2015. április hónap bejegyzései

Szimbólumok útközben – 2003. július, Mont-Saint-Michel

Mont-Saint-Michel

A Mont-Saint-Michel a Couesnon folyócska torkolatában, a La Manche csatorna árapálysíkságából kiemelkedő gránitszikla. Jellegzetes árapálysziget: apálykor a sziget száraz lábbal megközelíthető, dagálykor azonban valódi szigetté válik. Ennek következtében a Mont-Saint-Michel szigetén épült kolostor misztikus jelentőséggel bírt, hiszen határhelyzetben van szárazföld és tenger, ég és föld, evilág és transzcendencia között, s határhelyzet azt is jelenti: kapu, átjáró. A szigetet régen csak apály idején lehetett megközelíteni, így a csendes elszigeteltség ide vonzotta a szerzeteseket, akik hamarosan kis kápolnát építettek itt. 

A kolostor legendája szerint 708-ban Szent Aubert-nek, Avranches püspökének megjelent Szent Mihály arkangyal és megparancsolta, hogy a tengerből kiemelkedő sziklán építsen kolostort. A püspök először nem tett eleget az utasításnak. Ezután az arkangyal lyukat égetett hüvelykujjával a püspök kalapjára. A bencés kolostor első templomát 708. október 16-án szentelték fel. Az építkezést csodás események kísérték és hamarosan zarándokhellyé vált, ahol 966-ban bencés apátságot emeltek.

A Mont-Saint-Michel-öböl a második hely a világon a kanadai Fundy-öböl után, ahol az egymást követő apály és dagály szintje között a legnagyobb a különbség. Tízezreket vonzott a mesesziget az évszázad árapályakor, a márciusi napfogyatkozáskor: több csillagászati tényezőnek, köztük a Nap és a Hold együttállásának köszönhetően az eltérés rekordszintű, több mint 14 méteres volt. Most végképp igaz volt, amit Victor Hugo – aki egyébként “az óceán piramisa” nevet adta a szigetnek – mondott egykor: az öbölben dagálykor a tengervíz “a vágtató lovak gyorsaságával” közelít a part felé.

 

Symbolon-idézet – A szakrális szimbólumrendszerek

microcosmic

“A szakrális szimbólumrendszerek mindig az aktuális létezés folyamataira, törekvéseire voltak érvényesek. Jelentőségük ezért nem történeti érdekesség, nem is a filozófiai vagy pszichológiai igazság, hanem a gyakorlati önmegvalósítás. Az embert szimbólumokból vált ismeretek és ismeretekből lett tények, dolgok veszik körül, feladata az ismeretek és dolgok újbóli szimbolikus látásmódja. A szimbológiai kutatás tárgyát elsősorban nem az elméleti rendszerek képezik, hanem maga a Lét. Célja a lét és tudat megtörtségébe a sorsba és időbe beleágyazott ember önnön állapotára eszmélése, metamorfózisa.”
Mireisz László

A húsvéti locsolás „mágiája”

locsolás2

Talán a locsolkodás az egyik legkedveltebb népszokás, amelyet a mai napig többé-kevésbé tartanak az emberek. Bár a húsvéti locsolkodásnak léteznek egyházi, keresztény magyarázatai is, azzal a legtöbben tisztában vannak, hogy ez a hagyomány merőben pogány gyökerekkel bír.

h_czekmany_ilona_-_husveti_locsolas

A bibliai eredetet szerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket. Másfelől egyházi hagyomány szerint az ünnepélyes keresztelés emléke, a víz általi rituális megtisztulás kísért a húsvéti locsolkodásban.

Az már eltűnt a köztudatból, hogy húsvéthétfőt hajdan vízbevető hétfőnek is nevezték. A legények ugyanis egykor a patakhoz vitték a legszebb ruhájukban pompázó lányokat, ott pedig a vízbe vetették őket. A következő fokozatot az jelentette, hogy itatóvályúba dobták, majd a kútnál vagy a lányos házak udvarán dézsákban vagy vödrökben hozott vízzel locsolták meg őket.

Munkácsy - Húsvéti locsolás

Szigorúan a szoknya alá öntötték a vizet, ugyanis a cél az volt, hogy szertartásosan megtisztítsák és a bőséges termés és szaporulat érdekében jelképesen megtermékenyítsék őket. A locsolkodás tehát termékenységmágia is: a legények által a leányokra zuhintott víz a férfimagot is jelképezi. Nemhiába írta Róheim Géza, a pszichoanalízis és az antropológia nemzetközileg is jegyzett magyar klasszikusa közel száz évvel ezelőtt: „A legény, aki megöntözi szeretőjét, a lány, aki hálából odaadja a tojását, olyan világos körülírása a coitusnak, hogy különbet ki se lehet gondolni”.

Markó-Húsvéti_locsolkodás

Persze jobb, ha a lányok ma nem gondolnak ebbe bele. Olyan mélységekbe pedig nem szokás, hogy a locsolásnak, mint katartikus rítusnak is a víz tisztító, megújító, továbbá betegségelhárító, de leginkább termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja. A locsolás a termékenységkultusz része, nemcsak a megtermékenyítés vágyáról szól, hanem a természet tavaszi újjáéledéséhez kapcsolódva a természet majdani ajándékainak, a bőséges termésnek a vágya is megjelenik benne. Egy falusi közösségben nem volt ez feltétlenül tudatos, de így működik a mágia: sokszor az analógiákra fogékony elme megteremti azokat a szertartásokat, amelyek eredetét és magyarázatát nem lenne képes megfogalmazni.

locsolas kutnal

Ahogy hajdan sem voltak tudatában ezeknek a mély kapcsolatoknak, úgy merült feledésbe a paraszti társadalmakban még ismert és tudott szokásrendje a locsolásnak. Alig száz év kellett csak hozzá és a városi rítus visszaszivárgott faluhelyre is, vagyis az, hogy kortól függetlenül illett meglocsolni a hölgyeket: férj a feleségét, leányait, szomszédasszonyát, gyerekek pedig minden nőneműt, osztálytársaktól tanárnőn át nagymamáig, hogy „el ne hervadjanak”, s persze tojást, édességet, egy időben akár pénzt is kapjanak a locsolásért.

locsolo gyerekek

Összességében ma talán az tartja fenn leginkább ezt a hagyományt, hogy jó alkalom arra, hogy találkozzanak egymással az ismerősök, családtagok. A locsolás módszerei is még tovább finomodtak. Van, aki még őrzi a régebbi városi hagyományt, s szódavízzel öntöz, mások pedig az igazán civilizált kölniüveges vagy dezodoros „locsolást” választják. A művelt és modern módihoz hozzátartozik, hogy locsolóversekkel kell beköszönteni és engedélyt kérni, amelyek között vannak hagyományosak és pajzánok egyaránt. Utóbbiak inkább a locsolkodásban társaknak, a többi fiúnak, férfinak szólnak: ki mer még mindig rímbe szedetten, de minél meghökkentőbb csattanóval versikét, „rigmust” szavalni? Évről évre újabbak születnek, némelyik már önmaga paródiája, míg vannak, akik visszanyúlnak a szimbolikus üzeneteket őrző locsolóénekekhez, mint például:

Korán reggel útra keltem,

Se nem ittam, se nem ettem.

Tarisznya húzza a vállam,

Térdig kopott már a lábam,

Bejártam a fél világot,

Láttam sok-sok szép virágot,

A legszebbre most találtam,

Hogy öntözzem, alig vártam.

Piros tojás, fehér nyuszi,

Locsolásért jár a puszi!

Ma is a hagyomány megőrződött része, hogy a megilletődött és hervadástól megmentett lányok a legkésőbb húsvétvasárnap festett, díszített piros tojásokkal fejezik ki köszönetüket azoknak, akik meglocsolták őket.

piros tojás

A tavasz a párválasztás ideje is, hiszen ahogy a népdal szól: „Tavaszi szél vizet áraszt, minden madár társat választ…”. Így volt ez a fiatalokkal is: eredetileg azokat a lányokat locsolták meg előszeretettel, akik nekik tetszettek. Hajdan pedig csak azok a legények kaptak „hímes” tojást, akiknek az udvarlását a lányok szívesen fogadták, a többiek előfordult, hogy homokkal töltöttet kaptak. Ilyen módon, „burkoltan” üzentek egymásnak a fiatalok, s persze mindenki értett ennek a szimbólumnyelvnek a szavaiból.

A húsvéti locsolás „száraz” változata egyes vidékeken a húsvéti korbácsolás. Húsvét hétfőjén a legények a tojásokért cserébe egy négyszögre font korbáccsal csapkodták meg a lányokat. A korbácsolás csakúgy, mint a locsolás, a nagypénteki mosakodás, tisztító rítus maradéka. Germán népek hagyományaiban is öntözés helyett vesszőzés szerepel ugyancsak termékenységvarázsló célzattal és hiedelemanyaggal.

Húsvétkedd a visszalocsolás napja volt, amikor a lányok, akik előző nap, a locsolkodás során még kellően megtisztelve érezték magukat a hideg zuhany után, erre a napra már visszafizetni szándékoznak – nyilván az egyensúly végett – vélt és eljátszott sérelmeikért és minden férfit, akit csak megláttak az úton, alaposan megöntöztek. Az fizetett rá leginkább, aki nem a kertek alatt osont el hajnalban dolgozni, ami legalább egy újabb ürügyet szolgáltatott a korai keléshez.

A Húsvét ünneplésének zsidó, keresztény és pogány gyökerei

Húsvét

A Húsvét az az ünnepünk, amelyben tetten érhető a hagyományok akár gyors változása, s a mélyén mégis éreztető valami örök, időtlen, ismétlődő. Változnak a hagyományok, mert akár csak száz évvel ezelőtt is a Húsvét számított a legfontosabb ünnepnek, s csak később vált hangsúlyosabbá a Karácsony. Ugyanakkor a hagyományok öröklődnek, hatnak is egymásra, így alakult ki a mi Húsvét ünnepünknek is a zsidó és keresztény vallásból, ősi, sokezer éves pogány elemekből ötvöződő hagyományrendszere.

A Húsvétban úgy is tetten érhető a változás, hogy az időpontja minden évben más és más lehet, tekintettel arra, hogy a Hold járását is figyelembe kell venni a Húsvét idejének meghatározásánál, a Hold pedig tudvalevőleg telik és fogy.

pészach

Zsidó eredetű hagyomány, hogy változik a Húsvét ideje, mert az eredetileg mezőgazdasági ünnepnek számító Pészach a zsidók számára is később vált az Egyiptomból való kivonulás ünnepévé. Ez volt a zsidók azon legnagyobb ünnepe, amelyre Jézus megérkezett Jeruzsálembe a tanítványaival, hogy azután a története az elfogásával, keresztre feszítésével, majd feltámadásával folytatódjon, hogy azután megszülessen a kereszténység és az eseményekhez kapcsolódóan a kereszténység legnagyobb ünnepe, a megváltás, a halál legyőzésének, Krisztus föltámadásának bizonyossága.

Jézus feltámadása

Maga a Húsvét magyar elnevezése azzal kapcsolatos, hogy ilyenkor véget ér a Hamvazószerdán kezdődött negyven napos böjt, nagyszombaton már vehetünk magunkhoz húst. A böjt a testi, lelki, szellemi tisztulásról szól, sőt a Húsvét előtti hét – a nagyhét – jellemzője a tisztálkodás volt, a ház, a környezet takarításáról. Ebben is megjelenik az ünnep eredeti tartalma, mégpedig az, hogy a kereszténység felvétele előtt ez az ünnep tavaszünnep volt, a természet feltámadásának, újjáéledésének várásáról szólt.

Számos ősi elemben tetten érhető ez. Eleve ilyen az, hogy a Húsvét eredetileg feltehetően a tavaszi napéjegyenlőség idejére esett – miként az őskeresztények gyakorlatában is az első századokban -, s csak később tevődött át a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra, a már említett zsidó hagyományok átvétele nyomán. A tavaszi napéjegyenlőség az az időpont, amikor kiegyenlítődik a fény és a sötétség a világban, s ettől kezdve a nappalok már hosszabbak, mint az éjszakák, a világosság győzött a sötétség téli uralma felett.

tavasz2

Nos hát, „jöjjön a tavasz, vesszen a tél”, telítődjön élettel a természet, pattanjanak a rügyek, süssön a Nap, zsendüljön az élet, kezdődjön az újjáéledés!