A Hold szimbolikája és hagyományai

A Hold az éjszaka bolygója, a Nap társa avagy ellentéte, ahogy a nappalhoz, evilághoz a Nap tartozik, úgy az éjszakához, az alvilághoz a Hold. Ugyanez az egymást kiegészítő kettősség a nemekben is megjelenik: a Nap a férfi teremtő erejét jelképezi, míg a Hold a nő befogadó képességét. A mitikus kozmológiában ugyanis a férfi a Nap és a nő a Hold. A Nap és Hold viszonyát jól szimbolizálja, amikor a forgós-forgatós karakterű páros táncokban férfi a nőt a karja alatt vagy maga mellett megforgatja. Néhány évszázada még az elhunytak fejéhez állított fejfa is az első pillantásra jelezte, hogy a sírban ki nyugszik: a nőknél Holdat, „kontyot”, vagy tulipános életfát, férfiaknál Napot, koronát, madaras életfát faragtak a tetejére.

fejfaholdas

A mítoszok szerint – és így lehetett ez az eltűnt pogány magyar mítoszokban is – a világ teremtésekor, keletkezésekor az eredetileg különbségnélküli mindenség kétfelé osztódott, férfira és nőre. Később ez a hasadás ismétlődik meg az utódaik, leszármazottaik között, a Nap és a Hold ekkor ikrekként jelennek meg a különböző mitikus hagyományokban. Az ikrek isteni apától és földi anyától születnek, ég és föld szent nászából, egyesüléséből jönnek létre és immáron ők testesítik meg azt a két alapprincípiumot, amelyek az eredeti ősegység kettéhasadásakor megjelent a világban. Hasonló szimbólumként, egymást feltételező, feladataikban egymást kiegészítő ikrekként jelenik meg a magyar eredetmonda két ősapja, Magor és Hunor. Ők is két elvet képviselnek és a nép két törzsökét jelképezik: a magyarokat és a hunokat és ez az elv jelent meg később a kettős fejedelemség intézményében is, ahol a szakrális uralkodó a Kündü, a „Nap”, a világi, katonai vezető pedig a Gyula, mint Hold. Kiegészítik egymást, mint a papok és harcosok, sajátos feladatokkal, szembenállás nélkül.

Egy mesében a királynak születnek aranyhajú gyermekei, ikrek, akiknek csillag van a homlokán, Nap és Hold a két mellén. Ez a kettősség jelenik meg az életfa-Világfa ábrázolásokon is, ahol a csúcs mellett jobbra és balra a Napot és a Holdat ábrázolták, vagy a téli napfordulón, napköszöntő regősénekekben ünnepelt, égből alászálló, a Napot homlokán, a Holdat oldalán viselő csodaszarvas jelképében: „Homlokomon vagyon fölkelő fényes nap, oldalamon vagyon árdeli szép hold…”.

A szarvas, mint elsősorban holdállat életfaszerűen ábrázolt agancsával, melyet ciklikusan elejt és újranöveszt, a változással, a női minőséget kifejező életfával van összefüggésben. A Hold is a ciklikus változásával leginkább a nőkre van nagy hatással, így a nőiség, a női elv szimbóluma, az átalakulás, a termékenység jelképe is lett. Ennek révén került kapcsolatba a Hold a születés és halál, az asszonyi tevékenység és a növényi élet képzeteivel. Méliusz Péter írt egy titokzatos növényről, a Holdfűről, mely „a bábák – azaz a női bölcsességet őrző szülést segítő nők – babonás füve”. Az analógiás gondolkodás a növény elnevezésében is működött, hiszen a Hold az anyasággal függ össze, a Holdfű az Égi anya, Boldogasszony szent növénye lehetett. Az inkvizíciós perekben a Holdu nevű, minden bizonnyal a női erőkkel is különleges kapcsolatot ápoló mágus meztelen asszonyokkal gyűjtötte a gyógynövényeket.

Míg a Nap az év, a Hold a hónapok meghatározója. A Hold körülbelül egy hónap alatt járja végig az állatövet, a tizenkét jegyet, innen a hónap nevünk is, ami a Hold-napból rövidült le. A holdfázisoknak fontos szerepük volt a naptár heti időszakainak kialakulásában is, hiszen épp egy-egy hét, míg a Teliholdból félhold lesz, majd Újhold, azután újra félhold. A pogány időkben a Holdnak nem volt olyan jelentős szerepe egyes ünnepek idejének meghatározásában, mint a zsidó-keresztény időszámítás bevezetése után, amelynél például az eredetileg a tavaszi napéjegyenlőséghez kötődő Húsvét, mint a természet újjáéledése ünnepének esetében utóbb már a Hold járását is figyelembe veszik (így az a napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapra esik).

Holdas kazettás mennyezet

A Holdat nagy tiszteletben tartották, de persze nem a Holdat, hanem az általa képviselt szellemet, erőt, ami a Holddal együtt magának a természetnek az életét is meghatározza. A Hold ciklikus változásához kapcsolódó hiedelmek, a Holdhoz igazodó mágikus gyakorlat a közelmúltig igen eleven volt. Ezekhez az is hozzájárult, hogy a Holdra és általában az égitestekre úgy tekintettek, mint amelyek jelzik azt a hatást, ami a földi jelenségek állapotát, változásait befolyásolja. A Holdat a növekedés és csökkenés okozójának tekintették, pontosan számon tartották a mozgását. A fogyó-növő Holddal sokféle cselekvést és történést hoztak analógiás párhuzamba.

A gyermek jellemét, sorsát, életét meghatározza a régiek szerint az, hogy milyen Holdállásnál született. Akkor örültek, ha Teliholdkor látta meg a napvilágot a gyermek, mert ez azt jelentette, hogy életrevaló, erős, jellemes, derék ember válik belőle. Az Újholdkor született gyermek ezzel szemben nem sok életerővel születik, élhetetlen, gyámoltalan lesz, rest és esetleg gerinctelen. „Holdfogytán született, kötélen hal meg” – mondták régen. A változó jellemű embert is a Hold minőségével jellemezték: „A Hold hol nő, hol fogy, hol megszarvasodik, de azért nehezen lehetne rá köntöst akasztani”.

A mágikus, analógiás gondolkodásra alapozva a Hold alakváltozásához igazították régen az emberek a tetteiket is, hogy szerencsés legyen a kimenetelük. Az Újholdat köszöntötték, térdet hajtottak a Hold felé, letérdeltek előtte, imádkoztak hozzá. Az Újhold, amikor nőni kezdett a Hold, a kezdet ideje volt, ilyenkor kezdtek például bizonyos mezőgazdasági és házimunkákba, költözésbe, innentől növeltek, párhuzamosan a Hold növekedtével. Ha hosszú hajat akartak a lányoknak, akkor csak Újholdkor vágták a hajukat. Újholdkor kellett elkezdeni a hízlalást.

Fogyasztani Teliholdkor kezdtek, a takarítást, mosást is ekkorra időzítették. De a harcokat is, mert ilyenkor lehetett fogyasztani az ellenséget is – tudjuk, hogy a hunok csak Holdtöltekor kezdtek háborúba és fogyó Holdra abba is hagyták a harcot. A holdtöltét alkalmasnak tartották a gyermek elválasztására. Azt is mondták, hogy ha holdtöltekor nincs az ember zsebében pénz, akkor a következő időszakban bizony fogytán lesz a „pénzmagnak”.

Egy sajátos apály-dagály jelenség zajlik a Hold telésével-fogyásával analóg módon a növényekben. A fogyó Hold a növények föld alatti részébe gyűjti az erőt, ezért a gyógyfüveket gyökerükért Újholdkor szedték. A Telihold, a Hold legfényesebb állapota a növények föld feletti, éghez legközelebbi részeibe, leveleikbe, virágaikba összepontosítja, emeli a gyógyerőt, a levelet, virágot ezért Teliholdkor gyűjtöttek, amikor a növények ereje épp fenn volt. Búzát vetni mágikus erejű analógiák alapján egyesek szerint Teliholdkor a legjobb, hogy a kalászok is tele legyenek másfelől ilyenkor „a két fény, azaz hold és nap látható…” az égen. Mások azt is javasolták, hogy két-három nappal Újhold előtt vagy ugyanennyivel utána kell magot vetni, hogy szépen növekedjen a növény. Általános érvényű volt, hogy a föld feletti terményeket hozó növényeket vetették növő Holddal, a föld alatt termőket pedig fogyó Holddal.

Holdas kazettás mennyezet2

A XVIII. század végén Nagyváthy János azt ajánlja: „Ujságon legjobb vetni és Hold fogytán aratni. Hold töltén behordani”. Székely szokás volt a „holdvilágon aratás”: mikor besötétedett, a gazda és a dologra fogható háziak szekérre ültek és énekszó mellett indultak el a faluban. Mindig akadt, aki hozzájuk csatlakozzon. Éjfélre végeztek, s ugyanígy szekereztek haza. A fák gondozásánál is a Hold állását vették figyelembe. Újholdkor ültették a fát, hogy a növő Holddal nőjön, Újholdkor metszették is, amikor a fák ereje lefelé, a föld felé húzódik az ágakból.

A Teliholdnak és a fogyó Holdnak a népi gyógyászatban, a tisztátalanságok eltüntetésében és a kártevők eltávolításában, a féregűzésben volt még jelentős szerepe. A böjt kezdete is olykor a Hold fogyásának kezdetéhez kapcsolódott. A hold változásaival – újból a hasonlóság elve alapján – hozták összefüggésbe a gyógyszer vagy gyógyítás hatásosságát is. Zay Anna írta az 1700-as évek elején tanácsként orvosságos könyvébe: „Ha Iffiú az Aszszony Ember ujságon éllyen az orvossággal, ha harmintz Esztendőn már fejül vagjon hold töltén, ha 40 Esztendő tájban Hold fogjtán kell élni az orvosságokkal, mert ha erre nem vigyászsz ezzel való élés nem használ…” A Holdhoz fordultak a betegség elmúlasztásáért, az egészség visszaszerzéséért is. A betegség úgy fogyjon, ahogy a Hold fogy, úgy erősödjön az ember, ahogy a Hold telik. Az egészségvarázsló ráolvasások kívánságaiban párhuzamba állították a betegség elmúltának óhaját a Hold újulásával, növekvésével. A betegségek közül elsősorban a bőrbajok: szeplő, szemölcs, májfolt, tyúkszem gyógyítása történt töltekor. Tyúkszem gyógyítása érdekében például Újholdkor felvettek egy marék port, lesimították vele a kezükön lévő tyúkszemet és háromszor mondják: „Amit látok újuljon, amit nem látok múljon”.

A következő ráolvasást is Újholdkor – a megjelenő Hold megpillantásakor, keresztútnál –  kellett mondani: „Új hold, új király, vidd el az én nyavalyám!”. Hosszabb változatban, mikor nem betegségmúlasztó céllal mondták:

„Uj Hód: uj Király!

Aggyá neköm

Jó heteket,

Jó hetekbe’

Jó napokat,

Jó napokba’

Jó órákat,

Jó órákba

Jó szöröncsét,

Azután mög

Jó egésség!”

A pogány elemek megőrző, ráolvasásként is használt archaikus népi imából az is kiderül, hogy a világos és sötét erőket a hagyományos világképben meg is személyesítették. Miként a Napot, a Holdat is olykor Istenként avagy királyként tisztelték. Talán a hódol szavunk is összefügg ezzel. A Holdkirály a magyar népmesékben is megjelenik. Árgilus királyfi, amikor elrabolt feleségét indul visszaszerezni, sógoraitól, a Nap-, a Hold- és a Szélkirálytól kap egy botot, mely félig arany, félig ezüst és szüntelen forog, mert Napból, Holdból és Szélből van. Az Égitestszabadító típusú mesékben a hős a sárkányok megölésével a fogságukba jutott Csillagot, a Holdat és a Napot szabadítja meg.

Az erők szintjén a Holdhoz a víz tartozik – ezért is tartja ellenőrzése alatt a ciklikusság elvén működő, vissza-visszatérő folyamatokat, mint az apály-dagály jelenségét. A fémek közül az ezüst, az égtájak közül az észak, az évszakok közül a tél rendelődik hozzá. A világ(- és tudat)szintek közül pedig az alvilág (az ösztönvilág, a tudatalatti). Az alvilágban, a halottak világában minden fordított, ami itt jobb, ott bal, a világos sötét, amikor itt nappal van, ott éjszaka, s a Nap Holdként világít, miként a Hold a holtak világának, a Holt-világnak a Napja. Maga a Hold név is talán a holtból ered, lehet, hogy egyfajta holt Napnak tekintették. (E szavak nagyon jól mutatják azt a folyamatot, ahogy az eredetileg egyhangzású, analógiát, mély összefüggéseket felmutató, a végső azonosságot alakilag is kifejező szavak különváltak, az összefüggés halványulásával, az ősi világkép és látás felbomlásával párhuzamosan, távolodni kezdtek egymástól.) A Holdhoz az alvilági állatok tartoznak: a kígyók, békák, sőt a holló, amely nevében is rejt kapcsolatot a Holddal és a halállal.

Ha valaki olyan vízből iszik, amelyben a Hold tükröződik, akkor hamarosan meghal. A Holdban régen fát vágó ember, vagy kapcáját szárító pásztor alakját látták, ők, mint a Holdon lakó lények büntetésből kerültek oda, ünnepen, vagy Újholdkor fát vágtak illetve a kapcájukat szárították holdvilágkor, az ilyen tiszteletlen embert a Hold felszívja. Aki pedig sokáig néz az Újholdra, az holdkóros lesz.

Aki ünnepnap éjjelén a Hold felé tartva keresztülnéz a halott csontján, a lyukon át meglátja ellensége arcát. Ez ismét csak a túlvilági eredetű tudáshoz való hozzáférés lehetőségét jelzi. Az Újhold és a Telihold a szellemi képességek megerősítésének, megnyilvánításának, mágikus-misztikus szertartásoknak kedvező időszak. A beavatás a megelőző tisztító szertartásokat követően leggyakrabban kozmikus időponthoz, napfordulóhoz, Teliholdhoz igazított szertartás során történt. Beavatóhelyek is kapcsolódhattak a Hold erejéhez, ilyen lehet a pilisi szent hely, a Holdvilágárok.

Hold

Időjárást is jósoltak a Hold alakjából, ez megfigyelésre, valós tapasztalatokra épült, amit a Hold éppen felvett formájával állítottak analógiás kapcsolatba. Olyannyira, mintha a Hold nemcsak a föld termékenységét biztosító eső ura, hanem forrása is lenne: ha a Holdnak udvara van, vagy ha a Holdkaréj inkább függőleges, azaz lefelé görbül, akkor „csüngőre”, „csurgóra” áll, onnan ki fog folyni a víz, eső lesz, míg ha inkább vízszintes, akkor teknő módra áll, felfogja az esőt, szárazság lesz, vagy ha csurgóra áll, azaz lefelé görbül, akkor eső lesz. Tartós szárazság idején holdtöltekor a falu legvénebb asszonyának alsószoknyáját vitték a legközelebbi forráshoz, patakhoz, ott megáztatták, majd füstön megszárították.

A hold- és napfogyatkozás okára vonatkozóan az egész magyar nyelvterületen gazdag eredetmagyarázó hagyomány volt ismert. Úgy vélték, napfogyatkozást az okoz, ha a Hold verekszik a Nappal. Ezt gondolták akkor is, amikor a feljegyzések szerint 1880-ban, Budafok határában figyeltek meg – valószínűleg csak részleges – napfogyatkozást: „látták, hogy a Nap… háromszor volt alól, mégis felül került.” Egyes vidékeken azt állították, hogy a Hold fogyatkozását az okozza, hogy a markoláb nevű lény eszi. Holdfogyatkozáskor az udvarra kitett vízzel teli tányér, vödör víztükrében farkasokat lehet látni, amelyek a Holdat harapdálják.

A hagyomány szerint Mátyás királynak volt egy Holdas nevű lova, amelynek a Hold volt a homlokán és éjjel, amerre ment, az világított neki. Egy török táltos egyszer elrabolta. Mátyás sok kincset ígért annak, aki visszaszerzi. De ki és hol találja meg? „Ott, hol ha keresik, sem találják, ha megtalálják, sem látják, s ha látják, sem ismerik meg…, vízen túl, erdőn innen, hegyen alul, völgyön felül, aki a hét számot érti és hét hetet szolgált a Tündérországban, olyan ember megismerheti.” Egy ilyen ember volt: Kampó táltos, aki vissza is szerezte Holdast, attól kezdve nagy tiszteletben tartotta őt a király.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.