A minap véget ért adventi tesztjátékunkból – amelynek immár a nyertesét is kisorsoltuk – sokat meg lehetett tudni az advent eredetéről, jelentéséről, jelentőségéről. (Akit ellenőrzésképpen a helyes megfejtések érdekelnek, íme, következzenek a jó válaszok betűjelei: c, a, c, a, b, a, b, c, a, b, c, c.)
A szimbólumok mindig személyes és/vagy közösségi üzenetet hordoznak. Eligazítást nyújtanak például egy ünnep, egy rítus kapcsán arról, hogy mi az időszerű teendő, amely révén életünket és sorsunkat beleágyazhatjuk a mindenség ritmusába, harmóniába hozhatjuk törekvéseinket a szellemi erők szándékaival. Érdemes az adventtel összefüggésben még ezekről is egy rövid összefoglalót nyújtani.
A szótár azt írja adventről, hogy „fontos ember vagy esemény eljövetele”. Ha vendéget várunk vagy ha fontos esemény közeleg, fölkészülünk a fogadására. Advent is a felkészülés, a várakozás időszaka, nem az ünneplésé, még akkor sem, ha hagyományosan hosszú (23-28 napos) ünnepnek tekintik. Advent azon a vasárnapon kezdődik, amelyik legközelebb áll november 30-ához, Szent András napjához. Ez a nap a Vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete.
Advent még mai zakatoló világunkban is teret ad a békés elmélyülésre, az önmagunkra találásra. Ha – mint Pilinszky János írta – „a karácsony a szeretet”, akkor “ádvent a várakozás megszentelése”. Lényünknek vannak a természethez tartozó részei, de vannak olyan célkitűzéseink, amelyek párhuzamai, analógiái nehezebben találhatók meg a kinti természetben. Az emberi természetben is titokzatos mélységekként rejlenek, s az életnek ezek a láthatatlan, de megtapasztalható oldalai az évnek ebben az időszakában mindinkább megkövetelik a fölismerést és a megértést.
Advent az év legcsendesebb időszaka, amikor a természet folyamatai is a befeléfordulás szükségességét hirdetik. A fák gyökerei mélyen dolgoznak, az ágakon kifejlődött rügyek pihennek és még messze az idő, amikor készülődni kezdenek a kihajtásra. Kint korán besötétedik, hideg van, a növények elveszítették már őszi szemkápráztató színeiket, díszeiket, s a templomban az oltár is dísztelen ekkor. Ebben az egyre egyszínűbb, olykor – ha hó is esett – egyre fehérebb, letisztultabb világban, a tél tetszhalálában kell megtalálnuk a benső fényt, a tudatosság belül mind erősebb lángját.
Amikor a természet visszahúzódik a lélek mélységébe, akkor lehetőségünk van arra, hogy szeretettel növeljük ezt a lángot, világosságmagot, amit a téli napfordulón, mint egy egyszerre mélyponton és csúcsponton kell biztonságosan átvinnünk. Minden évben újraélhetjük, gyakorolhatjuk, mind tudatosabban megélhetjük ezt, hiszen majdan a halálon is így kell átlépnünk.
Ez a Nap ritmikus útjához kapcsolódó advent jelentősége is: elvezet minket, felnőtteket és gyermekeket a Karácsonyhoz, az újjászületéshez, megújuláshoz. Advent idején a hagyomány szerint az elásott pénz tisztul a föld alatt. Így tisztul a mi benső gazdagságunk is. Nekünk pedig erőfeszítést kell tennünk a bensőnkben rejlő erők feltárására, az élet iránti bizalmunk újjáalkotására, amely növekedésünket segíti a világosság, a fény felé.
