A Húsvét az az ünnepünk, amelyben tetten érhető a hagyományok akár gyors változása, s a mélyén mégis éreztető valami örök, időtlen, ismétlődő. Változnak a hagyományok, mert akár csak száz évvel ezelőtt is a Húsvét számított a legfontosabb ünnepnek, s csak később vált hangsúlyosabbá a Karácsony. Ugyanakkor a hagyományok öröklődnek, hatnak is egymásra, így alakult ki a mi Húsvét ünnepünknek is a zsidó és keresztény vallásból, ősi, sokezer éves pogány elemekből ötvöződő hagyományrendszere.

A Húsvétban úgy is tetten érhető a változás, hogy az időpontja minden évben más és más lehet, tekintettel arra, hogy a Hold járását is figyelembe kell venni a Húsvét idejének meghatározásánál, a Hold pedig tudvalevőleg telik és fogy.

Zsidó eredetű hagyomány, hogy változik a Húsvét ideje, mert az eredetileg mezőgazdasági ünnepnek számító Pészach a zsidók számára is később vált az Egyiptomból való kivonulás ünnepévé. Ez volt a zsidók azon legnagyobb ünnepe, amelyre Jézus megérkezett Jeruzsálembe a tanítványaival, hogy azután a története az elfogásával, keresztre feszítésével, majd feltámadásával folytatódjon, hogy azután megszülessen a kereszténység és az eseményekhez kapcsolódóan a kereszténység legnagyobb ünnepe, a megváltás, a halál legyőzésének, Krisztus föltámadásának bizonyossága.

Maga a Húsvét magyar elnevezése azzal kapcsolatos, hogy ilyenkor véget ér a Hamvazószerdán kezdődött negyven napos böjt, nagyszombaton már vehetünk magunkhoz húst. A böjt a testi, lelki, szellemi tisztulásról szól, sőt a Húsvét előtti hét – a nagyhét – jellemzője a tisztálkodás volt, a ház, a környezet takarításáról. Ebben is megjelenik az ünnep eredeti tartalma, mégpedig az, hogy a kereszténység felvétele előtt ez az ünnep tavaszünnep volt, a természet feltámadásának, újjáéledésének várásáról szólt.

Számos ősi elemben tetten érhető ez. Eleve ilyen az, hogy a Húsvét eredetileg feltehetően a tavaszi napéjegyenlőség idejére esett – miként az őskeresztények gyakorlatában is az első századokban -, s csak később tevődött át a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra, a már említett zsidó hagyományok átvétele nyomán. A tavaszi napéjegyenlőség az az időpont, amikor kiegyenlítődik a fény és a sötétség a világban, s ettől kezdve a nappalok már hosszabbak, mint az éjszakák, a világosság győzött a sötétség téli uralma felett.

Nos hát, „jöjjön a tavasz, vesszen a tél”, telítődjön élettel a természet, pattanjanak a rügyek, süssön a Nap, zsendüljön az élet, kezdődjön az újjáéledés!