Az évad utolsó nagy Numerája, Maladype Színház

Numera

A Maladype Színház 2014 októberében új programsorozatot indított útjára, Numera! címmel.
A Numera! közönség felé is nyitott, interaktív eszmecseréi során a számok sajátos világrendező szerepét szeretnénk kibontani: hogyan jelennek meg a természetben és a művészetekben a Fibonacci-számok vagy az Aranymetszés, mit nevezünk Isteni kódnak, s az ehhez hasonló fogalmainkat hogyan közelíthetjük meg az irodalom, a vallás, a mitológia, a számmisztika, a zene, a filozófia, az építészet, a csillagászat, a képzőművészet vagy akár a játékelmélet felől. A havi rendszerességgel jelentkező programoknak mindig más számjegy lesz az origója.
A beszélgetések célja elsősorban nem a tudományos igényű, teljes körű áttekintés, sokkal inkább egyfajta nyomozás, kötetlen kalandozás a területen. A számok konkrét, absztrakt, szimbolikus jelentésének vizsgálatán túl játékos kísérletet teszünk arra, hogy váratlan utakon keresztül, a szabad asszociációnak is teret engedve összekapcsoljuk a tudományok és művészetek egymástól távol eső területeit. Ehhez a rendhagyó expedícióhoz ezúttal is a színház szolgál majd iránytűként: mindenekelőtt olyan fogalmakra és területekre szeretnénk fókuszálni, amelyekben a számjegyek az alkotás folyamatával fonódnak össze.
Minden Numera!-n vendégül látunk néhány elismert, hazai szakembert, akik speciális tudásukkal hozzájárulva az eseményhez lehetővé teszik, hogy egy-egy izgalmas, kuriózumnak számító témát alaposabb is körüljárhassunk.

Április 19., vasárnap 15.00 – 18.00 – fókuszban a NÉGYES és ÖTÖS számjegyek

Meghívott vendégek:

– Csörgő Zoltán, szimbólumkutató, író, tanár, a Symbolon Intézet vezetője

– Egyed László, fizikus, a Csodák Palotája volt igazgatója, a Magyar Rádió volt tudományos riportere

– Lackfi János, író, költő, műfordító

– Martinek János, a Magyar Öttusa Szövetség programigazgatója, kétszeres olimpiai-, négyszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok öttusázó

– Pásztor Anna, énekesnő, előadóművész, színész, táncművész, a Rising Star zsűrijének tagja

– Pók Attila, történész, egyetemi tanár

– Robitz Anikó, fotográfus

moderátor: Balázs Zoltán, a Maladype Színház művészeti vezetője

cím: VIII. ker., Mikszáth Kálmán tér 2. I. emelet (a Zappa és a Lumen kávézó közötti kapualj)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.