2015. február hónap bejegyzései

Luzóni ördögök és mohácsi busók

busojaras_mohacs      Luzondiablo Luzondiablo2 Luzondiablo3

A világosság és sötétség harcában a téli napfordulókor megszületett új Nap, a növekvő fényesség még nem győzedelmeskedett véglegesen az éji, téli sötétség felett, még hosszabbak az éjszakák és az alvilág nyitott kapuja még nem zárult be teljesen. Az alvilági lényeket jelenítik meg az Európában több helyütt ekkortájt tartott maszkos karneválokon, alakoskodókat felvonultató fesztiválokon.

carnival-horned-de_2478141k

Az egyik leghíresebb, leglátványosabb maszkos felvonulást a spanyolországi Guadalajarában, Luzónban tartják. Itt ördögnek öltözött duhaj legények, férfiak vonulnak fel, akik előtte korommal és olajjal befeketítették magukat, szarvakat tesznek fejeikre, s úgy vonulnak végig a falun keresztül, hogy közben folyamatosan csengetnek, csörömpölnek, kongatnak a derekuk körül elhelyezett kolompokkal. Mindezt azért, hogy elűzzék a gonosz szellemeket.

LuzondiabloLuzondiablo2Luzondiablo3luzon_3

A zajkeltés a démonűző, gonosztávoltartó ún. apotropaikus mágia egyik legfontosabb eszköze ősidőktől kezdve (ilyen még a dudálás, petárdadurrogtatás, de a koccintás, pezsgődurrantás és még sok, általunk ma is gyakorolt, kiváltott jelenség). Még félelmetesebbé teszi a “luzóni ördögök” megjelenését, hogy az álarcosok, alakoskodók gyakran tesznek a szájukba hamis fogakat, amelyeket nyers burgonyából készítenek.

Luzondiablo

Ezek az ördögfiaknak öltözött emberek a rítus részeként a hagyományos zene hangjaira és ütemére körbetáncolják a falut. Ha férfival találkoznak, azokat megkergetik, bekoszolják, befeketítik, egyedül azok menekülnek meg a “diablók” támadásától, akik “mascaritának” öltöznek. Ők arcukat egy fehér ruhával fedik be, halott, s ezért ijesztő női alakokat jelenítenek meg.

Luzondiablo4

Luzónban egészen biztosan kereszténység előtti hagyományokra vezethetők vissza ezek a felvonulások, amelyekhez “kísértetiesen hasonló” a magyarországi farsangi hagyományok között a busók felvonulása. A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg.

farsang

Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. Eszerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról. E mondának  aligha van történeti alapja, hiszen a város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácok nagyarányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. A balkáni eredetű sokácok minden bizonnyal korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely azután Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját.

farsang3

A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok. 

A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.

jankelék

Az így beöltözött busókat kísérik a jankelék, akiknek az a szerepe, hogy távol tartsák az utca népét, főleg a gyerekeket a busóktól. Hamuval, liszttel, ma már csak ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a csúfolódó gyerekhadat. Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!”-t ordítozó busócsoportok célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezzék jókívánságaikat, elvégezzék varázslataikat, mindezt étel-ital adományokért, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük.

A látványos, télbúcsúztató busójárás eseménysorozata manapság úgy indul, hogy a Sokac-révnél a táncosok, busók, dudások bemutatója után a busók átkelnek a Dunán, a több száz jelmezes busó, jankele, maskara elvonul a Koló térre, házról-házra járnak a környező utcákban jókívánságaikkal, télűző szertartásukkal, bao-baót kiabálva, majd egy régi, elöltöltős busóágyú dörrenésére elindulnak a Széchenyi térre. Onnan nagy zajjal, kereplőzéssel, kiáltozással szabad farsangolásra szétszéled a maszkos menet, hogy szürkületre visszatérjenek a főtérre. Ekkor a Duna-parton vízre bocsátják a telet jelképező farsangi koporsót, majd meggyújtják a téren a hatalmas máglyát, amelynek körültáncolásával véget ér a legfőbb program.

farsang

A lefátyolozott arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat, továbbá a karneváli jelmezű alakokat is maskarának nevezik Mohácson. A bekormozott arc, a marhakolomp a derekakon, a lefátyolozott arcú nők, s még számos azonos vagy hasonló elem arra utal, hogy egy ős-európai szokással van dolgunk mindkét esetben. Hasonló karneváli maszkok léteznek még Olaszországban és Szardínián, vagy Svájcban a wallisi Lötschentalban, ahol a maszkosokat Tschäggättéknek hívják. Az állatalakoskodás szokása mindenhol az ünnep ősi üzenetére utal, hiszen az alvilágot, az árnyékvilágot benépesítő és a lelkek átjáróján keresztül a földi világba feljáró szörny alakú lelkeket, holtakat, kísérteteket, ördöngös lényeket jelenítik meg szarvakkal és bekormozott arccal az álarcosok. A cél pedig: azok elijesztése, s a halál kinevetése.

Busójárás

A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, gonoszűző, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival.

Valentin-/Bálint-napi hagyományok

 szívfelhő

Nem gondolnánk – mert az él bennünk, hogy a Bálint-napi ünneplés a rendszerváltás után „érkezett” Magyarországra és vált Valentin-napként ismertté és népszerűvé -, hogy magyar népi hiedelmek is kapcsolódnak Bálint napjához. Nemcsak akkor kezdődött a szerelem és a Bálint nap összekapcsolása, amikor évekkel ezelőtt először jelentek meg a piros és fényes, szív-alakú lufik és a kígyózó sorok február 14-én a virágboltok előtt, hanem bizony ennek évszázados, sőt, bátran mondhatjuk: évezredes hagyományai vannak!

HeartStones

Szinte biztos egyébként, hogy ennek a napnak a szerelemmel kapcsolatos hagyománya is római eredetű a néphitben, hiszen az nagyon sok elemet megőrzött évezredek távolából a rómaiak ünnepeiből. A szerelem Valentin-napi ünneplésének szokása részben a pogány Lupercalia ünnephez kötődhet, másfelől keresztény hagyományok is táplálták.

Lupercaliát, ezt az ősi pásztorünnepet nem február 14-én, hanem 15-én tartották és termékenységi rítusok kapcsolódtak hozzá. Elnevezésének eredetét illetően több elmélet létezik: egyesek szerint Faunus hitvese, Luperca istennő az ünnep névadója, míg más vélekedések alapján a farkas jelentésű latin „lupus” szóból származik. Az ünnepet egyrészt a nyájakat a farkasoktól megvédő Faunussal, a termékenységistennel hozták összefüggésbe, másrészt e napon – a Rómát alapító ikerpárt – Romulust és Rémust tápláló nőstényfarkasra is emlékeztek.

Lupercalia

A valamikori Lupercalia ünnepeken Faunus papjai kecskéket és kutyát áldoztak fel istenük tiszteletére. Az ünnepi lakoma után az áldozati állatokból – februa nevű, innen e hónap neve – szíjat hasítottak, majd a Palatinus dombot mezítelenül körbefutva, eme bőrszíjakkal minden útjukba kerülő nőt megcsapkodtak, hogy azok termékenyek legyenek.

Az ünnep fénypontja a Juno istennő tiszteletére megtartott sorsolás volt. Felírták a város összes eladó lányának nevét, majd a papírokat összegyűjtötték egy nagy vázába. Ezután a fiúk sorra húztak egy nevet, s az így kialakult párok a monda szerint legalább a következő Lupercaliáig együtt maradtak. A párválasztás után tánc és vidám mulatság következett. Feltehetően tehát ez az ünnepélyes párosító játék a mai Valentin napi szokások egyik előfutára.

Saint-Valentinus

Későbbi hagyomány, hogy az ünnepet Szent Valentin orvos és ókeresztény püspök gyógyításával és halálával hozzák összefüggésbe. Valójában három vagy négy Valentinus, azaz Bálint nevű szentet is ünnepelhetünk ezen a napon, akiknek életéről azonban keveset tudunk. A legenda szerint az egyikük, egy római pap, imádkozásával meggyógyított egy beteg fiút, mire az szüleivel együtt megtért. Ekkoriban Claudius császár úgy határozott, hogy a nőtlen férfiak jobb harcosok, mint a családosak, ezért a fiatalabbak számára egyszerűen megtiltotta a házasságkötést. Bálint azonban igazságtalannak gondolta ezt és Claudius akarata ellenére titokban továbbra is összeadta a fiatal párokat. Amikor a császár rájött, hogy mit tesz, halálra ítélte őt. Más történetek szerint viszont Valentin segített a keresztényeket kiszöktetni a rómaiak börtöneiből, ahol a foglyokat rendszeresen verték és kínozták. Az valószínű, hogy Bálintot a keresztényüldözés során fejezték le 269-ben. Előtte még a börtönőr leányának visszaadta látását. Mielőtt kivégezték, a leánynak egy üzenetet küldött: „A Te Valentinod(tól)” – így vált ez az üzenet világszerte ismertté.

Szent Bálint 2

Egy másik, a Interamnában, a mai Terniben élt Valentinus püspök ugyancsak vértanúhalált halt, ő addig csodálatos gyógyításaival hívta fel magára a figyelmet, s a város kormányzójával való konfliktusa miatt kellett meghalnia. A harmadik vértanú pedig Africa provinciában élhetett. Volt továbbá egy 5. századi hittérítő, aki többször is sikertelenül próbálta megtéríteni a mai bajorországbeli Passau lakosságát és ezért az Alpokban remeteként fejezte be életét. Végképp homályba merült, hogyan került ő kapcsolatba az epilepsziában szenvedőkkel, tény, hogy az ebben szenvedők Közép-Európa-szerte évszázadokon keresztül hozzá fohászkodtak.

Szent Bálint 3

Ők mind osztoznak tehát február 14-én, alakjuk a középkor évszázadai során eggyé olvadt a köztudatban, vonásaik, legendáik viszonylag hamar összegződtek egy rokonszenves, hősies és legfőképpen romantikus, nem mellesleg egy jó ideig epilepsziapatrónus figurában.

Mindenesetre Gelasius pápa rendelte el 496-ban, hogy attól kezdve Szent Valentin napját február 14-én ünnepeljék és azt a megtisztulás ünnepévé tette, abban a reményben, hogy ezzel háttérbe szorítja a még élő pogány rítusokat. Szent Bálint a szerelmesek, a lelki betegek és az epilepsziától szenvedők védőszentje lett. Bár 1960-tól kétségbe vonják, egyáltalán létezett-e ez a bizonyos Szent Bálint Itáliában a szerelmesek napjának előestéjén Terni városába sereglenek az ifjú szerelmesek, hogy a város bazilikájában, San Valentino sírjánál jelentsék be jegyességüket.

Bár a Bálint-nap hagyománya egyre jobban hódít a világban, a legnagyobb kultusza az angolszász területeken van, ahol Valentint a szerelmesek védőszentjévé kiáltották ki. Elsőként a Canterburyi meséket jegyző Geoffrey Chaucer angol író vetette papírra 1381-es, II. Richárd angol uralkodó eljegyzésére írt költeményében, a Bolondok parlamentjében azt a „népi hagyományt”, miszerint a madarak párválasztásával is egybeeső Szent Bálint napján a szerelmesek vágytól fűtött üzeneteket küldözgetnek egymásnak. A későbbi kutatások azonban sem Angliában, sem máshol nem bukkantak ilyen tradíció nyomára, így feltehető, hogy költeményével maga Chaucer volt a hagyomány megteremtője.

A középkorban mindenesetre e naphoz az a szokás kapcsolódott, hogy a szerelmesek megajándékozták egymást. Az angolok 1446-ban már biztosan ünnepelték ezt a napot. Az 1700-as években divatossá váltak a Valentin-verseskötetek. Az amerikaiak ugyancsak ekkortól kezdték a kézírásos „valentine”-üdvözlőlapokat írni. Az első tömegszériában készült lapok viszont az 1840-es években jelentek meg. Amerikában főbenjáró bűnnek számít, ha a férj elfeledkezik a Valentin-napról és nem kedveskedik feleségének. A fiatal lányok pedig közkedveltségüket mérhetik le azon, hány üdvözlőkártyát kapnak e jeles napon.

Valentine tree, love, leaf from hearts

Kevés olyan nap van persze a kalendáriumban, amely ne adna alkalmat valamely hagyomány felelevenítésére, s a legtöbb szokás a természet megfigyeléséből, sokszor a napi időjárás megfigyeléséből indul ki. Ilyen a Bálint-napi termésjóslás is: hideg, száraz idő esetén bőséges termés várható, s ha a madarak csiripelése messzire hallatszik, jó idő lesz.

galambok 2

Ez a nap is tehát a tavasz közeledtét jelzi, a tavaszét, amikor a természet újraéled. Ezért is mondták régen, hogy ha ezen a napon a vadgalambok visszatérnek, az a közelgő tavasz hírnöke. A galamb szerelemjelkép, de ennél kevésbé áttételesen, még jellegzetesebben is megjelenik a néphagyományban a szerelem, hiszen egyes vidékeken még ma elterjedt hiedelem, hogy e napon választanak párt a verebek. Voltak olyan területek, ahol ezen a napon szokás volt a madarakat magokkal, aszalt gyümölccsel etetni, illetve tyúkokat is ekkor ültettek, hogy sok legyen az aprójószág.

Nemcsak kotlóst „ültettek” ekkor, hanem fát is: a termékenységhez, terméshez kapcsolódott az a hagyomány, hogy a gyümölcsfa-csemetéket is ezen a napon ültették, azok így gyorsabban megerősödtek, megeredtek, hamarabb rügyeztek, gazdagabb termést hoztak. Muravidéken a fákra pedig termékenységvarázsló céllal perecet, aprósüteményeket aggattak és a gyerekek együtt ünnepeltek, ujjongtak a madarakkal. Napkelte előtt pedig szintén termésbővítő szertartásként a szőlőtermesztők megkerülték a szőlőt és megmetszették a föld négy sarkán a tőkéket.

Ehhez az ünnephez is számos babona tartozik, melyek legtöbbje fiatal lányoknak adott hajdan segítséget ahhoz, hogyan találják, hódítsák és tartsák meg életük remélt párját. Az egyik ilyen például, mely szerint ha a lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjüket. Ha pedig már megvan a jelölt, jöhet a következő babona: olyan almát kell fogyasztaniuk, melynek kilenc magva van. Amennyiben a gyümölcsöt elfogyasztották, magvait pedig beleszórták a kiválasztott férfi zsebébe, a szerelem szinte biztos volt.

szerelmi ajándék

A szerelmi boszorkánykodás része lehetett az is – főleg ha az előző praktikák nem lettek volna sikeresek -, hogy ebben az időszakban kellett felvenni a hóból a kiszemelt férfiú lábnyomát. A lábnyomot el kellett ásni a küszöb alá, így a küszöböt átlépő férfi még abban az évben biztosan megkérte – a népi hagyomány szerint – a hajadon leányzó kezét. Persze azt a leányzónak kellett elérnie, hogy a legény átlépje azt a bizonyos küszöböt…

A legbiztosabb és legilledelmesebb módja a legény beinvitálásának, ha megkínálják valamivel – lehetőleg maga az eladó sorban lévő leány – a házban sütött finomságok közül. Az ételeket persze szintén felhasználták különféle varázslásokra. A farsangi pogácsákba sütött „szerelmi serkentők” hivatottak a férfi szerelmét lángra lobbantani, ha a küszöb alá ásott lábnyom nem vált volna be. A szerelemre áhítozó leányok a legválogatottabb dolgokat sütötték bele az ételekbe. A néprajzi adatok között sok minden szerepel – részletekbe most inkább ne menjünk!

Feltehetően a dob és a szita, avagy rosta is a szerelmi varázslás eszköze volt, a varázslásban betöltött fontosságuk – és a visszafelé mondás, a fordított sorrend mágiájának – emlékét megőrizte a gyermekdal:

„Szita, szita, péntek,

Szerelem csütörtök,

Dob szerda”.

A Bálint-nap rendszerint még épp beleesik a farsangi időszakba, a farsang pedig tudvalevőleg a párválasztás ideje. A hajdan megvolt hagyományok mellett az ajándékozásnak ugyan valóban nincs régi múltja hazánkban, de ma már láthatjuk, hogy a Bálint-nap elkezdett beépülni az ünnepeink, szokásaink sorába. Azért még a szabadságunk is megvan arra, hogy mindenki egyénileg döntse el, mit kezd vele. Az igazi szerelem és szeretet naptártól függetlenül is figyelmessé tesz.

valentin

Jupiter pecsétje Dürer Melankóliáján

Dürer

A művészettörténet számos olyan képpel foglalkozott már, amelyek másért és másért, de rejtélyesek. Ilyen Leonardo da Vinci Mona Lisája, Holbein Követek című képe, a számtalanszor leírt festmények hátterével kapcsolatban még ma is több meglepetéssel szolgálnak. A felfedezések legtöbbször azzal kapcsolatosak, hogy feledésbe merültek olyan ismeretek és összefüggések, amelyek nem biztos, hogy egyértelműek voltak a maguk korában, sőt néha valamely titkos tudományban való jártasság volt szükség az elkészítésükhöz is, mindenesetre a szimbolikus látásmód felelevenítése szükséges ahhoz, hogy a képek mélyebb üzenete feltáruljon.

durer-melancholia

Ilyen kép Albrecht Dürer Melancolia című képe is. Nemrég George B. Marwell nagyszerű könyvét, a Világok útvesztőjét olvasva találkoztam egy erről a képről szóló leírással, amely arra ébresztett rá, hogy érdemes alaposabban körüljárni a képet, s különösen egyik részletét, a bűvös négyzetet.

A szimbólumokkal foglalkozók számára megkerülhetetlen, de Umberto Eco és Dan Brown rajongóinak is szinte kötelező olvasmánynak számító regényben a főhős, Dr. Larkin nyomozása közben találkozik a képpel.

“…Tekintete rögtön egy üdvözlőlapnál alig nagyobb, beüvegezett képre tévedt, mely az asztal jobb kéz felé eső oldalán feküdt néhány ceruza és toll társaságában. Dürer ismert rézmetszetének, az 1514-ben készített Melancoliának reprodukciója volt, a könyökével térdére támaszkodó, másik kezével körzőt szorongató, nyugtalanítóan sötét és merengő tekintetű angyallal. Dr. Larkin nagyon szerette ezt a képet. Odahaza, Woodbury Hallban volt egy könyve, melyben Dürer réz- és fametszetei sorakoztak összegyűjtve, s a Melancolia címet viselőt annyit nézegette, hogy az album, valahányszor maga elé fektette és kinyitotta, mindig ennél a képnél tárult szét. Elsősorban a tárgyak összevisszasága vonzotta: satu, gömb, gyalu, fűrész, vonalzó, szögek hevertek a földön az angyal körül, a háttérben felfüggesztett kétkarú mérleget, homokórát, kis harangot és falnak támasztott létrát lehetett látni, de leginkább és leghosszadalmasabban természetesen a bűvös négyzet kötötte le a figyelmét. Mensula Iovisnak, Jupiter pecsétjének nevezték, s egyes értelmezők szerint az lenne a funkciója, hogy a Szaturnusz bolygó túlzott hatását, vagyis éppen a melankóliát enyhítse…”

Dr. Larkin számára is nyilvánvaló volt a bűvös négyzetek hatása. A bűvös négyzet érdekes, sok szabályszerűséget mutató számelrendezés. Egy négyzetet az oldalaival párhuzamos egyenesekkel bizonyos számú sorra és ugyanannyi oszlopra osztanak fel, majd a következő feladatot tűzik ki: megtöltik ezt az ábrát egymás utáni természetes számokkal úgy, hogy minden kis mezőbe egy szám jusson és a számok összege minden sorban, minden oszlopban és mindkét átló mentén ugyanannyi legyen.

Ebben a mai ember számára is a magas fokú rend a fontos, a régiekben további érzelmeket is kiváltott egy-egy bűvös négyzet szemlélete: tiszteletet parancsolt, félelmet keltett, bűvészetnek látszott. Innen ered az elnevezés is. Némelyek például hasznot húztak a bűvös négyzettel díszített, a „bajoktól megvédő” kis amulettek árusításából. Egyeseket boszorkánysággal vádoltak és fogságba is vetettek ilyen számösszeállítások készítéséért.

Sator arepo

Léteztek olyan bűvös négyzetek is, amelyekben számok helyett betűk szerepeltek, így ezekben a szavak ismétlődtek a négyzet különböző pontjai felől olvasva. A betűk képpé formálásának sokat vitatott, leghíresebb példája a Sator-ornamentika. Ebben négyszer olvashatók a sator, arepo, opera, rotas szavak. E bűvös négyzet eredetére és értelmezésére vonatkozó nézetek még mindig nagyon eltérőek.

Lo Shu           Lo Shu Feng Shui

A bűvös négyzetek, akárcsak a számmisztika, már jóval korábban, az ókori Kínában is felbukkantak. A Lo Shu négyzet az ókori Kínából származó bűvös négyzet, melyet egy óriásteknős páncéljára festettek és a Feng Sui fontos részét képezi.

Albrecht_Durer_-_Melancolia_reszlet

Dürer bűvös négyzete az ő korában több mint ezeréves múltra tekinthetett vissza, valószínűleg Indiából került át Európába. 

durer_buvos_negyzet

A 4×4-es négyzet egész sor olyan érdekességet tartogat, amely a kor tudósait és laikus szemlélőit csodálattal töltötték el, több különlegessége is van. Mezőin az 1-től 16-ig terjedő egész számok helyezkednek el, soraiban, oszlopaiban és átlóiban a számok összege mindenütt 34. Nemcsak sorai, oszlopai és átlói adják ki összegként a bűvös számot, a 34-es szám 86 különböző négyes csoport összegeként állítható elő az ábrából.

Minden egyes sor összege 34   minden egyes oszlop összege is 34   a sarkok összege is 34

A központ is 34   igy is 34 2   így is 34

lóugrás   Lóugrás2

Alsó és felső sorában a számok négyzeteinek összege is egyenlő és ugyanez áll a két szélső oszlop számaira is. A négyzetet függőleges és vízszintes középvonala négy darab 2×2-es négyzetre vágja szét, ezek mindegyikében ugyancsak 34 a számok összege, de ugyanannyi a középen elhelyezkedő 2×2-es négyzetben is. A négyzet négy csúcsánál levő számok összege is 34, s ugyanez áll azoknak a 3×3-as négyzeteknek a sarokszámaira is, amelyeket az eredetiből egy szélső sor és oszlop elhagyásával nyerünk.

1514

A művész a sorokat kissé átrendezte, hogy az alsó sor közepére a 15 és a 14 számok kerüljenek, jelezve műve készítésének évét, 1514-et. Ennek a számnak a két szélső értéke, amelyek megjelennek ugyanebben a sorban a szélső kockákban is, de fordítva, külön utalást rejt. Az ábécé negyedik betűje a „D”, első betűje az „A”, így monogramja: D.A. a festő nevére, közvetve pedig magyar származására, eredeti nevére utal: Ajtósi Dürer. (Ugye így már ismerős? A Városliget melletti nagy út az ő nevét viseli…)

Albrecht_Dürer_altere

Dürer apja a Gyula melletti Ajtóson született 1427-ben, onnan vándorolt ki 28 évesen, aranyműves mesterként. A falu nevét, ahonnan származott mint nemesi előnevet használta. „Ajtós” németül Türer, ezt vette fel Nürembergbe érkezve az idősebb Dürer, amit a fia, a nagy reneszánsz festő a helyi dialektushoz igazítva változtatott meg.

Ajtóson eredetileg ajtókészítő mesterek laktak, s ha ebből valami szimbolikusan átmentődött Dürer nevébe, az az ajtónyitás – a rejtett valóságok felé.
Csörgő Zoltán