Hírek a szimbólumok világából – Csökken a washingtoni obeliszk magassága

   Washington Monument

1884-ben emelték az Egyesült Államok fővárosában az ország első elnöke, George Washington tiszteletére azt a kőobeliszket, amely akkor a maga 169, 3 méterével a világ legmagasabb építménye volt. Ugyan öt évvel később a dicsőség a megkopott, mert a frissen felállított Eiffel-torony évvel átvette az elsőséget, ám a Washington Emlékmű máig a legnagyobb építménynek számít és ezzel világelső az obeliszkek között.

1934-ben, a nagy gazdasági világválság után nem sokkal ugyan észleltek némi magasságcsökkenést, valószínűleg villámcsapások okozhatták az obeliszk piramisalakú alumíniumcsúcsának lekerekedését, mivel a kisülések megolvasztották a fémet. Az új mérések szerint az amerikai főváros egyik jelképe immár 25 centiméterrel alacsonyabb annál, ahogy eredetileg számon tartották. Talán a talajsüllyedés okozhatta, hogy immár a fold alá került az a mérce, amely az épület alján volt látható.

Jelzésértékűnek is lehetne venni ezt a csökkenést, még akkor is, ha nem olyan számottevő. De ha azt tekintjük, hogy ez az építmény Amerika nagyságát és dicsőségét hirdetve magasodik az égbe, akkor mégis szimbolikus érvényűnek lehet értékelni, ahogy ez az ország is beteljesíti – ki tudja, száz, ezer év alatt, de biztosan -, ami minden eddigi nagy birodalom és civilizáció nagyságára jellemző volt: szép lassan elenyészik.

A párizsi Concorde-téren feállított obeliszk

A luxori Ramszesz-templom bejárata elől elszállított és a párizsi Concorde-téren feállított obeliszk

Az amerikai és a modern világ más országaiban felállított obeliszkek – beleértve a Rómában, Párizsban, Londonban láthatóakat is – teljesen profán céllal jöttek létre ahhoz képest, ami eredetileg a funkciójuk volt. Az obeliszkek ugyanis szakrális építmények voltak. Egyesek szerint ezek dimenziókapuk, kozmikus-spirituális erőakkumulátorok voltak, amelyek csillagok energiáit gyűjtik be és tárolják, közvetítik a földiek felé. Talán nem kell ennyire elgugaszkodnunk, sokkal előrébb jutunk az obeliszkek feladatának megértésében, ha az egyetemes szimbólumok rendszerében találjuk meg helyüket.

A „Kleopátra tűje” obeliszk Londonban

A „Kleopátra tűje” néven ismert obeliszk Londonban

A legelső obeliszkeket Egyiptomban állították, elnevezésük mégis görögül maradt fenn. A görög ὀβελός, obelosz szó kicsinyítő képzős változata ugyan azt jelenti: kihegyezett nyársacska, kőoszlopocska, ám a kicsinyítés legfeljebb arra utal, hogy ez a földi megjelenítője volt a láthatatlan, égbe nyúló világoszlopnak, életfának, világfának, amely összeköti az eget a földdel. Annak a kapcsolatnak a szimbóluma, amit az emberek igyekeztek megtartani a szellem világával.

A S. Maria sopra Minerva templom előtti téren a Minerva csirkéjeként emlegetett vidám elefánton álló római obeliszk

A római Santa Maria Sopra Minerva templom előtti téren a Minerva csirkéjeként emlegetett vidám elefánton álló obeliszk

Sok jel utal arra, hogy minden civilizáció vesztét végső soron az okozza, ha elveszíti az egyensúlyt a szellem és az anyag világa között, avagy ha elsőséget nem előbbinek biztosít. Amerika hübrisze, azaz tragikus vétsége is ez. Érdemes megjegyezni, hogy az Egyesült Államokban „Washington-emlékmű szindrómának” nevezik azt a folyamatot, amikor a költségcsökkentéssel érintett szövetségi alkalmazottak a leginkább szem előtt lévő szolgáltatások leállásával riogatnak, ami ellenkezést vált ki és ezért a költségcsökkentést visszavonják.

Az “Első tűzoltó elvként” is ismert eljárás emlékművel kapcsolatos neve akkor született, amikor a Nixon adminisztráció 1969-ben drasztikusan megnyirbálta a Nemzeti Parkok Szolgálatának a költségvetését. A szolgálat igazgatója, George Hartzog úgy reagált, hogy hetente két napon keresztül bezárt minden parkot, köztük a Washington Emlékmű parkját és a Grand Canyont. Miután a kongresszus a nyilvánosságtól rengeteg panaszt kapott, a finanszírozást helyreállították.

Tudomásunk szerint nincs tervbe véve, hogy a Washington-emlékmű eredeti méretét helyreállítsák, az obeliszk magasságának csökkenése egészen bizonyosan folytatódik…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük