A jóga és a szabadság

 Jógi jógi2

A Petőfi és társai, a márciusi ifjak és a pesti nép által kivívott magyar szabadság ünnepe kapcsán érdemes a szabadság mibenlétét megvizsgálni a jóga szempontjából. Különösen akkor, amikor a rádióban igen elgondolkodtató, a jógával kapcsolatos beszélgetés fültanúi lehetünk.

Sokféle szabadság van: választási szabadság, utazási szabadság, döntési szabadság, önrendelkezési szabadság, a szólás, az akarat szabadsága… Ezek lehetnek szabadságfokok jellegzetességei is. A jóga szempontjából – Patandzsali megközelítésében – a szabadság a következőket jelenti: az érzékszervi tapasztalás megszerzésére irányuló késztetés megszűnése, a hajlamok kioltottsága, a tettek eredményeitől való érintetlenség fenntartása, a tudat figyelmi állapotát megzavaró külső és belső képzetek szétoszlása, a vágytalanul tapasztaló tudat letisztulása, egyhegyűvé és rezdületlenné válása.

Előbbiek függvényében különös, amikor elvileg a jóga létszemléletét képviselő és a jóga gyakorlati ösvényén haladó, mi több: oktató nyilatkozik úgy (sok évnyi hazai és indiai tanulmányok után), hogy az indiai tanítói szerint már ott is csak legfeljebb húsz százaléka érhető el, ébreszthető fel annak a tudásnak, amivel hajdan a jóga bölcsei rendelkeztek. Az eredeti tudásnak ez az egyötöde is csupán a legkiválóbbak számára válik megközelíthetővé. Ezzel az illető a jóga nevében voltaképpen a szabadság lehetetlenségét hirdeti.

Furcsa ezt hallani, mert rögtön tetten érhető benne egy sajátos, tudományos “íz”, látásmód. Elvégre honnan lehetne eldönteni, kiszámítani, hogy minek a húsz százaléka, miért épp ennyi? Nyilván ez egy becslés, mint ahogy az a tudományos tévhiedelem, mítosz is, hogy „agyunknak csak tíz százalékát használjuk”. Ez a jellemzően kvantitatív megközelítés ráadásul át van itatva a jóval veszélyesebb determinizmus eszméjével, egy olyan gondolattal, ami a modern tudomány szülőágyának is tekinthető materialista-mechanisztikus világképben gyökerezik. Sajnálatos, hogy ez a szemlélet indiai asramokban, jógaiskolákban is teret nyert.

Csakrák

Bár éppen az egészben látás igénye merülhetne fel abban, amikor nem választjuk szét tapasztalataink körét, megismerési lehetőségeinket “szellemire” és “tudományosra”, ám van annak gyakorlati haszna, ha nem is keverjük össze a kettőt. A tudománynak, mint racionalista módszernek megvannak a maga határai és korlátai és nem helyes, ha ezeket a korlátokat a szellemi tapasztalatok körére is kivetítjük, mert lekorlátozzuk éppen azokat a lehetőségeinket, amelyekkel eleve élni szeretnénk.

Miért lennének eleve meghatározottak a korlátaink? Miért lennének áthághatatlanok a határaink? A jóga az ellenkezőjét tanítja. A szabadság, a felszabadulás eszméje azt közvetíti, hogy a hétköznapi és minden magasabb tudatállapot is meghaladható és elérhető a teljes szabadság, ahol lebomlik még a szilárdnak tűnő anyag időleges látszata is és ráébredhetünk az igazi valóságra, ahol feltárul eredendő tisztánlátásunk, bölcsességünk is.

Ha azzal a korlátozottságot hirdető hiedelemmel gyakoroljuk a jógát, hogy nem érhető el a teljes szabadság, hivatkozzunk akár a káli juga rossz körülményeire vagy állítólagos mestereink, a guruk nektárként ivott szavaira, akkor tapodtat sem jutunk előre. A jóga holisztikus világképébe ez nem fér bele. Abba a világképbe, ami a jóga filozófiáját megteremtő, korábban keletkezett upanisadokban is megfogalmazott bölcsességben gyökerezik, például amit a Ísa-upanisad így fogalmaz meg:

“Teljes az ott és teljes ez itt.

Teljes a teljesből felemelkedik.

Teljes a teljestől elszakad,

Teljesnek mégis megmarad.”

(Tenigl-Takács László fordítása)

A teljes tudás nem veszíthető el, csak annyiban nem férünk hozzá, amennyiben nem haladjuk meg korlátainkat, ha nem szabadítjuk fel magunkat. Mindenkiben megvan a lehetőség, hogy a jóga ősi világszemléletét fokról-fokra elevenné téve ráébresszük magunkat erendendő és eleve meglévő teljességünkre. Ha már a tudományra is hivatkozhatunk, akkor az ősi felismeréseket újra felfedező holizmus megközelítését alkalmazzuk: minden egészből keletkezett rész eleve magában hordozza az egész információját.

jógi2

Lehet, sőt egészen biztos, hogy már másképp gyakorolunk, mint hajdan, több ezer éve a jóga követői, akik a természetben, a természeti erőkkel együttműködve, ugyanakkor befelé figyelve igyekeztek felülemelkedni az emberlét korlátain. Ma a többség forgalmas utak bérházainak pincéibe süllyesztett, divatosan berendezett termekben és jógamatracokon „jógázik”, azaz végzi azokat az alapgyakorlatokat, amelyek az igazi jógára való felkészítésnek tekinthetők. Így valóban nehéz megtalálni a benső mestert és a feltárható szabadságot.

De kellő elszántsággal és elmélyedéssel még így is meglehet. Ennek lehetőségét csak akkor veszítjük el, ha determináltnak, meghatározottnak tekintjük kötöttségeinket. Ám a jóga éppen nem ezt célozza meg, egyik eszménye a móksa, a megszabadulás – érzékeknek és tapasztalásnak való kiszolgáltatottságunk, világi kötöttségeink, lehatároltságunk, individualista látásmódunk, atomizálódott létezésünk, valamint sorsszerűség, a vágyaktól űzött, korlátok közé szorított cselekvés és tapasztalás béklyói alól. Aki nem ezt vallja, az jobb, ha gimnasztikának nevezi, amit gyakorol.

A jóga és a szabadság” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.