“Differenciált teremtéstörténetet ábrázol sok gótikus rozettaablak is – szimbolikus képek segítségével. A gótika építőmesterei tudatosan használták a mandalát, mert aligha van alkalmasabb egy szimbólumnál a teremtés szakaszos jellegének és a transzcendencia (a középpont) meg a polaritás (a rózsa széle) kapcsolatának kifejezésére… Aki volt valaha is egy gótikus katedrálisban, az megélte, hogy nem a képek hatnak (azok túl kicsik, alulról gyakran fel sem ismerhetők), hanem a sajátos ablakok és a rózsák által megszűrt, majdnem mágikusan ható fény… A gótikus rózsaablakokkal a Nyugat a mandalák egyik legfejlettebb kifejezési formáját teremtette meg, amelyben egységgé olvadt a fény, a szín és a forma. Ezzel a mandala fejlődési szakasza a világnak ezen a részén nyilvánvalóan beteljesedett, majd először a művészetből, aztán a tudatból tűnt el. Az egységes, szent gondolkodást fokozatosan kiszorította a racionális, szétdaraboló, intellektuális világfelfogás. A mi nyugati, ipari civilizációnk elveszítette kapcsolatát a gyökereivel és ezzel a mandaláival is. A mandalák hanyatlása az egész világon Nyugatról indult és mára épp ez a gondolkodás sodorta az emberiséget a világmandala végének a közelébe.“

Rüdiger Dahlke