Mireisz László ÉG VELETEK!

12.000,00 Ft

Ebben a – tíz éve kiadni tervezett, tehát régóta várt – gyűjteményes kötetben tematikusan rendszerezve megtalálható Mireisz László valamennyi eddig megjelent tanulmánya és a vele készült interjúk is. Mind univerzális érdeklődéséről, kezdettől kiforrott eredeti látásmódjáról és a metafizikai realizáció, azaz a szellemi megvalósítás iránti elkötelezettségéről tanúskodik.

A könyv előrendelhető szállítás csak egyedi feltételek szerint!

 

Leírás

Mireisz László (Budapest, 1950) nagyon fiatalon kezdte keresni a metafizikai, a lét értelmére és a halál mibenlétére vonatkozó – azaz a „végsőnek” nevezett – kérdésekre a válaszokat. A hetvenes évektől célirányos filozófiai, vallási, szimbológiai kutatásaiban a legnagyobb támaszt a szellemi gyakorlatok jelentették.

1978-tól 1982-ig a Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet buddhista papképző szakát végezte el, mely buddhista pappá szenteléssel zárult. Ezután kétszer három évet töltött intenzív, a benső folyamatok megfigyelését lehetővé tevő gyakorlatokkal elvonulásban. A második három évben az intézet tanáraként már rendszeresen tartott előadásokat a legkülönbözőbb vallási és metafizikai hagyományokról, azok világképéről és gyakorlásra vonatkozó szemléleti alapokról.

1989-től az Átama buddhista szahadzsija rend három alapítójának egyike és vezetője. 1991-ben egyik alapítója volt A Tan Kapuja Buddhista Egyháznak valamint A Tan Kapuja Buddhista Főiskolának, ahol a buddhológia tanszék vezetője lett. 1993-ban kezdett harmadik hároméves elvonulása idején célja a keleti tanítások, azokon belül is kitüntetett módon a védikus világkép, a hármasságra, az egyensúlyra épülő elvek és a magyar hagyomány ötvözéséből született „javas út” kidolgozása volt. 1999-től A Tan Kapuja Buddhista Egyház egyházi tanácsának vezetője.

Ebben a – tíz éve kiadni tervezett, tehát régóta várt – gyűjteményes kötetben tematikusan rendszerezve megtalálható valamennyi eddig megjelent tanulmánya és a vele készült interjúk is. Mind univerzális érdeklődéséről, kezdettől kiforrott eredeti látásmódjáról és a metafizikai realizáció, azaz a szellemi megvalósítás iránti elkötelezettségéről tanúskodik.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Mireisz László ÉG VELETEK!” értékelése elsőként

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük