szokás onnan ered, hogy az ősi kelták hitték: a halottak lelke kint kísért mindenféle boszorkányok és kísértetek társaságában és csak némi élelem ellenében hajlandóak visszatérni saját világukba. Eredetileg a gonosz szellemeknek felajánlott finomságokkal, kiengesztelésükkel próbálták elkerülni a pusztításukat.

Napjainkban tanúi vagyunk a régi-új pogányság elterjedésének. Manapság, amikor a katolikus püspöki kar is már körlevelet intézett a pogány eszmék terjedése ellen, érdemes felfigyelnünk erre a jelenségre, s megismerkednünk azzal, hogy honnan is ered ez az Amerikából érkező multikulturális ünnep, amely bár külsőségeiben igen, de üzenetében kevésbé áll távol Halottak napja magyar megünneplésének gyökereitől. Mert mindezek mögött egy ősi, jóformán egyetemes, hajdan szinte minden népnél meglévő világkép elemei tárhatók fel.
Csörgő Zoltán