A szekér és a kocsis ősi és összetett szimbóluma

trundholm

A trundholmi bronzkori sírban talált napszekér

A szekér, a kocsi eredendően az égben „fogantatott”. Az első kerekes alkalmatosságok agyagból égetve még kultikus tárgyakként kerültek a sírba a prehisztorikus leletek szerint.

Kép Szekerek Úr városából, i.e.2500

Szekerek Úr városából, i.e.2500

Csin-kori szekér

Csin-kori szekér

A szekér mitikus-szimbolikus képzetköre már szinte egyetemesen megtalálható minden ókori kultúrnépnél. Kezdetben mint kétkerekű lovas harci szekér hatalmi jelkép volt Egyiptomtól Kínáig.

Egyiptomi harci szekér

 Egyiptomi harci szekér

Nagy bátorságot követelt a harci szekér használata hajtójától, akinek ismernie kellett a lóidomítás művészetét. Az archaikus korban a nemes harcosok ezen a kétkerekű szekéren érkeztek a csatatérre. Az Ószövetségben a harci szekér Jahve hatalmára utal: „Mert lám, tűzben érkezik az Úr, harci szekere akár a forgószél” (Iz 66,15). A keltáknál és a germánoknál isteni trónként jelenik meg a szekér. A sírokba helyezett szekerek hitük szerint a holtak túlvilági útját szolgálták.

harci kocsik Athénból

Harci kocsik fölvonulása Athénban

A kétkerekű harci szekér szimbolikája bizonyos mértékig fedi a négykerekű szállító szekérét, de jelentős különbségek is vannak, nemcsak a sebességben, vagy olykor a vonóállatokban, melyek utóbbinál lehetnek ökrök is. Megtestesítheti a türelmet és a kitartást, s ha ekhó van rajta, a szekér begördül a ház, a szoba és a boltív jelképes tartományába. Teteje az éggel, alsó, négyszögletes része a földdel analóg, a szekér ezért lehetett a Világmindenség szimbóluma is Kínában és Indiában, ahol szekér alakú templomokat is építettek. Lehetett sok minden más, így az idő szimbóluma is: „Az idő, mint hét kantárszárú, ezerszemű, nem öregedő, magban gazdag paripa szállít. Szekerére kapaszkodnak fel az ihletett költők, minden lény annak kocsikereke…” (Atharvavéda 19. könyv)

5. Bika Hampi Chariot - Vijayanagar2

Lóvontatta szekeret formázó sziklatemplom Vidzsajanagarban

A védikus mitológiában a Világfát Asvatthának, azaz „Lóállomásnak” nevezik. A leghíresebb indiai mitikus ikerpár, az Asvinok, a „Lótól születettek”, „Lovasok”, égi istenek, az ég szülöttei, az idők tudói. A hajnali és alkonyati szürkülettel állnak kapcsolatban, aranykocsin járják az eget a világok fölött, bejárják a mindenséget és elűzik a sötétséget. Mindkét világ a lakhelyük, hosszú életet és életerőt adnak, oltalmazók, mindentudó isteni orvosok. Egyikük az éj, a másik a fény fia, így már rájuk ismerhetünk: a Nap és a Hold megtestesítői ők.

Thor

Thor bakkecskék vontatta szekerén

Az indoeurópai népek képzetében tüzes lovak vontatta harciszekéren járja égi útját a Nap. Tűzszekéren utazik Thor és Frey, a Nap és az eső istenei a görög mitológiában, napszekéren jár a görög Apollón, Zeusz és Héliosz. Mithra, a Nap, a tűz és a villám perzsa istene négy lóval vont szárnyas szekéren halad át az égen.

Szövegbe Az ír Perun bakkecske-húzta tüzes szekéren

Az ír Perun bakkecske-húzta tüzes szekéren

Jelképes töltése van a szekér elé fogott állatoknak is, amelyeknek szimbolikája összeolvad az istenével. Indiában a vörös Áditja fogatát hét ló, Márícsíét hét disznó húzza, a föníciai Kübeléét oroszlánok, a görögöknél Artemisz szekerét szarvasünők, Junóét pávák, Nerthus germán istenanya szekerét bőséget ígérő üszők húzzák, Frejáét macskák, Thorét bakkecskék, s az ír Perun szintén bakkecskét fogott szekere elé. A Nap mellett a többi megszemélyesített égitest is istenként szekeret hajt, amelyet más és más fajta állatok húznak, Marsét lovak, Jupiterét sasok, Vénuszét galambok, Szaturnuszét sárkányok.

Szaturnusz Szaturnus sárkányos szekerén

Szövegbe Apollón átvezeti naphintóját az égen

Apollón átvezeti naphintóját az égen

A görögöknél és a rómaiaknál a szekér a napistenek járműve. A görög mítoszok szerint Héphaisztosz kovácsisten, vagy a fia, Erikthoniosz találta fel. A Naphéroszt, Bellerophónt a bölcsesség istennője, Pallas Athéné ajándékozta meg egy aranyos fékkel, ami a tudatosságot szimbolizálja. Phaethón viszont nem tudott uralkodni a Nap szekerén. Amikor anyjától megtudja, hogy valódi apja Héliosz, Phaethón felkeresi őt, aki bevallja az igazat és bizonyságul a fiú egy kívánságát hajlandó teljesíteni. Phaethón azt kéri, hadd hajtsa egyszer ő a Nap szekerét. Phaethón e vágya gyermeki tudatlanságról tanúskodik. „Okos légy, kérj okosabbat” – kérleli az isten, de ő hajthatatlan, el is köti apjának tűzszekerét. A Nap paripái persze megérzik, hogy gyenge a hajtó, hogy nincs, ki fékezze rohanásukat, nincs, aki tartsa az irányt, a „közepet”. Szaladgálnak le-föl, felperzselve eget-földet. A hebehurgya fiú majdnem felgyújtja a földet, mert túl közel repül hozzá, Zeusz vet véget a rohanásnak: villámával agyonsújtja az ifjú, elbizakodott, vakmerő Phaethónt, aki lehull az égből. Törvényszerű a bukása.

A szekér kapocs is lehet föld és ég között. Maga az isteni akarat is irányíthatja a szekeret. Illés prófétát tüzes szekér ragadja el: „S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszer csak jött egy tüzes szekér, tüzes lovakkal, s elválasztotta őket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe.” (2Kir 2,11). Vagyis a tüzes szekér kiszakította a halandók közül Illést, az embert, és felvitte az istenhez Illést, a prófétát, a szellem emberét.

Illést égbe viszi a tűzszekér1

Illést égbe viszi a tűzszekér

A szekér hordozó (váhana), eszköz, mindannak jelképe, ami a függő, lekorlátozott hétköznapi tudatot képes elvezetni önnön valódi, nyitott, teljes természetéhez. A szekér az, ami elvisz utunk céljához, ezért fordítható a buddhizmus irányzatainak elnevezése – jána – is szekérnek, így a csak kevesek által véghezvihető életvitellel járó hínajána „kis szekér”-nek, míg a szélesebb tömegek adottságaihoz igazodó mahájána „nagy szekér”-nek.

A Milinda Kérdéseinek egyik híres passzusában Nágaszéna, a buddhista szerzetes az ősi szekér-szimbólum segítségével igyekszik megtörni a király hitét önnön „személyiségében”. A buddhista tanítás szerint nincs lényegi valósága annak, ami a kocsit és a fogatot, vagyis a test-lélek együttesét alkotja, „kocsi” és „én” csak hagyományos megnevezései az összeszerkesztett alkotóelemek összességének, és nem jelölnek az összetétel elemeitől megkülönböztethető független létezőt. Amiképpen az egyik szerkezetet az egyszerűség kedvéért hívják „kocsinak”, ugyanúgy az emberi személyiséget is kizárólag csak az egyszerűség kedvéért szabad „én”-nek nevezni. Lao-ce is azt írta: „Ha szétszedik a fényes fogatot: belőle semmi sincs.” (Tao te king 39.)

Az egyik upanisadban jelenik meg talán legelőször alaposan kifejtve, hogyan értelmezhető magunkra a szekér szimbóluma:

„Tudd meg hát: A Lélek kocsiban ül, a test pedig a kocsi.
Az ész gyeplő csupán, a kocsit az eszmélet /buddhi/ vezeti.
Az érzékek lovak, az út az érzékek érzéklete,
Az élvező /a tapasztaló/ a Lélek, az ész és az érzékek együttese.
Ki értetlenül él, mindig csapongó gondolattal,
Úgy küzd az érzékekkel, mint kocsis a rossz lovakkal.
Ám ki értőn él, mindig fegyelmezett gondolattal,
Messzire jut az érzékekkel, mint kocsis a jó lovakkal.”
(Katha Upanisad III.3-6.)

Maga Buddha – aki híres kikocsikázásai alkalmával, amikor végre elhagyja apja palotáját, beavatásszerűen találkozik az addig elrejtett valósággal, a világ szenvedésteli mivoltával – ugyancsak használja a szekér-szimbólumot: „Ki érzékeit zabolára fogja,/mint lovait az ügyes kocsihajtó,/s minden hatás, gőg, vágy lepereg róla,/az istenek is irígylik e szentet.” (Dhammapada 94.)

Szövegbe Ardzsuna Keleti Mitológia            Ardzsuna2

 Ardzsuna és Krisna

A hindu Mahábháratában harcoló Pándavák legendás hősének, Ardzsunának a harci szekerét maga Visnu isten megtestesülése, Krisna hajtja. Nem véletlen, hogy Krisna harci szekéren oktatja Ardzsunát a Bhagavad Gítában, mert az ügyes harckocsizó (susárathi) „odavezeti a lovait, ahova akarja” (ld. Rig Véda VI.75.6.). Krisna ki is fejti, hogy szekere az ember testi mivoltát, a ló a spirituális erőt testesíti meg, a kocsihajtó pedig a szellem és értelem megtestesítője.

Csuang-ce a maga intelligens és trükkös módján csavar még egyet a történeten, amikor azt mondja: „Ha (a dolgok alkotója) felbomlaszt és átalakítja bal karomat egy kakassá, akkor én vele fogom megállapítani éjszakánként az időt. Ha felbomlaszt és átalakítja jobb karomat egy íjjá, akkor én ezzel fogok sütni való baglyot lőni. Ha felbomlaszt és átalakítja a faromat egy kocsivá, szellememet pedig egy lóvá, akkor én azon fogok utazgatni.”

Platón a Phaidroszban a lelket szárnyas fogathoz hasonlítja, elképzelése szerint a lélek két erős szárnyas lóból áll: az egyik előkelő, nemes és gyönyörű, a másik közönséges és szégyentelen. Különböző irányba húznak, csaknem teljesen hajtójuk ellenőrzése nélkül. Nála a szekérhajtó az uralom, az ész, a szellem, az intelligencia megszemélyesítője, ő zabolázza meg a föld felé húzó állatot, amely az ember testi mivoltával kapcsolatos ösztönöket és szenvedélyeket jelenti. E szekér két kereke a föld és az ég.

Az ókeresztény szimbolikában Krisztus is megjelenik szekérhajtóként, irányítva híveit, akik „édes igájába” hajtották fejüket. A szekér, amely elviszi a hívőket a mennyországba, az Egyház (Eklézsia). Két kereke a vágy és az akarat, illetve Dante szerint a jótékonyság és a bölcsesség.

Christus Helios

Christus Helios

Boethiusnál újra a mélyebb értelem jelenik meg: „Ott, hol trónol a mindenség ura,/Fényárban a legfőbb király,/S tartja a gyeplőt, száll a világ-szekér,/De meg se moccan Ő maga.” (A filozófia vígasztalása, IV.1.)

A Tarot nagy arkánumának VII. Diadalszekér képén egy győzelmi szekéren álló ifjú páncélba öltözött alakja látható, aki fején sugaras napkoronát visel, feje fölött négy oszlopra feszített baldachin látható, szekerét pedig két ellentétes színű ló vagy szfinx húzza. A világos színű az emberben lévő spiritualitást, a szellemiséget jelképezi, a sötét színű az anyagit, az állati bujaságot, azaz a tudatunkban megjelenő kettősséget mutatják. A fiatal hős jobb kezében jogart hordoz, másik kezével nem fogja a gyeplőt, mintha nem is hajtója, hanem csak utasa lenne a szekérnek. Ez arra utal, hogy kizárólag szellemével uralja „lovait”, a jó és a rossz erőit, az ellentétes, széthúzó energiákat és „szekerét”, azaz testét, anyagi világát.

Tarot Diadalszekér

A Tarot nagy arkánumának Diadalszekér képe

Ouspensky az Egy ismeretlen tanítás töredékeiben ezt írja: „…az első test a ’kocsi’ (hús, bőr, csontok, stb.), a második test a ’ló’ (érzelmek, vágyak), a harmadik a ’kocsis’ (gondolkodás), a negyedik a mester (Én, tudatosság, akarat).”

Hamvas Béla A kocsihajtó című írásában így ír erről: „Afelől, hogy ki ez a kocsihajtó, pillanatig se lehet kétség. »A belső kocsihajtó, szól a Veda, aki ezt a világot és a túlvilágot és az összes világokat belülről irányítja.« Szanszkrit szóval: antaryamin.”

Coomaraswamy a jóga szó etimológiáját értelmezve írja, hogy az „annyi, mint »igába fogni«, például lovakat. Ebben az összefüggésben nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Indiában, ugyanúgy, mint a görög pszichológiában, a test kocsija elé fogott »lovak« az érzékelőképességek, amelyek erre vagy arra, a jó vagy a rossz felé húzzák a kocsit, vagy alkalmasint a végcél felé, ha a kocsihajtó szilárdan tartja a gyeplőt. Az egyén a fogat, a Belső Vezető vagy Belső Ember a kocsihajtó. »Az ember ekkor önmagát fogja igába, akár egy értelemmel rendelkező ló« (Rig Véda V.46.1.)”.

Weöres Sándor is él ezzel az ősi képpel a Teljesség felé című prózaversciklusában: „Képességeid a paripák, melyek a végső házig visznek; de a házba csak úgy tudsz belépni, ha fogatod kívül marad. Minden képességnek mérete van; s a végső kapun csak az fér be, ami mérhetetlen: a lélek maga.”

Napszekér

Napszekér

A magyar hagyományban a tudós kocsisok alakjában élt tovább a számos magas szintű hagyományban megjelenő kocsihajtó. A kocsi annyira jelentős, mágikus erő megnyilvánítására alkalmas eszközzé vált, hogy a táltosok némelyike idővel sajátos szerepkörbe bújt, így nyilvánultak meg mágusaink különös alakjai, a tudós kocsisok. A tudós kocsisok a pogány természetmágia vonásait továbbörökítő tevékenységüket foglalkozásukra korlátozták, tudásukat beavatással, próbák útján vagy valamilyen természetfeletti hatalmat biztosító eszköz (patkószeg, csodálatos ostor) segítségével szerezték. Miközben később maguk beavatják a tudós kocsisnak jelentkezőt, képesek magukat lóvá változtatni (nem tenni!).

A tudós kocsisok a róluk szóló hiedelemmondák szerint kést szúrtak a kocsi rúdjába a másik kocsissal vagy másik tudós emberrel, például tudós áccsal történő vetélkedésük vagy párbajuk során, így tudták feloldani a kötést, s egyúttal tanúsították, hogy a nagyobb tudományukkal képesek elindítani a megkötött lovakat. A tudós kocsisok mások lovát meg tudják állítani szemmel, füttyszóval, érintéssel és mágikus tárgyakkal, mint például farkasgégével. Lovaikat sem kell sohase tisztítaniuk, mindig tiszták, fényes szőrűek, ha azokat farkasgégéről itatják. A farkasgége mellett a farkasbőrt is hasznosnak tartották, ugyanis a vele bekent rúd mellől a ló nem indul.

Képesek ők is a levegőbe emelkedni lovaikkal, s hihetetlen gyorsan, szinte az időt megállítva száguldanak. Mint a szélvész, pillanatok alatt ott tudnak teremni bárhol. Híd nélkül átrepülnek a folyón, s arra is képesek, hogy hazahajtsák a lovaskocsit, s csak érkezéskor derül ki, hogy a lovak megdöglöttek útközben, azok csak otthon dőlnek ki a hámból. Ha nincs lovuk, képesek a szalmazsákot lóvá változtatni és azzal indulni útjukra. De végső soron nem kell nekik se kocsi, se ló, mert csak szekeret vagy lovat rajzolnak a földre, ráülnek és szélsebesen eltűnnek. Távollétükben mágikus tárgyaik (tarisznya, bot, kalap, harang, stb.) őrzik helyettük a jószágot. A tudós kocsisok addig nem halhatnak meg – hasonlóan a táltosokhoz és olykor a boszorkányokhoz –, míg kézfogással vagy annak a tárgynak az átadásával, amiben erejük van (bot, seprű, dohányzacskó) örökül nem hagyják, át nem adják tudományukat.

Nemcsak az utóbbi évszázadok tudós kocsisainak, hanem már a honfoglaló magyaroknak is fejlett szekereik voltak. Szerkezeti felépítésükben minden bizonnyal hozta magával azokat az egyéni elemeket, amelyeket a belső-ázsiai pusztákon évezredek alatt csiszoltak ki a szkíta kortól kezdve. Valószínűleg a magyarok is használtak olyan fedeles járműveket, mint amilyen a mongolok jurtakocsijához hasonló. A járművek formája, technikai szintje minden bizonnyal nem különbözött a többi sztyeppei nép szekereitől. A szekérhez kapcsolódó szakkifejezések (küllő, tengely, stb.) párhuzamai iráni, török, mongol nyelvekben mutathatók ki, ami sokszínű kulturális kapcsolatokra enged következtetni.

Annál élesebben különbözött a környező kultúrák szekereitől a Kárpát-medencében tökéletes felépítést és formát nyert szekér. Ráadásul a magyarok szekerei nem egyfélék, hanem a sokféle rendeltetésnek megfelelően különféle méretű és alakú változatai jöttek létre. Ezek első leghíresebbje a kólya volt, amit 1342-ben úgy írtak le, hogy magyar ingó szekér, illetve hintálló szekér. Ebből a bőrős kocsiból alakult ki a hintó, a magyarok egyedi találmánya, amely azután nemzetközi karrierre tett szert.

Kocsi kocsi

Kocs község jelképe a kocsi kocsi

Mintegy száz évvel később egy másik magyar szekér találmány is híressé vált. Ez a könnyű, finomabb kidolgozású, több, addig nem használt jelentős technikai újítással felszerelt három ló húzta szekér a Budát Béccsel összekötő főút melletti, Komárom megyei Kocs községben készült a helyi szekérkészítő mesteremberek találékonysága révén. Egyedisége révén sokáig a településről kocsiszekérnek – egykorú forrásokban „currus kochy”-nak –, majd csak kocsinak nevezték.

Kocs_címere

Kocs címere

A szóalak első előfordulása koczy formában 1469-ből való. Ez az elnevezés azután, párhuzamosan azzal, ahogy a személyforgalmat, a gyors és kényelmes utazást alaposan megkönnyítő szekér és a magyar kocsigyártó-mesterség a késő középkortól századokon át Európa-szerte híressé vált, számos nyelvbe bekerült (angol coach, német Kutsche, katalán cotxe, spanyol coche, francia coche, olasz coccio, flamand goetse, holland koets, lengyel koczi, cseh koczy, svéd kusk, szlovén kočija, szerb kočije, román kocie). Eleinte lófogatú kocsit értettek alatta, idővel kocsinak neveztek szinte minden négykerekű járművet, sőt bármennyi kerekes közlekedési eszközt. Mi több, az angolban átvitt értelemben is használják, például a tanfolyamvezetőt, szakirányítót, majd edzőt, s immár vezetői tanácsadót neveznek így: coach.

A magyar fedett kocsikról számos Magyarországon megforduló olasz, német, spanyol, francia utazó emlékezett meg dicsérőleg. Egy külföldi, Sigmund von Herberstein osztrák diplomata volt az is, aki először írta le önéletírásában részletesen a kocsit, mint annak a kornak a Mercedes-Benzét, mégpedig 1518-ban. Európában a kocsi még mindenütt a csodálat tárgya volt, amikor nálunk  – mivel annyira elterjedt volt – már 1523-ban egyfajta közlekedési törvény szabályozta szertelen használatát.

A kocsi mesterek a XVI. században szerterajzottak az országban, sőt külföldön is keresettek lettek. A szekereknek és kocsiknak számos különleges felszerelésű, eredetű és rendeltetésű táji változata és elnevezése alakult ki: rövidszekér, hossziszekér, társzekér, igáskocsi, féderes parasztkocsi, batár, cséza, bricska, dorozsmai kocsi, egri kiskocsi, görbe oldalú kocsi, győri kocsi, homokfutó, kőrösi kocsi, lébényi kocsi, nagyatádi kocsi, nyírségi rövid kocsi, somorjai kocsi, szanyi kocsi, vásárhelyi kocsi.

Megjegyzendő, hogy a szekérhez és a kocsihoz különleges affinitása, tehetsége volt a magyaroknak, kezdve onnan, hogy a szekér feltalálójaként is az első magyar táltost, mégpedig Göncölt tisztelték, olyannyira, hogy az eredetmagyarázó mondák magyarázata szerint találmánya égi – azaz örök, múlhatatlan értéket jelző – csillagképpé vált. Sok nép fia látta szekérnek a csillagképet, legfeljebb akörül volt némi vita, hogy kinek a szekere. A franciák László szekerének nevezték el, a németalföldiek Péter szekerének, míg nálunk Göncöl szekere lett.

Göncölszekér

Göncölszekér

A szekér, ez az ősi szimbólum tehát összetett, sokrétű jelentést hordoz. Ezeket, mint szellemi útmutatást összegezve az mondható, hogy a kocsi a testet, a szellem testi-lelki hordozóját, a lovak az érzékszerveket vagy érzékelőképességeket illetve az ösztönöket, szenvedélyeket, a tudati folyamatokat, a szélsőségekre törekvő – világos és sötét – erőket, az út az érzékelés folyamatát, a világot és a sorsot, maga a kocsis pedig az emberben végbemenő testi-lelki-szellemi folyamatokat uraló és vezető, az érzékeket megfékező és megzabolázó tudatosságot, a sorserők birtokosát és felszabadult irányítóját jelképezi, aki egy múlhatatlan, nem mozgatott tudatállapotból mintegy szemléli a létesülések körforgását – akinek hatalma van a kocsik, lovak, utak, vagyis külső és belső világa fölött.

Nap

A négylovas szekeret vezető Nap antik mozaikképen

(Az írás részlet a 2013-as Javas Falinaptárból)

A szekér és a kocsis ősi és összetett szimbóluma” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.