Érdekesen árulkodik a szabályokba és ősképekbe, mint kikristályosodási pontokba rendeződő makrokozmikus erők hatásáról, sőt létéről, ahogy egyéni sorsokon túl a természet, a társadalom és a történelem menetét, alakulását is irányítják. Az évköri ünnepekkel összhangba kerül az is, hogy Halottak napja környékén ünnepelhetjük az 1956-os forradalmat és megemlékezhetünk a szabadságharc november 4-ére eső leveréséről is. A sok áldozattal járó eseménysorozat szimbólumai elevenen megmaradtak és máig hatnak a történelmi közgondolkodásban.
Egy történelmi sorsforduló a szimbólumok cseréjében jelenik meg leglátványosabban. 1956 őszének forradalmi napjaiban az ötágú csillagot leváltották az egy évszázaddal korábbi, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcból örökölt szimbólumokkal. Ezek alkalmazása magától értetődően szervesíti 1956 októberét a magyar patrióta hagyományok panteonjába. Még a forradalom vérbefojtása után is hónapokon keresztül, egészen 1957 márciusáig, a MUK (Márciusban Újra Kezdjük) napjaiig sokféle formaváltozatban alkalmazták újra ezt a hagyatékot.
A Kossuth-címert tucatszám festették a felkelők mellé átállt harckocsik oldalára, ami a legkönnyebben dekódolható ellenség/barát felismerő jelzésként is szolgált. Ezt használták demonstratív szimbólumként irataik fejlécén, igazolványaikon vagy pecsétjeikben a forradalmi bizottságok, a munkástanácsok. Még Kádár restaurációs kormánya is használta kezdetben ezt a szimbólumot.
Messze gyakoribb volt ezt a címer, mint az ún. lyukas zászló, ami a magyar ’56-nak világszerte ismert és tisztelt szimbóluma lett. A lyuk október 23-án este keletkezett. A háromszínű zászló közepéből késsel vágták ki azt a szovjet mintájú címert, ami egy pár esztendeig ott éktelenkedett. Ez a fajta címer még a húszas években jött szokásba, amikor a korábban a cári birodalomhoz tartozó kaukázusi és közép-ázsiai népek szovjet köztársaságokat kezdtek alapítani. Ezek a jellegzetes, kör alakú, kalászokkal övezett címerek mind hasonlóak voltak, de mindegyikben volt valami egyedi.
Jellegzetesen szimbolikus cselekedet a szobordöntés, így a korábbi rendszer önkényuralmi jelképe, az ötágú csillag eltüntetése mellett a diktatúra bronzból öntött szimbólumának földre döntése és feldarabolása is. Sztálin szobra csak akkor engedett, amikor hegesztőpisztollyal elvágták a nadrágját a csizmája felett. A szobor egyik bronzcsizmáját évekig őrizte vidéki kertjében Pécsi Sándor, a híres színész (aki a forradalom után 16 évvel ugyancsak ezen a napon, november 4-én halt meg).
Egyesek szerint a bazaltkockák, amelyekből 1956 őszén a barikádokat készítették, olyan jelképei ’56-nak, mint a lyukas zászló. Ezekből az utcákat, tereket borító bazaltkockákból, mint szimbolikus anyagból épült emlékmű a hősök tiszteletére a Hargita téren. A bazaltkockák egységes tömböt képezve az összekapcsolódást, az összetartást jelképezik.
Szimbólumokból többet is hordoz a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójának megünneplése céljából az 1991-ig állt dísztribün helyén felállított szobor, amely 2006 darab, változó hosszúságú, 56 fokos szögben elhelyezett vasoszlopból áll. Ám ezek a szimbolikus számok nem nyilvánvalóak, sőt annyira rejtettek, hogy a szobor nem igazán tölti be a jelkép szerepét. Az emlékmű avatásával egy időben a Felvonulási teret átnevezték Ötvenhatosok terére – hiszen a névadás, névváltoztatás is lehet szimbolikus tett.
(A képeken: a lyukas zászló és a Kossuth címer, 56-os emlékművek, Bálint Endre: Halottak napja, 1956)