A Symbolon Intézet ezzel az írással kíván békés, áldott Karácsonyt minden kedvelőjének és olvasójának!

 

A legősibb, szinte egyetemesnek mondható csillagmítoszi képzet szerint a téli napfordulón megszületik a Nap, miután előbukkan az eget és földet összekötő Világfát is jelképező Tejút elágazásából. A Nap épp ott jár ugyanis éves útja, körkörös élete azon szakaszánál, amikor megtörtént halála, beavatása, s most újjászületve megjelenik a mindenség anyaölét is jelképező nyílásnál a Nyilas és a Bak állatövi jegyek találkozásánál. A diadalmas, halált legyőző Nap fénye megváltó, teremtő világosságot ad, a téli napforduló jó alkalom az élet megújulásába vetett hit megünneplésére.

A naphősök születésének ideje is ez, miként hajdan Mithrászé, vagy később, a III. században az ő római ünnepét (Sol Invictus, a Legyőzhetetlen Nap) felváltó Jézus születéséé. Ahogy ebben az ünnepben együtt élnek pogány és keresztény elemek, úgy értelmezhetők a karácsonyfán megjelenő szimbólumok is a különböző hagyományok alapján. Lássuk sorban őket!

Karácsonyfa

A karácsonyfa Életfa. A fenyőfa örökzöld növény, ami a mindig megújuló képességre utal, a zöld szín így az új élet reményét jelképezi, míg az ágak spirális elrendezése az életspirált mintázza. A fa ég felé törekvő csúcsa a magasabb tudatosság felfelé megnyíló természetét fejezi ki, azt a célt, ahová mint benső eredetéhez kíván visszaemelkedni az ünnep során magasrendű erőkkel töltődő, telítődő szellem.

Pontosan nem lehet tudni, hogy mikor állították fel Magyarországon az első karácsonyfát, mint ahogyan azt sem tudjuk megmondani, hogy ki büszkélkedhet az elsőség címével. Ezt ugyanis több főúri család is a magáénak tudja. Báró Podmaniczky Frigyes visszaemlékezéseiben azt írta, hogy hazánkban a fenyőfaállítást édesanyja, a Németországból származó Nostitz Erzsébet honosította meg az 1800-as évek elején. Egy másik forrás ugyanakkor úgy tartja, hogy Mária Dorottya, József nádor felesége állított először karácsonyfát 1820-ban, mégpedig Pest-Budán. De az első magyarországi óvoda létrehozójáról, Brunswick Terézről is ugyanezt mondják néhányan. Bárkié is az elsőség, tény, hogy a 19. század második felére már az egész országban elterjedt a karácsonyfa-állítás szokása.

A magyar nép hagyományában volt előzménye a karácsonyfának: az úgynevezett termőág a fény növekedését jelző téli napforduló ünnepére kiakasztott, termékenységet jelképező zöld ág volt. Az évről évre megújuló természet ősi, mágikus jelképe a pogány istenanya, Boldogasszony házat, családot védő erejét is közvetítette. Az ág általában rozmaringágacska, nyárfa vagy kökénybokor ága volt. A gerendára függesztették fel, aranyozott dióval, piros almával, mézesbábbal, szalmafigurákkal díszítették.

A szintén előzménynek tekinthető, Borbála napon vízbe tett és Karácsonyra kivirágoztatott gyümölcsfaág a természet megújulását is megjelenítette. A fa az örök fejlődés, növekedés, folytonos megújulás szimbóluma volt a magyar hagyományban. A fa ágai a teremtésnek az Égtől a teremtett lényekig zajló kiáradásának szintjeit is szimbolizálták, ahogy a népi imádság is szól: „Ég szülte Földet,/Föld szülte fát,/Fa szülte ágát,/Ága szülte bimbaját,/Bimbaja szülte virágját…”.

A fa Gyümölcsoltó Boldogasszony fája is, hiszen az életet adó Boldogasszony épp Karácsony előtt kilenc hónappal, március 25-én fogan meg. A fa termését, gyümölcsét is jelképezi Jézus. Fontos üzenetet közvetít az is, hogy a fa örökzöld, mivel így az öröklét szimbóluma. Az édenkerti életfa eredetileg az Isten teremtette ember örök életét, haláltól való mentességét biztosította. A bűnbe esett embernek Krisztus adta vissza kereszthalálával az öröklét ígéretét. Utal a fa arra az útra is, amit a lelkek megtesznek, hiszen a Világfa a lelkek túlvilági útja is, ezen születnek le az égből és ezen is térnek vissza.

A zöldág a kereszténység elterjedése után új tartalommal telítődött, s a bibliai Teremtéstörténetben szereplő tudás fáját jelenítette meg. Karácsony napja az első emberpár: Ádám és Éva napjára esik. Visszautal ez a kezdetre is, hiszen a Karácsony is kezdet: a kis Jézus születésének napja, egy üdvtörténet kezdete. A karácsonyfa bibliai eredetű magyarázat szerint ősi, családfa jelentéssel bír, a fa Jézus családfáját is jelenti.

Csillag-csúcsdísz

A fa tetejére csúcsdíszként legtöbbször csillag kerül. Ez egyfelől a Sarkcsillagot, az égbolt egyetlen mozdulatlan pontját jeleníti meg, amely a Világfa képzeletbeli csúcsánál a túlvilági kaput szimbolizálja, az átjárót a mennyei világba. Másfelől ha a csúcsdísz lángos csillag formájú, akkor ez a betlehemi csillagot idézi meg, amely Krisztus születését jelezte a pásztoroknak, s hozta hírül a napkeleti bölcseknek a Megváltó megszületését. A fa tetején lévő csillag a belső szellemi csúcsok felé törekvő önmagunkra és a célra emlékeztet, a felemelkedett embert jelképezi, akinek a lehetősége ott van bennünk, s tápot kap az ünnep erejéből, mi több, a dísz a célt is jelképezi, a kincset, amire rálelhetünk, ha mi is elérjük életünkben a teljes újjászületést.

Gyertya

Már az ünnepi fa fényénél tartunk, de érdemes még megjegyezni egy érdekes összefüggést a fenyő és a fény szavak között, hiszen nyilván arra utal ez, hogy fényt adó fáról van szó. Az éjszaka is világító mennyei életfa számos hagyományban megjelenik, s az erre utaló, gyertyákkal díszített fák az újjászületés szimbólumai. Ezzel a jelentéssel ruházták fel például a görögök Dionüszosz fenyőjét. A gyertyák a Biblia alapján a keresztény szimbolikában a Logosznak, a Világ Fényének szimbólumai. A keresztény vallás szimbolikájában Jézus Krisztus az isteni fényforrás. A gyertya a szentháromságot testesíti meg a láng, a kanóc és a viasz egysége folytán.

A magyar néphit úgy mondja, hogy a mennyországban mindenkinek van egy égő gyertyája, ameddig az lángol, addig él az ember. Az égi csillagok lélekjelképek is, ezért a gyertyák fénye a csillagok és a lélek fényét is megidézheti. A gyertya is megsemmisül, miközben fényt ad, miként az Üdvözítőnek is meg kellett halnia, hogy az embereket megváltsa.

Izzósor

A gyertyák is felidézhetik a csillagokat, akárcsak a villamos energia elterjedése után az Edison segédje, Edward Johnson által 1882-ben kitalált színes karácsonyfaégők, melyeknek sokasága jelképezheti a Tejutat is számtalan csillagával.

Csillagszóró

A csillagszóró a gyertyánál is sokkal gyorsabban végigég és ellobban, ez is utalhat Jézus áldozatára, de az életünk rövidségére vagy éppen az érzések múlandóságára is figyelmeztethet minket. A csillagszórók a gyertyához hasonlóan a csillagokat és az örök világosságot idézik meg. Az örök világosságot, melyből csak emlékeztetőt kapunk, amikor meggyújtjuk őket. A csillagszóró jelképiségéhez tartozik az is, hogy külsőleg csupán egy fekete vagy szürke színű pálca, mely meggyújtva egyszer csak csodát teremt: vakító fénnyel ég, mialatt szikrákat szór szerteszét. Ilyen csoda minden ember, a benseje fényt rejt, amit szeretetként szerte tud sugározni.

Dió

A fán lógó aranyozott dió a termékenység és bőség jelképe, mint általában a magvas gyümölcsök. Másfelől mint mag az újjászületést is jelképezi, hiszen a mag földbe kerülve új életre kel. A néphit szerint a dió az anyja méhében fejlődő Megváltóra utal. Keresztény felfogásban a dió külső zöld burka Krisztus teste, a csonthéj a kereszt fája, a dióbél pedig maga az isteni lényeg. A dió ugyanakkor az értékes belső rész révén utal a rejtett lényegre is, eképpen a bölcsesség szimbóluma. Aranyozásával szintén az öröklétre, az elmúlhatatlanságra utal, valamint a lelkünkben fellelhető kincsekre. A magyar néphagyományban Karácsony estéjén a szoba négy sarkába védelmező céllal diót dobtak, s a karácsonyi vacsora is jósló diótöréssel kezdődött, mindenkinek a feltört diója, annak egészsége jelezte a következő évét.

Alma

A fán csüngő alma a tudás fáját jelképezi, amelyről Ádám Isten parancsa ellen vétve almát szakított. A középkori festményeken a Szűz Mária vagy a gyermek Jézus kezében lévő alma ezzel szemben a bűn leküzdésére, Krisztus megváltói küldetésére utal. De visszautal az alma a mítoszok és mesék aranyalmát termő fáira is. A gyümölcsöket termő édenkerti fák a sumer, hindu, kínai, japán Paradicsom-képzetekben is szerepelnek, gyümölcsük sokszor halhatatlanságot biztosít, például a taoista hagyományban a Nyugati Paradicsom közepén növő őszibarackfa termése bír ilyen hatalommal. A görög mítoszokban a boldogság és háborítatlan béke honaként szereplő Heszperiszek kertjében nimfák őrzik az örök ifjúság aranyalmafáját. A karácsonyfa almája a termékenység szimbóluma. Mivel az alma majdnem tökéletesen gömb alakú, a teljességet is jelképezi.

Gömbök

Az 1880-as években jelentek meg a törékeny üvegdíszek a karácsonyfán. Ezek a piros, arannyal díszített üveggömbök részben az olykor a vékony fenyőágakhoz mérten súlyos almákat helyettesítették, másfelől alakjukkal a teljességet jelképezik, valamint a Föld körül keringő bolygókra is utalnak. Az arab zodiákus hagyomány tizenkét ágú gyümölcsfájának termései szintén a csillagok és a csillagképek jelképei voltak.

Csengettyű

A kis harangocska jelzi, hogy „megérkezett az angyal”. Hangja hozza meg a karácsony hangulatát sok családnál. A pogány kultúrákban démonűző hatást tulajdonítottak a hangjának. A csengettyű hangja rezgésbe hozza a levegőt, ezzel jó energiákat teremt. A megtisztítás rituáléjában játszik szerepet.

Lánc, szerpentin, girland

A falusiak régen pattogatott kukoricából fűzött láncot akasztottak a karácsonyfára. Ma már papírból, olykor vékony fémfóliából készült csillogó szerpentinek, különböző színű girlandok fonják körbe a fát. Ezek a bibliai teremtéstörténet paradicsomi életfáján tekergő, kísértőként megjelenő kígyó jelképei, az „eredendő bűnre” emlékeztetnek bennünket. A kígyó bíztatta az első emberpárt az ígéretük megszegésére, a tiltott gyümölcs megkóstolására, a tudás megszerzésére és ő indította el az az emberiséget élet lefelé tartó spirálján, amiből Krisztus váltotta meg.

Szaloncukor

A karácsonyfán eredetileg minden jelenlévő számára tündöklött egy-egy parányi ajándék, házilag sütött édesség, az ünnepi esemény alakjait – Szűz Máriát, a bölcsőben fekvő kisdedet, az angyalokat, bárányokat, a karácsonyfa kicsiny mását – megjelenítő mézeskalács, olykor egy cukrász gyártmányaként kis sütemény. Vidéken hosszú ideig még a szaloncukor is házilag készült. A szaloncukor csillogó csomagolásával szintén jelképezheti a csillagokat, de egyúttal azokra a szellemi kincseket jelképező termésekre is utal, amelyet a mitikus hősök szedhettek a fákról.

Mézeskalács-díszek

A mézeskalács formái – fenyő, angyal, csengettyű – tükrözik az összes többi karácsonyi jelképünket, de más anyagból. A mézeskalács a föld porából megformált, tűzpróbán átesett embert jelképezi.

Apró figurák

Ezek a kis alakok, rendszerint kicsiny, különböző anyagokból készült játékszerek a gyermekkor csodáját, az önfeledt örömet, játékosságot tanítják nekünk. Figyelmeztetnek az ajándékozás, az örömszerzés, a másokra való odafigyelés fontosságára, úgy, hogy közben mi is örülhetünk.

Szalmadíszek

A szalma Jézus istállóban kialakított első jászolára utal, ahol a kisded szalmára terített kendőn feküdhetett, miközben a pásztorok is azt érezhették, hogy közülük való és számukra érkezett a kisded. A szalma színe a nap fényére, szálai a napsugarakra utalnak, vagyis arra, hogy Jézus személyében a Naphős, a világnak fényt adó lény testesült meg az emberi világban.

Ajándékok

Folytathatnánk talán még a sort, de végezetül most fordítsuk tekintetünket a karácsonyfa tövéhez. Az ajándékok a fa alatt egyfelől azokat a drága ajándékokat jelképezik – aranyat, tömjént, mirrhát -, amelyeket a napkeleti bölcsek vittek a kisdednek. Másfelől az egymás iránti szeretet jelképei, de emlékeztetheti a keresztény ünneplőket Isten nagy ajándékára, a Megváltóra is.