Symbolon jóga

Sok helyen olvashattunk már róla, s így tudjuk jól, hogy érzelmeink hatnak légzésünkre és hogy ez fordítva is igaz. Így tudunk fenntartani egy számunkra ismerős, otthonos minőségű érzésvilágot, létezési módot.

Amennyiben jelenlévő érzéseink negatívak, légzésünk felszínesebb, kapkodóbb lesz, s ha ez hosszabb időn keresztül fennálló folyamat, oxigénhiányos állapotot eredményez testünkben. Amikor csökken szervezetünkben az oxigén mennyisége, szinte azonnal elveszítjük a lelki egyensúlyunkat. Ezt hívjuk szorongásnak. A szorongást gyakran követi a légszomj és a tehetetlenség érzéseinek keveredése. Általában tehát az ember kemény helyzetben szorongani kezd, ezután levegő után kapkod, s mindez után jön a tehetetlenség érzése. Ám elég egy megélt, számunkra kemény helyzetnek minősülő szituációt csak felidézni is, a helyzethez kapcsolódó és kialakuló érzések ugyanezek lesznek.

Ezután afféle rugdalódzás, birkózás következik, amikor az ember megpróbál valamit tenni a kialakult szorongató és tehetetlen helyzete ellen, mivel már annyira nincs levegő… Ebben a küzdelemben az ember az izmait kezdi el használni, megfeszítve azokat azért, hogy kevésbé fojtogató helyzetben legyen, s hogy kicsit több levegőhöz jusson. Ha a levegőhöz jutás erőfeszítései, küzdelmei nem eredményesek, jön a levertség, a reménytelenség és a depresszió állapota, majd ezt követi a pánik és a teljes kimerültség.

Az izmok használatánál a test bizonyos helyeken megfeszül. Ha a helyzetet nem tudjuk feloldani, az izomfeszültség állandósul, mivel az izmok egy idő után elfelejtik eredeti, s ellazult tónusukat (szenzomotoros amnézia, röviden SMA). Fizikai testünk intelligens, minden sejtje emlékezik, s így minden feszültséget és izommerevséget megőriz. Az állandósult izommerevséget hívjuk blokknak vagy energiablokknak, ahol a fizikai testet is éltető energia, más néven prána áramlása gátolt, akadályozott.

A jóga ászanáival, testtartásaival, a hozzá kapcsolódó, s vele szinkronban történő légzéssel, vagyis pránajámával rendszeres gyakorlás révén segít kioldani az energiablokkot, a testben őrzött feszültségeket, s így energiát szabadít fel. Mivel a jóga egyik eszköze, s célja a test, a légzés és majdan a gondolatok és az érzelmek tudatos irányítása, az így felszabaduló energiát is immár tudatosabban használhatjuk fel életünk olyan területeire irányítva, ahol erejével minket segít és szolgál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük