(Gui Demeter: Ritmus)
A számoknak létezik összefüggése az idővel, hiszen az idő felosztása is bizonyos szent számok alapján történt. Az idő folyamata, egysége hármasosztatú: múlt, jelen, jövő, továbbá az élet három szentsége: születés, mennyegző, halál. Az év négy évszakra illetve tizenkét hónapra, egy hónap pedig a négyesség alapján ismét négy hétre osztható. A számolás és az idő mágikus kapcsolata tetten érhető abban, hogy visszafelé számolással – például gyógyítás alkalmával – elérhető az időben való visszajutás egy korábbi, a betegség megjelenése előtti, kezdeti, egész, tulajdonképpen „édeni” állapotba.
A magyar nyelvben ugyanakkor nagyon mélyértelmű összefüggésekre derít fényt az, hogy maga az idő szó is azonos eredetű az egy szavunkkal: az idő töve a szent jelentésű id, s ebből származnak többek között az egyház („szent ház”) és az ünnep (eredetileg id-nap, „szent nap”) szavaink is. Az idő tehát a legszorosabb kapcsolatban van a szentség fogalmával, s csakúgy, mint a tér és a teremtés szavaink összefüggése, ezek a nyelvünkbe rejtett kapcsolatok a legmélyebb titkokat hordozzák. De a latinból is hozható példa az idővel kapcsolatban, mert a ritmus és a rítus, az idő tagolása, ciklikussága összefügg a megszentelésével, az ünnepek szertartásával.
A régi időkben az emberek tehát megszentelt időben és megszentelt térben éltek. A megszentelt tér azt jelentette, hogy rendezett világot teremtettek maguk körül, a megszentelt idő pedig azt, hogy életük idejének ritmusa volt. Mindkettő, a tér és az idő megszentelése is kozmikus történésekhez igazodott. A külső világban megtapasztalt, „teremtett” rend a világmindenséggel összhangban élni kívánó emberek számára ugyanúgy a benső rendeződést segítette, mint ahogy az időben az ünnepek, az egymást követő szertartások rendjében megélt ritmus.
Ma, amikor az emberek életét nem a teremtéssel, az égi erőkkel, a kozmikus eseményekkel összefüggő, hanem a történetiségen illetve az individualitáson – az egyén születésén, nevén – alapuló ünnepek tagolják, nincs is alkalom a szent idő megtapasztalására. Feledésbe merültek az eszközök, módszerek, az emberekben ugyanakkor megmaradt a transzcendencia megtapasztalásának örökérvényű igénye, amely számos jelből, mítoszteremtő próbálkozásból látható. De mint minden korban, mi is teremthetünk alkalmat az idő rendszeres megszentelésére és ezzel együtt egy benső átalakítás végrehajtására. Több lehetőség is kínálkozik, amelyekkel egyformán élhetünk.
Hogy még kisebb időegységeket ne említsünk, akár minden nap megszentelhető, ha a Nappal kelünk és nyugszunk magunk is. Jó lehetőség tetteinknek a Hold járásához igazítása is: ahogy a telő Hold telít, növeszt, s ezzel bővíthetünk, úgy fogyaszt a fogyó Hold, tehát csökkenteni lehet vele életünkben a nemkívánatos dolgokat. A következő megszentelhető időszak a Nap egy-egy jegyben haladása, amikor feladatainkat az adott jegy érvényéhez illeszthetjük. Ahogy pedig a Nap végigjár egy kört az Állatövön, ezen egy évkör alatt mi is gyökeres fordulatot tehetünk.
A legtágabb szent időszak – nem említve most a Jupiter tizenkét éves vagy a Szaturnusz huszonkilenc-harminc éves fordulatát – a hét év: ennyi idő alatt minden sejtünk kicserélődik, vagyis ennek analógiájában a legeslegmélyünkig megújulhatunk; továbbá minden év megfeleltethető egy tudatfunkciónak, ezzel egy-egy esztendő alkalom egy-egy bolygóprincípium „bensővé építésére” is. Ezen megszentelt időszakok ciklikus ismétlésével tölthető meg tartalommal, állandó fejlődéssel az élet.
Programajánló: http://www.symbolonintezet.hu/az-evad-utolso-nagy-numeraja…/