Symbolon jóga – Ardha-csandrászana 2, egylábas félholdállás

 Yoga

A régi időkben a jógik megfigyelték saját magukat, így derült ki, hogy a lélekben folyó változások megváltoztatják a testtartást, az izmok tónusát, s ez akár betegséget is okozhat. Észrevették azt is, hogy ha különböző testtartásokat vesznek fel, akkor megváltozik lelki működésük is. Ha a testet a megszokott helyzetéből kimozdítva másmilyen tartásba helyezzük, a betegségek, melyek minden esetben lelki eredetűek, megszűnnek.

A jóga szellemében ha a testrészek szimbólumairól van szó, akkor azt keressük, hogy milyen lelki folyamat nyilvánul meg azon az adott területen és pontosan hogyan. Vannak testtájak, amelyek általánosan a legtöbb embernél ugyanazt a dolgot fedik, s így vannak betegségek, amelyeknek lehet találni egy valószínű okot. Ám minden ember annyira egyéni belső folyamatokkal rendelkezik, hogy bizonyos tüneteket nem lehet általánosítani. Ezért fontos megtanulnunk az önmegfigyelés folyamatát, melyet a jóga segítségével érdemes magas fokra fejlesztenünk.

félhold

Ezek mellett a különböző testtartásoknak történeti tartalmuk is van. Sok gyakorlatot harcosokról, uralkodókról vagy állatokról neveztek el, így megjelenítve egy-egy adott tudati minőséget, állapotot. Ezért tehát minden ászana, azaz testtartás egyben szimbólum.

ardha chandrasana

Az Ardha-csandrászana 2, az egylábas félholdállás egyik kihívása egyensúlyunk megőrzése. Karjainkkal a föld és az ég irányába egyformán nyújtózunk, ami szimbolikusan és a valóságban is segíti a földi és égi világ közötti egyensúlyunk megtalálását, amit ha sikerül létrehoznunk, az magabiztosságot és tiszta tudatállapotot eredményez. A fej felfelé fordítása mutatja életutunk irányát, ami az ég, az Isvara pranidhana, Isten irányába való teljes odaadás felé mutat, s ezért tudatunkat befelé fordító minőség. Az ászana segítségével a körforgást, a Hold energiák változékonyságát, ciklikusságát tudatosíthatjuk, mely erősíti a jin, azaz a női energiák dinamikáját. Kapcsolódik az Ida nádihoz, ezért fokozza a paraszimpatikus idegrendszer működését. Bár minősége finom, hűvös és lágy, mégis határozott erőt kíván a gyakorlótól a testtartásba való belehelyezkedés.

Ardha-csandrászana 2

Ez az ászana imádság, tisztelet a világot mozgató női energia előtt!

Ardha-csandrászana 2c

Energetikai szinten a testtartás harmonizálja a gyökér- és köldökcsakrát. Fizikai szinten az oldalra nyújtás mozdulata stimulálja a gerincvelő és ezen keresztül a teljes idegrendszer működését, a belső szervek masszírozásával pedig aktiválja azokat. Segíti a vérképzést, a méregtelenítést és az emésztést, erősíti a hátizmokat, energetizálja az alsó gerinctájékot és a lábizmokhoz kapcsolódó idegeket, erősíti a térdeket. Nyújtja a csípő körüli izmokat, így segíti nyitni ezt a területet, mely a reprodukciós szervek vérellátását serkenti, működésüket harmonizálja.

Ardha-csandrászana 2b

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük