Megválaszolatlan – illetve kinek-kinek hite szerint alakuló – kérdés, hogy minek köszönhető az emberiség lérejötte. A Teremtőnek? Az eszközhasználatnak? Az agytérfogatnövekedésnek? A beszéd kialakulásának?

A filozófia az, ami a mai emberiséget létrehozta – fogalmazta meg hazánk egyik jeles vallásfilozófusa, Mezei Balázs egy pályatársára emlékezve. Akik a szimbólumok világával foglalkoznak, tudják, igazat mond, de nem a teljes igazat. Mert lehet, hogy a mai emberiséget a filozófia hozta létre, de az emberiséget a szimbólumok.

A mai emberiséget valóban a nyughatatlan keresés és megértés vágya jellemzi. Kivéve azokat, akiket pusztán biológiai ösztönök kielégítése hajt, akik monoton egymásutániságban tengetik életüket, energiáikat kisszerű szórakozásokban vezetik le, s a tudatuk kikapcsolását eredményező tévéműsorok által sugallt, földszintes vágyakat dédelgetnek. Ám az emberiség – és az emberség is – ott kezdődik, amikor a biológiai lény találkozik a szellemmel.

Az ember eredendően homo symbolicus: szimbólumteremtő, szimbólumtaláló és szimbólumértő lény. Ez a képesség az ember egyedi sajátossága, semmilyen más létezőre nem jellemző. Nem az állatok külső jegyeiben, hangjában is megjelenő jelzésekre gondolunk, hanem arra a lehetőségre, hogy az ember a szimbólumok által a nála magasabbrendűt, a transzcendens világot, annak tapasztalatát igyekszik kifejezni, vagyis azt, ami szavakkal kifejezhetetlen.

Az ember köztes lény, önmagában szintézist alkot és hoz létre (és csak innentől számít igazán embernek): amikor egyesíti az anyagi és anyagon túli dimenziókat. Ez az egyesítés pedig nem jöhetett volna létre a szimbólumok nélkül.

A filozófia az értelem világa. A szimbólumok a szellemi világra, a metafizikai valóságra emlékeztetnek, annak összefüggéseit és értékeit közvetítik, annak itt, evilágban is megteremtő rendjére intenek. Ettől születik az emberben lelkiismeret, tisztánlátás és erő a mind többé válás, kiteljesedés, szabadság akarására az élet mindig megújuló mozgásában.