December 24-e estéjén ajándékozzák meg egymást a családtagok Magyarországon. Az ajándékozás voltaképpen nem más, mint a szeretet adásának szimbolikus kifejezése. A szeretet ünnepének szokáskörében – úgy tartják – lassanként alakult ki az ajándékozás rítusa is. A karácsonyi ajándékozási hagyományok ugyan szinte országokként és nyelvterületenként mások, azért nem nehéz észrevenni a hasonlóságokat. Éppen ezek a hasonlóságok azok, amik arra utalnak, hogy nagyon mélyen gyökerezik bennünk az adás és elfogadás vágya és igénye. Olyannyira mélyen, hogy befolyásolja a mi ünnepi szokásainkat is. Vizsgáljuk csak meg ezeket!

A szokás eredete

Az ajándékozás szokása régebbi keletű, erre utal a szokás ókori előzménye is. A rómaiak újévi ajándékukat, a strenát Calendae Ianuriae, azaz január 1-je alkalmával küldözgették egymásnak. Az ajándékozás szokása megemlékezés lehet arról is, hogy a „három királyok” a csecsemő Jézusnak értékes ajándékokkal hódoltak Betlehemben, azaz a három „napkeleti bölcs”, mágus ajándékokat vitt a Kisdednek: aranyat, tömjént, mirhát. A szokás a későbbi keresztény hagyományból Szent Miklósra, a kisázsiai Myra városában Kr. u. a IV. században élt püspökre is emlékeztet, hiszen a szent ember egy szegény ember leányait úgy mentette meg a tisztátalan élettől, hogy éjjel pénzt dobott szobájukba az ablakukon keresztül.

Az ajándékozás reformációja

Luther Márton fellépéséig, a XVI. századig az ádventi időszakban Szent Miklós ünnepe volt az ajándékozás napja. Ez ellen – és általában a szentek kultusza ellen „lázadt fel” és szakított számos addigi szokással a reformáció meghirdetője. Luther javasolta, hogy ne december hatodikán, hanem 24-én adjanak ajándékokat az emberek egymásnak. Azt javasolta, hogy úgy tekintsenek az emberek az ajándékokra, mint amelyek magától Krisztustól, egy fehér ruhában feltűnő, felnőtt Jézustól származnak. Úgy tűnik, ez az elképzelés túlzottan rideg és magasztos volt és a gyakorlatban nemigen vált népszerűvé. Ezért később „finomodott” és végül – nemcsak protestáns országokban – az a szokásrendszer vált „kedvesebbé”, elterjedtebbé, hogy a kis Jézusnak kezdték tulajdonítani a meglepetéseket.

Ajándék a gyerekeknek

A német protestantizmus a XVII. századtól családi ünneppé tette a karácsonyt, amit hagyományosan a család és a gyermekek ünnepének is tekintettek. Ettől kezdve az ajándékozás főleg családi körben jutott jelentőséghez: elsősorban a szülők ajándékozták meg gyermekeiket. Így terjedt el, hogy karácsonykor a gyerekeknek ajándékoztak kedves csecsebecséket. A gyerekek természetesen mindenütt azért is várják a karácsonyt, mert ilyenkor ajándékokat kapnak.

Az anya ajándéka

Az ajándékozás és kapás élménye az ember életében a korai időszakkal, a kezdeti életszakasszal függ össze, hiszen az anyákban alapösztönként él az odaadás, a szeretetből fakadó adás képessége, az odafordulás kölcsönös gyönyörűséget kiváltó gesztusa, a csecsemő önzetlen megajándékozása az anyamellel, a cumisüveggel, majd a kiskanalas etetéssel. Szociálpszichológiai megközelítésben ez az ajándékozásnak az alapvető emberi bizalmat kialakító élettani-lélektani ősformája, modellje.

A tisztelet és együttérzés kifejezése

Az ajándékozási szokások egyik funkciója eredetileg a szociális kapcsolatok, kötelékek megerősítése és a csoporton belüli presztízs kivívása lehetett. Ez már a törzsi társadalmakra is jellemző volt, a törzsfőnökök értékes tárgyakat, ékszereket ajándékoznak egymásnak, a tárgyakat a megajándékozott pedig akár tovább is ajándékozta. Mind ajándékozónak, mind megajándékozottnak lenni hatalmas megtiszteltetés volt, az illetők tekintélye sokat nőtt ezáltal a közösségben. A természeti népek ajándékozási szokásai azt fejezték ki, hogy a csoport tagjai saját javaik adományozásával hajlandók szükséget szenvedő társaiknak segíteni, ezzel megbecsülést vívva ki maguknak és családjuknak.

Az ajándék, mint áldozat

Az ajándékozás hasonló az ősi múltra visszatekintő szakrális ajándék, áldozat jelenségéhez, ahol a ünnepben résztvevők áldozati szertartásban felajánlásként ajándékot vittek magukkal az adott alkalomra. Így egyrészt megmutatták, hogy készek áldozatot hozni, másrészt az ajándék beszerzésével már a szertartás előkészületeiben is aktívan részt vettek. A feldíszített karácsonyfa a becsomagolt ajándékokkal nem kis mértékben hasonlít az archaikus szertartások oltárára és az azon megjelenő áldozati ajándékokra.

Az ajándék, mint a jólét jele

A világon sok kultúrában kialakultak hasonló, az egyének vagy a törzsek gazdagságát, nagyvonalúságát kifejező ajándékozási népszokások. Némely törzs rendszeresen lakomára hívta a környékbeli törzsek tagjait. Az ünnepség megrendezése olykor rendkívül költséges volt, hiszen a legjobb minőségű ételeket tálalták fel, sőt néha értékes tárgyakat pusztítottak el áldozati szertartásuk során látszólag értelmetlenül.

Az észak-amerikai kwakiutl indiánok körében elterjedt potlach lakoma során a „házigazdák” a vendégeket finoman bosszantották is, sajnálkoztak amiatt, hogy ők szegények és biztosan nem engedhetnének meg maguknak ilyen fényűzést. A vendégek a következő alkalommal igyekeztek túltenni vendéglátóikon és még gazdagabb ünnepséget rendeztek. A költségek gyakran igen megterhelők voltak a közösség számára, így e ceremónia megbízható jelzése lett a jólétnek.

Nyilván érezzük a párhuzamot, ismerős a „rongyrázás”, nem csak onnan, hogy az elmúlt évtizedekben az ablakokba kirakott csokimikulások száma és mérete is a hivalkodás eszköze lett, hanem onnan is, hogy bizony az ajándékozás egymás túllicitálásának alkalmává vált. Pedig a legtöbb ember nem várja el, hogy rokonai pontosan viszonozzák a nekik adott ajándékokat, viszont késztetést érez arra, hogy az ismerőseinek a korábban kapott javakkal legalább egyenértékű tárgyakat ajándékozzon.

Az ajándék értéke

Jól ismert és sokszor ostorozott jelenség, hogy a karácsonyi készülődésben nagy szerepet tölt be a drága, különleges ajándékok utáni hajsza, illetve az e körüli aggodalmak, indulatok és elvárások szövedéke. Manapság az emberek erőn felül próbálják drága ajándékokkal meglepni családtagjaikat, az ajándékozásnak ez az egyre erősödő, kötelességszerű versenye, a „hajsza” az ajándékokért, amit néhány évtizede tapasztalunk, már-már sosem látott méreteket ölt. Pedig az ünnep csendes békéje, a szeretet-összetartozás kimutatása nem azon múlik, mennyi pénzt tudunk meglepetésre költeni. Egy apróság sokszor többet jelent, ha szívből adjuk, mint bármi, aminek a részleteit kamatostul fizetjük azután hónapokon keresztül. Nyugodtan adhatunk praktikus, akár saját kezűleg készített ajándékot a család tagjainak. Az ajándékozás így valódi alkotó folyamattá válhat. A szívből jövő ajándékozás része lehet egy kedvenc dalokból összeállított CD a párunknak, vagy egy a gyermekek rajzaiból összeállított gyűjtemény a nagyszülőknek. Az ajándékozási ötletek kimeríthetetlenek, legyünk mindenkor igényesek magunkért, szeretteinkért és a jövőbeni emlékeinkért.

Az átadás szabályai

Az ajándék átadásának is kialakultak, finomodtak a maga íratlan szabályai, szokásai, sőt tabui. Egy dolgot nem igazán (vagy nem lenne) szabad: pénzzel telt borítékot akasztani a karácsonyfára, vagy tenni a fa alá, mondván, hogy így azt vehet magának a megajándékozott, amit szeretne. Használati tárgyat, szükséges ruhadarabot akkor jó ajándékozni, ha az a megajándékozott – leginkább a gyermek – ízlését, esztétikai érzékét is fejleszti. Az ajándékot illik becsomagolni vagy díszzacskóba tenni és úgy átadni. Ügyeljünk arra, hogy az üzletben vásárolt ajándéktárgyakról ne felejtsük el ügyesen, nyomot lehetőleg nem hagyva levenni az árcédulát a becsomagolásuk előtt! A gondos, díszes csomagolás emeli az ajándék értékét, ez is az örömszerzési szándékot hangsúlyozza.

A japánok még a tartalomnál is fontosabbnak tartják a művészi színvonalú csomagolást. Az ajándékozottnak illik az ajándékot rögtön kibontani, megnézni – igaz, a kínaiak a kapott ajándékot megköszönik, majd kibontatlanul félreteszik. A gyermek ajándékát újabban díszzacskóba teszik, s valóban, néha felesleges becsomagolni, úgyis hamar letépkedi róla és a lakás tele lesz papírfecnikkel. Az ajándékot mindig személyesen adjuk át néhány kedves szó kíséretében. Fontos szabály, hogy a megajándékozott is ajándékoz, mégpedig örömöt, ami azt is jelenti, hogy nem szabad elvárni, hogy mit kapjon, s ha mégis megtenné, de csalódik, nem szabad azt kimutatnia.

A megváltás ajándéka

A karácsonyi ünnepkör szoros része lehet vallási, mitológiai atmoszférájának, a Fény, a kis Jézus születésének megélése. A karácsony ebből a szempontból nem egymás megajándékozásának ünnepe, hanem elsődlegesen egy kétezer éves örömüzenetről szól: Isten nekünk készített ajándékot, a megváltó az Isten ajándéka. Karácsony az emberré született Jézus Krisztus születésének napja. Így amikor az emberek ajándékokat adnak egymásnak, akkor az Isten nagy ajándékára is emlékeztetheti őket.

Az ajándék spirituális élménye

Mivel az ünnep egy belső tudati folyamat rituális külső megjelenítése lehet, úgy is készülhetünk az ádventre, mint az elcsendesedés, a befelé figyelés, az ünnepre való ráhangolódás lehetőségére. A karácsonyi ünnepre pedig úgy tekinthetünk, mint a benső megújulás lehetőségére, az együttes ünneplésre mint szertartásra, az otthonunkra mint szentélyre, a karácsonyfára mint az égbe, a belül megélhető teljességhez vezető út jelképére, a tövére mint oltárra, az ajándékra pedig mint a valójában belül fellelt kincsre.

Az ajándékozás azonban próbatétel is. Kihívás, mert meg kell találnunk az egyensúlyt, mennyi erőt és időt fektetünk az ajándékok és a fenyőfa kiválasztásába, a díszek és az ételek hozzávalóinak és más kellékeknek a beszerzésébe, mennyire tudjuk önmagunkra és otthonunkra helyezni a hangsúlyt, miként tudunk a szükséges lelassulással harmóniát teremteni magunkban és környezetünkben. Az ajándékozás figyelmességet árul el, örömet okoz nemcsak a megajándékozottnak, hanem az ajándékozónak is. Karácsonykor az is eldől, mennyi figyelmet szenteltünk eddig is annak a szerettünknek, akinek ajándékot szeretnénk adni, mennyire jegyeztük meg egy-egy beszélgetés során elejtett kívánságait évközben, amikkel tudjuk, hogy ha teljesítjük, valóban nagy örömöt szerzünk neki, már csak azzal is, hogy azt bizonyítjuk, valóban figyeltünk rá. Így nem lesz kínos jelenség, amit mi is átélhetünk, amikor a szakállas unokaöccsnek a nagynéni borotválkozás utáni arcszeszt ajándékoz, vagy még rosszabb: amikor a férj a feleségtől megkapja a huszadik pár zoknit, zsebkendőt.

A karácsonyi ajándékokra igazán illik a varázslatos szellemi tanács: a boldogságunk titka az, hogy mennyire tesszük boldoggá a körülöttünk lévőket…

Csörgő Zoltán