Csörgő Zoltán összes bejegyzése

Törzsi társadalom a futballpályán, avagy a labdarúgás kozmikus szimbolizmusa

2015-09-07Hírek a szimbólumok világából, Homo Symbolicus, Old Age a New Age-ben, SzimbológiaCsörgő Zoltán

Akár a világbajnokság mérkőzéseit követjük, akár csak egy baráti meccset, elmondható, hogy némely labdarúgó meccs egyértelműen a törzsi összecsapások jellegzetességeivel bír. Némely “örök rangadót” épp az ultrák tevékenységei miatt – készülődés a találkozóra hónapokon keresztül, harci színek festése, az ellenség hergelése, démonizálása, az ösztönszintű indulatok kiélése – nem is lehet másnak tekinteni, mint a két nép nevében játszott, szocializált, azaz társadalmilag elfogadott módon vívott háború – persze kicsiben.

Jócskán fűtheti ezt (mondaná egy néplélekgyógyász, de legalábbis -diagnoszta, ha lenne ilyen) az egyik fél elszenvedett sérelme (elcsatolt országrészek) és a másik ezzel kapcsolatos elfojtott, tudattalanba száműzött bűntudatának kivetítése (jungiánus szaknyelven: árnyékprojekció). De legalább annyira szerepet játszik mindebben a mai korban az a kollektív rituálék szintjére jutott versengés, amiben a pszichológusok és a gazdaságelemzők egyaránt a pozitív életfelfogás megnyilvánulását látják. Hogy ez mennyire pótcselekvés inkább, nem érdemes mélyebben belemenni, az biztos, hogy általában a sportesemények szervezése össztársadalmi és globális folyamat, amelyben bőven benne van a korábban háborúkkal levezetett indulatok szocializált és legális levezetésének szándéka és támogatása.

Persze törzsi összecsapásokat jellemző szertartásos jelenségek mellett további szimbólumokat, az archaikus világlátás egyéb megőrződött, átmentődött elemeit is felfedezhetjük a labdarúgásban: a stadion a hajdani cirkuszi játékoknak otthont adó római amfiteátrumok világát idézi, a négyszög alakú pálya a Föld mikrokozmikus megjelenítője, a négy szöglet pedig az időbeli teljességet, ciklikusságot sugallja, a tizenegy játékos a máshol (lásd apostolok, asztrológiai jegyek, házak, az év hónapjai) tizenkettővel megjelenített teljesség egy híján. A teljesség elérése végett pedig a kerekségével a világmindenséget manifesztáló labdát kergetik.

A bíró a mindenható (bár vannak segítői is a kozmikus rend fenntartásában), a középről támadás után a törekvés a labda az ellenfél térfelén tartására és kapujába juttatására pedig területfoglalás.

A pályán általában a kiválasztott legkiválóbbak küzdenek, ha nem is életre-halálra, de mint a hajdani lovagok, egy-egy nemzet vagy közösség nevében a győzelemért.

Liverpool

A küzdők egyenruhát viselnek, amit itt meznek hívnak, férfiak űzik a labdát, gáncsokkal, keményen, a tesztoszterontól hajtott férfiagresszió megnyilvánulási terepeként.

A játékosok mind azonosulási lehetőséget kínálnak a nézőknek, a rajongóknak. Vagyis a pályára lépők a stadionokban és a tévéképernyő előtt ülők helyett is futnak, kínlódnak, cseleznek – és dicsőülnek meg, válnak időbe vetett hősökké, akár pillanatnyi gólkirályokká.

A győzteseknek a jutalma sem marad el és ebben a szimbolizmus komplexitásának megfelelően megint csak ősi képzetek öltenek formát: kupát kapnak, amely az áldozás szimbóluma, érmeket, amelynek a fémekkel kapcsolatos szimbolikája egyértelmű.

Az arany, mint a legnemesebb fém, a legjobb elismerése, az ezüsttel és a bronzzal pedig az antik világkorszakok szimbolikáját is hozza. Mindezek együtt hozzájárulnak ahhoz, hogy a labdarúgás egésze a mai erőközpontú társadalmak domináns értékeinek összefoglalása legyen és így magára vonja a közösség tagjai jelentős részének figyelmét.

A sport és azon belül a labdarúgás tehát a társadalmak életének egy olyan területe, ahol tág tere nyílik az archaikus képzetek megjelenésének. A csapatjátékok és az egyéni sportok is életben tartják az ősi motivációt, igaz, erősen deszakralizált, azaz eredeti mélységétől és nemességétől megfosztott módon, hogy hősöket lássunk magunk körül. A bajnokok, élsportolók, köztük a futballsztárok, ha nem is testesítik meg a hajdani héroszokat, de meg lehet pillantani, sőt át lehet élni általuk az ősi vágyat, az emberi határok és természeti törvények legyőzését – vagy legalábbis kicselezését.

Tomatina – az össznépi paradicsomcsata fesztiválja

2015-08-30Etnoszimbológia/szellemi néprajz, Hírek a szimbólumok világából, Homo Symbolicus, Old Age a New Age-ben, Szimbológia, Ünnepek szimbólumaiCsörgő Zoltán

A spanyolországi Buñolban minden augusztus utolsó szerdáján rendezik meg a Tomatina fesztivált. Idén is több tízezren érkeztek a világ közel száz országából a Valencia melletti kisvárosba, hogy részesei lehessenek a világ legnagyobb és leghíresebb, élelmiszerrel vívott csatájának. A szigorú városatyák már második éve huszonkétezer főben limitálják a paradicsomos hadviselők számát, akik fejenként tíz eurót fizetnek, hogy dobálózhassanak a paradicsommal.  A kisváros egyébként kilencezer fős lakossága több mint harminc-negyvenezerre duzzad ilyenkor a parádé alkalmával.

Hogy legyen némi archaikus, szakrális jellege a fesztiválnak, a nap kezdetén egy oszlop tetején elhelyeznek egy sonkát, amit meg kell szerezni. Ez a májusfaállításra emlékeztethet minket, s valóban, mi mást is jelképezne a pózna, mint a világfát, világtengelyt (axis mundit), amin keresztül az éggel, a Teremtővel lehet felvenni a kapcsolatot? Az oszlop ott is be van kenve zsírral, tehát nem is olyan könnyű feladat a megmászása. Amikor végre valaki megszerezte a sonkát, vízágyúk kezdenek gondoskodni arról, hogy mindenki elég vizes legyen.

Ezután tömeges vetkőzés és ruhadobálás kezdődik, majd amikor már mindenki (férfiak) félmeztelen, akkor érkezik a paradicsom igen nagy mennyiségben. Akár ősi termésbetakarítást, szüretet felidéző ünnepnek is tekinthetnénk a fesztivált jellegzetességei alapján.

Az esemény persze inkább a túlérett fogyasztói társadalom szimbóluma, hiszen rengeteg étel megy veszendőbe. Idén százhetvenötezer (!) kilónyi paradicsommal zajlott a vidám csata. A környékbeli gazdák hat nyitott kamionra pakolják túlságosan is megérett paradicsomjaikat, amit azért paradicsomlégyártáshoz nyilván lehetne használni. A jókora járművek egymást követve gurulnak, a kocsikról lapátolják a paradicsomot az emberek közé, akik közben ezt kiabálják (a spanyolajkúak): “Tomate, tomate queremos tomate!”. A kérésükre hamarosan paradicsommal ellátott, harcra kész résztvevők ezután egy órán keresztül féktelenül tombolva, ösztöneiket szabadon eresztve paradicsommal takarják be az épp levetett civilizációs máz alatti rétegeiket.

Boldogan hajigálják egymást, mígnem már paradicsomban érezhetik magukat, de csak szó szerint: a fergeteges buli tetőfokán több ezres tömeg fülig érő szájjal bokáig gázol és tocsog, vagy éppen hever a főtéri paradicsompürében.

A városvezetés azért ajánlásokat is megfogalmaz a résztvevők számára: mindenekelőtt a paradicsomra érdemes rátaposni, mielőtt valaki felé dobnák, így csökkenthető a sérülés kockázata. A másik, hogy szerencsés használt, sőt utoljára használni kívánt ruhákba öltözni, mert azok utána maradandóan piros színt öltenek. Nem árt jól zárt cipőbe bújni, de ami ennél lényegesebb: szemüveget viselni, mert a paradicsomlé savas és nagy mennyiségben maró hatású.

A fesztivál végén mindenki békés és boldog, hiszen a dobálás jó feszültséglevezető gyakorlat is.

A csata gongütésig tart, ekkor mindenki feltápászkodik és hosszas csúszkálás közepette, kimerülten elindul a folyó felé. A tisztálkodáshoz a város vezetősége zuhanyokat állíttat fel erre az eseményre, továbbá a tűzoltóság és a helyi lakosok is segítik a fáradt tömeget megszabadulni a ragacsos pürétől. Ezután a város takarító-alakulata megkezdi a munkálatokat, hogy másnapra tiszták legyenek az utcák, melyek úsznak a paradicsomban.

Több elmélet is létezik eme furcsa népünnepély eredetével kapcsolatban, hogy melyik az igaz, senki sem tudhatja biztosan. Egyesek szerint Szent Lajost, a város védőszentjét ünneplik ezen a módon, bár ez a magyarázat nem túl logikus. Mások szerint egyszer a zöldségesek annyira összevesztek, hogy paradicsommal dobálták meg egymást. A legvalószínűbb az, hogy 1945-ben egy Franco ellenes tüntetés alkalmával épp akkor szabadultak el az indulatok, amikor a demonstrálók egy zöldséges előtt haladtak el és a kézre eső paradicsomokat kezdték dobálni. Nem dinnyéket és nem uborkákat vagy narancsokat, hanem paradicsomot, s mivel a paradicsom a vörös színével valóban felidézi a vér látványát, ez azt az illúziót kelthette, hogy itt vér és valódi harc folyik, miközben mégsem esik senkinek komoly sérülése. A tüntetésből fieszta lett, a helybeliek mondhatni rákaptak a dolog ízére, s egy évvel később már szándékosan mentek ki az utcára otthonról hozott paradicsomot dobálni. Annak ellenére, hogy a rendőrség betiltotta a csatát, minden évben ugyanazon a napon megismétlődött a dolog, így 1959-ben a hatóság is megadta magát. Onnantól a paradicsomcsata hivatalos esemény a fesztiválnaptárban, évről évre nagyobb érdeklődést keltve a világban.

Szimbólumok útközben – 2015. június 23. Vrboska, Hvar sziget, Horvátország

2015-06-26Etnoszimbológia/szellemi néprajz, Homo Symbolicus, Old Age a New Age-ben, Szimbológia, Szimbólumok útközben, Ünnepek szimbólumaiCsörgő Zoltán

Szentivánéji tűz, mégpedig hagyományos módon: a faluból innen-onnan összeszedett használhatatlan fából (ablakok, ajtók, asztalok, régi gerendák, deszkák) rakott máglya gyullad fel a XVI. századi Irgalmas Miasszonyunk templom (Horvátország legszebb erődtemploma) mellett, közepén a Világtengelyt (axis mundi) jelképező májusfa áll.

A tűz sok nép hagyományához hasonlóan itt is fénykeltő, -teremtő és -fenntartó céllal ég. A Nap ekkor pályája legmagasabb pontjára ér, a leghosszabb ideig látható az égen. Fordulat is ezen legrövidebb éjszaka, amikor átbillen a nagy fényesség és innentől fogyni kezd, visszahúzódik maggá, hogy majd Karácsonykor megújhodjon. Fontos tehát, hogy mind teljesebb legyen a világosság (azaz eredendően a tudatosság), s mind kisebbre szűküljön a sötétség hatalma, ezért a nyári napforduló (utóbb három nappal később, Szent Iván napján tartott) ünnepe az egyetlen ünnep, amelynek központi pillanata az esti tűzgyújtás.

Szent és profán, meztelenség

2015-06-10Etnoszimbológia/szellemi néprajz, Hírek a szimbólumok világából, Old Age a New Age-ben, SzimbológiaCsörgő Zoltán

A meztelenség szabadságot tükröző szimbóluma és a szent helyek profanizálásának tilalma okoz most feszültséget Malajziában, sőt világszerte. Néhány nappal azt követően, hogy június elején földrengés rázta meg Borneó szigetét, a malajziai rendőrség őrizetbe vett négy külföldi állampolgárt, akiket azzal vádolnak, hogy meztelenül fényképezkedtek az ország legmagasabb hegycsúcsán és ezzel megsértették a hegy szellemét, tehát ők idézték elő a végzetes földmozgást. Az elkövetőket négy napra vették őrizetbe, amíg lefolytatják ellenük a szeméremsértő viselkedésük miatt indított vizsgálatot – közölte Jalaluddin Abdul Rahman, a földrengés sújtotta észak-borneói Sabah szövetségi állam rendőrfőnöke.

A földrengés tizennyolc túrázót megölt a hegyen és több mint százan rekedtek fenn a 4095 méter magas Kinabalu-hegyen, Délkelet-Ázsia egyik legmagasabb, az UNESCO Világörökségi listáján is szereplő hegycsúcsán. Tény, hogy néhány héttel korábban többek között kanadai, holland és német turisták mászták meg a malájok által szent hegynek titulált csúcsot, majd ott meztelenre vetkőztek és így fotózkodtak. A képek nem kerültek azonnal nyilvánosságra, azonban a földrengés előtt pár nappal elkezdtek terjedni a közösségi oldalakon.

A szövetségi állam miniszterhelyettesének, Tan Sri Joseph Pairin Kitingannak határozott meggyőződése, hogy egyértelmű az összefüggés a szent Kinabalu-hegyet megsértő, a csúcson meztelenre vetkőző külföldi turisták és a több ember halálát okozó földrengés között. A miniszterhelyettes a következőt nyilatkozta: „A földrengés megerősítés arra nézve, hogy a Kinabalu-hegy szent, és ott nem szabad könnyelműen viselkedni. A földmozgást megelőzően nagy madárrajokat láttam repülni. Egy idő után sejtettem, hogy valami rossz fog történni. A következő napon éppen a repülőtér felé tartottam, amikor lecsapott a földrengés. Szinte biztos, hogy van kapcsolat a meztelenkedő turisták és a tragikus eset között. Erre úgy kell tekintenünk, mint egy figyelmeztetésre, miszerint tisztelni kell a helyi szokásokat és hitet.”

A hagyományos társadalmakban a jelfigyelés, például a madarak röptéből történő jóslás ugyanolyan elterjedt cselekedet volt, mint a meztelenség mágiája. A rituális meztelenség leggyakrabban az apotropaikus, azaz bajelhárító, démonűző, gonosztávoltartó mágia eszköztárába tartozó „bekerítő” cselekmények tartozéka volt: a ház vagy egy terület meztelenül történő körülfutása tisztító, gyógyító, elhárító hatású volt tűzvész vagy éppen járvány veszélye esetén.

A meztelenség – a születés meztelenségének imitálásával – az újnak, az újjászületésnek a szimbóluma, ezért megújító, vagy éppen termékenységnövelő hatású is volt az európai paraszti mágiában is. A növénytermesztést kísérő mágia előírása szerint egyes növényeket ültetni, vetni meztelenül volt ajánlatos. A kereszténység előtti Európában a vallási és mágikus szertartások némelyikét – leginkább azokat, melyek a termékenységgel kapcsolatosak -, meztelenül végezték. Általánosan elterjedt szokás volt például meztelenül táncolni a mezőn a gabona termékenységének biztosítása érdekében.

A meztelenség továbbá szimbolikus erejű állapot, a korlátozatlanság és a szabadság szimbóluma. Így jelent meg egyes pogány szertartásokban is, de például Assisi Szent Ferenc is egyik első radikális prédikációját anyaszült meztelenül adta elő az Assisi San Ruffino katedrálisban összegyűlt tömeg előtt. A meztelenségnek a szakralitással való összekapcsolódása tehát nem csak a kereszténységtől oly távol álló pogány vallások esetében fordult elő. Szakrális funkciót templomok falán is betöltött: bejáratok közelében szoborként ez esetben is a sötét, ördögi erők távoltartása volt a cél.

A meztelenség az egyenlőséget is jelképezi. Bármennyire is különböző társadalmi és kulturális háttérrel rendelkezünk, ruhák nélkül mindannyian egyszerűen csak emberek vagyunk. A meztelenség a különféle szerepeinktől, hamis énképeinktől való megszabadulást is elősegíti, amint az a nudista-kultuszban megjelenik a természetesség kultiválása mellett.

A borneói meztelenkedés nem egyedülálló eset: jelenleg népszerű, sőt itt-ott, például a perui Machu Picchunál trenddé vált pőrére vetkőzni. A Facebookon már létrejött egy oldal „Naked At Monuments” névvel és bár még viszonylag kevés követője van, elképzelhető, hogy szélesebb körben is el fog terjedni a nudista fotózkodás. Egyes országok hatóságai kétségbeesett küzdelmet folytatnak ez ellen, több-kevesebb sikerrel. A turistalátványosságoknál történő meztelenkedés azonban semmiképpen sem szakrális jelenség, éppen ellenkezőleg: blaszfémia, megszentségtelenítés. Nem a szabadság, hanem a szabadosság kifejezése.

Szimbológia – A Tankerék

2015-05-29Szimbológia, Szimbólumrendszerek (aktuális szimbólumok), Ünnepek szimbólumaiCsörgő Zoltán

Vészákh, a buddhisták legnagyobb évenkénti ünnepének közeledtével – ekkor emlékeznek meg világszerte a Buddha egy napra eső születéséről, megvilágosodásáról és parinirvánába való távozásáról (haláláról) – következzen egy összefoglaló az egyik legelterjedtebb buddhista szimbólumról, a Tankerékről.

A Tankerék (szanszkrit dharmacsakra, páli dhammacakka, tibeti chos kyi ‘khor lo – csöki khorlo -, kínai falún) egy nyolcküllőjű szekérkereket mintáz. Ez a szekérkerék a buddhizmus és Buddha tanításainak anikonikus jelképe. A kép nélküli (anikonikus) kultusz annak jele – legalábbis az utóbbi mintegy száz évben így tartották -, hogy amikor a buddhizmus eme legkorábbi időszakában ezt a szimbólumot alkalmazni kezdték, még nem vált uralkodó jellegűvé, hogy a Buddhát fizikai formájában ábrázolják. A Megvilágosodottat a Kr.e I. századig csak jelképszerűen, olyan jelképek segítségével jelenítették meg, mint például a Tankerék, egy trón, egy napernyő, a megvilágosodás fája előtti üres hely vagy egy lábnyom. Maga a szimbólum azonban a buddhizmus keletkezése előtti időszakban is létezett, Indiában kozmikus jelkép volt. Az Upanisadok szerint a kerékagy a világkerékben a teremtmények ura. A kónaraki templom oldalfalán a tizenkét kerék, s a kerekek tizenkét küllője a napciklust is jelenti.

A hindu megközelítés szerint a Tankerék előképe a Szudarsana Csakra, Visnu fegyvere, egy harci korong, amelynek sugárzása olyan heves, hogy elpusztítja az avaisnavákat, s szédületes sebességgel forgó félelmetes éle még Ráhu számára elviselhetetlen.

A kerék Indiában általában az uralomhoz kapcsolódott, forgatása a világ fölötti uralom képe volt. A csakravartin a világuralkodó ideája az ősi ind eszmevilágban. A szó maga a szanszkrit csakra, azaz „kerék” és a vartin, azaz „forgató” vagy „irányító” szavakból származik, a csakravartin tehát uralkodó, „akinek mindenhová elgördül a kocsija”, illetve „akinek a mozgása akadálytalan”. A Világkirály nem részesedik az egyetemes változásból, belőle áramlanak ki a fény sugarai, a teremtő erők. Csakravartin a buddhizmus eszmerendszerében és történetében Gautama Sziddharta, a történelmi Buddha, aki nem világuralkodó lett, hanem a „Tankereket Megforgató”.

Gyakori ábrázolása a Tankeréknek, hogy azt két gazella fogja közre. Ez arra utal, hogy először Váránaszi (a mai Benáresz) városa mellett a Gazellapark nevű ligetben („vadasparkban”) tartotta a Buddha az első tanítást. Itt történt, hogy miután megvilágosodását követően a Buddha hét hétig nem tanított – ezalatt logikai rendszerbe szedte, hogy minél közérthetőbben megfogalmazza mindazt, amire rájött -, végül – a mítosz szerint – Indra és Brahma ösztönzésére öt szamanával megismertette tanainak alapjait, a Négy Nemes Igazságot, ezzel első ízben nyilvánította ki a Dharmát, elindította, „mozgásba hozta”, megforgatta a Tan Kerekét.

A theraváda szerint csak egyetlen, egységes Dharma létezik, amely a Tripitakában van lefektetve, a mahajána és vadzsrajána szerint viszont Sákjamuni a befogadó képességeitől függően tartalmát és mélységét tekintve más és más Dharmát hirdetett. Egyes mahajána szövegek ezért „a Dharma kerekének háromszori megforgatásáról” (dharmacsakra-pravartana) beszélnek, azaz a Buddha nemcsak egyszer, hanem többször is megforgatta a Tankereket, s ezek eredményeként jött létre először a theraváda, majd a mahájána tanítása A bölcsesség tökéletessége – Pradnyápáramitá – szútra, végül a vadzsrajána a Mahávajrocsana szútra kinyilatkoztatásával. A háromszori megforgatás arra is vonatkozik, hogy a Tan kerekének háromszor kell megfordulnia egy tanítvány számára is, hogy áthassa létét a Tan: először hallania kell, majd megértenie, végül bensővé, életgyakorlattá kell tennie.

A Tankerék a nyolc kedvező szimbólum (ashtamangala) egyike a tibeti buddhizmusban (Nepálban nem). A Tankerék Tibetben számos helyen látható, például kolostorok tetején, de a kézi imamalom (manilagkhor) hengerének tetejét is a nyolc küllőjű tankerék díszíti. A hatodik tibeti holdhónap negyedik napja (tibetiül: Csökhor dücsen) a Tankerék ünnepe.

Indiában Asóka király (Kr.e. 265-238 körül), az első szervezett indiai állam, a Maurya királyság legjelentősebb uralkodója oszlopain a vallás eszméire utal. Asóka az államegyesítéssel járó véres, kegyetlen harcok alatt ébredt rá a könyörületességet hirdető tanok fontosságára. A harcok végeztével hatalmas kőoszlopokat állíttatott országszerte és azokra az új államrend alapelveit vésette, amelyek buddhista tanításokon is alapultak. (Külön típus az Asóka-csakra, ez huszonnégy küllővel a napi ciklust jelképezi, a huszonnégy órát, ezzel azt, hogy a törvény, a Tan a nap minden órájában áthassa a földi életet. Ez India zászlóján is látható, mint India nemzeti jelképe.)

A buddhizmus térhódítása után kétszáz évvel egy másik buddhista uralkodó, a görög Menander (buddhista írásokban „Milinda király”, Kr.e. 160–135) ábrázoltatott nyolc küllőjű Tankereket az általa veretett pénzérméken.

A Tankerék kereksége a tanítás teljességét, a Tan tökéletességét szimbolizálja. Az üres kerékagy az égi cselekedetek illeszkedési pontja. A tengely az ember benső tengelyére utal, ami többek között az önuralommal, a fegyelmezettséggel van kapcsolatban, ami esszenciális magja a meditációs gyakorlatnak. A kerék középpontban egyesülő küllői – analógiában a lótusz szirmaival – a Nemes Nyolcrétű Ösvényt jelképezik. A küllőkre azt is mondják, hogy élekkel rendelkeznek, élekkel, amelyek a nemtudás béklyóit elvágják és ezzel megszüntetik a szenvedés, a szakadatlan újjászületések körforgását. „A kerék küllői a tiszta életmód szabályai; igazságosság az átmérője; bölcsesség a kerülete; szerénység és elmélkedés a középpontja és tengelyén nyugszik az Igazság.” (Dhammacsakkappavattana-sutta – Tanítóbeszéd a Tan kerekének megforgatásáról) Az abroncs, ami a küllőket tartja, a tudat végső természetére utal, ami mindent összetart.

A Tan kereke a szamszára, a létforgatag ellenében hat – ezért fontos a forgás fenntartása, a tanítás átadása az újabb és újabb nemzedékeknek.

Symbolon-idézet – A szimbólum egy energiaébresztő, irányító erő

2015-05-26Idézetek, SzimbológiaCsörgő Zoltán

“A szimbólum egy energiaébresztő, irányító erő. Egy szimbólumnak, mint minden másnak, két jellege van. Különbséget kell tennünk a szimbólum ‘érzékelése’ és ‘jelentése’ között… A múlt minden szimbolikus rendszere egyidejűleg három szinten működött: az éber tudatosság testi, az álom spirituális és az abszolút megismerhetetlen kimondhatatlan szintjén… A kimondhatatlan, az abszolút megismerhetetlen csak érzékelhető.”

Joseph Campbell

Pünkösd? Király!

2015-05-25Etnoszimbológia/szellemi néprajz, Homo Symbolicus, Old Age a New Age-ben, Szimbológia, Ünnepek szimbólumaiCsörgő Zoltán

Pünkösdi király, pünkösdi rózsa… ezek a kifejezések juthatnak elsőként eszünkbe a tavaszi, főképp Húsvéthoz kapcsolódó ünnepi időszakot lezáró ünnep kapcsán. De vajon milyen keresztény ünnep a Pünkösd, mit jelent a neve és miért választottak a fiatalok maguk közül vezetőt egy évre?

Pünkösd az évköri ünnepeink sorában szintén olyan ünnep, amelynek eredetéről, szokásairól, üzenetéről már kevesen és keveset tudunk. A hagyományos ünnepek örömének megtapasztalásához már csekély fogódzót kapunk. Pedig az ünnepek ősi meglátásokat közvetítenek a természet és a kozmosz működéséről, s ennek kapcsán arról is, miként szólnak bármely kor emberéhez. Ez az ünnep is lehetőség, hogy felfedhessük a kultúrák közötti összefüggéseket, s ezáltal azt is, a régmúlt szövetébe szőtt mintákat megértve hogyan gazdagíthatjuk, tehetjük teljesebbé az életünket.

A Pünkösd épp olyan mozgó ünnep, mint a Húsvét. Mózes korától kezdve Húsvét (Peszach) után hét héttel tartották a „Hetek ünnepét” (Sávúót-ot). Az ötvenedik nap eredetileg aratási, hálaadási nap volt az ókori Izraelben. Később a keresztény kultúra is átvette az ünnepet.

Az első keresztény Pünkösd ugyanarra a napra esett, mint a zsidó hetek ünnepe. Az ószövetségi jóslat teljesült be e napon: „Egy szívet adok majd nekik és új lelket adok beléjük.” A keresztény hívők ekkor arra emlékeznek, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. Az egyházban a II. századtól kezdve ünnepelték e napon a Szentlélek eljövetelét, mint Krisztus megváltó tettének gyümölcsét és beteljesülését, majd a keresztény egyház megalapítását és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetét.

Az ünnep görög nevét a „pentakoszté” („ötvenedik”) jelentésből nyerte, mivel a Pünkösdöt a Húsvét szombatját követő ötvenedik napon ünnepelték. A Pünkösd tehát a húsvéti ünnepkör lezárása, s egyben a természet megújhodásának és köszöntésének ideje is.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy nemcsak zsidó, keresztény, hanem buddhista ünnep is esik erre az időszakra. A buddhisták legjelentősebb ünnepüket, Vészákh-ot: a történelmi Buddha (Gautama Sziddharta) születését, harmincöt évvel későbbi megvilágosodását és ahhoz képest negyvenkilenc évre bekövetkező halálát (parinirvánába való távozását) a májusi Teliholdkor ünneplik.

Eddig feltáratlan, mélységes titok rejlik abban, ahogy mindhárom vallásban megjelenik az éggel, egészen pontosan a menny megnyílásával kapcsolatos történet. Mózes ekkor kapta a Sinai hegyen a tízparancsolatot, amely a jele volt annak, hogy Isten szövetségre lépett választott népével. Jézus ekkor távozott a mennybe, csakúgy, mint Buddha a Tusita mennyországba. A nyitott mennyei kapun keresztül pedig az apostolok is részesülhettek az alászálló Szentlélek adományában.

Hogy miért épp ekkorra esik e három ünnep, annak titka már megfejthető. Ehhez „mindössze” ismerni kell azt a világképet, ami ősidőkben meghatározta az emberi közösségek hagyományát. Amikor a Nap az Állatövön megtett útja során minden évben megérkezik az Ikrek jegyébe, megnyit egy kaput. Itt találkozik ugyanis a Tejút egyik végével. A Tejút egyúttal annak a földi és mennyei világot összekötő tengelynek, Világfának (égigérő fának) égi tükörképe is, amely a Sarkcsillagnál támasztja alá az ég boltozatát. Ott nyílik ilyenkor a menny kapuja, ezért a Napút és a Tejút találkozása jelöli ki minden évben azt a kozmikus időpontot, amikor a nyitott kapun keresztül fel lehet venni a kapcsolatot a Teremtő erőivel.

Tavasz és nyár találkozási pontján, jól tudták a régiek, meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell: meg lehet élni a megtisztulást, a megújulást, az erővel telítődést és a szellemi felszabadulást. A pogány időkben gyökerezik a pünkösdi királyválasztás hagyománya, amikor a frissen felavatott legények vezetője az egész közösség nevében megmászta a felállított májusfát, azaz szimbolikusan végrehajtotta az égbeemelkedést, s lehozta onnan – később kosárnyi étel képében – a Teremtő ajándékait. Ekkor játszották a kozmikus jelképeken alapuló, a Naputat megjelenítő hidasjátékot is és énekelték: “Bújj-bújj zöld ág, zöld levelecske, nyitva van az Aranykapu, csak bújjatok rajta!”

Ugye, milyen más, új értelmet nyer, mennyire csodás tudásra nyitja rá szemünk ez az ének? Felszólít arra is, hogy valamennyiünk számára megnyílik most az Aranykapu, a lehetőség, hogy kapcsolatba lépjünk legfensőbb, legbensőbb, legtisztább önmagunkkal, felülemelkedjünk a hétköznapi létezés, a zörgő, csörömpölő földi mindennapok kereteibe szorított énünkön és tudatosítsuk, hogy életünknek sokkal magasabb lehetőségei is léteznek. Hogy elgondolkozzunk azon, miként tudunk olyanná válni, hogy befogadjuk a szellemi igazságokat.

Pünkösdi kvíz

2015-05-24Egyéb, Etnoszimbológia/szellemi néprajz, Ünnepek szimbólumaiCsörgő Zoltán

Pünkösd ünnepéhez kapcsolódóan, nem feledve az ünnep szakrális jelentőségét, ám kis humorral vegyítve a tanulságot, az alábbi kvízből kiderülhet számunkra, mennyire vagyunk tudatában ünnepeink üzenetének. Megfejtéseket a mai nap során a symbolonintezet@gmail.com címre várunk! Az első tökéletes megoldást beküldő nyertes a Hagyománytár c. kötetet kapja a Symbolon Intézettől ajándékba. Elég csak a kérdések számát és a hozzátartozó betűjelet elküldeni!

Mit jelent Pünkösd neve?

a. Pünkösd a régi magyarok nyelvén azt jelenti: „nyitogasd” és a virágoknak szóló mágikus tavaszi felszólítások nyomát őrzi.

b. Görög eredetű szó, eredetileg „ötvenedik” és napok számára utal.

c. A latin kifejezés a rómaiaknak a punok ellen vezetett háborújáig vezethető vissza, s azért maradt meg az ünnep nevében, mert ekkor aratták a végső győzelmet Karthágó felett.

Mit jelent az, hogy Pünkösd mozgó ünnep?

a. Mivel Húsvét időpontja is változik minden évben a Hold telésétől függően, ahhoz képest Pünkösdé is.

b. A mozgó azt jelenti, hogy ilyenkor sok mozgással kapcsolatos cselekvésre kerül sor, ilyen például a fiatalok versengése vagy a búcsújárás.

c. Eredetileg tájegységenként változott az időpontja, Kelet-Magyarországon május 1-én tartották és nyugat felé mozogva napról napra vették át mindig a szomszédos települések, mígnem legkésőbb és általában június közepére megérkezett a nyugat-magyarországi falvakba.

Miért ekkor ünnepli az egyház Jézus mennybemenetelét?

a. Mert feltámadásától, Húsvéttól ennyi időt engedélyezett az Atya a Fiúnak.

b. Az egyház első vezetői, az első pápák azért választották ezt a napot, mert ekkor lehetett a Colosseumot kibérelni a körmenetek tartására.

c. Mert ekkor nyílik meg a menny kapuja, s válik szabaddá az út felfelé.

Milyen adományt hozott a Szentlélek az apostoloknak?

a. Eltöltötte lelküket és innentől minden nyelven szólva taníthattak.

b. Egy kosárban mindegyikük kapott mannát és szentelt vizet, ennek emlékére hoz le a pünkösdi király is a májusfa tetejéről kosárban enni- és innivalót.

c. Egy levelet a teremtőtől, amelyben kijelölte, mely országokban kell elkezdeniük a missziós tevékenységet.

Honnan szerezték a fiatalok a májusfát?

a. A falubíró háza elől vágták ki minden évben a direkt e célból ültetett fenyőfát.

b. A falu legszebb lánya udvarán növő fát vágták ki titokban, jeléül annak, hogy neki akarnak udvarolni.

c. Elmentek az erdőbe és kivágtak egy nyírfát.

Miért kenték be olykor zsírral a májusfát?

a. Mert így csúszósan könnyebb volt a sok szorosan növő fa között kihozni az erdőből.

b. Azért, hogy nehezebb legyen megmászni a legényeknek.

c. Azért, hogy utána német eredetű szokás szerint tollban hempergessék meg a tyúkok és általában a baromfi termékenységének elősegítésére.

Milyen eseménnyel kapcsolták egybe régen faluhelyen a Pünkösd megünneplését?

a. A felnőttkor küszöbére érkezett legények avatásával.

b. A tűz átugrásával.

c. A temetők, sírhelyek meglátogatásával.

Ki volt a pünkösdi király?

a. Eredetileg minden országban az a király, akit csak egy évig választottak uralkodónak.

b. Az a legény, aki Pünkösdkor vagy az akörüli napokban született és már leszolgálta a katonaidejét.

c. Az a legény, aki a felavatott ifjak közül a próbatételeket követően a legkiválóbbnak bizonyult és vezetővé válhatott.

Milyen feladat tartozott a középkori Szent László lovasversenyhez?

a. Meg kellett küzdeni birokban a kunok lakta országrészekből érkező kiválasztott fiatal kun legényekkel.

b. A lovukkal minél előbb el kellett érni a célba, amit egy póznára aggatott kendő jelzett.

c. A hajdani medvetorok emlékeként egy üveg pálinka után le kellett győzniük a falu közepén elkerített helyen egy minden évben erre a célra tartott medvét.

10. Mit nem volt szabad tennie a pünkösdi királynénak a pünkösdikirálynő-járás során?

a. Mosolyognia

b. Pártában maradnia.

c. A legényekre kacsintania.

11. Pünkösd megünneplésének kiemelkedő magyar megnyilvánulása a csíksomlyói pünkösdi búcsú, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik. Minek az emlékére született a zarándoklat?

a. A magyaroknak a török által megszállt Erdélyben minden évben ezen a napon jelent meg a Magyarok Nagyasszonya, a Napbaöltözött Babba Mária.

b. 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem a határőr katolikus székelységet fegyverrel akarta az unitárius vallásra áttéríteni, az összegyűlt székelyek azonban megverték a fejedelem hadait

c. A trianoni döntés és Székelyföld elcsatolása után, 1921-től ezzel kezdték el kifejezni a székelyek és a csángók az összetartozásukat.

12. Miért „fagyos szent” Pongrác, Szervác és Bonifác?

a. Mert a római hatóságok messze északra száműzték őket.

b. Mert ezeket a Krisztus utáni 3-4. században élt és a keresztény hitükért mártíromságot szenvedett három szentéletű férfit a korábban szokásos olajban történő megfőzés helyett különösen kegyetlenül végeztették ki a keresztényüldöző római császárok: elevenen jég közé tették és megfagyasztották őket.

c. Az az alapja az elnevezésnek, hogy május elején nagy a valószínűsége a sarkvidéki hideg légtömegek betörésének a Kárpát-medencébe, s az ezzel járó erős éjszakai lehűlésnek.

13. Miért mondják, hogy „a májusi eső aranyat ér”?

a. Mátyás király a főurak közül minden évben annak juttatott sok aranyat érő birtokot (általában öt falut vagy egy mezővárost), aki a legpontosabban megjósolta, mely napon fog esni sok eső.

b. Mert a falvakban kincskereső időszaknak tartották a május 1-étől Szentivánéjig tartó időszakot és azt mondták, hogy az első esőcseppek mindig oda esnek, ahová érdemes elrejtett kincsért leásni.

c. Mert a csapadék nagyon sokat jelent a későbbi jó termés érdekében.

A nap szimbóluma – A jedi-erő és a Star Wars-mítosz

2015-05-04A nap szimbóluma, Hírek a szimbólumok világából, Old Age a New Age-ben, Szimbológia, Ünnepek szimbólumaiCsörgő Zoltán

Világszerte május 4-én tartják a Csillagok Háborúja Napot. Hogy miért épp ekkor? A megoldás egyszerűbb, mit gondolnánk: a filmszériában a jedik híres búcsúmondata, “az Erő legyen veled” angol változatának (“may the Force be with you”) első fele kiejtve május 4-nek (“May the Fourth”) hangzik.

Sokak számára köztudott, hogy a Csillagok háborúja sikere legnagyobbrészt nem csak azon múlt, hogy fantasztikus látványvilágot teremtett, hanem mert az egész cselekmény számos archetipikus forrásból építkezik, mesék, klasszikus és középkori mítoszok és legendák, valamint népszerű korabeli filmek és sorozatok elemeit ötvözték benne. Emellett pedig rengeteg olyan szimbólum sorakozik fel a filmben, amelyek mind jelentésteliek lehetnek számunkra, kezdve a jó és rossz harcától a misztikus, természetfeletti erő növelésén, birtoklásán, különleges tudati képességeken, hatalommal bíró harcos-tanító titkos közösségeken keresztül mondjuk a fénykardig vagy a Halálcsillagig. Ezek időtlen örökérvényű tudati tartalmakat sejdítenek meg, élesztenek fel, nem véletlen, hogy mindezek révén George Lucasnak sikerült egy modern mítoszt létrehoznia, olyat, amelyet ki-ki összekapcsolhat saját élményeivel, de legalábbis vágyaival, vagyis megvan a mai értelmezési lehetősége.

Az alkotók pedig továbbfejlesztik a bevált elemekből építkező sorozatot, a kis híján negyven évvel ezelőtt bemutatott első epizód után idén év végén láthatjuk a harmadik trilógia első darabját. Közben természetesen rajongói találkozók, könyvsorozatok, képregények, játékok növelik a Star Wars franchise birodalmat, melynek részeként e nap világszerte sokaknak erről a mítoszról, hőseiről, a jedikről és ellenfeleikről szól. Ki-ki választhat, melyik oldalra áll – az erő legyen velük!

Gonosztávoltartó zajkeltés – japán csecsemőkkel

2015-05-02Etnoszimbológia/szellemi néprajz, Old Age a New Age-ben, Szimbológia, Ünnepek szimbólumaiCsörgő Zoltán

Minden évben a tavasz egyik fénypontja Japánban a csecsemőbőgetés. Tokio egyik legbecsesebb buddhista templomába, a Szenszodzsi szentélybe azért viszik a szülők a gyerekeiket, hogy egy négyszáz esztendős múltra visszatekintő síróversenyen vegyenek részt. A Nakizumo Fesztiválon (泣き相撲) a szentélyben tanuló sumobirkózok kapják kézhez a gyerekeket és az a feladatuk, hogy párban versengve, egymással szembenállva minél előbb megríkassák a hozzájuk került csöppségeket. Az nyer, akinek a kezében hamarabb sírva fakad a gyermek, s ha egyszerre kezdenek el sírni a gyermekek, akkor a hangosabban síró a győztes.

Amennyiben a pici gyermek nem zavartatja magát, nem rémül meg a marcona képű, őket lengető, “Naki!”-t, azaz “Sírj!”-t kiáltozó sumósók minden próbálkozása ellenére sem annyira, hogy sírni kezdjen, a “gyoji”, a szertartást vezető pap kezdi el ijesztgetni a gyerekeket, rájuk kiált, integet arcuk előtt, ördögi maszkot ölt, hogy megvalósuljon az, ami a fesztivál japán nevében is benne van: “Naku ko wa sodatsu”, azaz “a leggyorsabban síró gyermek” győzzön. Amint elkezd hüppögni a gyermek, az ég felé tartják, hogy az áldás ereje minél kiterjedtebb, nagyobb hatóerejű legyen.

A szülők öröme és büszkesége is ekkor gyarapszik leginkább, hiszen a hagyomány szerint minél hangosabban sír a kicsi, annél egészségesebb és áldottabb lesz. Senkit nem zavar, hogy a gyermekek szinte halálra rémülnek, nem emelik fel a szavukat a gyermekek védelmében, akiket ráadásul épp a fesztivállal egy napra eső – mindig április végén vagy május elején rendezett – japán gyermeknapon tesznek ki ennek a tortúrának. Éppen ellenkezőleg: meg vannak győződve arról, hogy a különös szertartással nem a gyerekeket akarják kínozni, a rituálét a résztvevők hite szerint a babák érdekében kell elvégezni.

Miközben egyfelől a gyerekeket körbeálló buddhista szerzetesek a babák egészséges fejlődéséért imádkoznak, a babák egymást túlüvöltve bömbölnek, a lényeg a minél nagyobb hangzavar. A japánok ugyanis úgy tartják, hogy a hangos sírás távol tartja az ártó szellemeket is. Mindez tehát az ősi apotropaikus, azaz gonoszűző mágia sajátos japán megnyilvánulása, melynek célja az, hogy különböző eszközökkel, leggyakrabban és legelterjedtebben zajkeltéssel elűzzék az emberi környezetből a láthatatlan, sötét szándékú, megbetegíteni vagy a lelket elrabolni akaró démoni lényeket.

Ne rökönyödjünk meg ezen a japás szokáson, ilyen mágikus eredetű, szemléletű gyakorlatot mi is rendszeresen végzünk, csak már nem tudjuk, hogy mi rejlik mögötte. Pedig a petárdázás, a pezsgősdugó durrantás, a tülkölés, a kereplőzés, sőt még a koccintás hagyománya is erre vezethető vissza.