Raffaello: Szent György legyőzi a sárkányt

Az előkelő kappadókiai származású Georgianust, György lovagot a római hadseregben tanúsított vitézsége elismeréséül Diocletianus császár kegyeibe fogadta és tekintélyes állami hivatalhoz juttatta. A római hadsereg magas rangú katonatisztjeként anyja hatására lett keresztény. A Krisztus hívévé vált ifjú nem helyeselte az uralkodó kegyetlen keresztényüldöző politikáját, sőt szembe is szállt vele. Ezért börtönbe vetették, de a kínzások sem tudták eltéríteni a hitétől. Szíriában szenvedett mártíromságot, Kr. u. 303-ban kivégezték.

A vértanúhalált halt férfit mind a keleti, mind a nyugati egyház szentként tiszteli. A róla szóló legendák – miszerint legyőzte a szépséges királylányt fogva tartó sárkányt – valamennyi európai nép folklórjában ismeretesek. Jacobus de Voragine Legenda Aureája szerint „a kappadókiai származású György vitéz elvetődött egyszer Libya provincia Silena nevű városába. A város mellett volt egy tenger nagy tó, abban lakott egy dögletes sárkány. Gyakran megfutamította a népet, mely fegyvert ragadott ellene, de a sárkány a város falaira felhágva leheletével mindenkit megmérgezett. Hogy haragját csillapítsák, a polgárok kénytelen-kelletlen két juhot adtak neki naponta, különben a város falaira rontott, és úgy megfertőzte a levegőt, hogy sokan belehaltak. Amikor a juhok már fogytán voltak és a városlakók többet szerezni sem tudtak, úgy határoztak, hogy a juhok mellé egy-egy embert adnak. Sorsot vetettek hát az összes fiún és leányon és a sors nem tett kivételt. Mikor már majdnem minden ifjút és hajadont fölfalt a szörnyeteg, a sors választása a király egyetlen leányára esett, őt ítélve a sárkánynak…
Szent Györgyöt véletlenül éppen arra vitte az útja. Meglátta a síró leányt, s … lóra pattant, keresztet vetett és vakmerően a közelgő sárkányra rontott. Lándzsáját nagy erővel megforgatta, s magát Istennek ajánlva, a sárkányt súlyosan megsebesítette és a földre terítette… A király egész népével együtt felvette a keresztséget, Szent György pedig kardot rántva megölte a sárkányt.”

Paolo Ucello: Szent György legyőzi a sárkányt

A sárkány azokat a sötét erőket jelképezi, amelyek az ekkor végérvényesen véget érő téllel is kapcsolatban vannak, ezért Szent Györgyben a klasszikus mítoszok Naphősét fedezhetjük fel. A középkorban a sárkány lefejezése a gonosz felett aratott győzelem szimbóluma lett, s egyben a fény és sötétség küzdelméről szóló helyi mítoszok ősi szimbolikájával is hamar egybe kapcsolódhatott: ilyen volt Sabazios, a frígek ég-atyja története, Perszeusz Medusa-küzdelme vagy Bellerophon harca a kimérával.

Szent György fokozatosan kialakuló legendájának végső formáját nagyjából a hatodik századra érte el, de ekkor még nem vált közismertté: Györgynek Rómában már az 5. századtól volt saját temploma, Itália többi részén viszont körülbelül csak egy évszázaddal későbbi tiszteletét lehet igazolni. Ünnepét Rómában 683 óta ülik április 23-án. Ugyan nem sokkal később az egyházi tekintély többször, így a trullai zsinaton (692) tilalmazta, apokrifnak minősítette a legendát, György mégis egy évezrednél tovább a hit diadalmas hőseként, győzhetetlen katonájaként, emberi példaként élt a középkor lovagi világában.

 

Gustave Moreau: Szent György

Tours-i Szent Gergely szerint György ereklyéit Galliában is tisztelték és már a Merovingok is őt tekintették ősatyjuknak: a dinasztia György mondaszülte fiától származtatta magát. Angliában és Skóciában pedig már az angolszász időkben meglehetősen nagy tekintélye volt. Szent György Anglia legkedveltebb szentjévé vált: György volt Oroszlánszívű Richárd személyes védőszentje is, és III. Henrik idejében az 1222. évi oxfordi nemzeti zsinaton az angol királyság oltalmazójává nyilvánították. A szigetországnak több mint 160 templomát szentelték Györgynek, s ünnepét kötelezővé tették. III. Edwardtól ered az angol hadsereg csatakiáltása: „Szent Györggyel Angliáért!” Ő alapította a Szent György- vagy térdszalag-rendet (1348) is. A szent lovag tisztelete V. Henrik idejében érte el a csúcspontját, amikor a canterburyi érsek rendelkezése szerint Szent György ünnepe ugyanazt a liturgiai rangot kapta, mint a karácsony. A reformáció ellenére az anglikán egyház is megőrizte György iránti szeretetét. E tényt szemlélve nem jelentéktelen dolog, hogy a 20. század elején XIV. Benedek pápa Szent Györgyöt újból Anglia védőszentjének nyilvánította.

A keleti egyházban Georgiosz Demeterrel, Prokópiosszal és Theodorral a nagy katonaszentek közé tartozik, és ő volt Konstantinápoly védőszentje is. György tisztelete Európában a középkorban volt a legerősebb: a lovagok oltalmazója, a zarándokok és a német lovagrend védőszentje kiemelkedő helyen állt a szentkultuszok sorában. Rövid ideig a Dardanellák is az ő nevét viselte.

A szent egyik első magyar vonatkozása, hogy a korona alsó, ún. bizánci részén az ő képe látható. Az sem jelentéktelen tény, hogy az első csanádi székesegyházat Gellért püspök Szent György tiszteletére szentelte. A veszprémi Szent György-kápolna is a magyar György-kultuszt hirdette a középkorban. I. István bolgárok elleni hadjáratából is Szent György ereklyéivel tért haza, és a szent a középkorban virágzó nagy magyarországi népszerűségét tanúsítja, hogy számos nemzetségi monostor és templom választotta patrónusául. Szent István a pogány ellenállást Szent Márton püspök és Szent György vértanú zászlaja alatt törte meg.

A hazai Szent György-kultusz virágzására jellemző, hogy Károly Róbert megalapította (1318) a Szent György-vitézek lovagrendjét (Societas Beati Georgii), amelynek az Egyház védelme, a lovagi erények: istenfélelem, foglyok kiváltása, szegények istápolása, a bajtársias érzület ápolása, továbbá a királyhűség és a haza védelme volt a kötelessége. A rendnek ötven tagja volt, „aki tartozott minden vigasságban, de különösen a harcjátékban a királyt követni. Jelvénye fehér mezőben piros kereszt, ruházata pedig térdig érő hosszú fekete, csuklyás köpeny. A tagok az Úr halálának és feltámadásának emléknapjain, azaz pénteken szomorkodni, vasárnap pedig örvendezni kötelesek”. A lovagi közösséget Zsigmond új szabályzattal, Sárkányrend néven fejlesztette tovább (1408).

A középkori főnemesség eleven Szent György-kultuszáról tanúskodik, hogy a Báthoriak is a Sárkányölőt választották családi patrónusuknak. A középkori címerükben látható sárkányalak a mondai hagyomány szerint a család ősének, a 13. században élt Oposnak hőstettét, az utolsó kárpát-medencei sárkány, az Ecsedi-láp félelmetes szörnyének Szent György segítségével való legyőzését idézi. A 16-17. században a szent kultusza Magyarországon a törökök elleni küzdelemmel kapcsolódott össze, Báthori István vajda is Szent György oltalmában bizakodva vív meg Kenyérmezőnél „a pogány török sárkánnyal”. Szent György a barokk kor elején az egyik legnépszerűbb védőszent volt az országban. A betegségeket is démonnak, sárkánynak tekintették a mágikussá vált képzetvilágban, ezért szakrális védelemkérő, egészségoltalmazó céllal György lovag tiszteletére szenteltek ispotályokhoz, azaz korabeli kórházakhoz tartozó kápolnákat.

György görög eredetű neve (Georgios) parasztot, földmívelőt jelent, mégis ő lett általában a lovagoknak, lovaskatonáknak, napjainkban a cserkészeknek, továbbá fölszerelése miatt a fegyverkovácsok, szijjártók céhének, valamint a vándorlegényeknek, azonkívül a lóval is foglalkozó parasztoknak a patrónusa.

Szent Györgyöt a képzőművészet számos formában megörökítette. Talpig páncélöltözetben, lovon ülve vörös keresztes zászlóval, dárdával, amint a sárkányt legyőzi, ritkán még kerékkel, vértanúsága egyik eszközével is szokták ábrázolni. Alakját Kolozsvári Márton és György prágai szobra őrzi számunkra a legemlékezetesebben, ami Európa első teljes alakos bronz lovasszobra, a Hradzsinban a Szent Vitus-székesegyház mellett díszíti a teret. Ennek a prágai eredeti után készült másolatai Kolozsváron, Szegeden is megtalálhatók, egy pedig Budapesten is, a Vár oldalában látható.

A Szent György szobor eredeti példánya a török háborúk folyamán került Prágába. Állítólag a Buda török általi bevétele, 1541. augusztus 29. után maga Nagy Szulejmán védte meg a műalkotást: „E szobrot senki meg ne nézze, a muzulmánok ne lássák – rendelkezett róla, majd a »a nyakán levő kasmíri sálat leoldván, az alakot befödte véle s az összetöretéstől megmentette«.” Az oszmán szultán talán még azt is tudhatta, hogy György azon a földön született, ahonnan ő is hódítani indult, mindenesetre a művelt, Európában „Nagy”, „Dicsőséges” mellékneveket kapott, a muszlim világban „Törvényhozóként” tisztelt uralkodó biztosan felismerte a szobor értékét.

Erről a szoborról írta kiváló szimbolikus érzékkel Csanád Béla e versét:

Ha kételkednél Szent György jó vitéz

történetében, idézd régi szobrát

a prágai vár ünnepi terén.

Halálra ítélt sárkány vicsorog rád,

 

Mely azóta sem halt meg igazán.

Meddig győzi a szent a néma harcot?

Időtlenül tusakodik a hős,

arcán felismered rettenve arcod:

 

benned emeli Szent György jó vitéz

győztes lándzsáját a szörnyeteg ellen,

benned tusakodik az égi hős

halálodig szüntelen küzdelemben.

Egy másik jellegzetes Szent György szobor nemrég, ugyancsak Erdélyben, de a Kolozsvári testvérekéhez képest jó hatszázötven évvel később készült. Sepsiszentgyörgy egyik terén látható, s érdekessége, hogy a lovagot nem lova hátán, hanem a sárkányon lovagolva láthatjuk. Szent György még küzd a sárkánnyal, de nem döfi le, inkább védi magát, mindenesetre megpróbálja megülni. A szobor megalkotója mintha visszautalna arra a magyarok körében megőrzött keleti eredetű hagyományra, ahogy hajdan a táltosokat is elképzelték és ábrázolták: a sárkány meglovaglásának célja uralmi állapotban tartani azt az erőt, amely megfeleltethető a kimozdító ösztönöknek, az érzelmi meghatározottságoknak, gondolati rögzültségeknek, uralatlan indulatoknak, még mélyebben saját elveszített természetfeletti őserőnknek, tudatosságunknak és teremtő képességünknek.

A nyugatitól olyannyira különböző keleti megközelítésre utal Liz Wright Kelet és Nyugat találkozása című taoista és buddhista ihletettségű képe is, hiszen a kínai mitológiában a sárkányok általában jók, a béke, a jólét szimbólumai.