A művészettörténet számos olyan képpel foglalkozott már, amelyek másért és másért, de rejtélyesek. Ilyen Leonardo da Vinci Mona Lisája, Holbein Követek című képe, a számtalanszor leírt festmények hátterével kapcsolatban még ma is több meglepetéssel szolgálnak. A felfedezések legtöbbször azzal kapcsolatosak, hogy feledésbe merültek olyan ismeretek és összefüggések, amelyek nem biztos, hogy egyértelműek voltak a maguk korában, sőt néha valamely titkos tudományban való jártasság volt szükség az elkészítésükhöz is, mindenesetre a szimbolikus látásmód felelevenítése szükséges ahhoz, hogy a képek mélyebb üzenete feltáruljon.
Ilyen kép Albrecht Dürer Melancolia című képe is. Nemrég George B. Marwell nagyszerű könyvét, a Világok útvesztőjét olvasva találkoztam egy erről a képről szóló leírással, amely arra ébresztett rá, hogy érdemes alaposabban körüljárni a képet, s különösen egyik részletét, a bűvös négyzetet.
A szimbólumokkal foglalkozók számára megkerülhetetlen, de Umberto Eco és Dan Brown rajongóinak is szinte kötelező olvasmánynak számító regényben a főhős, Dr. Larkin nyomozása közben találkozik a képpel.
“…Tekintete rögtön egy üdvözlőlapnál alig nagyobb, beüvegezett képre tévedt, mely az asztal jobb kéz felé eső oldalán feküdt néhány ceruza és toll társaságában. Dürer ismert rézmetszetének, az 1514-ben készített Melancoliának reprodukciója volt, a könyökével térdére támaszkodó, másik kezével körzőt szorongató, nyugtalanítóan sötét és merengő tekintetű angyallal. Dr. Larkin nagyon szerette ezt a képet. Odahaza, Woodbury Hallban volt egy könyve, melyben Dürer réz- és fametszetei sorakoztak összegyűjtve, s a Melancolia címet viselőt annyit nézegette, hogy az album, valahányszor maga elé fektette és kinyitotta, mindig ennél a képnél tárult szét. Elsősorban a tárgyak összevisszasága vonzotta: satu, gömb, gyalu, fűrész, vonalzó, szögek hevertek a földön az angyal körül, a háttérben felfüggesztett kétkarú mérleget, homokórát, kis harangot és falnak támasztott létrát lehetett látni, de leginkább és leghosszadalmasabban természetesen a bűvös négyzet kötötte le a figyelmét. Mensula Iovisnak, Jupiter pecsétjének nevezték, s egyes értelmezők szerint az lenne a funkciója, hogy a Szaturnusz bolygó túlzott hatását, vagyis éppen a melankóliát enyhítse…”
Dr. Larkin számára is nyilvánvaló volt a bűvös négyzetek hatása. A bűvös négyzet érdekes, sok szabályszerűséget mutató számelrendezés. Egy négyzetet az oldalaival párhuzamos egyenesekkel bizonyos számú sorra és ugyanannyi oszlopra osztanak fel, majd a következő feladatot tűzik ki: megtöltik ezt az ábrát egymás utáni természetes számokkal úgy, hogy minden kis mezőbe egy szám jusson és a számok összege minden sorban, minden oszlopban és mindkét átló mentén ugyanannyi legyen.
Ebben a mai ember számára is a magas fokú rend a fontos, a régiekben további érzelmeket is kiváltott egy-egy bűvös négyzet szemlélete: tiszteletet parancsolt, félelmet keltett, bűvészetnek látszott. Innen ered az elnevezés is. Némelyek például hasznot húztak a bűvös négyzettel díszített, a „bajoktól megvédő” kis amulettek árusításából. Egyeseket boszorkánysággal vádoltak és fogságba is vetettek ilyen számösszeállítások készítéséért.
Léteztek olyan bűvös négyzetek is, amelyekben számok helyett betűk szerepeltek, így ezekben a szavak ismétlődtek a négyzet különböző pontjai felől olvasva. A betűk képpé formálásának sokat vitatott, leghíresebb példája a Sator-ornamentika. Ebben négyszer olvashatók a sator, arepo, opera, rotas szavak. E bűvös négyzet eredetére és értelmezésére vonatkozó nézetek még mindig nagyon eltérőek.
A bűvös négyzetek, akárcsak a számmisztika, már jóval korábban, az ókori Kínában is felbukkantak. A Lo Shu négyzet az ókori Kínából származó bűvös négyzet, melyet egy óriásteknős páncéljára festettek és a Feng Sui fontos részét képezi.
Dürer bűvös négyzete az ő korában több mint ezeréves múltra tekinthetett vissza, valószínűleg Indiából került át Európába.
A 4×4-es négyzet egész sor olyan érdekességet tartogat, amely a kor tudósait és laikus szemlélőit csodálattal töltötték el, több különlegessége is van. Mezőin az 1-től 16-ig terjedő egész számok helyezkednek el, soraiban, oszlopaiban és átlóiban a számok összege mindenütt 34. Nemcsak sorai, oszlopai és átlói adják ki összegként a bűvös számot, a 34-es szám 86 különböző négyes csoport összegeként állítható elő az ábrából.
Alsó és felső sorában a számok négyzeteinek összege is egyenlő és ugyanez áll a két szélső oszlop számaira is. A négyzetet függőleges és vízszintes középvonala négy darab 2×2-es négyzetre vágja szét, ezek mindegyikében ugyancsak 34 a számok összege, de ugyanannyi a középen elhelyezkedő 2×2-es négyzetben is. A négyzet négy csúcsánál levő számok összege is 34, s ugyanez áll azoknak a 3×3-as négyzeteknek a sarokszámaira is, amelyeket az eredetiből egy szélső sor és oszlop elhagyásával nyerünk.
A művész a sorokat kissé átrendezte, hogy az alsó sor közepére a 15 és a 14 számok kerüljenek, jelezve műve készítésének évét, 1514-et. Ennek a számnak a két szélső értéke, amelyek megjelennek ugyanebben a sorban a szélső kockákban is, de fordítva, külön utalást rejt. Az ábécé negyedik betűje a „D”, első betűje az „A”, így monogramja: D.A. a festő nevére, közvetve pedig magyar származására, eredeti nevére utal: Ajtósi Dürer. (Ugye így már ismerős? A Városliget melletti nagy út az ő nevét viseli…)
Dürer apja a Gyula melletti Ajtóson született 1427-ben, onnan vándorolt ki 28 évesen, aranyműves mesterként. A falu nevét, ahonnan származott mint nemesi előnevet használta. „Ajtós” németül Türer, ezt vette fel Nürembergbe érkezve az idősebb Dürer, amit a fia, a nagy reneszánsz festő a helyi dialektushoz igazítva változtatott meg.