A Mont-Saint-Michel a Couesnon folyócska torkolatában, a La Manche csatorna árapálysíkságából kiemelkedő gránitszikla. Jellegzetes árapálysziget: apálykor a sziget száraz lábbal megközelíthető, dagálykor azonban valódi szigetté válik. Ennek következtében a Mont-Saint-Michel szigetén épült kolostor misztikus jelentőséggel bírt, hiszen határhelyzetben van szárazföld és tenger, ég és föld, evilág és transzcendencia között, s határhelyzet azt is jelenti: kapu, átjáró. A szigetet régen csak apály idején lehetett megközelíteni, így a csendes elszigeteltség ide vonzotta a szerzeteseket, akik hamarosan kis kápolnát építettek itt. 

A kolostor legendája szerint 708-ban Szent Aubert-nek, Avranches püspökének megjelent Szent Mihály arkangyal és megparancsolta, hogy a tengerből kiemelkedő sziklán építsen kolostort. A püspök először nem tett eleget az utasításnak. Ezután az arkangyal lyukat égetett hüvelykujjával a püspök kalapjára. A bencés kolostor első templomát 708. október 16-án szentelték fel. Az építkezést csodás események kísérték és hamarosan zarándokhellyé vált, ahol 966-ban bencés apátságot emeltek.

A Mont-Saint-Michel-öböl a második hely a világon a kanadai Fundy-öböl után, ahol az egymást követő apály és dagály szintje között a legnagyobb a különbség. Tízezreket vonzott a mesesziget az évszázad árapályakor, a márciusi napfogyatkozáskor: több csillagászati tényezőnek, köztük a Nap és a Hold együttállásának köszönhetően az eltérés rekordszintű, több mint 14 méteres volt. Most végképp igaz volt, amit Victor Hugo – aki egyébként “az óceán piramisa” nevet adta a szigetnek – mondott egykor: az öbölben dagálykor a tengervíz “a vágtató lovak gyorsaságával” közelít a part felé.